Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 4 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88
Amíg szentfazék Carr a fedélzeten van, nem lessz dicsőség. Imádkozik ahelyett hogy kaszabolna, összeszarja magát a töketlen balfasz. Miénk a liga legképtelenebb idiótája.
FinoDaLungovillagio
Azért ez nem teljesen így van. Természetesen tegnap szarul játszott ő is, de kb több volt a drop tegnap, mint az egész szezonban eddig. Nem sikerült azt játszani, amit szoktunk. A futást teljesen lenullázták és így kénytelen volt többet passzolni Carr, amikbe ilyen hibák csúsztak.
Tehát egyedül az ő nyakába varrni kicsit túlzás lenne!

A védelem egy olyan fal ellen, ahol szinte mindenki cserejátékos volt, nem tudott értelmes pass rusht generálni. Ezzel tálcán kínálva a nagy játékokat az ellenfélnek.

A spec team is betlizett. Kihagyott FG, illetve a visszahordónk sem nagyon szeret visszafutni a labdával és amikor szükséges, akkor bele is fut az első emberbe aki szembe jön.

szóval ez a vereség az egész csapat számlájára írható.
Bruce
Ez a vereség az egész csapaté, egyetértek.
Carr-ról viszont nem a tegnapi meccs miatt gondolom azt amit.
Milyen QB az aki nem tudja meglódítani az előrehaladást mikor szükség volna rá. Tegnap a futás behalt, így elvártam volna némi villogást mr.Carr-tól.
De nálunk az úgy van sajna, hogyha megy a futás, akkor kicsit Carr mogyorói is beduzzadnak, bár akkor sem nagyon. Ha futás nuku, akkor a herék elő sem jönnek a hasaaljából.
Ő a csapat fékje.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Végre esélyünk lenne bejutni rájátszásba, erre ilyen lelketlen teljesítménnyel sikerül kiállni az egyik leggyengébb csapat ellen...
Komikum volt a tegnapi produktum. Szégyelljék magukat! Edzők, játékosok mindenki.
TST
Sajnos ha a Chiefs ellen kikapunk, utána már nagyon nehéz lesz harcolni a rájátszásért. A Titans most elég jó formában van, őket kellene legyőzni majd, aztán akkor talán még élne a remény. Ha ott bukunk, akkor vége.
több mint 4 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Végre esélyünk lenne bejutni rájátszásba, erre ilyen lelketlen teljesítménnyel sikerül kiállni az egyik leggyengébb csapat ellen...
Komikum volt a tegnapi produktum. Szégyelljék magukat! Edzők, játékosok mindenki.
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Amíg szentfazék Carr a fedélzeten van, nem lessz dicsőség. Imádkozik ahelyett hogy kaszabolna, összeszarja magát a töketlen balfasz. Miénk a liga legképtelenebb idiótája.
FinoDaLungovillagio
Azért ez nem teljesen így van. Természetesen tegnap szarul játszott ő is, de kb több volt a drop tegnap, mint az egész szezonban eddig. Nem sikerült azt játszani, amit szoktunk. A futást teljesen lenullázták és így kénytelen volt többet passzolni Carr, amikbe ilyen hibák csúsztak.
Tehát egyedül az ő nyakába varrni kicsit túlzás lenne!

A védelem egy olyan fal ellen, ahol szinte mindenki cserejátékos volt, nem tudott értelmes pass rusht generálni. Ezzel tálcán kínálva a nagy játékokat az ellenfélnek.

A spec team is betlizett. Kihagyott FG, illetve a visszahordónk sem nagyon szeret visszafutni a labdával és amikor szükséges, akkor bele is fut az első emberbe aki szembe jön.

szóval ez a vereség az egész csapat számlájára írható.
Bruce
Ez a pofon most becsúszott, benne van. Csapat szinten volt szar.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
Micsoda amplitudóva érjük meg hétről hétre, a hétfő reggeleket. Raiders hullám. Tegnap este, kardomba dőltem(volna h lenne), de reggelre megbékéltem. Jets kifogta a szelet a vitorlánkból, a játék minden elemében. JJ nem tudott futni, Renit úgy legyalulták h szegény alig élt. Hudson túl nagy ár ezért a meccsért. Szenvedtünk, most nem volt annyi bünti, egy kettő még véleményes is de ha POra ácsingózunk sem ez sem a Jets nem túl acélos csapata nem zökkenthetne ki minket. De megtette. Dropok zavaróak voltak, hej a régi szép idők Seth R-el. Na mindegy. Ezt benyaltuk csúnyán, az O bénakacsa játéka érthetettlen volt, vagy csa a Jets felkészülése belőlünk sikerült túl jól. Most a KC (nem is akarok rágondolni.... anyám mi lesz ott) Ezt hozni kellett vna.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Amíg szentfazék Carr a fedélzeten van, nem lessz dicsőség. Imádkozik ahelyett hogy kaszabolna, összeszarja magát a töketlen balfasz. Miénk a liga legképtelenebb idiótája.
FinoDaLungovillagio
Azért ez nem teljesen így van. Természetesen tegnap szarul játszott ő is, de kb több volt a drop tegnap, mint az egész szezonban eddig. Nem sikerült azt játszani, amit szoktunk. A futást teljesen lenullázták és így kénytelen volt többet passzolni Carr, amikbe ilyen hibák csúsztak.
Tehát egyedül az ő nyakába varrni kicsit túlzás lenne!

A védelem egy olyan fal ellen, ahol szinte mindenki cserejátékos volt, nem tudott értelmes pass rusht generálni. Ezzel tálcán kínálva a nagy játékokat az ellenfélnek.

A spec team is betlizett. Kihagyott FG, illetve a visszahordónk sem nagyon szeret visszafutni a labdával és amikor szükséges, akkor bele is fut az első emberbe aki szembe jön.

szóval ez a vereség az egész csapat számlájára írható.
több mint 4 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Anulu több esély Charlie ellen Pongo Pongo szigeten mint 19:00 Raiders Jets ellen.
több mint 4 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88
Amíg szentfazék Carr a fedélzeten van, nem lessz dicsőség. Imádkozik ahelyett hogy kaszabolna, összeszarja magát a töketlen balfasz. Miénk a liga legképtelenebb idiótája.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Hudson mankóval hagyta el az öltözőt.
Amadeus
Remek hír
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Akkor áruljátok már el a titkot!

Stez=????
Wyatt=????

Csak hogy tudjuk. Köszi
Bruce
Annyit segítek, hogy itt alul Höri mellett van, én meg Márk és Zoli között (#ingyenkattintás)
 www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nfl-matt-ryan-a-top-10-ben-meg-sosem-tortent-ilyen-bradyvel-2733425
Wyatt
Köszi így már meglesz! 😉
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Hudson mankóval hagyta el az öltözőt.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Akkor áruljátok már el a titkot!

Stez=????
Wyatt=????

Csak hogy tudjuk. Köszi
Bruce
Annyit segítek, hogy itt alul Höri mellett van, én meg Márk és Zoli között (#ingyenkattintás)
 www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nfl-matt-ryan-a-top-10-ben-meg-sosem-tortent-ilyen-bradyvel-2733425

több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
hát ja. Guenther nálam még ma fire. Sajnálom, hogy Gregg Williams nem nálunk van. No1 rush d megfogta az offense-t, a mi védelmünk meg mozizott megint.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
Hú bazdmeg meccs volt ez.
Katasztrófa.
Nem is értem, h mi történik ilyenkor. 3 pont, teljes világtalanság.

Szerkesztette: Surda
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Egyébként nagyon félek a mai meccsünktől, egyrészt a keleti part miatt, másodszor a 7 órás idősáv miatt, harmadszor pedig ha megölik a futásunkat, akkor nem tudom, hogy hogy fogunk haladni...
Bruce
Bejött 😕
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Egyébként nagyon félek a mai meccsünktől, egyrészt a keleti part miatt, másodszor a 7 órás idősáv miatt, harmadszor pedig ha megölik a futásunkat, akkor nem tudom, hogy hogy fogunk haladni...
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Akkor áruljátok már el a titkot!

Stez=????
Wyatt=????

Csak hogy tudjuk. Köszi
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Világért nem rontanék bele Stez éltetésébe, de nem ő Bálint Matyi 😊
Wyatt
Pedig én teljesen azt hittem, hogy ő az. Akkor ezt nem jól tudtam. De tudtommal Stez is ír a NS-re.
Mindegy, egyébként a cikk jó.
Bálint Mátyás is van itt a fórumon?
Bruce
Stez is az NSO-nál van, onnan szerintem ketten szoktunk ide írni
Wyatt
csak nem Pogácsás Gyuri?

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Világért nem rontanék bele Stez éltetésébe, de nem ő Bálint Matyi 😊
Wyatt
Pedig én teljesen azt hittem, hogy ő az. Akkor ezt nem jól tudtam. De tudtommal Stez is ír a NS-re.
Mindegy, egyébként a cikk jó.
Bálint Mátyás is van itt a fórumon?
Bruce
Stez is az NSO-nál van, onnan szerintem ketten szoktunk ide írni

több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Világért nem rontanék bele Stez éltetésébe, de nem ő Bálint Matyi 😊
Wyatt
Pedig én teljesen azt hittem, hogy ő az. Akkor ezt nem jól tudtam. De tudtommal Stez is ír a NS-re.
Mindegy, egyébként a cikk jó.
Bálint Mátyás is van itt a fórumon?
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Világért nem rontanék bele Stez éltetésébe, de nem ő Bálint Matyi 😊
Wyatt
túl jó mondat volt ez, hogy Stez legyen. True dat.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Világért nem rontanék bele Stez éltetésébe, de nem ő Bálint Matyi 😊

több mint 4 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 8 097 — Deion Sanders for president!
A büntetésekről és annak elkerüléséről beszélt hosszabban Gruden pénteken az újságíróknak. Érdekes lesz ebből a szempontból is a meccs mert mindkét csapat Top5 a büntetések tekintetében idén.
Bruce
Évek óta szopunk ezzel, ideje lenne az asztalra csapni valakinek. Az öltözőben, meg a a bírók öltözőjében is.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
“ a százmillió dolláros edzőlegenda, Jon Gruden” végre egy jó mondat Steztől!

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
 twitter.com/PFF/status/1198070504692817920?s=09

Jobb mint nyomás nélkül 😎

 twitter.com/PFF/status/1197647633717846017?s=09

Szerkesztette: Bruce