Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Hát igen, jövőre elválik a szar a víztől KJ esetében. Én egyébként úgy képzelem el, de már többször leírtam, hogy Nelson helyén játszana KJ (FS) és Obi lenne az, aki többet lenne a TE-re állítva (SS)

Nagy kérdés még a secondary-ban, hogy a két túlfizetett CB-nk közül marad e valamelyik? Smith jelenleg ezen a téren jobban áll, mivel az utóbbi meccseken elég jól teljesít. Amerson sérült már régóta, de az ő malmára meg az hajthatja a vizet, hogy jövőre kevesebb lesz a fizetése, mint Smith-nek és fiatalabb is 4 évvel.

Én az egyiket megtartanám (Amerson-t), hogy ne kelljen korai picket áldozni a CB sorra. Conley, Carrie és Amerson azért adhat már egyféle biztonságérzetet.

Ha nem marad egyik túlfizetett veterán sem, akkor viszont megint kell mondjuk egy második kört áldozni CB-re.
több mint 8 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 751
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
Bruce
Joseph csalódás, nagyobb impactet vártam tőle, harmadév jövőre kritikus lesz, mint a legtöbb db-nél.

állítólag a csapaton belül az az álláspont, hogy Carr a sérülése miatt szar idén. lehet, hogy ez így is van, de ha mindent ráfognak a sérülésre, és ezért megtartják Downingot, az a vég lenne. egyébiránt nemrég azt olvastam, hogy Musgrave eltávolításában Carrnak nagy szerepe volt, ő akarta benyomni Downing haverját OC-nak. tehát lehet, hogy mégsem arról volt szó, hogy Del Rio nem bírta elnézni, hogy van egy koordinátora, aki okosabb nála.
deyell
Ez meg elkeserítő, ha igaz.
Amadeus
Szerintem nem KJ-val van a baj, emlékszem egy meccsre, amikor kvázi a lovak közé dobták a gyeplőjét, (blitzek, stb....) akkor nagyon pusztított szerintem nem is igazán használjuk ki a tudását, de az erősségeit meg végkép nem.
Pari
Nem.is egy meccs volt hanem asszem 2vagy 3 egy sorban.
S igen messze nincs kiaknázva a tudása, reméljük jövőre változik főleg ha Obi bekerülne mellé kezdőnek majd. Elvégre Obi skill szettje nagyobb mozgásteret adhat az ő játékának is majd

több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
Bruce
Joseph csalódás, nagyobb impactet vártam tőle, harmadév jövőre kritikus lesz, mint a legtöbb db-nél.

állítólag a csapaton belül az az álláspont, hogy Carr a sérülése miatt szar idén. lehet, hogy ez így is van, de ha mindent ráfognak a sérülésre, és ezért megtartják Downingot, az a vég lenne. egyébiránt nemrég azt olvastam, hogy Musgrave eltávolításában Carrnak nagy szerepe volt, ő akarta benyomni Downing haverját OC-nak. tehát lehet, hogy mégsem arról volt szó, hogy Del Rio nem bírta elnézni, hogy van egy koordinátora, aki okosabb nála.
deyell
Ez meg elkeserítő, ha igaz.
Amadeus
Szerintem nem KJ-val van a baj, emlékszem egy meccsre, amikor kvázi a lovak közé dobták a gyeplőjét, (blitzek, stb....) akkor nagyon pusztított szerintem nem is igazán használjuk ki a tudását, de az erősségeit meg végkép nem.
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Giants Manningel nem biztos, h elénk tud kerülni, bár hatalmas piac, patináns klub és messze nem gyenge roster...ha a GM keresés elhúzódik lehetünk előnyben, de gondolom a tulajok erősen dolgoznak, hogy a szezon végén be tudják jelenteni az új GM-et és ne legyenek lépéshátrányba majd...Rolni
Na a Giants már meg is találta a GM-jét(Gettleman). Ettől függetlenül Eli már nem QB, szerintem idén hozzák is az utódját, így lehet, hogy vonzóbb lesz egy új HC-nak, hogy mégiscsak ő választhatja ki a nagy alma új vezérét.

Amúgy Pagano, mint HC nagyon elvetélt gondolat? Neki lehetnek megfelelő kapcsolatai a megfelelő segédedző keresésben?
peterbadbone
Szerintem akkor idehozná Chuckot. Annak nem örülnék.
Levi
Na abban a pillanatban mennék a bay túloldalára szurkolni. Még egy olyan fogalmatlan faxkalapot, JDR hozzá képest maga a tűz és a kreativitás.
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Ezért kell elcserélni Carr-t!
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
Bruce
Joseph csalódás, nagyobb impactet vártam tőle, harmadév jövőre kritikus lesz, mint a legtöbb db-nél.

állítólag a csapaton belül az az álláspont, hogy Carr a sérülése miatt szar idén. lehet, hogy ez így is van, de ha mindent ráfognak a sérülésre, és ezért megtartják Downingot, az a vég lenne. egyébiránt nemrég azt olvastam, hogy Musgrave eltávolításában Carrnak nagy szerepe volt, ő akarta benyomni Downing haverját OC-nak. tehát lehet, hogy mégsem arról volt szó, hogy Del Rio nem bírta elnézni, hogy van egy koordinátora, aki okosabb nála.
deyell
Ez meg elkeserítő, ha igaz.
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan

Na ez több oldalról megint szarul hangzik...nehogy már a QB haverja legyen az OC...ha Downing marad igen mérges leszek...hol a HC ilyenkor??
JDR pesze nyilatkozott a napokban egy "TD remek koordinátor lesz ebben a ligában még..."
Ha ennyire súlyos az a hát sérülés, miért erőltették vissza? Hol a HC ilyenkor?
Persze innen ezt bazi nehéz megítélni kinek milyen sérülése van stb...

Lehet amúgy ez a sérülés téma megmenti JDR-t akkor, ha ezt eléggé elhiszik fölötte is vagy tényleg igaz...
Akkor csak az OC a kérdés...Koetter? McCoy? ki lát vki mást?

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 420 — Sworn to the Dark
állítólag a csapaton belül az az álláspont, hogy Carr a sérülése miatt szar idén. lehet, hogy ez így is van, de ha mindent ráfognak a sérülésre, és ezért megtartják Downingot, az a vég lenne. egyébiránt nemrég azt olvastam, hogy Musgrave eltávolításában Carrnak nagy szerepe volt, ő akarta benyomni Downing haverját OC-nak. tehát lehet, hogy mégsem arról volt szó, hogy Del Rio nem bírta elnézni, hogy van egy koordinátora, aki okosabb nála.

built for this shit

több mint 8 éve
Levi Las Vegas Raiders UNLV Rebels 597
Giants Manningel nem biztos, h elénk tud kerülni, bár hatalmas piac, patináns klub és messze nem gyenge roster...ha a GM keresés elhúzódik lehetünk előnyben, de gondolom a tulajok erősen dolgoznak, hogy a szezon végén be tudják jelenteni az új GM-et és ne legyenek lépéshátrányba majd...Rolni
Na a Giants már meg is találta a GM-jét(Gettleman). Ettől függetlenül Eli már nem QB, szerintem idén hozzák is az utódját, így lehet, hogy vonzóbb lesz egy új HC-nak, hogy mégiscsak ő választhatja ki a nagy alma új vezérét.

Amúgy Pagano, mint HC nagyon elvetélt gondolat? Neki lehetnek megfelelő kapcsolatai a megfelelő segédedző keresésben?
peterbadbone
Szerintem akkor idehozná Chuckot. Annak nem örülnék.
több mint 8 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Giants Manningel nem biztos, h elénk tud kerülni, bár hatalmas piac, patináns klub és messze nem gyenge roster...ha a GM keresés elhúzódik lehetünk előnyben, de gondolom a tulajok erősen dolgoznak, hogy a szezon végén be tudják jelenteni az új GM-et és ne legyenek lépéshátrányba majd...Rolni
Na a Giants már meg is találta a GM-jét(Gettleman). Ettől függetlenül Eli már nem QB, szerintem idén hozzák is az utódját, így lehet, hogy vonzóbb lesz egy új HC-nak, hogy mégiscsak ő választhatja ki a nagy alma új vezérét.

Amúgy Pagano, mint HC nagyon elvetélt gondolat? Neki lehetnek megfelelő kapcsolatai a megfelelő segédedző keresésben?

több mint 8 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 751
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
Bruce
De KNJr. volt a hibás!!! 😀 Jövőre jók lesznek csak figyeld meg! Coopernél meg a főkókler a ludas!
Egy fain OC kell ide és más lesz a játék képe. Remélem Paganot megtartjuk.
TST
Egyetértek Tst. Amúgy szerintem és ugye volt is itt már fejtegetve több ízben JDR marad, Pagano marad és keresünk egy új OC-t TD helyett. Musgrave se volt nagy koponya szóval nincs magasan a léc. Ha már tud egy rendes gameplant letenni már hozza Musgrave szintjét amit tavaly láttunk mire volt elég. Ha esetleg kicsit kreatív is netán merészebb álmaimban a rendelkezésre álló ember anyag erőségeire tudja szabni a dolgokat akkor meg egyenes az út a po-ba..

több mint 8 éve
TST Las Vegas Raiders 1 488 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
Bruce
De KNJr. volt a hibás!!! 😀 Jövőre jók lesznek csak figyeld meg! Coopernél meg a főkókler a ludas!
Egy fain OC kell ide és más lesz a játék képe. Remélem Paganot megtartjuk.
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊
Rolni
Haydenbôl indultam ki, akire kísértetiesen hasonlít Conley esete. De első körösként többet vártam Josephtől is. Cooper is igen sérülékeny és inkonzisztens. Szóval lehetne jobb! 😉
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
Bruce
Ezt Mack vagy Cooper alapján írod Bruce?
Ne fessünk azért minden falat feketére...legyen pár ezüst színű is 😊

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Nehezíti amúgy JDR elküldését és egy jó OC megszerzését majd, hogy rengeteg csapat fog új HC-t keresni...

HC keresést ugye szimplán azért, mert ha nagyobb a kereslet nehezebb halászni, ráadásul Mark nem tud anyagilag versenyezni...

OC keresést meg azért, mert egy jó OC inkább elmegy egy új HC alá dolgozni, mint egy forró széken ülő lame duck JDR alá...

Nem könnyű Mark és RM helyzete...az biztos, hogy hiba volt tavalyi szezon után rögtön hosszabbítani JDR-el...

Én Mark helyében azon gondolkodnék el, hogy RM-ben mennyire stabil a bizalmam. Ha teljesen, akkor az Ő kezébe adnám JDR sorsát és a HC posztot...tisztán látszik, hogy nem jött be ez a tulaj belepofázik dolog...

Aztán persze, ha hoznak egy értelmes OC-t és marad Pagano lehet jövőre megint jobb szezonunk, ami életben tartja majd JDR-t annak ellenére, hogy semmit nem tesz...

Dirk Koetter ugye a korábbi Jags idők miatt teljesen logikus név OC posztra, ahogy Mike McCoy is a denveri és carolinai közös idők miatt...végülis első hallásra egyik se lenne éppen rosszabb hire, mint volt Musgrave...

Én még mindig JDR elküldésére és egy fiatal O ember megszerzésére szavaznék, Pagano-val a talonban...Lynch-nek is bejött Whisenhunt megtartása elég szépen, annak ellenére, hogy Ő elvileg O ember ugye...
Ehhez persze kellene, hogy nagyon gyorsan döntsenek és minél előbb el lehessen kezdeni interjúztatni a PO csapatok emberkéit...emellett meg bízni kell abban, hogy Carr személye, az OL és a skill emberkék, vagyis a 2016-os szezonban látott támadó gépezet elég csábító egy O embernek...

Kik lennének a versenytársaink egy top O emberért HC posztra:
BoB és Arians szerintem maradnak a helyükön, de A Cardinals QB helyzete miatt sztem a Arizona nem igazi rivális...
Hue elvileg marad, gyakorlatilag még kihúzhatja a széket Dorsey, de a Browns megint nem tuti előnyerő a sok draft pick és a sok cap space ellenére sem velünk szemben...persze ezt komoly HC fizuval is meg tudja még tolni Haslam és ez így együtt már lehet előny ott.
Chicago simán lehet előttünk, mert van ígéretes fiatal QB, de ott meg a GM fest elég szarul eddig...
Giants Manningel nem biztos, h elénk tud kerülni, bár hatalmas piac, patináns klub és messze nem gyenge roster...ha a GM keresés elhúzódik lehetünk előnyben, de gondolom a tulajok erősen dolgoznak, hogy a szezon végén be tudják jelenteni az új GM-et és ne legyenek lépéshátrányba majd...
Colts is simán előzhet minket, mert volt GM csere, van fr. QB elvileg és van pénz edzőre és játékosra, is...
Bengals munka Daltonnal nem hiszem, h csábítóbb lenne...
Tampa lehet, bár nem hiszem, h Winston jobb opció, mint Carr egy HC számára...
Detroit simán lehet előttünk Stafforddal a képben szerintem...
Lehet kihagytam még vkit, de így sem kevés az opening és van pár, ami simán elénk tehető még homer hazai szurkolóként...szóval nagy és nehéz döntés lesz ez...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Levi
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀
több mint 8 éve
Levi Las Vegas Raiders UNLV Rebels 597
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
Bruce
Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.

Szerkesztette: Levi
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Az alábbi cikk, már Koetter-t emlegeti TD pótlására, engem nagyon rázna tőle a hideg. Viszont kvázi tényként kezeli TD távozását, ami meg jó.
 www.raidersbeat.com/would-oakland-be-a-top-destination-for-offensive-coordinator-candidates/

Szerkesztette: Pari
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Sharpe amugy eleg biztatoan mozgott...kivancsi leszek mit tud Bosa ey Ingram ellen mutatni

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?
Pari
A hatalmas eredményei miatt?
Amúgy én még nagyobb verésre számítottam. Egy kibaszott vicc volt mindkét csapat, de persze mi szívtuk meg. Amíg Davis a tulaj jöhet ide bárki szarni fognak a fejére.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?
Pari
Azonnal
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Az utolsó forduló eredményeitől függően a 7-13. hely között draftolhatunk jövőre.

 www.silverandblackpride.com/2017/12/26/16820528/nfl-draft-order-2018-raiders-nearing-top-ten-in-range-of-7th-overall-pick
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 158 — je suis poloska
Nem láttam sajna élőben, milyen volt a D? 2 sack 1 int...elfogadható papíron.

Azt látom, hogy 4 fumble és 2 int-et hozott az O...nem semmi.
Pari
Gyakorlatilag egy O driver leszámítva meg egy egy megmozdulást egyedül a D játéka volt értékelhető. Ők megtettek a maguket amit az O utána rendre elbalfaszkodott.
Egyetlen üröm az örömben,hogy az eagles.se volt.ott fejben szóval még mindig nem tudni mennyire jo igy a D csak azt hogy jobb mint KNjr alatt.
Cubehead
szerintem Amari kurva jó volt, főleg ha belevesszük hogy sérülésből tért vissza
TD-n kívül volt még egy nagy elkapása, ami kb INT lett volna, ha nem kapja le 3 védő elől, csak elvették egy idióta bünti miatt, igaz a 2. félidőben talán egyszer ha ment feléje labda az is valami 4-5 yardért.

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!