Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 8 éve
A harmadik negyedben amikor Amerson mellett kapták el a labdát és lett TD, ott ha Amerson nem arra megy, hogy INT-et szerezzen, hanem csak leütötte volna a labdát, akkor nem lett volna TD.csak egy gondolat zárójelben: Washington Redskins-nél is akad egy-két afro. De legyen igazad és bszuk meg a Denvert szárazon.
Ez is egy olyan momentum volt, mint az elején a Carr INT.
A negyedik negyedben volt egy labdaszerzésünk a 11 yardos vonalukon. Utána egy DPI és a 4 yardos vonalról jöttünk. Eddig ugye ha ilyen volt a meccseken, akkor passzjátékot választottunk és nem futottunk. Most talán megpróbáltam volna futni. Sok idő volt még hátra és ha 4 kísérletből bevisszük, akkor 10 pontos a hátrányunk, ami nem ledolgozhatatlan és talán fel is pörgette volna a csapatot.
De ehelyett jöttek a passzjátékok és most nem jött be. Aztán meg FG, amivel nem szereztünk momentumot a meccs ezen szakaszában.
Még azok tűntek fel, hogy többször dadogott a shotgun playeknél a labda feladás után illetve, hogy az elkapók olyan labdát amit máskor vígan elkapnak, most elejtették.
Az lehet, tehát, ami már itt korábban is hangoztatva volt, hogy több embernek egyszerre volt szar napja. Meg hát Trump felhívása a néger játékosainkat (az összes falember afroamerikai) összezavarta és nem voltak 100%-ban ott fejben. (Önérzetes hegyomlások...)
Könnyen lehetett volna ez a meccs akár fordítva is akár, úgyhogy tényleg fölösleges kongatni a vészharangokat még.
Meg mondjuk jó tudni, hogy azért még nem gépek játsszák ezt a sportot, hanem hús-vér emberek, akiket egy-egy közéleti téma is érzékenyen érinthet.
Bruce
több mint 8 éve
A harmadik negyedben amikor Amerson mellett kapták el a labdát és lett TD, ott ha Amerson nem arra megy, hogy INT-et szerezzen, hanem csak leütötte volna a labdát, akkor nem lett volna TD. Ez is egy olyan momentum volt, mint az elején a Carr INT.
A negyedik negyedben volt egy labdaszerzésünk a 11 yardos vonalukon. Utána egy DPI és a 4 yardos vonalról jöttünk. Eddig ugye ha ilyen volt a meccseken, akkor passzjátékot választottunk és nem futottunk. Most talán megpróbáltam volna futni. Sok idő volt még hátra és ha 4 kísérletből bevisszük, akkor 10 pontos a hátrányunk, ami nem ledolgozhatatlan és talán fel is pörgette volna a csapatot.
De ehelyett jöttek a passzjátékok és most nem jött be. Aztán meg FG, amivel nem szereztünk momentumot a meccs ezen szakaszában.
Még azok tűntek fel, hogy többször dadogott a shotgun playeknél a labda feladás után illetve, hogy az elkapók olyan labdát amit máskor vígan elkapnak, most elejtették.
Az lehet, tehát, ami már itt korábban is hangoztatva volt, hogy több embernek egyszerre volt szar napja. Meg hát Trump felhívása a néger játékosainkat (az összes falember afroamerikai) összezavarta és nem voltak 100%-ban ott fejben. (Önérzetes hegyomlások...)
Könnyen lehetett volna ez a meccs akár fordítva is akár, úgyhogy tényleg fölösleges kongatni a vészharangokat még.
Meg mondjuk jó tudni, hogy azért még nem gépek játsszák ezt a sportot, hanem hús-vér emberek, akiket egy-egy közéleti téma is érzékenyen érinthet.
több mint 8 éve
Elkezdtem nézni a meccs vágott verzióját. A második playben amikor dobta Carr a hosszú passzt és INT lett, azt nem varrnám Carr nyakába, mint hiba, mert szépen volt dobva csak hát a védő szépen kiszámította. Véleményem szerint az egész meccs képét meghatározta ez a mozzanat.
A későbbiekben pedig a Redskinsnek jöttek be olyan playek, amikor már Cousins nyakán voltak, eldobta a labdát és 7-10 yardos elkapás lett belőle. Máskor ezek a playek sem jönnek be az ellenfélnek.
Eddig az első negyedet néztem meg, meg az első playt a második negyedből. A negyed legvégén volt egy Cooper elkapás, amivel first down lett volna, de egy Roberts holding miatt annulálták, majd a második negyed első play-ében elejti Cooper az elkapható labdát.
Nagyon kicsi nüanszokon múlt ez a negyed.
Mondjuk a két sack egymás után az nem volt szép, de ott nagyon benne lehetett Carr-ben az első passzból dobott INT és így nem akart kockáztatni, aminek ez lett az eredménye.
több mint 8 éve
Úgy látszik csak az offense falon fog múlni. Ha ők jók lesznek és dominálják a denveri DL-t és a pass rusht, akkor nyerünk. Ha nem, akkor szerintem megint az impotens Raiders-t fogjuk látni.azt nem tudom tudjátok-e, hogy volt támadókoordinátorunk, Bill Musgrave a következő ellenfelünk, a Broncos QB edzője. nagyjából mindent tudhat a támadóegységünkről. valahogy ilyenkor a Bucs elleni Super Bowl jut eszembe, sok jóra nem számítok.Nyerni fogunk!
deyell
Pari
A védelemnek meg a futás ellen kell kicsit jobban védekeznie, passz ellen úgysem tudunk 😀
több mint 8 éve
azt nem tudom tudjátok-e, hogy volt támadókoordinátorunk, Bill Musgrave a következő ellenfelünk, a Broncos QB edzője. nagyjából mindent tudhat a támadóegységünkről. valahogy ilyenkor a Bucs elleni Super Bowl jut eszembe, sok jóra nem számítok.Nyerni fogunk!
deyell
több mint 8 éve
azt nem tudom tudjátok-e, hogy volt támadókoordinátorunk, Bill Musgrave a következő ellenfelünk, a Broncos QB edzője. nagyjából mindent tudhat a támadóegységünkről. valahogy ilyenkor a Bucs elleni Super Bowl jut eszembe, sok jóra nem számítok.
built for this shit
több mint 8 éve
A szomoru, hogy Carr engedi el a regvoidebb ido alatt a paszt, mindossze 2 secig kellene kitartaniuk...
több mint 8 éve
Igen! Másfél, 2 évente belefér 1 szar meccs... 😀 Felszívják magukat és vasárnap aprítás lesz! Legalább a tökéletes szezon már nem nyomja a vállakat! XD
több mint 8 éve
Nézzünk még meg 1-2 meccset a vészharangok kongatása előtt srácok...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
és még egy dolog az O falrólDPenn elmehet a picsába a sztrájkjával, fizuemelésével, neki kellne legjobban melózni és motiválni húzni
több mint 8 éve
#21 SS lassan lefő neki a kávé, hogy stílusos legyek:www.silverandblackpride.com/2017/9/25/16364140/jack-del-rio-confirms-sean-smith-pulled-after-giving-up-two-big-catches-in-three-plays
több mint 8 éve
Igen ez fakadhat bőven a tapasztalatlansagabol. Nincs mit tenni csak bízni az O sokszínűségében és hogy egy egy ilyen szituban rákapni az ellen gyengéjére meg időben ebben az esetben. Aztán meg vagy bele rázódik vagy idővel lehet cserélni megint koordinátortBiztos hogy készültek rank és volt is két komplett meccsnyi videojuk de ennyi fegyverrel opcióval rendelkező csapatott ennyire kielemezni ennyi idő alatt nem lehet szvsz. Szerintem inkább minden össze jött plusz a keleti idő plusz Trumpi nyilatkozata plusz kielemzes plusz f*sztudja 😂elég annyit tenniük, hogy a támadófalat dominálják, onnantól fogva már teljesen mindegy, mennyi fegyverünk van. ha nincs futójáték, nem jó a passzblokkolás, akkor Carr sem tud mit csinálni. ezt tudni lehetett előre, az viszont számomra teljesen meglepő volt, hogy Donald Pennt hogy dominálta Preston Smith, Osemele pedig aki az egyik legjobb guard a ligában, két sacket engedet... egyelőre nehezen érthető, hogy mi miért történt itt, de szerintem néhány meccs múlva megkapjuk a választ.
Cubehead
de ami még aggasztó volt, hogy oké, hogy a Redskins tökéletes gameplannel készült ellenünk, és mondjuk az első félidőben megölték a játékunkat. de utána? halftime adjustment nem létezik? ezért hibáztatom Downingot elsősorban.
deyell

több mint 8 éve
hülye vagy? 😀Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...Aktiváljuk JaMarcus Russell-t. Probléma megoldva.
Pari
Levi
több mint 8 éve
.............annó írtam, hogy JDR meg csak áll lehetetlenül és nem "határoz" semmit.3 közvetlenül megnevezett felelős.... keményUnlike the first two opponents for Oakland, Washington had two full games of tape on Downing’s scheme and that, apparently, was enough for them to put together a perfect game plan.
JDR! és ugyan az amit én többször elmondtam
thegruelingtruth.net/football/nfl/three-raiders-carry-blame-blowout-loss-washington/
Surda
ez a lényeg, és ez az, ami igazán aggasztó. nálam a fő felelős Downing, és most válik el igazán, hogy mennyit is tud, mint OC.
deyell
és nem először mondom (és nem azért mert "én megmondtan") JAX nál is így emlékezem rá.
mindegy könyörgöm ne legyen igazam.
nyilván ez csak egy meccs!! de történelmi szar meccs
mérközés követőben írtam, hogy nekem teljesen olyan min a TB vs Oak sb, mint ha tudtak volna mindent, ha Gruden most is bekavart elmegy a picsába már 😉
több mint 8 éve
Biztos hogy készültek rank és volt is két komplett meccsnyi videojuk de ennyi fegyverrel opcióval rendelkező csapatott ennyire kielemezni ennyi idő alatt nem lehet szvsz. Szerintem inkább minden össze jött plusz a keleti idő plusz Trumpi nyilatkozata plusz kielemzes plusz f*sztudja 😂elég annyit tenniük, hogy a támadófalat dominálják, onnantól fogva már teljesen mindegy, mennyi fegyverünk van. ha nincs futójáték, nem jó a passzblokkolás, akkor Carr sem tud mit csinálni. ezt tudni lehetett előre, az viszont számomra teljesen meglepő volt, hogy Donald Pennt hogy dominálta Preston Smith, Osemele pedig aki az egyik legjobb guard a ligában, két sacket engedet... egyelőre nehezen érthető, hogy mi miért történt itt, de szerintem néhány meccs múlva megkapjuk a választ.
Cubehead
de ami még aggasztó volt, hogy oké, hogy a Redskins tökéletes gameplannel készült ellenünk, és mondjuk az első félidőben megölték a játékunkat. de utána? halftime adjustment nem létezik? ezért hibáztatom Downingot elsősorban.
built for this shit
több mint 8 éve
Biztos hogy készültek rank és volt is két komplett meccsnyi videojuk de ennyi fegyverrel opcióval rendelkező csapatott ennyire kielemezni ennyi idő alatt nem lehet szvsz. Szerintem inkább minden össze jött plusz a keleti idő plusz Trumpi nyilatkozata plusz kielemzes plusz f*sztudja 😂

több mint 8 éve
Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...Aktiváljuk JaMarcus Russell-t. Probléma megoldva.
Pari
több mint 8 éve
Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...Hogy a klasszikust idezzem:"Qrva politika!"
Pari

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 8 éve
Snap Count:OFFENSE
Quarterback – Derek Carr 51
Running back – Marshawn Lynch 16, DeAndre Washington 16, Jamize Olawale 7, Jalen Richard 6
Wide receiver – Seth Roberts 45, Amari Cooper 44, Michael Crabtree 31, Cordarelle Patterson 26, Johnny Holton 7
Tight end – Jared Cook 41, Lee Smith 12, Clive Walford 4
Offensive line – Gabe Jackson 51, Kelechi Osemele 51, Rodney Hudson 51, Donald Penn 51, Marshall Newhouse 51, Jon Feliciano 1
DEFENSE
Defensive line – Khalil Mack 51, Mario Edwards 43, Denico Autry 39, Eddie Vanderdoes 39, Treyvon Hester 26, Justin Ellis 26 James Cowser 16
Linebacker – Cory James 68, Bruce Irvin 54, Nicholas Morrow 42, Marquel Lee 23
Cornerback – TJ Carrie 68, David Amerson 66, Gareon Conley 46, Sean Smith 3, Antonio Hamilton
Safety – Karl Jospeh 68, Reggie Nelson 68
SPECIAL TEAMS
Shalom Luani 27, Keith McGill 27, Tyrell Adams 27, James Cowser 21, Jamize Olawale 19, Antonio Hamilton 14, Johnny Holton 13, Cordarrelle Patterson 13, Xavier Woodson-Luster 12, Nicholas Morrow 10, Jon Condo 9, Marquette King 9, Marquel Lee 9, DeAndre Washington 8, Lee Smith 8, Jalen Richard 8, Khalil Mack, Mario Edwards 8, Denico Autry 8, Jon Feliciano 8, Treyvon Hester 8, Eddie Vanderdoes 7, Bruce Irvin 6, Giorgio Tavecchio 5, Karl Joseph 3, Gareon Conley 3, Justin Ellis 3 Gabe Jackson 2, Marshall Newhouse 2, Kelechi Osemele 2, Clive Walford 2, Vadal Alexander 2
több mint 8 éve
Szerintem minden összejött.Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...más kommentek szerint meg azért kaptunk ki, mert keleti parton volt a meccs este. csak az a gond, hogy lesz még pár meccse a csapatnak keleten. egész pontosan a Bills, Dolphins, Eagles elleni.
Pari
deyell
Egyébként már szerintem pénteken utazott a csapat, szóval volt idő átállni.
Ha meg az OL ilyen disznóságra képes, akkor nincs is nagyon miről beszélni.
www.instagram.com/p/BZebPmpAFYg/?taken-by=k.o.seven0
több mint 8 éve
Nekem is pont az jutott az eszembe, hogy teljesen lenullázták az offense-t, olyan mintha tudták volna hogy mi a gameplan... Ha azért tudták, mert kiismerhető és ezekre készültek, akkor nagy a baj, mert ezek szerint a későbbiekben sem számíthatunk túl sok jóra.3 közvetlenül megnevezett felelős.... keményUnlike the first two opponents for Oakland, Washington had two full games of tape on Downing’s scheme and that, apparently, was enough for them to put together a perfect game plan.
JDR! és ugyan az amit én többször elmondtam
thegruelingtruth.net/football/nfl/three-raiders-carry-blame-blowout-loss-washington/
Surda
ez a lényeg, és ez az, ami igazán aggasztó. nálam a fő felelős Downing, és most válik el igazán, hogy mennyit is tud, mint OC.
deyell
több mint 8 éve
Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...más kommentek szerint meg azért kaptunk ki, mert keleti parton volt a meccs este. csak az a gond, hogy lesz még pár meccse a csapatnak keleten. egész pontosan a Bills, Dolphins, Eagles elleni.
Pari
built for this shit
több mint 8 éve
3 közvetlenül megnevezett felelős.... keményUnlike the first two opponents for Oakland, Washington had two full games of tape on Downing’s scheme and that, apparently, was enough for them to put together a perfect game plan.
JDR! és ugyan az amit én többször elmondtam
thegruelingtruth.net/football/nfl/three-raiders-carry-blame-blowout-loss-washington/
Surda
ez a lényeg, és ez az, ami igazán aggasztó. nálam a fő felelős Downing, és most válik el igazán, hogy mennyit is tud, mint OC.
built for this shit
több mint 8 éve
Tegnap olvastam valami cikk kommentjében, hogy azért voltunk ilyen szarok, mert az OL berágott Carr-ra, amiért az állt a himnusz alatt és imádkozott. Nem semmi...
