Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 8 éve
A draft előtt csináltam képekkel, statokkal meg mindenféle okossággal megtűzdelt posztonkénti értékelőt a csapatról. A draft után most visszaolvastam, hogy miket vártam akkor a drafttól, illetve az FA piac hátralévő időszakától. Gondoltam ezt is megosztom Veletek.QB:
Draft előtt érkezett EJ Manuel, mint veterán QB, hogy Connor Cook számára versenyt teremtsen a back up QB posztért. Manuel-t jól ismeri Downing és korábbi első körös pick, de ezzel együtt nem hiszem, hogy be tudja előzni Cook-ot. Elképzelhető, hogy tartjuk a 3 QB-t idén is, ahogy tavaly, de komoly kérdés, hogy belefér-e ez a luxus majd a végső 53-as roster kialakításakor.
RB:
Ahogy vártam Latavius Murray-t elengedtük és hoztunk a helyére erő futót a Törpék mellé, elé. Ez az erőfutó végül Marshawn Lynch lett, aki igen komoly lökést adhat a támadó gépezetnek, ha jó formában tud visszatérni. RM azért a drafton is hozott egy erőfutót Elijah Hood személyében, ezzel biztosítva a hosszabb távot is a Törpék mellett, ugyanis Lynch max 2 évre marad. Itt igazából Lynch formáján kívül a nagy kérdés az lesz, hogy Hood rosterre tudja-e magát verekedni vagy PS-re\IR-re tesszük majd. Taiwan Jones ST ász roster helyét tudja sztem átvenni, de ehhez az kell, hogy más ST-be szánt emberkék eleget mutassanak Jones elengedéséhez. Shalom Luani lehet amúgy sztem az, aki Hood-nak is tehet egy szívességet azzal, ha remekel ST-ben a pre season meccseken.
FB:
A posztot ezek szerint RM-ék is megoldottnak gondolták, mert nem érkezett még UDFA első hullámban sem FB. Hood kapcsán mondjuk van aki emlegetett FB feladatköröket is, de sztem ez nem igazán reális, maximum egy pár dupla RB-s felállásnál tudom elképzelni, hogy Hood előremegy blokkolni (ilyet csináltak tavaly egyetemen is), de nem hiszem hogy összességében minőségi snap számot elvonjon Olawale elől.
TE:
TE posztra érkezett számomra kicsit meglepő módon Jared Cook, cserében a drafton nem húztunk TE-t, amit viszont vártam korábban. Cook nekem teljesen under the radar emberke volt, mert azt hittem marad GB-ben és más FA jelöltet nem tartottam reálisnak. Cook jó megoldás lehet 1-2 évre és ezzel Walford is kapott szerintem még egy kis időt, mert nem egy fiatalabb draft pick kezdi el tolni a roster szélére, hanem egy veterán érkezett elé, akitől tanulhat, aki mellett fejlődhet és ha sikerül végre egészségesnek maradnia és szintet lépnie, akkor hosszútávon még mindig lehet Ő a megoldásunk.
WR:
Itt is érkezett FA ember, aki nem volt benne a látóterembe. Főleg azért, mert CP-ről annyit gondoltam, hogy bust, aki returner szerepkör miatt maradt a ligába. Kis kutatás után azért lehet látni egy potenciális offensive weapont is a returner mellett. Meglássuk, hogy egy jobb támadó rendszerbe átemelve, jobb QB-val dolgozva és a draft nyomástól megszabadulva mit tudunk kihozni belőle. CP ha nem is veszi át Roberts helyét, mint slot WR, sztem komolyan bele fog enni a snap számaiba és a felé repülő passzok számába. Az igazolás után nem is érkezett drafton WR, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a viszonylag sok UDFA WR igazolást. Komoly verseny lesz az 5. és esetleg 6. roster helyekért ezen a poszton és döntő szerepe lesz az ST munkának.
OL:
OL kapcsán azt írtam korábban, hogy olyan OT, max OT\OG prospectben gondolkodnék, aki valóban reális eséllyel pályázhat kezdő posztra idővel. David Sharpe és Jylan Ware személyében érkezett két prospect is, ami kissé meglepő volt nekem. Amúgy üdvözlöm az ötletét annak, hogy addig keresünk Penn mögé embert, amíg még Ő is itt van és jól szerepel, így a Ware pick kimondottan tetszik. Sharpe körül van kérdés bőven, én azt gondolom, hogy Ő RT-nek érkezett és ha valóban lenne gond a látásával, mint ahogy azt több okoska irogatja, akkor arról tudnánk, hiszen elég közeli forrásunk volt JDR fia személyében vele kapcsolatban. Ha ez a két srác beválik és Gabe hosszabbítását nyélbe üti Reggie évekig lehet domináns falunk…
DL:
Bejött az egyik forgatókönyv, amit írtam és elengedtük McGee-t, valamint kivágtuk Williams-et. Az is bejött szerintem, hogy külső szemlélő számára túlzott bizalmat fektetünk Mario egészségébe és a fiatalok fejlődésébe. Érkezett egy igazi boom or bust pick is DT posztra (Eddie), aki tökéletesen illik az egységbe, mert simán lehet itt parádé is, ha mindenki egészséges és fejlődik, ahogy a stáb várja, meg simán lehet pofára esés, mint korábban CB poszton, amikor nagyon bíztunk a Hayden-Carrie párosba. Vanderdoes után érkezett még Hester, aki szintén DT, így az NT poszton érzek némi ürességet, bár Latham könnyen lehet, hogy 2017-ben már, mint NT fog dolgozni és akkor érthető\megoldott ez is.
LB:
LB poszton van messze a legtöbb kérdőjel továbbra is. A WLB posztra érkezett Jelani Jenkins az FA piacról, aki megint igen boom or bust jellegű figura. A tavalyi sérülésekkel tarkított gyenge éve után, ha vissza tud térni az azt megelőző két évéhez játékszint és egészség terén, akkor nagy fogás lehet, de benne van a pakliban az is, hogy már TC-ben rásérül a lábára és kuka. A draft és RM nyilatkozata alapján én azt érzem, hogy komoly a bizalom felé és szerintem Cory James a biztosíték mögötte. Az MLB posztra érkezett Marquel Lee az 5. körben és egyenlőre rajta kívül a már említett Cory James, valamint Ben Heeney van rosteren némi MLB rutinnal. Úgy is mondhatjuk, hogy nagyon sovány a poszt. Erre utalt JDR is a legfrissebb interjúja alkalmával, így én mindenképpen várok még ide egy FA igazolást. Perry Riley Jr. a leglogikusabb választás, de ahogy már említettem többször Gerald Hodges is megérhet egy próbát sztem. Én egy Riley igazolás után elég nyugodtan tudnám várni a szezont, mert mind WLB, mind MLB poszton lenne veterán és fiatal titán is, valamint egyenlőre darabra a depth is megfelelőnek tűnik.
CB:
Nem vártam igazán első körös CB picket, de azért megemlítettem, mint opciót és végül ez a forgatókönyv jött be. Conley remélhetőleg TC-re már bőven tisztázta magát és belerázódott az edzésekbe. Papíron igen jónak tűnik ez a Smith-Amerson-Conley-Carrie négyes és mögöttük komoly harc lesz majd az utolsó roster hely(ek)ért. Ha Conley már rookieként aktív részese lesz a rotációnak, akkor komoly sebességjavulás lesz tapasztalható a CB poszton, ami nagyon kell.
S:
Most néztem, hogy Obi Melifonwu érkezését a 2. körben reménykedve megemlítettem az összegzőben, szóval itt igazából csak megveregetem a vállamat és mosolygok. Érdekes lesz, hogy Obi mikor, mekkora szerepet kezd majd el átvenni Nelson-tól a TE őrzésen túl. Azt gondolom, hogy a szezon végére a liga egyik legjobb fiatal S párosáról fogunk majd tudni beszélni, amikor a Joseph-Melifonwu duót emlegetjük.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Del Rio just said something to the effect of "I don't think we've adequately addressed our LB position, we've got some work to do there" and the obvious "we'll continue looking to add talent there."Akkor viszont csak benne volt a pakliban az LB pick korai körben is, csak éppen mindig volt jobb elérhető játékos. Ilyen szempontból akkor csak igaz lehet, hogy maradéktalanul nem teljesítettük a draftra kitűzött célokat.
legfrissebb interjúból van...érdekes, reális...Perry Riley Jr. esetleg?
Rolni
Nem baj, igazából a szezonra csak ez az egyetlen lyuk van a keretben, ami azért példátlan a Raiders utóbbi éveit tekintve! 😊
több mint 8 éve
Del Rio just said something to the effect of "I don't think we've adequately addressed our LB position, we've got some work to do there" and the obvious "we'll continue looking to add talent there."legfrissebb interjúból van...érdekes, reális...Perry Riley Jr. esetleg?
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
www.fanragsports.com/nfl/raiders/raiders-getting-obi-melifonwu/
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Volt ilyen isebben az a vicc, hogy a 2011-es szezon után még úgy tűnt, hogy DHB jobb pick volt, mint Crabtree. abban a szezonban DHB majdnem 1000 yardot kapott el, ami azóta is érthetetlen, hogy egy ekkora antitalentumnak ez hogy sikerülhetett. (huemagic)
Darius HB draft 1 percnél Crab arca
És most mi a szitu
youtu.be/vQ3Q-FoSJwA
Surda
built for this shit
több mint 8 éve
Volt ilyen isDarius HB draft 1 percnél Crab arca
És most mi a szitu
youtu.be/vQ3Q-FoSJwA
több mint 8 éve
Draftról élesben:"A megfigyelők lemérték a magasságom és azt , túl alacsony vagyok. Lemérték a 40 yardos időm és azt mondták, túl lassú vagyok. Megnézték a testalkatom és azt mondták, nem fogom bírni. De nem tudták lemérni a szívem, a hitem és a kitartásom."
Ezzel az üzenettel jelentette be Justin Forsett a visszavonulását.
Szerkesztette: Surda
több mint 8 éve
Ez jóOlvasom a véleményeiteket azért örömmel tölt el, hogy a viszontagságos évek után, mennyivel "szebb" gondjaink lettek.Ha már Sio Moore
Azt gondolom, hogy az öltöző rendben lesz, Carr egy vezér, idézzétek csak fel az kéz sérülési pillanatait, mikor visszatért minden összeállt. A támadó egységgel nem lesz gond, Crab, Coop a törpék és persze egy jó Lynch, jó a fal és szerintem koordinátori poszton is előrelépés Mustárhoz képest tudunk pontokat szerezni.
És ezért gondolom, hogy D oldalon emberileg rendben leszünk mert "csak" tenni kell a dolgukat nincs világvége elvárási hangulat. Ami pedig az öregeket érinti, kizárt hogy így gondolkodnának:
-Nem vagyunk már temető csapat
-Abszolút esélyesek vagyunk a PO-ra
-Ha itt szar a hozzáállás, a nagy átfedésék (játékos +szakik) miatt lehúzza magát a klotyón.
-Itt és most egy jó csapatban tehet olyat amiből (mert a CSAPAT erős), játékon túl is profitálhat.
-Sokan el akarnak jutni Las Vegas-ba
Nekem ez a draft inkább pozitív, mint sem negatív.
A csoportot képesek leszünk dominálni és ha a Denver meg van oda vissza szárazon akkor bármit elérhetünk. ( és SIO bármikor visszajönne!!! 😀 )
Surda
twitter.com/GipsySafety/status/858540077676244993
Bruce
Qrva jó 😀
több mint 8 éve
Olvasom a véleményeiteket azért örömmel tölt el, hogy a viszontagságos évek után, mennyivel "szebb" gondjaink lettek.Ha már Sio Moore
Azt gondolom, hogy az öltöző rendben lesz, Carr egy vezér, idézzétek csak fel az kéz sérülési pillanatait, mikor visszatért minden összeállt. A támadó egységgel nem lesz gond, Crab, Coop a törpék és persze egy jó Lynch, jó a fal és szerintem koordinátori poszton is előrelépés Mustárhoz képest tudunk pontokat szerezni.
És ezért gondolom, hogy D oldalon emberileg rendben leszünk mert "csak" tenni kell a dolgukat nincs világvége elvárási hangulat. Ami pedig az öregeket érinti, kizárt hogy így gondolkodnának:
-Nem vagyunk már temető csapat
-Abszolút esélyesek vagyunk a PO-ra
-Ha itt szar a hozzáállás, a nagy átfedésék (játékos +szakik) miatt lehúzza magát a klotyón.
-Itt és most egy jó csapatban tehet olyat amiből (mert a CSAPAT erős), játékon túl is profitálhat.
-Sokan el akarnak jutni Las Vegas-ba
Nekem ez a draft inkább pozitív, mint sem negatív.
A csoportot képesek leszünk dominálni és ha a Denver meg van oda vissza szárazon akkor bármit elérhetünk. ( és SIO bármikor visszajönne!!! 😀 )
Surda
twitter.com/GipsySafety/status/858540077676244993
több mint 8 éve
Olvasom a véleményeiteket azért örömmel tölt el, hogy a viszontagságos évek után, mennyivel "szebb" gondjaink lettek.Azt gondolom, hogy az öltöző rendben lesz, Carr egy vezér, idézzétek csak fel az kéz sérülési pillanatait, mikor visszatért minden összeállt. A támadó egységgel nem lesz gond, Crab, Coop a törpék és persze egy jó Lynch, jó a fal és szerintem koordinátori poszton is előrelépés Mustárhoz képest tudunk pontokat szerezni.
És ezért gondolom, hogy D oldalon emberileg rendben leszünk mert "csak" tenni kell a dolgukat nincs világvége elvárási hangulat. Ami pedig az öregeket érinti, kizárt hogy így gondolkodnának:
-Nem vagyunk már temető csapat
-Abszolút esélyesek vagyunk a PO-ra
-Ha itt szar a hozzáállás, a nagy átfedésék (játékos +szakik) miatt lehúzza magát a klotyón.
-Itt és most egy jó csapatban tehet olyat amiből (mert a CSAPAT erős), játékon túl is profitálhat.
-Sokan el akarnak jutni Las Vegas-ba
Nekem ez a draft inkább pozitív, mint sem negatív.
A csoportot képesek leszünk dominálni és ha a Denver meg van oda vissza szárazon akkor bármit elérhetünk. ( és SIO bármikor visszajönne!!! 😀 )
több mint 8 éve
twitter.com/BenVolin/status/859391954429366273/photo/1
több mint 8 éve
Azt mondják, hogy megpróbáltunk hátra cserélni a 49ers-szel a második kör elejére, hogy akkor húzzuk be Conley-t, mert úgy véltük, hogy még akkor is elérhető lesz.
több mint 8 éve
Jelenleg azt lehet megítélni, hogy minden lyuk befoltozásra került e egy csapatnál, mivel szerencsés helyzetben vagyunk és kevesebb volta need-ünk mint a lyuk a csapatban. Tehát most csak ebből a szemszögből ítélhető meg és én ez alapján mondom azt, hogy ez a draft nem volt jobb közepesnél.Ha nagyon szigorúan nézzük, minden hiány posztra húztunk.
Bruce
LB-re is, DT-be is OL-be is, CB es S is jött vki. Szóval már csak az kell, hogy bevalljanak!!!😊
Nagyon remélem, hogy a szezon kezdetére ez a téma már nem lesz napirenden és minden jól alakul a csapatunk körül!Ilyen ez. Vége a PO-nak, heteken át türelmetlenül várod a FA market nyitást, aztán heteken keresztül olvasgatod a draft/scout reportokat és várod a Day 1-t, aztán még heteket várunk az első OTA beszámolókra, ahol még mindenki Future HOF-er, aztán követeljük az első preseason meccset...
Bruce
több mint 8 éve
Az idei draftot is csak hónapok múlva lehet majd érdemben értékelni.Ez elvileg egy ma posztolt kép Irvin-től!
Carr sérülése, hogy alakul?
gaben
twitter.com/BIrvin_WVU11/status/859257769521709056
több mint 8 éve
Jól mondja Pari, hogy egy draft csak évek múltán mutatja meg, hogy milyen is volt. Ezzel nincs is baj, ez így van, ezt így is kell értékelni. Jelenleg azt lehet megítélni, hogy minden lyuk befoltozásra került e egy csapatnál, mivel szerencsés helyzetben vagyunk és kevesebb volta need-ünk mint a lyuk a csapatban. Tehát most csak ebből a szemszögből ítélhető meg és én ez alapján mondom azt, hogy ez a draft nem volt jobb közepesnél.
Az hogy később mi lesz a játékosokból most nem mondható meg, tehát ezt majd az idő mutatja meg nekünk. De addig csak ebből az aspektusból lehet megítélni.
Nagyon remélem, hogy a szezon kezdetére ez a téma már nem lesz napirenden és minden jól alakul a csapatunk körül!
GO RAIDERS! 😊
több mint 8 éve
Az idei draftot is csak hónapok múlva lehet majd érdemben értékelni.Carr sérülése, hogy alakul?
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
Egy draft-ot rengeteg minden alapján meg lehet ítélni.Hányadikként draftolt vki, kik mentek ki előtte, needre húztak-e, értéken/reachre/stealre húztak-e, system fit-e, le/feltrade ellenértéke, vezér/poison, red flags, sérülések, de a végén úgyis csak 1 dolog számít, hogy beválik-e???
Hány olyan példa van, hogy vki a nagykönyv szerint draftolt és mégis átkozza magát egy sérülés miatt (Bridgewater/Carr, Clowney/Fowler/Mack, White/Cooper), vagy mert egy olyan szar rendszerbe került, hogy esélyes sem volt...pl. Carr bratyója, vagy orbitális bust lett.
Lehet elhoztuk volna Fostert, vagy Reddicket mindenki örül és happy, erre megsérül TC-be , vagy letartóztatják akármiért...a draft értékét két-három év múlva tudjuk majd meghatározni, pl. a 2014-es zseniális volt, a 2015-ös közepes/jó?, 2016-os passz...
Ha az alapján nézzük, hogy az idei draftunkból akár 3-4 is a kezdőben ragadhat szerintem már nem lehet közepesnél rosszabb semmiképp. De az is lehet, hogy az első körösünket lesittelik, a második körös megsérül, a 3. körös elhízik, a 4. körösünk meg fogalmatlanabb, mint az elődei együtt.
Én bízom Reggie-ben utóbbi években nagyon jó LB-ket találtak későbbi körökben is a csapatok (Borland, Kirksey, Telvin mith, Ramik Wilson, Kwon Alexander, Martinez...), DB-t kevesebbet!
több mint 8 éve
Ennyire megosztó draftunk nem emlékszem mikor volt, talán eddig még nem (már amióta itt vagyok) 😊Nem szabad sztem elfelejtenünk amúgy, hogy egyre kevésbé kell RM-nek olyan játékosokat keresnie a középső és késői körökben, akik rögtön be tudnak állni játszani, hiszen egyre erősebb és mélyebb a keret. Emiatt egyre inkább tud olyan boom or bust típusú emberkéket választani, akik, ha bejönnek nagyot szólnak. Emiatt tudnak a sikeres nagy csapatok rendszeresen a drafton "stealeket" húzni.
Azt elfelejtik náluk is hány pick megy a levesbe, de amikor egy későbbi körös beválik, akkor meg megy a csodálkozás, puffogás, mellveregetés.
Ez volt szerintem az első olyan draftunk, ahol erre az ösvényre igazán ráléptünk. Hátsó körben abszolút, de amúgy idén kb. végig. Olyan szinten van a csapat, hogy kis túlzással egyik rookie-tól sem létkérdés az instant impact. Nem kell Conley-t se siettetni, hiszen a Smith-Amerson páros, ha nem is erős szinten (a tavalyiból kiindulva), de vállalhatóan megoldja majd a posztot a széleken. Karl mellett Nelson is tud hozni egy épp elfogadható szintet még, amíg Obi felveszi a fonalat. Ha Edwards egészséges és Ward, Latham fejlődik ahogy várja a staff, akkor Eddie-től sem kell brutál rookie évet várni. Az OL emberkéknek kb sérülés nélkül egyáltalán nem kell a pálya közelébe kerülnie, ők is tudnak nyugodtan dolgozni, alakulni. Lee az egyetlen kb. akitől valószínűleg első évében is kellene impact, ezt meglátjuk mennyire fog működni. Erre a posztra is hozhatunk még FA-t, ha Cory James vagy\és Jenkins nem fest jól, ha Lee nem azt hozza, amit RM-ék láttak benne...
Összességében ez a draft a jövőnek és a potenciálnak szól, ami szerintem rendben van, így csinálják az erős csapatok.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Nem kell velem egyetértenie senkinek. Én is reménykedem, hogy a választásaink jól fognak elsülni. De én innen szurkolói székből ezt a draftot nem értékelem jónak, hanem inkább közepesnek, mert a legnagyobb need-re nem érkezett értékelhető megoldás. És jogomban áll úgy megítélni a draftot, ahogy én látom. Van a szakértők között is aki C-re értékeli a draftunkat és van aki meg B+-ra. Nagyon bízom benne, hogy valóban az van, amit írsz és már én is pedzegettem, hogy elképzelhető, hogy bízunk a jelenlegi rosteren lévő játékosokban. Ball-ról szépeket írtak, Cory is jól kezdett tavaly, aztán elfogyott, de volt egy éve fejlődni. Jenkins ha megközelíti a pályafutása elején nyújtott játékát, akkor azt mondom, hogy tényleg nem lesz baj. Ha a tavalyi produktumot tudják nyújtani az LB sorban, akkor azt gondolom, hogy javuló DLine-al és egy kicsivel jobb secondary-val a védelmünk már nem az NFL bottom 10-ben lesz, hanem fentebb és akkor ismét ott lehetünk a PO-ban.
És valóban kisarkítottam nagyon a véleményemet a cb-kkel és nelsonnal kapcsolatosan, de ez is egy vetülete a dolgoknak. Vannak emberi tényezők, amire nem gondol senki innen nézve és azt mondom, hogy ez a legnehezebben kezelhető edzői szemszögből, mert egy elégedetlen játékos nagyon sokat tud ártani az öltözőben, mert padoztatni lehet, de attól még hatással van a többiekre.
több mint 8 éve
www.fanragsports.com/nfl/nguyen-marquel-lee-better-player-zach-cunningham/Jó kis összeállítás, de Nguyen-t követem Twitteren és nála kevesen utálják jobban Cunninghamet, így azért az elfogultságával is kell számolni az ilyen kis összeállításoknál. Személy szerint jobban örültem volna, ha Lee-t más játékossal méri össze, mert így nem tudom elég komolyan venni.
Levi
Fostert imádja és nagyon szerette volna, ha kiválasztjuk. Amúgy a Melifonwu választásnak biztos nagyon örült, mert Obi is nagy kedvence.
Szerkesztette: peterbadbone
több mint 8 éve
Szép kis vitába bonyolódtatok itt a drafttal kapcsolatban...Én jelenleg nem tudok állást foglalni, hogy mennyire tetszik ez a draft osztály. Egyenlőre a játékosok, akiket kiválasztottunk nem tűnnek rossznak. Mindegyikben van valami ami szimpatikus. Ez persze kevés, hogy jó eredményeket érjenek el a pályán.
Lehet ez az ILB class nem győzte meg annyira a stábot, hogy komolyabb értékű választást lőjenek el bármelyik játékosra is. Érkezett Lee akiben van valami, ami tetszett nekik és elhozták ott, ahol még értéknek számított.Ha belegondolunk, az 1. és a 2. körös választásunk előtt ment ki olyan helyzetben ILB (Davis ill. McMillan) aki ár/érték arányban jónak gondolhattunk(szurkolók) mégsem próbált meg értük Reggie felmenni. Én ebből arra következtetek, hogy jónak vélik azokat a játékosokat, akik a keretben vannak. Sőt megkockáztatom, hogy Riley sem tér vissza, mert bíznak Ball, James, Jenkins, Calhoun, Irvin Cowser, Heeney és most már Lee képességeiben. Fiatal srácokról van szó, kapnak még egy év esélyt a bizonyításra, de ha már a TC kezdetén sem látszik rajtuk a fejlődés vagy ha pl. Ball a sérüléséből nem jól tér vissza, akkor én úgy hiszem, hogy megvan a B terv(valószínűleg Riley), ami még mindig egy használható terv.
Sokszor nem értettük már, hogy Reggie miért azokat a döntéseket hozza meg, amiket. Pl. JDR választása sem volt egyértelműen közönség kedvenc választás, Tice szintén. Wiz elengedését sem éljeneztük,Veldheer elengedését átkoztuk, Sio Moore elcserélését valaki a mai napig fájlalja és még sorolhatnánk. Persze nem minden döntése volt jó, de az évek alatt azért nagyobb arányban jönnek be a választásai, mint nem, ezért én azt mondom, hogy mindenki inkább próbálja meg azt meglátni, amit ők megláttak azokban a játékosokban, akiket leigazolnak és a pályára küldenek. Ez egy fiatal és még nem kész csapat. Sikerre éhesek, szeretik a footballt és egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs olyan játékos aki innen menekülni akar. Persze évről-évre lesz olyan aki kiég, kiöregszik, stb.. de a mag az maradni akar és ebben a csapatban, ebben a társaságban akar nyerni. Ezért nem értek most egyet Bruceszal, hogy majd Smith, meg Nelson szarik az egészre. Sőt, ha a secondarybe idén nem jött volna játékos, csak ilyen 6-7. körös/ UDFA, akkor lett volna igazán vész, mert ha itt lesérül valaki, akkor ott álltunk volna letolt gatyával és nézhettük volna ahogy Durden, Hamilton, McDonald vagy ne adj isten McGill rohangál leghátul. Persze, lehet, hogy közülük is kitűnne egy tehetség, de én azért nyugodtabb vagyok, így, hogy az egész liga+szakértők+szurkolók által első és második körbe várt tehetségek várnak a lehetőségre a kezdők mögött. Igazából azt sem lehet teljes bizonyossággal megmondani, hogy Pagano érkeztével fog-e változni a védelmi séma. Mert ha változik, akkor lehet, hogy nem feltétlen kell egy igazi playmaker ILB, ami kb olyan ritka, mint a fr.QB.
több mint 8 éve
Conleyt meghallgatta a rendőrség. A vallomásában azt mondta h valóban volt szexuális kapcsolata a nővel, de nem támadta meg, nem erőszakoskodott vele, ártatlan.Ettől még simán lehet h ennek az ellenkezője az igaz, de azt zárójelben hozzátenném, hogy ha nem volt szem/fültanú/kamera az esetnél, akkor jogilag elég nehéz lenne innentől ráhúzni a lepedőt a srácra, ha megtörtént-ha nem | a DNS és egyéb mintákkal kb azt lehet rábizonyítani, hogy együtt volt vele, ahhoz h az erőszak is megálljon, ahhoz jellemzően több kell -> azzal h elismerte az együttlétet, azzal nagyban "megnehezítette" a bizonyítást - már ha tényleg elkövette és nem csak egy pénzhajhász/sértett csajba futott bele |
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 8 éve
Nézd Martavis Bryant azt tweetelte JuJunak h amíg én itt vagyok addig te max a WR3 posztért harcolhatsz Coates-cal.twitter.com/SeanSMITH24/status/857804807565750272Mert te azt írnád ki a twitterre, hogy na bazmeg jött egy rookie, akit ráküldtek a nyakamra...faszom se játszik így...
twitter.com/SeanSMITH24/status/857839829303779329
Ez alapján Smith nem sértődött meg...
Levi
Természetes, hogy kifelé nekik azt kell mutatni, amit elvárnak tőlük, de attól még belül lehet hogy nem ilyen boldog! 😊
Bruce

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...