New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 11 éve
A felvetés mindössze arra utalt, hogy a pats.hu-n DoM tollából megjelent cikk szerint "A bajnokság második felében egyre jobban teljesített Mike Sullivan támadó koordinátor kezei alatt, aki a Giants sémáját vitte magával Floridába [a New York Giants passzjátéka is több opciós útvonalat tartalmaz, amikor a védők helyezkedésétől, reakciójától függően folytatja útját az elkapó –a szerk.]. Ugyanakkor Jeff Tedford passzjátékával már szenvedett az idei felkészülés során [már egyetemen is azt tartották, hogy támadórendszere jóval komplexebb a legtöbb NFL támadójátéktól -a szerk.]. A Patriots támadójátéka lesz a harmadik, amit rövid NFL pályafutása meg kell tanulnia. " A Pats séma pedig közismerten bonyolult.BurkusBonyolultnak bonyolult, csak éppen a bonyolultságát az (is) adja, hogy tele van opciós route futásokkal.😊
Amin még meg szoktak bukni a Pats-nél a skill player-ek, az az Erhardt-Perkins rendszer megértése és a terminológiájának az elsajátítása. Ez még komoly akadály lehet a srácnak, ui. ha jól tudom, akkor a Giants nem EP rendszert futtat.
Bízzunk már benne egy kicsit egy ideig! Legalább annyira, mint tavaly Sudfeld-ben, akinek volt tucatnyi jó elkapása az edzőtáborban és mindjárt Hernandez utódját láttuk benne.😊
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Óóó, hát akkor Wake ide ne jöjjön DE-nek, mert egy UDFA DE nem lesz megoldás a rotációra 😀😀Amen. Legyen úgy, hogy a srác az új Edelman/Welker, hogy más, BB által felfedezett csiszolatlan gyémántot most ne emlegessek. Két-három nappal ezelőtt pont ezen a fórumon vetettem fel, hogy a TE kérdés sem megoldott a csapatnál. Arra azért nem gondoltam, hogy a megoldás egy UDFA TE lesz a liga 6x Pro-Bowler falemberéért cserébe. 😊BurkusHiába károgsz..ez a srác jó lesz nálunk😀 Újonc szezonjában 500+ yard egy impotens Offenseben, egy árva drop..a mi rendszerünkben pedig ficánkolhat kedvére..MuckA hírek szerint már a Tampában is bajai voltak a támadó szisztémával. Lehet, hogy mégis egy Ocho.Burkusbennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Hátha nem egy Ochocinco és menni fog neki 😀cspeti98
Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...manuszka86
Wright egy első évében 571 yardot és 5 TD-t szerző TE volt. Most, hogy UDFA volt előtte, na az pont annyira nem számít, minthogy Worthy pl 2. körös volt anno. Ja, csak azóta azért küzd, hogy a ligában maradjon, néhány UDFA meg azért elég szépen felküzdötte már magát. Ha nálunk tol egy kb 600 yardot meg 6 TD-t, én totál elégedett leszek vele (persze, ha Gronko végig egészséges mellette!), akkor azért tud annyit hozzátenni passzjátékban, hogy ezekkel a WR-ekkel ismét nagyon malac támadósorunk legyen. Én bizakodom
Btw, nem tudom ki nézegette, de mocsok jól néznek ki az nfl.comon az újoncok „képei”, gyakorlatilag nincsenek, hanem ilyen formák, a csapat rucijában

Mondjuk ez Herninél nekem nagyon áthallásos így 😀

több mint 11 éve
Amen. Legyen úgy, hogy a srác az új Edelman/Welker, hogy más, BB által felfedezett csiszolatlan gyémántot most ne emlegessek. Két-három nappal ezelőtt pont ezen a fórumon vetettem fel, hogy a TE kérdés sem megoldott a csapatnál. Arra azért nem gondoltam, hogy a megoldás egy UDFA TE lesz a liga 6x Pro-Bowler falemberéért cserébe. 😊Hiába károgsz..ez a srác jó lesz nálunk😀 Újonc szezonjában 500+ yard egy impotens Offenseben, egy árva drop..a mi rendszerünkben pedig ficánkolhat kedvére..MuckA hírek szerint már a Tampában is bajai voltak a támadó szisztémával. Lehet, hogy mégis egy Ocho.Burkusbennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Hátha nem egy Ochocinco és menni fog neki 😀cspeti98
Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...manuszka86
A felvetés mindössze arra utalt, hogy a pats.hu-n DoM tollából megjelent cikk szerint "A bajnokság második felében egyre jobban teljesített Mike Sullivan támadó koordinátor kezei alatt, aki a Giants sémáját vitte magával Floridába [a New York Giants passzjátéka is több opciós útvonalat tartalmaz, amikor a védők helyezkedésétől, reakciójától függően folytatja útját az elkapó –a szerk.]. Ugyanakkor Jeff Tedford passzjátékával már szenvedett az idei felkészülés során [már egyetemen is azt tartották, hogy támadórendszere jóval komplexebb a legtöbb NFL támadójátéktól -a szerk.]. A Patriots támadójátéka lesz a harmadik, amit rövid NFL pályafutása meg kell tanulnia. " A Pats séma pedig közismerten bonyolult.
több mint 11 éve
Hiába károgsz..ez a srác jó lesz nálunk😀 Újonc szezonjában 500+ yard egy impotens Offenseben, egy árva drop..a mi rendszerünkben pedig ficánkolhat kedvére..A hírek szerint már a Tampában is bajai voltak a támadó szisztémával. Lehet, hogy mégis egy Ocho.Burkusbennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Hátha nem egy Ochocinco és menni fog neki 😀cspeti98
Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...manuszka86
több mint 11 éve
A hírek szerint már a Tampában is bajai voltak a támadó szisztémával. Lehet, hogy mégis egy Ocho.bennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Hátha nem egy Ochocinco és menni fog neki 😀cspeti98
Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...manuszka86
több mint 11 éve
bennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Hátha nem egy Ochocinco és menni fog neki 😀
Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...manuszka86
több mint 11 éve
bennem csak az a kérdés merült fel, hogy ezt a cserét miért pont most kellett nyélbe ütni amikor már 1 hét van csak a szezon rajtig?Playbookot is be kellene a srácnak nyalnia stb...
több mint 11 éve
Tim "Who" rookie szezonjának statisztikája:
54 elkapott passz mellett egy drop o_o Ha itt is nyom egy ilyen szezont Minitron és Gronk mellett asszem tervezhetik a következő szobrot az Öregnek.
Do your job
több mint 11 éve
Most jut eszembe, nem a Tampával voltatok idén közös edzésnapokon? Lehet, hogy Belickick már ott kinézte magának ezt a fiatal gyereket.peterk2005Tavaly, de akkor már ott volt 😉
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 11 éve
Most jut eszembe, nem a Tampával voltatok idén közös edzésnapokon? Lehet, hogy Belickick már ott kinézte magának ezt a fiatal gyereket.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Ha egy Montana is tradelve lett, Brady miért ne lehetne? És ezekből az ügyekből kiderül, hogy BB-ben semmi szentimentalizmus nincs.BurkusAzért egy kicsi van, több nem is kell:
"Logan Mankins is everything we would ever want in a football player. It is hard to imagine a better player at his position, a tougher competitor or a person to represent our program. He is one of the all-time great Patriots and the best guard I ever coached. Logan brought a quiet but unmistakable presence and leadership that will be impossible to duplicate. Unfortunately, this is the time of year when difficult decisions have to be made -- and this is one of the most difficult we will ever make -- but like every other decision it was made for what we feel is in the best interests of the team."
Csóri Mankinst meg kicsit sajnálom. Tudom, megkapja a pénzért érte, de azért szar dolog lehet pár nappal az idény előtt cuccolni és költözni egy fél kontinensnyit egyik óráról a másikra. Nem egy vándormadárról van szó, aki szállodában lakik és eleve rövid távra számít, ő biztos berendezkedett Bostonban az évek alatt.peterk2005Aláír kevesebbért és maradhatott volna, elnézve VW átstruktúrálását nem hinném, hogy vetmint ajánlottunk neki. Nem fogadta el,tudta, hogy ez mit jelent..
több mint 11 éve
De, 3-down-t (early-down)-t akartam írni, köszi a pontosítást. A lényegi részen nem változtat.Ahogy Ridley elküldése is váratlan lenne számomra, de ezek után simán benne van bármi az öreg mágustól, a jelenlegi Rb sorban benne látom egyedül a potenciált, tehetséget, robbanékonyságot, hogy 3rd down back legyen a köv. szezonban, hiába az elejtett lasztik, ráadásul meg kell adni a lehetőséget neki a bizonyításra.Bruschi85Ridley minden, csak nem 3rd down back. Nem all-downt (vagy 3-downt) akartál írni?peterk2005


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 11 éve
Ha nem Revis vagy DMC hosszabbítás, akkor bús panda leszekKline tavaly meglepően jól helyettesítette Mankinst amikor kidőlt Solder. Idén az edzőtábori jelentések alapján messze ő volt a legstabilabb guard. Passprotectben biztos, hogy Mankins előtt áll, runblockban sem elveszett, az utolsó 3-4 meccs alapján..Blount számait főleg ő hozta össze..Tized annyiba kerül..Miért is ne adnák meg neki az esélyt?? Spóroltunk egy rakat pénzt, elvileg mehetnek majd a dupla TE-es játékok, lesz egy plusz pickünk jövőre..S valami miatt úgy sejtem, hogy egy nagyobb név még jönni fog a piacról. Ez miért is olyan rossz üzlet?? Mi innen a fotelból sosem fogjuk megtudni, hogy jelenleg mennyire erős az OL emberanyaga, s kiben mekkora potenciált látnak az edzők. Szerintem jobban értenek hozzá mint mi itt összesen! Gondolom nem véletlenül most hozták meg ezt a döntést! Kíváncsian várom a következő napokat. De engem ez a lépés nem sokkolt, sőt jó döntésnek tartom!kyobaluŐszintén szólva ha tavasszal/nyáron meglépi BB, akkor tök logikus lépés lett volna, ha Kline ilyen jó helyettes. De így, néhány nappal a szezon előtt azért eléggé wtf hatása van. Tipikus Belichickes move ez is. 😀peterk2005
Valószínűleg kinézett még valakit az öreg aki szerinte többet tud segíteni a csapatnak mint Mankins..Legalábbis ár-érték arányban jobb..Kellet némi capspace..Kíváncsi vagyok én is mi lesz!kyobalu

több mint 11 éve
Kline tavaly meglepően jól helyettesítette Mankinst amikor kidőlt Solder. Idén az edzőtábori jelentések alapján messze ő volt a legstabilabb guard. Passprotectben biztos, hogy Mankins előtt áll, runblockban sem elveszett, az utolsó 3-4 meccs alapján..Blount számait főleg ő hozta össze..Tized annyiba kerül..Miért is ne adnák meg neki az esélyt?? Spóroltunk egy rakat pénzt, elvileg mehetnek majd a dupla TE-es játékok, lesz egy plusz pickünk jövőre..S valami miatt úgy sejtem, hogy egy nagyobb név még jönni fog a piacról. Ez miért is olyan rossz üzlet?? Mi innen a fotelból sosem fogjuk megtudni, hogy jelenleg mennyire erős az OL emberanyaga, s kiben mekkora potenciált látnak az edzők. Szerintem jobban értenek hozzá mint mi itt összesen! Gondolom nem véletlenül most hozták meg ezt a döntést! Kíváncsian várom a következő napokat. De engem ez a lépés nem sokkolt, sőt jó döntésnek tartom!kyobaluŐszintén szólva ha tavasszal/nyáron meglépi BB, akkor tök logikus lépés lett volna, ha Kline ilyen jó helyettes. De így, néhány nappal a szezon előtt azért eléggé wtf hatása van. Tipikus Belichickes move ez is. 😀peterk2005
Valószínűleg kinézett még valakit az öreg aki szerinte többet tud segíteni a csapatnak mint Mankins..Legalábbis ár-érték arányban jobb..Kellet némi capspace..Kíváncsi vagyok én is mi lesz!
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 11 éve
Tudom hogy csak zsoldosok, hogy itt nincs csapat- meg játékoshűség (néhány embert kivéve), meg hogy a jelszó a "Vírítsd a lóvét!" meg minden, de azért ez valahol gyomorforgató, főleg ha igaz, hogy Mankinst teljes meglepetésként érte.BurkusErről Vontae Davis Indybe tradelése jut eszembe, arról videó is készült. Behívták az öltözőbe edzés után, és közölték vele, hogy eltradelték, csomagoljon össze és holnap jelentkezzen Indy-ben. Csórikám annyit tudott összesen kinyögni, hogy "előbb felhívhatnám a nagymamámat?". 😀 Nem csoda, hogy utána annyira össze volt zavarodva, hogy még a novemberi Denver meccs előtt is Brady ellen készült. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Kline tavaly meglepően jól helyettesítette Mankinst amikor kidőlt Solder. Idén az edzőtábori jelentések alapján messze ő volt a legstabilabb guard. Passprotectben biztos, hogy Mankins előtt áll, runblockban sem elveszett, az utolsó 3-4 meccs alapján..Blount számait főleg ő hozta össze..Tized annyiba kerül..Miért is ne adnák meg neki az esélyt?? Spóroltunk egy rakat pénzt, elvileg mehetnek majd a dupla TE-es játékok, lesz egy plusz pickünk jövőre..S valami miatt úgy sejtem, hogy egy nagyobb név még jönni fog a piacról. Ez miért is olyan rossz üzlet?? Mi innen a fotelból sosem fogjuk megtudni, hogy jelenleg mennyire erős az OL emberanyaga, s kiben mekkora potenciált látnak az edzők. Szerintem jobban értenek hozzá mint mi itt összesen! Gondolom nem véletlenül most hozták meg ezt a döntést! Kíváncsian várom a következő napokat. De engem ez a lépés nem sokkolt, sőt jó döntésnek tartom!kyobaluŐszintén szólva ha tavasszal/nyáron meglépi BB, akkor tök logikus lépés lett volna, ha Kline ilyen jó helyettes. De így, néhány nappal a szezon előtt azért eléggé wtf hatása van. Tipikus Belichickes move ez is. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
De, nyilván, de igazából annak meg nem ideális, mert passzjátékban nem használhatóAhogy Ridley elküldése is váratlan lenne számomra, de ezek után simán benne van bármi az öreg mágustól, a jelenlegi Rb sorban benne látom egyedül a potenciált, tehetséget, robbanékonyságot, hogy 3rd down back legyen a köv. szezonban, hiába az elejtett lasztik, ráadásul meg kell adni a lehetőséget neki a bizonyításra.Bruschi85Ridley minden, csak nem 3rd down back. Nem all-downt (vagy 3-downt) akartál írni?peterk2005

több mint 11 éve
"Logan Mankins' locker, with nameplate above, is still filled with belongings. Has the look of a player who was prepping to practice today." Gondolom, ő is nagy barátunk lesz a jövőben, mint BigSey.Johnsson fizetésével? No way.
A net tele van a találgatással, hogy ezért a 4. körért hozzuk-e Andre Johnsont a Texanstól.Burkus


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Kline tavaly meglepően jól helyettesítette Mankinst amikor kidőlt Solder. Idén az edzőtábori jelentések alapján messze ő volt a legstabilabb guard. Passprotectben biztos, hogy Mankins előtt áll, runblockban sem elveszett, az utolsó 3-4 meccs alapján..Blount számait főleg ő hozta össze..Tized annyiba kerül..Miért is ne adnák meg neki az esélyt?? Spóroltunk egy rakat pénzt, elvileg mehetnek majd a dupla TE-es játékok, lesz egy plusz pickünk jövőre..S valami miatt úgy sejtem, hogy egy nagyobb név még jönni fog a piacról. Ez miért is olyan rossz üzlet?? Mi innen a fotelból sosem fogjuk megtudni, hogy jelenleg mennyire erős az OL emberanyaga, s kiben mekkora potenciált látnak az edzők. Szerintem jobban értenek hozzá mint mi itt összesen! Gondolom nem véletlenül most hozták meg ezt a döntést! Kíváncsian várom a következő napokat. De engem ez a lépés nem sokkolt, sőt jó döntésnek tartom!
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 11 éve
Ahogy Ridley elküldése is váratlan lenne számomra, de ezek után simán benne van bármi az öreg mágustól, a jelenlegi Rb sorban benne látom egyedül a potenciált, tehetséget, robbanékonyságot, hogy 3rd down back legyen a köv. szezonban, hiába az elejtett lasztik, ráadásul meg kell adni a lehetőséget neki a bizonyításra.Bruschi85Ridley minden, csak nem 3rd down back. Nem all-downt (vagy 3-downt) akartál írni?
Amúgy ezt a fumble irtózást nem teljesen értem. Jobban mondva persze, értem, de nem mindegy milyen áron. Volt neki 2 éve és tavaly is 4-4 fumblija, ami ugyan sok, node azért annyira nem szörnyű. Egy 120-130 carrys futótól ez rengeteg, de 200 körül (sőt két éve majdnem 300 carryje volt) már becsúszik ennyi. AP-vel talán elsőre durva az összehasonlítás, de neki az első két-három évében 7, 9, 5 fumblijai voltak, de még nanapság is van évente 4-5. Ennyi carry-nél nála is benne van, McCoynak kimondottan biztos kezű, de neki is volt ilyen éve. Jamaal Charlesnak meg lényegében minden évben van ennyi, stb. (Azért nem gondolom, hogy az összehasonlítás durva lenne, mert amikor egész idényt kapott, akkor Ridley 1300yard 12TD körül termelt, 4.5-ös átlaggal, amik elit számok.) Úgyhogy ha kiraknátok, és Indy-ben kötne ki, én nem bánnám egyáltalán. 😊
Csóri Mankinst meg kicsit sajnálom. Tudom, megkapja a pénzért érte, de azért szar dolog lehet pár nappal az idény előtt cuccolni és költözni egy fél kontinensnyit egyik óráról a másikra. Nem egy vándormadárról van szó, aki szállodában lakik és eleve rövid távra számít, ő biztos berendezkedett Bostonban az évek alatt. Persze arrafelé nem csak a futballban mennek az emberek fél kontinensnyit egy jó munkáért, úgyhogy lehet, hogy csak az európai röghözkötött génjeim érzik szarnak, ő le se tojja. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Kivève a gyevii bírót!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Ha egy Montana is tradelve lett, Brady miért ne lehetne? És ezekből az ügyekből kiderül, hogy BB-ben semmi szentimentalizmus nincs.
több mint 11 éve
Van benne logika. Kicsit bizonyít Jimmy, 1-2 meccsen mint Kline, aztán már mehet is Tom bátyó a levesbe. A Bucs talán 2. körös picket és egy UDFA Rutgerses longsnappert is adna érte 😊 Ahogy elnézem a falat és azt a tényt, hogy tavaly óta csak visszalépés történt - Scar távozása, Mankins - félek, hogy Garoppolonak lesz módja bizonyítani a talentumát. 😕Már ott van a rosteren Brady utódja Jimmy G személyében, szóval miért ne lehetne meglépni? 😀iktriadKomolyan nem fogok meglepődni, ha majd Belichick elcseréli Bradyt egy Rutgerses szituációs pass rusherre és egy 3. körös pickre.iktriadAham, ez tényleg ugyanaz a kategória 😀
Wyatt