New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 6 éve
Benne van, hisz most mindenki könnyebb és gyorsabb DEF sort épít fel, ezért is tudnak Derrick Henryk meg az erőfutók érvényesülni. Persze kell az is, hogy tudjanak elkapni, de hosszútávon velük lehet kontrollálni az órát meg fárasztani az ellent.Én már Sony Michel draftjánál is azt éreztem, hogy Belichick vissza akar térni a 2001-2005-ös útra, keresi az új Corey Dillont és sok futással, Brady tehermentesítésével, kevés ponttal, jó védelemmel akarja lehozni a meccseket. Ami azt illeti, az offense a tavalyi szezon második felében követte a stratégiát, ami a kevés pontot illeti. (Michel és fal futásblokkolása Gronk és Develin hiányában pedig nem működött.)Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.Elmúlt 2 évben 2 korai RB pick.
Burkus
Elmúlt 2 évben 3 viszonylag korai OL pick.
Szerintem ez nem csak egy idősödő QB karrierjét tudja meghosszabbítani, hanem egy újonc életet is könnyíteni. 🤓
Lehet Nike ezt már előre kiszagolta?
Lehet jövőre már az is benne lesz a szabály változásokban, hogy a GM-eknek nem lehet kutyája? 😂😂
Sinisa
Burkus
Szerintem a szakadás TB és BB között abban is volt, hogy TB meg akarta mutatni, hogy tud ő dobálni és nagy számokat felpakolni. Szívesebben belement volna egy adok-kapokba Mahomes-szal, BB meg nem és nem akart ehhez annyi célpontot adni, mert akkor mondjuk a védelemből kell elvenni.
Vagy a fene tudja, mindenesetre Tampában dobálhat kedvére 😊
Eagles elleni SB megmutatta, hogy ez is csak akkor működik, ha van mellette védelem meg szerencse (nem esik ki Cooks a hülyesége miatt).
Aztán ott volt a Chiefs elleni AFC döntő ahol a 4. negyedig 17-7 volt az állás, majd aztán a Pats felpakolt 14 pontot, a Chiefs meg 24-et.
Kb. ugyanez volt a Chiefs-49ers SB ahol szintén a 4. negyedig 20-10 volt az állás majd a Chiefs felrakott 21 pontot válasz nélkül.
Azért a hasonlóság szerintem nem véletlen, Reid úgy látszik a 4. negyedben nyitja ki a playbookot.
Szal ja, sztem BB visszatérne oda, hogy futással égesse az órát, az irányító meg csak hozza azt amit kell, ezért is akarta annyira Jimmy G-t. Kérdés, hogy ő lesz-e majd vmennyire clutch mint Brady 2001-2005 között vagy sem, hozzáteszem, akkor nem néztem NFL-t, csak az SB-ket néztem vissza és kb. csak annyit várnék tőle mint amit Brady nyújtott az első SB-n.
Viszont Stidhamtől nem tudom mit várjak...nem gondolnám rossznak, inkább csak kíváncsi vagyok arra, hogy milyen koncepciót építenek köré.
több mint 6 éve
Insta HOF a srác
"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Én már Sony Michel draftjánál is azt éreztem, hogy Belichick vissza akar térni a 2001-2005-ös útra, keresi az új Corey Dillont és sok futással, Brady tehermentesítésével, kevés ponttal, jó védelemmel akarja lehozni a meccseket. Ami azt illeti, az offense a tavalyi szezon második felében követte a stratégiát, ami a kevés pontot illeti. (Michel és fal futásblokkolása Gronk és Develin hiányában pedig nem működött.)Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.Elmúlt 2 évben 2 korai RB pick.
Burkus
Elmúlt 2 évben 3 viszonylag korai OL pick.
Szerintem ez nem csak egy idősödő QB karrierjét tudja meghosszabbítani, hanem egy újonc életet is könnyíteni. 🤓
Lehet Nike ezt már előre kiszagolta?
Lehet jövőre már az is benne lesz a szabály változásokban, hogy a GM-eknek nem lehet kutyája? 😂😂
Sinisa
több mint 6 éve
Harryről azt gondolom, hogy sajnos nem fog bejönni. Ne legyen igazam, de a tavalyi teljesítmény egy elsőköröstől nagyon szerény volt. 24/12 - 105 yard 12 meccs alatt (nem egy meccsen, ahogy az kb. elvárható lett volna...) . Nem tud szeparálódni (ezt emelte ki szinte minden elemző) és az az elképzelés, hogy majd erőből megoldja mint Gronk, nem működött. Én nem hiszek benne, azt sem hiszem, hogy ha statisztikák szerint még mindig pontos Brady nem tudta belőle kihozni a potenciált, akkor majd Stidhammel megváltja a világot.Azt a cirkuszt Burkus. bust Harry? semmit mutató Meyers? 1 évből leszűrted a semmit. Esélyt se adtál nekik.. mondjuk Brady sem fölleg Meyersnek. Meyers jó lesz mert végre kap labdát, mert ami felé ment ritkán azokat elkapta és valljuk be Brady nem könnyű passzokkal lepte meg.. Hosszú és keserű szezonnak nézel elébe ha így tekintesz a jövőre, Elég valószinű hogy rámegyünk a futójátékra 60-40 %-ban amíg kiderül milyen Stidham addig bőven jó lesz ez a felhozatal, a rutinés a fiatalság 1:1-benKét A osztályú pick, mindkettő a 6. körben? Bár amúgy is ez tradicionálisan a Pats sikerzóna,Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
Sinisa
Hogy ebből az idei mély WR classból még projectre sem húztunk senkit, azt nem értem. Ez a bust Harry - még semmit nem mutató Meyers - öreg Edelman - már semmit nem mutató Sanu (tudom, sérült volt) négyesfogat elbírt volna némi erősítést.
Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.
Burkus
ParadSEC
Meyersnél nem véletlen írtam oda, hogy még semmit sem mutató, én is azt gondolom, hogy nem kapta meg Bradytől a lehetőséget. Ezzel együtt is 15 meccsen több mint 3x annyi elkapása mint Harrynek 41/26-os mutatóval, ráadásul úgy, hogy a legtöbbször akkor választotta őt célpontnak Brady, ha a többi célpont már kiesett. Én is bízom benne, hogy benne rejtett kincsre lelt Belichick tavaly.
Sajnállak, ha Te csak a győztes vs. keserű szezonban tudsz gondolkodni. Attól, hogy a csapat várhatóan gyenge lesz - hogy erősebb kifejezést ne használjak - nekem sem hosszú, sem keserű szezonom nem lesz. Abból, hogy szerintem az elkapósor gyenge és hogy nem értem, hogy annak ellenére, hogy az idei draft class a WR-eket illetően volt a legmélyebb, miért nem draftolunk elkapót, nem tudom, hogyan lehetett levonni ezt a következtetést. Hozzáteszem, szurkolok a csapatnak, örülök a sikereinek, de ez csak egy kellemes passzió és nem az életem értelme, nem azon múlik a boldogságom vagy boldogtalanságom, hogy a Pats bejut-e a rájátszásba. (Tavaly bejutott, hát nem lettem vele boldogabb. 😊 )
Hozzáteszem, nekem a "megváltás" Pats ügyben a Butler interceptionnel jött, az Atlanta comeback pedig az a 20 perc, ami akkor is felderít, ha nagyon rossz passzban vagyok. Nekem 6 SB győzelem és 9 SB apperance után nem tud keserű szezonom lenni. (Kilátástalan lehet, de az majd akkor jöhet el, ha Belichick lelép/meghal az oldalvonal mellett. 😊 )
több mint 6 éve
Ugyanakkor ez is szerepel a cikkben:Lám-lám,ez az Evan Lazar is tök hülye fotel szurkoló ,honnan veszi ezt Duggert illetően: “ he gets an average grade because he was a slight reach, “Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
Sinisa
kolok1972
'According to a league source, Dugger was a top 50 pick on most teams’ boards and would’ve come off the board shortly after New England made him their top choice in the 2020 draft."
Hátha egyszer végre bejön ez a 2. körös DB projekt.
Do your job
több mint 6 éve
Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.Elmúlt 2 évben 2 korai RB pick.
Burkus
Elmúlt 2 évben 3 viszonylag korai OL pick.
Szerintem ez nem csak egy idősödő QB karrierjét tudja meghosszabbítani, hanem egy újonc életet is könnyíteni. 🤓
Lehet Nike ezt már előre kiszagolta?
Lehet jövőre már az is benne lesz a szabály változásokban, hogy a GM-eknek nem lehet kutyája? 😂😂
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
Ha ezzel a csapattal is behúznánk az AFC Eastet az komoly lenne 💪
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Will Hastings Stidham slot cornere volt az Auburnben ✌️Ezeket az UDFA-kat írják hozzánk pillanatnyilag:Pont most akartam keresni. Aki tud vmi infót róluk ne tartsa magában.
Myles Bryant, CB, Washington
De'Jon Harris, ILB, Arkansas
Will Hastings, WR, Auburn
J'Mar Smith, QB, Louisiana Tech
Jordan Steckler, OT, Northern Illinois
J.J. Taylor, RB, Arizona
Kyahva Tezino, OLB, San Diego State
Isaiah Zuber, WR, Mississippi State
April Wine
kolok1972
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Harry-re ne húzzunk már rá hogy bust, első szezonját futotta a srác úgy hogy kvázi felét sérülés miatt kihagyta, az új szezonban többet várhatunk tőle,majd kiderül. Meyers nem mozgott rosszul ebben az offenseben, benne is van potenciál. Úú már most várom a szezont (remélem lesz is foci), lehet még jobban várom az ideit mint a tavalyit, érdekesnek ígérkezik 😊
több mint 6 éve
Lám-lám,ez az Evan Lazar is tök hülye fotel szurkoló ,honnan veszi ezt Duggert illetően: “ he gets an average grade because he was a slight reach, “Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
Sinisa
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Azt a cirkuszt Burkus. bust Harry? semmit mutató Meyers? 1 évből leszűrted a semmit. Esélyt se adtál nekik.. mondjuk Brady sem fölleg Meyersnek. Meyers jó lesz mert végre kap labdát, mert ami felé ment ritkán azokat elkapta és valljuk be Brady nem könnyű passzokkal lepte meg.. Hosszú és keserű szezonnak nézel elébe ha így tekintesz a jövőre, Elég valószinű hogy rámegyünk a futójátékra 60-40 %-ban amíg kiderül milyen Stidham addig bőven jó lesz ez a felhozatal, a rutinés a fiatalság 1:1-benKét A osztályú pick, mindkettő a 6. körben? Bár amúgy is ez tradicionálisan a Pats sikerzóna,Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
Sinisa
Hogy ebből az idei mély WR classból még projectre sem húztunk senkit, azt nem értem. Ez a bust Harry - még semmit nem mutató Meyers - öreg Edelman - már semmit nem mutató Sanu (tudom, sérült volt) négyesfogat elbírt volna némi erősítést.
Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.
Burkus
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
Két A osztályú pick, mindkettő a 6. körben? Bár amúgy is ez tradicionálisan a Pats sikerzóna,Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
Sinisa
Hogy ebből az idei mély WR classból még projectre sem húztunk senkit, azt nem értem. Ez a bust Harry - még semmit nem mutató Meyers - öreg Edelman - már semmit nem mutató Sanu (tudom, sérült volt) négyesfogat elbírt volna némi erősítést.
Lehet, hogy Stidhammel csak futni fogunk idén, oldschool foci következik.
több mint 6 éve
ki lesz a qb?Brady. A Bucs eltradeli. 😊
Amadeus
több mint 6 éve
Nem gondoltam konkrét játékosra, inkább csak egy “jelenségre”.ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
briareos
Itt egy korai Lazar értékelés a draftról.
www.clnsmedia.com/lazar-grading-the-patriots-ten-selections-in-the-2020-nfl-draft/
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
Ezeket az UDFA-kat írják hozzánk pillanatnyilag:Pont most akartam keresni. Aki tud vmi infót róluk ne tartsa magában.
Myles Bryant, CB, Washington
De'Jon Harris, ILB, Arkansas
Will Hastings, WR, Auburn
J'Mar Smith, QB, Louisiana Tech
Jordan Steckler, OT, Northern Illinois
J.J. Taylor, RB, Arizona
Kyahva Tezino, OLB, San Diego State
Isaiah Zuber, WR, Mississippi State
April Wine
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Ezeket az UDFA-kat írják hozzánk pillanatnyilag:Myles Bryant, CB, Washington
De'Jon Harris, ILB, Arkansas
Will Hastings, WR, Auburn
J'Mar Smith, QB, Louisiana Tech
Jordan Steckler, OT, Northern Illinois
J.J. Taylor, RB, Arizona
Kyahva Tezino, OLB, San Diego State
Isaiah Zuber, WR, Mississippi State
+
Sean Riley. WR, Syracuse
Szerkesztette: April Wine
több mint 6 éve
Csak akkor ha valami hihetetlenül peches szezonunk lenneTovábbra is kizártnak tartom,hogy majd számunkra elérhető legyenTrevor Lawrence QB Clemson 😎ki lesz a qb?With the first pick of the 2021 NFL draft, the New England Patriots select...
Amadeus
Rynald
ThundersNFL
kolok1972
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Továbbra is kizártnak tartom,hogy majd számunkra elérhető legyenTrevor Lawrence QB Clemson 😎ki lesz a qb?With the first pick of the 2021 NFL draft, the New England Patriots select...
Amadeus
Rynald
ThundersNFL
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Trevor Lawrence QB Clemson 😎ki lesz a qb?With the first pick of the 2021 NFL draft, the New England Patriots select...
Amadeus
Rynald
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
ki lesz a qb?With the first pick of the 2021 NFL draft, the New England Patriots select...
Amadeus
több mint 6 éve
ki lesz a qb?Majd Lawrence.
Amadeus
több mint 6 éve
ex navy svájci bicska hozzánk jött ha egyre gondolunkki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Sinisa
több mint 6 éve
ki lesz a qb?Nike mehet aludni, most jön a draft lényegi része, az UDFA, úgyhogy BB ül már a gépek előtt.
Amadeus
Gondolom onnan hozunk csiszolatlan gyémántot.
Esteleg egy ex-Navy svájci bicskát.
DT és WR sem jött a draftról, majd most!
Bár lehet Owenu a titkos DT pick-ünk. 🤓
Szerkesztette: Sinisa
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
ki lesz a qb?
több mint 6 éve
nekem a pff is meredek, de ha Matt Miller mint érv előkerül akkor ezt itt el is engednémegy elég meredek véleményre jött egy egyszerű visszakérdezés... ezt sem szabad már? ZERO_LNem volt abban semmi meredek, ez a konszenzusos vélemény. Kérdezd meg a pff gárdáját, vagy a pft draftot közvetítő csapatát, vagy Matt Millert, hasonlót fogalmaztak meg. Ahogy a Packers és a Hawks eddigi draftjával kapcsolatban is nagyjából konszenzus van.
És (ezt a többieknek is írom, akik hozzászóltak) nem bontogattam le egyenként a draft pickeket. Azzal KEZDTEM, hogy egy-egy (vagy akár egy-két) játékos esetén egy classból természetes, hogy akár nagyon is eltér az értékelés a "konszenzus" boardokhoz képest. Az viszont szokatlan, ha gyakorlatilag minden (eddig) kihúzott játékos ilyen. Belichicknél se megszokott. Ennyi. De akadjunk végre le a témáról, marha unalmas, és nem is ez volt az ok amiért hozzászóltam, hanem a játékos.
beindulhatott egy TE rush... inkább itt az az érthetetlen, így a fotelból okoskodva, hogy mégis miért kapott ez a srác ilyen"must have" kiemelést nem csak a többi TE-dhez viszonyítva hanem a needes prospectekhez képest isZERO_LMennyit megspóroltunk volna, ha ezzel kezded. 😊 Most megy a draft, azt figyelem, röviden: az ok előbb a véletlen (éppen ezt a srácot néztem meg és feltűnt a hasonlóság), majd Chris Simms és Brett Kollmann. A többinek nézz utána (a két név alapján nem nehéz), vagy később ha lesz idő leírom.
peterk2005