New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 9 éve
Ezeknél a visiteknél ki fizeti az utat? Mert ha a csapatok akkor lehet, hogy csak BB küldi a játékoskat országnéző túrára 😀

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
Harris 8,5 millió/évért írt alá, 2 millió/év garantálttal, 5 évre. A csúcs szerződés 2015-ben Joe Hadené volt: 13,5 millió/év, 4,5 millió/év full garantálttal és további 4 millió/év garantálttal (a szerződés értékének 2/3-a van garantálva!), 5 évre. Picit alatta, hogyne.Sokkal inkább a zöldfülű ügynöke csinálja ki. BB semmi meglepőt nem tett.Én nem gondolom, hogy kicsinálja. Az ügynöknek Butler érdekeit kell szem előtt tartania, Belichicknek meg a Patriots érdekeit. Ezek között időnként lehet eltérés, de ettől még nem feltétlenül gondolkodik vagy jár rosszul egyik vagy másik fél.
tomi-tomi
A ligában nem példa nélküli - sőt elég gyakori -, hogy a sikeres karriert befutó volt UDFA-kal a szerződésük lejárta után, RFA-ként (vagy akár RFA tender előtt) hosszabbítanak. Méghozzá piaci ár körül, esetleg picit alatta. Pl. Chris Harris Jr./Broncos, Hurns/Jaguars a közelmúltból. Mindkettő contractja picit barátságosabb, mint egy FA versenyben lett volna, de nincs markáns - értsd jópár milla per éves - diszkont. Butler ügynöke a 14 millióval nem mondott agymenet árat, ennyi a piaci értéke ma egy olyan kaliberű játékosnak, mint ő. Az elég valószínűtlen, hogy ha ennyi az ára, akkor alá lehetne íratni manapság egy játékost 10 milláért.
peterk2005
Harris szerződése kivetítve a 2017-es capre: 5 év, 50 millió, 12 millió full garantált (aláírási bónusz). Ezt lehetett volna nagyjából a reális cél szerintem.
S még egyszer. Butler nem egyértelmű #1 CB. Lehet ezt csűrni-csavarni, a Pats-ben nem töltötte be ezt a szerepet.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
twitter.com/RapSheet/status/841244423287631872Felesleges köröket fut mindkét csapat, nem is értem miért pazarékolják saját idejüket, bár HT esetében sem értem h ha tudja h úgyis aláír minek fut felesleges köröket.
Az is egy jel lehet, hogy HT helyére nem érkezett senki FA-ról.
ervinator
több mint 9 éve
szerintem HT-val kapcsolatban csak is a sérülékenysége lehet a gátló tényező, amiért nem kapta már meg a megérdemelt top ILB fizetést, tudják nagyon jól mennyire fontos játékosa a védelemnek, de ilyen múlttal egyszerűen nem realitás, hogy megkapja (lsd Gronk)talán a részleteken megy a kötélhúzás, reméljük pár nap és letisztázzák
Butler is fontos játékos, csak őt a piacon és/vagy a drafton is sokkal könnyebb pótolni mint HT-t, főleg most hogy nincs első körösünk + ha valakinél BB tényleg a végtelenségig kötheti az ebet a karóhoz az (sajnos) Butlernél van

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
twitter.com/RapSheet/status/841244423287631872Az is egy jel lehet, hogy HT helyére nem érkezett senki FA-ról.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
Sokkal inkább a zöldfülű ügynöke csinálja ki. BB semmi meglepőt nem tett.Én nem gondolom, hogy kicsinálja. Az ügynöknek Butler érdekeit kell szem előtt tartania, Belichicknek meg a Patriots érdekeit. Ezek között időnként lehet eltérés, de ettől még nem feltétlenül gondolkodik vagy jár rosszul egyik vagy másik fél.
tomi-tomi
A ligában nem példa nélküli - sőt elég gyakori -, hogy a sikeres karriert befutó volt UDFA-kal a szerződésük lejárta után, RFA-ként (vagy akár RFA tender előtt) hosszabbítanak. Méghozzá piaci ár körül, esetleg picit alatta. Pl. Chris Harris Jr./Broncos, Hurns/Jaguars a közelmúltból. Mindkettő contractja picit barátságosabb, mint egy FA versenyben lett volna, de nincs markáns - értsd jópár milla per éves - diszkont. Butler ügynöke a 14 millióval nem mondott agymenet árat, ennyi a piaci értéke ma egy olyan kaliberű játékosnak, mint ő. Az elég valószínűtlen, hogy ha ennyi az ára, akkor alá lehetne íratni manapság egy játékost 10 milláért. Ahhoz speciális körülményeknek kell lenniük (pl. a játékos feltétlenül maradni akar, mert mondjuk ott él az anyja, aki beteg, stb )
Belickhicket viszont a játékos érdekei nem érdeklik, ő a Pats-et képviseli, a Pats csapatérdekei szerint működik. Azt nem tudom megmondani neked, hogy miért érte meg jobban kb. ugyanannyiért elhozni Gilmore-t, amennyiért minden bizonnyal Butler is könnyedén aláírt volna már most, de biztosan megvan az oka, ha egyszer Belichick így döntött. Én a "nevelő célzat" magyarázatban nem hiszek. Az a csapat nem nyer bajnokságot, amelyikben egy év alatt 3-4 nagy sztárt is "nevelgetni kell", az a locker room szétesik, ha tényleg erről lenne szó. De nem esett szét, Collins meg ChJ után sem, meg Hightower miatt sem, meg Butler miatt sem. Ergó mindenki tudja, hogy hol a helye, és hogy a futball biznisz is, ezért nem is problémáznak ezen. Mennek az érdekeik után, aztán ha sikerül megállapodni akkor jó, ha nem, mennek külön úton, és végzik tovább a dolgukat.
Lehet, hogy egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy így, Gilmore-t megfizetve, Butler-t meg RFA pénzen itt tartva, egy évig két #1 minőségű corner fog játszani a csapatban, ami máshogy nem lett volna kivitelezhető. Ezért az egy évért pedig megéri a személycsere, ha Belichick úgy látja, hogy hosszabb távon Gilmore ugyanolyan jó megoldás lesz, mint Butler volt. Butler érdekeivel ez persze ütközik, és ha így van, érthető, hogy az ügynöke mást szeretne. Amit nem feltétlenül ér el idén, de hosszú távon nem gondolom, hogy ne tudna elérni. Butler letett már az asztalra annyit, hogy jövőre akkor is meg fogja kapni az igen zsíros contractját valakitől, ha a következő idényben lesérülne, vagy ha Belichick doghouse-ban tartaná. Ergó sokat nem kockáztat. Alapesetben ezt csinálhatná úgy is, hogy most szép csendben aláírja az RFA contractot, lejátssza az évet, és jövőre megy ki a piacra. De mivel idén annyi pénz szabadult fel a Pats-nél, hogy az ő korábbi long term contractja is belefér(ne), az ügynök miért is ne próbálná meg már idén elérni? Legfeljebb nem jön be, és marad az eredeti verzió (RFA aztán piac).
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
triangle
1 283
hightower és butler is nagyon nagy részt vállalt az utóbbi két sb győzelemből, és nagyon szimpi mindegyik, bírom őket, sajnálnám ha máshova mennének. DE. a pééézt nem a múltbeli teljesítményre adja egy normális cégvezető (azért már kaptak annyit amennyit), hanem a jövőre projektált teljesítményre. beli bá fejében megvan melyikük mennyit fog érni, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják nagy valószínűséggel igaza lesz. az eddigi teljesítmény csak útmutató a jövőre nézve, de nem kell azt díjazni egy új szerződés kötésekor.
több mint 9 éve
Igen, kicsit kezdünk átesni a ló túloldalára, persze érezze megtiszteltetésnek valaki, hogy itt játszhat, meg mindenki annyira a systembe van integrálva, hogy máshol kiderül, hogy nem olyan jó (persze ez sem igaz), de aki itt bizonyított, szerintem igenis megérdemli, hogy ki legyen fizetve.
több mint 9 éve
Hogy mi volt Hightower draftjanal? Siman 1. koros tehetseg volt, az osszes tobbi reszenel is csak pislogok, hogy alszom-e megBtw, o csak ket Super Bowlon mutatott be kulcsfontossagu jatekot, Lynch megallitasaval es a Ryan-fumble-lel, ugyhogy nehez lenne allitani, hogy nem szolgalt ra a pickjere

több mint 9 éve
Ahogy tomi-tomi kifejtette, az első körös tenderrel Butler négy év alatt mégis olyan pénznél lehet, amit 31 másik csapattól nem kapott meg. És ez HT-re is igaz.megcsinálták volna a szereléseket mások is, nyilván rengeteg másik dologtól is függ, de a 49. SB vége lehet, hogy nem így alakul. Hightower valami emberfeletti mozdulattal, a fájós vállával, több emberen keresztül állította meg Lynchet az 1 yardoson, aztán meg Butler tette ami tett. remélem maradnak mindketten, akkor nagyon meg leszek elégedve az offseasonnal.
Mert pontosan HT volt az a játékos, akinek a draftjánál mindenki a fejét fogta. Ő még mondjuk bekerül volna a ligába (Butler nem) akkor is, ha mi nem draftoljuk, de biztosan nem első körösként, első körös fizuért. Biztosan nem lenne kétszeres bajnok, pro bowler, stb. Az meg egész biztos, hogy ha ők nem lennének, az Öreg tudott volna találni a helyükre valakit, aki megcsinálja a szereléseket.
Hálásnak persze nem kell lenni, mert ez üzlet. De a nap végére mindig kiderül, hogy Belichicknek volt igaza. A csapat megy tovább a következő PO, a következő hihetetlen rekord felé, azok nélkül is, akik elmennek máshová.
Kollega
Szerkesztette: winston
több mint 9 éve
Ahogy tomi-tomi kifejtette, az első körös tenderrel Butler négy év alatt mégis olyan pénznél lehet, amit 31 másik csapattól nem kapott meg. És ez HT-re is igaz.Mert pontosan HT volt az a játékos, akinek a draftjánál mindenki a fejét fogta. Ő még mondjuk bekerül volna a ligába (Butler nem) akkor is, ha mi nem draftoljuk, de biztosan nem első körösként, első körös fizuért. Biztosan nem lenne kétszeres bajnok, pro bowler, stb. Az meg egész biztos, hogy ha ők nem lennének, az Öreg tudott volna találni a helyükre valakit, aki megcsinálja a szereléseket.
Hálásnak persze nem kell lenni, mert ez üzlet. De a nap végére mindig kiderül, hogy Belichicknek volt igaza. A csapat megy tovább a következő PO, a következő hihetetlen rekord felé, azok nélkül is, akik elmennek máshová.
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Idei cap helyzet már amúgy sem rózsás jövő évi meg elég fényes, így szerződés struktúrája sem kell h backloaded legyen.Szerintetek Magastorony ezzel a Jets vizittel most csak BB-t akarja idegesíteni (ami nem fog menni neki) h matcheljenek bármilyen offert, vagy mit akarhat?Dac reakció. Éppen ezért lehet olyan hülye, hogy aláír a Jetshez. Ami be is tenné a kaput a Jets cap helyzetének. De Woody örömködhetne szeptemberig, hogy kibaszott a Pats-cel. (Mint két éve Revis szerződtetése után.)
Mert szvsz feleslegesen pattogunk hülye lenne aláírni hozzánk.
Beki
tomi-tomi
több mint 9 éve
Szerintetek Magastorony ezzel a Jets vizittel most csak BB-t akarja idegesíteni (ami nem fog menni neki) h matcheljenek bármilyen offert, vagy mit akarhat?Dac reakció. Éppen ezért lehet olyan hülye, hogy aláír a Jetshez. Ami be is tenné a kaput a Jets cap helyzetének. De Woody örömködhetne szeptemberig, hogy kibaszott a Pats-cel. (Mint két éve Revis szerződtetése után.)
Mert szvsz feleslegesen pattogunk hülye lenne aláírni hozzánk.
Beki
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Szerintetek Magastorony ezzel a Jets vizittel most csak BB-t akarja idegesíteni (ami nem fog menni neki) h matcheljenek bármilyen offert, vagy mit akarhat?Sztem egy Jets ajánlat még egy kicsit tud javítani a szerződése struktúráján, pld garantált tartalom vagy hasonló. Nem megbántva a Jetset, ha Tenessebe nem megy, akkor Jetsbe sem for. Sztem...
Mert szvsz feleslegesen pattogunk hülye lenne aláírni hozzánk.
Beki
több mint 9 éve
Apszolúte az ügynök bénázik, sem BB, sem MB nem hibás.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Szerintetek Magastorony ezzel a Jets vizittel most csak BB-t akarja idegesíteni (ami nem fog menni neki) h matcheljenek bármilyen offert, vagy mit akarhat?Mert szvsz feleslegesen pattogunk hülye lenne aláírni hozzánk.
több mint 9 éve
Gondolom azért nagyon fontos lehet itt az is, hogy az öreg nem személyeskedik. A médiában sohasem, a tárgyalások során pedig valószínűleg elég objektív. Így ha nem hülye az ügynök/játékos akkor nemigen lehet megsértődni BB-re.
több mint 9 éve
Azért egész megdöbbentő, hogy BB/ FO mennyire pontosan tisztában van a piaci viszonyokkal, a játékosaink értékével. Nyilván ezt máshogyan nem is lehetne így csinálni. Mindenki dobálja a franchise tageket, az Öreg meg úgy lökdösi ki a játékosainkat a piacra szerencsét próbálni.
Do your job
több mint 9 éve
Kár hogy a csapat kicsinálja Butlert. Nem ezt érdemelné..Sokkal inkább a zöldfülű ügynöke csinálja ki. BB semmi meglepőt nem tett.
Kocsitelo
1. Az ügynök azt kéri, hogy tekintsék Butlert UFA-nak. Mit gondolt, úgy mégis? Az UDFA szerződés okkal három éves. Az ügynök az egész rendszerrel szembe akart menni. Ha szó nélkül aláírják az 1. körös tendert, akkor A) négy év alatt keres 5,5 milliót (1. körös fizetés), B) kap egy elegáns kiterjesztési ajánlatot.
2. Figyelmen kívül hagyja BB elutasítását (Butler RFA és kész), bedob egy 14 milla körüli igényt. Az előzmények ismeretében ez felér egy asztalcsapkodással, ráadásul jelzi, hogy az ügynök teljesen el van tévedve. Nincs olyan csapat, aki 14-et kínálna Butlernek és adná mellé az 1. körét a Pats-nek. S a végén ott állnak leforrázva, hogy BB-nek volt B-terve (Gilmore szerződtetése).
Kénytelenek aláírni a tendert - hiába holdoutolna, akkor jövőre maradna RFA. Már rég aláírhatott volna egy 4 éves, 36 milliós szerződést. Ehelyett keresgélhet valakit, aki kínál neki ennyit az 1. köre elvesztése mellett.
Btw megmondták néhányan előre. Az NFL legtapasztalatlanabb ügynöke első tárgyalását BB-vel fogja lejátszani; macska-egér harc lesz. Bennett ügynöke ugyanezt játszotta le, neki sikerült kármentésként elpasszolnia a kuncsaftját GB-be a Pats kínálta árért. BB meg pótolta olcsóbban.
HT ugyanezt éli át: ha megfeszül, se talál a Pats ajánlatánál jobbat a piacon. Nála már csak az a kérdés, hogy méregből-szégyenből aláír máshová (Jets?!?) akár kevesebbért is, vagy szépen visszabandukol, hogy az van, amit BB mond.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Butlertől személyesen eddig semmit sem hallottunk (frusztráció, menni akar, stb...) .. az ügynökének pedig szíve joga más csapatokkal kontaktálni annak érdekében, hogy valaki megdobja egy multiyear contracttal... ezzel speciel azt is kiharcolhatják, hogy matcheljünk egy ajánlatot.Szvsz jó katonaként végigküzdi így is a szezont, az eddigi fizuja 5x-ért... (szerk.: 8x, btw a jelenlegi tendenciáit elnézve jövőre akár többet is kérhet)
Az 1. kör + évi 13-14 milkás fizu együtt azért irtózatos kiadás egy top5(?) CB-ért.
A Jets érdeklődik Magastorony iránt... oda is baszna, ha valahova nem engedném el az épp a Jets...
Szerkesztette: Gyulus
több mint 9 éve
Butler ügynökének tevékenységei alapján nem úgy tűnik, hogy maradni szeretne.. Csapatot keres, aki adna érte egy 1. körös picket. Butler több, mint frusztrált Gilmore szerződése miatt. Nem úgy gondolja, hogy megbecsülnék, méltányosan bánnának vele a csapatnál.
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
Nagyon-nagyon remélem, hogy csak arról van szó Butler esetében, hogy megkérték, hogy a csapat érdekében amíg nincs megegyezés HT-vel, addig ne parázzon, ne keltsen felesleges médiahisztit, ne nyomja fel az árakat. Ha HT-vel megvan az egyezség, akkor ővele is meglesz. Simán el tudom képzelni róla, hogy belement ebbe.
több mint 9 éve
Kár hogy a csapat kicsinálja Butlert. Nem ezt érdemelné..
több mint 9 éve
Ahhoz, hogy Butler a tender felett kapjon, neki is be kell dobnia valamit. Mondjuk, hogy annyi évre kötelezze el magát, amennyire csak lehet. Ha azzal számol, hogy pl. három év múlva majd még nagyobb lét szakíthat ki valakitől, akkor szerintem az Öreg inkább elpasszolja most. Ez csak egy példa, de úgy érzem az ilyen elkötelezettséget szokta értékelni a stáb.Még mindig annyi cap space-ünk van, hogy azon se lepődnék meg ha Cooks elétolnánk egy szerződésmódosítást piaci ára alatt évi pár millával anélkül, hogy 1 percet is játszott volna nálunk. Neki is jó lenne mert bebiztosítaná magát egy sérülés ellen, meg nekünk is mert magunkhoz láncolnánk olcsón ahogy annak idején Gronkkal is tettük. Mondjuk 5 évre valahol 40-50m között 24-30m garantálttal.Azt a pénzt költsék inkább Butler és Hightower szerződésére.
Maniac84
Ahogy a gyakorlat mutatja, WR-t könnyebben és nagyobb beválási százalékkal tudnak keríteni a szabadügynök-piacon is.
Gogo
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Még mindig annyi cap space-ünk van, hogy azon se lepődnék meg ha Cooks elétolnánk egy szerződésmódosítást piaci ára alatt évi pár millával anélkül, hogy 1 percet is játszott volna nálunk. Neki is jó lenne mert bebiztosítaná magát egy sérülés ellen, meg nekünk is mert magunkhoz láncolnánk olcsón ahogy annak idején Gronkkal is tettük. Mondjuk 5 évre valahol 40-50m között 24-30m garantálttal.Azt a pénzt költsék inkább Butler és Hightower szerződésére.
Maniac84
Ahogy a gyakorlat mutatja, WR-t könnyebben és nagyobb beválási százalékkal tudnak keríteni a szabadügynök-piacon is.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."