New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 385 — WHO DAT!!!!
Isten adja, hogy a tavalyi megítélésével kapcsolatban ne legyen igazam, és ezt a szenvedélyét nálunk élhesse ki. De nem vagyok optimista.
atapapa
Más oldalról megközelítve, de itt is ugyanerre jutottak.
 fivethirtyeight.com/features/its-time-for-drew-brees-and-the-saints-to-break-up/
tomi-tomi
Érdekes kis cikk. Én amellett vagyok, hogy el kell tradelni a draftig Breest. Most még sokat ér, és jópár olyan csapat van még, akik két kezüket összetennék egy ilyen QB-ért (Browns, Texans, Jets,...). Nálunk elég sok probléma van a labda mindkét oldalán, a vezetőségről nem beszélve, és kétlem, hogy Brees maradása segítene, sőt (draftpozíciók bukása).
Szvsz nem tudunk már köré contender csapatot építeni legalább 2, de inkább 3 éven belül, így pedig semmi értelme nincs a maradásának.
PEEtör
hát meg a kérdés hogy mennyire tud felgyógyulni ebből a sérüléséből.Ebben az évben szerintem már nagyon sehogy mert max egy jó o-line-al játszatnám de nekünk Guard-ok miatt ez nincsen meg.Így nagy a valószínűsége hogy megint rásérülne, és így akkor már a cseréről sem lehetne szó.
Így még talán egy második kört kapnánk érte, mert egy elsőt szerintem már senki sem adna egy ilyen idős Qb-ért.
kapitnono
Elsőt tuti nem, én a másodikban is kételkedek, talán kondicionális harmadik. Nem is csak a kora, hanem a fizuja miatt is kérdéses lesz, plusz annak a csapatnak, ahova megy, jó Oline kell, Drew adottságai miatt (magasság). Nekem a Browns kézenfekvő lenne, McCownt nem gondolhatják komolyan, Manzielnek idő kell, az Olineuk remek, és asszem pénz is van bőven. Tökéletes fit lenne, akár Drewnak is.

Mi nem engedhetjük meg, hogy játszhassuk, ahogy írtad, a rásérülés és értékromlás miatt, na meg a draftpozíciók. Remélem Paytonéknak is lesz ennyi eszük.
Az a duma meg hogy ilyenkor még meg kell tenni mindent, mert nem lehet még feladni a szezont, persze, szépen hangzik, csak semmi alapja nincs, mert józan ésszel megnézve nem vagyunk sokra hivatottak, illetve a 9-esre nem lehet már a jövőt alapozni, főleg most már, így el kell kezdeni építeni. Valamint megnézni, a cserék és a project mire képes, talán kellemes meglepetés lesz (bár kétlem). És ez még most nem is lenne tankolás, mert rá vagyunk kényszerülve.
PEEtör
Én is remélem, hogy láthatjuk a szezon során, hogy mire képes Grayson az első csapattal, ha nem is egy teljes meccsre, de remélem negyedet/félidőket fog azért kapni amikor a szezonnak már úgyis mindegy lesz.

több mint 10 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758

Szerkesztette: PEEtör

Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 688 — playoffs???
dobókar vállban szakadt el a rotátorköpenyem tavaly aug végén műtötték, fél év rehab, óvatos gyógytorna. Eltelt egy év, meggyógyult. Elmentem edzeni, hát nem megy. Nincs több kézilabda. Brees jobb ellátást kap majd, profikkal. Félteni fogja, úgy meg nem lehet játszani... Szóval ennek ennyi....

több mint 10 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Azért az a Lelito Kelemete páros durvának tűnik ott középen..
kapitnono
Felkészül Grayson. 😀😀 Aztán...mittomén.
több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 385 — WHO DAT!!!!
Byrd és J.Evans out, K.Lewis és D.Ellerbe questionable, Cooks pedig probable a Panthers ellen.
Azért az a Lelito Kelemete páros durvának tűnik ott középen..
J.Evansnek a harmadik kihagyott meccse lesz, pályafutása során.

több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Isten adja, hogy a tavalyi megítélésével kapcsolatban ne legyen igazam, és ezt a szenvedélyét nálunk élhesse ki. De nem vagyok optimista.
atapapa
Más oldalról megközelítve, de itt is ugyanerre jutottak.
 fivethirtyeight.com/features/its-time-for-drew-brees-and-the-saints-to-break-up/

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 506 — #neverpunt
Nekem a bizalmam azért roggyant meg Brees-ben, mert már tavaly, a szezon második felében se a régi volt (pedig akkor még volt célpontja), és egészen a vasárnapi hitig se a legjobbját idézte idén.
Rengeteg a kérdőjel vele kapcsolatban, és ezeket még fokozza Payton őszintesége a sérülteket illetően.
Amennyire él benne a versenyszellem, biztos hogy az utolsó leheletéig küzdeni fog azért, hogy pályára léphessen még nagyon sokáig a ligában. Neki minden egyes meccs lehetőség arra is, hogy a saját örökségét építse.
Isten adja, hogy a tavalyi megítélésével kapcsolatban ne legyen igazam, és ezt a szenvedélyét nálunk élhesse ki. De nem vagyok optimista.

több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 065 — zászló zászló szív
Ezzel el is engedtük ezt az évet... Nyugodjon békében.Rutin
Van-e olyan forgatokonyv, hogy egy jo drafttal jovore meg lehet egy jo eve Breesnek es a Saintsnek, ha felepul teljesen?
diceman
Persze, csak idén tök nagy profit lenne elcserélni egyébként. Jövőre meg már cutolni is megéri. Szóval...

több mint 10 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
Ezzel el is engedtük ezt az évet... Nyugodjon békében.Rutin
Van-e olyan forgatokonyv, hogy egy jo drafttal jovore meg lehet egy jo eve Breesnek es a Saintsnek, ha felepul teljesen?

több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 065 — zászló zászló szív
Nálunk még a backup QB-nek is prime time reklámszerződése van... 😀

 youtu.be/hwF5tzFi11s
Rutin
Na, most már indokolt a prime time reklám

több mint 10 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Drew Brees ruled out Sunday vs. Panthers

 www.thescore.com/nfl/news/837820
keke
Ezzel el is engedtük ezt az évet... Nyugodjon békében.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 10 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
Ennyit a hétvégéről...Rutin
Lehet annyira nem is banom hogy itt pont a mi meccsunk blackout-os...

több mint 10 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Jó kis okfejtés szerintem...
 fivethirtyeight.com/features/its-time-for-drew-brees-and-the-saints-to-break-up/

Én is asszondom, hogy el kéne Brees-t cserélni.
(RR kirúgása után...)

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 10 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
ESPN Power Rankings...

Saints: 30. hely

"Only three teams have a worse point differential than the Saints (minus-19) this season. In Week 3, the Saints are on the road against the Panthers, who've allowed the second-fewest points this season."

Ennyit a hétvégéről...

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 10 éve
adam77 New Orleans Saints 643
szerintem az van ilyenkor, hogy a kérdéses játékosok ott vannak a csapattal, melegítenek, végznek némi melót (fotózkodnak kicsit), aztán kimaradnak az edzés azon részéből, ahol érdemi munka és kontakt van. ezt többnyire a média nem is láthatja.
több mint 10 éve
sLyNz New Orleans Saints Oregon Ducks 731 — 100% Borsod
Byrd és K.lewis is fullon edzett ma, igaz k.lewis még egy hetet bizosan kihagy, Brees is edzett ma azonban elmondta, hogy csak az erőnléti edzésen vett részt és nem végzett labdás gyakorlatokat/nem dobált/, arra nem tért ki, hogy játszik e a hétvégén.
kapitnono
ezt hol olvastad? mert a legfrissebb infók szerint Cooks, Byrd, Evans és Lewis sem edzett ma
sLyNz
ez érdekes mert hivatalosan az volt írva hogy nem edzettek, pedig a hivatalos oldalon videó meg képek is vannak róla hogy mindketten edzettek.Sőt Lewis még nyilatkozott is utána hogy ha az orvosok engedik akkor már vasárnap lehet hogy játszik.

de amúgyitt olvastam:
 www.nola.com/saints/index.ssf/2015/09/new_orleans_saints_defenders_j.html#incart_river
kapitnono
később én is láttam a képeket, nem értettem hogy most mi van

......
több mint 10 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
"Brees told reporters on Wednesday, before later saying that he was "pretty confident" he'd suit up for Week 3."

Amúgy kivételesen jó cikk az nfl-en.
http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000537066/article/new-orleans-saints-in-irreversible-decline-sean-paytons-plight
Payton might eventually have to consider taking a page out of Mike McCarthy's book and focusing solely on the head-coaching duties, ceding play-calling responsibilities to his offensive coordinator,
PEEtör
Billick bácsi ugyebár tudja mit beszél... Hisz őt pont egy közösen szerzett SB után (azért sok évvel) rúgták ki Baltimore-ból. 😀

Bár szerintem nem azzal van a baj, hogy nem Carmichael hívja az O-playeket...
Rutin
Nem pont Carmichael magasztalására értettem ezt, hanem arra, hogy lehet, csak a vezetőedzői teendőkre kéne koncentrálnia és jobban járnánk, és az is igaz, hogy amikor C. egyedül hívta a playeket, akkor statisztikailag nem voltunk szarok támadásban a bounty évében sem.
PEEtör
Értelek, de ez az egyetlen dolog szerintem amire Payton képtelen... Csak ő menedzselheti az O-t. Nem tudja ezt elengedni.

Szerkesztette: Rutin

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 065 — zászló zászló szív
a jövő heti PR-ben minden bizonnyal ez a video lesz majd a csapat neve mellett/alatt

 twitter.com/SheHatesJacoby/status/645694452074311682
baggio
Egy oldalról szemét ez a gif egyébként, Breaux egyetlen engedett elkapása volt ez, egyébként egész meccsen 0 elkapáson tartotta Evanst. Jó, biztos hogy még sérült is volt a WR, de akkor is pont az egyik legjobban játszó játékosunkon röhög mindenki...

több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 506 — #neverpunt
Payton might eventually have to consider taking a page out of Mike McCarthy's book and focusing solely on the head-coaching duties, ceding play-calling responsibilities to his offensive coordinator,
PEEtör
Ha nem Payton hívja a playeket, akkor jobb elkapó lesz Coleman? Nem ereszt minden playnél nyomást Lelito Brees-re?
Brees válla enged 20 yardnál hosszabb, de nem homály dobásokat?
Kétlem.

Payton és Loomis szerencséje az hogy a Katrina után sikerült egy SB-győztes csapatot csinálniuk. Ez akkora plusz, hogy ebből még évekig megélnek majd.
BB
Jaja, bár lehet hogy Katrina nélkül is megélnének belőle, tekintve a franchise korábbi sikertelen előéletét.

több mint 10 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
"Brees told reporters on Wednesday, before later saying that he was "pretty confident" he'd suit up for Week 3."

Amúgy kivételesen jó cikk az nfl-en.
http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000537066/article/new-orleans-saints-in-irreversible-decline-sean-paytons-plight
Payton might eventually have to consider taking a page out of Mike McCarthy's book and focusing solely on the head-coaching duties, ceding play-calling responsibilities to his offensive coordinator,
PEEtör
Billick bácsi ugyebár tudja mit beszél... Hisz őt pont egy közösen szerzett SB után (azért sok évvel) rúgták ki Baltimore-ból. 😀

Bár szerintem nem azzal van a baj, hogy nem Carmichael hívja az O-playeket...
Rutin
Nem pont Carmichael magasztalására értettem ezt, hanem arra, hogy lehet, csak a vezetőedzői teendőkre kéne koncentrálnia és jobban járnánk, és az is igaz, hogy amikor C. egyedül hívta a playeket, akkor statisztikailag nem voltunk szarok támadásban a bounty évében sem.
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 065 — zászló zászló szív
Byrd és K.lewis is fullon edzett ma, igaz k.lewis még egy hetet bizosan kihagy, Brees is edzett ma azonban elmondta, hogy csak az erőnléti edzésen vett részt és nem végzett labdás gyakorlatokat/nem dobált/, arra nem tért ki, hogy játszik e a hétvégén.
kapitnono
ezt hol olvastad? mert a legfrissebb infók szerint Cooks, Byrd, Evans és Lewis sem edzett ma
sLyNz
ez érdekes mert hivatalosan az volt írva hogy nem edzettek, pedig a hivatalos oldalon videó meg képek is vannak róla hogy mindketten edzettek.Sőt Lewis még nyilatkozott is utána hogy ha az orvosok engedik akkor már vasárnap lehet hogy játszik.

de amúgyitt olvastam:
 www.nola.com/saints/index.ssf/2015/09/new_orleans_saints_defenders_j.html#incart_river
kapitnono
csak a szokásos Payton rendszer... kicsit unalmas már...