New Orleans Saints
45 feliratkozó
több mint 9 éve
Háát, nekem már így is szövevényesnek tűnik, nem beszélve arról, hogy már a kapcsolatukat is eltérően minősítették, és ki tudja hogy még miben tér el a vallomásuk és kinek van valójában igaza. Az is lehet, hogy a nő nem normális és azzal kezdte hogy kést rántott és Jr ma született bárány, de ezt még szurkolóként is nehéz elhinnem.
több mint 9 éve
nfl_lover
912
Egyáltalán nem nevezném szövevényesnek a sztorit, sőt, szerintem teljesen egyszerű a képlet:Galette (és uncsija) eltöltött egy estét egy random nővel, akit annak rendje és módja szerint ki akartak rakni reggel, csak ő meg kért(e a) pénz(é)t, ők nem adtak, a nő nekiállt jelenetet rendezni, Galette ki akarta taszigálni (pushed her twice to get her to leave, tehát nem csak azért lökdöste, mert úgy volt kedve), de ugye a súlykülönbség miatt már elesett az egyiknél (meg lehet a pia miatt is). Még maga a nő se mond egy betűt se arról, hogy ténylegesen bántalmazták volna, mindössze hogy kétszer lökték (ráadásul azért, hogy távozzon, ez bántalmazás???) és csak gondolta (!!!), hogy rá akarnak ugrani (wtf, miért is?).
A nő ezek után kicsit pszicho lett, hisztéria, stb, a karmolás arcán -és fülsérülés- bőven lehet amiatt, hogy a hisztérikus csapkodásai közepette próbálták eltávolítani maguktól Galették.
Ja, és az egész miből indult? A nő pénzt akart kérni taxira (miért is kér tőlük?), akik utasították, hogy menjen el a házukból (!), aki erre ezt nem tette meg, hanem nekiállt vitatkozni, stb stb.
Nonsense, hisztis picsa, hagyjuk is.
Ezer meg egy ilyet lehet hallani, csak nincsen belőle ügy, szóra se lenne érdemes, de itt az egyik fél egy sztársportoló.
Domestic violence-nek titulálni ezt meg kész vicc, nyilvánvalóan nem barátnő, vagy feleség, még csak az sem bizonyított, hogy intim kapcsolatban voltak, és még csak nem is bántalmazásról van szó.
Ha még esetlegesen is ismeri két éve, ahogy a nő állítja, az sem változtatna semmit az olvasatomban -illetve az egyéjszakás kifejezés sztornó-, mert közel sem intim kapcsolatról van szó, még úgy se.
Ha a liga ezért eltiltja, menjen a bús picsába. Amúgy még mindig kíváncsi lennék arra, hogy Ray McDonald milyen szörnyű titkot tudhat Goodellről, ugyebár...
több mint 9 éve
Az egész ügyet nem értem, és így első olvasatra a nő is kissé össze-vissza beszél. Nyilván a rendőrök amikor kijöttek, már volt verekedés stb., de ez azért ennyire nem egyszerű szvsz. JR szerint nem ismeri a nőt, az meg azt mondja, hogy két éve az "asszisztense". Mi a faszom? Nagyon mérges leszek, ha kiderül hogy valami olcsó esti móka miatt veszítjük el JR-t...
több mint 9 éve
Mondjuk ez a nő se lehetett semmi, nem volt hajlandó lelépni, "nem romantikus" a kapcsolata JG-vel, kést ránt... Jó kis szövevényes történet. Ja és JR felveszi a telefonjával a nő viselkedését? Csak nem azért, mert magát akarja beáztatni, hanem inkább védeni (már ha volt annyi esze).
BTW ha JR ügyvédje lennék, most szólnék neki hogy azt a szakállat azonnal tüntesse el, mert ilyen fejjel kérdés nélkül küldik a villamosszékbe.
több mint 9 éve
A Rice-ügy óta tudjuk, hogy az ilyen karriereket vághat tönkre.Ha mákotok van, akkor a következő szezon kezdetéig lezárul az ügy és kap egy hatmeccses eltiltást - elvileg ennyi jár az első ilyen jellegű balhéért az új policy alapján. Na most mivel Hardy ügye még nem zárult le, a PO-val együtt legalább 17 meccset hagyott már ki, jogerős ítélet nélkül. Nem egyszerű.
Ha jól értelmezem a szerződését, akkor a garantált bérének döntő része akkor kerül kifizetésre, ha a 2015-ben rosteren lesz.
Szóval ha nagyon védhetetlen lesz a csávó, akkor a vége még cut is lehet. De egy félszezonos eltiltás alaphangon eltalálhatja.atapapa
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
A Rice-ügy óta tudjuk, hogy az ilyen karriereket vághat tönkre. Ha jól értelmezem a szerződését, akkor a garantált bérének döntő része akkor kerül kifizetésre, ha a 2015-ben rosteren lesz.
Szóval ha nagyon védhetetlen lesz a csávó, akkor a vége még cut is lehet. De egy félszezonos eltiltás alaphangon eltalálhatja.
több mint 9 éve
Beül a sittre Hardy mellé
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
ez valami vicc akar lenni?Miért?Gyurma Pappawww.nola.com/crime/index.ssf/2015/01/new_orleans_saints_junior_gale.htmlatapapa
több mint 9 éve
Miért?Gyurma Pappawww.nola.com/crime/index.ssf/2015/01/new_orleans_saints_junior_gale.html
több mint 9 éve
Galette-et letartóztatták.Stezmegkezdődött az offszezon.
több mint 9 éve
Ryan Pace-t interjúztatná a Bears és a Jets is, GM-t csinálnának belőle. Ugye őt már tavaly is vitték volna (Dolphins), de akkor Loomis megtagadta, arra hivatkozva hogy még a PO-ban voltunk.
több mint 9 éve
SJB:Ha a cikk többi része is ennyire pontos, mint ez a kis megjegyzés: defensive end Kony Ealy, whom Carolina picked next, has only seven tackles akkor no para 😊
www.theneworleansadvocate.com/sports/saints/11169212-148/lewis-saints-rookie-cornerback-stanley
clbass
Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Na jól elbeszéltünk egymás mellett XD Engem meg Ata zavart meg, mert félreértettem az azóta kiemelt részt...Én se láttam semmi különöset a Colstonos cikkbe, ezért is raktam be a picsogók riportját amit pont előtte olvastam... Sorry 😒 :cool:
több mint 9 éve
Pont azt akartam írni, vagy valami hasonlót, mint easy, így jol jött a vastagbetűsöd. köszi.atapapaMost vagy én olvasok más cikket vagy nem tudom, de ebből hol derül ki hogy mekkora zűrök vannak a csapatnál? Végigolvastam és ez csak Colstonról szól hogy mi lesz vele, kell neki idő egy kicsit távol a csapattól és majd akkor a tárgyra térnek amikor itt az ideje, illetve a kis arena-league csapatárol.EasyGhostColston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.
Triplett egy másik cikkében a statjainkat elemezte, további savat öntve a védelemre
Red zone D: 62,8% (a 3. legrosszabb)
Szerzett labdák: 17 (5. legrosszabb)
összesített hatékonyság (valamilyen komplex ESPN-es mutató): - 8 (a legrosszabb)atapapa
több mint 9 éve
😊 Pedig már izgultam hogy valami kiderült a csapatról. 😀atapapaMost vagy én olvasok más cikket vagy nem tudom, de ebből hol derül ki hogy mekkora zűrök vannak a csapatnál? Végigolvastam és ez csak Colstonról szól hogy mi lesz vele, kell neki idő egy kicsit távol a csapattól és majd akkor a tárgyra térnek amikor itt az ideje, illetve a kis arena-league csapatárol.EasyGhostColston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.
Triplett egy másik cikkében a statjainkat elemezte, további savat öntve a védelemre
Red zone D: 62,8% (a 3. legrosszabb)
Szerzett labdák: 17 (5. legrosszabb)
összesített hatékonyság (valamilyen komplex ESPN-es mutató): - 8 (a legrosszabb)atapapa
de lehet hogy csak clbass válasza zavart meg.
több mint 9 éve
Most vagy én olvasok más cikket vagy nem tudom, de ebből hol derül ki hogy mekkora zűrök vannak a csapatnál? Végigolvastam és ez csak Colstonról szól hogy mi lesz vele, kell neki idő egy kicsit távol a csapattól és majd akkor a tárgyra térnek amikor itt az ideje, illetve a kis arena-league csapatárol.EasyGhostColston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.
Triplett egy másik cikkében a statjainkat elemezte, további savat öntve a védelemre
Red zone D: 62,8% (a 3. legrosszabb)
Szerzett labdák: 17 (5. legrosszabb)
összesített hatékonyság (valamilyen komplex ESPN-es mutató): - 8 (a legrosszabb)atapapa
több mint 9 éve
Most vagy én olvasok más cikket vagy nem tudom, de ebből hol derül ki hogy mekkora zűrök vannak a csapatnál? Végigolvastam és ez csak Colstonról szól hogy mi lesz vele, kell neki idő egy kicsit távol a csapattól és majd akkor a tárgyra térnek amikor itt az ideje, illetve a kis arena-league csapatárol.Colston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.
Triplett egy másik cikkében a statjainkat elemezte, további savat öntve a védelemre
Red zone D: 62,8% (a 3. legrosszabb)
Szerzett labdák: 17 (5. legrosszabb)
összesített hatékonyság (valamilyen komplex ESPN-es mutató): - 8 (a legrosszabb)atapapa
több mint 9 éve
mind a kettőt ki kéne csapni és rögtön rendben lenne az öltöző. meg a downfield isJa, kirúgtunk 3 segédedzőt (TE, WR, DB ast)
több mint 9 éve
Ekkora volt a gond? Akkor mit szóljunk két jómadár nyilatkozatához?Colston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.atapapa
SJB:
www.theneworleansadvocate.com/sports/saints/11169212-148/lewis-saints-rookie-cornerback-stanley
White:
www.nola.com/saints/index.ssf/2014/12/corey_white.html
Nyilván mentegetőznek is, de valami nagyon nem lehetett rendben a fejekben és az öltözőben. Ekközben Lewis, Galette, Jordan, és Vaccaro meg teljes mellszélességében kiállt Ryan mellett...Remélem valaki az asztalra csap és helyére teszi a dolgokat még az igazi offseason kezdete előtt, hogy tiszta lappal lehessen kezdeni az új szezon előmunkálatait!
több mint 9 éve
Colston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operationsempty taxiHa ekkora zűrök vannak a csapatánál, akkor valamennyire érthető, hogy miért volt ennyire dekoncentrált.
Triplett egy másik cikkében a statjainkat elemezte, további savat öntve a védelemre
Red zone D: 62,8% (a 3. legrosszabb)
Szerzett labdák: 17 (5. legrosszabb)
összesített hatékonyság (valamilyen komplex ESPN-es mutató): - 8 (a legrosszabb)
több mint 9 éve
Colston sejt vmit: espn.go.com/blog/new-orleans-saints/post/_/id/12765/saints-marques-colston-talks-future-suspends-harrisburg-stampede-operations
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Az a ciki ha még így is csináltak rajta néhány nagy játékot 😀Szurkolok Dustin Hopkins-nak, hogy a future contract végül szerződést érjen, mégiscsak a class legjobb kickere volt egyszer, csak lesérült augusztusban a keretszűkítés környékén... Remélhetőleg nem esett vissza a hatótávolsága.Höriúgy legyen.
meg hoztuk a keretbe Kenny Philips-t is, csapat hiányában elmondása szerint úgy edzett mostanában, hogy az apja volt a QB, a barátnője meg az elkapó
lolatapapa
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.