New Orleans Saints
45 feliratkozó
több mint 12 éve
pár érdekes adat tegnapról, aki unja ezeket, ne olvassa tovább 😊....atapapaA legfontosabbat kihagytam már a következő vasárnapról: Brees vezérlete alatt 8-2 a Falcons elleni mérlegünk 😛
Viszont a 2 Atlanta W Ryan nevéhez kötődik (azaz egy Hartley-hoz :rolleyes: )
Nem akarok szentségtörő lenni, de Dunbar nagyon jól helyettesítette Vilmát. Utóbbi idén...hm... szal ha éppen játszik, akkor is csak árnyéka önmagának.
több mint 12 éve
Egyre nagyobbakat kell(ene 😊) idén nyelnem, hogy ne bírózzak, tegnap kb. 10 pont különbséget vittek el a zebrák. Amúgy egy hete is voltak gondok velük, nem azon ment el, de a meccs után mind Evans, mind Nicks arra panaszkodott, hogy a Rams védőfala folyamatosan holdingolt, végig reklamálták a zebráknak, akik mondták hogy látjuk, de még nem az a szint, amit befújhatnánk. Mondom, nem ezen múlt, de megéri egy pillantást vetni erre a videóra és beletekerni 3:06-ra, hogy buktunk pl. egy screenen -4 yardot.atapapaNem akarok bírózni, JJ tudja a legjobban, hogy nem szoktam 😀 😂 :cool:, de konkrétan elborzaszt a játékvezetés. Nem csak a Saints meccseken, általában is. Mintha ki lenne adva, hogy meccsenként min. 21 perc 37 másodpercet kell mutatni a vagy a ref-et vagy a tanácskozó zebrákat, mert reklám van a hátukon. Persze, érzékenyebben érint, ha a kedvenceimet szívatják (jogtalanul, lásd a kimondottan nevetséges delay of game, a visszahordó csapatnál, lol, évtizedenként egyszer van ilyen, és 4&4-nél pedig 30 évenként, meg a hasonló helyzetben false start helyett offside). Lynch gyakorlatilag minden ítéletnél, aminél én is felhördültem, elmondta, hogy szerinte sem sárga. (Jó, tudom hogy John elfogult lesz a bűntudat miatt 😀)
több mint 12 éve
Brees most volt az ESPN-en, a veterán nap alkalmából, nagyon tetszett. Majd ha felteszik a honlapra, akkor belinkelematapapahttp://espn.go.com/video/clip?id=7200905
bár aki olvasta a könyvét, annak sok újat nem fog mondani
Egyre nagyobbakat kell(ene 😊) idén nyelnem, hogy ne bírózzak, tegnap kb. 10 pont különbséget vittek el a zebrák. Amúgy egy hete is voltak gondok velük, nem azon ment el, de a meccs után mind Evans, mind Nicks arra panaszkodott, hogy a Rams védőfala folyamatosan holdingolt, végig reklamálták a zebráknak, akik mondták hogy látjuk, de még nem az a szint, amit befújhatnánk. Mondom, nem ezen múlt, de megéri egy pillantást vetni erre a videóra és beletekerni 3:06-ra, hogy buktunk pl. egy screenen -4 yardot.
http://www.nfl.com/videos/st-louis-rams/09000d5d823c7a5c/Playbook-Rams-vs-Cardinals
pár érdekes adat tegnapról, aki unja ezeket, ne olvassa tovább 😊
- Colston tegnap belépett a 400-as klubba, pontosan 403 elkapása van már, ami a 3. legtöbb, amit Szent elkapott. Martin az első 532-vel.
- néhány fővel többen ültek be tegnap, mint a Bears ellen, ezzel ismét megdőlt a Superdome nézőcsúcsa NFL-meccsen
- Drew tovább nyújtotta saját NFL-rekordját, 29 meccs óta van legalább 20 sikeres jó átadása.
- Drew tegnap befogta Dave Krieget a passzolt karrieryardokat tekintve és a 13. már. 2000 yard kell hogy befogja a 12. Unitas-t. Passzolt TD-ben is ugrott egyet Sonny Jurgensent megelőzve, most 12. Öt TD-re van a következő Kriegtől.
- Sproles és Graham az első RB/TE páros az NFL történetében, akiknek fejenként legalább 50-50 elkapása van 9 meccs után. Sproles vezeti az NFL-t screen-elkapásokban is (17)
több mint 12 éve
Két lazán kapcsolódó megjegyzés:1. A Rams szépen ki is kapott a "szárnyaló" Arizonától, ebből én azt a következtetést vonom le, hogy bizony a mi gyengeségünk okozta a vesztet. (Azért is mondom ezt, mert nem akarok megint zebrázni...)
2. a Pats kikapott az "Óriásoktól", kíváncsi vagyok, a CBS hogy fogja megmagyarázni majd a L2-t, a Power Rankingsben, és azonos állással mégis hogy lesznek 6-7 hellyel a Saints előtt 😀
több mint 12 éve
Nagyon szomorú lettem volna, ha kikapunk megint ettől az iszonyatosan gyenge Tampa Bay-től. Továbbra is tartom, hogy szerintem a csoport legrosszabb irányítója Freeman, és igazából az egész TB egy színtelen-szagtalan csapat, hasonlóan a Falconshoz, ahol legalább van igazán nagy név, mint Gonzo. (Barber nem nagy név)Igazából a jövő heti meccs lesz igazán fontos. Ha nyerni tudunk, akkor el fogom hinni, hogy van ebben az évben valami még, a magas vérnyomáson kívül, ha nem akkor marad az idegbetegség, hogy lesz-e valami. A Falcons sokkal rosszabb, mint tavaly, Ryan még magánál is jellegtelenebbül játszik, de ettől függetlenül, ki tudunk kapni, mert a saját teljesítményükre sem éppen az egyenletesség jellemző, sőt, Brees rekord döntögetés ellenére, pontosan a másik rekord közeli évét, a 2008-ast idézi, ahhoz hasonló hülyeségeket csinál. Szerintem az ok is hasonló: az OL.
több mint 12 éve
Zemanla, ismét csak szerencse hogy ezt nem együtt néztük, mert valamit összetörtem volna, de minimum meghúzgáltam volna a pincércsaj haját 😛megfogadtuk, hogy Tampa meccset nem nézünk együtt! 😀
A futójáték ragyogó volt, Brees még most sem tökéletes, GW lehetne néha megfontoltabb.atapapa
Nekem Ingram nem hiányzott. Ha tudnánk "vegyíteni" őt is a futójátékban, az lenne az igazi...
Majd vadkeleten húzogathatod! (ha hagyják!)😂
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
Zemanla, ismét csak szerencse hogy ezt nem együtt néztük, mert valamit összetörtem volna, de minimum meghúzgáltam volna a pincércsaj haját 😛 A futójáték ragyogó volt, Brees még most sem tökéletes, GW lehetne néha megfontoltabb.
több mint 12 éve
Vilma inaktív :/ Brees most volt az ESPN-en, a veterán nap alkalmából, nagyon tetszett. Majd ha felteszik a honlapra, akkor belinkelem
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Szerintem nem arról van szó, hogy elszálltak. SB-t nyertek, és igen, sokan, főleg az idősebbek ezután már nem csak arra figyelnek, hogy sikeres csapat tagjai legyenek, hanem az is cél, hogy a karrierjük hátralévő részében minél több pénzt keressenek. A civil élet hamar eljön, amikor majd évtizedeken keresztül a töredékét se fogják annak keresni, amit most néhány évig.Köszönöm ezt a remek választ, most már értem a dolgokat! 😊
Aztán mindkettőnek érvényes szerződése volt, nem a magasabb bérért mentek el, hanem nem akartak az érvényes szerződésükből (olyan sokat) engedni.
Bush-nál állítása szerint az is szempont volt, hogy nagyobb szerepet kapjon, de ez talán csak kamu, azért nála nem sok játékos keresett több pénzt az elmúlt években, így kellett valami kifogás is.
Mindenesetre fél szezon után elomondható, hogy jól jártunk. Sproles feleannyi pénzért hoz sokkal többet, mint Bush a már csökkentett fizujával hoz, Jimmy meg a töredékét keresi annak, amit Shockey kaszált, és jobb, mint JS valaha volt.
atapapa
Megjegyezném ez a Jimmy srác tényleg jobb, mint Shockey. 😉
több mint 12 éve
Értem. Akkor ezek szerint elszálltak a Super Bowl győzelemtől. Ezért érdemes volt, hogy sok pénzért lássuk be Super Bowl-ra esélytelen csapatokban keressék a vagon pénzt ahelyett, mint hogy inkább csak sok pénzért elmehetnének a Super Bowl-ig...bfrenkSzerintem nem arról van szó, hogy elszálltak. SB-t nyertek, és igen, sokan, főleg az idősebbek ezután már nem csak arra figyelnek, hogy sikeres csapat tagjai legyenek, hanem az is cél, hogy a karrierjük hátralévő részében minél több pénzt keressenek. A civil élet hamar eljön, amikor majd évtizedeken keresztül a töredékét se fogják annak keresni, amit most néhány évig.
Aztán mindkettőnek érvényes szerződése volt, nem a magasabb bérért mentek el, hanem nem akartak az érvényes szerződésükből (olyan sokat) engedni.
Bush-nál állítása szerint az is szempont volt, hogy nagyobb szerepet kapjon, de ez talán csak kamu, azért nála nem sok játékos keresett több pénzt az elmúlt években, így kellett valami kifogás is.
Mindenesetre fél szezon után elomondható, hogy jól jártunk. Sproles feleannyi pénzért hoz sokkal többet, mint Bush a már csökkentett fizujával, Jimmy meg a töredékét keresi annak, amit Shockey kaszált, és jobb, mint JS valaha volt.
Brees egy hete
És a célpontok a szezon fele után
http://media.nola.com/saints_impact/photo/feelin-the-brees-stl-2011jpg-fc8ba5aa4123601c.jpg
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Értem. Akkor ezek szerint elszálltak a Super Bowl győzelemtől. Ezért érdemes volt, hogy sok pénzért lássuk be Super Bowl-ra esélytelen csapatokban keressék a vagon pénzt ahelyett, mint hogy inkább csak sok pénzért elmehetnének a Super Bowl-ig...
több mint 12 éve
Egyébként D. Thomas-nak mi volt a baja? Holnap játszhat akkor?agyrázkódás, holnap elvileg játszhat
krixtofer
Reggie Bush és Jeremy Shockey miért hagyták el a csapatot? 😐bfrenkanyagiak
Mindkettő túl sokat keresett ahhoz képest, hogy mit mutattak fel és egyik se volt hajlandó ebből (nekünk megfelelő mértékben) engedni.
Bush-t elcseréltük, érte jött valami keskeny ellenérték, Shockeyt meg csak kivágtuk.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
A Saints Super Bowl-győzelme óta kimaradtak az NFL eseményei számomra idén szeptemberig, és szeretném megkérdezni, hogy Reggie Bush és Jeremy Shockey miért hagyták el a csapatot? 😐
több mint 12 éve
Egyébként D. Thomas-nak mi volt a baja? Holnap játszhat akkor?Innentől meg már megnyerjük az összes hátralévő meccset! 😊 13-3-mal zárunk. Fő az Optimizmus!!! 😀 GOOOO SAINTS!
több mint 12 éve
Szeretjük egymást az NFC-délbenFreeman adott egy videóinterjút a héten, ahol be volt kötve az egyik ujja, amit a szabályok szerint a sérültjelentésben említeni kellett volna. Erről a Saints kedvesen szólt a Ligának.
Morris-t kérdezték, mi a helyzet Freemannel, mire ő: kérdezzétek a Szenteket, ők jelentették.
Vicces ez annak tükrében, hogy Brees tavaly a szezon háromnegyedét húzta csak le sérült térddel úgy, hogy egy szóval se említettük soha.
Ha már Brees, a katasztrófameccse ellenére még mindig jó eséllyel hajszolhatja az egyéni rekordokat. Ha csak 240 yardot passzol a Tampa ellen, akkor a saját 2008-as rekordját adja át a múltnak: a szezon első 9 meccsén csak ő passzolt eddig 2985 yardot.
Ha a szezon második felében is ugyanannyi yardot átlagolna meccsenként, mint az elsőben, akkor kb. 5500 yard lenne a végén a neve mellett... Kár hogy labdaeladásban is ilyen szorgalmas.
több mint 12 éve
felháborító a múltheti eredmény, most már teljesen jósolhatatlan minden. A tavalyi ARI meccs után azt hittem, ennél nincs lejjebb...... hát van.B+. Még jó hogy nem láttam, eredménykövetőn sem.
Viszont utána láthattunk egy másik totál egyértelmű meccset: SF-CLE. Jó kis közös meccsnézéssel, röhögéssel. Megérte.
A pincérnő meg hát megért egy misét 😀 😀 😀 😀 😀 😀
több mint 12 éve
idén még sok mindent nem foghattunk a sérülésekre. na majd most:Brown IR-en, műteni kell. Szerencsére Strief mostanában térhet vissza.
több mint 12 éve
Lebuktatod magad? Nem Te szoktál mindig ellenünk fogadni? 😀 😀haydenehh, kell nekem ennyit pletykálnom 😉
több mint 12 éve
hayden
124
Lebuktatod magad? Nem Te szoktál mindig ellenünk fogadni? 😀 😀hát az szerintem se... viszont most legalább egy-két győzelemig biztos ott fog mozogni bennem, hogy biztosan PO-csapat vagyunk? Nem vagyok híve se a győzelmek, se a vereségek túlreagálásának, de azért mégiscsak egy eddig reménytelen csapattól kaptunk ki úgy, hogy egy percig se volt esélyünk a győzelemre.végül is a te szellemi produktumodról van szó 😊Azért nem kéne mégegy ilyen vereség ebben a szezonban már!zemanla
majd ha valaki a jövőben könnyű győzelmet prognosztizál, a figyelmébe ajánlom az aláírásodatatapapa
És az SB óta volt több ilyen furcsa vereségünk is. Nem akarom a gyengébbnek kikiáltott ellenfeleink ellenünk szerzett győzelmeit bármilyen szinten kétségbe vonni, de komolyan mondom, néha már ilyen hülyeségek jutnak eszembe, mint fogadási csalás 😂 Ez először a Tampa ellen villant fel, 2 hete, amikor állítólag a fogadók több mint 90%-a tett ránk.
De mennyire valószínűtlen volt kikapni egy újonc, teljesen fogalmatlan Hall vezérletével tavaly az Arizonától, vagy az alapszakaszban teljesen legázolt Seattle-től néhány hét múlva?
Persze őszintén nem hiszem hogy van csalás, csak ez az NFL, nagyon kiegyensúlyozott versengéssel, és egy meccsen bárki üthet bárkit.atapapa
több mint 12 éve
hát az szerintem se... viszont most legalább egy-két győzelemig biztos ott fog mozogni bennem, hogy biztosan PO-csapat vagyunk? Nem vagyok híve se a győzelmek, se a vereségek túlreagálásának, de azért mégiscsak egy eddig reménytelen csapattól kaptunk ki úgy, hogy egy percig se volt esélyünk a győzelemre.Azért nem kéne mégegy ilyen vereség ebben a szezonban már!zemanlaJó 5let....! 😉végül is a te szellemi produktumodról van szó 😊
Felhasználhatom?zemanla
majd ha valaki a jövőben könnyű győzelmet prognosztizál, a figyelmébe ajánlom az aláírásodatatapapa
És az SB óta volt több ilyen furcsa vereségünk is. Nem akarom a gyengébbnek kikiáltott ellenfeleink ellenünk szerzett győzelmeit bármilyen szinten kétségbe vonni, de komolyan mondom, néha már ilyen hülyeségek jutnak eszembe, mint fogadási csalás 😂 Ez először a Tampa ellen villant fel, 2 hete, amikor állítólag a fogadók több mint 90%-a tett ránk.
De mennyire valószínűtlen volt kikapni egy újonc, teljesen fogalmatlan Hall vezérletével tavaly az Arizonától, vagy az alapszakaszban teljesen legázolt Seattle-től néhány hét múlva?
Persze őszintén nem hiszem hogy van csalás, csak ez az NFL, nagyon kiegyensúlyozott versengéssel, és egy meccsen bárki üthet bárkit.
több mint 12 éve
Azért nem kéne mégegy ilyen vereség ebben a szezonban már!végül is a te szellemi produktumodról van szó 😊ha nem nőtt volna annyira a szívemhez a mostani, be is tenném az aláírásombaatapapaJó 5let....! 😉
Felhasználhatom?zemanla
majd ha valaki a jövőben könnyű győzelmet prognosztizál, a figyelmébe ajánlom az aláírásodatatapapa
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
végül is a te szellemi produktumodról van szó 😊Jó 5let....! 😉Én még miníg ott tartok, hogy:ha nem nőtt volna annyira a szívemhez a mostani, be is tenném az aláírásombaatapapa
Vazzze, vazze, vazze..... :mad:zemanla
Felhasználhatom?zemanla
majd ha valaki a jövőben könnyű győzelmet prognosztizál, a figyelmébe ajánlom az aláírásodat
több mint 12 éve
Jó 5let....! 😉Én még miníg ott tartok, hogy:ha nem nőtt volna annyira a szívemhez a mostani, be is tenném az aláírásombaatapapa
Vazzze, vazze, vazze..... :mad:zemanla
Felhasználhatom?
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
Én még miníg ott tartok, hogy:ha nem nőtt volna annyira a szívemhez a mostani, be is tenném az aláírásomba
Vazzze, vazze, vazze..... :mad:zemanla
több mint 12 éve
Én még miníg ott tartok, hogy:Vazzze, vazze, vazze..... :mad:
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞