Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 13 éve
Na srácok SB úgy, hogy IR Colon kezdetnek, majd Starks, IR Aaron Smith, Keisel 6 meccset hagyott ki.BB-nek egy sütőtök van a lába helyén, 4 meccsre eltiltották, eltörték az orrát a Ravens ellen, de behúzta azt a meccset is, fal nincs előtte.
Punci kidőlt az AFC döntőn.
Már nem lehetünk elégedetlenek!
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Azon agyaltam, hogy ha Scott annyira sz@r lesz, hogy a meccs múlhat rajta, végső esetben be lehetne áldozni egy plusz embert, aki végig ott marad mögötte/mellette, védeni azt az oldalt. Bár a Jets D ellen nagy luxus lenne, ha valamelyik TE végig csak blokkolni lenne fent... :/
Szerencsére ez nem az én gondom, Tomlinék meg majd csak megoldják valahogy.
több mint 13 éve
Reméljük valahogy a jobbik lábukkal kelt ma fel az O-line, vagy feltuningolták magukat sok-sok sajtospufival 😊 Nem vagyok nyugodt, mondjuk ebben semmi újdonság nincs 😀
Zúzni kell nincs mese!!
több mint 13 éve
Foster/Legu hibridMúlt héten Ellis Connoly-t verte meg mindkét sackjénél. Nem tudom, a Steelersnél ki lesz a RG, de ott lehet baj.GogoMúlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Egyébként így van. 2008-ban is az volt a kérdés, hogy meddig lehet olyan foscsi fallal jutni. Az biztos, hogy a SB elérhetetlen ócska fallal szvsz, kellett Starksék feljavulása. Nem lettek jók ,viszont olyan mélyről javultak épp eleget, hogy az már alaphangnak megfelelt BB képességeivel - mondjuk a döntőben volt gond, ugyebár a first down helyett holding, nullás vonal, majd safety . . . .ha Foster, akkor bachatjuk azt a párosítást iskishasziNe mondjunk már most véleményt, hátha angyal szállta meg és most hatalma sjátékot fog nyomni. Eddig titkolta a képességeit.polamalu
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Múlt héten Ellis Connoly-t verte meg mindkét sackjénél. Nem tudom, a Steelersnél ki lesz a RG, de ott lehet baj.Múlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
ha Foster, akkor bachatjuk azt a párosítást iskishasziNe mondjunk már most véleményt, hátha angyal szállta meg és most hatalma sjátékot fog nyomni. Eddig titkolta a képességeit.
több mint 13 éve
ha Foster, akkor bachatjuk azt a párosítást isKemo vagy Foster.Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorxNeki ki lesz az embere, Pouncey?Jan
Pounceynak Pouhát kell leszednie a pályáról.tenorx
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
A Penguins nyert ez az álmos könyvek szerint jó előjel általában. Csak a pozitívum kedvéért.
több mint 13 éve
Flozell sokkal jobb mint Scott. Flozellt is lehet megverik párszor, de ő azért többnyire tartani fog. Én Scott-tól rettegek, ő abszolút mismatch bárki ellen, múltkor is miatta kaptunk ki a Jets ellen.ez döntetlen mert a másik oldalon az Ellis mögötte Thomas, szevasz, ugyanazt műveliSoldi nem tudom miért félsz ennyire Pacetől meg Taylortól, ha jól tudom a 30. legrosszabb a Jets passrushban, köszönhetően a két úriembernek. Én inkább Ellis miatt aggódok, aki szétszedheti a belső falunkat.Pace és Jason Taylor qrva nagy playmaker. Láthattuk ellenünk és a Pats ellen is.
Egyébként én azt olvastam, hogy Cromartie lesz Wallaceon, nem Revis.tenorx
Az első meccsen Cro fogta Wallace-t és Revis Wardot, de szvsz ez nem igazán jött be nekik, sztem meg fogják cserélni erre a meccsre, mert a Wallace vs Cro qrva nagy mismatch nekik.Soldados
vagy most csak a Skótra játszanak?sutianap
A kérdés nagyon egyszerű: lehet-e ilyen gyenge LT-vel Super Bowlt játszani, vagy ott nyerni?
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
ez döntetlen mert a másik oldalon az Ellis mögötte Thomas, szevasz, ugyanazt műveliSoldi nem tudom miért félsz ennyire Pacetől meg Taylortól, ha jól tudom a 30. legrosszabb a Jets passrushban, köszönhetően a két úriembernek. Én inkább Ellis miatt aggódok, aki szétszedheti a belső falunkat.Pace és Jason Taylor qrva nagy playmaker. Láthattuk ellenünk és a Pats ellen is.
Egyébként én azt olvastam, hogy Cromartie lesz Wallaceon, nem Revis.tenorx
Az első meccsen Cro fogta Wallace-t és Revis Wardot, de szvsz ez nem igazán jött be nekik, sztem meg fogják cserélni erre a meccsre, mert a Wallace vs Cro qrva nagy mismatch nekik.Soldados
vagy most csak a Skótra játszanak?
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Várhatóan milyen összetételben áll fel az O falunk?
több mint 13 éve
Kemo vagy Foster.Neki ki lesz az embere, Pouncey?JanMúlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
Pounceynak Pouhát kell leszednie a pályáról.
több mint 13 éve
Neki ki lesz az embere, Pouncey?Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorxÉn nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Múlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.
Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
több mint 13 éve
Pace az egyik legjobb, legnagyobb playmaker OLB... Szvsz ne PFF számtengerét nézd egy játékos megítélésénél, hanem a meccseket, s akkor láthatod, hogy Pace pl qrva jó playa.Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.tenorxÉn nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Múlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.
Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Igen, és az ötből 1 volt Pace, mint OLB. A másik négy Coleman, Ellis x2 meg Pouha volt. Ellistől fosok is rendesen.Én nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Múlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.
Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.Jan
több mint 13 éve
Keiselt biztos nem hozták ki szarnak, épp nemrég linkeltem egy cikket tőlük, ahol leírják, hogy mennyire jó volt idén.Olvastam a cikket, nem sokszor volt Keisel igazán számottevően pluszban. Továbbra is tartom, nagyon rossz az értékelési rendszerük sok esetben.
Egyébként itt van a beharangozó: http://www.profootballfocus.com/blog/2011/01/22/pff-primer-afc-championship-game/tenorx
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Én nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Múlt héten Brady sackelték vagy ötször, meg azonkívül is megkergették párszor.
Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.tenorx
Lehet hogy a statok szerint gyenge a passrush, de valójában akkor mentek át a Pats falon, amikor akartak (kis túlzással persze). És ez nekünk nem túl jó előjel, szerintem.
több mint 13 éve
Ez volt már? Ben Roethlisberger battled a cold this week that left him without his voice for two days. Feeling better now, should not be issue tonight.
több mint 13 éve
Keiselt biztos nem hozták ki szarnak, épp nemrég linkeltem egy cikket tőlük, ahol leírják, hogy mennyire jó volt idén.Egyébként itt van a beharangozó: http://www.profootballfocus.com/blog/2011/01/22/pff-primer-afc-championship-game/
több mint 13 éve
Lehet utálni, de szerintem a playenkénti lebontást nem nagyon lehet überelni stat szempontból.tenorxEgyrészt szvsz a playenkénti értékelés nem feltétlen ad arra választ, hogy vki ÖSSZESSÉGÉBEN jó volt vagy nem. Másrészt az értékeléssel sem értek egyet.
Pl a Steels fal értékelése hiperszánalmas volt minden meccsen. Hoodot szinte mindig kihozták szarnak (még azt hiszem most a Ravens ellen is), sokszor Keisel és Hampton se volt pozitív tartományban, vagy csak épphogy. Ezek után megkérdezném, hogy akkor hogy a pékbe lett ez a D minden idők 2. legjobbja futás ellen? Csak az LB-corp miatt? Ez még viccnek is rossz, mert futás elleni védelmet a DL alapozza meg. Mindenesetre örülök, hogy ilyen kis átlagos fallal is minden idők 2. legjobb rush D-je lett ez a Steelers.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Lehet utálni, de szerintem a playenkénti lebontást nem nagyon lehet überelni stat szempontból.
több mint 13 éve
Én nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Személyes véleményem, hogy nagyon utálom a PFF "osztályozását". Pace qrva jó playa. De Steelers-nél is sok esetben nagyon nem értek vele egyet.
Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.tenorx
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Én nem láttam minden Jets meccset, PFF szerint 30.ak, mivel néha csinálnak egy playt, de egyébként totál 0 pressure.Meg nem esküszöm, de valamilyen Jetses hírforrásnál olvastam, hogy Cro lesz Wallaceon, talán twitteren.