NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 4 aktív topik

Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
nagyjából olyan ez a dolog, mintha azt hasonlítanátok össze, hogy

átmegyek a záróvonalon a szembesávba, akár véletlenül is
vagy a rokihelyen parkolok az X5-össel

attól hogy eltiltották volna seymourt még nem lenne kevésbé életveszélyes a h2h ütközés. Persze hogy benne van a játékban, de már két éve meg lett mondva hogy kurvára büntetni fogják, hogy próbáljanak leszokni róla.
Arról sem kell vitatkozni hogy Goodell egy fasz. Nem a Steelers ellen fasz hanem mindenkivel szemben síkhülye. Lásd TD ünneplés büntetések és totálisan inkonzisztens büntetés politika, mind a dopping, mind a pályán kívüli fasságokban. Nem kell benne hátsó szándékot keresni, egyszerűen csak hülye. Magyar politikushoz tudnám hasonlítani, de az nem ide tartozik.
több mint 13 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Egyébként meg Seymour is visszaeső, 2006ban megbüntették 7500$ra, mert rátaposott Glennre. Illetve 2009ben Jerome Harrison megütése miatt $10.000re, szintén sípszó után 2009ben.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Emberek, van ertelme veszekedni ? Oruljetek annak hogy nyertetek mi meg orulunk hogy Seymour-t nem meszeltek el es mindenkinek jo 😀 Harrison bunteteseit meg ugysem a ti zsebeitekbol veszik ki , neki meg van ra eleg penze.... 😀
Szoval nem eri meg egymast fikazni emiatt , legyen beke a szurkolotaborok kozott 😀RaiderNation
Szerintem a Raiders és Steelers drukkerek között nincs most se probléma😊kishaszi
Úgy is van mindenki a Pats-et utálja inkább! Az sokkal menőbb! 😀 😀 😀
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Emberek, van ertelme veszekedni ? Oruljetek annak hogy nyertetek mi meg orulunk hogy Seymour-t nem meszeltek el es mindenkinek jo 😀 Harrison bunteteseit meg ugysem a ti zsebeitekbol veszik ki , neki meg van ra eleg penze.... 😀
Szoval nem eri meg egymast fikazni emiatt , legyen beke a szurkolotaborok kozott 😀RaiderNation
Szerintem a Raiders és Steelers drukkerek között nincs most se probléma😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
AFC North figyelő - 11. hét: http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=1703

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
gőg
gsn
Hát nem is tudom ki jött ide hívatlanul megint Harrisont fikázni. Nem először...kishaszi
Most tényleg azon kezdesz el vitázni, hogy gsnnek van-e joga beírni ide?ulpianus
Speciel nem is róla beszéltem.... (de Soldinál is van egy +)
Jogot meg én nem korlátozhatok, bennem ez fel sem merült, hát Benned?

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
gőg
gsn
Hát nem is tudom ki jött ide hívatlanul megint Harrisont fikázni. Nem először...kishaszi
Most tényleg azon kezdesz el vitázni, hogy gsnnek van-e joga beírni ide?ulpianus
Nem. Azon, hogy ő nevezi gőgösnek az itteni HSZ-eket és embereket, amikor többedszerre jön be fikázódni, csak azért mert mi aránytalannak tartjuk a büntetéseket.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 882 — Circus Maximus
gőg
gsn
Hát nem is tudom ki jött ide hívatlanul megint Harrisont fikázni. Nem először...kishaszi
Most tényleg azon kezdesz el vitázni, hogy gsnnek van-e joga beírni ide?

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
gőg
gsn
Hát nem is tudom ki jött ide hívatlanul megint Harrisont fikázni. Nem először...

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Ez aztán rovott múlt, hogy volt előtte egy 5k-s büntije...Soldados
idén
de igazad van, 5K után nem feltétlenül kéne 75-nek jönnie, kivéve ha valakit már az előző szezonokban is büntettek a hülyeségei miatt.atapapa
Sajnálom, de sportban az új idény kezdetével mindenki tiszta lappal indul, azaz az új idényben nem számít rovott múltnak, hogy mi volt előző idény(ek)ben.

Mellesleg akkor sem volt h2h-je, vagy legalábbis 1-2-nél biztos nem több, hanem sok - több esetben igen szánalmas - roughing the passer.Soldados
Ezeket a röhej RTP zászlókat mindenhol bejátszák... Suggson rendszeresen, Harrisonon is... hát épp csak a szél ne érje a QB-t, hamár a fal előtte nem tudja megvédeni, futni a tackle elől meg ugye ne máár, mert akkor néhány irányító mégse lenne olyan pontos.... amúgy baromság az is, hogy a DE-k nagyját állandóan holdolják, meg rácsnál/nyakon tartják meg a T-k, oszt' az meg valahogy nem ér zászlót....
"Let's make NoTuchFootball instead of NFL" (rarely quoted pijama quote of Cry Baby God Emperor Goodell)

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ez aztán rovott múlt, hogy volt előtte egy 5k-s büntije...Soldados
idén
de igazad van, 5K után nem feltétlenül kéne 75-nek jönnie, kivéve ha valakit már az előző szezonokban is büntettek a hülyeségei miatt.atapapa
Sajnálom, de sportban az új idény kezdetével mindenki tiszta lappal indul, azaz az új idényben nem számít rovott múltnak, hogy mi volt előző idény(ek)ben.

Mellesleg akkor sem volt h2h-je, vagy legalábbis 1-2-nél biztos nem több, hanem sok - több esetben igen szánalmas - roughing the passer.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ez aztán rovott múlt, hogy volt előtte egy 5k-s büntije...Soldados
idén
de igazad van, 5K után nem feltétlenül kéne 75-nek jönnie, kivéve ha valakit már az előző szezonokban is büntettek a hülyeségei miatt.

több mint 13 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 357
ez szerintem erdekesebb, mint vitatkozni a komisszar, a birok, meg az osszes tobbi tenykedesen :

Allen, Will S Concussion DNP DNP DNP Out
Butler, Crezdon CB Quadricep LP FP FP probable
Eason, Nick DE Illness DNP DNP FP probable
Keisel, Brett DE Hamstring LP LP FP questionable
Kemoeatu, Chris G Ankle LP FP FP probable
McLendon, Steve DT Illness DNP - - -
Polamalu, Troy SS Achilles DNP DNP FP probable
Smith, Aaron DE Triceps DNP DNP DNP Out
Timmons, Lawrence LB Hip LP FP FP probable
Ward, Hines WR Concussion FP FP FP probable

az egy hettel ezelottihez kepest tobb nagysagrenddel jobban nez ki...
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra. De Harrison többszörösen rovott múltú, már idén is büntették a 75K előtt a Youngon való figurája miatt.

Ettől függetlenül ha 4 éve Haynesworth 5 meccset kapott Gurode eltaposása miatt, akkor Seymour se szólhatott volna ha most legalább egy meccsre lejegelik.atapapa
Tévedsz. Harrison idén egyetlen h2h-je van, arra kapott 75k-t. Ezenkívül van neki egy unnecessary roughness és egy nevetséges roughing the passer büntije... A 75k, második volt a sorban Vince Young elleni unnecessary roughness után.Soldados
értelmezz szöveget figyelmesebben.
"helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra."
nem azt mondtam, hogy helmet volt az előzmény, hanem hogy volt már büntetése a 75K előtt idén is.atapapa
Ez aztán rovott múlt, hogy volt előtte egy 5k-s büntije...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egészSoldados
helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra. De Harrison többszörösen rovott múltú, már idén is büntették a 75K előtt a Youngon való figurája miatt.

Ettől függetlenül ha 4 éve Haynesworth 5 meccset kapott Gurode eltaposása miatt, akkor Seymour se szólhatott volna ha most legalább egy meccsre lejegelik.atapapa
Tévedsz. Harrison idén egyetlen h2h-je van, arra kapott 75k-t. Ezenkívül van neki egy unnecessary roughness és egy nevetséges roughing the passer büntije... A 75k, második volt a sorban Vince Young elleni unnecessary roughness után.Soldados
értelmezz szöveget figyelmesebben.
"helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra."
nem azt mondtam, hogy helmet volt az előzmény, hanem hogy volt már büntetése a 75K előtt idén is.

több mint 13 éve
Szesze New York Giants 21 030 — Giants fan
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egészSoldados
helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra. De Harrison többszörösen rovott múltú, már idén is büntették a 75K előtt a Youngon való figurája miatt.

Ettől függetlenül ha 4 éve Haynesworth 5 meccset kapott Gurode eltaposása miatt, akkor Seymour se szólhatott volna ha most legalább egy meccsre lejegelik.atapapa
Erre egyértelműen eltiltás járt volna, ez nem kérdés sztem.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egészSoldados
helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra. De Harrison többszörösen rovott múltú, már idén is büntették a 75K előtt a Youngon való figurája miatt.

Ettől függetlenül ha 4 éve Haynesworth 5 meccset kapott Gurode eltaposása miatt, akkor Seymour se szólhatott volna ha most legalább egy meccsre lejegelik.atapapa
Tévedsz. Harrison idén egyetlen h2h-je van, arra kapott 75k-t. Ezenkívül van neki egy unnecessary roughness és egy nevetséges roughing the passer büntije... A 75k, második volt a sorban Vince Young elleni unnecessary roughness után.

De a lényeg 10 meccs alatt egyetlen egy h2h-je van, arra rögtön 75k-t kapott...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egészSoldados
helmet to helmetre előzmény nélkül senki se büntettek meg 75 rongyra. De Harrison többszörösen rovott múltú, már idén is büntették a 75K előtt a Youngon való figurája miatt.

Ettől függetlenül ha 4 éve Haynesworth 5 meccset kapott Gurode eltaposása miatt, akkor Seymour se szólhatott volna ha most legalább egy meccsre lejegelik.

több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Nem baj az, hogy nem tiltotta el.
A saját sírját ássa Goodell.Tibi76
Dehogy ássa a saját sírját, ez a buzi kampányol, hogy majd emlékezzenek arra, hogy mennyire védi az igazságot amikor majd ő is próbál olyan szar szenátor lenni, mint az apja volt.tenorx
Assa az, Ross mar nyilatkozta egyszer ne buntetgessen meg bohockodjon, hanem vegre intezze el a CBAt es legyen ideny ez a feladata.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Szerintem nem feltétlenül Steelers haterkedésről van szó, hanem inkább az itt mindig jelenlevő hisztire, gőgre érkezik ez válaszként.

Seymour esetében még van joga az Oaklandnek további 14000$-os klubbüntetés kirovására a CBA értelmében, amennyiben úgy gondolják, helyénvaló, game check megvonásra viszont nincs lehetőségük, annak ellenére, hogy nem játszotta végig a meccset.
Tavaly volt egyébként egy hasonló eset, amikor Tommie Harris ütötte meg a földön fekvő Deuce Lutuit, akkor is ugyanez volt a büntetés, nem tiltották el, és alacsony pénzbüntetés volt kiszabva a liga által (egyik helyen 7500-at, másikon 25000-et írnak, szóval fogalmam sincs melyik a jó). Lehet éppen emiatt sem adtak többet.gsn
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egész, és ez jól látszik a Tibi-féle hatereken, akik lózungokat hangoztatnak (meccsenként 5 h2h, visszaeső, blablabla), amelyek mindenféle valóságalapot nélkülöznek.

És nem látom azt a gőgöt, amit írsz, csak a nemcsak a mi igazságérzetünket bántó aránytalan ítéletek után azt a gyermeteg érvet, hogy mit sírunk, nem mi fizetjük... És emellett ugye folyton folyvást jönnek a bíró kedvencei, színész Beni és Harrison gyilkos jellegű HSZ-ek... Talán ezen kellene elgondolkodni az objektivitásoddal, nem pedig ezt a gyerekes érvet hangoztatni, hogy nem fizetjük és idejárnod gúnyos megjegyzéseket tenned...Soldados
Tilts ki Soldi a topikból, úgy jobb lesz. 😊 Az nem gyerekes, amit én művelek. Tudomásul kell venni, hogy ez egy ilyen rendszer, amelyben Goodell dönt a dolgokról. Sajnos ilyen a világ minden téren, nem feltétlenül igazságos minden, és az arányok sem azok. Bele kell törődni és túl kell lépni az ilyeneken, attól hogy anyázik az ember, még nem lesz máshogy. Nyilatkozgathat Harrison meg Polamalu, ugyanúgy megkapják majd a büntetést legközelebb is, ha ok lesz rá.gsn
Lehet nem gyerekes, hanem ahogy Szesze mondta: lekezelő...

Én azt hittem, hogy a fórum azért van, hogy az ember véleményt alkosson, de ezek szerint tévedtem, mert arról "gyerekes" a nemtetszést kifejezni, ami megváltoztathatatlan... Bár akkor nem tudom minek írjuk le, hogy mi a rossz egy playhívásban, hisz az is megváltoztathatatlan. Tényleg, lehet jobb lenne nem is írni, nem véleményt alkotni, mert elvégre számunkra minden megváltoztathatatlan az NFL-ben... Ismét egy röhejes érv. Köszönjük.

És lehet ezekkel a lózungokkal jönni, hogy az élet nem feltétlen igazságos. Mi pedig leírjuk ezzel kapcsolatos nemtetszésünket. Bár nem tudom ez téged miért zavar... Tuidomásul vesszük, hisz változtatni nem tudunk rajta, de ettől még nem tetszik, és ezt kifejezésre juttatjuk, elvégre ez a fórum rendeltetése, hogy véleményt alkossunk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
gsn 3 548
Félreértés ne essék. Egyáltalán nem BigSey ellen vagyunk kiakadva, még ha patkányság is volt az ütés. Az aránytalanság felháborító, hogy egy szándékos, kirívóan sportszerűtlen, playen kívüli tettért 25k a büntetés, miközben Harrison az egyetlen - ennyit arról hogy visszaeső lenne... - h2h-ért 75k-t kapott, ami bármikor bekövetkezhet akaratlanul is. (Ezenkívül még volt egy unnecesary roughness (5k) és egy nevetséges roughing the passer (20k) büntije).

Tehát nem azzal van a baj, hogy BigSeyt nem meszelték el, vagy nem büntették meg 200k-ra, hanem azzal, hogy ezzel a büntetésben nincs arányban, amit Harrisonra osztogatnak.

Ráadásul mindeközben azt hallgatjuk, hogy a Steelers-t nyomják, hogy Beni szimulál, mint egy focista (maradj talpon, ha egy 290 fontos ember megüt), meg hogy Harrison egy brutális állat, akit el kellene tiltani a futballtól... Ja és ezek után mi vagyunk köcsög homerek hogy ez nekünk nem tetszik. Én ezeket figyelembe véve jogosnak tartoma felháborodást.

És Szesze utolsó mondata nálam óriási +1, hiába kapja a pozitív karmát a sok Steelers-hatertől...Soldados
Szerintem nem feltétlenül Steelers haterkedésről van szó, hanem inkább az itt mindig jelenlevő hisztire, gőgre érkezik ez válaszként.

Seymour esetében még van joga az Oaklandnek további 14000$-os klubbüntetés kirovására a CBA értelmében, amennyiben úgy gondolják, helyénvaló, game check megvonásra viszont nincs lehetőségük, annak ellenére, hogy nem játszotta végig a meccset.
Tavaly volt egyébként egy hasonló eset, amikor Tommie Harris ütötte meg a földön fekvő Deuce Lutuit, akkor is ugyanez volt a büntetés, nem tiltották el, és alacsony pénzbüntetés volt kiszabva a liga által (egyik helyen 7500-at, másikon 25000-et írnak, szóval fogalmam sincs melyik a jó). Lehet éppen emiatt sem adtak többet.gsn
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egész, és ez jól látszik a Tibi-féle hatereken, akik lózungokat hangoztatnak (meccsenként 5 h2h, visszaeső, blablabla), amelyek mindenféle valóságalapot nélkülöznek.

És nem látom azt a gőgöt, amit írsz, csak a nemcsak a mi igazságérzetünket bántó aránytalan ítéletek után azt a gyermeteg érvet, hogy mit sírunk, nem mi fizetjük... És emellett ugye folyton folyvást jönnek a bíró kedvencei, színész Beni és Harrison gyilkos jellegű HSZ-ek... Talán ezen kellene elgondolkodni az objektivitásoddal, nem pedig ezt a gyerekes érvet hangoztatni, hogy nem fizetjük és idejárnod gúnyos megjegyzéseket tenned...Soldados
Tilts ki Soldi a topikból, úgy jobb lesz. 😊 Az nem gyerekes, amit én művelek. Tudomásul kell venni, hogy ez egy ilyen rendszer, amelyben Goodell dönt a dolgokról. Sajnos ilyen a világ minden téren, nem feltétlenül igazságos minden, és az arányok sem azok. Bele kell törődni és túl kell lépni az ilyeneken, attól hogy anyázik az ember, még nem lesz máshogy. Nyilatkozgathat Harrison meg Polamalu, ugyanúgy megkapják majd a büntetést legközelebb is, ha ok lesz rá.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
kicsi joe Pittsburgh Steelers 99
Akkor ez a Steelers-topic haterkedés... 😀 Mutass a világon olyan szurkolót, aki tökéletesen objektív! Nincs. Nem létezik. És ennyi privilégiumunk had legyen már, hogy a "saját" topicunkban úgy hisztizünk, ahogy szeretnénk. 😊 Erre nem az a megfelelő lépés, hogy ide kell jönni, és jól beszólni valami okosságot, mert azt hiszem egyértelmű dolog, hogy mi, Steeler-Nation nem fogunk vele (teljes mértékben) egyetérteni... 😉
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Félreértés ne essék. Egyáltalán nem BigSey ellen vagyunk kiakadva, még ha patkányság is volt az ütés. Az aránytalanság felháborító, hogy egy szándékos, kirívóan sportszerűtlen, playen kívüli tettért 25k a büntetés, miközben Harrison az egyetlen - ennyit arról hogy visszaeső lenne... - h2h-ért 75k-t kapott, ami bármikor bekövetkezhet akaratlanul is. (Ezenkívül még volt egy unnecesary roughness (5k) és egy nevetséges roughing the passer (20k) büntije).

Tehát nem azzal van a baj, hogy BigSeyt nem meszelték el, vagy nem büntették meg 200k-ra, hanem azzal, hogy ezzel a büntetésben nincs arányban, amit Harrisonra osztogatnak.

Ráadásul mindeközben azt hallgatjuk, hogy a Steelers-t nyomják, hogy Beni szimulál, mint egy focista (maradj talpon, ha egy 290 fontos ember megüt), meg hogy Harrison egy brutális állat, akit el kellene tiltani a futballtól... Ja és ezek után mi vagyunk köcsög homerek hogy ez nekünk nem tetszik. Én ezeket figyelembe véve jogosnak tartoma felháborodást.

És Szesze utolsó mondata nálam óriási +1, hiába kapja a pozitív karmát a sok Steelers-hatertől...Soldados
Szerintem nem feltétlenül Steelers haterkedésről van szó, hanem inkább az itt mindig jelenlevő hisztire, gőgre érkezik ez válaszként.

Seymour esetében még van joga az Oaklandnek további 14000$-os klubbüntetés kirovására a CBA értelmében, amennyiben úgy gondolják, helyénvaló, game check megvonásra viszont nincs lehetőségük, annak ellenére, hogy nem játszotta végig a meccset.
Tavaly volt egyébként egy hasonló eset, amikor Tommie Harris ütötte meg a földön fekvő Deuce Lutuit, akkor is ugyanez volt a büntetés, nem tiltották el, és alacsony pénzbüntetés volt kiszabva a liga által (egyik helyen 7500-at, másikon 25000-et írnak, szóval fogalmam sincs melyik a jó). Lehet éppen emiatt sem adtak többet.gsn
Ezek megint csak nem érvek. Tavaly a h2h-t sem 75k-ra büntették. Aránytalan az egész, és ez jól látszik a Tibi-féle hatereken, akik lózungokat hangoztatnak (meccsenként 5 h2h, visszaeső, blablabla), amelyek mindenféle valóságalapot nélkülöznek.

És nem látom azt a gőgöt, amit írsz, csak a nemcsak a mi igazságérzetünket bántó aránytalan ítéletek után azt a gyermeteg érvet, hogy mit sírunk, nem mi fizetjük... És emellett ugye folyton folyvást jönnek a bíró kedvencei, színész Beni és Harrison gyilkos jellegű HSZ-ek... Talán ezen kellene elgondolkodni az objektivitásoddal, nem pedig ezt a gyerekes érvet hangoztatni, hogy nem mi fizetjük és idejárnod gúnyos megjegyzéseket tenned...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
gsn 3 548
Félreértés ne essék. Egyáltalán nem BigSey ellen vagyunk kiakadva, még ha patkányság is volt az ütés. Az aránytalanság felháborító, hogy egy szándékos, kirívóan sportszerűtlen, playen kívüli tettért 25k a büntetés, miközben Harrison az egyetlen - ennyit arról hogy visszaeső lenne... - h2h-ért 75k-t kapott, ami bármikor bekövetkezhet akaratlanul is. (Ezenkívül még volt egy unnecesary roughness (5k) és egy nevetséges roughing the passer (20k) büntije).

Tehát nem azzal van a baj, hogy BigSeyt nem meszelték el, vagy nem büntették meg 200k-ra, hanem azzal, hogy ezzel a büntetésben nincs arányban, amit Harrisonra osztogatnak.

Ráadásul mindeközben azt hallgatjuk, hogy a Steelers-t nyomják, hogy Beni szimulál, mint egy focista (maradj talpon, ha egy 290 fontos ember megüt), meg hogy Harrison egy brutális állat, akit el kellene tiltani a futballtól... Ja és ezek után mi vagyunk köcsög homerek hogy ez nekünk nem tetszik. Én ezeket figyelembe véve jogosnak tartoma felháborodást.

És Szesze utolsó mondata nálam óriási +1, hiába kapja a pozitív karmát a sok Steelers-hatertől...Soldados
Szerintem nem feltétlenül Steelers haterkedésről van szó, hanem inkább az itt mindig jelenlevő hisztire, gőgre érkezik ez válaszként.

Seymour esetében még van joga az Oaklandnek további, maximum 14000$-os klubbüntetés kirovására a CBA értelmében, amennyiben úgy gondolják, helyénvaló, game check megvonásra viszont nincs lehetőségük, annak ellenére, hogy nem játszotta végig a meccset.
Tavaly volt egyébként egy hasonló eset, amikor Tommie Harris ütötte meg a földön fekvő Deuce Lutuit, akkor is ugyanez volt a büntetés, nem tiltották el, és alacsony pénzbüntetés volt kiszabva a liga által (egyik helyen 7500-at, másikon 25000-et írnak, szóval fogalmam sincs melyik a jó). Lehet éppen emiatt sem adtak többet.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Félreértés ne essék. Egyáltalán nem BigSey ellen vagyunk kiakadva, még ha patkányság is volt az ütés. Az aránytalanság felháborító, hogy egy szándékos, kirívóan sportszerűtlen, playen kívüli tettért 25k a büntetés, miközben Harrison az egyetlen - ennyit arról hogy visszaeső lenne... - h2h-ért 75k-t kapott, ami bármikor bekövetkezhet akaratlanul is. (Ezenkívül még volt egy unnecesary roughness (5k) és egy nevetséges roughing the passer (20k) büntije).

Tehát nem azzal van a baj, hogy BigSeyt nem meszelték el, vagy nem büntették meg 200k-ra, hanem azzal, hogy ezzel a büntetésben nincs arányban, amit Harrisonra osztogatnak.

Ráadásul mindeközben azt hallgatjuk, hogy a Steelers-t nyomják, hogy Beni szimulál, mint egy focista (maradj talpon, ha egy 290 fontos ember megüt), meg hogy Harrison egy brutális állat, akit el kellene tiltani a futballtól... Ja és ezek után mi vagyunk köcsög homerek hogy ez nekünk nem tetszik. Én ezeket figyelembe véve jogosnak tartoma felháborodást.

És Szesze utolsó mondata nálam óriási +1, hiába kapja a pozitív karmát a sok Steelers-hatertől...