Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
haszi: itt válaszolok, mert a cikknél a válaszom csak az első hosszú ékezetig látszik.

Szóval valóban mindkét példád komplexebb a leírtnál. De ahogy Te is írtad, a sportban nincs ha, volna és egyéb feltételes módú mondat. A Bengals nemcsak Palmer szerencsétlen sérülése miatt nem teljesedett ki, hiszen 2005-ön kívül is lehetett volna nagyot alkotni, mégsem sikerült, pedig Palmer nem volt sérült. A tavalyi Steelers is megérne egy misét, s valóban nemcsak a passzplayek túl magas aránya vezetett csoport 3. helyéhez, hanem sokkal inkább a futójátékok hatékonysága, pontosabban annak hiánya. (No meg a cikkben is taglalt 2 ember elengedése) Mindenesetre azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ebben a csoportban mindig is az erős védelem és a hatékony futójáték vezetett sikerre, s ebbe tökéletesen beleillik az előbb említett két példa, még ha azokat valóban lehetne külön-külön taglalni bővebben.Soldados
-hát azért a Bengálik keretén erősen dolgozott a biróság is. Azt ugye lassan ki lehetne már jelenteni, hogy CP-ben sokkal több fantázia volt, de összetörtük, azon a PO meccsen képletesen is, kettévágtuk a karrierjét, nem fog már magáratalálni, ugye azért ezt már ideje lenne észrevenni Cincinátusban, minimum azzal hogy öcsit kidobjuk, jelezhetnénk nyuszifülnek hogy eddig. Az hogy nekünk sikerült egyedül playmaker QB-t találni az 50% mákizmus, de pölö a tavalyi évben nagyon hiányzott a playmakersége, meg az egész offensből. és hadd hivjam fel a figyelmet, ha most netán egy vagy két TD-t kapunk,, nem garbidzsban, sem kell anyáznia D-t mert emberfelettit teljesitenek és ez nem lehet konzisztens elvárás velük szemben.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
haszi: itt válaszolok, mert a cikknél a válaszom csak az első hosszú ékezetig látszik.

Szóval valóban mindkét példád komplexebb a leírtnál. De ahogy Te is írtad, a sportban nincs ha, volna és egyéb feltételes módú mondat. A Bengals nemcsak Palmer szerencsétlen sérülése miatt nem teljesedett ki, hiszen 2005-ön kívül is lehetett volna nagyot alkotni, mégsem sikerült, pedig Palmer nem volt sérült. A tavalyi Steelers is megérne egy misét, s valóban nemcsak a passzplayek túl magas aránya vezetett csoport 3. helyéhez, hanem sokkal inkább a futójátékok hatékonysága, pontosabban annak hiánya. (No meg a cikkben is taglalt 2 ember elengedése) Mindenesetre azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ebben a csoportban mindig is az erős védelem és a hatékony futójáték vezetett sikerre, s ebbe tökéletesen beleillik az előbb említett két példa, még ha azokat valóban lehetne külön-külön taglalni bővebben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Tibi76 Pittsburgh Steelers 705 — Steelers fan
minden évben találnak 3 meccs után egy-két csapatot, akit lehet hypeolni.
vmiről írni kell a sok idiótának.

"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok."
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Hatalmas hype kezdődött körülöttünk. Az SI pl azt írja, hogy megdönthetjük akár a Ravens scoring defense rekordját is... Ezt mondjuk erősen túlzónak találom 3 hét után.

Ugyanezen cikk jóslata a meccsre:
The Ravens and Steelers pride themselves on a similar style of football: both value the ground game and boast an institutional pride in their great defenses of the past and even of today. But the Steelers usually do both a little bit better.

And Pittsburgh appears to be doing both quite a bit better this year.In fact, in the eyes of the Cold, Hard Football Facts, the Steelers are easily the best team in football right through three weeks. Expect the Steelers to make life extraordinarily difficult for the Ravens and then expect them to welcome Roethlisberger back with a sparkling 4-0 record. Watch out, NFL!

Pittsburgh 19, Baltimore 10

Amúgy itt a teljes cikk: http://sportsillustrated.cnn.com/2010/writers/kerry_byrne/10/01/gotw4/#ixzz11985PfYZSoldados
Nem kell ez. Rekord se kell, csak nyerjünk. Az meg külön hülyeség, hogy legjobbak lennénk, mert az O az eddig elég ingatag lábakon áll és lutri. Nem lehet végignyomni úgy a szezont, hogy csak a D van ott, ahol kell. Jönnek majd NyóOrlinsz meg ilyenek. SZóval részemről papapapapa.... - tudjátok, az a hülye reklám -

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
AFC North figyelő - 3. hét: http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=1385

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Ennyi hypeot nem akarok 😕 Ezután jön az, hogy nem egyszer nem teljesít ilyen fantasztikusan a csapat, és már szidni fogja a sajtó. Bár remélem 19-0 😀tenorx
Ezt én sem szeretem, ráadásul egyelőre erősen túlzónak találom. 2008-ban, amikor brutális sorozaton voltunk túl 5 győzelemmel, akkor mindig csak fanyalogtak, pedig akkor megérdemeltük volna ezt, sztem hülye, aki akkor nem minket és a Coltsot tartott a legnagyobb favoritnak. Ezzel szemben most iszonyat hype-ot kapunk 3 meccs után. :/

Ráadásul ez a csapat mindig akkor tudott kiemelkedőt alkotni, amikor lebecsülték, lásd a mostani 3 meccs. Amikor nagyra tartották, akkor majdnem mindig megégett. 😕

De nagyon durva, hogy a PR-eken szinte konszenzusos 1. helyen vagyunk mindenhol, a Ravens ellen nagyon nagy többséggel minket tippelnek győztesnek, védelmi rekordokról beszélnek 3 forduló után és a SB talán legnagyobb esélyesének lettünk kikiáltva. Mindezt 3 meccs után... Ez nem annyira tetszik, túl sok van még és nem szeptemberben kell a legjobbnak lenne, hanem december-januárban.Soldados
mindenki ismeri a Husi-átkot, az egy működő dolog :cool:

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ennyi hypeot nem akarok 😕 Ezután jön az, hogy nem egyszer nem teljesít ilyen fantasztikusan a csapat, és már szidni fogja a sajtó. Bár remélem 19-0 😀tenorx
Ezt én sem szeretem, ráadásul egyelőre erősen túlzónak találom. 2008-ban, amikor brutális sorozaton voltunk túl 5 győzelemmel, akkor mindig csak fanyalogtak, pedig akkor megérdemeltük volna ezt, sztem hülye, aki akkor nem minket és a Coltsot tartott a legnagyobb favoritnak. Ezzel szemben most iszonyat hype-ot kapunk 3 meccs után. :/

Ráadásul ez a csapat mindig akkor tudott kiemelkedőt alkotni, amikor lebecsülték, lásd a mostani 3 meccs. Amikor nagyra tartották, akkor majdnem mindig megégett. 😕

De nagyon durva, hogy a PR-eken szinte konszenzusos 1. helyen vagyunk mindenhol, a Ravens ellen nagyon nagy többséggel minket tippelnek győztesnek, védelmi rekordokról beszélnek 3 forduló után és a SB talán legnagyobb esélyesének lettünk kikiáltva. Mindezt 3 meccs után... Ez nem annyira tetszik, túl sok van még és nem szeptemberben kell a legjobbnak lenne, hanem december-januárban.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Ennyi hypeot nem akarok 😕 Ezután jön az, hogy nem egyszer nem teljesít ilyen fantasztikusan a csapat, és már szidni fogja a sajtó. Bár remélem 19-0 😀
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hatalmas hype kezdődött körülöttünk. Az SI pl azt írja, hogy megdönthetjük akár a Ravens scoring defense rekordját is... Ezt mondjuk erősen túlzónak találom 3 hét után.

Ugyanezen cikk jóslata a meccsre:
The Ravens and Steelers pride themselves on a similar style of football: both value the ground game and boast an institutional pride in their great defenses of the past and even of today. But the Steelers usually do both a little bit better.

And Pittsburgh appears to be doing both quite a bit better this year.In fact, in the eyes of the Cold, Hard Football Facts, the Steelers are easily the best team in football right through three weeks. Expect the Steelers to make life extraordinarily difficult for the Ravens and then expect them to welcome Roethlisberger back with a sparkling 4-0 record. Watch out, NFL!

Pittsburgh 19, Baltimore 10

Amúgy itt a teljes cikk: http://sportsillustrated.cnn.com/2010/writers/kerry_byrne/10/01/gotw4/#ixzz11985PfYZ

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Dixon, Hoke, Essex out. Mindenki más játszhat.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
kezdődik, megin
http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs708.snc4/62875_158870240797575_132914193393180_421136_1630033_n.jpg

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Ha van kedvetek majd nézzétek a Stanford meccseket, van ott egy nose tackle aki nagyon tetszik, Sione Fua 😊 Remélem be tudjuk húzni jövőre 3-4. körben 😊
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Bouchette szerint Mclendon ma megint aláírhat, h meglegyen a 6 ember, viszont akkor így Dixienek IR-re kell mennie.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Ha Hoke nem tud játszani akkor most 5 falemberrel megyünk neki a meccsnek.
Ziggy lesz ugye a csere nose is?

Még egy bizonysága, hogy mennyire a védelmek csatája lesz vasárnap. Tudják nagyon jól a srácok h a ravens D fel fogja szívni magát

"When we play against the Ravens, we're not playing against their offense," said Steelers safety Ryan Clark. "We're playing against their defense.

Bírom ezeket a puncs nyilatkozatokat, mindkét védelem ódákat zeng a másikról 😊
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Essex sem edzett csütörtökön, és úgy néz ki ezzel eldőlt, hogy megint Legursky kezd. Sőt egyre inkább pedzegetik, hogy ha felépül Essex, akkor is Legu marad a kezdőben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Hoke most sem edzett, sztem nem fog játszani. Essexet nem írták, úgyhogy sztem ő készen áll és edzett.

A túloldalon Rice limitáltan tréningezett.Soldados
Órisábébi felépült már?kishaszi
ja. Már a Tampa ellen is ő kezdett.Soldados
Kiváncsi vagyok meddig marad egészséges. Mintha sérülékenyebb lenne egy ideje ő is, persze nem fiatalodik senki, csak Joan Collins.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hoke most sem edzett, sztem nem fog játszani. Essexet nem írták, úgyhogy sztem ő készen áll és edzett.

A túloldalon Rice limitáltan tréningezett.Soldados
Órisábébi felépült már?kishaszi
ja. Már a Tampa ellen is ő kezdett.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Hoke most sem edzett, sztem nem fog játszani. Essexet nem írták, úgyhogy sztem ő készen áll és edzett.

A túloldalon Rice limitáltan tréningezett.Soldados
Órisábébi felépült már?

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hoke most sem edzett, sztem nem fog játszani. Essexet nem írták, úgyhogy sztem ő készen áll és edzett.

A túloldalon Rice limitáltan tréningezett.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
NFL Playbookban mindenhárman minket tippeltek.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Baszki elisfelejtettem a Husi-átkot, jajám aki Husival áll ki az kikap, mint a szar

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Flo beilleszkedett

Max Starks a mérkőzés kapcsán:

"I don't have to explain anything to Flozell. He hates everybody. We just tell him, 'Flo, we don't like these guys.' He's like, 'Cool, I hate them too.'"

Emlékeztet Vince Papale filmbéli szobatársáraSpy
Ez qrva nagy. 😀

Amúgy jó érzés olvasgatni, hogy jelenleg ezt tartják az NFL legjobb és legnagyobb rivalizálásának. :cool:Soldados
Ricsi meg Érdi G. egyfolytában azt ragozták, hogy a Bears-Packers az ól-tájm😊kishaszi
All-time-ban egyértelmű h a Packers-Bears. Az NFL legrégebbi csapatai. Már az 1920-as évektől ellenfelek. 😀
több mint 14 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 321 — No 1 Zhang Yufei fan
Ez qrva nagy. 😀

Amúgy jó érzés olvasgatni, hogy jelenleg ezt tartják az NFL legjobb és legnagyobb rivalizálásának. :cool:Soldados
Ricsi meg Érdi G. egyfolytában azt ragozták, hogy a Bears-Packers az ól-tájm😊kishaszi
All-time-ban nyilván nem a Steelers-Ravens, elvégre a Ravens nem túl régi franchise. De JELENLEG a legtöbben ezt tekintik annak.

Ugyebár a Steelers-nek a legtradicionálisabb riválisa a Browns, de az elmúlt években annyira egyoldalú volt (20-ból kb 2-t nyertek), hogy kb nem tekinthető igazi rivalizálásnak. A mostani Steelers-Ravens-t a 70-es évek Raiders elleni csatáihoz tudnám hasonlítani, még ha azt a szintet nem is érik el. Az akkor az NFL 2 talán legjobb csapatának késhegyre menő küzdelme volt, de azt felülmúlni nehéz, elvégre 72-76 között sorozatban 5 PO-meccs és ebből az uccsó 3 konfdöntő volt. Hihetetlen nagy rivalizálás volt az, és a mostani Ravens-nél is nagyobb indulatokkal gyűlölettel megspékelve. Továbbá azért a mostani Steelers-Ravens nem az NFL 2 legjobb csapata, inkább mondjuk a 2 legfizikálisabb csapata, s épp a hasonló stílus miatt vált legendás rivalizálássá.Soldados
Egy aprosagot ne felejts.. az uj Ravens ugye a regi Brownsbol szuletett, sztem ez meg jobban megspekeli a dolgot.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
No igen, a Browns. Tavalyelőtt volt is betéve egy pg-s videólink, ahol megkérdezték a Steelers szurkolókat, hogy melyik a legnagyobb rivális, kiket utálnak a legjobban és nagy százalékban a Browns-t mondták. Más kérdés, hogy az erőviszonyokat és játékstílust nézve egyértelműen a Hollók jelenleg.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Flo beilleszkedett

Max Starks a mérkőzés kapcsán:

"I don't have to explain anything to Flozell. He hates everybody. We just tell him, 'Flo, we don't like these guys.' He's like, 'Cool, I hate them too.'"

Emlékeztet Vince Papale filmbéli szobatársáraSpy
Ez qrva nagy. 😀

Amúgy jó érzés olvasgatni, hogy jelenleg ezt tartják az NFL legjobb és legnagyobb rivalizálásának. :cool:Soldados
Ricsi meg Érdi G. egyfolytában azt ragozták, hogy a Bears-Packers az ól-tájm😊kishaszi
All-time-ban nyilván nem a Steelers-Ravens, elvégre a Ravens nem túl régi franchise. De JELENLEG a legtöbben ezt tekintik annak.

Ugyebár a Steelers-nek a legtradicionálisabb riválisa a Browns, de az elmúlt években annyira egyoldalú volt (20-ból kb 2-t nyertek), hogy kb nem tekinthető igazi rivalizálásnak. A mostani Steelers-Ravens-t a 70-es évek Raiders elleni csatáihoz tudnám hasonlítani, még ha azt a szintet nem is érik el. Az akkor az NFL 2 talán legjobb csapatának késhegyre menő küzdelme volt, de azt felülmúlni nehéz, elvégre 72-76 között sorozatban 5 PO-meccs és ebből az uccsó 3 konfdöntő volt. Hihetetlen nagy rivalizálás volt az, és a mostani Ravens-nél is nagyobb indulatokkal gyűlölettel megspékelve. Továbbá azért a mostani Steelers-Ravens nem az NFL 2 legjobb csapata, inkább mondjuk a 2 legfizikálisabb csapata, s épp a hasonló stílus miatt vált legendás rivalizálássá.