Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 5 éve
Gyerekek! Érezhető, hogy nem tudnak velünk és egy-egy játékossal sem mit kezdeni az újságírók. Ugye megvoltak a projekciók év előtt. Persze mindenki számolta, hogy majd ott leszünk a pozitív stat körül, meg, hogy lehet akár bravúrral (Ravens, Browns mögött) PO, de azt, hogy egyelőre itt állunk 9-0-val nem tudják hova tenni. Claypool kezelésén is ez látszik. A srác azon kívül, hogy 500 yardot hozott le újoncként, a 7 TD elképesztő teljesítmény, de ennek ellenére alig-alig tűnik fel a top10-top20 rookie között és pláne a WR-ek között többedik.Valóban nincs baj ezzel, csak megmosolyogjuk a jelenséget. 😊
Nincs baj ezzel, sőt Én azt mondom ez a jó. Menjünk a radar alatt végig. Volt már itt killerB-s hype és aztán nem jött össze semmi.
Klemó
több mint 5 éve
Gyerekek! Érezhető, hogy nem tudnak velünk és egy-egy játékossal sem mit kezdeni az újságírók. Ugye megvoltak a projekciók év előtt. Persze mindenki számolta, hogy majd ott leszünk a pozitív stat körül, meg, hogy lehet akár bravúrral (Ravens, Browns mögött) PO, de azt, hogy egyelőre itt állunk 9-0-val nem tudják hova tenni. Claypool kezelésén is ez látszik. A srác azon kívül, hogy 500 yardot hozott le újoncként, a 7 TD elképesztő teljesítmény, de ennek ellenére alig-alig tűnik fel a top10-top20 rookie között és pláne a WR-ek között többedik.Nincs baj ezzel, sőt Én azt mondom ez a jó. Menjünk a radar alatt végig. Volt már itt killerB-s hype és aztán nem jött össze semmi.
több mint 5 éve
Én is csak a poén kedvéért nézegetem ezeket, de nem érdekel. Tavaly év végén azt mondtam, nem baj hogy volt egy ilyen szezonunk is, legalább majd tudjuk értékelni a jó időket. Hát ez elég hamar eljött.napi topNem a tökéletes szezon kell, a Super Bowl...mandá Big Ben két napja. Ehhez hozzáteszem, leszarom pff meg Espn sorrendeket, a Super Bowl kell. Ahogy olvasom a kinti kommenteket komoly kritikákat kapnak így is ezek a szagértők. Nagyon várják már azt a zakót 🤣🤣🤣
ééés ott van
twitter.com/Steelersdepot/status/1329501624625074176?s=09
tuggyátok nem vágyok BigBen fanatics, de amit idén levág a minimum return of da dzseddáj, vazeka 4INT, abból 3 egy meccsen, egyetlenegy szar meccse vót, sosehiszem el, az első negyed után kikapcsoltam a Bengalz meccset mer annyira ordítóan szórakoztunk a fölénnyel, hogy azt csinálunk, amit akarunk, baszki driveok vannak scriptelve úgy, hogy nem teszünk fel futót, a 4WRes felállásokban minden Dcoach csak támassza a pilláit, igen szarikáim, azt kornerből hugyállunk???
szopjanaksünt
dühöngővége
sutianap
Klaci79
A szakértőknél nem állunk jól, W/L mutatóban meg igen. És melyik dönti el, hogy ki megy PO-ba? Erről ennyit 😀
Egyszer majd vége lesz ennek is, de amíg tart, addig ki kell élvezni!
több mint 5 éve
napi topNem a tökéletes szezon kell, a Super Bowl...mandá Big Ben két napja. Ehhez hozzáteszem, leszarom pff meg Espn sorrendeket, a Super Bowl kell. Ahogy olvasom a kinti kommenteket komoly kritikákat kapnak így is ezek a szagértők. Nagyon várják már azt a zakót 🤣🤣🤣
ééés ott van
twitter.com/Steelersdepot/status/1329501624625074176?s=09
tuggyátok nem vágyok BigBen fanatics, de amit idén levág a minimum return of da dzseddáj, vazeka 4INT, abból 3 egy meccsen, egyetlenegy szar meccse vót, sosehiszem el, az első negyed után kikapcsoltam a Bengalz meccset mer annyira ordítóan szórakoztunk a fölénnyel, hogy azt csinálunk, amit akarunk, baszki driveok vannak scriptelve úgy, hogy nem teszünk fel futót, a 4WRes felállásokban minden Dcoach csak támassza a pilláit, igen szarikáim, azt kornerből hugyállunk???
szopjanaksünt
dühöngővége
sutianap
több mint 5 éve
napi topSemmi meglepő. Big Ben, Claypool, a csapat erő sorrendbeli helye az nfl-ben. Tomlin is hasonló szitu. Már nem is emlékszünk lassan arra amikor negatív szezonja volt a csapatunknak, mert olyan régen volt. Tavalyi szezonban is hülyének nézett mindenki minket, amikor nem engedtük el a szezont és vér és verejték árán kihoztunk egy több mint elfogadható mérleget abból a helyzetből. A mostani szezonban hasonló a Pats helyzete. A sok szezonkiülővel a covid miatt és a sérülésekkel a sok szakértő(itthon és kint is) hülyének nézi őket, hogy nem tankolnak és engedik el a szezont. Természetesen ez is a csapatot fogja igazolni ahogy minket is igazolt tavaly.
ééés ott van
twitter.com/Steelersdepot/status/1329501624625074176?s=09
tuggyátok nem vágyok BigBen fanatics, de amit idén levág a minimum return of da dzseddáj, vazeka 4INT, abból 3 egy meccsen, egyetlenegy szar meccse vót, sosehiszem el, az első negyed után kikapcsoltam a Bengalz meccset mer annyira ordítóan szórakoztunk a fölénnyel, hogy azt csinálunk, amit akarunk, baszki driveok vannak scriptelve úgy, hogy nem teszünk fel futót, a 4WRes felállásokban minden Dcoach csak támassza a pilláit, igen szarikáim, azt kornerből hugyállunk???
szopjanaksünt
dühöngővége
sutianap
Steelers fan
több mint 5 éve
napi topééés ott van

Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Amúgy mennyi az újonc rekord?Ha nem qb ra gondolsz, akkor tudtommal elkapók közül Mossnak 17 elkapott td-je volt rookie-ként
steelwolf
Total td ben Gale Sayers-nek van a legtöbb 22-vel rookie-ként

több mint 5 éve
Amúgy mennyi az újonc rekord?Biztos ezért nem került a legjobbak közé ClaypoolLátod? És itt is 4. a pittsburgh(-i).... ennyike.
Klaci79
fcancellara
steelwolf
több mint 5 éve
De szép TD volt! 😊 Videó nézése közben olyan érzésem volt, mint ha egy 40 tonnával és nem működő turbóval ellátott platós ZIL gyorsulását figyelném. 😀
több mint 5 éve
Legutóbb így nyertünk Jacksonville-benSUPERBEN‼️#tbt | @_BigBen7 pic.twitter.com/kbfi4bKUnT
— Pittsburgh Steelers (@steelers) November 19, 2020
több mint 5 éve
Latent Power Ranking 😀az a baj ezzel a listával, hogy nem arról szól, ami oda van írva: erősorrend a 10. hét után. ehelyett ők azt mérik föl, hogy szerintük ki nyerheti meg az sb-t, másra nem tudok gondolni. a teljesítmény alapján nekünk 10 környékén kéne lenni. ez a 3. hely annak szól, hogy ők megjósolják, hogy a ravens majd megoldja a problémáit és a sérültjei is visszajönnek. legalábbis ezt gondolom vagy nem tudom mi járhat a fejükben. most tudnék mondani 8-10 csapatot, akik bizton megvernének minket jelen állapotunkban.Nem értem...miért változott volna a pff a véleménye? 😀Ilyen súlyos hiba után tulajdonképpen még jó fejek, hogy a 60,1-et megadták.Mert a pff azt nézi, hogy a jobb vagy a bal lábával lép fel a zsebbe és hogy amikor elesik akkor a könyökét vagy a kézfejét üti vajon be. És félidőben nem húzta le a WC-t pisálás után...steelwolfPFF: 60,1 😊
bcsarli
Klaci79
Power rankingben hogy állunk náluk, tartjuk a 4. helyet, vagy már lecsúsztunk valamennyit? 😀
Jan
Az a fura, hogy a Giants nem fér oda a top 5-be...😀
Klaci79
gedam
több mint 5 éve
gedam
6 628
az a baj ezzel a listával, hogy nem arról szól, ami oda van írva: erősorrend a 10. hét után. ehelyett ők azt mérik föl, hogy szerintük ki nyerheti meg az sb-t, másra nem tudok gondolni. a teljesítmény alapján nekünk 10 környékén kéne lenni. ez a 3. hely annak szól, hogy ők megjósolják, hogy a ravens majd megoldja a problémáit és a sérültjei is visszajönnek. legalábbis ezt gondolom vagy nem tudom mi járhat a fejükben. most tudnék mondani 8-10 csapatot, akik bizton megvernének minket jelen állapotunkban.Nem értem...miért változott volna a pff a véleménye? 😀Ilyen súlyos hiba után tulajdonképpen még jó fejek, hogy a 60,1-et megadták.Mert a pff azt nézi, hogy a jobb vagy a bal lábával lép fel a zsebbe és hogy amikor elesik akkor a könyökét vagy a kézfejét üti vajon be. És félidőben nem húzta le a WC-t pisálás után...steelwolfPFF: 60,1 😊
bcsarli
Klaci79
Power rankingben hogy állunk náluk, tartjuk a 4. helyet, vagy már lecsúsztunk valamennyit? 😀
Jan
Az a fura, hogy a Giants nem fér oda a top 5-be...😀
Klaci79
több mint 5 éve
Amúgy mennyi az újonc rekord?Biztos ezért nem került a legjobbak közé ClaypoolLátod? És itt is 4. a pittsburgh(-i).... ennyike.
Klaci79
fcancellara
több mint 5 éve
Biztos ezért nem került a legjobbak közé ClaypoolLátod? És itt is 4. a pittsburgh(-i).... ennyike.
Klaci79
Szerkesztette: fcancellara
több mint 5 éve
Valóban nem, erre a listára csak azért nem került fel Claypool, mert nem néznek Steelers meccset és nem tudják, hogy nálunk is van újonc. 😊Ahogy látom nem vagyunk a kedvencei egyik sport médiumnak sem😊null
Chase Claypool must be in his second year t.co/7XwBOUmtro
gedam
Razi
több mint 5 éve
Ahogy látom nem vagyunk a kedvencei egyik sport médiumnak sem😊null
Chase Claypool must be in his second year t.co/7XwBOUmtro
gedam
több mint 5 éve
Na majd ha meg lesz az első vereség, akkor hova fog rangsorolni minket a pff meg a pow.rank.? 😊
több mint 5 éve
PFF: 60,1 😊Pff.... Biztos bennünk van a hiba, hogy nem azt látjuk, amit ők...
bcsarli
több mint 5 éve
Roethlisberger, aki ugye MAC konferenciából jött (ezt a megjegyzést nem miattad @iktriad, csak hátha más nem tudja) vissza is szólt Tomlinnak, hogy melyik konferenciában is van Tomlin egykori egyeteme? (a William & Mary, amely ugye egy még gyengébb konferencia csapata....ismét nem neked szól 😀)Tomlin tájékoztatta ma a sajtót:Nem is. Egy SEC-s megy egy FCS-eshez. 😊
-nagyon dicsérte a Jaguars-t, mivel felhozták kijelentette ez nem lesz egy trap game, nem egy Big10 csapat megy egy MAC ellenfélhez 😊
Klaci79
iktriad
Hiába, amikor megy a szekér vicceskednek a fiúk...
több mint 5 éve
Nem értem...miért változott volna a pff a véleménye? 😀Ilyen súlyos hiba után tulajdonképpen még jó fejek, hogy a 60,1-et megadták.Mert a pff azt nézi, hogy a jobb vagy a bal lábával lép fel a zsebbe és hogy amikor elesik akkor a könyökét vagy a kézfejét üti vajon be. És félidőben nem húzta le a WC-t pisálás után...steelwolfPFF: 60,1 😊
bcsarli
Klaci79
Power rankingben hogy állunk náluk, tartjuk a 4. helyet, vagy már lecsúsztunk valamennyit? 😀
Jan
Az a fura, hogy a Giants nem fér oda a top 5-be...😀
több mint 5 éve
Ilyen súlyos hiba után tulajdonképpen még jó fejek, hogy a 60,1-et megadták.Mert a pff azt nézi, hogy a jobb vagy a bal lábával lép fel a zsebbe és hogy amikor elesik akkor a könyökét vagy a kézfejét üti vajon be. És félidőben nem húzta le a WC-t pisálás után...steelwolfPFF: 60,1 😊
bcsarli
Klaci79
Power rankingben hogy állunk náluk, tartjuk a 4. helyet, vagy már lecsúsztunk valamennyit? 😀
Szerkesztette: Jan
több mint 5 éve
Mert a pff azt nézi, hogy a jobb vagy a bal lábával lép fel a zsebbe és hogy amikor elesik akkor a könyökét vagy a kézfejét üti vajon be. És félidőben nem húzta le a WC-t pisálás után...steelwolfPFF: 60,1 😊
bcsarli
több mint 5 éve
PFF: 60,1 😊
steelwolf