Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 5 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 349 — 毎日何かを学ぶ
Mondj akkor olyan 5 csapatot, aki jobb lenne.
Klaci79
KC, GB, Saints, Ravens, Seahawks, és a Bills szerintem kb azonos
Tudom, hogy a Ravenst megvertük (épphogy), de szerintem nem lesz mégegyszer ilyen szerencsénk, hogy Lamar pöttyös labdákat dobálgat.
tenorx
Az örökké elégedetlenkedő Steelers szurkoló mintapéldája 😀
Ha eddig ez a 8 győzelem csak szerencse volt...hát mit mondhatnék.
4 után is ezt mondtam, 8 után is ezt fogom, csak ezeket a csapatokat verhettük meg, mert velük játszottunk. És igazából az sem érdekel, hogy az utolsó pillanatban nyerünk a Dallas ellen, mert azon a mérkőzésen szinte egy percig nem játszottunk jól, de tudjuk, hogy képesek vagyunk azért úgy is játszani, különben nem vertünk volna meg jó csapatokat is.
Az általad felsorolt csapatok kb 5/6-a elfogadná a mi mérlegünket, de megmosolyogtató az erősorrended, mert kb minden topikban 1-1 gyengébb meccs után elégedetlen a nép 😊

Én megmondom őszintén örültem, hogy lekerültünk az első helyről, de akár a dobogóról is.
Klemó
Tévedés! A pff-en sosem voltunk még top 3-ban sem. Ők az a fajta újság, akik az első vereségünkre várnak, hogy aztán mondhassák: na ugye megmondtam 😀
A többi lásd CBS, ESPN, stb-nél mind 1-2 vagyunk.
Amúgy kurvára nem érdekel a sorrend, csak érdekes módon egy BUF-SEA után nem értem mit keres a SEA a 3. helyen. Mindenkinek megvannak a maga keresztjei. És a maga szar meccsei.
Klaci79
Nezz olyat akinek adsz a velemenyere.
Ez a vasas szerintem a legkomolyabb kihivoja a KC-nak az AFC-ben. Mindenhol erosek vagytok es igy nehezebb leolvadni teljesen. Siman kikaphattok tobb csapattol, de a tobbieknel ki lehet emelni egy dolgot hogyha azt elveszed toluk akkor szarban a haza. Nalatok nehez egyet mondani es tobbet elvenni meg nem egyszeru egy csapatnak. Tomlinek biztos nem foglalkoznak vele, mert akkor a Dallast lemostatok volna, de valamit gyakoroltak a fiuk igy viszont hulyen nez ki a Dallas elleni meccs. Viszont az biztos hogy direkt nem az alapjatekot jatszotattok a D-ben, mert ennyire senki nem hulye.
no
én nem értek veled egyet, szerintem ha kivesszük wattot látványosat romlana a védelmük. feltünő, ha nem sikerül a nyomasztás és van 2-3 másodperce a qb-nak, egy közepesnél jobb wr 2-3-4 lépéssel meg tud lógni a vasas db-ktől.
és akkor elértünk watthoz, aki a liga legjobbja, legkomplettebb (van ilyen szó?) lb-je. sztem az egész nyomásgenerálás és passzvédekezés rajta áll vagy bukik. jó az egész front, tényleg bivaly, de watt miatt mindenki egy kicsit “felülteljesít”
gedam
Ok, akkor vedd ki a KC-ből a kisgyereket. Mahomes nélkül az az O szart sem ér. Minden csapatnak van 1-1 sarokköve, ami fontos. Ilyen volt Shazier a sérülésig. Mostanra sikerült befoltozni azt a lyukat.
több mint 5 éve
gedam 6 629

Szerkesztette: gedam
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 9 415

Az nem szerencse, hogy Lamar miket dobálgat, hanem tendencia, és annak az eredménye, hogy a jobb védelmek ellen nem elég már a presnap olvasás.

Mert mi is olyan genyók vagyunk, hogy snap előtt mutatunk egy cover felállást, olvassa a QB, feladják a labdát és teljesen mást csinálunk, mint amit mutattunk. Mayfield is bele szokott ebbe zavarodni, meg Lamar is. Neki ellenünk kifejezetten rosszak a statjai, 3TD / 5INT , ha jól emlékszem.

Ez nem a szerencsén múlik, hanem azon hogy olvas a srác egy D sémát, látja hogy hol lesz a támadható pont, feljön a snap, látja hogy teljesen más lett a szitu, újratervezés - kéne, de nincs rá idő.
Jan
Ez minden QB-ra igaz, es minden D-re.
A vege a lenyeg van ido vagy nincs. LJ-nek nincs.
De a ti legjobb vedelmetek mikor nem ert oda a 4 emberes nyomas mutogathatott barmit volt ido es egy 3. vagy 4. szamu QB szetdobalgatta a D-t.
A ti legnagyobb erossegetek az a nyomas es nem a fantasztikus rendszerbeli elrejtesek. Ha nem jon a nyomas akkor inkabb egy kozepesnel erosebb az egyseg ( persze nem arra epultok igy nem fair ). Itt volt a Dallas ellen a lehetoseg hogy az ujoncot beletiporjatok a foldbe vagy szellemet latassatok vele. De nem, ti megmutattatok hogy ti a Ravens-Browns ellen vagytok genyok nem szegeny Dallas ellen. 😊

Persze LJ-nek rengeteget kell tanulnia. Ez teny. De ellenetek nem az volt a hiba az eladott labdaknal hogy becsaptatok, hanem rossz dontes-kiszamithatosag-rossz dobasok-rossz fal az mi oldalunkrol es jo D egyeni kivitelezesek a tietekrol.
több mint 5 éve
tamaske (doki) Pittsburgh Steelers 183
Jan+1
ráadásul LJ pont ma "panaszkodott" , hogy a védők olvassák a támadó playeket is és megfogják őket.
"https://www.nfl.com/news/lamar-jackson-defenses-are-calling-out-our-plays"

francba a képet nem akartam

Szerkesztette: tamaske (doki)
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 362
Mondj akkor olyan 5 csapatot, aki jobb lenne.
Klaci79
KC, GB, Saints, Ravens, Seahawks, és a Bills szerintem kb azonos
Tudom, hogy a Ravenst megvertük (épphogy), de szerintem nem lesz mégegyszer ilyen szerencsénk, hogy Lamar pöttyös labdákat dobálgat.
tenorx
Az örökké elégedetlenkedő Steelers szurkoló mintapéldája 😀
Ha eddig ez a 8 győzelem csak szerencse volt...hát mit mondhatnék.
4 után is ezt mondtam, 8 után is ezt fogom, csak ezeket a csapatokat verhettük meg, mert velük játszottunk. És igazából az sem érdekel, hogy az utolsó pillanatban nyerünk a Dallas ellen, mert azon a mérkőzésen szinte egy percig nem játszottunk jól, de tudjuk, hogy képesek vagyunk azért úgy is játszani, különben nem vertünk volna meg jó csapatokat is.
Az általad felsorolt csapatok kb 5/6-a elfogadná a mi mérlegünket, de megmosolyogtató az erősorrended, mert kb minden topikban 1-1 gyengébb meccs után elégedetlen a nép 😊

Én megmondom őszintén örültem, hogy lekerültünk az első helyről, de akár a dobogóról is.
Klemó
Tévedés! A pff-en sosem voltunk még top 3-ban sem. Ők az a fajta újság, akik az első vereségünkre várnak, hogy aztán mondhassák: na ugye megmondtam 😀
A többi lásd CBS, ESPN, stb-nél mind 1-2 vagyunk.
Amúgy kurvára nem érdekel a sorrend, csak érdekes módon egy BUF-SEA után nem értem mit keres a SEA a 3. helyen. Mindenkinek megvannak a maga keresztjei. És a maga szar meccsei.
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 514 — Steelers fan
Én sem hiszem, hogy mi lennénk a legjobb csapat a ligában, de túlzásokba ne essünk. Én úgy fogalmaznám meg, hogy hazai pályán (jelenleg ugye első kiemeltek vagyunk, tehát végig hazai pályán játszhatnánk) ki lenne esélyesebb ellenünk a PO-ban, ha nem lenne az NFC és AFC külön?

Én két csapatot tudok mondani, a Saintset és a KC-t. Ezek azok a csapatok, akik ellen mondjuk tízből csak háromszor-négyszer vernénk.

Viszont a maradék 29 csapat ellen mi lennénk az esélyesek, legyen az a Ravens, a GB vagy bárki más. Értsd: nem vernénk őket tízből tízszer, de minimum hatszor igen.

Aztán jön a covid és elpusztít majd két-három hétre egy fél csapatrészt és akkor lehet latolgatni nyugodtan.
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 852 — Steelers fan
Mondj akkor olyan 5 csapatot, aki jobb lenne.
Klaci79
KC, GB, Saints, Ravens, Seahawks, és a Bills szerintem kb azonos
Tudom, hogy a Ravenst megvertük (épphogy), de szerintem nem lesz mégegyszer ilyen szerencsénk, hogy Lamar pöttyös labdákat dobálgat.
tenorx
Az nem szerencse, hogy Lamar miket dobálgat, hanem tendencia, és annak az eredménye, hogy a jobb védelmek ellen nem elég már a presnap olvasás.

Mert mi is olyan genyók vagyunk, hogy snap előtt mutatunk egy cover felállást, olvassa a QB, feladják a labdát és teljesen mást csinálunk, mint amit mutattunk. Mayfield is bele szokott ebbe zavarodni, meg Lamar is. Neki ellenünk kifejezetten rosszak a statjai, 3TD / 5INT , ha jól emlékszem.

Ez nem a szerencsén múlik, hanem azon hogy olvas a srác egy D sémát, látja hogy hol lesz a támadható pont, feljön a snap, látja hogy teljesen más lett a szitu, újratervezés - kéne, de nincs rá idő.
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Én megmondom őszintén örültem, hogy lekerültünk az első helyről, de akár a dobogóról is. Ez a spotlight nem jó a csapaton, erősíti azt, ahogy ellenünk felállnak az ellenfelek. Én ezt láttam a Boyson keményen, megfeszülnek ezer szállal, hiszen semmit nem veszíthetnek, viszont sokat nyerhetnek. Ugyanez lesz a Bengals ellen is és igazából nekünk ez lesz a klasszikus trap game. A Bengals Burrowval egyre jobb és egyre veszélyesebb. Így nekem itt nagyon is reális az, hogy megszenvedünk. (ellentétben a Boys meccsel, amit azért magunknak is tettünk nehézzé)

Amit egyébként az elemzésekből látok az pont ezt mutatja, nagyon sokszor volt például a D olyan felállásban, ami evidens módon volt szar. Erőltettük a base D-t, mondván a futást fogjuk, de ezáltal sokszor voltak elkapókon LB-k, amit meg hülye lett volna Moore nem kihasználni. No és emellett még nem is fogtuk a futást sem, tehát még az alapot sem csináltuk meg, de ennek ellenére nem változtattunk. De mondhatnám a túl sok zóna védekezést is, amit rendre szétszedett Gilbert, tapasztalatlansága ellenére, de említhető a 4 emberes passz rush is, és összességében a kevesebb blitz s nyomás, ami egy ilyen tapasztalatlan QB ellen tényleg érthetetlen kategória. Volt már ilyen, amikor Butler rendre homály volt, de rendre a következő meccsen látható volt a változás. Reméljük most is ez lesz.
Klemó
Hilton és Alualu ha visszagyön az sokat segíthet ezekben...
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 235

tenorx 14 272 — fő libsi
Mondj akkor olyan 5 csapatot, aki jobb lenne.
Klaci79
KC, GB, Saints, Ravens, Seahawks, és a Bills szerintem kb azonos
Tudom, hogy a Ravenst megvertük (épphogy), de szerintem nem lesz mégegyszer ilyen szerencsénk, hogy Lamar pöttyös labdákat dobálgat.
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 446
Én a top5-be se raknám be a csapatot ezzel a streaky játékkal, valszeg csak a rekord miatt rakják be az emberek.
tenorx
Mondj akkor olyan 5 csapatot, aki jobb lenne.
Én nem tudok. Nagyra értékelem a Sehawksot, de ez a védelem....láttad a Tampa leolvadását hétvégén? Mikor láttál tőlünk ilyen szar játékot (egész meccsen)
Minden csapatnak vannak hibái, akkor pont nekünk miért ne lennének. Csak éppen eddig mindig ki tudtuk ezt küszöbölni. De mitől lenne jobb egy Packers vagy egy 49ers.
Amíg még 3-4 győzelem volt, lehetett azt mondani, hogy a véletlen vagy a sorsolás, de már érdemes elfogadni, hogy ez a csapat bizony ott van a top csapatok között. Szigorúan az első 8 forduló alapján.
És az sem mellékes, hogy az idei csapat identitásában már nem szerepel ott, hogy egy gyenge csapattól idegenben ki kell kapni, ami azért nálunk mindig nagy kérdéseket vet fel.
És még nem volt olyan meccs, ahol végig jól játszott legalább az egyik egység.
Aztán lehet bőgés lesz a vége, de az eddigiek alapján ez a csapat top 3. Kivéve a pff 😀
És nem azért mert kurvajók vagyunk, hanem mert minden csapatnak megvan a maga gyengesége, mi csak ezt el tudjuk jobban fedni, mert hol a védelem jó, hol az offense,
Klaci79
Elevickélünk a PO-ig, ott aztán majd jöhetnek a komplettebb meccsek...
Spy
A rájátszásban a védelem hozza azt amit tud turnoverek vagy megállítások formájában vagy együtt a kettő, a támadók pedig végre hoznak egy folyamatos közepesnél jobb teljesítményt(ölve az órát), akkor nem fog megállítani minket nagyon senki.

Steelers fan

Egyébként legkevésbé a Chiefs zavar, mert az elnézve Mahomes játékát, korrekt ítélet. De az egy normálisan lejátszott felidovel elvert Ravens és a hát időnként (eddig) haloványan teljesítő Saints....megmosolyogtató!
Aztán lehet a végén nekik lesz igazuk, de az eddigiek alapján inkább köpjenek a magasba és álljanak alá...😂
Klaci79
nagyon helyesen látják. a chiefsen kívül a ravenst csak a ravens győzheti le az alapszakaszban. (utána mindenki)
több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Egyébként legkevésbé a Chiefs zavar, mert az elnézve Mahomes játékát, korrekt ítélet. De az egy normálisan lejátszott felidovel elvert Ravens és a hát időnként (eddig) haloványan teljesítő Saints....megmosolyogtató!
Aztán lehet a végén nekik lesz igazuk, de az eddigiek alapján inkább köpjenek a magasba és álljanak alá...😂
Klaci79
Nemcsak az Amerika eszakkal van ott felvetheto kerdes. Mert modjuk a Seahawks vezeti a legerosebb csoportot. Vagy a Bills is csoportelso (ham mar Saints es Packers), csakhogy nem 6, hanem 7 gyozelemmel. De mindegy is.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 770 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na elmentek anyátokba 😀 😀 😀

Klaci79
Imádják a Steelerst 😀
polamalu
vazz ekkora fekete dildó lógna ki a seggemből, én is sikítanék
sutianap
De mivel fél centivel kisebb csak sóhajtozol 😛 😉 (bocsiii😊)
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 362
Egyébként legkevésbé a Chiefs zavar, mert az elnézve Mahomes játékát, korrekt ítélet. De az egy normálisan lejátszott felidovel elvert Ravens és a hát időnként (eddig) haloványan teljesítő Saints....megmosolyogtató!
Aztán lehet a végén nekik lesz igazuk, de az eddigiek alapján inkább köpjenek a magasba és álljanak alá...😂
több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Az ilyen statokk es listak nem sok mindenre jok. Elvarja sok szurkolo, hogy megmondjak neki a velemenyet. Legyen ismerete dolgokrol, ellenben meccseket nem akar sokat nezni, csak a sajat kedvenceit. Rendben van ez.

Viszont amikor kimesz a palyara, es felall a Steel curtain, vagy Ray Lewis, vagy Marino, vagy legyen akkor Mahomes, Rodgers, Wilson, Luck vagy az LOB, es jo napjuk van. Akkor a sok szep stat es dij, meg csodacikk, hypevideo, lista, hirtelen nem segit semmit.

Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 997 — capitaine du château de Vienne 1487
Na elmentek anyátokba 😀 😀 😀

Klaci79
Imádják a Steelerst 😀
polamalu
vazz ekkora fekete dildó lógna ki a seggemből, én is sikítanék

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 349 — 毎日何かを学ぶ
Na elmentek anyátokba 😀 😀 😀

Klaci79
Imádják a Steelerst 😀
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 362
Na elmentek anyátokba 😀 😀 😀
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 362
Alualu ha limitáltan is de edzett, ez nagyon jó hír

több mint 5 éve
wide open San Francisco 49ers Oklahoma Sooners 158

Terminátor 😀
Klaci79
Ez mostani?
Nem nézz ki vmi jól!
steelwolf
Dehogy...nyári a kép, csak jól kifejezi az idei évet 😊
Klaci79
Eagles vagy 9ersnél akkor milyen képet raknál ki ? 🤣
wide open
Kizárólag Roethlisberger egészségéről beszélgetünk. Semmi másról!
Klaci79
Nem is rosszból kérdeztem 😊