Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 3 éve
Bevallom fél szemmel tudtam csak nézni tegnap a meccs 60%-át, és nem vágyom a fájdalomra újfent, úgyhogy aki ilyen kikockázós mazochista (ak, helm? 😀 ), a második picknél tényleg flagnek kellett volna lennie? Pont nem láttam olyan szögből a visszajátszást.
több mint 3 éve
A lányok nem pukiznak P Manning meg nem dob 6 intet egy meccsen.......így Genonak muszáj dobálni, és bár egyáltalán nem rossz, mára már kielemezték, így meccsenként jönnek az Int-ek.De kit elemeztek ki?
...
garrett27
Genot vagy minket úgy overall?
Már csak azt kell kitalálni ki a tyúk, és ki a tojás.
Már tavaly is volt róla szó, hogy egy rakat játéknál előre leolvasta az ellenfél védelme, hogy mi lesz a game, és ebből nagyon csúnya intek születtek.
(Például tavalya Metcalfnak a backfieldre dobott pick6 pont ilyen volt.)
És ilyenkor meztelen a király, mert egy leolvasott játékból nagy valószínűséggel egy P.Manning se dob mást mint intet.
Ez meg nem QB felelősség.
Ahogy azt, hogy a front7-t szétfutják, azt se tudod valamelyik LB vagy DT nyakába belevarni, mert rendszerszinten szar az egész.
Ami Carroll erőssége, hogy hosszútávon, (pár meccs-fél szezon) alatt tud váltani, problémát megoldani - lásd tavaly tavalyelőtt, az all time legfosabb számokat produkáló védelmet 2x is gatyába rázta, és lett belőle egy top10 közeli szint a szezon végére -, de rövid távon meccsen belül ugyanebben kurvaszar. Ha akármelyik meccsen feltörik az alapjátékunkat, és gyorsan váltani kéne, nem tud.
Volt rá példa, de alapvetően ha le van tolva egy meccsen a gatya, akkor a garbage time-ig le van tolva, nincs kiút.
Ha az első félidőben szétfutnak, akkor a másodikban is szét leszünk futva, ez axióma.
A time managmentet meg hagyjuk is.
Azért én Carrollt az érdemei elismerése mellett olyan istenesen picsán rúgnám néha, hogy a holdig szállna.
akdestroyer
😀 😀 😀
több mint 3 éve
4-5 play tisztán volt tegnap amit egy az egybe olvasott a D. Abból lett 1 int meg 2 sack.Láthatóan nem prioritás erre készülni, lehet így alakult ki az évek alatt. Az hogy RW az idei első meccsén ellenetek ugyanazokat a kézjeleket használja mint eddig az árulkodó ebből a szempontból.
több mint 3 éve
...így Genonak muszáj dobálni, és bár egyáltalán nem rossz, mára már kielemezték, így meccsenként jönnek az Int-ek.De kit elemeztek ki?
...
garrett27
Genot vagy minket úgy overall?
Már csak azt kell kitalálni ki a tyúk, és ki a tojás.
Már tavaly is volt róla szó, hogy egy rakat játéknál előre leolvasta az ellenfél védelme, hogy mi lesz a game, és ebből nagyon csúnya intek születtek.
(Például tavaly
És ilyenkor meztelen a király, mert egy leolvasott játékból nagy valószínűséggel egy P.Manning se dob mást mint intet.
Ez meg nem QB felelősség.
Ahogy azt, hogy a front7-t szétfutják, azt se tudod valamelyik LB vagy DT nyakába belevarni, mert rendszerszinten szar az egész.
Ami Carroll erőssége, hogy hosszútávon, (pár meccs-fél szezon) alatt tud váltani, problémát megoldani - lásd tavaly tavalyelőtt, az all time legfosabb számokat produkáló védelmet 2x is gatyába rázta, és lett belőle egy top10 közeli szint a szezon végére -, de rövid távon meccsen belül ugyanebben kurvaszar. Ha akármelyik meccsen feltörik az alapjátékunkat, és gyorsan váltani kéne, nem tud.
Volt rá példa, de alapvetően ha le van tolva egy meccsen a gatya, akkor a garbage time-ig le van tolva, nincs kiút.
Ha az első félidőben szétfutnak, akkor a másodikban is szét leszünk futva, ez axióma.
A time managmentet meg hagyjuk is.
Azért én Carrollt az érdemei elismerése mellett olyan istenesen picsán rúgnám néha, hogy a holdig szállna.
több mint 3 éve
De, szerintem igaza van Undinak, Geno bridge QB, nagy szorgalommal, és tisztességes játékértéssel, de hiányzik belőle az a faktor, amit úgy hívhatunk hogy wildcard/joker. Szerintem is bridge, de az is lehet, hogy jó hosszú bridge lesz ő.Technikailag gondoltam. Amúgy számolgatva még a WAS-DET a legsanszosabb. Nyilván jön a sok HA... HA a Colts lenne kedves odaverni az óriásoknak és HA a csoportriválisok "csak azért sem" engednének az oroszlánoknak... De jah, inkább nem, mint igen... fájó a raiders, meg a panthers loss. Ez vanAlapvetően még nincs vége a szezonnak,De igen!
peet_24
SF, KC, Jets a következő 3 ellenfél. Ez a hawks egyiket sem fogja még megszorongatni sem.
funkyparduc
(7-5-1) washingtoni menet: NYG-SF-CLE-DAL
(7-5-1) Óriásoknak WAS-MIN-IND-PHI a sorrend. Hát ez sem egy vidámpark 😊
(7-6) seattle: SF-KC-NYJ-LAR
(6-7) detroiti NYJ-CAR-CHI-GB tűnik még a legjobbnak
Smith bridge QB, az elozo meccsek kezdik visszahuzni a foldre.undisputedlySzerintem nem bridge, mert a koncepció kiteljesedését nem a következő szupertehetség Qb-től várjuk. Csak nem olyan top, mint amilyen híre kezdett lenni fél szezonnal ezelőtt. Vagy ha bridge, akkor Lockot készíteném elő. Geno mögött tényleg tudna tanulni és nem buta.
Lecseréléssel 2.-3. körben esetleg lehet próbálkozni, de én továbbra sem húznék Qb-t a denveri picken. Az INT-ek ellenére sem gondolnám, hogy rajta akadna a rendszer, mert alapvetően túl van passzoltatva a koncepcióhoz képest (futások és a fal belseje nélkül meg mégiscsak 34-27-24 pontokat csináltunk, ami azért mégsem 9)
peet_24
Persze, ha Carroll azt a következtetést vonja le, hogy a sok labdavesztés az ő sara, akkor hamar szabadul tőle, mert nem lehet rá építeni, ráadásul Geno pénzbe fog kerülni jövőre. Rátenni franchise taget nem lesz nagyon olcsó.
Mondjuk szerintem nehéz helyzetben van Geno, és ezt szerintem sokan látják. Ha megy is nem féltem, nem cserepadra megy innen tovább.
több mint 3 éve
Technikailag gondoltam. Amúgy számolgatva még a WAS-DET a legsanszosabb. Nyilván jön a sok HA... HA a Colts lenne kedves odaverni az óriásoknak és HA a csoportriválisok "csak azért sem" engednének az oroszlánoknak... De jah, inkább nem, mint igen... fájó a raiders, meg a panthers loss. Ez vanAlapvetően még nincs vége a szezonnak,De igen!
peet_24
SF, KC, Jets a következő 3 ellenfél. Ez a hawks egyiket sem fogja még megszorongatni sem.
funkyparduc
(7-5-1) washingtoni menet: NYG-SF-CLE-DAL
(7-5-1) Óriásoknak WAS-MIN-IND-PHI a sorrend. Hát ez sem egy vidámpark 😊
(7-6) seattle: SF-KC-NYJ-LAR
(6-7) detroiti NYJ-CAR-CHI-GB tűnik még a legjobbnak
Smith bridge QB, az elozo meccsek kezdik visszahuzni a foldre.undisputedlySzerintem nem bridge, mert a koncepció kiteljesedését nem a következő szupertehetség Qb-től várjuk. Csak nem olyan top, mint amilyen híre kezdett lenni fél szezonnal ezelőtt. Vagy ha bridge, akkor Lockot készíteném elő. Geno mögött tényleg tudna tanulni és nem buta.
Lecseréléssel 2.-3. körben esetleg lehet próbálkozni, de én továbbra sem húznék Qb-t a denveri picken. Az INT-ek ellenére sem gondolnám, hogy rajta akadna a rendszer, mert alapvetően túl van passzoltatva a koncepcióhoz képest (futások és a fal belseje nélkül meg mégiscsak 34-27-24 pontokat csináltunk, ami azért mégsem 9)
több mint 3 éve
Lassan ismét csak kénytelenek leszünk a helyükön kezelni a dolgokat. Kicsit lufiszerű volt az évad eleje, Geno egész jól bekezdett, de most az egész rendszerből mintha elillant volna a levegő. Igaz ha nincs futójáték, akkor mindannyian tudjuk, hogy a Seahawks nem az igazi. Márpedig a futótandem ugye a gyenguszon, így Genonak muszáj dobálni, és bár egyáltalán nem rossz, mára már kielemezték, így meccsenként jönnek az Int-ek.Ahhoz nagyon asszimetrikusan épített védelem kell a másik oldalon, hogy a futójáték hiánya ne zavarjon meg egy támadósort. Nagyjából mindenki laposan áll fel, és a legváltozatosabb csapdakombinációit hívja ellenünk, mert nem kell a futásunktól semmilyen szniten sem tartaniuk. 😊 Nem baj tanul Geno. Meg kell tartani, mert gecijó OC lesz. 😀
Ettől függetlenül a szinte kötelező győzelmekből csinált zakók (Raiders, Panthers) nagyon tudnak fájni. Nagyjából ennyi volt a szezon, mert a hátralévő meccsekben már nem sok örömöt vélek felfedezni.
Ha még Mr Irrelevant is meg fog szívatni minket, akkor talán PC is belátja majd, hogy le kéne pihenni.
garrett27
Úgy beálllítanám joshallent, hogy mit kezdene a helyzettel. Tudom sérült a könyöke, de annyira, hogy kisugárzik az agyáig. Mondjuk duplázná a futott yardokat. Esetleg megnézném az utóbbi 2 év 1-15-ig bárkit Geno helyén. Biztos karalyok lennének a srácok.
Amúgy mondjátok az elejét az évnek, hogy lufiszerű volt a csapat. Év elején pont ugyanilyen volt. Az év közepe volt bíztató, amit persze pont kihagytam.
Raiders ellen kaptunk közel 570 Yardot, a Panhers ellen csak a földön 230-t. Futottunk 65 -44 yardot. Walker tudott 1.9 yardos átlagot a Raiders allen, szerintem elég transzparens a probléma.
több mint 3 éve
Lassan ismét csak kénytelenek leszünk a helyükön kezelni a dolgokat. Kicsit lufiszerű volt az évad eleje, Geno egész jól bekezdett, de most az egész rendszerből mintha elillant volna a levegő. Igaz ha nincs futójáték, akkor mindannyian tudjuk, hogy a Seahawks nem az igazi. Márpedig a futótandem ugye a gyenguszon, így Genonak muszáj dobálni, és bár egyáltalán nem rossz, mára már kielemezték, így meccsenként jönnek az Int-ek.Ettől függetlenül a szinte kötelező győzelmekből csinált zakók (Raiders, Panthers) nagyon tudnak fájni. Nagyjából ennyi volt a szezon, mert a hátralévő meccsekben már nem sok örömöt vélek felfedezni.
Ha még Mr Irrelevant is meg fog szívatni minket, akkor talán PC is belátja majd, hogy le kéne pihenni.
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 3 éve
Alapvetően még nincs vége a szezonnak,De igen!
peet_24
SF, KC, Jets a következő 3 ellenfél. Ez a hawks egyiket sem fogja még megszorongatni sem.
Max 8 win lesz a szezonban igy, ami az ev eleji varakozasokon amugy felul van, csak az a rossz, hogy mindig van pár meccs, amikor az egyszeri szurkoló elhiszi, hogy van ebben a csapatban tobb is. De hat ugye ez a PC féle hawks ez ilyen egy pár éve már, el kell fogadni. 😀
Az idei draft jo volt, ha a 2023as draftnal nem gurul el a gyogyszer a JS+PC párosnál, akkor lehetnek kicsit merészebb almok (1 PO Win) a kovetkezo szezonra.
Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 3 éve
Smith bridge QB, az elozo meccsek kezdik visszahuzni a foldre. Statok persze jonnek garbage time-ban, de amikor fontos es neki kellene huzni, akkor latjuk, hogy az ev eleje inkabb pozitiv kilenges volt.PC 2017 ota 17-21. hely kozotti vedelmeket tudott osszerakni (DVOA).
Az az NFC-South, amelyik a ligaban egyedulikent nem rendelkezik pozitiv merlegu csapattal, kisoport minket.
Time management es challange szokasos szinvonal, nem erdemes kiterni ra.
Lenyeg, hogy fejlodjenek a rookiek es ne szedjen be senki komoly serulest mar.
több mint 3 éve
Nagyon lehangoló azt néznem meccsek óta, hogy gyakorlatilag tehetetlen a védelem futás ellen. Meccsenként van 1-2 play amikor nullán meg tudjuk állítani, a többi play mind 5+ yardos. Bedarálnak minket durván, középen, szélen, teljesen mindegy merre mennek. Sajnos nagyon erőtlen ez a védőfal, pedig voltak jó periódusaik. Az pedig, hogy edge poszton mekkora homály van futás ellen az elképesztő. Nwosu jó kis passrusher, de ő is teljesen el van veszve futás ellen.
több mint 3 éve
Elég közelről szemlélem idén a Giantset, és az a sikertörténet semmivel sem nagyobb, mint a seattlei. Nagyjából mostanra fulladt ki teljesen. Brian Daboll egy remek edző, akinek a legnagyobb trükkkje, hogy realista. Jones viszont nem lett irányító.Tényleg jó lenne kibaszni az öreget, igazán jöhetne egy Nathaniel Hackett baleset jövőre!Vagy estleg egy Daboll féle sikertörténet 😉
Helmut _Professional drinker
BigBaltazar
több mint 3 éve
Tényleg jó lenne kibaszni az öreget, igazán jöhetne egy Nathaniel Hackett baleset jövőre!Vagy estleg egy Daboll féle sikertörténet 😉
Helmut _Professional drinker
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 3 éve
push middle - run middle - nem egy bonyolult taktika és ezzel idénre már meg is van a recept ellenünk. A dolog jó része, hogy ezek javítására van keret (főleg a denveri pick elcserélésével). Alapvetően még nincs vége a szezonnak, de az kb látszik, hogy 1 év alatt a PO határon billegő csapatból egy PO határán billegő csapattá váltunk elmondhatatlanul több mozgástérrel (Cap+draft) és emberi potenciállal. Ez így összességében szerintem k.nagy win. Messziről látszanak a gyenge pontok, nem nagyon meglepő, hogy a Carolina is felállt 8 emberrel a LOS-re. De a 3.WR úgy tűnik megvan, TE potenciál van, RB squad amúgy van (lehet, hogy nem is töretném össze őket ennél jobban, max PO-ban, ha becsúszunk), CB sor van (na ezt nem gondoltam volna). Van lyuk is bőven, lehet melózni.
WAS, NYG, SEA, (LIONS? 😮) között dől el a 7. hely. Az óriásokkal együtt mi vagyunk a két (idénre) kipukkadó lufi, ha az oroszlánok nem folytatják a hengert, akkor sztem a WAS lesz a 6., mi vagy a giants a 7. Morálisan jó lenne szerintem becsusszanni, de valójában nem múlik rajta semmi.
Szerkesztette: peet_24
több mint 3 éve
Helmut három hete még bocsánatot akart kérni Carrolltól. Hát megnyugtatlak nem kell. Miért van az, hogy látunk két-három jó meccset a csapattól, utána megint következnek a reménytelen meccsek. Most speciel egy negatív mérlegű csapat vert meg bennünket simán aki (ha jól láttam) másfél éve nem nyert idegenben. A New Orleans aki minket széjjel szopatott a 9-ers ellen pontot sem tudott feltenni táblára. Ennek a csapatnak a legnagyobb kerékkötője szerintem még mindig PC. Bár elismerem vannak jó döntései. Lásd RW trade.Nem bocsánatot akartam kérni, hanem konkrétan bocsánatot is kértem bizonyos dolgokért. És azt is írtam, hogy feladta magát és az elképzeléseit. 😉 Idén nem Carroll rendszereit játszuk. Endedett a kornak.
Szóval a szezon végén elbúcsúztathatnánk az öreget nyugodtan.
BigBaltazar
Az OL belseje botrányos, De a 3-4 be tett energiát, meg tőkét, csak nem eleget. Futót is hozott. Egy Offseason nem elég mindenre. Azt gondolom, hogy, ha a falakat megoldja a következő offseasonban, esetleg kerít egy legitim belső védőt, akkor ez továbbra is jár. Ehhez van tőkéje.
Ennek a szezonnak olyan elvárással mentünk, hogy 5 győzelem. Ne felejtsük el, hogy 0-ra írt csapattal indultunk.
Most nincsenek kezdő futók. Persze ha lennének, akkor sem lenne sokkal több yardunk, de nem kellene kizárólag a passzjátékra hagyatkoznunk, kulcs szituációkban, lehet meg tudnánk oldani néhány 3rd downt, amit ma nem, és nem lenne ez a szerencsétlen D 36-40 perceket a pályán.
Tényleg jó lenne kibaszni az öreget, igazán jöhetne egy Nathaniel Hackett baleset jövőre!
több mint 3 éve
Helmut három hete még bocsánatot akart kérni Carrolltól. Hát megnyugtatlak nem kell. Miért van az, hogy látunk két-három jó meccset a csapattól, utána megint következnek a reménytelen meccsek. Most speciel egy negatív mérlegű csapat vert meg bennünket simán aki (ha jól láttam) másfél éve nem nyert idegenben. A New Orleans aki minket széjjel szopatott a 9-ers ellen pontot sem tudott feltenni táblára. Ennek a csapatnak a legnagyobb kerékkötője szerintem még mindig PC. Bár elismerem vannak jó döntései. Lásd RW trade. Szóval a szezon végén elbúcsúztathatnánk az öreget nyugodtan.
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 3 éve
Kiváncsi leszek ez a RB squad mire megy a panthers ellen.Amúgy Igwebuike nem rossz játékos.
Travis Homer, Tony Jones és Godwin Igwebuike (???)
funkyparduc
Ha láttad a Hard Knocksot akkor ott is mutatták, hogy borzasztó nehéz szívvel váltak meg nálunk tőle.
Ha ő a 3.számú RB-d a csapatnál azzal nincs gond.
több mint 3 éve
Futottunk 46 Yardot és kaptunk 223-t. Nem értem, hogy hogyan is veszthettünk!?Nem tudom hanyadik meccsünk ahol gyakorlatilag nincs futójátékunk, és át is futnak rajtunk. Múlt héten kaptunk a Ramstől 170 yardot a földön. Előtte a Vegastól 283 yardot (már a 290-en túl, amit a levegőben), Előtte Tampától 160 yardot futásból, meg még azt a 400-t Bradytől.
Mindeközben futunk kivételesen jó napokon 70 yardot és 90 közt, de jellemzően 60 alatt.
Az lenne a kérdésem, hogy meg fogom érni azt, hogy a Seattlenek tisztességes alapjai legyenek, már OL belseje, és a front 7 tekintetében?
Mondjuk lesz valaha kezdő szintű Center és Guard legalább valamelyik oldalon? Lesz esetleg horgony jellegű 0-ás, futás ellen nem súlytalan 5-ös, kezdő képességű ILB, ha már ezt az eszement értelmetlen 3-4 preventet játszuk?
Év eleje miatt sírok-zokogok ez ellen a rendszer ellen, mert egy hülyeség. Már akkor is hülyeség volt, amikor a 10 évvel ezelőtti Niners minden idők legdurvább védelmi keretével nem tudott SB-t nyerni vele. Hol van itt ehhez képest 3 All pro, és még 3 pro bowler a keretben? Sehol. Faszért nem lehet elfelejteni.
több mint 3 éve
Kiváncsi leszek ez a RB squad mire megy a panthers ellen.Nem értem, hogy miért nem kapott ez a post úgy 10000 likot. A lényegre tapintott.
Travis Homer, Tony Jones és Godwin Igwebuike (???)
funkyparduc
A válasz semmire.
több mint 3 éve
Kiváncsi leszek ez a RB squad mire megy a panthers ellen. Travis Homer, Tony Jones és Godwin Igwebuike (???)
Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 3 éve
Hihetetlen a pali 😀QBs with 3000+ passing yards and 200+ rushing yards this season
Patrick Mahomes
Josh Allen
Joe Burrow
Geno Smith
több mint 3 éve
Mondhatnánk hogy kinyögtük a győzelmet a Rams romjai ellen, viszont másik oldalról nézve a dolgot megvertük a regnáló bajnokot a saját rezidenciájában, aki ráadásul nem kicsit mumus nekünk.Ez a Seahawks. Kansast az év NFL mérkőzésén megverjük, a nyerhetőből meg kettőn tutira elverjük saját magunkat 😀 De akkor is bemegyünk a PO-ba. Már csak azért is ,hogy mindenkinek el keljen ismerni Pete,Schneider,és Gino melóját. PO,és mellette 2023-ban 1/2-es pikc kb.. ....és van jövőképe a csapatnak 😀
Jól van ez így. Geno most is várakozáson felül nyomta, a kis malőrjei meg belefértek. Végülis csak levezényelte a GW drive-t.
A hátralévő meccseken akármi lehet, kivéve az Arrowhead Staionban. A többi akár még hozható is. A Jets mondjuk idén kemény dió lett, a Panthers verhető, a Frisconál meg van gond rendesen QB fronton.
Ui: Wagnert hozzuk vissza. Még mindig nagy kedvencem és rossz volt nézni mit művelt ellenünk.
garrett27
több mint 3 éve
| Peace was never an option 😀 |2022 egész év medián 271,5 Yard300+ yardos irányító masszívan.Meccsei felen eri el a 300 yardot (ha joindulattal ide szamolom a 275 yardos meccseket).
Helmut _Professional drinker
Mibol? Jovore 9. legtobb van allokalva mar WR posztra, 2024-ben 2. legtobb, 2025-ben legtobb.Brutális páros. Hiányzik egy 3. de ez csak hozzzátesz az érdemeikhez.OBJ ? 😉
Helmut _Professional drinker
funkyparduc
Top 15 fizetessel biro elkapobol 2 Seahawk. Az egyetlen csapat vagyunk a ligaban amelyik mar igy is 2 jatekost tomott ki a poszton top fizuval (mindketto megerdemli, kivalo, egyenesen elit jatekosok). Amugy Lockett annyira visszahuzodo szemelyiseg, hogy emiatt is alul van ertekelve. Nem nyilatkozik kirivo egoval vagy a tobbi jatekost becsmerelve, igy nem kerul be a hirekbe. Ha Sherm szeru mentalitasa lenne, sokkal tobben ismernek el.
overthecap.com/position/wide-receiver
Mondhatnánk hogy kinyögtük a győzelmet a Rams romjai ellen, viszont másik oldalról nézve a dolgot megvertük a regnáló bajnokot a saját rezidenciájábanOke, de ki nem veri meg iden, kerdeznem, ha szatirikus humor kedveloje lennek. Nem volt iranyitojuk, nem volt elkapojuk (konkretan liga utolso 2-3 csapataban van ez az offense), raadasul iden hosszu evek ota eloszor van NFL szintu tackle a csapatban (ketto is) es Donald sem jatszott.
Ui: Wagnert hozzuk vissza. Még mindig nagy kedvencem és rossz volt nézni mit művelt ellenünk.
garrett27
Wagner class act.
undisputedly
2022 utolsó 10 meccs medián 275 Yard
2022 utolsó hónap (4 meccs mozgó) medián 301.5 yard
Bocsánat, próbáltam örömet szerezni 😀
Helmut _Professional drinker
több mint 3 éve
2022 egész év medián 271,5 Yard300+ yardos irányító masszívan.Meccsei felen eri el a 300 yardot (ha joindulattal ide szamolom a 275 yardos meccseket).