Marshall Thundering Herd [MARS]

Alapítás

1895

Konferencia

Sun Belt

Divízió

Keleti csoport

Város

Huntington (West Virginia)

Stadion

Joan C. Edwards Stadium (38,227)

Weboldal

http://www.herdzone.com

A 13 ezer hallgatót számláló Marshall University egy közel 50 ezer lakosú nyugat-virginiai városban, Huntingtonban székel. Az egyetem névadója John Marshall bíró, halála után két évvel, 1837-ben alapították az iskolát. A Thundering Herd nevet Zane Grey író - és alsóbb osztályú baseballjátékos – vetette először papírra 1925-ben, majd pár évre rá ugyanezzel a címmel western némafilm is készült novellájából. A The Herald-Dispatch újság jellemezte aztán a Marshallt "Dübörgő csorda"-ként, bár hivatalosan 1965-től használják. A zöld-fehér szín már jóval korábban, 1903-ban meghonosodott. A kabala Marco, egy MU mezbe bújtatott bölény. Érdekesség, hogy a sportpályákon kívül a számítástechnikában is előfordulhat az ún. "thundering herd problem" jelenség, mikor a gép a számos várakozó feladatot egyesével tudja csak feldolgozni. Egy sokkal nagyobb probléma juthat viszont sokak eszébe a Marshallról, az 1970. november 14-i légikatasztrófa, aminek során mind a 75 utas életét vesztette a lezuhanó DC-9-es repülőn, beleértve Rick Tolley főedzőt és 37 focistát is. A megrázó történet Hollywood figyelmét sem kerülte el, a Matthew McConaughey és Matthew Fox főszereplésével készült „We Are Marshall” film például a program hihetetlen talpra állását mutatja be a szerencsétlenség után.

A tragédiával akkor a '70-es évek legrosszabb csapatainak szintjére süllyedt a Thundering Herd, pedig előtte sem voltak túl sikeresek. 1966 és 1969 közötti 27 meccses nyeretlen szériájukat 1977-től 1981-ig újra lemásolták. A 27 mérkőzésbe beletartozik a Western Carolina elleni döntetlen, amit az újonc rúgó, Barry Childers 59 yardos mezőnygóljával sikerült ikszre menteni. 1981 novemberében az Appalachian State felett aratott 17-10-es győzelem hozta meg a sorozat végét. 1964-től kezdődően húsz évig nem tudtak pozitív mérlegű szezont felmutatni, ehhez képest a '90-es években a liga egyik legeredményesebb gárdája lettek, 114 győzelem mellett mindössze 25-ször vonultak le vereséggel a gyepről. A pálfordulás George Chaump vezetőedzőnek köszönhető, Rick Tolley 1970-es halálát követően az alapokat a magyar származású Jack Lengyel fektette le. Jim Donnan-al 1992-ben a Youngstown State (31-28), négy év múlva Bob Pruett dirigálásával a Montana (49-29) legyőzésével koronázták őket a második vonal bajnokaivá. 1996-ban a Randy Moss, John Wade, Eric Kresser-féle együttes az idény első percétől az utolsóig a rangsor első helyén tanyázott, 15-0-ás mérleggel zártak és egyetlen ellenfelük sem tudott 1 TD-s lőtávolon belülre kerülni. Egyedülálló módon 1991 és 1996 között minden évben legalább elődöntőig jutottak a rájátszásban. Mielőtt 1997-ben felmentek az NCAA első vonalába, összesen 7 konferencia-győzelemmel büszkélkedhettek, az 1937-es Cam Hendersonnal elért Buckeye konf trón és a 9-0-1-es mérleg azért kiemelendő, mert Henderson a kosarasokat is edzette, és amfoci terén egészen 1988-ig nem jött össze semmi más.

Az első osztály MAC csoportjában 8 évet játszottak, ötször meg is nyerve azt. Első Bowl meccsükön ugyan kikaptak az Ole Miss-től ’97-ben (31-34), de a Motor City Bowlra tulajdonképpen bérletet váltva Chad Pennington irányításával a Louisville, - egy veretlen menetelés végén - a BYU, majd a 2000-ben már Byron Leftwich-el a Cincinnati legyőzése sem okozott nekik gondot a michigani Pontiac Silverdome-ban. 2001-ben a GMAC Bowlon NCAA pontrekord született az East Carolina elleni dupla hosszabbítás során, 64-61 arányban arattak diadalt a szünetben még 8-38-as hátrányban lévő Leftwich-ék. Pruették 2003-ban a 6. helyen rangsorolt Kansas State megtréfálásával tettek szert megint országos elismertségre, ám a 2005-ös Conference USA-hez való csatlakozással járó új korszakot már egy új edzővel képzelte el a vezetőség. Nem kis hibát elkövetve, Mark Snyder öt évnyi eredménytelenség hatására 2009-ben mondott le, 2010-től Doc Holliday próbált rendet tenni, több-kevesebb sikerrel.

Otthonuk, a Joan C. Edwards Stadium a dél-karolinai Williams-Brice Stadium mellett az élvonal egyetlen stadionja, amelynek exkluzív névadója egy hölgy. Joan és férje, James Edwards csaknem 65 millió dollárral támogatták a Marshall egyetemet, nagylelkűségüket a névadással hálálta meg a klub. 38 ezer néző befogadására alkalmas, igény szerint 55 ezresre bővíthető. A nézőcsúcs 41 382 fő (2010, vs. West Virginia). 1991-ben a Fairfield Stadium-ot váltotta, igazán rettegett oroszlánbarlang, a Herd jelenlegi mérlege hazai környezetben 121-22, a 86%-os győzelmi mutató még az Alabamáét is felülmúlja. A pontszerzések után hangzik el a „Thunder Clap”, vagyis a tapsvihar. Minden néző annyit tapsol a feje felett, ahány pontot éppen szereztek kedvenceik. A helyi hallgatók alkotta B-közép „Marshall Maniacs”, azaz Marshall-mániások néven fut.

Riválisok:
Ohio – Harc a csengőért. A 80 mérföldre lévő egyetemmel közösen létrehoztak egy vándorserleget, amit minden meccs után hazavihet a győztes. Mivel a Marshall 2005-ben kilépett az MAC-ból, így évekig nem találkoztak, 2009-ben azonban összeakadtak a Little Caesars Pizza Bowlon (21-17-re nyertek a bölények), majd 2010-ben a rivalizálást újraélesztették. Az örökmérleg tekintetében a Bobcats a jobb, 31-19-6 arányban.

West Virginia – Friends of Coal Bowl, díj a Kormányzó Kupája. A Marshall állami riválisáról van szó, mégis 1997-ben játszották mindössze az ötödik derbijüket egymás ellen, az azt megelőző 1923-ban volt. '97-ben került fel az első osztályba a Marshall és első meccsüket rögtön a Mountaineers ellen kötötték le. A lefújásnál a hegylakók örülhettek, mégis keserű szájízzel ért véget mindkét csapat számára a mérkőzés, nem tudtak kompromisszumot kötni róla, hogy a továbbiakban miként folytatódjon a versengés. A vita 2006-ig húzódott, így 2012-ben csupán 12. alkalommal feszültek egymásnak a felek, és mindannyiszor a WVU kerekedett felül.

Halhatatlanok:
Jim Donnan (1990-95): A legendás edző négy nagydöntőbe vitte be fiait, 1992-ben nyerni is sikerült. Playoff mérlege 15-4, senkinek sincs ennél jobb az FCS történetében. Az év edzője díjat 1992-ben és ’95-ben kapta meg

Harry „Cy” Young: (1910-12): A Marshall College színeiben kezdett sportolni (1961-ben kapott az intézmény egyetemi rangot), majd a Washington & Lee csapatánál folytatta. Fociban és baseballban egyaránt all-American játékos

Jackie Hunt (1939-1941): Majd' 4000 yardot és 27 touchdownt futott a 10 meccses alapszakaszban, ezzel rekordot állított fel a ligában, 1940-ben. Kétszeres all-American, a Chicago Bears draftolta

Mike Barber (1985-88): Ő is kétszeres all-American, huntingtoni karrierje alatt több mint 4200 yardot kapott el, és fő letéteményese volt az 1987-es, első döntőt játszó csapatának

Troy Brown (1991-92): Mindkét évében bajnoki döntőbe jutottak, másodikat meg is nyerték. Ez idő alatt 139 elkapást jegyzett, 2746 yard és 24 touchdown volt a mérlege. Visszahordóként is sztárnak számított. A Patriots színeiben 14 szezont töltött a profi ligában és 3 Super Bowlt nyert

Frank „Gunner” Gatski: Az 1940-es évek elején linebackert és centert játszott itt, valamint az Auburn-ön. A profi futball hírességek csarnokának is tagja, 1985 óta. 2005. október 15-én vonultatták vissza 72-es számú mezét az Edwards stadionban, egy hónappal később, 86 éves korában hunyt el. Huntingtonban utcát neveztek el róla