Újra működünk, köszi a türelmet!

NFL meccsbeharangozók - 12. hét

2016. november 27., 17:05

Jön az utolsó vasárnapi forduló novemberben.

NFL meccsbeharangozók - 12. hét


Chicago Bears - Tennessee Titans
2016. november 27. 19:00, Soldier Field, Chicago

Nem lehet azt állítani, hogy a 12. játékhét kínálata közül ez a párosítás mozgatná meg a legnagyobb tömegeket világszerte. A Bears minden várakozást alulmúlóan teljesített idén, ráadásul erre a meccsre ténylegesen széthullott a keret. Legutóbb a Chicago 22-16-ra kikapott a Giants vendégeként, úgy, hogy a második félidőben nem szerzett pontot. A Titans határozott fejlődésen megy keresztül ebben a szezonban, szép győzelmeket tudhat magáénak Mike Mularkey együttese, de nem sikerült átlépni a saját árnyékukat, hiszen rövid időn belül kétszer is kapituláltak a Colts ellen, ezzel nagyon távol került a csoportgyőzelem. A mai mérkőzésen persze egyértelmű favorit a Tennessee annak tükrében, ha végignézünk a Bears nem hadrafogható játékosain. Jay Cutler karrierje nem csak Chicagoban, hanem overall a végéhez közeledik, a 33 éves irányító testének állapota jelentősen megsínylette az évek óta tartó verést, most vállsérülése száműzi a partvonalon kívülre. Rajta kívül a támadósorból biztosan hiányzik Josh Sitton guard bokasérülés miatt (a másik remek guard Kyle Long már IR-en van), Eddie Royal elkapónak kiújult a lábfej sérülése, a kezdő TE Zach Miller lábfej törése miatt került IR listára a héten, Alshon Jeffery elkapó pedig eltiltását tölti. A védelemben is akadnak problémák Chicagoban, hiszen Jarrell Freeman linebackert is elmeszelte a liga tiltott szerek használata miatt. Jó hír viszont, hogy Leonard Floyd nem szenvedett nyak- és gerincsérülést múlt héten, "csupán" agyrázkódása van a remek rookie évet futó játékosnak, így ő sem lesz bevethető a mai mérkőzésen. Kérdéses besorolást kapott még Mitch Unrein (DL, hát), Christian Jones (LB, boka) és Deiondré Hall (CB, boka) is, közülük a fiatal cornerback játékára nincs sok esély. A Tennessee ezzel szemben a liga legegészségesebb keretével rendelkezik. Ma csupán a 3. számú TE Phillip Supernaw nem tud beöltözni agyrázkódás miatt, rajta kívül még a backup safety Daimion Stafford combhajlító sérülése miatt kapott kérdéses besorolást.

Cutler és Hoyer hiányában Matt Barkley lesz a Bears kezdő irányítója, ezzel körülbelül mindent el mondtam az esélyekről. Bár nem tartozik a legjobb védelmek közé a Titans egysége, de egy Matt Barkley kaliberű irányító leradírozása minden NFL védelemtől elvárt, még akkor is, ha a Titans főleg passz ellen sebezhető. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a Titans jó néhány igen erős passzjátékkal rendelkező támadósor ellen játszott már (Lions, Chargers, Raiders, Packers, Colts 2x), ennek ellenére a 90.6-os passer rating, amivel a Titans ellen dolgoznak annyira nem tragédia. Ezen vélhetően tovább tud majd javítani a Titans defense. A Bears támadófalának összetétele ugyanaz az 5 ember lesz (Leno-Kush-Whitehair-Larsen-Massie), amely a Vikings elleni győzelem alkalmával korrekt teljesítményt nyújtott, de nem valószínű, hogy Matt Barkley is képes lesz az egység hibáit eltüntetni. Brian Orakpo és Derrick Morgan duója már 17 sacknél tart a szezonban, elég komoly meglepetés lenne, ha ez a szám nem emelkedne. A Bears elsősorban Jordan Howardban bízhat. Az idei 5. körös választott telitalálatnak bizonyul, remek fit a Bears zone blocking sémájába. A Titans azonban nincs hendikepben így sem, hiszen az ellenük meccsenként átlagolt 92 yard kimondottan jó teljesítmény, még ha a 4,1 yard/carry-s átlag annyira nem is kiemelkedő. Mivel sem Barkleyt, sem a Bears alaposan megtizedelt elkapó brigádját (Meredith & Wilson a két kezdő WR, az UDFA Braunecker a kezdő TE) nem kell nagy mértékben respektálni, így nagyon sok 8 emberes boxot mutathat a Titans a Bears futójátékának megfékezésére. Perrish Cox cornerback teljesítményével nincsenek megelégedve a Titans háza táján, a rutinos játékos helye hírek szerint elég bizonytalan a kezdőben, könnyen lehet, hogy Brice McCain veszi át a helyét.
A labda túloldalán találhatjuk talán a kevésbé egyértelmű párharcot, bár itt is inkább a Titansnek áll a zászló. Marcus Mariota a döcögős kezdés után nagyon elkapta a fonalat. A másodéves irányító az elmúlt 7 mérkőzésen 19 TD passzt osztott ki (plusz két futott TD), mindössze 3 interception mellett, 5 mérkőzésen is 100+-os QB ratinget produkálva. Mariota különsen a red zoneban hatékony, eddigi karrierje során 31 TD passz mellett, 0 eladott labdája van az ellenfél 20 yardosán belül. Delaney Walker és Rishard Matthews számítanak a fő célpontokoknak, mindkettőjük 600 elkapott yard felett jár, 5 illetve 6 TD-vel, s nem szabad elfeledkezni Kendall Wrightról és a szintén 5. körös újonc Tajae Sharperól sem, ráadásul a Bears nagyon gyenge secondaryvel rendelkezik. Bár Tracy Porter korrekt szezont fut ugyan, és Bryce Callahan is használható, de rajtuk kívül rutintalan és rossz játékosok érdekes egyvelege Vic Fangio másodvédővonala. A Titans passzjátékának hatékonysága természetesen a liga egyik legjobb futójátékán alapul. A nagyszerű támadófal mögött DeMarco Murray visszatért dallasi formájához, már 1000 yardnál jár. A Bears futás elleni védelme szintén a jobbak közé tartozik, átlagban 98 yardot engednek, 3.7-es yard átlaggal futásonként, azonban ahogy említettem már, a megbízható tacklegyár Jarrell Freeman eltiltás miatt nem szerepelhet. Helyét a 4. körös rookie Nick Kwiatkoski fogja átvenni, ami mindenképpen nagy érvágás a Bearsnek. Floyd hiányában az irányítósiettetés elsősorban Willie Youngra és Pernell McPhee-re hárul majd az edge-ről, ugyanakkor Taylor Lewan és Jack Conklin személyében két átlagon felüli játékos védi Mariotát az oldalról érkező nyomás elől. Talán a támadófal belsejében több keresnivalója lehet a chicagói védelemnek, ráadásként az egész évben eddig mindössze 3 meccsen játszó Eddie Goldman visszatérhet a védőfal centrumába.
Összességében bombameglepetés lenne, ha nem a Titans nyerné ezt a mérkőzést. Azt még el lehet képzelni, hogy az első félidőben viszonylag jól fogja magát tartani a Bears (védelme), de a szünet után a Titans simán lelépi majd a Chicagot és nagy arányú győzelmet arat véleményem szerint. A Bears drukkerek számára azért lehet érdemes végignézni a várható szenvedést, hogy az eddig kevés játéklehetőséghez jutó újoncok közül (Kwiatkoski, Bush és Braunecker) tud-e valamelyikük valami pluszt hozzátenni a mérkőzéshez.

 

Buffalo Bills - Jacksonville Jaguars
2016. november 27. 19:00, New Era Field, Orchard Park

A 12. játékhét talán legkevésbé nézőcsalogatóbb mérkőzését játsszák Buffalóban, de ettől függetlenül a hazaiaknak elég fontos a találkozó. A vendégek matematikailag még bejuthatnak a rájátszásba, de ahhoz minden meccsüket nyerniük kellene, a nagyobb kérdés a Jaguarsnál inkább a főedző kiléte lesz, hiszen Gus Bradley mérlege jelenleg 14-44, a legjobb szezonja tavaly volt, amikor 5-11-el zártak. A Bills továbbra is küzd egy wild card helyért, múlt héten egy rendkívül fontos meccsen nyertek 16-12-re a Bengals ellen, a Jaguars pedig idegenben kapott ki a Lionstól 26-19-re.
Rex Ryan védelme remekül hatástalanította a Bengals támadóit, igaz AJ Green és Giovani Bernard is súlyos sérülést szenvedett, de a második félidőben mindössze öt first downt engedtek, Stephon Gilmore pedig két interceptiont is szerzett. Ugyan a Jaguars támadósora nem hozza azt a szintet, mint tavaly, de egy kevésbé fókuszált Bills védelem ellen lehet keresnivalója Ivory-éknak. Külön érdekes lesz a Bills védőfal - Jaguars támadófal párharc, ugyanis Doug Marrone a Jags O-Line edzője, aki két éve felmondott a Buffalo főedzőjeként. Ráadásul a hazaiak szerezték idén a legtöbb sacket, Lorenzo Alexander jelenleg tízzel az első, de rajta kívül még kilenc játékos vitte földre az irányítót.
LeSean McCoynak hétfőn műtötték az ujját, de elvileg pályára tud lépni, ami nagyon sokat dob a támadóegységen, az ő egészségén múlhat az év végi rájátszás is. Négy „futós” kategóriában vezeti jelenleg a ligát a Bills: meccsenkénti szerzett yardok (157.8), futásonként szerzett yardok (5.3), futott TD-k (17), és kontakt előtti szerzett yardok futásonként (3.7). De mostantól nem csak a futásra kell koncentrálni az ellenfél védelmének, mivel visszatért sérüléséből Sammy Watkins, aki a 2. hét óta nem lépett pályára.
A sérültekre rátérve a hazaiaknál IR-re került a safety Robert Blanton, biztosan nem játszhat Mike Gillislee (RB), és kérdéses besorolást kapott, de játszani fog Cordy Glenn (LT), és Charles Clay (TE). A Jaguarsnál nem kell sokat gondolkozni az inaktív listán, mivel biztosan nem játszik Julius Thomas (TE), Jared Odrick (DL), Chris Smith (DE), Dan Skuta (LB), és TJ Yeldon (RB) játékára is minimális esély van.
A mérkőzés esélyes egyértelműen a Bills, nyolc pontos favoritok otthon, viszont ha megint sok büntetést kapnak, amivel nem tudnak haladni, vagy az ellenfélnek adnak yardokat, és dekoncentráltan játszanak, benne van, hogy nem tudják hozni a „kötelezőt” és ismét lemondhatnak a rájátszásról.

 

Baltimore Ravens - Cincinnati Bengals
2016. november 27. 19:00, M&T Bank Stadium, Baltimore

A szezon előtt akár azt is gondolhattuk volna erre a párosításra pillantva, hogy fej-fej mellett haladó csapatok csapnak majd össze, akik a csoportelsőségért vagy épp a WC helyekért küzdenek majd. Az élet azonban máshogy írta meg az eseményeket. A Bengals a biztos PO szereplések után idén nagyon széteső gárda benyomását kelti, és 3-6-1-es mérlegével már nem igen reménykedhetnek a rájátszásban. A hazai csapat azonban 50%-on áll, és egy esetleges győzelemmel visszavenné az első helyet a csoporton belül a Steelerstől.
A múlt hét kulcsfontosságú volt a Bengals számára. Az amúgy sem igazán szerencsés és sikeres szezon még szerencsétlenebbül folytatódott a Bills ellen. A fájó hazai vereségen túl a szezon hátralévő részére kiesett Gio Bernard futó térdsérülés miatt, és biztos ki kell hagyjon pár hetet a csapat legjobb támadója A.J. Green is, az ő idei visszatérésében azonban még lehet reménykedni. Rajtuk kívül a mai mérkőzésen valószínűleg nem lép pályára Shawn Williams (S térd) és C.J. Uzomah (TE, vádli) sérülés miatt.
A Ravensnél a fontosabb játékosokat illetően Alex Lewis guard bokas sérülés miatt biztosan kihagyja a mérkőzést, nem valószínű a játéka Jimmy Smith cornernek hát-, valamint Crockett Gillmore TE combsérülés miatt, és kérdéses besorolást kapott Elvis Dumervil (OLB, lábfej), Timmy Jernigan (DE, váll), Brandon Williams (NT, hát) és Marshal Yanda (G, váll) problémák miatt. A kérdéses státuszú játékosok közül azonban mindenki teljes értékű edzést tudott végezni a hét második felében.
A Bengals Green kiesése miatt több szempontból sincsen irigylésre méltó helyzetben. A liga egyik legjobb defensével kell harcba szállniuk és az első számú elkapójuk hiányában, így várhatóan megpróbálnak majd egy domináns futójátékkal operálni, azonban a Ravens még mindig magasan a legjobb a futás elleni védelemmel rendelkezik, így mindenképp kulcsa lehet a mérkőzésnek, hogy ki tud kijönni győztesen boxban zajló csatának. Green mellett Bernard is nagyban hiányozhat majd Daltonnak, aki így a két kedvenc célpontját vesztette el. Nélkülük az Eifert, Boyd, LaFell hármasra számíthat csak az irányító, ami a korábbi évekhez képest meglehetősen vékony, mégha az újonc Boyd ígéretesnek is tűnik, Eifertben pedig bármikor benne van a 100+ yardos meccs. Jimmy Smith vélhető hiányában azonban támadható a Ravens cornerback sor. Daltonnak ellentétben Flacco célpontjai egyre jobbnak mondhatóak így, hogy Steve Smith is a háta mögött hagyta az év eleji sérüléseket és Pitta is 2012 után úgy tűnik újra terhelhető egy egész szezonon át.
A Ravens múlt héten a liga legjobb formában lévő csapatától kapott ki, most viszont haza pályán egy több sebből vérző Bengals ellen papíron kötelező a győzelem, ha tartani akarják a lépést a Vasassal. A vendégeknél ha ez a meccs se lesz meg akkor valószínűleg végleg elúszik az ide rájátszás, idegenben a csoporton belül eddig 3-0-ás mérleget felmutató Ravens ellen azonban mindenkitől 110% kell a győzelemhez. 

 

Atlanta Falcons - Arizona Cardinals
2016. november 27. 19:00, Georgia Dome, Atlanta (TV: Sport2, ÉLŐ)

Újabb „madárrangadót” rendeznek az NFL-ben, ezúttal a sólymok és a kardinálispintyek csapnak össze. Egyik csapat sem a legjobb formájában érkezik, a Falcons az utóbbi öt meccséből csak kettőt nyert meg, míg a Cardinals a legutóbbi négyből egyet.
A hazaiaknál elég rövid a sérültlista, Desmond Trufant (CB) játéka kérdéses, Matt Bosher (P) mellé pedig leigazoltak még egy puntert, Matt Wile-t, így gyaníthatóan nem lesz ma bevethető. A Cardinalsnál visszatérhet Tyrann Mathieu, míg az elkapó Michael Floyd game-time decision lesz, azaz a meccs előtt derül ki, hogy pályára léphet-e. A vendégeknél szintén kérdéses besorolást kapott Justin Bethel (CB), Earl Watford (G), és Brittan Golden (WR), de valószínűleg mind játszani fognak.
A Falcons legutóbb az Eagles védelme ellen szenvedett és a Cardinals secondary-je is a jobbak közé tartozik, sőt, az Arizona engedte a legkevesebb passzolt TD-t idén. A Julio Jones - Patrick Peterson párharc parádésnak ígérkezik, két éve 189 yardot kapott el Julio, ami Peterson legrosszabb szezonja volt, most a 100 yard is meglepő lenne. Rajta kívül viszont a többiek átlagos teljesítményt nyújtanak, a Sanu - Freeman - Coleman trió nem szerzett annyi elkapott yardot, mint Julio Jones összesen. Igaz, a két futó a földön elég eredményes, most viszont a liga egyik legjobb futás elleni védelmét fogadják, Calais Campbellnek fantasztikus éve van, Shanahanék helyében én a másik irányba próbálnék futni.
A vendégeknél továbbra is a támadósor gyengélkedése a legnagyobb probléma, na meg a speciális egység, ami múlt héten 100 yardos kickoff return TD-t engedett, amivel kicsúszott a csapat kezei közül a meccs. A támadófal ismét új felállásban fog játszani, DJ Humphires átkerül a baloldalra, Wetzel LG lesz, ahol pár héttel korábban jól játszott, míg a jobb oldali tackle Ulrick John lesz. Ez sem segíti az Arians - Palmer duót, utóbbit sokan szidják a gyenge teljesítménye miatt, de a playhívások és a támadófal összeomlása is közrejátszik benne. Arians pedig idén másodszor került kórházba egy napra, ha tovább romlik az egészségügyi állapota, még az is benne van, hogy év végén visszavonul a 64 éves HC. A Cardinals támadósora egyébként továbbra is a Larry David show miatt működik, azaz a Fitzgerald - Johnson pároson, utóbbi eddig a szezon mindegyik meccsén 100 scrimmage yard felett zárt.
Könnyen shootoutba fordulhat a találkozó, ami a Falconsnak kedvezhet, de ha a Cardinals limitálni tudja Julio Jonest, egy kevés pontos meccsen szerezhetnek meglepetést. A Falconsnak is fontos a győzelem, hiszen mindhárom csoportellenfél jön fel a nyakukra, míg az Arizonának egy újabb vereség végleg lezárná a rájátszással kapcsolatos reményeket.

 

Cleveland Browns - New York Giants
2016. november 27. 19:00, FirstEnergy Stadium, Cleveland

 

New Orleans Saints - Los Angeles Rams
2016. november 27. 19:00, Mercedes-Benz Superdome, New Orleans

Két 4-6-os mérleggel álló csapat feszül ma egymásnak a Superdomeban. Ezáltal mind a két gárda messze van jelenleg a rájátszást érő helyektől. A Saints csoportjában a Falcons, a Ramsében pedig a Seahawks lépett meg a mezőnytől annyira, hogy a csapatok lőtávolon kívülre kerültek.
A fontosabb neveket tekintve a Ramsnél a kezdő center Tim Barnes, a hazaiaknál pedig Terron Armstead (T), Mark Ingram (RB), Senio Kelemete (G) és Tim Lelito (G) játéka kérdéses. Ingram azonban a hírek szerint játszani fog, ami jó jel a Saints drukkerek számára. A maradék három falember kiesése mindenesetre aggályokat vethet fel, hisz a vendégeknél a liga egyik legjobb front7-je tanyázik. Sokban amúgy sem bízhatnak a Rams hívei a mérkőzéseiken, minthogy a védelmük folyamatos nyomás alatt tartja az ellenfelet, és esetleg még pontokkal is hozzásegítik a csapatot a győzelemhez. Azonban a támadósorban hiába kezdett a múlt héten végre Goff, nem érkezett előrelépés. Goff ugyan nem adta el a labdát, de nem is nyújtott sajnos semmi olyat, amitől azt lehetne mondani, sokkal jobb választás jelenleg, mint Keenum. Persze az újonc ebből az állapotból még fejlődhet míg a 28 éves Keenum aligha lesz jobb. A védelem így azonban még mindig túl sok időt tölt a pályán, ami miatt a meccs végére már kevésbé élesek, és ez a múlt héten is a csapat győzelmébe került a Miami ellen, akik 0-10-ről két drive alatt 14-10-re alakították a mérkőzés állását és nyerték végül azt meg. A Saints két nehéz ellenfélen van túl, ám a szerencse ezúttal sem őket segítette és mind a Denver, mind a Panthers ellen vereséget szenvedtek el. A sorsolás és a csapatok erejét nézve azonban a szentek bizakodhatnak még némi javulásban a szezon hátralévő meccseire tekintve. Ahhoz, hogy egy nagy hajráról lehessen beszélni első körben ezt a mérkőzést kötelező hoznia a hazai csapatnak. A Rams az elmúlt 4 fordulóban nem átlagol 10 pontot sem, és hiába az erős védelem, ha Breest nem törik össze a mérkőzés korai szakaszában, az öreget nehéz 20-25 pont alatt tartani. A Thomas, Cook, Snead, Fleener vezette elkapó brigád ráadásul túl sok emberre támaszkodik ahhoz, hogy a vendégek fel tudják őket tartóztatni. A Saints védőinek Gurley kikapcsolását kell elsősorban elvégezniük. Ezt segíteni fogja, hogy a Fairley-Rankins kettős kezd összeállni, ami ha ezen a mérkőzésen is folytatódni fog, a másodéves futó egyedül kevés lesz ahhoz, hogy meccsben tartsa a kosokat.
Egyértelműen a Saints a mérkőzés esélyese, és egy nagyobb arányú győzelem is benne van a levegőben, ám a támadófalban lévő sok sérült miatt lehet, hogy Brees sok időt fog a hátán feküdve tölteni, amiből bármikor kijöhet valami sérülés is.

 

Miami Dolphins - San Francisco 49ers
2016. november 27. 19:00, Hard Rock Stadium, Miami

A 8 meccses nyeretlenségi szériával rendelkező 49ers a legutóbbi 5 meccsét megnyerő Miami otthonába utazik, hogy ma este összecsaphassanak. A Miami múlt heti áldozata a Los Angeles Rams volt, míg a 49ers az ugyancsak AFC East-beli Patriots-tól szenvedett vereséget. Ha a két csapat egészséges lenne akkor az esélyek nagyon a Miami felé billentenék a mérleget, de a 49ers „szerencséjére” a Miamiról sok mindent el lehet mondani, csak az nem, hogy egészséges. Míg a Niners sérültlistájára kimerül 4 emberben, Quinton Dial (S), Aaron Lynch (LB), Torrey Smith (WR) és Jimmie Ward (DB) mind kérdésesek, addig a Miami jelentős listát soroltat fel az injury reporton. Mike Pouncey (C) biztosan nem játszik, emellett valószínűtlen Branden Albert (T) és Xavien Howard (CB) pályára lépése is. Rajtuk kívül pedig még kérdéses Ndamukong Suh (DT), Kenyan Drake (RB), Jelani Jenkins (LB), Jarvis Landry (WR), Spencer Paysinger (LB), Kenny Stills (WR), Laremy Tunsil (T) és Mario Williams (DE) szereplése is. Ami igazán aggasztó az Pouncey és Albert kiesése, hiszen ez a Miami akkor tud igazán jó futballt játszani, ha egészséges a támadófala. Egyébként pedig jön a szenvedés a támadóoldalon, mint ahogy láthattuk a szezon első pár meccsén és a múlt héten is.
Viszont a 49ers-nek még így is egy verhető ellenfélnek kéne lennie, főképp, hogyha PO-álmokat dédelget a csapat. A 49ers támadósora jelenleg a 30. legrosszabb a ligában a yardok tekintetében, de ez a szám csalóka, hiszen a futás tekintetében a liga legjobbjai közt vannak, számszerint 5. legtöbb yardot szerzik a földön. Így a feladat adott a Miami számára, meg kell állítani a 49ers futójátékát és hagyni, hogy Kaepernick próbálja megnyerni a meccset. Tekintetbe véve viszont, hogy a Dolphins védelme nem éppen jeleskedik a futás megállításában, akár egy érdekes meccs is kikeredhet ebből az összecsapásból. A másik oldalon is a földön való játék lesz a kulcs, Jay Ajayi lubickolhat majd ez ellen a védelem ellen.
Összességében az LA elleni meccs után egy újabb jó értékmérő jön a Miami számára, aki nem veszítheti el a meccset, ha a rájátszás utáni álmait komolyan gondolja. A 49ers pedig nyilvánvalóan bele akar rondítani ebbe az álmodozásba, kérdés, hogy sikerül-e neki.

 

Houston Texans - San Diego Chargers
2016. november 27. 19:00, NRG Stadium, Houston

 

Tampa Bay Buccaneers - Seattle Seahawks
2016. november 27. 22:05, Raymond James Stadium, Tampa

Fontos mérkőzést rendeznek a rájátszás szempontjából vasárnap délután Floridában, a Tampa Bay az Atlanta nyomában van szorosan, míg a Seattle sorozatban negyedik győzelmére készül, amivel szinte biztosan az övék lenne az NFC West trónja idén. A Buccaneers hatalmas meglepetésre múlt héten idegenben legyőzte a Kansas City Chiefs-t, leginkább Jameis Winston pontos játékának és a védelemnek köszönhetően, a Seahawks pedig az Eaglest verte.
A hazaiaknál eléggé megtizedelődött a cornerback sor, ami kulcsfontosságú lehet, Brent Grimes kvadricepsz sérülés miatt erősen kérdéses, Alterraun Verner bokasérüléssel küszködik, valamit pénteken hunyt el az apja, a nickelback Jude Adjei-Barimah pedig négy meccses eltiltását kezdi meg. De nem ők lesznek az egyedüli hiányzók, Charles Sims futó IR-re került, Evan Smith center sem bevethető, és Luke Stocker (TE), valamint Jaquizz Rodgers (RB) játéka is kérdéses. A másik oldalon a legnagyobb hiányzó Earl Thomas söprögető, aki eddig karrierje összes meccsén pályára lépett 2010 óta. Mellette a cserefutó cseréje, Troymaine Pope sem játszik, Ronnie Shields csere TE IR-re került, Brock Coyle LB játéka erősen kérdéses, és Justin Britt center sem biztos, hogy be tud öltözni.
Ami a legfontosabb a Tampa Bay oldalán, hogy Winstonnak hamar el kell engednie a labdát, gyors passzos támadásokat kell vezetnie, mivel a Seattle-nek nagyon jó a passz siettető egysége, Cliff Avril és Frank Clark együtt 17.5 sacknél jár, ráadásul a Bucs támadófala sem tartozik a liga élvonalába. Ezért kellene inkább a futásra építeni, ami meglepő módon Martin majd Sims hiányában is vállalható volt, passzjátékoknál pedig Mike Evans-on kívül Cameron Brate lehet fontos láncszem a RedZone-ban. A Seattle támadóegysége újból a jobbak közé tartozik, miután Russell Wilson teljesen felépült, és hiába totális csőd néha a támadófal, ameddig nem viszik földre Wilsont, bármi lehet a playekből. Jimmy Graham is kezdi visszanyerni New Orleans-i formáját, és úgy tűnik, hogy új futót is sikerült találni CJ Prosise személyében, de sérülés miatt csak a rájátszásban láthatjuk legközelebb. De legalább Thomas Rawls egészséges egyelőre.
Idegenben is toronymagas esélyes a Seahawks, hat pontos favoritok, mind offense, mind defense oldalon nagy különbségek vannak papíron, és az elmúlt két és fél szezonban mindössze négy győzelmet szerzett hazai pályán a Bucs. A hazaiaknak akkor lehet esélyük, ha minden lehetőséget pontokra váltanak, múlt héten mindössze három drive-ban nem sikerült mezőnygólt vagy touchdownt szerezniük, de ha egy sokpontos adok-kapokba fordul a találkozó, nem valószínű, hogy tartani tudják a lépést Wilsonékkal.

 

Oakland Raiders - Carolina Panthers
2016. november 27. 22:25, Oakland Alameda Coliseum, Oakland (TV: Sport2, ÉLŐ)

 

New York Jets - New England Patriots
2016. november 27. 22:25, MetLife Stadium, East Rutherford

A szezon előtt mindenki az egyik legnagyobb rangadóként emlegette ezt a mérkőzést, a mostani helyzetről mindent elmond, hogy ki lett mozgatva a SNF-ről az összecsapás. A New York Jets-nek botrányos szezonja van, míg a Patriots szokás szerint szárnyal az alapszakaszban. Miért is érdemes nézni akkor ezt a mérkőzést? – kérdezheti a laikus NFL-néző, sima Patriots győzelmet várva. A válasz annyi, hogy mindegy milyen formában volt a két csapat, a legutóbbi 6 mérkőzésükon mindig egy TD-beli különbség döntött, pedig volt Jets-nek 4-12-es szezonja is. Így ebbe kapaszkodhat az átlag néző, hogy megint feltalálja magát a zöld-fehér alakulat, mert amúgy tény és való, elég haloványak az esélyeik. A védelem szenved a passzjáték ellen és Tom Brady sem fogja megkönnyíteni a dolgukat. Ami nagyon a Jets ellen szól az TE-k elleni védekezés, hiszen nekik egyet se nagyon sikerül megtartani, nemhogy kettőt, ha a Gronkowski - Bennett párosra gondolunk. A futójáték ellen azért hozzák a kötelezőt, így nem valószínű, hogy a földön verik majd meg őket. A másik oldalon visszatér Ryan Fitzpatrick, aki a Jets Namath-utáni érajának egyik legrosszabb irányítóteljesítményét hozza eddig a szezonban, ami nem biztató dolog. Érthetetlen, hogy miért ragaszkodik még Todd Bowles Fitzmagic-hoz, és miért nem hagyja pár meccsig játszani a legutóbbi mérkőzésen kezdő Bryce Petty-t.
A futójátékban bízhat a zöld-fehér alakulat, hiszen amikor Matt Forténak jó meccse volt, akkor általában győzött az együttes, és hát a Patriots legyőzésére is még mindig a "sok futással Brady-t lent tartom az oldalvonalon" stratégia a legesélyesebb. Talán a mérkőzés legfontosabb párharca a Jets védőfala és a Pats támadófala közt fog zajlani, hiszen a legkönnyebben Bradyt a belső nyomással lehet hatástalanítani. Nagy kérdés még, hogy Bowles mennyire tudja majd visszafogni magát a blitzek tekintetében, hiszen a Jets az egyik legtöbbet blitzelő csapat, csakhogy Brady pedig az egyik legjobban dobáló irányító amikor blitzelik.
Összességében az elmúlt évek tapasztalatai szoros meccset ígérnek de ezen kívül semmi más nem szól a new york-iak mellett, így könnyen lehet, hogy nagy verésbe szaladnak majd bele.

 

Denver Broncos - Kansas City Chiefs
2016. november 28. 2:30, Sports Authority Field at Mile High, Denver (TV: Sport2, ÉLŐ)

Arról dönthet ez a mai meccs, hogy ki lesz az Oakland Raiders első számú üldözője az AFC Nyugati csoportjában. A Chiefs meglepetésre kikapott otthon a Buccaneerstől az előző fordulóban, a Broncos pedig szabadhetét töltötte ekkor.
A hazaiak kerete szinte teljes egészében egészséges, csak Casey Kreitert (LS, vádli) kénytelenek nélkülözni. A vendégeknél gyatrább a helyzet, nem játszik ma Jaye Howard (DL, csípő), Dee Ford (LB, térdhajlító) és Jeremy Maclin (WR, ágyék), kérdéses besorolást kapott Derrick Johnson (LB, Achilles), Dontari Poe (DT, hát), Kendall Reyes (DE, térd), Marcus Peters (CB, csípő) és Steven Nelson (CB, nyak). Peters játéka közülük a legvalószínűbb, rajta kívül Reyes pályára lépésére van reális esély.
Látszik, hogy továbbra is sok sérülés nehezíti az egyébként jó erőkből álló KC védelem életét. A Trevor Siemian vezette passzjáték ennek ellenére nehéz meccsre számíthat, a liga egyik legjobb secondaryjével néz szembe, Demaryius Thomas és Emmanuel Sanders küzdelme Marcus Peters és Phillip Gaines ellen csemegének néz ki. Könnyebbség lehet Siemiannek, hogy az idén egyszemélyes Chiefs pass rusht jelentő Dee Ford ma hiányozni fog. A Broncos futójátéka eléggé döglődik az újonc Devontae Bookerrel, viszont a Chiefs magas átlaggal kap sok yardot a földön, ugyanakkor csak 4 futott touchdownt kaptak csak ebben az évben, ami holtversenyben a legkevesebb a ligában. A túloldalt Alex Smithnek szintén egy ligaelit másodvédelem ellen kell dobálnia Maclin hiányában leginkább Tyreek Hillnek, Chris Conleynak, Travis Kelce-nek és Spencer Ware-nek. A Denvernél ráadásul a pass rush is nagyon erős Von Miller vezetésével, így fel van adva a lecke a passzblokkolásban közepesnek számító Chiefs támadófalnak. A Broncos futás elleni védelmére ugyanazokat a jelzőket lehet ráaggatni, mint a Chiefsére (magas átlaggal sok yardot nyelnek, de nem engednek sok TD-t), ellenben Spencer Ware vezetésével van egy működőképes futójáték a vendégeknél.
Nehéz eldönteni, hogy ki a mérkőzés esélyese, elvileg a Chiefsnél megvan az az előny, hogy futással ők elvileg stabilan tudnának haladni, de a Denver mellett szól a hazai pálya és azért sok meghatározó ember sérült a főnökök védelmében. A párharc állása 57-55 a KC javára, Vegas 3.5 pontos favoritnak tartja a vadlovakat.


Hozzászólások

több mint 8 éve
A Hawks a múlt héten nem pihent, az Eaglest győztük le, Prosise belesérült a meccsbe, a rájátszásig nem látjuk.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.