NFL mérkőzés beharangozók - 13. hét

Közeleg a rájátszás, nő az izgalom.

NFL mérkőzés beharangozók - 13. hét

Kansas City Chiefs – Carolina Panthers, magyar idő szerint 19:00, Arrowhead Stadium

Miként befolyásolja a Jovan Belcher-féle tragédia a mérkőzés résztvevőit? A saját és barátnője életét is kioltó játékos tette keményen sokkolta a közvéleményt, képzeljük el, hogy az ismerősei mit érezhettek. Egy ilyen eseményből lehet erőt meríteni, ugyanakkor dekoncentráltságot is okozhat. A párducok részéről gyaníthatóan kihagyja a mérkőzést Jonathan Stewart, így a az 5. játékhét óta először DeAngelo Williamsre lesz a kezdő RB. A Panthersnek idén némiképp váratlanul nem megy a futás, de a Chiefs futás elleni védelme a liga alsó harmadába tartozik, úgyhogy nem kizárt ezen a téren némi javulás, így nem kellene megint csupán a Cam Newton showban bízni. Newton életét egyébként könnyítheti, hogy valószínűleg kihagyja a mérkőzést Kendrick Lewis safety, akinek a visszatérése a szezon közben feljavította a Chiefs secondaryjét. Tamba Hali játéka kérdéses egy térdsérülés miatt, esetleges hiányában csak Justin Houston képes konstansan siettetni Camet. Newton labdáival elsősorban Steve Smitht, Brandon LaFellt és a TE Greg Olsent keresheti. 
A labda túloldalán sem kímélik a sérülések a Chiefst, egész pontosan a támadófalat, ugyanis az LT Branden Albert és a C Ryan Lilja játéka is kérdéses. A Carolina védőfala idén jó pass rushban és a Chiefs irányítói (valószínűleg Brady Quinn fog kezdeni) nem éppen a labdabiztonságukról híresek. Szükség is van a komoly pass rushra, hiszen a Panthers védelem leggyengébb egysége a másodvédővonal, ahonnan már sérültlistán van a legjobb játékos Chris Gamble és a helyettesének Captain Munnerlynnek is kérdéses a játéka. Persze a Chiefs továbbra is futójátékra épít, és a Carolina futás elleni védelme a KC-ével van egy szinten, Luke Kuechly-éknek gyaníthatóan sok dolguk lesz ezen a meccsen. Komolyan befolyásolhatja a 2013-as draft 1/1-es választásának a sorsát ez a mérkőzés. Jelenleg ugye a KC-é eme kétes megtiszteltetés hála az 1-10-es mérlegüknek, a Jaguars áll 2-9-cel és a Panthers – Browns – Eagles hármas 3-8-cal. Ha nyer a Carolina valószínűleg ők kiszállnak ebből a harcból, ha viszont a Chiefs nyer azzal jelentősen megkavarodna a tabella alsó része.

Papp Gábor (empty taxi) 

 

Chicago Bears – Seattle Seahawks, magyar idő szerint 19:00, Soldier Field

Két playoffba igyekvő csapat mérkőzik meg egymással a Szeles városban. A Bears két vereséget követően tudott nyerni a Vikings-el szemben a múlt héten és még mindig vezetik az NFC északi csoportját. A Seahawks csak egy utolsó másodperces mezőnygóllal kapott ki Miamiban, de még az utolsó wild card helyet birtokolják.
Jót tett a Maciknak Jay Cutler visszatérése az agyrázkódás után. Ugyanakkor ez nem jó hír a Seahawks védelemnek, mivel a Dolphins ellen nem sikerült levédekezni egy újonc irányítót, mi lesz akkor a Cutler-Brandon Marshall párossal. Ezen a mérkőzésen még játszhat a két kezdő cornerük, Brandon Browner és Richard Marshall, de négy mérkőzéses eltiltás vár rájuk. Marshallt kell elsősorban levédekezniük, mivel Devin Hester agyrázkódás miatt nem játszik majd. Ez Bears special team szempontjából is rossz hír, mivel a közismerten kiváló visszahordót kell nélkülözniük. A futójátékban is hiányozhat a legfontosabb láncszem, mégpedig Matt Forte, aki bokasérülést szenvedett a Minnesota ellen. Michael Bush szerencsére bevethető és a Seahawks futás elleni védelme nincs csúcsformában. Viszont ne felejtsük el, hogy az NFL egyik leggyengébb támadófalával rendelkeznek a Macik. Ezt az egységet még a sérülések is tizedelik, ugyanis a jobb oldali guard Lance Louis sérülése miatt idén már nem játszhat, helyét a tackleként eléggé beébő Gabe Carmi veheti át. A másik guard Chris Spencer sincs bevethető állapotban a bal oldali guard posztot a hét elején szerződtetett Andre Gurode veheti át. Ez a kaotikus helyzet a hazaiak támadófalában remek alkalmat adhat a Seattle passz siettetőinek, hogy odaérjenek Cutlerhez és zavarják a passzokban.
A vendégek támadói a szezon első felében akadozott idegenben. Az utóbbi hetekben már tudnak pontokat szerezni, köszönhetően Russell Wilson remek játékának. Az újonc irányító a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén nem dobott interceptiont és kreatívan, illetve pontosan játszik. Ezúttal viszont a liga legjobban labdaszerzésre szakosodott védelmével néz szembe, mivel a Chicago 33 labdaszerzésnél tart idén. Előfordulhat, hogy az első számú cornerük, Charles Tillman lábsérülés miatt nem játszik, de ha pályára is lép nem lesz 100%-os állapotban. Igaz, hogy nem Tillmann, hanem Tim Jennings szerzi a labdákat (8 INT), tehát a fiatal irányítónak oda kell figyelnie a passzokra. A futójáték lehet a megoldás, mivel a Macik az utóbbi hetekben rendre engedik a 100 yardot az ellenfél futóinak. Ez jó lehet Marshawn Lynchnek, akit négy 100 yard feletti mérkőzés után 46 yardon tartotta a Dolphins védelme.
A legutóbbi három alapszakasz mérkőzést a Seattle nyerte, ebből kettőt Chicagoban tehát reális esély van rá, hogy megszakadjon az idegenbeli vereség sorozatuk és versenyben maradjanak a rájátszásért folytatott küzdelemben. Viszont a Chicago sem fogja könnyen megadni magát, mivel minden győzelem kell nekik, hogy megőrözzék vezető helyüket az NFC North élén.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

St. Louis Rams – San Francisco 49ers, magyar idő szerint 19:00, Edward Jones Dome

Idegenben jó az iksz. A két csapat idei első összecsapása 2008 után első alkalommal hozott döntetlent. Ez elég meglepő volt a két csapat idei eredményeit elnézve. A Rams öt mérkőzéses vereség sorozatot szakított meg a Cardinals otthonában megnyert mérkőzéssel. A 49ers is idegenben tudott nyerni, mégpedig a Saints otthonában.
Szerencsés helyzetben van Jim Harbaugh. A San Francisco főedzője két irányító közül választhatott a héten, akik mérkőzéseket nyertek neki az elmúlt időszakban. Az edző választása erre a mérkőzésre is a másodiéves Colin Kaepernick lesz, aki pont a Rams ellen kezdte meg eddig remek NFL-es pályafutását. Alex Smith a három héttel ezelőtti találkozón szenvedett agyrázkódást egy Jo-Lon Dunbaral szembeni ütközés következtében. Emiatt került a kezdőbe Kaepernick és úgy játszik, hogy Harbaugh mellette döntött ismét. A képelt ezúttal is a megszokott lesz San Francisco-i oldalon. Futtatni a labdát majd ezekből a mély passzokat sikeresen végrehajtani. Frank Gorenak 86 yard kell, hogy ismét 1000 yardos szezont produkáljon, de Kendall Hunter súlyos sérülése miatt nem játszhat már idén. Labdaérintésein a múlt héten első alkalommal aktív Brandon Jacobs vagy az idei második körös újonc LaMichael James osztozhat. A Rams védelme az első találkozón 183 yardot kapott a földön a 49erstől. Ebben kell fejlődniük és Kaepernick kezébe adni a labdát, hogy nyerje meg a mérkőzést. Önbizalommal léphet pályára a Kosok védelme, akik az Arizona ellen ött meccs óta először szereztek labdát négy interception formájában (Janoris Jenkins két INT, két visszahordott TD). Kaepernick elkapóival remek összhangban van, igaz Kyle Williams sérülés miatt a szezon további részére kiesett. Emiatt lehet idei első mérkőzésén lehet aktív A.J. Jenkins, a Frisco idei draft első körös választott elkapója.
A Rams támadóit remekül kisegítette a védelem az előző fordulóban, de említésre méltó Steven Jackson 139 futott yardja. A november elejei összecsapáson is 101 yardot futott a futás ellen jól teljesítő 49ers védelem ellen. Sam Bradfordtól sokkal több kell, mint amit az Arizona ellen bemutatott (8 sikeres passz), de a hosszú labdáit már az előző meccsükön is megvillantotta. Danny Amendola nagyon keveset játszott a Cardinals ellen Achilles problémája miatt pedig most nagy szüksége lesz rá Bradfordnak kérdés mennyit játszik majd a remek elkapó. Chris Givens ott lesz, akiben mindig benne van egy hosszú elkapás és erre figyelnie kell a 49ers secondarynek. Érdekesség, hogy az első meccsen csak két alkalommal sackelte a San Francisco védelme Bradfordot. Mind a kettőt Aldon Smith szerezte, aki vezeti az NFL sack listáját.
Nem lehet tudni mire számítsunk az első mérkőzés után, de az biztos, hogy mind a két csapat veretlen a csoporton belüli összecsapásokon.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

New York Jets – Arizona Cardinals, magyar idő szerint 19:00, MetLife Stadium

Ugyanolyan mérleg, hasonló irányító teljesítmény. Ezzel a jelzőkkel lehet illetni a Cardinals Jets elleni összecsapását. A szezon mind a két csapat számára veszni látszik, de Rex Ryan a Jets főedzője még bízik a csodában és a playoff részvételben. A Cardinals sorozatban hetedik vereségüket szenvedték el múlt héten a Rams ellenében. A Jets Hálaadás napján, fő műsöridőben kapott ki nagyon csúnyán a csoport rivális Patriots-tól. 
Mark Sanchez az év bakiját követte el múlt héten, amikor saját emberének futott neki és ejtette ki a labdát amiből a Pats TD-t hordott vissza. Mégis marad a kezdő Sanchez mert vannak olyan napjai amikor normális NfL irányító képét mutatja. A szurkolók által követelt Tim Tebow bordasérülés miatt nem biztos, hogy egyáltalán beöltözik vasárnap. A támadójáték hanyatlik a Jetsnél, de a Cardinals védelme is képes sok yardot és nagy playeket engedni. Viszont még mindig ez a csapat erősebbik egysége. Fontos lenne, ha két kihagyott mérkőzés után Calais Campbell visszatérne a védekező falba. Vele jobban fogják a futást és az irányító siettetésből is kiveszi a részét. Azonban vádlisérülése miatt játéka ismét kérdéses. A Cardinals védelme inkább a passzok ellen jobb, de ebben benne van, hogy meccsenként átlagosan 124 yardot engednek az ellenfél futóinak. Sanchez labdaeladásait limitálnia kell, mivel a Cards a legutóbbi három meccsen hét interceptiont szerzett. Inkább számíthatunk Shonn Greene és Bilal Powell futásaira, amit a vendégek igyekeznek levédekezni, hogy Sanchez döntse el a mérkőzést.
A Cardinalsnál újabb esélyt kap az újonc Ryan Lindley. A Rams ellen négy interceptiont dobó irányító dolga nem lesz könnyű. A Jets védelme mindent el fog követni, hogy kizökkentsék a tapasztalatlan játékost és ezáltal hibára késztessék. Lindley nem számíthat a támadófal alapemberére a 80 mérkőzésen kezdő centerére Lyle Sendleinre, aki térdsérülés miatt kiesett az idei szezonra. Számítani lehet erős blitzelésre a backup center Rich Ohrnberger ellen és valószínűleg többször si sikerrel járnak majd a Jets védői. Beanie Wells visszatérése yardokban nem (48), de touchdownokban (2) már megmutatkozott. A Jets védelme 143 yardot enged az ellenfél futóinak meccsenként, de a Cards az ilyen előnyöket nem szokta kihasználni. Pedig a futójáték elengedhetetlen lenne Lindley tehermentesítésére, akinek viszont Larry Fitzgeraldot kellene megtalálnia többször mint az elmúlt hetekben. Antonio Cromartie nem rossz játékos, de nem Darrelle Revis. A legproduktívabb elkapó, Andre Roberts bokasérüléssel bajlódik és játéka kérdéses.
A pintyek legutóbbi Jets elleni meccse csúnya véget ért számukra. A 2008-as összecsapáson igaz, hogy 35 pontot szereztek, de 52-t kaptak. Azonban ez lesz az első látogatásuk a MetLife Stadionba.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

Miami Dolphins – New England Patriots, magyar idő szerint 19:00, Sun Life Stadium

Az AFC keleti csoportja nagyon szorosan indult, de míg a Patriots 3-3 után beindította a rakétákat és mindenkin átgázolt, a többi három csapat a kiszámíthatatlan középmezőnyt alkotja. Ám a Fins legjobb arcát mutatva meccsben lehet a Hazafiak ellen is.
Ehhez szükség lesz az újoncként remeklő irányító, Ryan Tannehill jó játékára, a lehető legkevesebb hibával. Bár a Pats passzvédelme nem valami jó, és ez egy kihasználható gyengepont, nem árt velük vigyázni, hiszen labdaszerzésben ők a ligaelsők. Tannehill sikerességében persze komoly szerepe van az általában hatékony futójátéknak. Az utóbbi időben Reggie Bush és Daniel Thomas tandemében egyre inkább megtalálják az egészséges egyensúlyt, legutóbb a Seahawks ellen is jól mentek a földi támadások, miért ne sikerülhetne ugyanez Spikes-ék ellen, különösen Chandler Jones sérülése idején? Ha jól megy a futás és a passz is, és vigyázni tudnak a labdára, esélye lehet a Delfineknek a meglepetésre.
Azonban Tom Brady még ebben az esetben is keresztülhúzhatja Joe Philbin számításait. A liga legjobb támadóegysége számára senki ellen nem lehetetlen 30-40 pontot szerezni, és a Miami sem kivétel. Komoly hiányzói lesznek azonban ennek az egységnek: Rob Gronkowski és Logan Mankins nélkül is jó volt ugyan múlt héten a gárda, de ez feltehetően csak ideig-óráig folytatható, nehéz pótolni két ilyen klasszist. Szükség lesz a jó falmunkára és a kiegyensúlyozott futásokra, Ridley-ék nélkül Brady sem az igazi. Márpedig a múlt héten Marshawn Lynch-nek is komolyan meggyűlt a baja a Dolphins védőivel, ez semmiképpen sem jó jel a vendégcsapat számára. Ha viszont a sérülések miatt megtizedelt támadófal kordában tudja tartani a Cameron Wake-vezette hazai front sevent, akkor nem sok esélyt látok arra, hogy a Sun Life Stadium közönsége örülhessen a találkozó végén.
A Patriots kisebb nyomással vág neki a találkozónak, hiszen a rájátszásba vezető út tisztának tűnik előttük. A Miami annál inkább hajthat, hiszen negatív mérlegük ellenére is van esélyük még befogni a jelenleg Wild Card helyen álló csapatokat, 5-7-es mérleggel azonban ez már nagyon nehéz feladatnak tűnne. Kiélezett meccsre számítok, ahol ugyan a vendégek számítanak esélyesnek, de egy jól felkészített és összpontosító Dolphins meglepetést is okozhat, ahogy az már három csapatnak sikerült idén a New England ellen.

Rajnai Gergely (Rajna)

 

Tennessee Titans – Houston Texans, magyar idő szerint 19:00, LP Field

Papíron Dávid és Góliát harcának nézünk itt elébe, ez az összecsapás országos kettes. A Texans az AFC legjobb csapata, a Titans legutóbb a Jacksonville-től is ki tudott kapni, a két gárda első találkozóját nagy különbséggel hozta a Houston – mégis van némi esély egy szoros meccsre.
A szoros meccs előfeltétele, hogy Jake Locker pontosan játsszon, és ne adja el a labdát sokszor. A másodéves quarterback megmutatta már többször, hogy képes igen nehéz feladatokat is megoldani, azonban elemi hibák is benne vannak a játékában. Ha a közepesen teljesítő támadófal nem tudja megvédeni JJ Wattéktól, akkor valószínűleg a hibák fognak dominálni ezen az összecsapáson, de ha a fal elfogadható védelmet nyújt neki, akkor a Johnathan Joseph sérülése miatt nem éppen acélos houstoni secondary-t akár szét is szedheti. Chris Johnson futásaira is szükség lesz, bár legutóbbi találkozásukkor is hiába támadott remekül a földön a Titans, a Texans simán behúzta a meccset. Jó jel lehet a házigazdáknak, hogy az elmúlt két hétben a Houston védelme nem szuperált tökéletesen, sőt. 
A Houston támadói viszont annál jobbak mostanában, és nem látok sok indokot arra, hogy miért ne folytathatnák a sorozatot. A Matt Schaub-Andre Johnson kapcsolatra épülő passzjáték új dimenziókba lépett, és ismerve a Tennessee harmatos védekezését a levegőben, nem valószínű, hogy a szárnyalás most marad abba. Ha sikerülne is kordában tartani ezt a részleget, Arian Fosterék futójátéka kivégezheti a Titánokat, mivel a Tennessee futásvédelme talán még a passz elleninél is gyengébb. Abban reménykedhetnek esetleg Nashville-ben, hogy a vendégek támadófala sérülések miatt kissé gyengébb a szokásosnál, de nem valószínű, hogy a közepesnek sem igazán nevezhető hazai passrush komoly károkat okozna Schaubék környékén.
A motiváció kérdése is fontos lesz, a Texans tulajdonképpen csak a jobb kiemelésért küzd, míg a Titans-nek nincs már reális esélye a rájátszásra, így a csapatok felpörgetése sem lesz egyszerű. Ahhoz, hogy jó meccset lássunk, pontzuhatagnak kell lennie. Nagyon nehéz elképzelni, hogy a Houston ne szórja meg a Tennessee-t, Lockerék sikere azonban kétséges. Ha az új támadóedző, a korábban Peyton Manninggel remekül dolgozó Tom Moore képes lesz épkézláb stratégiát kialakítani, akkor könnyen lehet ez a meccs hasonló a Houston elmúlt két találkozójához, amikor csak hosszabbításban tudták legyőzni a Jacksonville-t és a Detroitot.

Rajnai Gergely (Rajna)

 

Detroit Lions - Indianapolis Colts, magyar idő szerint 19:00, Ford Field

Kulcsfontosságú meccs ez az AFC wildcard hely szempontjából, hiszen a 7-4-es mérlegű Colts az 5. helyen tanyázik a főcsoportban, most viszont olyan túra előtt áll, ami nem tűnik egyszerűnek, hiába veszített 3 meccset egymás után a Detroit. Idegenben ugyanis sorra jönnek a labdavesztések Luckéktól, 21 turnoverből a Lucas Oilban csak ötért voltak felelőségek. Mivel a védelem nem nagyon tud kompenzálni, így a liga 3. leggyengébb turnover különbsége az övék, minusz 14. Ami erősségük, az a szoros meccsek behúzása, 6-1 a mérlegük a 7 ponttal vagy kisebb különbséggel eldőlő párharcok során. A Lions eközben szenved a hasonló kategóriában, 7 vereségéből a legsimább is csak 10 ponton múlott. Mellettük szól viszont, hogy a Packers és a Texans után most jóval könnyebb feladat vár rájuk, és a hálaadásnapi meccs miatt extra idő is rendelkezésre állt. Arról nem is beszélve, hogy a Houston ellen ha nincs az emlékezetes Forsett touchdown, akár be is húzhatták volna a hosszabbításba torkolló thrillert. Ndamukong Suh ott lesz a pályán, mert bár 30 ezer dollárra megbüntették, eltiltást nem kapott amiért belerúgott Matt Schaubba. A támadósor legfontosabb eleme, Calvin Johnson is természetesen nagy meccsre készül, a ligát 1257 elkapott yarddal vezető Madden-arcnak 591 egységre van szüksége, hogy megdöntse Jerry Rice 1995-ben, San Franciscoban felállított rekordját, és ismerve a Colts cornerback egységét, ma ehhez nagy lépést tehet ha Stafford is úgy akarja. Sőt, akár Titus Young is visszatérhet Jim Schwartz száműzetéséből, hogy kihasználják a vendégek ezen hiányosságát, főleg, hogy Ryan Broyles formája is bíztató, 126 yarddal jelentkezett a Texans ellen. Úgy is fel lehet vezetni ezt a párosítást, hogy az NFL két legjobb formában lévő elkapója találkozik, hiszen az elkapási lista 2. helyén Reggie Wayne áll 1105 yarddal, miközben elkapások számában (84) és célbavételben (144) is ő az éllovas. Furcsa, de touchdownban nem, hiszen az újonc T.Y. Hilton 5-tel viszi a prímet, és múlt héten 100 yardos performanszot és punt return touchdownt is bemutatott. Wayne-nek egyébként 6 elkapás szükséges, hogy beelőzze az örökranglistán Andre Reedet, és feljöjjön a 10. helyre 952-vel. Andrew Luck Peyton Manning után második Colts QB-ként lépte át a 3000 yardot a Bills ellen, most pedig egy másik 1/1-es QB ellen viszi harcba a csapatát, ez az egyéni párharc is érdekes lehet akár.
Vontae Davis jó eséllyel visszatér a 8. heti sérülése után, ami jót tehet a Colts CB depthnek, viszont Tom Zbikowski térde megsérült és Joe Lefegednek vagy Sergio Brownnak kell beugrania SS posztra, ami rémisztő lehet a vendégek drukkereinek. A másik oldalon Jeff Backus még kérődjeles, így lehet, hogy Riley Reiffnek, egy újoncnak kell szembenézni Dwight Freeney-vel, ami nyilván kritikus helyzet. A kulcsemberek közül még Delmas, Vandenbosch, Corey Williams és a mai ellenféltől érkező Jacob Lacey pályára lépése is kérdéses, természetesen sokat nyom a latba, hogy végül kik vállalják a játékot, de ez csak a kirúgás előtt derül ki.
A Colts mérlege ugyan jobb, de a hazaiak tán valamivel esélyesebbnek tűnnek. Egyrészt az idegenbeli forma, másrészt a Johnson-miatti mismatch is sokat nyom a latba. Akár az is döntő lehet, hogy a két nem túl izmos futójátékkal támogatott gárda közül melyiké mutat életképesebb formát.

Herczeg Ádám (Höri)

 

Buffalo Bills - Jacksonville Jaguars, magyar idő szerint vasárnap 19:00, Ralph Wilson Stadium

Két olyan csapat méri össze erejét Buffalóban ezen a hétvégén, amelyek számára a rájátszás már elúszott, azonban ettől független igen fontos mérkőzés lesz ez jó néhány játékosnak. Hogy miért is? Könnyen lehet, hogy az idény végi jó szereplés a jövő évi csapatban kezdő pozíciót érhet, ellenkező esetben pedig egy esetleges gyengébb játék még a kerettagságot is kérdésessé teheti. A legjobb példa erre Chad Henne lehet, aki nemrég lett kezdőirányító, és két-három megnyert mérkőzéssel jövőre reális esélye lehet az első héttől a pályára kerülni. Pláne, ha így sikerülnie a csapatát „kitornászni” a draft első három-négy helyéről, és így hirtelen nem is lenne annyira egyértelmű, hogy irányítót húzzon a csapat, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a Jaguars lecsúszna Geno Smithről és Matt Barkleyról is ebben az esetben. Hasonló cipőben jár Ryan Fitzpatrick is annyi különbséggel, hogy ő már hosszabb ideje élvezi a vezetőség bizalmát, azonban sokkal több eredményt ő sem tud felmutatni. Elmondható tehát, hogy mindkét csapatnál a karrierjükért játszanak az irányítók, nézzük, kik lehet ebben a harcban a legnagyobb segítőik és ellenfeleik. A Billsnél elsősorban a villámléptű futókra kell figyelni, CJ Spiller és Fred Jackson is életveszélyes, a Jacksonville védelménél acélosabb egységek sem tudtak mit kezdeni a Buffalo futójátékával. Fitzpatrick passzaival leginkább Stevie Johnsont és Scott Chandlert fogja keresni, rájuk kell különösen odafigyelni a Jaguars védőinek, akik között akár már kezdőként is szerepelhet az egy hete még az Eaglesben pályára lépő Jason Babin. Szükség is lesz rá, mert a Jax passrush körülbelül a nullával egyenlő, anélkül pedig még a Bills offense is lubickolni fog a pályán. A vendégek támadóit a már korábban említett Chad Henne új dimenzióba emelte, Justin Blackmon kezdi megmutatni miért tartotta mindenki olya sokra a draft előtt, Cecil Shorts pedig méltó párja az újonc elkapónak. Hátha még MoJo is egészséges lenne, mindenki retteghetne a Jacksonville támadósorától… De a viccet félretéve tényleg van potenciál ebben az egységben, látszik, hogy bennük rejlik a tehetség, csak Gabbertnek nem sikerült azt elővarázsolnia. Annak ellenére, hogy két gyenge mérlegű csapat találkozik, még kerekedhet jó mérkőzés ebből a párharcból, bízzunk benne, hogy így is fog történni. 

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

Green Bay Packers – Minnesota Vikings, magyar idő szerint vasárnap 19:00, Lambeau Field (TV: ESPN America)

Nem állíthatjuk, hogy a két csapat remek játékkal rukkolt ki a múlt héten, ketten együtt 46 ponttal kaptak ki, tehát van min javítani. a hazaiak a New York Giants otthonában mutattak be teljesen reménytelen játékot, míg a Vikings a Bears otthonában szerepelt le. A párosítás láttán azt gondolhatnánk, hogy Rodgerséknek lesz könnyebb dolguk javítani, hiszen hazai környezetben lépnek pályára, övék a tehetségesebb, rutinosabb keret, azonban nem lehet azt mondani, hogy minden a legnagyobb rendben van manapság a Sajtfejűeknél. A védelemből továbbra is hiányozni fog Matthews, Woodson és Shields, hozzájuk csatlakozik a múlt héten megsérült Wilson, tehát igencsak felforgatott összeállításban kell megállítaniuk a Vikings támadóit. Szerencséjükre a vendég O nem tartozik a liga elitjébe, azonban Adrian Peterosn okozhat gondot bőven, persze ha éppen nem potyog ki a kezéből a labda, mint legutóbb a Bears ellen. Ponder a szezon eleji remek játékát nem tudta huzamosabb ideig fenntartani, az ő teljesítményének a visszaesése fontos tényezője a csapat visszaesésének. Épp ezért nem volna hátrány, ha a védelem hasonló nyomás alá tudná helyezni Rodgerst, mint tette azt legutóbb a Giants védőfala. Ebben Jared Allennek, és Brian Robisonnak lehet nagy szerepe, az ő jó játékuk lehet a Vikingek sikerének fő letéteményese. Ami Rodgersnek hatalmas előrelépés lehet a múlt héthez képest az Greg Jennings játéka, elvégre a kiváló elkapó minden bizonnyal pályára léphet, így pedig új távlatok nyílhatnak az eddig akadozó passzjátékban. Fájhat majd a Minnesota szurkolók szíve Jennings játékát nézve, hiszen az ő hasonló kaliberű playmakerük Percy Harvin személyében csak az oldalvonal mellett álldogálhat, bokasérülése még mindig nem jött rendbe. Az dönthet ezen a mérkőzésen, hogy a foghíjas hazai védelem lesz-e képes megemberelni magát, vagy a gyengélkedő vendégtámadók tudnak olyan játékot felmutatni, amire Rodgerséknek nem lesz válasza. Mivel csoporton belüli mérkőzés lesz, nem kell külön hangsúlyozni mekkora szerepe lehet ennek az összecsapásnak a végső sorrend kialakulásában, úgyhogy amíg a győztes tesz egy hatalmas lépést a playoff felé, a vesztes könnyedén lemaradhat a rájátszásról.

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

Denver Broncos – Tampa Bay Buccaneers, magyar idő szerint 22:05, Sports Authority Field @ Mile High (TV: ESPN America)

Tovább tart-e a Broncos 6 meccses győzelmi sorozata? Ez a kérdés foglalkoztatja a közvéleményt leginkább ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, persze a Tampa sincs rossz formában, ők 4-et nyertek a legutóbbi 5 meccsükből, csupán a ligaelső Atlanta Falcons győzte le őket a múlt héten. A Buccaneers sikereinek egyik legfőbb oka, hogy támadásban mind passzban mind futásban a liga jobb csapatai közé tartoznak, persze a Broncos védelmét sem kell félteni, TOP10-es egység mind a földön mind a levegőben. A futásoknál elsősorban Doug Martinra kell figyelni (gyaníthatóan sok labdacipelése lesz, lenn szerenték tartani Manninget a pályáról), passznál pedig a Von Miller – Elvis Dumervil duó azért fog dolgozni, hogy ne legyen elég ideje Josh Freemannek. Freeman célpontjai közé tartozik ugye Martin, aki passzokkal is kereshető, továbbá Mike Williams, Peyton Manning régi játszótársa Dallas Clark és Vincent Jackson, aki korábban Chargers színekben nem egyszer vendégeskedett már 1 mérföld magasan, a párharcai Champ Baileyvel mindig élményszámba mennek.
Ha már Manning szóba került, kérdéses egy másik régi játszótársának, Brandon Stokleynak a szereplése, persze Demaryius Thomas és Eric Decker, valamint a két tight end Jacob Tamme és Joel Dreessen kellő mennyiségű fegyvert jelent Manningek így is. A Tampa ellen tendenciózusan sokat passzolnak – övék a liga legjobb futás elleni védelme, úgy nem igazán lehet haladni ellenük, ezért marad a passz – nyelik is a yardokat, azonban az idényben összeszedett 16 interception (ennél többel csak a Bears és a Giants büszkélkedhet) intő jel lehet Manningnek. A mérkőzés esélyese hazai pályán alapvetően a Denver, de a Bucs jelenleg wild cardra hajt, azaz nekik tán fontosabb a mai mérkőzés.

Papp Gábor (empty taxi)

 

San Diego Chargers – Cincinnati Bengals, magyar idő szerint 22:25, Qualcomm Stadium

Mindkét csapat hárommérkőzéses szériából érkezik, csak a Cincynél ez győzelmi sorozat, a Chargersnél pedig vereség. A Bengals azonos mérleggel rendelkezik a wild card pozícióban lévő Pittsburgh Steelers-szel, a Chargersnek a csoportgyőzelemre már csak matematikai esélye van és a wild card helyhez képest is 2 meccs hátrányban van. A San Diego támadói közül hiányozni fog Eddie Royal és Dante Rosario játéka is kérdéses, mondjuk egyiküknek se jutott kiemelt szerep idén a Chargers légi támadásainál. A Bengals védelme egyébként is inkább futással verhető, Ryan Mathewsnak talán végre lesz értékelhető meccse is idén. Muszáj lesz haladni a földön, hiszen a zsebirányító Philip Riversnek idén a támadófal nem igazán biztosít zsebet, és ugye Cincinnatiben játszik egy bizonyos Geno Atkins és egy bizonyos Michael Johnson.
A Bengals nélkülözni lesz kénytelen az újonc elkapó Mohamed Sanut, Andy Dalton így leginkább az A.J. Green – Andrew Hawkins – Jermaine Gresham hármasra támaszkodhat. A Chargers passz elleni védekezése nem igazi, ellentétben a futás ellenivel. Meg kell viszont jegyezni, hogy számos sérülést szenvedett el a San Diego védelme a Ravens ellen, és három a futás ellen jeleskedő játékost érintett ez a legsúlyosabban: a safety Atari Bigby sérültlistára került, a helyettese az ex-Bengal Corey Lynch lesz. A linebacker-sorból Jarret Johnson játéka kérdéses, Donald Butler viszont biztosan kihagyja a mérkőzést. Butler helyettese az első NFL-alapszakasz meccsére készülő, a 2011-es draft egyik legérdekesebb pickjének számító Jonas Mouton lesz. Ahogy a beharangozó elején említettem a két csapat formája közt körülbelül ég és föld a különbség, tehát a mérkőzés esélyese a Cincinnati, a Chargers-hívek azzal hitegetik magukat, hogy ez a mérkőzés már decemberben lesz, amikor a csapat játéka a Norv Turner-éra minden évében ugrásszerű javulást mutatott be.

Papp Gábor (empty taxi)

 

Baltimore Ravens - Pittsburgh Steelers, magyar idő szerint 22:25, M&T Bank Stadium (TV: Sport 2)

A hollók ha akarnák, sem nagyon tudnák már elbukni az első helyet az AFC északi csoportjában, ez a mérkőzés pedig végérvényesen lezárhatja a divízióelsőség kérdését. Ben Roethlisberger a héten limitáltan már edzett, de egyelőre nincs olyan állapotban, hogy vállalni tudja a játékot, így a Steelers-nek ismét kezdő irányítója nélkül kell felvennie a harcot legnagyobb riválisával. A kohászok védelme elit szinten teljesített az utóbbi két meccsen, de a támadóegység Roethlisberger hiányában a Ravens és a Browns ellen is tehetetlennek bizonyult. Az első mérkőzés nem Byron Leftwich-en ment el, Clevelandben viszont Charlie Batch is nagyban hozzájárult az offense katasztrofális teljesítményéhez 3 interceptionjével. Ami nagyobb probléma az acélvárosiak számára, hogy a futójáték eredményessége is messze volt az elfogadható kategóriától, múlt héten ráadásul négy fumble-t is elveszítettek a pittsburghi running backek. A Baltimore-i védelem javuló tendenciát mutat, de korántsem olyan domináns az egység, mint az utóbbi években megszokhattuk, ezt azonban minimálisan sem tudta kihasználni a Todd Haley által koordinált offense a Heinz Fielden rendezett mérkőzésen. A Steelers edzői stábja változtatásokra szánta el magát, Mike Tomlinék a héten Jonathan Dwyert nevezték ki elsőszámú futóvá, és elképzelhető, hogy a hetek óta formán kívül játszó Mike Wallace helyett Emmanuel Sanders fog kezdeni, vagy legalábbis jóval gyakrabban lesz a pályán, a holtszezonban még megaszerződésért kardoskodó WR kárára. Batch helyzetét valamelyest talán megkönnyíti, hogy már van mögötte egy végigjátszott mérkőzés, de jogos a pittsburghi szurkolók aggodalma a veterán irányító előző heti produkciója láttán. Nagy segítséget jelent számára, hogy bokasérüléséből felépülve visszatér a csapat legjobb elkapója, Antonio Brown, az viszont már kevésbé, hogy Mike Adams kiesése miatt egy másik újonc, az idei draft hetedik körében kiválasztott Kelvin Beachum kezd RT poszton. Willie Colon pályára lépése is bizonytalan, ha nem játszhat, Maurkice Pouncey lesz a bal oldali guard, Doug Legursky pedig a center, és akár a hét elején reaktivált David DeCastro bemutatkozására is sor kerülhet. Hazai oldalon a Ray Lewis-t helyettesítő Dannell Ellerbe állapota kérdéses, de valószínűleg nem kell kihagynia a rangadót. Az első találkozón John Harbaugh együttesének támadósora csak annyival teljesített jobban az acélvárosi offense-nél, hogy nem adták el a labdát, így függetlenül attól, hogy a Ravens védelme és a Steelers támadóegysége közti matchup ismét egyértelműen a hollóknak kedvez, Joe Flaccónak és társainak is javulniuk kell a két héttel ezelőtti meccshez képest. Dick LeBeau egységébe hosszú kihagyás után visszatérhet Troy Polamalu, cserébe viszont a Clevelandben megsérülő LaMarr Woodley lesz kénytelen a pálya mellől figyelni az eseményeket. Pass rush-ban vele is gyengélkedett a kohászok védősora, Jason Worilds pedig jól helyettesítette múlt héten, így a Steelers defense talán most sem érzi meg annyira a nagyszerű külső linebacker hiányát. A pittsburghi összecsapáson mindössze 2 yardos átlaggal futó Ray Rice a Chargers ellen már remekelt; az ő eredményessége, illetve - a másik fél szempontjából - megállítása ezúttal is kulcsfontosságú faktor lesz.
Bármilyen végeredménnyel is zárul a mérkőzés, minden bizonnyal a Ravens zár az AFC North élén, a Steelers számára pedig vereség esetén is reális célkitűzés marad a playoff-szereplés. A körülményeket figyelembe véve, a Baltimore hazai pályán egyértelmű esélyes a Roethlisbergert nélkülöző Pittsburgh ellen, de csoportrangadóról lévén szó, a vendégek sem feltartott kézzel érkeznek majd az M&T Bank Stadiumba.

Vass Ádám (vassadi)

 

Oakland Raiders – Cleveland Browns, magyar idő szerint vasárnap 22:25, O.co Coliseum

Igazi alsóházi derbi, így is jellemezhetnénk az összecsapást, amelyen két, egyaránt három győzelemmel rendelkező csapat találkozik. Azonban míg a Cleveland a három győzelméből kettőt az elmúlt négy meccsen szerzett, addig a Raiders ugyanezen időszak alatt képtelen volt bárkit is megverni. Fogalmazhatunk úgyis, hogy a Browns jobb formában van, de ez azért kicsit ironikus volna. Az mindenesetre elmondható róluk, hogy a csapat védelme összeállt, a Steelers ellen nyolc alkalommal is sikerült turnovert kiharcolni, az persze már más lapra tartozik, hogy így is alig sikerült behúzni a győzelmet, a támadók nem álltak a helyzet magaslatán. Oaklandben fordított a helyzet, ott a támadók úgy ahogy képesek haladni, azonban a védelem képtelen bárki ellen normális teljesítményt nyújtani, legutóbb a Matt Cassel vezette Kansas City Chiefs volt az a csapat, ameliyk 30 pont alatt maradt ellenük a nyolcadik játékhéten, közben becsúszott 55 pont a Ravens és 42 pont a Bucs ellen (Doug Martin karrier napjára ki ne emlékezne). Ezek alapján adódik a kérdés, vajon mire lesz képes az a támadósor, amelyik nem nagyon tud két épkézláb drive-ot összerakni egy meccsen, az ellen a védelem ellen, aki nem képes megállítani senkit? Nehéz erre bármit is tippelni, a pontzuhatagtól a pusztán mezőnygólokkal tartkított mérkőzésig minden benne van a pakliban. Fontos lenne a Raiders számára, hogy a sérülésektől sújtott futójátékosok (McFadden, Goodson) vállalni tudják a mérkőzést, mert nélkülük egysíkúvá válhat a Raiders támadójátéka, ami a Browns egyre acélosabb védelme ellen egyet jelenthet a biztos vereséggel. A Brownsnál is egy futó, Trent Richardson játéka lehet az, amire felépíthetik a gameplant, mondván ha Doug Martin apró darabjaira szedte a Raiders védelmét, akkor neki is menni fog. Meglátjuk, az biztos, hogy ezúttal Rollando McClain nélkül veszik fel a harcot a hazaiak, akinek gyakorlatilag megköszönték a csapatnál nyújtott produkcióját, az offseasonban új munkaadó után nézhet. (az is megér egy misét, hogy a Raidersnél az is bust lesz, aki a döntő többség szerint az egyik legjobb prospect volt a három évvel ezelőtti drafton…). Ahogy fentebb említettem, a csapatok formáját tekintve inkább a Browns tűnik esélyesnek a mérkőzésen, azonban mindkét alakult képes lehet bármire, így inkább nem bocsátkoznék jóslatokba velük kapcsolatban, maximum olyan tekintetben, hogy a top10-ben fognak húzni az idei drafton. 

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

Dallas Cowboys – Philadelphia Eagles, magyar idő szerint hétfő 2:20, Cowboys Stadium (TV: ESPN America)

Az NFL 13. játékhetében az a helyzet állt elő, hogy a három főműsoridőben rendezett meccs közül kettő is NFC East rangadó, a helyi idő szerint vasárnap esti ráadásul a liga egyik legrégebbi, legkeményebb rivalizálása az Eagles és a Cowboys között. A csoportjukban ugyan az utolsó két helyet foglalják el és formájuk sem túl hízelgő, a múltra és a sok sérült helyén játszó fiatalra való tekintettel így is igen kemény ütközetre számíthatnak az éjszakázók.
A hazai támadók ugyan jó statisztikai mutatókkal rendelkeznek a passzok terén, de az évben talán csak a két csapat legutóbbi találkozásakor (november 11; 38 – 23 a Cowboys javára) tudtak kulcsszituációban is dominánsak lenni, ez azonban könnyen megismétlődhet most is. Tony Romonak rengeteg sérült társa van, a fontosabbak közülük szinte végig limitáltan edzettek, pályára lépésükre azonban jó esély mutatkozik, Miles Austin csípőgondjai ellenére, Kevin Ogletree pedig agyrázkódása után vonhatja el a figyelmet a parádés formában lévő Dez Bryantről. Amennyiben velük sem találnák meg az Eagles secondary igen látványos és gyakori hibáit (az elmúlt öt meccsen 13 engedett TD mellett egy labdát sem szereztek), még mindig nem kell aggódniuk a tehenészek szurkolóinak, a ligautolsóvá romló futójáték két alappillére is játékra jelentkezhet, Tyron Smith LT újra DeMarco Murraynek törheti az utat. Az év eddigi részében kritikus pont volt, hogy mennyire sikerül megvédeni az irányítót, most kivételesen jó előjelekkel várhatja a meccset a támadófal, az ellenfélnél ugyanis érthetetlen módon elküldték Jason Babint, Fletcher Cox nem tudott a csapattal készülni sérülése végett, így a gyatra formában lévő Trent Cole mellett legfeljebb a fiatal DE páros, Brandon Graham és Vinny Curry generálhat némi siettetést.
LeSean McCoy kiválása nem idézte elő a „várt” romlást a futójátékban legutóbb a Panthers ellen, Bryce Brown így újra kezdőként lép majd pályára, amennyiben sikerül egy legalább közepesen blokkoló falat elé tenni ismét megközelítheti a 200 yardot a fiatal running back. Fontos lenne, hogy most ne veszítse el a labdát, szerencséjére a Cowboys védelme nem is a kierőszakolt fumblejairól híres, Bruce Carter sajnálatos IR-re kerülése mellett pedig a futás elleni védelem majd összes fontos tagja sérült valamilyen szinten. Nick Foles szempontjából sem jön ez rosszul, a fiatal irányító eddig nem nyűgözte le a kétkedőket Vick pedig még mindig nem lesz Shadyhez hasonlóan agyrázkódás miatt, nem állhat túl jó közérzettel a szedett-vetett támadófal mögé miközben a másik oldalról DeMarcus Ware terrorizálja és NFL szinten is minőségi cornerek lesik átadásait. Az elkapóktól sem számíthat sok segítségre, DeSean Jackson már egész évben nem lesz, Jason Avant és Riley Cooper ugyan edzettek, de nem véletlenül kaptak „probable” jelzést a legfrissebb jelentésekben.
Az eddigi 106 találkozásukon enyhe Eagles fölény mutatkozik (59-47), de ha a közelmúltra koncentrálunk már Jerry Jones fiai felé billen a mérleg nyelve. Az elmúlt tíz meccsen 6-4, a három éve átadott Cowboys Stadiumban pedig 2-1 az előny, és mint már említettem novemberben is ők tudtak diadalmaskodni. Tony Romo egyetlen hatpontos átadásra van attól, hogy beérje Troy Aikmant a franchise legtöbb TD passzának számaiban, elnézve Asomugháék legutóbbi meccseit már most könnyen meglehet a 168. is, amivel már egyedül tartaná a rekordot. A vendégek legnagyobb reménysége egy hetedik körös újonc futó, ha sikerülne kiküszöbölni hibáit (azaz nem ejti el a labdát) sem gondolnám, hogy egyedül meccsben tudja tartani a csapatát, kérdés, hogy van-e valaki, aki fel tud nőni mellé.

Varga Kristóf (kristof)


Hozzászólások

több mint 12 éve
Bear Chicago Bears 4 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Gurode nem lesz a pályán, ha minden jól megy...Edwin Williams az LG...


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)