Quo vadis, Blake Bortles?

Van abban valami igen felemelő, mikor egy hányattatott sorsú, leírt csapatnál átszakad a lélektani gát és végre elhiszik, hogy képesek jók lenni, képesek nyerni. Az NFL-ben nincsenek nagy különbségek, de ahogy idén (is) a Browns esetében, az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján a Jaguars-nál is csak a legfanatikusabb szurkolók reménykedtek már benne, hogy minimum egyszer a rájátszásban látják kedvenceiket, és most ott tartunk, hogy ha van reális kihívója a Patriots-Steelers duónak az AFC konferenciában a Super Bowlért, az vitán felül a Jax. Hogy a Shao Khan által tulajdonolt franchise milyen úton járta meg a rögös utat a mélyből a playoffba, az egy komplexebb téma (akár meglehetősen egyszerű válasszal: bejöttek végre a sztárigazolások a védelemben), jelen cikkben azt járjuk körbe, a pár hete még kiátkozott kezdő QB, Blake Bortles hogyan került MVP formába. Hangsúlyozzuk, hogy csak körbejárjuk, mert maga a tény nyilván csoda.

Bortles 2013-ban, még harmadéves egyetemistaként robbant be a közudatba, mikor a UCF Knights-t vezette csoportgyőzelemhez az NCAA-ben. Első körös tehetségként is csak ez idő tájt, nagyjából a Teddy Bridgewater fémjelezte Louisville elleni diadal környékén kezdték el emlegetni, majd a januári Fiesta Bowl (52-42 a Baylor ellen) és a májusi draft közötti időszakban vált világossá, hogy akár no. 1. irányítóként is elkelhet. Luck-szintre nem taksálták, de például Matt Waldman scout – aztán persze a Jacksonville Jaguars – a több megosztó prospect közül benne a "pohár félig tele" ígéretét látta. Lábmunkája és dobótechnikája bőven fejlesztést és fejlődést igényelt, ám a Jax kénytelen-kelletlen már újoncként, 2014-ben a mélyvízbe dobta. A győzelmek viszont nem jöttek, 2016-hoz érve ennek dacára pislákolt a fény az alagút végén; a statisztikák alapján legalábbis, voltak elemzők, akik rámutattak, hogy pusztán a számok (4428 yard és 35 TD) csalókák lehetnek, Bortles túl sok kockázatot vállal. Ennek tavaly meg is lett a böjtje (22 labdaeladás képében), a Jaguars idény közben váltott támadókoordinátort, noha a QB edző OC-nek való kinevezése jelezte, hogy a csapat bízik Blake-ben. Erről szólt a házon belül megoldott főedzőcsere is (az OL coach Doug Marrone folytatta HC-ként), ami a külső szemlélő számára őrültségnek tűnhetett:

Quick comparison of throwing motions, Derek v Blake pic.twitter.com/PBGdepBzbB

— GipsySafety (@GipsySafety) 2016. október 24.

Látszólag tehát Bortles játéka és technikája sem javult, az idő pedig kezdett szorítani, 1/3-ra draftolt irányítótól – jóllehet nem egyedül ő a siker kulcsa – háromból három negatív mérleg elfogadhatatlan. 2017 májusában már Tom Coughlinnal megerősítve a Jaguars lehívta BB ötödéves opcióját, hogy a végső verdikt némileg elodázható legyen. Azonban a nyári edzőtáborozás során mintha már Marrone sem hitt volna Bortles feltámadásában, akit kedvenc célpontja, Allen Robinson is betalált egy edzésen, hogy pár nappal később a Buccaneers ellen ország-világ láthassa, mekkora a probléma:

Az előszezont természetesen illik a helyén kezelni, de ilyen előzmények után ha valaki azt írja, hogy a decemberi QB-mutatóban, TD-INT arányban (7-0) és yardátlagban (9.9) is ligaelső lesz Blake Bortles, a legjobb, amit feltételezhettünk volna, hogy új királya van a már tét nélküli meccsek garbage time-jának. Ennek most pont az ellenkezője igaz, bár a legyőzött Texans védője, Jadeveon Clowney továbbra sincs lenyűgözve, a DE "szemétnek", a Seahawks DB Earl Thomas "átlag alatti irányítónak" nevezte. Elég magasan lehet a mérce, mikor ilyen passzokat kiosztani képes játékosról mondják:

Ahogy az alábbi TD-nél is láthatjuk, az önbizalom BB-nél kéz a kézben jár a pontossággal, nála világosan jelentkezik, hogy mikor "esik szét" vagy találja meg a ritmust. Nincs ebben semmi ördögi, a Jaguars régimódi, konzervatív pro-style offense-t futtat, és ahogy beindult a futógépezet, úgy jöhettek vele a play-action passzok is, hogy a szép tempójú drive-ot efféle átadások zárják le:

A bejegyzés Bortles dicséretének jegyében fogant, de érthető, ha a vele kapcsolatban még mindig inkább kritikus a hangvétel. Eleve a mintavétel relatíve kicsi, az utóbbi hetek parádéja betudható a könnyebb menetrendnek is, ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy három fő célpontja egyaránt újonc WR (Jaydon Mickens 2016-ot a Raiders PS-én töltötte, Keelan Cole UDFA, Dede Westbrook 4. körös). Negyedik profi évének 13. meccsén tart ott, hogy edzőitől szabad(abb) kezet kap a játékok átvariálására, és bármelyik dobását vizsgáljuk, kivétel nélkül az első számú célpontját keresi a labdával, szemét végig rajta "legeltetve". Nyilvánvaló, hogy döntéshozatalban lépett a legnagyobbat előre, hogy mégis mennyire megjósolhatatlan, a rájátszásban miként teljesít majd a növekvő teher alatt, azt például a Colts ellen szemléltette. Valamikor az abszolút üresen levő elkapója helyett a biztonsági checkdownt választja:

Más esetben meg képes így rizikózni:

Egy szó, mint száz, Bortles a kalaplengetésre rászolgált, a vér a víztől ellenben még nem vált el. Ha a védelem az egységtől megszokott produkciót hozza, a Jaguars irányítójának talán nem is muszáj főszereplőként tetszelegnie, és hosszabb távon is elegendő a tipikus game manager szerepkört betöltenie. A bűnrossz után idén legalább a tökéletes Blake Bortles is feltűnt a színen, hitet adva a Jacksonville fanoknak, hogy a playoffban újabb követőket állítson maga mellé.