San Jose State Spartans [SJSU]

Alapítás
1898
Konferencia
MWC
Divízió
West csoport
Város
San Jose (California)
Stadion
CEFCU Stadium (30,456)

Weboldal
http://www.sjsuspartans.com

A San Jose State University a kaliforniai állami egyetemi rendszer intézményei közé tartozik, sportcsapataik Spartans néven szerepelnek. Minden sportágban a Western Athletic Conference tagjai voltak 2012-ig, míg át nem igazoltak az MWC-be. Golf, atlétikai, ökölvívó és cselgáncs szakosztályaik nemzetközileg elismertek. Az SJSU elsősorban tanárképző iskolának indult, így rengeteg erre utaló elnevezésük volt 1890-től, az első gárdájuk - a baseballegylet - létrejöttének kezdetétől. A Spartans-ra 1925-ben váltottak, érdekes módon ez pont abban az évben esett meg, mikor ugyanezt egy spártaiként jóval ismertebb iskola, a Michigan State is megtette. A futball a legtöbb embert vonzó sportág az egyetemen, ami nem is csoda annak tekintetében, hogy olyan nevek húztak fel kék-arany mezt itt korábban, mint Dick Vermeil, Bill Walsh, Steve DeBerg, vagy a közelmúltban Jeff Garcia, Rashied Davis, Joe Nedney és Chris Owens. A CEFCU Stadiumban játsszák a meccseiket, ahol több, mint 30,000 ülőhely van biztosítva a nézők számára.

sjsu

Történelem
Az amerikai futballt 1893-ban kezdték el San José-ban, 1932 óta 16 konferencia bajnoki címet gyűjtöttek össze. Az első bejegyzett szezonjuk az 1898-as volt, de ekkor még középiskolák és junior college-ok ellen is pályára léptek. Az 1930-as és ’40-es években 18 év alatt nyolcszor kerültek épp aktuális konferenciájuk trónjára, 1939-ben 13-0-val végeztek, ez a mai napig az egyetlen veretlen szezonjuk. A vezér a 2009-ben elhunyt Bob Titchenal volt, aki aztán az NFL-ben profiskodott, 1942-ben Pro Bowler, később edzői pályára lépett, 1957 és 1964 között az SJSU vezetőedzői teendőit is ellátta. A mester Dudley DeGrootnak pedig a legendás Pop Warner osztogatott tanácsokat, nem is csoda, hogy összesítve 324-29-es pontaránnyal léptek át ellenfeleiken. A 20. század közepe tájékán azonban jelentős visszaesés következett be, ugyanis pénzügyi okokból az intézmény egy időre megvonta az ösztöndíjakat a játékosoktól. 1973-tól ennek dacára beköszöntött az aranykor, 20 év alatt 15-ször pozitív mérleggel zártak. 1975-ben állt össze talán a legtehetségesebb keret, a 9-2 csak a sokkoló Hawaii elleni zakó miatt idézhet fel keserű emlékeket. 1981-ben, '86-ban, '87-ben és '90-ben California (Raisin') Bowl, de 1992-ben az akkori HC, Ron Turner egy év után lelépett, és ez parkolópályára küldte a feltörekvőben levő gárdát. Az Európából visszacsábított John Ralston bődületes melléfogás lett, és sem Dave Baldwin, sem Fitz Hill nem tudott a megtépázott renomén javítani. 2004-ben mondjuk a Rice-t egy históriáskönyvekbe illő mérkőzésen 70-63-ra gyűrték le az Owlst, mire érkezett Dick Tomey, akit az Arizonánál ekkor már félistenként tiszteltek.

Dick Tomey 2005-ben vette át az irányítást, és a kezdeti biztató jeleket követően 2006-ban jött el a csapat nagy éve, ekkor végeztek a legjobb mutatóval a WAC-ban '95-ös csatlakozásuk óta. A New Mexico Bowlon a New Mexico Lobos-t legyőzve egy tizenhat éves bowl-mentes szériának intettek búcsút. Két remek WR volt ekkoriban a csapatnál, James Jones a 2007-es draft harmadik, míg Joel Brussard a hetedik körben talált gazdára. A következő esztendő már nem sikerült ilyen jól, hiszen 9-3 helyett 5-7-es mérleggel csak az ötödik helyre futotta a csoportban, de legalább az egyéni elismerések jelentettek némi gyógyírt azzal, hogy Adam Tafralis, Dwight Lowery és Matt Castello is bejutott valamelyik all-star találkozóra. 2008-ban a védelem bizonyult fő erősségnek (6-6-hoz volt elegendő), ám ezen egység gyengülésével a támadók nem váltak jobbá, így 2009 hiába kecsegtetett szép reményekkel, a labda mindkét oldalán szenvedett a San Jose State és totális összeomlás történt. Tomey a 2-10 okán bejelentette visszavonulását, a Duke-tól érkező utóda, Mike MacIntyre meg gondoskodott róla, hogy krokodilkönnyeket senki ne ejtsen erre visszagondolva. Az abszolút nulláról indulva (2010-ben 1-12) a '11-es 5-7-et egy évre rá 10-2-vel és Military Bowl meghívóval fejelte meg, amit aztán be is húztak a Bowling Green ellen.

Riválisok
A San Jose State-nek két "ellensége" van: a Stanford és Fresno State. A legnagyobb ezek közül a Fresno State, a párharcnak nincs hivatalos neve, de a szurkolók szokták „Battle of the 152”-nek hívni, ami a két iskolát összekötő útra utal, valamint „Valley Rivalry”-nek, mivel míg a Fresno State az agrárvidéknek számító San Juaquin Valley, addig a San Jose State az urbanizáltabb Silicon Valley környékének csapata. Az unszimpátia már az 1921-es első találkozó óta tart, az összesített mérleg 39-34-3 a Bulldogs javára. A párosítással kapcsolatos tradíció a „No Red Days”, ennek keretein belül az általában pirosban szereplő Fresno State elleni meccs hetén senki sem hordhat semmilyen piros ruhadarabot.

A Stanford elleni derbit csak a „Bill Walsh Legacy Game”-ként szokták emlegetni. Bill Walsh a SJSU növendéke volt, ám edzőként a Stanfordot vitte sikerre, és sohasem tért vissza alma materébe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Walsh eredetileg a San Mateo College-n tanult, ahonnan 2 év után "igazolt át" a San Jose State-re és lett irányítóból TE és DE, valamint boxoló. Walsh az NFL edzőóriásává nőtte ki magát, három Super Bowlt nyert a 49ers-szel. Számtalan kiváló edző csiszolódott a keze alatt, “coaching tree”-je szerteágazóbb, mint az Amazonas. 2007. júliusában leukémiában hunyt el, ettől fogva viseli nevét az esemény. A Stanford 51-14-1 arányban dominál, de voltak szép évei a Spartans-nak. 1981 és 1983, valamint 1998 és 2000 között például három-három mérkőzést behúztak. Előbbi azért különleges, mert ekkor volt a Stanford irányítója John Elway, és ekkor (pontosan 1979-től 1983-ig) volt a SJSU főedzője Jack Elway, John apja. Külön pikantéria, hogy a harmadik győzelem után az idősebb Elwayt elcsábította a Stanford főedzőnek.

Érdekességek és sikersztorik
- A San Jose State a Dayton és az Arkansas melletten azon három egyetem egyike, mely két Super Bowl-győztes edzőt is kinevelt (Walsh és Dick Vermeil)
- A II. világháború pearl harbor-i eseményei előtt pár nappal a Spartans Honolulu szigetén tartózkodott, hogy a Shrine Bowl keretén belül megmérkőzzön a Hawaii Warriors-szal, pont hazatérésük napján érte viszont a japán támadás a katonai támaszpontot, ezért sokáig a szigeteken kellett rostokolniuk
- A Spartans-nál több eklatáns példa is felhozható, hogy a családi kapcsolatok hogyan átszőtték a csapatot, a legismertebb ezek közül mostanában a két Ihenacho fivér, Duke és Carl. Duke Ihenacho LB a WAC válogatott első számú csapatába került, míg testvére Carl Ihenacho a második számúba, mint DE
- Tommie Smith és John Carlos is próbálkozott a profi futballal, de szobrukat a hatvanas évek kimagasló sprintereiként érdemelték ki. Az 1968-as mexikóvárosi nyári olimpián Smith végzett arany-, Carlos bronzérmes helyen, a dobogón magasba tartott öklük a Black Power mozgalom és az egész sporttörténelem egyik legjellegzetesebb momentuma
- Bob Ladoeacour 1975-76-ban volt itt DB, ő a kaliforniai De La Salle középiskola főedzőjeként 1992-től 2004-ig 191 meccsen át tudott veretlen maradni
- Danny Clark 1985-ben konfválogatott védőfalember volt, majd Nitro néven híresült el a hazánkban is futott "Amerikai Gladiátorok" tévéműsorban