SEC beharangozó 2010 - 2. rész

A keleti csoport után itt az SEC West előzetese is, hogy képben legyünk a college foci legerősebb konferenciájának erőviszonyaival.

 

Nyugati csoport:

Alabama Crimson Tide

Legfontosabb távozók: Colin Peek(TE), Mike Johnson(OG), Brandon Deaderick(DE), Terrence Cody(NT), Rolando McClain(ILB), Kareem Jackson(CB), Javier Arenas(CB), Justin Woodall(S), Leigh Tiffin(K)

    Soha sem könnyű a címvédő dolga az NCAA-ben. Nincs ez másképp a Crimson Tide esetében sem. Elérte a nagycsapatok „végzete”, a játékos elvándorlás. Az utóbbi két NCAA szezon legdominánsabb védelméből 7-en távoztak, ráadásul a legfontosabb láncszemek, így hiába maradt meg szinte teljesen az offense, Nick Saban-nak törnie kell a fejét, hogy mivel maradjanak meg a college foci trónján. Előzetesen persze az összes szakértő szerint ők az idei szezon legnagyobb esélyesei, de ennek megfelelően mindenki az ő skalpjukra vadászik. Viszont egy igazán kiemelkedő foci programnak meg kell birkóznia ezzel a nehézséggel.
    Mint említettem, a Tide támadói szinte mind visszatértek a 2010-es szezonra is. Közülük a legfontosabb, a Heisman győztes Mark Ingram. Az idén harmadéves játékos, a sophomore Trent Richardsonnal kiegészülve az egész egyetemi foci legdurvább RB párosát alkotja. Már-már a legendás auburni, Ronnie Brown-Cadillac Williams duóhoz mérhetően rettegettek. Tavaly is 2000 yard fölött futottak együtt, de idén a 2500 egység sem elképzelhetetlen tőlük. Főleg úgy, hogy az irányító továbbra is a lényegében csak game managernek használható Greg McElroy. Hiába a nagyszerű elkapók, mint Julio Jones, vagy Marquis Maze, Nick Saban nem igazán bízik a középiskolás évei óta még veretlen QB-ban. Kérdés, hogy idén sikerül-e hibára kényszeríteni, miután átalakult a támadó fal is körülötte. Akire nagyon figyeljünk, az D.J. Fluker, az óriásbébi, right tackle poszton. A redshirt freshman játékos a 2009-es recruiting class egyik sztárja volt, főleg a gigantikus méretei miatt. Tavaly sikerült lefogynia végre 340 font környékére, így elhárult minden akadály, hogy bemutatkozzon végre az NCAA-ben. A másik tackle, James Carpenter is megbízható, de a fal közepén lehetnek gondok, illetve a kiváló blokkoló TE, Colin Peek is nagy hiányzó lehet, amiatt is, hogy a bátortalan McElroynak egy biztos célpontja volt tavaly. Ugyan van pár kérdéses poszt, de bivalyerős ez az offense a tuscaloosaiaknál. Ha nem üt be valami katasztrófa és sérül meg egyszerre a két RB zseni, akkor idén is nagyon szép kilátásaik vannak.
    A védelem helyzete annyira már nem rózsás, legalább is most, hogy még nem láthattuk őket élesben játszani. Távozott szinte az egész DL, ami eddig a játékuk legmeghatározóbb része volt. Mount Cody helyét minden szempontból szinte lehetetlen betölteni. Josh Chapman egyelőre még nagyon távol van a nagy elődtől. Az egyetlen ember, aki megmaradt ebből a csapatrészből, az a Marcell Dareus, aki a bajnoki döntő hőse volt és az egyik legnagyobb NFL prospectként emlegetik, DE poszton. Viszont ő is belekeveredett az offseasonban kirobbant ügynök botrányba, így egyelőre a sorsa nem tisztázott. Lehet, hogy eltiltás elé néz, ami komoly gondot okozhat az újjáépülő védelemnek. Az LB poszton is sok a kérdőjel. McClain Cody méretű űrt hagyott maga után, amit az ACL szakadásból visszatérő tehetségnek, Dont’a Hightowernek kéne betöltenie, a tavaly éppen az ő pótlásával megbízott Nico Johnsonnal. Eddig nem kellett megmutatnia a vezetői képességeit Hightowernek, de most erre is szükség lesz, mert egyértelműen őt szánja Saban a defense irányítójának. Szerencsétlenségére a 2 OLB sem mutatott eddig túl sokat. Nincs köztük igazi sackmester, ami kritikus lehet egy 3-4-es védelemben. A secondary legnagyobb érvágása, hogy mind a két kezdő corner elment. Ugyan Dre Kirkpatrick kiemelkedő tehetség, de az első körös NFL draft, Kareem Jackson helyére kell lépnie ráadásul rutintalan társakkal. Nagy segítség lehet a tavalyi év egyik legjobb „ballhawkja”, Mark Barron a strong safety, aki 2009-ben 7 interceptiont jegyzett. Neki sincs rutinos párja, de ő van akkora játékos, hogy nem kell mellé sztár. Az sem túl bíztató, hogy speciális egység is teljesen újonc lesz idén, mivel mind a punter mind a kicker, befejezte az egyetemet, akár csak a zseniális returner, Javier Arenas. összeségében a védelemben nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, de van pár nagy sztár, aki mellé az utóbbi évek jó recruitjainak fel kell nőniük és akkor nem biztos, hogy komoly lesz a visszaesés a két éves dominancia után.
    Az elvárások elég világosak az elefántoknál: címvédés. Ennek az első része, az SEC West besöprése talán nem okozhat gondot. A konferencia megnyerésében leginkább a hasonló cipőben járó Gators akadályozhatja meg őket. Viszonylag hamar, az 5. fordulóban összecsapnak majd, így képet kapunk majd, hogy mit várjunk majd később az SEC döntőn. Persze a bajnoki álmok csak akkor válhatnak valósággá, ha decemberben verik meg a Gatorst vagy egy esetleges másik kihívót. Ha ez sikerül, akkor a BCS final már biztosított. Ha nem akkor is valamelyik nagy Bowlon lesznek, ez szinte 100%.

Draft szempontjából érdekes játékosok: Greg McElroy(QB), James Carpenter(OT), Mark Ingram(RB, junior), Julio Jones(WR, junior), Marcell Dareus(DE, junior), Dont’a Hightower(LB, junior), Mark Barron(S, junior)

Arkansas Razorbacks

Legfontosabb távozók: Mitch Petrus(OG), Malcolm Sheppard(DT), Matt Harris(S)

    Beérik-e Bobby Petrino 3 éves munkája Fayettevile-ben? Ez a legnagyobb kérdés, ami felmerülhet a Hogs-szal kapcsolatban bennünk. Az NFL-ben is megfordult szakember egy erősen leamortizált programot vett át 2008-ban, de szép tudatos építkezéssel ma már talán a konferencia legütősebb támadó alakulatát mondhatja magáénak. Már tavaly is megvillantották a tudásokat, de akkor még Ryan Mallett rutintalansága és a szintén tapasztalatlan védelem nem volt elég a nagyobb sikerekhez. Idén viszont egyértelműen az SEC harmadik számú csapatának tartják az Arkansast.
    Végy egy nagyszerű karral megáldott irányítót, 3-4 közepes tudású fiatal WR-t és egy jó passzblokkoló falat. Ez a receptje Razorbacks sikereinek. Ryan Mallett jelenleg vitán felül az SEC legjobb QB-ja, sőt talán az egész egyetemi focié is. 2 méteres magassága és brutálisan erős karja láttán már csorgatják a nyálukat az NFL scouterei, de idénre még nagyon helyesen úgy döntött, hogy marad az NCAA-ben. Tavaly még csak első kezdő évét játszotta, miután a Michigan egyetemet elhagyva egy évet pihennie kellett, de sem a kihagyás, sem a megilletődöttség nem látszott rajta. Mindenféle futótámogatás nélkül passzolt 13 meccsen 3600 yard fölött, 30  TD-vel, ráadásul úgy, hogy a pontosságán bőven van mit javítania. Ha ez összejön neki, akkor a Jairus Wright, Greg Childs, Joe Adams, Cobi Hamilton WR 4-essel fantasztikus magasságokba emelkedhet. Bár egyik elkapója sem számit igazi sztárnak, nagyon megbízhatóak és ez tökéletesen elég a texarkanai passzológépnek. Nem is beszélve az idei draft class egyik legjobb elkapó TE-jéről, D.J. Williamsről, aki bár nem klasszikus TE alkat, nagyon jó keze van és nagyon veszélyes mélységben is. Ennyi célpont mellett és passzorientált sémában nem igazán jut figyelem az RB-knek. Pedig Ronnie Wingo és Broderick Green nem rossz játékosok. Főleg utóbbi számít veszélyesnek. Goal line közeli szituációkban megállíthatatlan a súlya miatt. Tavaly 11 TD-t szerzett. A támadófal is tökéletesen megfelel ehhez a játékhoz. Futásblokkolásban nem a legjobbak, de elsőrangú pass protector mind. Ráadásul a tavalyi kezdőből 4-en is visszatértek. A legnagyobb sztár köztük az LT, DeMarcus Love, akit sima elsőkörösnek várnak a szakemberek a 2010-es drafton. 
    A védelemről nem tudunk ódákat zengeni és ez akadályozhatja meg leginkább a csapatot abban, hogy már idén kihívója legyen akár az Alabamának akár a Gatorsnek. Futás ellen botrányos hatékonysággal működtek és idén sem várható, csak mérsékelt előrelépés, a sok visszatérő miatt. A D-line egyszerűen túl pici, ráadásul az egyetlen valamire való DT-jük, Malcolm Sheppard az NFL-be távozott és nem látni, hogy ki fogja pótolni. Pass rushban nem rosszak, sőt Jake Bequette személyében egy All-SEC várományos DE is van a csapatban, Szintén nem segíti a futás elleni védekezést az alúlméretezett, sebességre építő LB sor. Innen talán csak az MLB, Jerry Franklin emelhető ki, mint meghatározó játékos. Ennél is rosszabb a helyzet a secondaryben. Csupa szürke, átlagos játékos. Az egyetlen reményük az idén CB-ből safety-vé átképzett Elton Fordban van. Mondhatjuk azt, hogy olyan semmilyen az egész védelem. Egyéniségek nélkül. Persze sokszor láttunk már rá példát, főleg az NCAA-ben, hogy egy csapat csak a brutális támadójátékával tudjuk magasra jutni, de ha minden héten olyan kemény offense-ekkel találják magukat szembe, mint mondjuk az Alabama vagy az Auburn, akkor erre kevés az esély.
    Viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, ha meg akarjuk ítélni, hogy mire jutott idén a Hogs, ugyan is a sorsolás szeszélye miatt a keleti csoportból éppen a vele egy súlycsoportban lévő csapatokkal kell megmérkőzniük. Ennek megfelelően számukra az év két legfontosabb meccse a Georgia és a South Carolina elleni. Ezeket nem veszthetik el, ha bizonyítani akarják, hogy ők a konferencia harmadik csapata. Persze nagyon fontos még az auburni kirándulásuk, valamint az utolsó fordulós meccsük az LSU ellen. Külön érdemes még kiemelni a non-konf meccseik közül a hagyományos rivalizálásukat a Texas A&M ellen, amin a college foci két legtöbbet passzoló csapata találkozik.

Draft szempontjából érdekes játékosok: D.J. Williams(TE), DeMarcus Love(OT), Ryan Mallett(QB, junior), Jake Bequette(DE, junior)

Auburn Tigers

Legfontosabb távozók: Chris Todd(QB), Ben Tate(RB), Antonio Coleman(DE), Walter McFadden(CB)

    Lehet-e a „Running Back University-nek” főleg passzolásra építő, sikeres csapata? Erről szól az idei szezon a War Eagle County-ban. Gene Chizik az egész csapat arculatát megváltoztatja úgy tűnik, ebben az évben. Tavaly sikerült kirántani a gödörből a programot és most nekifogott, hogy visszaállítsa régi fényébe tigrisek csapatát. Nem tudni mit fog szólni ehhez a hagyományokhoz ragaszkodó alabamai publikum, de most úgy látni, nem halad rossz irányba a csapat. Persze a 2000-res évek közepi sikerekhez hasonló dolgokról még nem lehet álmodozni.
    Hogy mi lehet a tradicionális futásra építő offense megváltoztatásának az oka? A válasz igen egyszerű. A sem a tavaly leváltott Tommy Tubberville-nek, sem azóta Chiziknek nem sikerült igazán domináns RB-t szereznie, így megpróbálnak egy másik felfogású játékot. Ehhez az elkapók már adva vannak. Darvin Adams zseniális játékos. Tavaly majdnem 1000 yardot kapott el és All-SEC válogatott lett. Mellette Terrell Zachery is jó játékos és a depth is megfelelő. A passz játék másik két kelléke, a jó fal és a jó QB személye már nehezebb kérdés. A fallal alapvetően semmi baj, de eddig főleg a futás támogatásában jeleskedtek, így nem tudni, hogy mennyire lesznek használhatóak egy sok passzra építő játékban. Az biztos, hogy Lee Ziemba a baloldali tackle hatalmas egyéniség és a fal közepén is találhatóak megbízható és rutinos játékosok. 4 ember is visszatért a tavalyi falból. Az irányító személye viszont nagyon érdekes. Cam Newton még a Floridában kezdte a pályafutását, hatalmas középiskolai tehetségként, de ott nem sok sót evett meg Tebow mögött és a tanulmányi eredményei sem voltak túl jók, így hülyeségekre adta a fejét. Belekeveredett egy lopási ügybe és emiatt kiadták az útját a Gatorsnál. Egy évre Junior College-ba ment és onnan transferelt Auburnbe. Tehetsége kétségtelen, mert mind passzokkal, mind saját futásokkal komoly veszélyt jelent az ellenfelekre, de mentális gondjai és rutintalansága miatt kérdéses, hogy mennyire fog beválni. Egyelőre úgy tűnik Chizik bizalmát élvezi. Kell is, mivel az RB poszt mint említettem nem túl „Auburn-ös”. Mario Fannin nem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket és eddig inkább az elkapásokban jeleskedett, míg Onterio McCalebb még nem igazán tudott bizonyítani nagyobb csapatok ellen. A szurkolók még nagyon bíznak a freshman Michael Dyer-ben, de ő egyelőre egy újonc. Mindent összevéve ez egy erős offense, de az irányító poszt számomra nagyon rizikósnak tűnik.
    A védelem is tradicionális volt mindig a tigriseknél, abban az értelemben, hogy különösen a futás megállításában jeleskedtek. Chizik alatt ez is megváltozott és nem a jó irányba. A Vandy és a Kentucky után a legrosszabbak voltak tavaly ebben a versenyben. Különösen a D-line gyengélkedett. Ráadásul innen is elment a legeredményesebb játékos, Antonio Coleman személyében, bár ő inkább a pass rushban érezte magát otthon. Most az ő pótlása is nehéznek tűnik és az egy szem Mike Blanc-on kívül nem látok olyan játékost, aki igazán meghatározó lehetne konferencia szinten. Viszont Blanc-ot igen magasan jegyzik a scoutok, így rá érdemes figyelni. Nincs ilyen gond a linebacker sorban, ahol Craig Stevens és Josh Bynes osztja a szereléseket. A gyenge DL miatt volt is dolguk eddig rendesen és ez idén sem lesz másképp. Tavaly mind a ketten 100 tackle közelében jártak. A passzok ellen viszont eléggé gyengék. Persze arra ott a secondary, amiből kiemelkedik Neiko Thorpe. A Thorpe név mindig jól cseng ha DB-ről van szó és ebben az esetben sincs ez másképp. A junior játékos nagyszerű fizikális focit játszik, hatalmas tehetség. Coverben még van hova fejlődnie, de már most nagyon magasra taksálják. Sajnos a társak már nem ennyire jók, így ez a csapatrész is csak legfeljebb közepesre értékelhető, akár csak az egész védelem. Ha az offseasonban sikerült rendberakni a futás elleni játékot, akkor arra pont jók lehetnek, hogy megfelelően kiegészítsék a támadókat. Meg kell még említeni a kickerüket, Wes Byrumot, akit a legjobb college rúgó választáson is esélyesnek tartanak. Tavaly egész évben egyetlen FG-t hagyott ki.
    A célok között az szerepelhet, hogy versenyben legyenek a SEC West második helyéért a Hogs-szal és az LSU-val, így az egymás elleni meccsek kulcsfontosságúak lesznek. A másik csoportból kifogták a Georgiát és a South Carolinát, ami nem könnyíti meg a helyzetüket, ezért most őket inkább csak a nyugati csoport 3-4. helyére tenném. Persze sok minden változhat az idény során, de jelenleg én igazi átütőerőt nem látok ebben az Auburnben. Hiányoznak a nagy egyéniségek. Talán Darvin Adams-szen kívül nincs is igazi sztár most ebben a csapatban. Azért nem rossz csapat ez, de egy közepes Bowl meccsnél szerintem idén sem jutnak tovább

Draft szempontjából érdekes játékosok: Lee Ziemba(OT), Mike Blanc(DT), Josh Bynes(LB), Wes Byrum(K), Darvin Adams(WR, junior), Neiko Thorpe(CB, junior)

LSU Tigers

Legfontosabb távozók: Charles Scott(RB), Trindon Holliday(WR-RB), Brandon LaFell(WR), Richard Dickson(TE), Ciron Black(OT), Al Woods(DL), Perry Riley(LB), Jacob Cutera(LB), Chris Hawkins(CB), Chad Jones(S)

    2007-es bajnoki címe óta folyamatosan leszállóágban van a Louisiana State fociprogramja, legalábbis az eredmények tekintetében, Hiába a nagyszerű recruit munka, Les Miles-nak nem sikerül igazán ütőképes csapatot összeraknia és szép lassan elmennek mellettük a csoport riválisok. Idén érhet el ez a folyamat a legaljára szerintem. Nem érezni az átütőerőt a Tigrisekben. Hiába vannak a védelemben és a támadóknál is egyénileg hatalmas sztárok, nem tűnik egységesnek a csapat. A támadók egy identitást vesztett társulat, ahol nem tudni, hogy pro-style vagy spread offenset akarnak igazából játszani, míg a védelem is inkább egyes emberek kiváló játéka miatt nagyon erős, sem mint a kidolgozott taktika és jól működő csapatmunka miatt. Lehet, hogy veszélyben van Les Miles széke?
    Hihetetlen kimondani, de Baton Rouge-ban 2007-óta keresik JaMarcus Russell utódját. Az NFL-ben totálisan leégő óriás QB távozása óta csak közepes, gyenge és nagyon gyenge irányítók váltották egymást a Bayou Bengals karmesteri posztján. Ebből a társaságból a gyenge(Jordan Jefferson) és a nagyon gyenge(Jarrett Lee) még jelenleg is a csapat tagja, ami nem túl jó ómen. Most éppen Jefferson a kezdő, akárcsak tavaly de bátran állíthatjuk, hogy a konferencia egyik legrosszabb irányítója. Nem a képességeivel van a gond, inkább fejben nem találja még az NCAA ritmusát. Pedig jó elkapói vannak. Most éppen Terrence Tolliver az aktuális senior WR sztár és a fiatal Reuben Randle sem nevezhető éppen tehetségtelennek. És akkor még nem beszéltünk a tavaly még wildcat QB-nek használt Russell Sheppardról, akit idén WR-nek szeretnének átképezni. Igazi szuperatléta, leginkább Dexter McClusterhez hasonlítható, de nem biztos, hogy már idén siker koronázza ezt a projektet. Igazán jó fal nem fogja segíteni Jeffersont. Bár Joseph Barksdale domináns tackle, a fal közepe rutintalan. Főleg amiatt, hogy az eddigi kezdő centert T-Bob Herbertet eltiltották. A futójátékról még nem is beszéltünk. Leginkább azért, mert nem is beszélhetünk róla. Jelenleg nincs olyan RB az LSU keretében aki 200 yardnál többet futott volna eddig a college-ban, mivel tavaly mind a három itt használt játékos, Scott, Holliday és Keiland Williams is elhagyta az egyetemet. Sokmindent meghatároz majd, hogy tud-e itt egy ismeretlen játékost előhúzni a pakliból Les Miles. Az biztos, hogy mégegyszer nem fogják azt tolerálni az egyetem vezetői, hogy a csapat a 3. legrosszabb támadóteljesítményt hozza a konferenciában
    Mivel elég csúnyán lehúztuk a támadókat, itt az ideje, hogy valami jót is mondjuk az LSU-ról. Óriási sztárok játszanak a védelemben. Itt van az NCAA egyik legjobb cornerbackje, Patrick Peterson, a fantasztikusan agilis tacklegyár linebacker, Kelvin Sheppard, valamit olyan nagyreményű safetyk, mint Jai Eugene és Brandon Taylor. Elviekben ezek a nevek garantálnák a betonvédelmet, de ez azért koránt sincs így. A legnagyobb gondok a legfontosabb poszton, a védőfalban vannak. Ugyan a távozó Al Woods helyére a hasonlóan megbízható sőt talán még jobb, Drake Nevis lépett, de ő csak a futás elleni védelemben jelent segítséget. Hiányzik nem, hogy egy domináns pass rusher, hanem egyáltalán egy olyan ember, akinek lenne tapasztalata a collegeban, a QB-k földrevitelében. Hiába a gyilkos secondary, ez pass rush nélkül könnyen összeomolhat. Nem tudjuk ki lehet itt a titkos fegyver. Az sem ad okot lelkesedésre, hogy az LB sorban Sheppardon kívül nincs kezdő tapasztalattal bíró játékos. Persze az NCAA ilyen tekintetben más, mint a profi foci. Láttuk már itt, hogy 1-2 sztár simán elvisz a hátán egy egész, kicsit szedett-vedett védelmet, de én általában szkeptikus vagyok a szezon előtt. Jó hír, hogy legalább a rúgó egység együtt maradt és Josh Jaspert, a placekickert a Lou Groza díj esélyesei között tartják számon.
    Les Miles és csapata szeretné ugyan megőrizni az SEC 3-4. helyét, de ez idén nagyon nehéz lesz. Eleve nagyon erős a csoportjuk, ráadásul a közvetlen riválisokkal (Auburn, Arkansas) idegenben kell játszaniuk. És persze ott van még az Alabama elleni kalkulálható vereség és egy utazás Gainesville-be. Arról pedig nem is beszélve, hogy milyen durva a non-konference menetrend. North Carolina és West Virginia… Nagyon úgy néz ki, hogy Baton Rouge-ban idén már egy 50%-os mérlegnek is örülni kell majd, de ez valószínűleg Miles edző fejébe kerül.

A Draft szempontjából érdekes játékosok: Terrence Tolliver(WR), Joseph Barksdale(OT), Drake Nevis(DT), Kelvin Sheppard(LB), Jai Eugene(S), Patrick Peterson(CB, junior), Brandon Taylor(S, junior)

Mississippi State Bulldogs

Legfontosabb távozók: Anthony Dixon(RB), Jamar Chaney(LB)

    Dan Mullen tavalyi kinevezése az SEC legdinamikusabban fejlődő csapatává tette a Mississippi State-et. A 2006-ban a Gators OC-ja ként bajnoki címet nyerő mester munkája idénre érhet be először.  Szép fokozatosan vezeti be a Floridában is alkalmazott spread offenset. Bár még nem várhatunk tőlük igazán kiemelkedő eredményeket 2010-ben stabilizálhatják a helyüket az konferencia középcsapatai között, ami markáns előrelépés lehet az eddigi leghátsó helyezések után. Idén már nem elégednek meg azzal, hogy leverjék az állami rivális Ole Miss-t. 2007 után ismét Bowlt akarnak játszani és ez könnyen sikerülhet is.
    Nincs könnyű helyzetben a támadósor, mert elvesztették az SEC tavalyi legtöbb yardot futó játékosát, Anthony Dixont, ami markáns stílusváltást eredményezhet idén. Szerencsére távozott a csapattól a botrányosan rossz eddigi QB, Tyson Lee, így a Mullen elképzeléseinek maximálisan megfelelő, dual-threat QB, Chris Relf végre kiteljesedhet. Tavaly a Rebels ellen már győzelemre vezette a csapatát és megvillantotta a képességeit. Nagyszerűen fut és a passzai is veszélyesek. Persze Lee 4 TD, 14 interception-ös performanszát nem lesz nehéz túlszárnyalnia… Nagy segítségére lehet a rutinos támadófal, ahol 4 tavalyi kezdő is visszatért, köztük az idei év egyik all-american esélyes OT-je, Derrek Sherrod. Rutinosak és tavaly Dixon szárnyalásával megmutatták, hogy mire képesek, főleg a futásblokkolás terén. Sajnos az biztos, hogy Dixon szintű RB idén nincs a csapatban. Csupa rutintalan játékos próbálja meg majd pótolni. Leginkább Robert Elliott és Vick Ballard közös erőfeszítéseit figyelhetjük idén a Bulldogs RB posztján. A másik kérdéses poszt, az elkapó, ahol eddig nem nagyon tudtak bizonyítani a játékosok Tyson Lee iszonyatos bénasága miatt, de Chad Bumphis, Leon Berry és a kiváló második évet záró elkapó TE, Marcus Green megfelelő célpontok lehetnek egy olyan dual-threat QB-nak mint Relf.  Mindenképpen figyeljünk oda erre a csapatra, mert nagy meglepetéseket okozhatnak.
    A védelem tavaly nagyon sok pontot kapott, de a korábbi évekhez képest mutatott végre életjeleket. Ennek eredménye lehet, hogy el is igazolt a koordinátor, Carl Torbush a Kansas egyetemhez. Így 3 év alatt a 3. edzővel kell dolgozniuk, ami nem könnyíti meg a feladatukat. Szerencsére az alap adott, egy erős fal képében. Pernell McPhee igazán domináns, sokoldalú DE és úgy tűnik sikerül a fal közepét is gatyába rázni. Ebben nagy szerepe lehet a junior collegeből érkező óriás DT-nek, a 2 méteres, 350 fontos James Carmonnak. A linebacker sorból távozott ugyan a tavalyi kapitány, Jamar Chaney, de K.J. Wright és a másik senior, Chris White megfelelő pótlás lehet a megerősödött fallal. A secondary pedig igazi ballhawkokból áll. A Corey Broomfield, Charles Mitchell, Jonathan Banks hármas, tavaly összesen 14 interceptiont szedett, pedig ketten is csak első évüket töltötték az egyetemen. Idén, egy év tapasztalat után a konferencia egyik legerősebb ilyen egységévé nőhetik ki magukat. Nagyon jó benyomást kelt ez a defense és egy átlagos támadó teljesítmény mellett nagy reményekre jogosítja fel a bőszen kolompoló szurkolókat. Lehet, hogy az idei év meglepetés csapatát tisztelhetjük a starkville-i bulldogokban.
    Az elsődleges célkitűzésük Mullenéknek természetesen az Egg Bowl megnyerése idén is és az, hogy meglegyen a 6 győzelem, ami szükséges ahhoz, hogy bowl mérkőzést játszhassanak. Szerencsétlenségükre a menetrend nem könnyű. Bár a 4 konferencián kívüli meccs közül csak a Houston elleni ígérkezik nehéznek, semmiképpen sem hibázhatnak ezeken a meccseken. Ha ez megvan, akkor legalább 2 SEC meccset hozniuk kell. Erre a legalkalmasabbnak a már említett Rebels elleni Egg Bowl és a Kentucky fogadása tűnik a legalkalmasabbnak, így ez a kettő tekinthető a Bulldogs idei kulcs mérkőzéseinek

A Draft szempontjából érdekes játékosok: Derrek Sherrod(OT), Pernell McPhee(DE), K.J. Wright(LB)

Ole Miss Rebels

Legfontosabb távozók: Jevan Snead(QB), Dexter McCluster(RB-WR), Shay Hodge(WR), John Jerry(OL), Greg Hardy(DE), Cassius Vaughn(CB), Kendrick Lewis(S)

    Utolsóként nézzük Mississippi lázadóit. Érdekes csapat ez az Ole Miss. Évről évre fantasztikus tehetségeket termelnek ki, elég csak Pat Willisre, Michael Oherre, vagy McClusterre gondolni, de valahogy soha nem áll össze rendesen ez a csapat. Tavaly SEC bajnok esélyesként indultak, egy Heisman kandidáns QB-val, majd szépen a konferencia legszürkébb csapata lettek, az agyonsztárolt Jevan Sneadnek meg majdnem, hogy az UFL szintig süllyedt a renoméja. Ha valaki komolyan tehet erről akkor az nem más, mint Houston Nutt, akit személy szerint az egész SEC legrosszabb edzőjének tartok. Nem igazán tudja kezelni a tehetségeit, emiatt az egész csapat széteséssel fenyeget állandóan. Idén sincs ez másképp, de ha bejön a tippem az Ole Miss szereplésére vonatkozóan, akkor az Nutt állásába fog kerülni.
    Tavaly lényegében 1 emberről szólt a támadósor. Dexter McCluster mindenhol. Futott, elkapott, néha még passzolt is. Ő mentette meg a totális alázástól Oxford büszkeségeit. Idén viszont sem ő nem lesz, sem a rajta kívül még elfogadható játékot nyújtók közül Shay Hodge, a legjobb klasszikus elkapó és John Jerry a legjobb falember. Nem is beszéve arról, hogy egy totálisan rutintalan QB-val fognak nekivágni a szezonnak, mivel Snead megelégelte a szenvedését és a profi életet választotta. Helyét a másodéves Nate Stanley veszi át, aki eddig csak nagyon epizód szerepet kapott, ráadásul idejött a nyakára, a lopási ügye miatt, az Oregonról kivágott Jeremiah Masoli, aki walk-onként iratkozott be az egyetemre. Totálisan más rendszerben játszott eddig, kicsit sem illik a Rebels pro-style offensébe, de arra pont jó, hogy idegessé tegye a fiatal Stanleyt. Nem tudni, hogy milyen szerepet szán Nutt a gyorslábú ex-ducknak, de nem igazán látok benne itt fantáziát, maximum egy McClusterhez hasonló mindenes helyén. Bármelyikük is fog passzolgatni könnyű dolga nem lesz. Az egyetlen rutinnal rendelkező WR a keretben Markeith Summers. Ő sem nevezhető viszont igazán nagy sztárnak. Hasonlóan gyenge a fal is, ahol csak a két tackle, Bradley Sowell és Bobby Massie tért vissza. Ők mondjuk megfelelő játéktudással rendelkeznek, de fal közepe teljesen rutintalan. A kérdőjeles Masoli mellett az offense egyetlen biztos skill játékosa Brandon Bolden a junior RB. Tavaly 600 yard felett futott, de idén minden bizonnyal nagy teher hárul majd rá és többször kell majd cipelnie a labdát. Az egész konferenciában nincs még egy ilyen tapasztalatlan játékosokból álló offense. Nem túl jó előjel…
    Kicsit jobban fest a defense, mert itt legalább találunk pár komoly játékos. Elsőre ott van a védőfal, ami nagyon komoly erőt képvisel. Jerrell Powe az idei végzősök közül az egyik legjobb DT és párja Lawon Scott is jóféle run stuffer. A DE-k között találjuk a tavalyi kezdő Kentrell Lockettet, aki esélyes, hogy felülmúlja a tavalyi 5 sackjét. Mondhatjuk tehát azt, hogy ez az egység rendben van. Akár csak az LB sor, ami bár igazi szürke iparosokból áll, nem különösebben rossz. Vezérük Jonathan Cornell ugyan nem egy Patrick Willis, de a futás megállításában jó végzi a dolgát. Passzok ellen az egész második vonalnak javulni a kellene, mert a secondary egyelőre kérdéses. A végzős safety-n, Johnny Brownon kívül csupa kevés tapasztalattal rendelkező játékos, ráadásul nem is újoncok vagy másodévesek, hanem csupa junior és senior, akik bár régóta itt vannak, nem tudták beverekedni magukat a kezdőbe. Ez azért nem jelent semmi jót. Persze ettől még lehet, hogy jól funkcionál majd ez a csapatrész, de egyelőre itt is a viharfelhőket látom gyülekezni, még ha a védelem ereje össze sem hasonlítható a jelenlegi támadók gyengeségével. Nem tetszik nekem ez a Rebels.
    Hogy mit várnak el a vezetők és a szurkolók a csapattól? Jelenlegi helyzetben nem hiszem, hogy annál nagyobb feladatot képes lehet megoldani ez a csapat, mint, hogy ne legyen utolsó a csoportban. Erre csak akkor van esélyük, ha megverik a Mississippi Statet, ami nem lesz könnyű. Szerencséjükre a lehető legkönnyebb schedule-lal rendelkeznek, ami komoly előnyt jelent. A legerősebb non-conferenc riválisuk a Fresno State lesz... Emellett a másik csoportból a lehető legkönnyebb hármast kapták a Kentucky, a Vanderbilt és a Tennessee személyében. Így akár persze még a Bowl meccs is összejöhet, ami számomra most kicsit igazságtalanul hatna a csapat erejét elnézve.


A Draft szempontjából érdekes játékosok: Jerrell Powe(DT), Johnny Brown(S)

Pre-Season All-SEC Team

QB: Ryan Mallett (Arkansas)
RB: Mark Ingram (Alabama), Washaun Ealey(Georgia)
WR: A.J. Green (Georgia), Julio Jones (Alabama), Alshon Jeffrey (South Carolina), Darvin Adams (Auburn)
All-purpose: Randall Cobb (Kentucky)
TE: D.J. Williams (Arkansas)
OT: Derek Sherrod (Mississippi State), DeMarcus Love (Arkansas)
OG: Carl Johnson (Florida), Cordy Glenn (Georgia)
C: Mike Pouncey (Florida)


DE: Pernell McPhee (Mississippi State), Cliff Matthews (South Carolina)
DT: Jerrell Powe (Ole Miss), Marcell Dareus (Alabama)
OLB: Chris Marve (Vanderbilt), Kelvin Sheppard (LSU)
ILB: Dont'a Hightower (Alabama), Josh Bynes (Auburn)
CB: Janoris Jenkins (Florida), Patrick Peterson (LSU)
S: Mark Barron (Alabama), Will Hill (Florida), Ahmad Black (Florida)

K: Caleb Sturgis (Florida)
P: Drew Butler (Georgia)

Tálosi Tibor (haromt)