Super Bowl XLVI beharangozó - V.
Az irányítók és a futójátékosok bemutatásán van a sor.
New England Patriots
Irányítók
Szerintem a sportág szerelmesei közül senkinek sem kell különösképpen bemutatnom a Pats quarterbackjét, Tom Bradyt. A már most három bajnoki gyűrűvel rendelkező játékos szinte biztosan a Hírességek Csarnokába kerül majd visszavonulásakor. Kérdés, ki fogadott erre 2000 tavaszán, mikor mindössze a draft hatodik körében került kiválasztásra a Michigan Wolverines egyetemi csapatában pallérozódott irányító. Akkor újoncként még csupán sokadik számú irányító volt, ám második évében már ő volt a fő tartalék, így Drew Bledsoe sérülése miatt hamar a kezdőben találta magát, és élni tudott a lehetőséggel, egészen a nagydöntőig vezette a Hazafiakat, akikkel szemben akkor a (de furcsa ezt 2011-ben leírni) jóval esélyesebb St. Louis Rams állt. A Kurt Warner vezette Kosokat végül egy utolsó másodperces Vinatieri mezőnygóllal gyűrte le a Pats, Brady megkapta a döntő legjobbjának járó MVP címet, és gyakorlatilag azóta szinte minden szezon előtt a New Englandet a 
végső esélyesek között kell megemlíteni. A Patriotsnak sikerült a 2001-es siker után még 2003-ban és 2004-ben is begyűjtenie a Vince Lombardi Trófeát, végképp dinasztiává válva. Azóta azonban nem sikerült a győzelem, legközelebb ehhez a 2007-es szezonban kerültek Bradyék, akkor viszont éppen a mostani ellenfél, a Giants húzta keresztül a számításaikat. Az volt az emlékezetes, 16-0ás makulátlan mérleggel záródott alapszakasz, amely során Brady megdöntötte Peyton Manning egy szezonban dobott TD passzainak számát, kerek 50 hat pontot érő átadást felmutatva. Talán az volt Brady egyik legsikeresebb éve, amit egy balszerencsés "szezon" követett. Azért idézőjeles a "szezon" kifejezés, mert a nyitómeccsen Pollard, a Chiefs safetyje úgy vitte földre az irányítót, hogy az egész szezonra kidőlt, nem is lett meg a rájátszás a Patriótáknak. Érdekesség, hogy az idei AFC döntőn éppen Pollard mostani csapata, a Ravens volt a legyőzött fél Bradyék számára. Sokakban ekkor bizonyára megfogalmazódott a kérdés, hogy Brady képes lesz-e továbbra is ilyen szinten teljesíteni majd a sérülése után, nos, azóta tudjuk, hogy a válasz igen. Többek között az idei év is ezt bizonyítja, sokan emlegetik Drew Brees legendás rekorddöntését (legtöbb passzolt yard egy szezonban, megdönve Dan Marino csúcsát, és az 5000 yardos álomhatár átlépését), Brady idén Breeshez hasonlóan szintén túllépett Marinón és az 5000 yardon, tehát nem mondhatni, hogy kiégett volna. Február ötödikén a negyedik bajnoki gyűrűjét szerezheti meg. A párosítás miatt elkerülhetetlen az összehasonlítás a 2007-es állapotokkal. Akkor a Pats főképp a hosszú játékokra apellált, rengetegszer kamatozódott Randy Moss és Brady összjátéka (mást ne mondjak, az alapszakaszban Moss is rekordot állított fel a TD elkapásokat tekintve). Ma más a helyzet. A New England inkább a gyors, rövid passzokra fókuszál, ebből tudnak haladni, rendkívül eredményesen. Brady előszeretettel találja meg a kedvenc célpontjainak számító tight endeket, Gronkowskit és Hernandezt. Emiatt is a 2 tight end általában mindig fennvan offenseben, mellette vagy 2, vagy 3 elkapó áll fel. Itt Welkert kell kiemelni, ő mérete és adottságai miatt a slotban (tehát nem a pálya legszélén, hanem belülről indulva) lehet életveszélyes. Természetesen a rövid passzok hatékonysága nem azt jelenti, hogy nincs benne a Pats támadóiban egy-egy hosszú játék, csak nem ez a tendencia. Brady ráadásul olyan típusú játékos, aki az előzetesen gyengébb képességűnek ítélt elkapóit is képes "naggyá tenni", remekül lát a pályán, nagyon gyors a dobómozdulata, és általában pontos is (ő tartja a "legtöbb passzkísérlet interception nélkül" rekordot is). A 9. héten a Giants ellen kétszer adta el a labdát, az alapszalasz hátralevő részében viszont hét meccs kellett 2 INT-hez. Egy háromszoros bajnok játékossal szemben nyilván nem az lesz a kérdés február ötödikén sem, hogy képes lesz-e felnőni a feladathoz. Sokkal inkább az, hogy mennyi védelmet kap a faltól, és mennyi ideje lesz megtalálni célpontjait. Hiszen a 2007-es meccsen is ez volt a fő probléma, hogy hiába zakatolt abban az évben az offense, ha a Giants akkor (is) remek front sevenje (védőfal+linebackerek) borzasztó nagy nyomás alá helyezték Bradyt. A helyzet idén is hasonló, Pierre-Paul, Umenyiora, Tuck, Kiwanuka mind remek passzsiettető. Véleményem szerint nem Brady-n fog elmenni a döntő, ha megkapja a megfelelő védelmet, akkor nem okoz majd gondot számára ezúttal sem, hogy megtalálja célpontjait. Cseréje Brian Hoyer, aki szintén michigani egyetemről érkezett a ligába, csak ő nem a Wolverines, hanem a Michigan State Spartans csapatától. Nyilván nem egy Brady kaliber, a Pats szurkolóknak eléggé nagy csapás lenne, ha a meccs jelentős részét neki kellene végigirányítania, de annó Bradyről is ezt hitte mindenki. Hoyer már évek óta a csapattal készül, a rendszert ismeri, természetesen sok lehetőséghez nem jutott Brady mögött, minden jósolgatást borítana, ha neki is be kéne szállnia. Idén egyetlen jó átadása volt, az alapszakasz utolsó New England passza, melyet amúgy Belichick kérésére hívott az offense coordinator O'Brien, hogy ezzel a 22 yardos elkapással meglegyen Gronkowskinak az "alapszakaszban legtöbb yardot elkapó tight end" rekordja. A harmadik opció Ryan Mallett, az újonc QB Arkansasból, aki még nem jutott szóhoz az NFL-ben. Vele kapcsolatban kevesen tudják, hogy ő is michigani kötődésű, ott kezdte egyetemi pályafutását, sőt, a mostani ellenfél Giants egyik WR-jével, Mario Manninghammel ők tartják az egyetem leghosszabb TD-jének rekordját (egy 97 yardos TD passz). Mallett aztán transzferált Arkansasba, mivel a Michiganhez új edző (Rich Rodriguez), és így új támadási séma érkezett, melyben Mallett nehezen élt volna meg. Arkansasból az idei drafton át vezetett a Patshez az útja.
végső esélyesek között kell megemlíteni. A Patriotsnak sikerült a 2001-es siker után még 2003-ban és 2004-ben is begyűjtenie a Vince Lombardi Trófeát, végképp dinasztiává válva. Azóta azonban nem sikerült a győzelem, legközelebb ehhez a 2007-es szezonban kerültek Bradyék, akkor viszont éppen a mostani ellenfél, a Giants húzta keresztül a számításaikat. Az volt az emlékezetes, 16-0ás makulátlan mérleggel záródott alapszakasz, amely során Brady megdöntötte Peyton Manning egy szezonban dobott TD passzainak számát, kerek 50 hat pontot érő átadást felmutatva. Talán az volt Brady egyik legsikeresebb éve, amit egy balszerencsés "szezon" követett. Azért idézőjeles a "szezon" kifejezés, mert a nyitómeccsen Pollard, a Chiefs safetyje úgy vitte földre az irányítót, hogy az egész szezonra kidőlt, nem is lett meg a rájátszás a Patriótáknak. Érdekesség, hogy az idei AFC döntőn éppen Pollard mostani csapata, a Ravens volt a legyőzött fél Bradyék számára. Sokakban ekkor bizonyára megfogalmazódott a kérdés, hogy Brady képes lesz-e továbbra is ilyen szinten teljesíteni majd a sérülése után, nos, azóta tudjuk, hogy a válasz igen. Többek között az idei év is ezt bizonyítja, sokan emlegetik Drew Brees legendás rekorddöntését (legtöbb passzolt yard egy szezonban, megdönve Dan Marino csúcsát, és az 5000 yardos álomhatár átlépését), Brady idén Breeshez hasonlóan szintén túllépett Marinón és az 5000 yardon, tehát nem mondhatni, hogy kiégett volna. Február ötödikén a negyedik bajnoki gyűrűjét szerezheti meg. A párosítás miatt elkerülhetetlen az összehasonlítás a 2007-es állapotokkal. Akkor a Pats főképp a hosszú játékokra apellált, rengetegszer kamatozódott Randy Moss és Brady összjátéka (mást ne mondjak, az alapszakaszban Moss is rekordot állított fel a TD elkapásokat tekintve). Ma más a helyzet. A New England inkább a gyors, rövid passzokra fókuszál, ebből tudnak haladni, rendkívül eredményesen. Brady előszeretettel találja meg a kedvenc célpontjainak számító tight endeket, Gronkowskit és Hernandezt. Emiatt is a 2 tight end általában mindig fennvan offenseben, mellette vagy 2, vagy 3 elkapó áll fel. Itt Welkert kell kiemelni, ő mérete és adottságai miatt a slotban (tehát nem a pálya legszélén, hanem belülről indulva) lehet életveszélyes. Természetesen a rövid passzok hatékonysága nem azt jelenti, hogy nincs benne a Pats támadóiban egy-egy hosszú játék, csak nem ez a tendencia. Brady ráadásul olyan típusú játékos, aki az előzetesen gyengébb képességűnek ítélt elkapóit is képes "naggyá tenni", remekül lát a pályán, nagyon gyors a dobómozdulata, és általában pontos is (ő tartja a "legtöbb passzkísérlet interception nélkül" rekordot is). A 9. héten a Giants ellen kétszer adta el a labdát, az alapszalasz hátralevő részében viszont hét meccs kellett 2 INT-hez. Egy háromszoros bajnok játékossal szemben nyilván nem az lesz a kérdés február ötödikén sem, hogy képes lesz-e felnőni a feladathoz. Sokkal inkább az, hogy mennyi védelmet kap a faltól, és mennyi ideje lesz megtalálni célpontjait. Hiszen a 2007-es meccsen is ez volt a fő probléma, hogy hiába zakatolt abban az évben az offense, ha a Giants akkor (is) remek front sevenje (védőfal+linebackerek) borzasztó nagy nyomás alá helyezték Bradyt. A helyzet idén is hasonló, Pierre-Paul, Umenyiora, Tuck, Kiwanuka mind remek passzsiettető. Véleményem szerint nem Brady-n fog elmenni a döntő, ha megkapja a megfelelő védelmet, akkor nem okoz majd gondot számára ezúttal sem, hogy megtalálja célpontjait. Cseréje Brian Hoyer, aki szintén michigani egyetemről érkezett a ligába, csak ő nem a Wolverines, hanem a Michigan State Spartans csapatától. Nyilván nem egy Brady kaliber, a Pats szurkolóknak eléggé nagy csapás lenne, ha a meccs jelentős részét neki kellene végigirányítania, de annó Bradyről is ezt hitte mindenki. Hoyer már évek óta a csapattal készül, a rendszert ismeri, természetesen sok lehetőséghez nem jutott Brady mögött, minden jósolgatást borítana, ha neki is be kéne szállnia. Idén egyetlen jó átadása volt, az alapszakasz utolsó New England passza, melyet amúgy Belichick kérésére hívott az offense coordinator O'Brien, hogy ezzel a 22 yardos elkapással meglegyen Gronkowskinak az "alapszakaszban legtöbb yardot elkapó tight end" rekordja. A harmadik opció Ryan Mallett, az újonc QB Arkansasból, aki még nem jutott szóhoz az NFL-ben. Vele kapcsolatban kevesen tudják, hogy ő is michigani kötődésű, ott kezdte egyetemi pályafutását, sőt, a mostani ellenfél Giants egyik WR-jével, Mario Manninghammel ők tartják az egyetem leghosszabb TD-jének rekordját (egy 97 yardos TD passz). Mallett aztán transzferált Arkansasba, mivel a Michiganhez új edző (Rich Rodriguez), és így új támadási séma érkezett, melyben Mallett nehezen élt volna meg. Arkansasból az idei drafton át vezetett a Patshez az útja.
Futójátékosok
Közhely következik: a futball alapja a futójáték. Ezek a szabályok viszont azért léteznek, hogy megcáfoljuk őket. Példa rá a Patriots, vagy a (tavalyi) Packers. Az NFL amúgy 
is egyre inkább passzorientáltabb liga lesz, ha valaki megnéz egy 1970-es, 1980-as évekbeli meccset, akkor jóval több futójátékkal találkozik. Az idei New Englandre pedig végképp igaz ez, említettem már az irányítók taglalásánál is. BenJarvus Green-Ellis és Danny Woodhead az elsőszámú opciók a futásoknál, illetve a Pats támadójátékában ki kell emelni a futóknál azt is, hogy ki milyen hatékony lesz a blokkolásban. Green-Ellis és Woodhead is alacsony játékosok, hat láb alatt van mindkettő, ez persze egy futónál nem feltétlen hátrány. Green-Ellis 667 futott yardig és 11 TD-ig jutott idén, Woodhead mindössze egy touchdownt futott, és 351 yardot. A Pats az alapszakaszban átlagosan 110 yardot futott egy meccsen, meglepő lenne, ha a Giants ellen egy óriási futóteljesítménnyel rukkolna elő valaki (itt 100+ yardos meccsre gondolok), de sohasem lehet tudni. Mindkét játékos eléggé a semmiből érkezett a ligába, Woodhead a csoportrivális Jetsen át, szabadügynökként, Green-Ellis pedig újonc szabadügynökként, nem pedig a drafton át. Rajtuk kívül még harcba hívható a veterán Kevin Faulk, valamint az újonc Stevan Ridley és Shane Vereen. Faulk már 13. éve szolgálja a Patset, 35 éves, ebből következően neki is van 3 gyűrűje, mint Bradynek. Meglehetősen limitált szerepet kap már, pedig sokoldalú játékos, az elkapásoknál is használható. Ridley és Vereen újoncok, mindketten 1-1 TD-vel bírnak az NFL-ben. Hőssé válásuk a Super Bowlon meglehetésen sokat fizetne a fogadóirodáknál. Meg kell említeni még a fullbacket is a Patriotsnál, ő Lousaka Polite, ezelőtt 3 éven át a csoportrivális Miamiben játszott, idén egyszer futott ki a pályára a New England színeiben.
is egyre inkább passzorientáltabb liga lesz, ha valaki megnéz egy 1970-es, 1980-as évekbeli meccset, akkor jóval több futójátékkal találkozik. Az idei New Englandre pedig végképp igaz ez, említettem már az irányítók taglalásánál is. BenJarvus Green-Ellis és Danny Woodhead az elsőszámú opciók a futásoknál, illetve a Pats támadójátékában ki kell emelni a futóknál azt is, hogy ki milyen hatékony lesz a blokkolásban. Green-Ellis és Woodhead is alacsony játékosok, hat láb alatt van mindkettő, ez persze egy futónál nem feltétlen hátrány. Green-Ellis 667 futott yardig és 11 TD-ig jutott idén, Woodhead mindössze egy touchdownt futott, és 351 yardot. A Pats az alapszakaszban átlagosan 110 yardot futott egy meccsen, meglepő lenne, ha a Giants ellen egy óriási futóteljesítménnyel rukkolna elő valaki (itt 100+ yardos meccsre gondolok), de sohasem lehet tudni. Mindkét játékos eléggé a semmiből érkezett a ligába, Woodhead a csoportrivális Jetsen át, szabadügynökként, Green-Ellis pedig újonc szabadügynökként, nem pedig a drafton át. Rajtuk kívül még harcba hívható a veterán Kevin Faulk, valamint az újonc Stevan Ridley és Shane Vereen. Faulk már 13. éve szolgálja a Patset, 35 éves, ebből következően neki is van 3 gyűrűje, mint Bradynek. Meglehetősen limitált szerepet kap már, pedig sokoldalú játékos, az elkapásoknál is használható. Ridley és Vereen újoncok, mindketten 1-1 TD-vel bírnak az NFL-ben. Hőssé válásuk a Super Bowlon meglehetésen sokat fizetne a fogadóirodáknál. Meg kell említeni még a fullbacket is a Patriotsnál, ő Lousaka Polite, ezelőtt 3 éven át a csoportrivális Miamiben játszott, idén egyszer futott ki a pályára a New England színeiben.
New York Giants
Irányítók
A Nagy Almában Eli Manning a karmester, aki idén kimondhatjuk, hogy jó évet zárt. Ne feledjük, hogy a Giants szereplése talán a nagyobb meglepetés a Super Bowlban, bár aki legyőzi az első két kiemelt Packerst és a San Franciscot a rájátszásban, annak maximálisan ott a joga, hogy megküzdjön a Vince Lombardi Trófeáért. Megy az összehasonlítgatás a 2007-es döntővel, a két kezdő QB közül Elivel fordult nagyobbat a világ, pont amiatt a meccs miatt. Addig ugyanis nagyon kétes volt a 
megítélése, rengetegen állították, hogy soha nem lesz képes kilépni a testvére, Peyton árnyékából. Sokan a szemére vetették bizonytalankodásait, azt, hogy sokszor hoz rossz döntéseket, és hajlamos elszórni a labdákat. Azon a Super Bowlon azonban Eli sikerrel válaszolt a kritikákra, a David Tyree-nak adott, "a labdát a sisakhoz szorítós" játékát, és az azt megelőző, lehetetlen helyzetből történő kiszabadulását azóta is emlegetni szokták vele kapcsolatban. Elinak borzasztóan jót tett az a meccs, több szempontból is. Bár talán kijelenthető, hogy a testvérek közül Peyton a jobb játékos, de mégis a családban levő bajnoki aranygyűrűk száma egyelőre 1-1. És ami igazán számít egy irányítónál, ha sikeresnek akarja mondani magát, az a bajnoki cím. Ahogy a Super Bowl győztes edző, Brian Billick mondta (és egy olyan edzőtől, aki egy Trent Dilferrel tudott SB-t nyerni, higgyük is el): "Egy QB onnantól számíthat elitnek, hogy bajnok lesz. De pusztán a bajnoki győzelemtől nem válik elitté." Ezzel, hogy ezt a kötelezettséget "letudta" Eli, már jóval kisebb nyomás nehezedett rá a közvélemény részéről, hiszen megadta azt a szurkolóknak, amire a legjobban vágytak, a bajnoki címet. Tehát onnantól sokkal nyugodtabban tehette a dolgát az ifjabb Manning, és bár természetesen nem arról van szó, hogy azóta szárnyal a quarterback, de jóval kevesebb a bizonytalankodás a játékában. Ezt a számok is bizonyítják. 2007 óta a dobáspontosságát felküzdötte 60 % fölé, az alapszakaszban passzolt yardjait pedig 4000 fölé, sőt, idén 4933-ig jutott, szóval ő is megközelítette Marinót, és a 5000-es álomhatárt. Ezt korábban nehezen tudtuk elképzelni róla, sok szakértő szerint Elinál az idei év lehet az újabb kitörési lehetőség, amivel végképp beküzdi magát az irányítók legszűkebb elitjébe. Ehhez a majdnem 5000 yard mellé remek lenne egy újabb bajnoki cím, és Super Bowl MVP trófea. Eli számainak javulása természetesen köthető a Giants játékstílusának idei megváltozásához is. Hiába vannak remek futóik (akikről még ejtek szót), idén valahogy a futásblokkolás nem állt össze, és a Giants nagyon kevés yardot tudott futással haladni meccsenként. Ez a szezon elején problémákat is jelentett, azonban ahogy telt az idő, úgy állt össze a csapat, és egy jó hajrával, a Jets és a Cowboys elleni kötelező győzelmeket begyűjtve végül meglett a rájátszás. Ehhez kellett a passzjáték előtérbe kerülése. Manning a Giantsben sokkal konzervatívabb felállásokból indítja a támadásokat, mint a másik oldalon Brady. Neki nincs annyi célpontja, fő fegyvere a két kezdő elkapó, Victor Cruz és Hakeem Nicks. Az ő gyorsaságukat kihasználva a nagyobb átadások is esélyesek lehetnek, akár a döntőben is a Pats ellen, akiknek köztudottan nem túl erős a secondaryje. Manningre korábban jellemző volt, hogy könnyelműen passzol, túlvállalja magát, ennek példája a tavalyi 25 interception. Ezt idén sikerült leredukálnia, a hatékonyság pedig megnőtt, jóval több kísérletből sikerült kevesebbszer eladnia a játékszert. Manning Bradyhez hasonlóan zsebirányító, ez azt jelenti, hogy inkább passzol, mint maga futna a labdával, általában bennmarad a zsebben. Egy-egy helyzetben azonban mindkettejüktől benne van az, hogy meglódulnak egy-egy first downért, talán Eli többször vállalkozik ilyesmire, annak ellenére, hogy sebességben testvérére ütött (lassú ő is). Eli Manning 2007-ben véleményem szerint "szintet lépett" a győzelemmel, az újabb nagy ugrás a karrierjében pedig most következhetne be, a Pats elleni döntőn, mondhatni visszavágón. Sokszor mondják Manningre, hogy nem kemény, ehhez annyit fűznék hozzá, hogy az aktív irányítók közül neki van a leghosszabb sorozata lejátszott meccsek tekintetében, 2004 novembere óta nem hagyott ki meccset (az örökranglistán csak a bátyja, és Favre előzi meg). Ha mégis kidőlne a Manning család ifjabbik sarja, akkor David Carr lehet bevethető. Carr szintén 1/1-es volt a drafton, mint Eli, csak ő 2002-ben, az akkor alakuló Houston Texans történetének első játékosaként. Francise irányítónak húzták, nem váltotta meg a világot. Carolinába került, ahonnét a Giantshez vezetett az útja, de már a 2007-es bajnoki győzelem után (a 2007-es döntőn Jared Lorenzen volt Manning cseréje, aki nem ismeri annak nem lövöm le a poént, de érdemes megnézni Lorenzen testfelépítését). Carr 2008 és 2009 után tavaly a San Francisonál volt, egyetlen meccsen kellett beszállnia, idén pedig újra New Yorkban dobál, többnyire edzéseken. Mindenképpen több a tapasztalata, mint Hoyernek a másik oldalon, de Carr igazából sehol sem tudott bizonyítani, valószínűsíthetőleg soha nem lesz már sehol kezdő, hiába még csak 32 éves.
megítélése, rengetegen állították, hogy soha nem lesz képes kilépni a testvére, Peyton árnyékából. Sokan a szemére vetették bizonytalankodásait, azt, hogy sokszor hoz rossz döntéseket, és hajlamos elszórni a labdákat. Azon a Super Bowlon azonban Eli sikerrel válaszolt a kritikákra, a David Tyree-nak adott, "a labdát a sisakhoz szorítós" játékát, és az azt megelőző, lehetetlen helyzetből történő kiszabadulását azóta is emlegetni szokták vele kapcsolatban. Elinak borzasztóan jót tett az a meccs, több szempontból is. Bár talán kijelenthető, hogy a testvérek közül Peyton a jobb játékos, de mégis a családban levő bajnoki aranygyűrűk száma egyelőre 1-1. És ami igazán számít egy irányítónál, ha sikeresnek akarja mondani magát, az a bajnoki cím. Ahogy a Super Bowl győztes edző, Brian Billick mondta (és egy olyan edzőtől, aki egy Trent Dilferrel tudott SB-t nyerni, higgyük is el): "Egy QB onnantól számíthat elitnek, hogy bajnok lesz. De pusztán a bajnoki győzelemtől nem válik elitté." Ezzel, hogy ezt a kötelezettséget "letudta" Eli, már jóval kisebb nyomás nehezedett rá a közvélemény részéről, hiszen megadta azt a szurkolóknak, amire a legjobban vágytak, a bajnoki címet. Tehát onnantól sokkal nyugodtabban tehette a dolgát az ifjabb Manning, és bár természetesen nem arról van szó, hogy azóta szárnyal a quarterback, de jóval kevesebb a bizonytalankodás a játékában. Ezt a számok is bizonyítják. 2007 óta a dobáspontosságát felküzdötte 60 % fölé, az alapszakaszban passzolt yardjait pedig 4000 fölé, sőt, idén 4933-ig jutott, szóval ő is megközelítette Marinót, és a 5000-es álomhatárt. Ezt korábban nehezen tudtuk elképzelni róla, sok szakértő szerint Elinál az idei év lehet az újabb kitörési lehetőség, amivel végképp beküzdi magát az irányítók legszűkebb elitjébe. Ehhez a majdnem 5000 yard mellé remek lenne egy újabb bajnoki cím, és Super Bowl MVP trófea. Eli számainak javulása természetesen köthető a Giants játékstílusának idei megváltozásához is. Hiába vannak remek futóik (akikről még ejtek szót), idén valahogy a futásblokkolás nem állt össze, és a Giants nagyon kevés yardot tudott futással haladni meccsenként. Ez a szezon elején problémákat is jelentett, azonban ahogy telt az idő, úgy állt össze a csapat, és egy jó hajrával, a Jets és a Cowboys elleni kötelező győzelmeket begyűjtve végül meglett a rájátszás. Ehhez kellett a passzjáték előtérbe kerülése. Manning a Giantsben sokkal konzervatívabb felállásokból indítja a támadásokat, mint a másik oldalon Brady. Neki nincs annyi célpontja, fő fegyvere a két kezdő elkapó, Victor Cruz és Hakeem Nicks. Az ő gyorsaságukat kihasználva a nagyobb átadások is esélyesek lehetnek, akár a döntőben is a Pats ellen, akiknek köztudottan nem túl erős a secondaryje. Manningre korábban jellemző volt, hogy könnyelműen passzol, túlvállalja magát, ennek példája a tavalyi 25 interception. Ezt idén sikerült leredukálnia, a hatékonyság pedig megnőtt, jóval több kísérletből sikerült kevesebbszer eladnia a játékszert. Manning Bradyhez hasonlóan zsebirányító, ez azt jelenti, hogy inkább passzol, mint maga futna a labdával, általában bennmarad a zsebben. Egy-egy helyzetben azonban mindkettejüktől benne van az, hogy meglódulnak egy-egy first downért, talán Eli többször vállalkozik ilyesmire, annak ellenére, hogy sebességben testvérére ütött (lassú ő is). Eli Manning 2007-ben véleményem szerint "szintet lépett" a győzelemmel, az újabb nagy ugrás a karrierjében pedig most következhetne be, a Pats elleni döntőn, mondhatni visszavágón. Sokszor mondják Manningre, hogy nem kemény, ehhez annyit fűznék hozzá, hogy az aktív irányítók közül neki van a leghosszabb sorozata lejátszott meccsek tekintetében, 2004 novembere óta nem hagyott ki meccset (az örökranglistán csak a bátyja, és Favre előzi meg). Ha mégis kidőlne a Manning család ifjabbik sarja, akkor David Carr lehet bevethető. Carr szintén 1/1-es volt a drafton, mint Eli, csak ő 2002-ben, az akkor alakuló Houston Texans történetének első játékosaként. Francise irányítónak húzták, nem váltotta meg a világot. Carolinába került, ahonnét a Giantshez vezetett az útja, de már a 2007-es bajnoki győzelem után (a 2007-es döntőn Jared Lorenzen volt Manning cseréje, aki nem ismeri annak nem lövöm le a poént, de érdemes megnézni Lorenzen testfelépítését). Carr 2008 és 2009 után tavaly a San Francisonál volt, egyetlen meccsen kellett beszállnia, idén pedig újra New Yorkban dobál, többnyire edzéseken. Mindenképpen több a tapasztalata, mint Hoyernek a másik oldalon, de Carr igazából sehol sem tudott bizonyítani, valószínűsíthetőleg soha nem lesz már sehol kezdő, hiába még csak 32 éves.
Futójátékosok
A Giantsnél jóval többször számíthatunk futásra, mint a másik oldalon. Kulcskérdés lesz, hogy mennyire lesz hatékony ez a fegyver, hiszen jó, hosszú futó playekkel 
egyrészt Bradyt is távol lehet tartani a pályától, másrészt abból sokkal váratlanabbul mehetnek a (hosszú) passzok. Írtam már, hogy idén kevesebb volt a meccsenkénti futott yard a Giantsnél, ezt a szakértők inkább a támadófal nyakába varrták, mintsem a running backekébe. Nehezen is kritizálható az egység, ahol kiemelkedik a két sztár, Brandon Jacobs és Ahmad Bradshaw. Jacobs igazi erőfutó, a rövid játékoknál használható RB prototípusa. Majdnem két méter, és hozzá 120 kiló, védő legyen a talpán, aki megállítja őt. Nagyon nehéz levinni, remek stílusban fut, ugyan egyre idősebb, de ígyis 800 futott yard körüli alapszakaszokat szállít. Bradshaw a "párja", évek óta ők ketten fémjelzik a New York futójátékát. Tavaly óta Bradshaw számít kezdőnek, ő kap több labdacipelést, általában meg is hálálja a bizalmat. Más felépítésű, mint Jacobs, 178 centi magas, ő a klasszikus futóalkat inkább, alacsony, lent van a súlypontja. Az ő jó játékuk nagyon fontos lesz a Giantsnek, hiszen csak passzokkal a Giants nem fog tudni nyerni, bármennyire is idén az volt a prioritás. Da'Rel Scott a 3. számú futó, újonc. Jó előszezonbeli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, például a Bears ellen futott 97(!) yardos TD-jével, valamint pont a Patriots ellen vitt punt return TD-jével. Érdekesség, hogy állítása szerint az apja iránt érzett dühét használja, hogy felspannolja magát a meccsekre (tudni kell, hogy apja 8 évesen hagyta el a családot). A keretben van még DJ Ware, aki a 2007-es csapatban is már ottvolt, tehát bajnok. A fullback pedig Henry Hynoski, újonc, az egyik legjobb fullback prospect volt a draft előtt, de megsérült a combine-on (egyfajta előzetes fizikai felmérő), így draftolatlan szabadügynökként került a Giantshez. Idén nincs futóként statisztikája, elsősorban ő csak blokkol Jacobs vagy Bradshaw előtt, viszont 12 elkapása volt az alapszakaszban.
egyrészt Bradyt is távol lehet tartani a pályától, másrészt abból sokkal váratlanabbul mehetnek a (hosszú) passzok. Írtam már, hogy idén kevesebb volt a meccsenkénti futott yard a Giantsnél, ezt a szakértők inkább a támadófal nyakába varrták, mintsem a running backekébe. Nehezen is kritizálható az egység, ahol kiemelkedik a két sztár, Brandon Jacobs és Ahmad Bradshaw. Jacobs igazi erőfutó, a rövid játékoknál használható RB prototípusa. Majdnem két méter, és hozzá 120 kiló, védő legyen a talpán, aki megállítja őt. Nagyon nehéz levinni, remek stílusban fut, ugyan egyre idősebb, de ígyis 800 futott yard körüli alapszakaszokat szállít. Bradshaw a "párja", évek óta ők ketten fémjelzik a New York futójátékát. Tavaly óta Bradshaw számít kezdőnek, ő kap több labdacipelést, általában meg is hálálja a bizalmat. Más felépítésű, mint Jacobs, 178 centi magas, ő a klasszikus futóalkat inkább, alacsony, lent van a súlypontja. Az ő jó játékuk nagyon fontos lesz a Giantsnek, hiszen csak passzokkal a Giants nem fog tudni nyerni, bármennyire is idén az volt a prioritás. Da'Rel Scott a 3. számú futó, újonc. Jó előszezonbeli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, például a Bears ellen futott 97(!) yardos TD-jével, valamint pont a Patriots ellen vitt punt return TD-jével. Érdekesség, hogy állítása szerint az apja iránt érzett dühét használja, hogy felspannolja magát a meccsekre (tudni kell, hogy apja 8 évesen hagyta el a családot). A keretben van még DJ Ware, aki a 2007-es csapatban is már ottvolt, tehát bajnok. A fullback pedig Henry Hynoski, újonc, az egyik legjobb fullback prospect volt a draft előtt, de megsérült a combine-on (egyfajta előzetes fizikai felmérő), így draftolatlan szabadügynökként került a Giantshez. Idén nincs futóként statisztikája, elsősorban ő csak blokkol Jacobs vagy Bradshaw előtt, viszont 12 elkapása volt az alapszakaszban.
Pap Dániel (konqueror)