Tennessee Volunteers [TENN]

Alapítás: 1891
Konferencia: SEC
Divízió: Keleti csoport
Város: Knoxville (Tennessee)
Stadion: Neyland Stadium (102,455)
Weboldal: http://www.utsports.com

A University of Tennessee-t 1794-ben alapították, a Tennessee állambeli Knoxville városában. A kampusz legöregebb épületei az ún. The Hill-en helyezkednek el, melyek az amerikai polgárháború során több csatában is fontos szerepet játszottak. Maga Tennessee már ekkor "Volunteer State"'-ként volt ismert, mert az 1812-es brit–amerikai háborúban rengeteg idevalósi katona vállalt önkéntes szolgálatot, majd a Volunteers becenevet a UTK is felvette. A sportprogramok hivatalos színei a narancssárga és a fehér, a kampuszon régóta virágzó őszirózsafélék miatt. Kabalájuk Smokey, a tacskó, ő hús-vér és kosztümös formában is megjelenik az oldalvonalaknál. Fő riválisaik az Alabama (Third Saturday in October – minden évben október harmadik szombatján találkoznak), a Florida, a Kentucky és némileg a Vanderbilt.

Történelem
A csapat 1891. november 21-én játszotta első meccsét a Sewanee ellen (és szenvedett 24-0-ás vereséget). A Volunteers az első öt szezonját edző nélkül tudta le, 1899-ben nevezték ki J.A. Pierce-t. Kezdetben a trénerek mondhatni évente adták át a kilincset utóduknak, Zora G. Clevenger 1911-től 1915-ig tartó munkálkodása szinte egy emberöltőnek tűnt e tekintetben. 1921-ben épült meg a futballisták otthona, az ekkor a Shields-Watkins Field nevet viselő és csupán 3200 férőhelyes stadion. Robert Neyland 1926-ban lett a Vols vezetőedzője, aki hivatásos katonatisztként fogadta el a megbízást. Egy ex-játékos, Nathan Dougherty (az iskola későbbi dékánja) érkezésekor mondta róla, hogy „most vagyunk egyenlőek a Vanderbilttel”.

Neyland 1927-ben, mindössze a második idényében megszerezte első csoportgyőzelmét, 1928-ban az Alabama megverésével pedig jelezte, hogy új szelek fújnak Délen. 1932-ben többekkel egyetemben a SoCont elhagyva megalapították az SEC-t, mely tulajdonképpen azt jelentette, hogy az addig 23 tagú konferenciájukból kiszórták a kisebb gárdákat (a Tennessee '26 és '32 ugyan csak kétszer kapott ki öt döntetlen mellett, országos szinten még nem voltak elismertek). Az SEC-ben relatíve gyengébben is nyitottak - 7-3 és 8-2 -, az 1934-es szezon után viszont a hadsereg besorozta Neylandot. Amíg Neyland Panamában harcolt, addig a Volunteers vereséget vereségre halmozott, 1936-os visszatérésekor így újra kellett kezdenie az építkezést. Ez nem vett igénybe hosszú időt, mert 1938-ban – veretlenül, az Orange Bowl behúzásával - már nemzeti bajnoki címet ünnepelhetett fiaival. 1939-ben kapott pont nélkül (!) masíroztak át az alapszakaszon, bár a Rose Bowlon 0-14-es vereséget szenvedtek a USC ellen. 1940-ben megint csupán januárban találtak legyőzőre (a Sugar Bowlon a Boston College előtt hajtottak fejet, 13-19), ám mivel ekkoriban még a bowlok előtt választották meg a bajnokot, pár szervezetnél az első helyen végeztek. A II. VH elharapózásakor Neylandnak nem lehetett maradása, de távollétében most John Barnhill nem okozott csalódást; Sugar Bowl '42-ben, Rose Bowl '44-ben (a köztes idényben nem léptek pályára). A világégés elültével Neyland végleg visszavonult a hadseregtől és már tábornokként tért haza. Maradt még a tarsolyában, 1950-ben és '51-ben egyaránt bajnoki cím, utóbbi esetén az újságírók és az edzők szavazásán is elsők lettek. E két siker azért különösen emlékezetes, mert úgy tűnt, a T-formációval elhaladt a futball a single winget futtató Neyland előtt, de a tábornok válaszolni tudott kritikákra és az innovációra. 1952-ben hagyta abba az edzősködést, 1962-es haláláig atlétikai igazgató maradt (a – jelenleg 102,455 férőhelyes - stadiont tiszteletére azonnal Neyland Stadiumra keresztelték át).

Harvey Robinson követte, de csak két idényig volt a Vols edzője. Maga Neyland menesztette, aki a kirúgást így kommentálta: ,,A legnehezebb dolog, amit valaha meg kellett tennem”. Bowden Wyatt 1955-ben vette kézbe a stafétát, az '56-os SEC-diadalt kivéve azonban meg sem tudta közelíteni elődje produkcióját. 1964-től az Arkansasnál Frank Broyles segédjeként pallérozódó Doug Dickey dolgozott főedzőként. Dickey sok megváltoztatott, átállt például a tényleg idejétmúlt single wingről a T-formációra, a sisakokra a mezszámok helyett a T betűt tetette, és a rezesbanda segítségével egy különleges bevonulást talált ki (bővebben a tradícióknál). Az eredmények őt igazolták, szükség volt a reformokra, jóllehet 1969-ban alma matere hívására a Floridához távozott. Bill Battle-t 29 évesen nevezték ki HC-nek, fiatalos lendülete '70-ben komoly lökést adott a csapatnak (11-1 és Sugar Bowl debütálásként), ám szép lassan az SEC középmezőnyébe estek vissza Bear Bryant tanítványával, akit 1977-ben Johnny Majors-ra cseréltek le. Majors a Tennessee-n focizott korábban ('56-ban második a Heisman-szavazáson Hornung mögött), míg '76-ban bajnoki címet szerzett a Pittsburgh-gel, a szurkolókat tehát nem nagyon kellett győzködni a váltás fontosságáról. Edzői karrierje a Vols-nál lassan indult be, egy ideig vele sem voltak képesek az SEC-középmezőnyéből elmozdulni, viszont ő több lehetőséget kapott a bizonyításra, és 1985-re csoportgyőztes alakulatot faragott a UT-ből. 1989-ben és '90-ben újfent véghezvitték eme bravúrt, sőt a január elsejei bowl-meccseiket mindhárom alkalommal sikerrel abszolválták (Sugar Bowl vs. Miami, Cotton vs. Arkansas és Sugar vs. Virginia). Majors 1992 nyarán szívproblémákkal kés alá feküdt, offenzív koordinátora, Phillip Fulmer pótolta három mérkőzés erejéig, tökéletesen, a kiemelt Georgiát és Floridát is meglepve. Majors felépült, de vele nyolcból háromszor elbuktak, a vezetőség Fulmert favorizálta, ezért az addigi mester leköszönt posztjáról.

Fulmer remekül kezdte az edzői karrierjét. Nyitószezonjában tíz meccset nyert és csak kettőt vesztett el, az egyiket a Florida, a másikat a Citrus Bowlon a Penn State ellen. 1994-ben már az első fordulóban megsérült a csapat kezdő irányítója, Jerry Colquitt, majd a negyedik meccsen Todd Helton, nem volt mit tenni, a mély vízbe kellett dobni a zöldfülű harmadik számú QB-t, Peyton Manninget. Manning persze már újoncként is parádézott, egyedül az Alabama fogott ki rajta. A '95-ös szezon egyetlen veresége a Florida elleni 62-37, ami már zsinórban a harmadik volt ellenük és csak ez választotta el őket a bajnoki döntőtől. A Vols 11-1-es, 10-2-es és 11-2-es mérleget ért el Manning-érában, aki végzősként nagy esélyese volt a Heisman-trófeának, de végül michigani Charles Woodson zsebelhette be az elismerést. A történethez hozzá tartozik, hogy PM-et már '96-ban első körös draftoltnak prognosztizálták, de diplomája dacára maradt még egy évet. A hőn áhított NCAA-győzelem részben a Nebraska elleni Orange Bowl-zakó okán nem jött össze. 1997-nek a Vols szerényebb reményekkel, új irányítóval vágott neki, Tee Martin mégis az álmok mezejére vezette az Önkénteseket. 11-0 az alapszakaszban, siker az SEC-fináléban és az első ízben kiírt BCS-nagydöntőn (aka. Fiesta Bowl, vs. Florida State). Nem szabad megfeledkezni a koordinátorokról sem, az OC David Cutcliffe és a DC John Chavis személyében remek segédek áltak Fulmer rendelkezésére. 1999-től kissé hektikusabbá vált a Tennessee teljesítménye, 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben is az utolsó banánhéjon, azaz a konfdöntőben csúsztak el, ám a 2005-ös negatív mérleg csúnya foltot hagyott a head coach renoméján. Hiába a 2007-es feltámadás, az egy évvel későbbi 5-7 betette a kaput Fulmernek Knoxville-ben, sorsát a Wyoming elleni hazai vereség pecsételte meg. 2008-ban Lane Kifinnel lapoztak egyet a futballhistóriában, azonban a szakember általános megrökönyödésre egy év után a USC-hez távozott. 7-6-os mutatójánál jóval emlékezetesebb, hogy a kampuszon a hír hallatára lincshangulat uralkodott el, ha akkor a tömeg keze közé kerül Kiffin, biztos nem ússza meg szárazon... Derek Dooley kinevezése sem aratott osztatlan sikert, ő 2012-ben a gyenge eredmények miatt már távozni is kényszerült.

Tradíciók
A ,,T”: két hagyomány keresztezése, a bevonulásnál a Pride of Southland egy nyitott T-betűt formáz meg az északi kapunál, és ezen keresztül fut el a csapat a kispadokig. 2010 óta a keleti helyett a nyugati a hazai oldal, így a focisták nem balra, hanem jobbra fordulnak

Dámatáblás célzónák: az egyedi festés is Doug Dickey főedző agyszüleménye, 1994-től zöld fűcsíkkal keretezik a narancs-fehér kombinációt

Volunteer Navy: mivel a Neyland Stadium a Tennessee folyó partján fekszik, lehetőség van hajóval is "leparkolni" a stadion tövében... A szokásos tailgating itt sailgatingbe fordulhat

Rocky Top: az Osborne Brothers 1967-es száma nem a hivatalos induló, ám az abszolút kedvenc, a college football egyik legismertebb dallama

Neyland 7 maximája
- A kevesebbet hibázó csapat nyer
- Játssz érte és csináld meg, mikor lehetőség van rá – SZEREZZ PONTOT
- Ha elsőként veled történik valami galiba, ne roskadj össze... adj bele még többet
- Védd a rúgóinkat, az irányítónkat, a vezetésünket és a játékunkat
- Figyelj a passzra, szerezz labdát, blokkolj, előre és oldalra, üldözz és szerelj... a GYŐZELEMÉRT
- Fektess hangsúlyt a rúgójátékokra. Itt fordulhat a kocka
- Vedd fel a harcot az ellenféllel és küzdj mind a 60 percen keresztül

The Vol Walk: A hazai meccsek előtt a játékosok a Stokely Athletic Centerből indulnak el gyalog a stadion felé. Átvágnak a Tennessee Volunteers Wall of Fame-en a Peyton Manning Pass és a Phillip Fulmer Way utakon keresztül. Itt szurkolók ezrei várják őket és ráznak velük kezet, amint a Neyland Stadiumba sétálnak.