Top25 figyelő - 11. hét

Az Ohio State a Big Ten élén, nagy versenyfutás a Pac-10-ben, és előre tör a Pittsburgh a 11. hét után

 

 
1. (1.) Florida Gators
Konferencia: SEC
Mérleg: 10-0
Eredmény: 24-14 vs South Carolina
 
A Gators defense ellen nem volt mit tennie a Gamecocks-nak. 247 yardot sikerült csak megtenni, 3/12-es 3rd down kihasználással, és a labdát is elvesztették háromszor. Eközben Tim Tebow most az SEC-ben elért TD-ok tekintetében lépett élre, beérve Kevin Faulk LSU legendát, ugyanis előbb passzolt majd futott is egy touchdown-t. Az egyik kommentátor kicsit élcelődve meg is jegyezte, hogy a Riley Coopernek dobott TD passz tán a mechanikailag legszebb átadás volt, amit Tebow bemutatott az egyetemen. Emmanuel Moody az első TD-jét szerezte a szezonban a Gators hihetelen mély RB rotációjából előbújva, aminek is köszönhetően már 20 meccse veretlen a Florida, és az idei SEC menetelést 8-0-val zárta le.
Az eljövendő programban egy lazítós állami összecsapás a FIU ellen, majd a Florida State idén összeomlott védelme ellen egy rivalry található, mielőtt a SEC döntőjében összecsapnának az Alabamával, ami majd akár egy nemzeti nagydöntő elődöntőnek is felfogható lesz.
 
2. (2.) Alabama Crimson Tide
Konferencia: SEC
Mérleg: 10-0
Eredmény: 31-3 vs Mississippi State
 
Az elmúlt 4 meccsén mindössze 4 offenzív TD-t tudott felmutatni az Alabama, ehhez képest a Bulldogs ellen egyetlen meccsen sikerült összehozni ezt a számot. A gondok korábban sem Mark Ingrammel voltak, a Heisman várományos RB most is 149 yardot tett hozzá a márkőzéshez 2 TD-vel, az igazi javulást Greg McElroy mutatta be a korábbiakhoz képest, aki ezúttal Darius Hanks-t és Julio Jones-t is közel félpályás TD-vel szolgálta ki. A Bama igazi erőssége azonban a védelme, amely a 4. legjobb az NCAA-ben, és immár 5. alkalommal a szezonban egy számjegyű pontot engedélyezett csak az ellenfél csapatnak. Tizenhetedik alkalommal kezdte 10-0-val a Tide története folyamán a szezont, de Nick Saban mesternek még sohasem sikerült egymás után kétszer ezt megcsinálni eddig.
A Chattanooga másodosztályú gárdája ellen feltöltődhetnek a tuscaloosa-iak, mert utána az Auburn ellen állami rivalizálás következik, majd pedig SEC döntő a Gators ellen. Csak győzzük kivárni.
 
3. (3.) Texas Longhorns
Konferencia: Big12
Mérleg: 10-0
Eredmény: 47-14 vs Baylor
 
Az elmúlt hetekben feltartóztathatatlan a Texas, és gőzerővel masírozik a Big12 döntő, és a BCS Nemzeti döntő felé. Colt McCoy a győzelemmel megszerezte a múlt héten már beharangozott rekordot, ami a legtöbb győzelmet érinti. McCoy kezdőként 42-7-es mérleget produkált a Texas-szal, aminél több győzelmet a történelem folyamán egyetlen QB sem tudott összehozni, és még nincs vége a szezonnak.
A győzelemhez McCoy ezúttal 2 TD passzal tett hozzá, mindkettőt Shipley kapta el, és Cody Johnson is kétszer volt eredményes. Utóbbi jóval bíztatóbb, elvégre a szezon elején eléggé döcögött a Longhorns futójátéka. A védelem is abszolút dícsérhető, bár a meccs végén kiengedte kezei közül a shutout lehetőségét, de az is leég beszédes adat, hogy a Baylor futási kísérletenként átlagosan 0.2 yardot tudott csak haladni.
Következik a sorban a Kansas, egy jóval komolyabb ellenfél, mint amit az elmúlt két héten kaptak a hosszúszarvúak.
 
4. (4.) TCU Horned Frogs
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 10-0
Eredmény: 55-26 vs #16 Utah
 
A lényeges kérdéseket hamar eldöntötte a tCU az újabb MWC rangadón, hiszen szünetben már 38-14-re vezettek, innen pedig nem volt visszaút a Utes számára. A 2. negyed elején 2 és fél per calatt szerzett 3 TCU TD alighanem sokkolta a Utah szurkolóit. A Frogs ezúttal is futójátékkal dominált, hiszen 342 yardot tettek meg a földön, miközben a Utes totál offense-ben sem érte el a 300 yardot.
A szarvas békák ezzel már 13 meccs óta veretlenek otthon, és 3 meccs után először tudták legyőzni a Utah-t. A schedule neheze ezzel le van tudva, élnek a BCS álmok, de a nagydöntőhöz kellene még egy texas-i vereség is mindenképpen, és akkor ha nem előzi be őket a Cincy - Boise State duó, akkor a SEC döntő győztesével meccselhetnének. Erre azonban nem túl nagy az esély, ha a Wyoming, New Mexico duót papírforma szerint behúzzák, és meglesz a hibátlan szezon, akkor a tavalyi Utah-hoz hasonló utat bejárva végezhetnek Fiesta Bowl-os helyen. Rajtuk nem fog múlni.
 
5. (5.) Cincinnati Bearcats
Konferencia: Big East
Mérleg: 10-0
Eredmény: 24-21 vs #25 West Virginia
 
A Bearcats történetében először sikerült 10-0-val kezdeni egy szezont, és mivel a meccs péntekre esett, így ők lettek az elsők a szezonban akik elérték a 10 győzelmet. Brian Kelly mester irányítása alatt ez már a harmadik olyan szezon zsinórban, ahol kétszámjegyű győzelmet szerez a Cincinnati, ami azért is rendkívüli, mert Kelly érkezése előtt csak egyszer sikerült ez a csapatnak, 1951.-ben. A legutóbbi 3 szezonban 31 győzelem jött össze, ezzel holtversenyben élen állnak a Texas, Florida, Boise State trióval ebben a tekintetben.
A WVU ellen a csapat legjobbja Isiah Pead volt, aki már az első félidőben átlépte a 100 yardos határt, és végül meg sem állt 175-ig. A végeredmény 39 másodperccel a vége előtt alakult ki, hiszen ekkor zárkózott fel 1 labdabirtoklásnyira a WVU, de az inside kicket nem tudták összeszedni, így a Bearcats újabb fontos lépést tett a veretlen szezon és az ezzel járó minél jobb Bowl (esetleg nagydöntő) felé.
A héten szabadnapjuk következik, utána pedig a csalódást keltő szezont futó Illinois ellen készülhetnek.
 
6. (6.) Boise State Broncos
Konferencia: WAC
Mérleg: 10-0
Eredmény: 63-25 vs Idaho
 
Az Idaho kellemes meglepetés volt idén, de állami riválisa ellen nem tudtak egyszerűen mit kezdeni a Broncos offensével. Austin Pettis iskolarekordot döntött, hiszen 4 touchdownt kapott el, és még egy 2 pontos kísérletet is megoldott. Kellen Moore az ötödik TD passzát Titus Young-nak adta, akinek azon kívül 100 yardos KR TD-je is volt a meccsen. A védelem 7 labdaeladásba hajszolta bele a Vandals-t, amelyből az egyiket Kyle Wilson, a kiváló senior CB prospect azonnal TD-re váltotta egy 71 yardos rohanással. Ezzel már 20 meccs óta veretlen a Boise State a WAC konfon belül, és 12 meccse mindig legyőzték a Vandals-t.
10-0, pénteken Utah State, újabb örömjátékra van kilátás még a Nevada előtti csoportdöntőnek ígérkező párosítás elött.
 
7. (7.) Georgia Tech Yellow Jackets
Konferencia: ACC
Mérleg: 10-1
Eredmény: 49-10 vs Duke
 
39 meccs telt el úgy, hogy a Duke nem győzte le aktuális rangsorolt ellenfelét, és mikor már pont beleélték volna magukat, hogy most sikerült, játszi könnyedséggel fordította meg a GT a meccs elején beszedett 10 pontos hátrányt, megnyerve ezzel zsinórban 8. meccsét, és biztosítva helyét az ACC konferenciadöntőjében.
519-281 volt az összesen megtett yardok aránya, miközben Jonathan Dwyer 110 yarddal és 2 TD-vel lett a mezőny legjobbja. Nosh Nesbitt most nem vitte túlzásba a futkározást, ellenben 10-ből 6 passza is jó volt, ami nála kiemelkedő arány, és szintén 2 TD-t szerzett ebből a 195 yardból. Természetesen a legnagyobb játékot Demaryius Thomas mutatta be, aki 75 yardos elkapott TD-vel jelentkezett.
A Jackets ezzel le is tudta a csoportmeccseit, és a hétre kibérelt egy szabadnapot, mielőtt lezárná az alapszakaszt a Georgia elleni szuperrangadóval. Utána pedig mindentől függetlenül következhet az ACC döntő, amit ha sikerrel vesznek, Orange Bowl-t érhet.
 
8. (8.) LSU Tigers
Konferencia: SEC
Mérleg: 8-2
Eredmény: 24-16 vs Louisiana Tech
 
Jarrett Lee kezdett az LSU-ban Jefferson helyén, és lehet, hogy ez zavarta meg a Tigers-t az első félidőben, de az tény, hogy a Bulldogs vezetett a szünetben még 13-10-re, hogy aztán a 2. félidőben egy FG-nél öbbet ne engedélyezzen nekik az LSU D. A sérült Charles Scott helyén előlépett az eddig méltatlanul keveset használt Keiland Williams, aki két 2. félidei TD-jével el is döntötte a találkozót. Életben maradt ezzel több szép sorozat is, 23 meccs óta nem győzte le senki az LSU-t az SEC-n kívülről, és 25 meccs óta minden Louisiana állambeli csapatot legyőztek az arany-lilák.
Az Ole Miss és az Arkansas ellen két nagyon keménynek kinéző összecsapással zárul a Tigers idei menetrendje, ahol a rangsorolatlanság ellenére egyáltalán nem mehetnek biztosra egyik csoportellenfelükkel szemben sem.
 
9. (12.) Pittsburgh Panthers
Konferencia: Big East
Mérleg: 9-1
Eredmény: 27-22 vs Notre Dame
 
Megúszta a találkozót a Panthers, hiszen a végén hatalmas feltámadást mutatott az Irish. Igaz, hogy volt is honnan javulniuk, hiszen az első félidőben domniált a PITT védelme, és csak 3 pontot engedélyezett az ND-nek, miközben 2 labdát is megszereztek. Többször is úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, Ray Graham TD-je után már 20-3-ra is vezetett a Panthers, ám arra Jimmy Clausen 1 yardos TD-je jött válaszképpen, igaz az XP-t blokkolták. Dion Lewis ekkor hozta megszokott TD-jét, 27-9 a negyedik negyed elején. A következő drive-ból azonban Clausen - Golden Tate összjáték után visszaállt a 9 pontos különbség, majd újabb jó védekezést követően Golden Tate punt után volt eredményes. A győztes drive-ból TD kellett volna az íreknek, ám egy kétes, hosszasan visszanézett szituáció után "Tuck-rule" gyanus esetben ítéltek fumble-t Clausennél, így a nagy feltámadás elmaradt, a Pittsburgh pedig immár top10-es csapatként készül a Bearcats elleni Big East rangadóra.
Előbb azonban szabadnap, majd West Virginia mérkőzés, az sem lesz dicsőségmenet.
 
10. (11.) Ohio State Buckeyes
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 9-2
Eredmény: 27-24 (OT) vs #10 Iowa
 
Egyételműen a Buckeyes volt az esélyes az Iowa elleni BigTen csúcsrangadón, mivel a Hawkeyes-ban Stanzi sérülése miatt első meccsére készült kezdőként James Vandenberg. Ennek megfelelően irányította is a mérkőzést a Buckeyes, és úgy tűnt, hogy a negyedik negyed elején el is döntötték a találkozót Daniel Herron és Brandon Saine touchdown-jaival, de 10-2-4ről is visszakapszkodott a Hawkeyes és hosszabításra mentette a találkozót. Az extra játékrészt az Iowa kezdte egy incomplete passzal, majd az újonc futót, Adam Robinsont minusz 6 yardon fogták meg, amit Doug Worthington 10 yardos sackje toldott meg. Kikerülve a FG távból, Vandenberg hosszú passzra vállalkozott, amiből Anderson Russell interceptiont csinált, így elég volt az OSU labdabirtoklásából FG-t csinálni, amit Devin Barclay meg is oldott, így az Ohio State megnyerte a BigTent és készülhet valamelyik BCS Bowlra, valószínűleg a Rose-ra. Terrelle Pryor karrierje legjobb passzpontosságával, 82.4%-kal dolgozott, de ami nagyban rontja ennek értékét, hogy így sem tudott még 100 yard fölé sem kerülni.
Hétvégén a szezon legfontosabb meccse vár a Buckeyes-ra szurkolói szempontból, hiszen a Michigan legyőzése egy kisebb bajnoki címmel ér fel minden évben.
 
11. (13.) Oregon Ducks
Konferencia: Pac10
Mérleg: 8-2
Eredmény: 44-21 vs Arizona State
 
Az Oregon a Pac10 legjobb futás elleni védelme ellen készült, de annyira nem riadtak meg ettől a statisztikától és 268 yardot tettek meg "a legjobbak" ellen. A hét elején visszakerült a csapathoz LeGarrette Blount, az első héten verekdő RB, de nem volt szükség rá, hogy beküldjék, mert LaMichael James már az első félidőben futott 3 touchdownt. A végül 150 yardig jutó tailback árnyékában Masoli Dicksonnak és Maehl-nek osztott ki 1-1 TD passzt, miközben a Sun Devils-ben a magyar származású Samson Szakacsy keltett jó benyomást. Szakacsy passzolt és futott TD-vel is villantott a 2. félidőben, igaz a félidei 31-7-es eredmény után már annak nem sok tétje volt.
Élen tehát a Pac10-ben az Oregon, hétvégén Arizonában kellene ezt az állapotot megtartaniuk, hogy aztán a Rose Bowl helyért küzdhessenek a szezonzárón az Oregon State ellen. Nem könnyű a program.
 
12. (19.) Oklahoma State Cowboys
Konferencia: Big12
Mérleg: 8-2
Eredmény: 24-17 vs Texas Tech
 
Érdekes meccset nyert meg a Pokies, amelyen Zac Robinson csak 90 yardot passzolt a Texas Tech QB-k 307-jével szemben, de a Cowboys secondary 3 alkalommal is megszerezte a labdát a Red Raiders-től. Patrick Lavine ráadásul a zárójátékrészben TD-re vitte vissza a pick-jét, amivel 2 labdabirtoklásnyi előnyre tett szert az Oklahoma State. Robinson azért nem 90 totál yarddal zárt, hiszen futásban hozzá tette a magáét a sikerhez, hiszen csapata legeredményesebbej volt 99 yarddal a földön. 8 év óta képtelen nyerni Stillwaterben a TTU, ami most azért fájó, mert a Pokies mint az megszokott, ismét 2 all-american pontgyárosa nélkül volt kénytelen kiállni.
 
13. (10.) Iowa Hawkeyes
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 9-2
Eredmény: 24-27 (OT) vs #11 Ohio State
 
Majdnem megcsinálta az Iowa, majdnem megint megfordította a meccset 2 TD-nyi hátrányból is a 4. negyedben, de a hosszabításra elfogyott a lendület, pedig Marvin McNutt két passzát is TD-re váltotta korábban Vandenbergnek és Johnson-Koulianos is remekbeszabott KR TD-vel villant.
13 győzelem után 2 vereség, ám a Minnesota ellen talán sikerül visszatalálni a helyes útra, még így is, hogy a fontos posztokon a cserékkel kell felállni.
 
14. (18.) Penn State Nittany Lions
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 9-2
Eredmény: 31-20 vs Indiana
 
13 kísérletből még sohasem tudta az Indiana legyőzni a PSU-t, most sem. Ez megint egy tipikus Hoosiers vereség volt, akárcsak a Michigan és az Iowa ellen, most is jelentős előnyt sikerült a meccs végére (sőt már a második félidőre) eladni. Igaz, egy negyed utána nem behozhatatlan a 10-0, pláne ha van az embernek egy Clark - Royster párosa, akik 3 TD-t serénykedtek össze fejenként 2-2-es elosztásban (igen, van ilyen). A védelemből Navorro Bowman alakított hatalmasat, ezúttal a defense-ben való pusztításon túl egy 73 yardos pontszerzéssel is odatette a magáét, és komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy nem marad utolsó évére, hanem juniorként jelentkezik a draftra. Tavaly -pénzügyileg- Aaron Maybinnek bejött a dolog. A Lions tehát 11 ponttal nyert, még úgy is, hogy négyszer eladták a labdát. Szombaton szezonzáró a Michigan State ellen, ahol nyerni kell, és bizakodni, hogy az Ohio State - Iowa duó egyaránt kikap, és akkor még fentebb léphetnek a csoportban, mégha meg nem is nyerik.
 
15. (21.) Virginia Tech Hokies
Konferencia: ACC
Mérleg: 7-3
Eredmény: 36-9 vs Maryland
 
Nincs jó éve a Terrapins-nek, hiszen 1998 óta most először szenvedtek el 8 vereséget egy szezonon belül, miközben a VT már 17 éve mindig csinál legalább 7 győzelmet. A siker fő letéteményese Tyrod Taylor volt, de nem a tőle megszokott módon. Taylor ugyanis 268 yardot passzolt, 3 TD-vel, ami karriercsúcsnak számít tőle. Azért nem hazudtolta meg magát teljesen, hiszen 8 futásból másik 81 yardot is hozzátett a teljesítményéhez. Ryan Williams is hozta a szokásos magas szinvonalat, 126 yard és TD az újonc mutatója.
6 helyes hatalmas ugrás volt a VT jutalma ezért a sima győzelemért, bár az ACC döntő már így sem lesz meg nekik. Azért a North Carolina State és a Virginia elleni rivalizálás megnyerésével egy pár helyet sikerülhet fentebb araszolni a hátralévő két hétben.
 
16. (20.) Wisconsin Badgers
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 8-2
Eredmény: 45-24 vs Michigan
 
Igazi mélypont ami jelenleg Ann Arborban, a Michigan háza táján zajlik. Zsinórban 6 meccsen kaptak ki Big Ten csapat ellen, amire 1958-59 óta nem volt példa. Olyanra pedig még sohasem, hogy egymást követő négy meccsen is minimum 35 pontot kapjanak a rozsomákok, most igen. Scott Tolzien 5 TD-vel sokkolta a Wolverines védelmét, 4 passzolt TD után (amiből kettőt Nick Toon kapott el), az utolsó negyedben futott is egy rövid yardos TD-t, amit korábban John Clay RB (151 yard) is megtett már. 469 yardot tettek meg a borzok, teljesen szétzilálva a Michigan defense-t, akiknek egyetlen értékelhető megoldásuk Ryan Van Bergen fumble return TD-je volt.
A következő állomás a Northwestern lesz, ahol véget ér az idei Big Ten menetelés, és már csak a Hawaii elleni szezonzáró marad hátra. Nagy esélyük már nincs előrébb kerülni a BigTenben, így nyugodt játékot várhatunk talán a Badgers-től.
 
17. (ÚJ) Stanford Cardinal
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-3
Eredmény: 55-21 vs #9 USC
 
A Stanford az idei szezon nagyon kellemes meglepetése, hiszen tőlük szinte egyik évben sem várják el a bajnoki címet, és a nagy győzelmeket, viszont idén nagyon szépen menetelnek a Pac10 döntője felé. A Stanford nem egy kifejezetten futball- vagy sportiskola, hiszen az USA tanulmányilag egyik legerősebb egyeteme ez, az élvonalbeli futballcsapattal bírók közül pedig magasan a legjobb. Nyilvánvalóan kapcsolatban áll ezzel, hogy ugyan már számos nagy tehetséget adtak az NFL-nek, az elmúlt drafton senkit sem választottak ki tőlük.
Az idei szezon a dolgok mai állása szerint blamával indult, hiszen a Wazzu legyőzése után kikaptak az idén csak felvillanásokat mutató Wake Forest ellen. Az első nagy durranást az akkoriban rangsoroltnak számító Washington Huskies sima legyőzése jelentette, ám a 4-1-es mérleg után az Oregon State és az Arizona ellen két fontos meccset vesztett a Cardinal, és úgy tűnt, hogy nem lesz az idei sem kiemelkedő szezon. Az Arizona State legyőzése nem is keltett nagy visszhangot, azonban utána 51 pontot szórva gyürték le a Pac-10 éllovas Oregont, a múlt héten pedig a Ducks veresége miatt sokadjára is élre ugró USC-t. (Erről a meccsről eggyel lejjebb olvashatók a részletek).
A California ellen hihetetlenül fontos találkozó következik, amit ha megnyernek, és az Oregon kikap, akkor egymás ellen ieredmény miatt a Cardinal nyerné a Pac-10-t és mehetne a Rose Bowl-ra. A szezonzáró azonban nem ez lesz, hanem a Notre Dame elleni meccs, ami ismét csak egy elég jelentős erőpróba lenne az ország nagy nyilvánossága előtt.
 
18. (9.) USC Trojans
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-3
Eredmény: 21-55 vs Stanford
 
A két legnagyobb nevű újonc QB összecsapásának is fel lehetett fogni ezt az összecsapást. Matt Barkley körül természetesen nagyobb volt a felhajtás, de Andrew Luck egyelőre jobban teljesít nála. Luck nem vállalta túl magát, csak 144 yardot passzolt, de 2 TD ebbe is belefért, miközben egy 6 yardos futással egy harmadi pontszerzésre is maradt ideje. A Heisman trófeára hajtó stanfordi szupersztár, Toby Gerhart ellen a USC messze földön híres védelmének sem volt ellenszere, hiszen az unikumnak számító fehér bőrű tailback 178 yardból szerzett 3 TD-jével volt ismét a mezőny legjobbja. 21-35-ös állásnál a 4. negyedben még bizakodtak a Trojans szurkolói, ám ekkor Richard Sherman INT return TD-vel döntötte el a találkozó sorsát végelegesen. A záró játékrész előtt csak 7 pont volt a Stanford előnye, a végén azonban 4 TD-t is bevittek, így kiütéssé téve a sikerüket idegenben. 12 meccs után először győzték le a Trojans-t.
A USC számára ezzel véget is ért az idei Pac10 hajtóvadászat. Pete Carroll 2001-es érkezése óta az elmúlt 2 hétben kapták a 2 legtöbb pontot, 34 pontos hazai zakót pedig 1966 nem mértek a trójaiakra.
UCLA és Arizona meccsek vannak még hátra Mays-éknek, ki lehet még hozni ebből a szezonból egy rangos Bowl meccset, még ha az nem is BCS lesz. Persze azt nem tudni, hogy ez mekkora motiváció arrafelé.
 
19. (23.) Oregon State
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-3
Eredmény: 48-21 vs Washington
 
Az Oregon State sem adja fel, és még harcban van a Rose Bowl helyet jelentő Pac10 első helyért. A Jake Lokcer vezette Huskies ellen csak 12 first downt engedtek, és 274 totál yardon tartották a Washingtont. Sean Canfield berobbanóban van az elitbe, Joe Halahuninak és James Rodgers-nek is 2-2 TD passzt osztott ki. Rodgers testvére, Jacquizz pedig ugyncsak 2 TD-t futott, ami után a 3. negyedben már 41-7-re vezetett a Beavers, szóval a Huskies legtöbb pontja lényegében garbage time-ban született.
A Wazzu a következő ellenfél, akik még nyeretlenek aPac-10-ben és a papírforma szerint azok is maradnak, majd év végén jön az állami rangadó az Oregon ellen, ami a Stanford eredményeinek függvényében a Pac10 döntője is lehet. Óriási versenyfutása van kilátás a hátralévő két hétben is!
 
20. (14.) Miami Hurricanes
Konferencia: ACC
Mérleg: 7-3
Eredmény: 24-33 vs North Carolina
 
Elszenvedte idei harmadik vereségét is a bíztató kezdés után a Hurricanes, amivel végleg le is mondhatott az ACC döntő lehetőségéről. Jacory Harris-nek ez volt a legrosszabb meccse idén, soha korábban nem dobott egy meccsen 4 interceptiont, amivel gyakorlatilag lényegtelenné is tette, hogy passzolt emellett 319 yardot. A UNC legjobbja egyértlmeűen Kendric Burney volt, aki 3 interceptiont is jegyzett, amiből az egyiket 77 yardos TD-re is váltotta az első félidő hajrájában. 1996 óta nem volt interception triplázó a Tar Heels-ben, akkor Dré Bly volt a szerencsés. Rajta kívül Melvin Williams is 6 pontra váltotta a maga interception-jét a 4. negyedben, ami után még visszakapszkodott a Miami 6 pontra Jimmy Graham TD-jével, de az utolsó 2 percre szertefoszlott a 2 minute drill vezetésének lehetősége Casey Barth FG-je után. A korábbi Hurricanes edző, Butch Davis így már 3-0-ra áll volt csapata ellen, a Tar Heels pedig lenyűgöző sorozatot produkálva a legutóbbi 5 rangsorolt csapatot legyőzte, amely útjába került. Bezzeg a kötelező győzelmekkel megszenvednek Yates-ék.
A Duke ellen nagy valószínűséggel jön a U 8. győzelme a szezonban, majd a szezont a South Florida elleni államon belüli találkozóval zárják.
 
21. (16.) Utah Utes
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 8-2
Eredmény: 26-55 vs #4 TCU
 
Kisebb meglepetés, hogy nem hullott ki a Utes a top25-ből, csak egy 5 helyes zuhanásra kárhoztatott. Ez leginkább a TCU magas helyezésének köszönhető talán, semmint a meggyőző játéknak. Az viszont nem újdonság, hogy 110 yard büntetéssel nem csak a Frogs, hanem bármely más csapat ellen nehéz lenne nyerni. A San Diego State ellen talán sikerülhet a héten, amely meccsen felkészülhetnek az év végi BYU elleni rangadóra is. Utóbbi érdekes lesz, mert egyik csapat sem a szebbik arcát mutatta a hétvégén.
 
22. (22.) BYU Cougars
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 8-2
Eredmény: 24-19 vs New Mexico
 
A 14 meccse nyeretlen New Mexico végig partiban volt a Cougars-szal, ami azért nem egy dicsőséges dolog egy #22 helyezett csapattól. A végén győztes drive-ra is indult az órát domináló Lobos, de 1 perccel a meccs vége előtt turnover on downs lett a drive-juk vége, aminek köszönhetően a mormomok örülhettek. Max Hall 11 különböző elkapónak juttatott el összesen 22 passzt 65%-os pontossággal, amiből 314 yard jött össze.
Az Air Force ellen érdekes meccsre van kilátás, hiszen az AFA is a MWC konferencia jobb csapatai közé tartozik, utána pedig jön a Utah elleni rangadó az állami dominanciáért. Ilyen játékkal nem a BYU lesz az esélyes.
 
23. (ÚJ) Clemson Tigers
Konferencia: ACC
Mérleg: 7-3
Eredmény: 43-23 vs North Carolina State
 
A héten 2 teljesen új belépőnk van, a kevésbé jegyzett gárda a Clemson a kettő közül. A tavalyi szezon előtt az ACC tán legnagyobb esélyeseként harangozták be a Tigers-t, hiszen adott volt egy thunder and lightning futópáros James Davis és CJ Spiller, valamint egy szupertehetésges QB, Cullen Harper a remek defense mellé. Ehhez képest a Clemson csúnyán leszerepelt, Harper összeveszett az edzővel, aztán le is ültették, és manapság már alig emlékszik valaki az egykori hatalmas prospect-re. James Davis profinak állt, akárcsak a védelemből Dorrell Scott DT és a remek safety páros, Chris Clemons és Michael Hamlin. Az idénynek új QB-val vágtak neki, Kyle Parkerrel, aki szezon előtt érdemelte ki a posztot a már korábban is próbálgatott Willie Kornnal szemben. Szerencséjére az offense-ben CJ Spiller a legjobb végzős futók egyikévé nőtte ki magát, és Jacoby Ford személyében egy remek WR is jutott neki. A védelem legjobbja a DE, Ricky Sapp, akivel a drafton is hamar találkozhatunk majd.
A szezonkezdés átlagos volt, hiszen a kötelező győzelmek megvoltak, ám a Georgia Tech és a TCU ellen nem sikerült bravúrt elérni, ami után a Maryland ellen egy hatalmas pofon is érte a tigriseket. A 2-3-as mérleg után azonban sorra jöttek a győzelmek. A Wake Forest ellen blowout, majd az év első nagy bravúrjaként a Miamit is legyőzték, és folytatva a jó sorozatot immár 7-3-mal állnak, ami rangsorolást ér.
Legutóbb, a Wolfpack ellen ismét CJ Spiller volt a főszereplő, aki passzolt, futott és elkapott is 1-1 TD-t a 20 pontos győzelem során, ami már csak akkor lett volna impresszívebb, ha visszaordásból is csinál egyet, elvégre az is erőssége.
Virginia, majd South Carolina elleni állami rangadó a hátralévő schedule, igazán szórakoztató meccseket várhatnak tehát a Clemson szimpatizánsai.
 
24. (15.) Houston Cougars
Konferencia: C-USA
Mérleg: 8-2
Eredmény: 32-37 vs Central Florida
 
Nem tudta elkerülni a sorsát a Houston, borzalmas védelme másodszor is a mélybe rántotta a Keenum vezette offense-t. A QB egyébként magához képest szerény meccset vívott, hiszen tőle a 377 yard nem kiemelkedő, de legalább a 3 TD-vel ő lett a Cougars történetének legeredményesebb-je. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen meg most a 400 yard Keenumnak, hogy Devin Mays kickoff returnből szerzett TD-t, spórolva egy drive-ot az offense-nek. Nagyon érdekes a Central Florida teljesítménye, akik ezzel a 6. győzelemmel már biztosan bowlozni fognak. Az egyik hős Brynn Harvey, aki TD-ből csinált mesterhármast, és már negyedik 100+ yardos meccsén van túl, valamint Brett Hodges QB, aki 84%-os pontossággal dobált (21/25), igaz egy interceptiont is dobott. A UCF még soha az iskola történetében nem győzött le rangsorolt ellenfelet, egészen eddig a napig.
Csodával határos módon a Houston mégis a listán maradt, és a Memphis valamint a nyeretlen Rice ellen bizonyíthatja is, hogy érdemesek a kis számra a csapatnév előtt.
 
25. (ÚJ) California Golden Bears
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-3
Eredmény: 24-17 vs #17 Arizona
 
Nem akármilyen hullámvasút a California idei szezonja, akik most úgy kapaszkodtak vissza a legjobbak közé, hogy Jahvid Best nem tudott pályára lépni súlyos sérülése után. Ráadásul az Arizona bíztató játékot mutatott az elmúlt hetekben, és már a Pac10 bajnoki cím aspiránsai között tartottuk számon, amikor a Cal legyőzte őket.
Kiélezett hangulatban, sok hibával indult a mérkőzés, amelynek első félidejét az Arizona 10-9-es előnnyel zárta, ám a 3. negyedben Skyler Curran kapott el egy 27 yardos TD-t, átvéve ezzel a vezetést, igaz a 2 pontos nem jött össze. Ezután jött Nick Foles és AJ Simmons párosa, akik 8 yardos TD-t kombináltak össze visszaszerezve a vezetést. 4:46 perc volt hátra, amikor Giorgio Tavecchio mezőngyóljával ismét változott a vezető csapat kiléte, amire ráadásképpen Shane Vereen, a Bestet helyettesítő RB egy 61 yardos TD-vel zárta le a mérkőzést. A végén Foles-ék még megpróbáltak egyenlíteni, de hiába.
Már szóba került, hogy hétvégén a Stanford ellen meccsel a Cal, akiknek a csoportgyőzelemre már nincs esélyük, de újabb Pac10 rivális szezonját ronthatják el egy upsettel. Hozzá kell tenni, hogy Best nélkül nehéz lesz fej-fej mellett haladni a Stanford megállíthatatlannak tűnő offensével.
 
távozók:
17. Arizona Wildcats
Konferencia: Pac10
Mérleg: 6-3
Eredmény: 17-24 vs California
 
Nem volt ott a pályán Nic Grigsby, aki nélkül csődöt mondott a futójáték, mindössze 70 yard jött össze a földön a vadmacskáknak.
A vereség ellenére sem értek véget az érdekes párosítások az Arizona schedulejéből, hiszen az Oregon-USC duó mellett az állami rivális ASU elleni meccs is még hátra van, más kérdés, hogy csak ez utóbbin nevezhetők meg ők az esélyesebb csapatnak.
 
24. South Florida Bulls
Konferencia: Big East
Mérleg: 6-4
Eredmény: 0-31 vs Rutgers
 
Soha nem nullázták még le a Bulls csapatát az iskola nem túl messzire visszanyúló történetében, most viszont az egyre veretesebb mérlegű Rutgers-nek ez is sikerült. Egy puntot blokkoltak, négy labdát megszereztek, és hétszer a QB-t is sackelték a lovagok, amellett, hogy csak 159 totál yardot engedtek előrehaladni a bikáknak. A Rutgers offense legjobbjai az egyaránt TD-t szerző RB, Joe Martinek (125 yard) és WR, Mohammed Sanu (108 yard) voltak.
Kissé rendhagyó módon, most vonatkoztassunk el a USF-től, és koncentráljunk a Rutgers-re, akik 7-2-es mérleggel állnak, és ha a Syracuse-t is legyőzik, alighanem semmi sem mentheti meg őket a kiemeléstől.
 
25. West Virginia Mountaineers
Konferencia: Big East
Mérleg: 7-3
Eredmény: 21-24 vs #5 Cincinnati
 
Az egyetlen dolog talán, aminek örülni lehet, hogy Noel Devine 3. WVU játékosként a történelemben, átlépte a 3000 futott yardos határt, ami előtte csak Steve Slatonnek, és Pat White-nak sikerült. Ettől függetlenül nem repesztett nagy meccset Devine, 88 yardon fogták meg, és a védelem is bosszús lehet, hogy a visszatérő Tony Pike mindössze 2 passzt juttatott célba, de mindkettő TD-vel ért véget.
Akárcsak a Cincy, az 'Eers is szabadnappal piheni ki a rangadó fáradalmait, de utána sem lesze gyszerű dolga, hiszen a Pittsburgh-Rutgers páros egyaránt a konferenciagyőzelemre tör.
 
A top25-ös csapatok mérkőzései a következő játékhéten:
(a hazai csapat elöl)
 
#1 Florida - Florida International
#2 Alabama - Chattanooga
#3 Texas - Kansas
Wyoming - #4 TCU
Utah State - #6 Boise State (péntek)
Ole Miss - #8 LSU
Michigan - #10 Ohio State
Arizona - #11 Oregon
#12 Oklahoma State - Colorado (csütörtök - már lejátszották)
#13 Iowa - Minnesota
Michigan State - #14 Penn State
#15 Virginia Tech - North Carolina State
Northwestern - #16 Wisconsin
#17 Stanford - #25 California
Washington State - #19 Oregon State
#20 Miami - Duke
#21 Utah - San Diego State
#22 BYU - Air Force
#23 Clemson - Virginia
#24 Houston - Memphis