Visszapillantó/Extra - 2009/Divisional Round

Akik a Divisional Playoffs-ban történelmet írtak

New Orleans Saints – Arizona Cardinals, 2010. január 16.

A Szentek sima győzelméből főszerepet vállalt a hazaiak futója, Reggie Bush. A támadó 46 yardos TD-futással, valamint 83 yardos punt return touchdownnal vette ki a részét a New Orleans 45-14-es sikeréből, s előtte csupán egy játékosnak sikerült ugyanazon rájátszásbeli mérkőzésen futott és punt után visszahordott TD-t szerezni. Ez a másik atléta a Cardinals egykori, utóbb Hall of Fame-be választott kiválósága Charlie Trippi volt, aki éppen a nagy hagyományú, akkoriban még Chicago-ban székelő együttes egyetlen és utolsó bajnoki címe, a Philadelphia Eagles 1947-es legyőzése során könyvelhetett el egy 44 yardos touchdown-vágtát és egy 75 yardos punt return TD-t. Reggie Bush abban a tekintetben is másodiknak mondhatja magát, hogy őt megelőzően csupán a Redskins-es Ricky Sanders tudott egy playoff-találkozón 80 yard vagy annál nagyobb, illetve 40 yardnál nagyobb távolságból is az ellenfél célterületéig jutni. Sanders a Denver Broncos fölött a XXII. Super Bowlban aratott 42-10-es diadal alkalmával 80, illetve 50 yardos elkapással szerzett touchdownt.

A szombati találkozó egyik potenciális főszereplője, az Arizona veterán irányítója, Kurt Warner ezúttal a tőle megszokottnál halványabban teljesített. Warner bár karrierje 13. playoff-mérkőzésén is túlszárnyalta a 200 passzolt yardot, ám ez volt az első olyan fellépése az utószezonban, amikor nem jegyezhetett hat pontot érő átadást. Ilyeténképpen a Cards játékmestere nem tudta beállítani a Dolphins-os legenda, Dan Marino rekordsorozatát, aki pályafutása első 13 rájátszás-meccsén mindig kiosztott legalább egy TD-passzt. A találkozó eredménye kapcsán említést érdemel még, hogy a Saints korábban soha nem szerzett ilyen sok pontot (45) playoff-összecsapáson, és természetesen ekkora különbséggel sem győzött az utószezonban eddigi története folyamán. A 31 pontos differencia abból a szempontból is rekord, hogy egy, az előző szezonban Super Bowlban szereplő, majd a következő évben playoffban játszó gárda (esetünkben a Cardinals) ez idáig még nem szenvedett ilyen nagy arányú vereséget. Az eddigi „csúcstartó” az 1982-es Cincinnati Bengals volt, mely a Super Bow-részvételét követő idényben 44-17-tel maradt alul a Jets-szel szemben a playoff első körében.

Indianapolis Colts – Baltimore Ravens, 2010. január 16.

Az „egykori” és a jelenlegi baltimore-i együttes történetének második playoff-küzdelme nem csak abban emlékeztetett az előző, 2007 januárjában vívott találkozójukra, hogy újfent Manningék kerültek ki győztesen, hanem abban is, hogy a Hollók ezúttal is képtelenek voltak touchdownt szerezni. Az NFL történetében így mindössze negyedszer esett meg az, hogy egy csapat ugyanazon ellenfelét négy éven belül úgy tudta még egyszer megverni az utószezonban, hogy a rivális egyik összecsapásukon sem tudott hat pontot érő akciót felmutatni. Az – akkor még baltimore-i – Colts 1968-ban és 1971-ben így fektette két vállra a Cleveland Browns-t, a New York Giants 1985-ben és 1986-ban a San Francisco 49erst, illetve a Philadelphia Eagles 2000-ben és 2001-ben a Tampa Bay Buccaneers-t. A Colts mostani, 20-3-as sikere azért is majdnem példa nélkül álló, mivel az Indy-t megelőzően csak két együttes tudott úgy győzni a playoffban, hogy futásonként 2 yardnál szerényebb átlagot, míg passzjátékonként kevesebb, mint 6 yardot produkált. A Csikók szombaton 1,68 yarddal és 5,07 yarddal zártak, míg 1984-ben a Rams 16-13-as legyőzésekor a New York Giants 1,48 és 4,34 yardra, 1999-ben a Redskins fölötti 14-13-as diadal során a Tampa Bay Buccaneers pedig 1,63 és 4,32 yardra volt jó az említett statisztikai kategóriákban.

Minnesota Vikings – Dallas Cowboys, 2010. január 17.

Brett Favre a Cowboys ellen több tekintetben egyedülálló produkciót nyújtott, s ezzel meghatározó szerephez jutott csapata 34-3-as győzelmében. Favre az első olyan 40. életévét betöltő irányító lett, aki kezdőként győzni tudott a playoffban, és négy TD-passzával egymaga eredményesebbnek bizonyult, mint a rájátszásokban eddig szerepet kapó valamennyi 40 fölötti quarterback. A poszton szereplő ilyen korú játékosok közül korábban csak George Blanda jegyezhetett az utószezonban hat pontot érő passzt, amikor 1971 januárjában a Raiders-nek a Baltimore Colts-szal szemben elbukott rangadóján két ilyen átadást is kiosztott. A Vikings 4-ese a négy touchdownjával egy meccsen elért személyes playoff-rekordot is felállított, és – hogy ne szakadjunk ki a 4-es szám bűvköréből – a rájátszásban karrierje során negyedik nekifutásra sikerült legyűrnie a Dallas Cowboys-t. A Minnesota támadói közül Sidney Rice-ra muszáj még felhívni a figyelmet, aki Favre négy TD-passzából hármat kaparintott meg, az egy összecsapáson elért három elkapott touchdown rájátszásbeli csúcsbeállításnak számít. A Vikingek wide receivere a liga történetében tizenkettedikként vitte véghez a bravúrt, de rajta kívül mindez csak a Packers-es Sterling Sharpe-nak (1994 januárjában a Lions ellen) és a Saints-es Willie Jacksonnak (2000 decemberében a Rams ellen) sikerült első, kezdőként játszott playoff-derbijén. Sterling Sharpe-nak anno Brett Favre kézbesítette a három touchdownt, azon a meccsen, amely az első rájátszásban aratott siker volt az élő irányítólegenda illusztris karrierje során.

A támadók mellett a Lilák védőegysége, ha lehet még elismerésre méltóbb munkát végzett. Az alakulat hatszor sackelte az ellenfél irányítóját, Tony Romo-t, és hat futójátékot akasztott meg a negatív tartományban, azaz a line of scrimmage elérése előtt. Hasonlóra – azaz egy találkozón 6 sack és 6 mínuszos futás kikényszerítése - az utóbbi 30 évben csak az 1986-os Cleveland Browns védői (a Jets-szel szemben) és a 2007-es Jacksonville Jaguars defense-e (a Steelers ellenében) volt képes az utószezonban. A Vikingek hat zsákolásából három a defensive end, Ray Edwards nevéhez fűződött, aki így a Rams-es Gary Jeter után a második olyan játékos lett, aki egy Dallas elleni rájátszás-meccsen három ilyen megmozdulást is elkönyvelhetett. Az agyonsanyargatott Tony Romo oldaláról a vasárnapi összecsapásra tekintve, a Tehenészek játékmesterét nem töltheti el büszkeséggel a tény, hogy az elmúlt 30 évben rajta kívül csak egy játékos (a Lions akkori irányítója, Erik Kramer 1992 januárjában a Redskins-szel vívott konferenciadöntőben) fumblizott háromszor egy playoff-találkozó első félidejében.

San Diego Chargers – New York Jets, 2010. január 17.

A 17-14-es meglepetés-győzelmet arató zöld-fehérek közül újfent – ahogy egy hete is - a támadóegység két újoncát kell kiemelni. Az idény során számos picket dobó rookie irányító, Mark Sanchez ezúttal sem úszta meg labdaeladás nélkül, ám előtte 33 playoffbeli passzkísérletében nem hibázott. A rájátszások történetében Sanchez előtt csupán egyetlen másik első éves QB indított útjára sorozatban úgy legalább 30 átadást, hogy közben nem vétett interceptiont. A tavalyi utószezonban a Ravens-es Joe Flacco zsinórban 49 passzkísérlete nem eredményezett turnovert. Sanchezt más vonatkozásban is indokolt Flacco-hoz mérni, hiszen eddig csupán ők ketten mondhatják el magukról, hogy újonc évükben kezdő irányítóként kétszer is győzelemre vezették csapatukat a playoffban. A New York Jets sikerének valószínűleg fontosabb záloga azonban Shonn Greene eredményes futóteljesítménye volt. Az újonc játékos a Bengals ellen 135 yardot, ezúttal pedig 128 egységet termelt, és eleddig kizárólag két másik első éves támadó – a Cowboys-os Duane Thomas 1970-ben és a Bengals-os Ickey Woods 1988-ban - tudott első két rájátszás-meccsén 100 futott yard fölé jutni. Sanchez és Greene játéka mellett ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy a Jets sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a Chargers kickerének, Nate Kaedingnek három kihagyott mezőnygólja. Az idei rájátszásban ezzel a gárda mindenkori ellenfelei 5-ből 0-val állnak értékesített hárompontosok vonatkozásában, és ezzel Rex Ryan tanítványai az 1983-as San Francisco 49ers óta az első csapat, mely ellen játszva egy utószezonban legalább öt ilyen kísérletet hibáztak el a riválisok.

Dorkó Szabolcs (Szabler)