Wild card hétvége - szombat

Seattle Seahawks

A Seahawks NFL történelmet írt azzal, hogy elsőként a liga történetében negatív mérleggel (7-9) jutottak rájátszásba. Ez nagyban köszönhető a csoportjuk, az NFC West gyengélkedésének, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy ilyen eredménnyel sikerült valakinek az élen végeznie. Új vezetéssel indultak neki a 2010-es szezonnak és talán még a legelvakultabb szurkolók sem gondolták volna, hogy az év végén rájátszásban látják csapatukat. Az ok, amiért ezt lehetett gondolni az a rengeteg változás, ami a csapatnál történt. Pete Carroll nem volt rest kitakarítani az öltözőt. Új játékosok garmadája érkezett Seattlebe csere keretében, a szabadügynök piacról és a draftról egyaránt.

Az irányító azonban maradt, de már tavaly is voltak jelei annak, hogy Matt Hasselbeck csillaga leszálló ágban van. Cseréjének csupán Charlie Whitehurst érkezett. A szezon során aztán tényleg kiderült, hogy Hasselbeck ideje tényleg elmúlt. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott és ismét jött pár sérülés is. Whitehurst két és háromnegyed meccsen volt alkalmazásban (kettőn kezdőként), de csak az utolsón mutatott elfogadható játékot. Elkapók terén is történtek változások, nem is akármilyenek. T.J. Houshmandzadeh és Deon Branch távoztak, így a legutóbbi két évet NFL nélkül eltöltő Mike Williams lett az elsőszámú elkapó. Carroll húzása bejött, mivel a korábbi első körös draftpick az Év Visszatérője címre esélyes teljesítménnyel tért vissza a profik közé. Mögötte vegyes a felhozatal. Ben Obamanu kiérdemelte a második pozíciót, megbízható játékával. Az újonc Golden Tate, a veterán Brandon Stockley és Ruvell Martin is megfelelő célpontnak tűnnek. Érdemes megemlítenünk az idén is kihasználatlanul maradt rendkívül tehetséges elkapó TE-et John Carlsont, akit leginkább blokkolásra használtak. A futó szekció papíron nagyon erősnek tűnik elég a nevekre nézni: Marshawn Lynch, Justin Forsett, Leon Washington. Azonban a futójáték így is gyenge volt. Ennek egyik oka a támadófalból sérülés miatt kieső kezdőjátékosok, mint például Max Unger vagy Ray Willis. Az újonc Russell Okung is sérülésekkel bajlódott, de teljesítménye elfogadható volt. A támadók 2010-ben átlagosan 19 pontot szereztek meccsenként. Az összes yardot tekintve 298-at szereztek, ami 209 passzolt és csupán 89 futottat jelent meccsenként. Ezekkel a számokkal, mindegyik kategóriában az NFL rangsor utolsó negyedében végeztek.

A védelem nagy változáson ment keresztül. Érkezett a pass rush specialista Chris Clemons, akitől sokat vártak az edzők, leginkább az ellenfél irányítójára gyakorolt nyomásban. A fal közepén a Brandon Mebane, Colin Cole páros foglal helyet míg a védekező fal másik szélén Kentwan Balmer foglal helyet, aki a november elején egész évre kidőlt Red Bryant helyét próbálja betölteni. A LB sor kezdője változatlanul a Lofa Tatupu, David Hawthorne, Aaron Curry hármasbl tevődik össze. A secondaryben ismét egészségesen kezdte meg az évet Marcus Trufant és jó teljesítményt is nyújtott, párja Kelly Jennings már kevésbé dicsérhető. A safety páros kicserélődött tavalyhoz képest, így idén az újonc Earl Thomas és a negyvenhez közeledő Lawrey Milloy voltak a kezdők. Az elmúlt szezonban kellemes csalódást okozó Jordan Babineaux csak csereként szerepelt. A védelem számai nem kiemelkedőek, sőt. Több mint 25 pontot és átlagosan 386 yardot, ebből 249-et a levegőben, míg 119-et a földön engedtek. Ahogy a támadó statisztikákban úgy itt is a rangsor hátsó felében végeztek.

A special team erős egység. Leon Washington visszahordásai életveszélyesek, 2010-ben két visszahordott TD is fűződik a nevéhez. A rúgóknál Olindo Mare megbízhatóan teljesít, míg a punter Jon Ryan munkájára sem lehet panasz.

Mit várok a Saints ellen?

Leírhatatlanul hullámzó a Seahawks teljesítménye, így a regnáló bajnok ellen, egy folyamatosan megbízható teljesítmény kell 60 percen keresztül. Az időjárás a kezükre játszhat és a szurkolók is ki fognak tenni magukért.
Az esetleges siker kulcsát a kiegyensúlyozott támadójátékban látom. A futás hamvaiból éledt fel a Rams ellen és ha ezt át tudják hozni erre a meccsre is akkor Whitehurst-nek (illetve ha Hasselbeck játékra alkalmas állapotba kerül, akkor neki) nagy segítséget nyújthat.
A védelemtől kiugró teljesítmény kell. Úgy kell nyomást gyakorolni Drew Breesre, hogy a célpontjait ne hagyják üresen. Ezért mindenképpen a védekező falnak kell ezt a nyomást megteremtenie, hogy kellő ember maradjon a passzvédekezéshez.
Ha ez nem valósul meg akkor, mint kés a vajon fog a Saints támadó sora áthatolni a Seahawks védelmén.

Tippem

Az idei szezonban már találkoztak egymással akkor New Orleansban sima hazai győzelem született. Akkor Hasselbeck 366 yardot passzolt, de redzoneban elfogyott a tudomány és egy TD mellett négy FG szereztek. Nem mellesleg két elveszített fumble is csúfította a játékukat.
Hiába az utolsó fordulóban megszerezett rájátszás pozíció és a hazai pálya előnye, de szoros mérkőzésen vendég siker fog születni.

Indianapolis Colts

Sokan úgy gondolták, hogy ez lesz az az év, amikor a Coltsot is eléri az NFL örök körforgásából adódó visszaesés és 8 év után idén először nem fognak bejutni a playoffba. December kezdetén még úgy is tűnt, hogy a Coltsot is eléri a Super Bowl veszteseket sújtó átok, de egy 4 meccses győzelmi sorozattal végül mégis elérték a céljukat, és ha nem is a megszokott 12 győzelemmel és utolsó heti pihentetéssel, de megnyerték a csoportjukat. Hála a Chiefs utolsó heti botlásának az Indianapolis a 3. számú kiemelt lett, ami azt jelenti, hogy ha nyernek, akkor jövő héten a Steelers otthonába kell utazniuk és a fő riválisnak számító Patriotsal maximum csak az AFC döntőjében futhatnak majd össze. De ne rohanjunk annyira előre. A csoportgyőzelem nagyon fontos jelentőséggel bír az NFL playoff rendszerében, hiszen minden ilyen csapat minimum az első rájátszás mérkőzését otthon rendezheti meg. Így lehet az, hogy bár a Colts az alapszakaszban 1-el kevesebb meccset nyert meg a Jetsnél, mégis a Lucas Oil Stadiumban kerül megrendezésre a mérkőzés.

Az eddig megtett út
A Colts számára nagyon rosszul indult az év és olyan helyen érte őket a visszaesés, ami az elmúlt években az egyik legnagyobb erősségük volt. A csoport fennállása óta csak 2 alkalommal esett meg, hogy nem az Indianapolis végzett az élen. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a Colts általában remek csoporton belüli mérleggel bírt. Ennek ellenére az idei évet két csoport ellenfél elleni vereséggel kezdték. Az első héten a Texans és Arian Foster áldozataivá estek majd a negyedik héten pedig Scobee valószerűtlen 59 yardos mezőnygóljának köszönhetően máris 0-2-es csoporton belüli mérleggel álltak és nagy hátrányba kerültek az egyenlőséget eldöntő kategóriákban két csoportgyőzelemre is esélyes csapattal szemben. A csoporton kívüliekkel szemben azonban jól ment még a játék és a Colts 4-2-es mérleggel holtversenyben az élen várhatta a pihenő hét utáni létfontosságú kedd hajnali leszámolást az akkor még éllovas Texans ellen. Manningéknek ezt az akadályt már sikerült venniük, ráadásul ezt a vereséget követő 9 meccséből a Houston 8-at elvesztett, amivel egyértelműen kiszállt a playoffért való versenyfutásból. Így már csak az első csoportgyőzelmére hajtó Jaguars maradt ellenfélnek, aki meghiúsíthatja az NFL rekordot jelentő egymás utáni 9. rájátszásba jutást. Ekkor azt hihették, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba és innen egyenes út vezet a csoport megnyeréséhez vagy minimum egy wild card pozícióhoz. Ekkor azonban két nem várt fordulat érte a csapatot. Az egyik, hogy a nagyon sok sérülés miatt Manning túl sokat próbált vállalni és ennek az eredménye sok buta interception lett, amiknek a nagy részével az ellenfeleknek még touchdownra is sikerült visszafutniuk. A másik, hogy főleg emiatt vereséget szenvedtek novemberben, ráadásul nem is egyszer, hanem három alkalommal is. Ez az élmény furcsa lehetett a Colts szurkolók számára mivel legutoljára 2007-ben esett csak meg velük, hogy nem nyerték meg az összes novemberi meccsüket. A rémálomba illő novembert követően a Dallast fogadták hazai pályán. A Cowboys elleni meccs nagyon fordulatos volt és Manning a meccs végén még egy fontos egyenlítő drive-ot is vezetett, de végül a hosszabbításban alul maradt a Colts és mérlege 6-6-ra esett vissza. Ennek köszönhetően lemondhattak arról, hogy elcsípjenek egy wild card pozíciót és csak a csoport megnyerése maradt az egyetlen út a playoffba. A borús kilátások ellenére úgy alakult, hogy a sorsolásnak köszönhetően, ha a Colts megnyeri az utolsó 4 mérkőzősét (Titans-Jaguars-Raiders-Titans), akkor mindenképp meg tudja majd nyerni a csoportot. A Colts élt ezzel az utolsó szalmaszállal ás megnyerte ezt a 4 meccset, és mint láthatjuk benn is vannak a playoffban, ha nem is a szokásos pihentetős, utolsó héten már Sorgi/Painter játszik módon.

A Colts szezonja nagyjából 3 dologról szólt. Manningről, a szezon első fele után már szinte neki ígért MVP cím miatt majd az utána bemutatott interception parádé okán. A sérülésekről, amik Peyton Manningen és a két sztár defensive enden kívül minden csapatrészt súlyosan érintettek. Illetve a nem létező futójátékról. Ez a három dolog persze szervesen összefügg. A futójáték hiánya és a kulcsfontosságú játékostársak kiesése miatt és persze azért mert ő Peyton Manning, már mindenki a zsebében látta az újabb MVP címet, de ugyanezek az okok vezettek ahhoz is, hogy futószalagon gyártsa a turnovereket.

A futójáték sosem volt a Colts igazi erősséget és az elmúlt évben rendre a legkevesebb futott yardokat elérő csapatok közt tanyáztak, de idén Joseph Addai kiesésével kiderült, hogy a helyzet lehetett volna sokkal rosszabb is. Kiderült ugyanis, hogy Addai nem túl kiemelkedő futásai még mindig fényévekkel jobbak, mint amit Donald Brown képes teljesíteni a szezon nagy részében katasztrofálisan játszó fal mögött. Az utolsó hetekben azonban változás ált be. Először Brown mutatta be élete teljesítményét a Jaguars elleni sorsdöntő meccsen, majd a szezon közben visszatérő és a legutóbbi Super Bowl megnyerésébe oroszlánrészt vállaló Dominic Rhodes hökkentette meg a szurkolók és ehhez társult még Addai visszatérése. Így hirtelen a 0-ából 2 használható futó is lett a Colts számára és végre a földön is képesek előre juttatni a labdát, ami kulcsfontosságú a rájátszásban.

A sérülések az elkapókat sem kerülték el. Austin Collie amikor játszott akkor kiemelkedő számokat tudott felmutatni és szinte minden meccsére jutott legalább egy touchdown elkapás. de a szezon során 3 súlyos agyrázkódást is elszenvedett és végül a harmadik után a vezetők úgy döntöttek, hogy idén már nem hagyják játszani a másodéves elkapót. Ez lehetőséget nyithatott volna a már majdnem 2 éve folyamatosan sérült, az egykor az első körben draftolt Anthony Gonzalez számára, de egy kevés játék után ő is ismét IRen találta magát. Így végül csak Reggie Wayne, Pierre Garcon és a practise squadból felhívott undrafted rookie Blair White maradt elkapónak. Waynet megviselte a társak elvesztése és az emiatt ráirányuló fokozott figyelem, de egy idő után sikerül alkalmazkodnia a megváltozott körülményekhez és karrierje legtöbb elkapásával zárt. Garconnak és Whitenak felemás szezonja volt. Abban az időszakban, amikor Collie még tudott játszani, Garcon egyszerűen katasztrofális volt. Biztos touchdownokat ejtett el, rossz routeokat futott és ezzel nagyon felidegesítette Manninget. A szezon közepénél azonban jött a változás, és amikor igazán szükség volt rá akkor elővette a tavalyi teljesítményét így jó szájízzel készülhet majd a Jets ellen, hiszen ellenük szép emlékei vannak már a tavalyi rájátszásból is. White számára adott volt a feladat Collie szerepkörét kellett volna átvennie, ami ment is neki meg nem is. Több touchdownt is sikerült összehoznia, de sokszor teljesen elveszik a pályán és olyan helyekre keveredik, ahol nem kéne lennie. Ráadásul még Manning sem ismeri igazán, hogy mit várjon tőle és ez megspékelve White kiszámíthatatlan route futásaival több Colts turnovert is eredményezett. Collien kívül Manningnek egy másik first down gyárosát is nélkülöznie kell. Dallas Clark a remek kezekkel megáldott tight end még a szezon felénél sérült meg és sokan úgy várták, hogy betölthetetlen űrt fog majd maga mögött hagyni, ami majd elvágja a Coltsot a playofftól, de végül nem így alakult. Jacob Tamme kapott lehetőséget a helyén. Ő élt is a lehetőséggel és megmutatta, hogy ha Peyton Manning dobál neki, akkor ő is Clarkéhoz hasonló számokat tud felmutatni. Tamme játéka nélkülözhetetlen volt a Colts számára. Amikor ment neki a játék akkor jöttek a pontok, amikor megfogta őt a védelem akkor pedig a puntok domináltak.

A támadók közül az egyetlen csapatrész volt, ahol mindig a teljes emberanyag rendelkezésre állt, az pedig a támadó fal volt, mégis ők teljesítettek a leggyengébben az egész évben. A Super Bowlt követően több mint 10 éve munka után elköszönt a támadó fal edzője Howard Mudd és ennek súlyos következményei lettek. Az offseason úgy kezdődött, hogy a Colts megszabadult a régóta kezdő Ryan Liljától, majd a korábbi vakoldali tackle Tony Ugoh találta magát az utcán. A left tackle pozícióban Charlie Johnson nem volt kiemelkedő, de legalább katasztrofális sem, viszont Lilja utódjának a keresése teljesen felborította a fal belsejét. Pedig pont az erről a részről érkező nyomás Manning leggyengébb pontja. A fal a leggyalázatosabb teljesítményt a Chargers ellen produkálta, amikor a guardot játszani próbáló Jeffrey Linkenbachot többször is szabályosan felkapták és hozzávágták Manninghez. Végül azért sikerült összekovácsolódniuk és a futások feljavulásában nekik is fontos részük lett.

A Colts védelemnek 3 emblematikus figurája van, Sanders, Freeney és Mathis. Ezek közül előbbi kőkemény 1 drive erejéig tette tiszteletét a pályán majd el is vonult „jól megérdemelt” pihenőjére az IRen. Az utóbbi kettő meg hozta azt, amit az elmúlt években. Terrorizálták az irányítókat és rettegésben tartották a tackleöket. Freeney és Mathis erőssége abban rejlik, hogy az lehet, hogy az első alkalommal, amikor odaérnek az irányítóhoz még csak sack lesz belőle, de a második alkalommal már nagy eséllyel a labdavesztést is kierőszakolnak. Erről igazán Eli Manning tudna mesélni, akit 4-szer sackelt a duó és ebből 3 alkalommal fumble is lett belőle. A változatlan védőfal mögött a linebacker sors kénytelen volt teljesen átalakulni. A Session-Brackett-Wheeler kezdő hármasból az előbbi kettő sérülés miatt Wheeler pedig a játéka elégtelen színvonala miatt volt elkerülhetetlen a változás. A megüresedett helyet mindegyikén láthattuk játszani az újonc Pat Angerert kisebb nagyobb sikerrel. Angerernek voltak nagyon jó megmozdulásai kulcs szituációkban is, de az esetek többségében még lassan reagált vagy rosszul olvasta a playeket. A szezon végére Brackettnek sikerült felépülnie és visszavette a helyét a Colts védelmének szívében, Session viszont nagy eséllyel nem fog majd játszani. A sérüléseket azonban még mindig lehet fokozni, hiszen a Colts a secondaryből már 3 kezdő játékos hiányzik és lehet, hogy egy 4. sem tudja majd vállalni a játékot szombaton. Az egész Sanders kiesésével kezdődött. Ez még nem volt akkora veszteség, mivel ehhez már hozzá volt szokva a csapat és ott volt még Bullitt, aki tavaly remekül tudta pótolni. Viszont nem sokkal később Bullitt is megsérült a helyét pedig az inkább több kárt, mint hasznot okozó Aaron Francisco vette át Bethea oldalán. A szezon kezdetén még úgy tűnt, hogy a Colts remek cornerbackjei lesznek, mivel amikor egészségesek voltak akkor Hayden és Powers is nagyon jól játszott és Jacob Lacey is megfelelően játszott, amikor kezdeni kényszerült. Mostanra azonban a sérülések ismét nem kímélték őket. Powers idén már biztos nem játszik és Hayden visszatérése is igencsak kérdéses. A védelem legnagyobb fegyvere idén a redzoneban való védekezés volt. Sokszor sikerült mezőnygólon tartaniuk az ellenfelet és a szezon végére sikerült arra is rájönni, hogy hogyan lehet megfékezni még az NFL legeredményesebb futóit is, így semmi ok nincs panaszra a védelmet illetően még ennyi sérült ellenére sem.

A special team több meglepetést is hozott. Adam Vinatieri egészséges és magabiztosan értékesíti a mezőnygólokat még 40 yard felett is. Rhodes igazi visszahordó sztárnak számít a Colts színeiben, mivel a visszafutásai kb egy touchbackel érnek fel, ami már előrelépésnek számít, ráadásul még a labdát sem ejti el. Az igazi változást azonban Taj Smith érkezése hozta. Ő pár meccs alatt többet tett le az asztalra, mint nagyjából a special team maradék része a teljes Coltsban töltött pályafutása alatt. Smith remeklésére szüksége is lesz majd, mert a Jets visszahordói komoly károkat okozhatnak majd, ha nem vigyáznak.

Mit várok a Jets ellen?
Rex Ryan védelme a különböző bonyolult és változatos blitz sémákon alapszik, ami pont Peyton Manning kedvére való, ha éppen nem zuhan egyből össze a fal. Manning akkor van igazán elemében, ha az ellenfél a blitzekkel extra embereket „áldoz fel”, mert így üres területek nyílnak a számára és kiváló érzéke van hozzá, hogy kitalálja hol fog az üres területek keletkezni és ennek szellemében módosítja a játékot. Ennek köszönhető, hogy Manningnek nagyon jó a mérlege a Ryan által irányított védelmekkel szemben. Viszont óvatosnak is kell lenni, mivel az idei évben többször előfordult még vele is, hogy nem ő használta ki a védelem gyengeségeit, hanem a védők jártak túl az eszén és megszerezték a meggondolatlannak bizonyuló passzait. Egy másik fontos kérdés, hogy Manning továbbra is folytatja-e az eddigi gyakorlatát és teljesen elfelejti azt az elkapók, akit Revis őriz vagy Collie hiánya és Garcon teljesítménye rá fogja kényszeríteni, hogy játsszon a tűzzel. A Colts vesztét igazából nem a futók okozhatják majd, hanem sokkal inkább a két nagyjátékra specializálódott elkapó Holmes és Edwards. Ők egyértelműen erősebbek, mint a velük szemben álló nem kezdőnek szánt cornerbackek és a rövidzárlatokra hajlamos safetyk.
Szerintem nem a várt remek futók és a katasztrofális futás elleni védekezés meccse lesz, hanem a Colts képes lesz kellőképpen megfogni Tomlinsont és Greenet és ezzel Sanchez kezébe fog kerülni a döntés, akinek csak annyi lesz a dolga, hogy ne veszítse el és jutassa Holmesék kezében a labdát onnantól ők elvégzik a dolgukat.

Tippem:
A Colts megismétli a tavalyi sikerét hála annak, hogy több turnoverbe sikerül Sanchez belekergetni, mint ahány nagy játékot enged a védelem, illetve mivel Tamme ki fogja használni a Jets védelmében keletkezett lyukakat és ezért nem kell majd Revis irányába passzolni. De egy TDre visszahordott punt vagy kickoff mindent felboríthat.

New York Jets

Az idény előtt a Super Bowl egyik fő várományosaként aposztrofálták a tollforgatók és Rex Ryan főedző is a kevésbé népszerű new yorki csapatot, és tulajdonképpen a Patriots elleni negyvenkét pontos égést leszámítva ezt többé-kevésbé igazolták is, az már más kérdés, hogy a tizenegy győzelem az AFC-ben csak a hatodik kiemelésre volt elegendő. Meg kell jegyezni, hogy a Jets mérlege szépnek tűnik, de a rájátszás előtt nem hangzik jól az, hogy a valóban kompetens ellenfelek ellen nem termett számukra sok babér. Két sikerük van 7-9-nél jobb mérleggel zárt csapatok ellen, a Steelers és a Pats elleni győzelem szép is volt, de a visszavágón a New England a már említett meccsen porig alázta őket, és a többi erősnek mondható csapat – Chicago, Green Bay, Baltimore – mind-mind legyőzte őket. Tulajdonképpen elmondható, hogy a gyengéket megverték, a jobbaktól többnyire kikaptak – ez kevés lesz a playoffban.

A Jets támadójátéka természetesen az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a futójátékra és a jó támadófalra épül. Thomas Jones távozása ugyan megrázta kicsit az együttest, de LaDainian Tomlinson a szezon első felében varázslatosan pótolta, a szezon előtt egyértelmű kezdőnek beharangozott Shonn Greene pedig pont ellentétes utat járt be, ő inkább az idény második szakaszában tudott jobb eredményeket felmutatni. A támadófal is tartotta a magas színvonalat, Nick Mangold center és D’Brickashaw Ferguson left tackle Pro Bowler lett, a fiatal Matt Slauson sem volt rossz (főleg passzblokkolás tekintetében), Brandon Moore-ról sokszor elfeledkeznek az emberek, pedig véleményem szerint ő sem rosszabb, mint Mangold vagy Ferguson, egyedül a jobb oldali tackle posztján vannak nagyobb gondok, mióta Damien Woody kidőlt, azonban a hírek szerint ő visszatérhet az Indianapolis ellen, ez a Jets szempontjából a legjobb hír a meccs előtt. A fal természetesen a passzjátéknak is igen fontos eleme, amely jelentősen feljavult tavaly óta, különösen a kulcsszituációkban alkotott szépeket Mark Sanchez. Persze ez nem csak rajta múlott, hiszen egy Santonio Holmes-szintű sztárelkapó segítette ebben, de rajta kívül is vannak még jó célpontok, Braylon Edwards, aki valamelyest csökkentette elejtett labdáinak számát, vagy a jó öreg Jerricho Cotchery, aki Holmes érkeztével kissé háttérbe szorult, de azért még mindig veszélyes. Az év elején a tight end Dustin Keller is rendkívül fontos volt a passzjátékoknál, de aztán szép lassan eltűnt, és inkább csak blokkol, de bármikor elő lehet őt húzni a cilinderből, nem is beszélve a futóknak dobott passzokról, vagy éppen a mindenes – fut, passzol, elkap, visszahord – Brad Smith-ről.

A Nagy Almában viszont nem az offense, hanem a Rex Ryan-kreálta defense viszi a prímet, ők idén sem okoztak csalódást. Mindezt úgy, hogy a kiváló nose tackle, Kris Jenkins a szezon legelején kidőlt, helyettese Sione Pouha viszont a tavaly már megtapasztalt remek játékkal rukkolt elő, sőt, talán jobban is jártak vele, mint az öregedő Jenkins-szel. A védőfalban remek társai vannak, Mike Devito, Shaun Ellis és az idény közben megszerzett Trevor Pryce is minőségi játékot hozott, főleg a futás ellen. Az irányítókra helyezett nyomásra sem lehetett, panasz, a passrusherek - Bryan Thomas, Calvin Pace és a jó öreg Jason Taylor – kitűnő munkát végeztek, a csapat által elkövetett negyven sack a liga legjobbjai közé tartozik. Középen a Bart Scott-David Harris duó is a liga legjobbjai közé tartozik, aki átjut a remek védőfalon, az velük szemben szinte biztosan megadja magát, ez a remek futás elleni védelem alapja. A cornerback poszton ott van a holtszezonban nagyobb szerződésért tüntető Darrelle Revis, aki ugyan idén is Pro Bowler lett, de jelentősen visszaesett a produktuma 2009-hez képest, néha-néha lehet rajta fogást találni. A kiváló defense gyengéje ezzel együtt is a secondary: Revis-en kívül hiába van ott a jó nevű Antonio Cromartie és az első körben draftolt újonc Kyle Wilson is, mindkettejüknek meggyűlik a baja a közepesnél jobb elkapókkal, Dwight Lowery-ról már nem is beszélve. A safety-k sem tartoznak a liga elitjébe, ráadásul a legjobb közülük – Jim Leonhard – már kidőlt a szezon hátralévő részére, így az Eric Smith-Brodney Pool páros játszik majd a rájátszásban, ők pedig nagyon sebezhetőek.

Mit várok a Colts ellen?

Én ezt a találkozót várom a legszorosabbnak a Wild Card hétvégén. A Peyton Manning-vezette támadósor levédekezése embert próbáló feladat bármelyik védelemnek, még a Jets-nek is, de ez az Indy már nem mindig az az Indy, amely dominált az elmúlt évtizedben. Ha képesek a new yorkiak nyomást gyakorolni Manningre, akkor már hibázik néha, 2002 óta nem dobott annyi interceptiont mint idén, és az erős csapatok ellen ez különösen kirívó volt. Kérdés, hogy a secondary mit tud kezdeni a Colts célpontjaival, ez lehet a mérkőzés egyik kulcsa. A Jets offense-e számára viszont futással nem lehet nagy probléma feltörni a Colts védelmét, a meccsek végén pedig idén Mark Sanchez mindig éles volt. Ha a házigazdák képesek megfogni a Greene-Tomlinson párost (ami a tavalyi konferenciadöntő során sikerült), akkor viszont jó esélyük lehet, mert Sanchez egyedül nem szokott elégnek bizonyulni. Woody visszatérése is fontos lesz, mert ha ő csúcsformában van, akkor a Freeney-Mathis párost gyengébb teljesítményre limitálhatja.

Tippem:

Szoros mérkőzésen Jets győzelmet várok, de a tavalyi AFC döntő, amelyen viszonylag simán nyert az Indianapolis, semmiképpen sem fog megismétlődni véleményem szerint.

A szerkesztők tippjei

Kiss Ferenc (Fucu) - Seattle Seahawks, Somoskövi Gergely (somoskovig) - New Orleans Saints, Geist Miklós (Ork) - Indianapolis Colts és Rajnai Gergely (Rajna) - New York Jets