Wisconsin Badgers [WIS]

Alapítás

1889

Konferencia

Big Ten

Divízió

Nyugati csoport

Város

Madison (Wisconsin)

Stadion

Camp Randall Stadium (80,321)

Weboldal

http://www.uwbadgers.com

A University of Wisconsin-Madison a Wisconsin állami egyetemi rendszer legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező tagintézménye, megelőzve a kutatásokba a madisoniakhoz hasonlóan sokat invesztáló UW-Milwaukee-t. Mivel a rendszer 13 iskolát foglal magába, és ezek közül csak a UW-Madison szerepel az első osztályban, így a UW és a Wisconsin elnevezések is a nagy testvérre utalnak (ha amerikai futball, akkor még talán a UW-Whitewater jöhet szóba, ők a negyedik vonal egyik elit focidinasztiája). A UW sportcsapatainak neve Badgers, mely a közhiedelemmel ellentétben nem az állatokra, hanem az 1820-30 környéki helyi bányászokra utal, akik télen "borz módjára" voltak kénytelenek meghúzódni és dolgozni a vájatokban. A kabala persze mégis egy borz, Buckingham U. Badger, alias "Bucky", bár az alap ötletet már 1889-ben adoptálták, először egy festőművész által nyerte el alakját 1940-ben (és jelent meg a pálya szélén 1949-ben), majd esett át egy kis kozmetikázáson 2003-ban. Bucky-nak az egyetem egyik diákja öltözik be, korábban próbálkoztak élő, hús-vér példánnyal is, ám az idomíthatatlannak bizonyult. A kosztümössel nincs ilyen gond, ő a hivatalos kardinális-fehér színű szvettert is könnyedén magára veszi. A harci induló az On, Wisconsin! dal, 1909-ben komponálta William T. Purdy. Pikáns, hogy eredetileg pont a rivális Minnesota Golden Gophers-nek szánta, ám egy wisconsini diák meggyőzte a zeneszerzőt, hogy a Badgers-é lehessen, és egy futball-központú szöveget is írt hozzá.

Noha a Wisconsin sosem hódított el országos bajnokságot, összességében kifejezetten sikeres program, 13 Big Ten-címmel pedig az az ötödik helyen áll csoportjában (a Michigan, az Ohio State, a Minnesota és az Illinois mögött). Alvin Kletch irányításával 1889-ben játszották első mérkőzésüket, az első győzelmüket 1890-ben aratták az említett UW-Whitewater 106-0-ás alázásával, hogy egy hétre rá 63-0-ra kikapjanak a Minnesotától (mindkettő máig élő rekord a maga nemében). A Big Ten (akkori Western Conference) megalakulásáig megfordult edzőként Frank Crawford és Parke H. Davis is (utóbbi híres futballtörténész egyben, az ő kutatásai és publikációi alapján különböztethetjük meg a bajnokokat 1869 és 1933 között). Az indulás 1896-ban történt, mikor Philip King (a Princetonban anno egy találkozón 11 TD-t szerzett) színre lépett és alakított ki egy domináns keretet (Davis közben a Lafayette-tel ült az NCAA képzeletbeli trónjára, rögtön megnyerve a '96-os és '97-es kiírást, majd még aztán az 1901-est is). A század utolsó két évében a csapat tagja volt az ausztrál származású Pat O'Dea (a "Kangaroo Kicker"), aki 1898-ban a Northwestern ellen 62 yardos drop kicket és 116 (!) yardos puntot rúgott. A konfgyőzelmet 1906-ban Charles P. Hutchins, 1912-ben William Juneau tudta megismételni HC-ként, utánuk csak 1952-ben következett Ivy Williamson. A négy évtized mégsem múlt el nyomtalanul: 1916-ban például Paul Withington lett az eddigi első és egyetlen szakember, aki aktív doktori praxisa mellett vállalt edzősködést. Harry Stuhldreher (a Notre Dame híres "négy lovasának" egyike QB-ként) 1942-es kerete is közel járt a csúcshoz, olyan játékosokkal, mint Elroy "Crazy Legs" Hirsch, Dave Schreiner és Pat Harder. A második világháború árnyékában meglepték a messze kimagasló Buckeyes-t a "Bad water game-n" (az ohióiak mérgezett vizet ittak) és zártak végül 8-1-1-el, mielőtt Harderéknek be kellett vonulniuk a seregbe (Schreiner az 1944-es okinawai csatában életét vesztette).

Williamson '52-ben Rose Bowlig kormányozta együttesét, tanítványa, a fullback és linebacker poszton egyaránt remeklő Alan Ameche teljesítményét 1954-ben Heismannal jutalmazták. A USC elleni Rose Bowlt azonban elbukták, ahogy már Milt Bruhn-nal az élükön a '60-as és a '63-as RB-t is. John Coatta és John Jardine leszerepelt, Dave McClain kevésbé (három Bowl részvétel, a '82-es Independence Bowl behúzása), de ő sajnos fiatalon, mindössze 48 évesen elhunyt. Barry Alvarez, az alapokat Hayden Fry-tól és Lou Holtz-tól elsajátító mestert 1990-ben nevezték ki az akkor ligautolsók közé tartozó Badgers főedzőjének. Alvarez 1-10-ről, és negyedszázados csipkerózsika álmából rázta fel a Wisconsint, parádés sorozatát az 1993-as Rose Bowllal (21-16, vs. UCLA) kezdte, aztán még két Big Ten- és Rose Bowl-diadallal (1998 és 1999) folytatta egészen 2005-ig. 118-73-4-es mérlegével (Bowlokon 8-3) természetesen a UW legeredményesebb edzője, egy magazin a 100 legnagyobb hatású spanyol közé választotta, 2006-ban adta át a stafétát védekező koordinátorának, Bret Bielama-nak, jelenleg a csapat atlétikai igazgatója. Ron Dayne 1999-ben kapott Heismant, négy szezon alatt elért 7125 futott yardját mostanáig nem döntötte meg senki (1. körben draftolták, ám kijelenthető, hogy a college-ban "elhasználódott" az eszméletlen sok carry-től, az NFL-ben sok sót nem evett meg, viszont a Badgers 33-as mezét visszavonultatta). Barry Alverez amúgy a negyedik 9+ győzelmes idényével, az Auburn 24-10-es két vállra fektetésével búcsúzott. Bielema ott folytatta, ahol elődje abbahagyta, debütálóként 12-1-es mutató (balszerencséjükre a Michigantől kikaptak, míg az OSU veretlen maradt a konferenciában, azaz lecsúsztak a Rose Bowlról, a Capital One Bowl jutott nekik), de 2007-ben és 2009-ben is kellemes meglepetés volt a UW játéka, csupán a 9-4 és 10-3 közé ékelődött 7-6 ront némileg az összképen. 2010-ben és 2011-ben Rose Bowl-dupla a konf megnyerésével, igaz előbb a TCU, majd az Oregon előtt voltak kénytelenek fejet hajtani Pasadenában. Az RB Montee Ball 2012-ben az NCAA történetének legtöbb futott TD-t szerző játékosa lett, és a Nebraska lealázásával (70-31 a konfdöntőben) - na meg az Ohio State meg a Penn State eltiltásának hála - újra a Rose Bowlon találták magukat.

A Wisconsin hazai meccseit a Camp Randall Stadiumban rendezi, az Egyesült Államok egyik legismertebb és legrégebbi, ma is használatban levő monumentumában. 1917-ben épült, nevét a polgárháború alatt ezen a területen fekvő Camp Randallról, az északiak fontos hadi állomásáról kapta. Hírhedtté 1993-ban vált, mikor majdnem tragédia árnyékolta be a Michigan elleni sikert. Az ünneplő tömeg elszabadult, és kis híján halálra taposták egymást az emberek. (A "Camp Randall Crush"-ként elhíresült eseményen 79-en sérültek meg, azóta számos változtatást eszközöltek a rendezők). Nem lenne korrekt azonban, ha ennyit jegyeznénk meg a stadionról, mely maga a megtestesült történelem, és számos izgalmas tradíció színtere is egyben. Elég csak a hullámzásra (a madisoniak szerint ezt tőlük vették át a mexikóiak a '86-os labdarúgó vb-re), a UW zenekar Fifth Quarter, azaz ötödik negyed előadására (a mérkőzés végén – akár Badgers győzelemmel, akár vereséggel zárult! - a rezesbanda a pályára masírozik és a győztes felé indulva eljátssza annak himnuszát, majd megfordulva a vesztését, ezt követően meg a közönség kérésére olyan számokat, mint pl. a Hey Baby és a "csirketánc".), vagy a harmadik és negyedik negyed között leadott Jump around számra gondolni. Két fő derbijük során a Minnesotával Paul Bunyan fejszéjéért, az Iowával a Heartland trófeáért küzdenek meg.

Tíz ex-Badger az egyetemi futball hírességek csarnokának tagja (Barry Alvarez, Alan Ameche, Marty Below, Bob Butler, Pat Harder, Elroy Hirsch, George Little, Pat O'Dea, Pat Richter és Dave Schreiner), mely tízesből Hirsch az NFL-é is, kiegészülve Arnie Herberrel és Mike Websterrel (Herber alig szerepelt a UW színeiben, Curly Lambeau fedezte fel mikor napszámosként dolgozott a Packers klubházának építkezésén, Webster újonc wisconsini évében ismerkedett meg csupán az amerikai futballal). Nevezetes játékos Matt Bernstein, Allan Shafer, Troy Vincent, Joe Thomas vagy Bradbury Robinson (a legelső szabályos előrepassz eldobója) is.