Bowl beharangozók - A mai menü [12/31]

Négy bowl-mérkőzés az év utolsó napján.

Bowl beharangozók - A mai menü [12/31]

FRANKLIN AMERICAN MORTGAGE MUSIC CITY BOWL

North Carolina State Wolfpack vs. Vanderbilt Commodores

Mikor?
December 31-én hétfőn 18:00-tól, a mérkőzést az ESPN és az ESPN America is élőben adja.

Hol?
Tennessee állam fővárosában Nashville-ben, a város amellett egészségügyi, könyvkiadási, banki, szállítmányozási központ, az USA egyik legjelentősebb zeneipari városa, innen ered a város és a bowl "Music City" beceneve. Nashville Memphis után a 2. legnépesebb városa az államnak, több mint 600 ezer lakossal. Az első Music City Bowlt a Vanderbilt Stadiumban játszották, de 1999-től az akkor épült LP Field látja vendégül a résztvevőket. Ez a stadion az otthona NFL-ben szereplő Tennessee Titansnek és a Tennessee State egyetemnek. Alkalomadtán soccer mérkőzéseket is rendeznek itt, emellett minden júniusban itt rendezik a négynapos CMA Music Festivalt. A stadion a Cumberland folyó keleti partján található, befogaképessége 69,143 fő, borítása természetes fű, egészen pontosan Tifsport Csillagpázsit.

A bowl jelentősége:
1998-ban alapították a bowlt, kedzetben az SEC-vel és a Big Easttel volt szerződésük, a Big Eastet 2002-től a Big Ten váltotta, 2006-tól kezdve van a jelenlegi SEC vs. ACC párosítás.

A főszponzor:
2010 óta a Franklin American Mortgage Company nevű magántulajdonban lévő jelzálogbank a főszponzor, a cég központja Nashville egyik elővárosában, Franklinben található.

Emlékezetes momentumok az elmúlt évekből:
Az első Music City Bowlon a Virginia Tech 38-7-re kiütötte az Alabamát. A legizgalmasabb összecsapás a 2010-es bowl-szezon egyik legjobb meccse volt, a North Carolina kétszeri hosszabbításban verte 30-27-re a kvázi hazai pályán bowlozó Tennessee-t. A legtöbb szerepléssel a Kentucky büszkélkedik, a 4 szereplésükből 2 győzelemmel (2006, 2007) és 2 vereséggel (1999, 2009) végződött. Holtversenyben csúcstartó a 2 Music City Bowl-győzelemmel a Minnesota (2002, 2004) is, de nekik is van 1 vereségük 2005-ből. Tavaly itt a Mississippi State aratott 23-17-es győzelmet a Wake Forest fölött. Több NFL-szinten is ismert futó lett itt MVP, pl. C.J. Spiller (2009), Vick Ballard (2011) vagy Marion Barber (2004).

A csapatok:



NORTH CAROLINA STATE WOLFPACK
Út Nashville-ig: Az első héten nem sikerült tartani a lépést a Tennessee passzgépezetével, ezután három papírforma-győzelem következett. A Miami elleni vereség után jött egy hatalmas upset: 17-16-ra verték az akkori BCS-rangsor harmadik helyezettjét, a Florida State-et. Ezután kínkeservesen legyűrték a Marylandet, majd a következő konferenciameccseken kikaptak az állami rivális North Carolinától és meglepetésre a Virginiától is. A szezon utolsó három mérkőzésén a Wolfpacktől szokatlan módon érvényesült a papírforma: fölényes győzelem a Wake Forest és a Boston College ellen, közte egy shootout vereség a nagy rivális #11 Clemsontól.
A főedző: A hektikus teljesítmény miatt megköszönték Tom O'Brien munkáját, a következő évet a Northern Illinois-t idén Orange Bowl-ig vezettő Dave Doerennel kezdik, azonban ezen a mérkőzésen még nem ő, hanem a korábbi offensive coordinator és quarterback edző Dana Bible látja el a főedzői feladatokat. Érdekesség, hogy 2007-11 között a fent említett két munkakörön túl még a WR-edzői feladatokat is ellátta. Az 59 éves Bible még nem volt korábban főedző. Offensive coordinatorként már számos helyen dolgozott pl. a Cincinnatinél, a Stanfordnál vagy a Boston College-nál. NFL-edzői múltja is van 1990 és '92 között a Cincinnati Bengals QB-edzője volt, 1998-ban pedig a Philadelphia Eagles offensive coordinatoraként tevékenykedett. Bible-t 2009-ben leukémiával diagnosztizálták, de sikeresen felépült belőle.
Legjobb játékosok: Mike Glennon (QB), Shadrach Thornton (RB), Quintin Payton (WR), Darryl Cato-Bishop (DE), David Amerson (CB), Brendan Bishop (S), Earl Wolff (S)
Erősségek: Kitűnő passzjáték. Mike Glennon ugyan nem a legpontosabb irányító, de hatalmas dobóereje van, jól olvassa a védelmeket és az elkapósora is elfogadható. A védelemben a pass rush és a secondary is jónak mondható, utóbbiban David Amerson révén egy komoly NFL prospect is található.
Gyenge pontok: Keveset használják a futó Shadrach Thorntont, pedig nem rossz játékos, így az ellenfél védelme nyugodtan berendezkedhet passzra, ami azért is probléma, mert a támadófal elég gyenge. A nevekre jónak tűnő passzvédelem több meccsen (pl. Miami, Clemson) is megrogyott. Rickey Dowdy idén eléggé egyedül van a linebacker-sorban, most nincsenek Terrell Manning és Audie Cole-szintű társai, így futás ellen csak közepesnek nevezhető a farkasfalka védelme. A sophomore Will Baumann egyike az ország leggyengébb lábú puntereinek, Niklas Sade 21 mezőnygól-kísérletből mindössze 12-t értékesített.





VANDERBILT COMMODORES
Út Nashville-ig: Nem túl hosszú, hiszen a városban található a Vanderbilt campusa. Az idei négy vereségükből három rangsorolt csapat ellen volt (#9 South Carolina, #5 Georgia, #4 Florida), az egyetlen előzetesen nyerhetőnek tűnő meccsük a Northwestern elleni volt ahol kikaptak, ugyanakkor az egyetlen bowl-képes csapat, akit megvertek az a BBVA Compass Bowlon szereplő Ole Miss.
A főedző: James Franklin a 2. évében jár, mint Vanderbilt HC, korábban a Kansas State-nél és a Marylandnél dolgozott mint offensive coordinator, sokáig úgy volt, hogy ő lesz Ralph Friedgen utódja a Terrapinsnál, azonban végül az ex-UConn főedzőre Randy Edsallra esett a választás. Franklin is dolgozott az NFL-ben, 2005-ben ő volt a Green Bay Packers, WR-edzője. Franklin már tavaly bowl-képes csapatot csinált a Vandyből (ami nagy szó zsinórban két 2-10-es szezon után), azonban a Cincinnati Bearcats 31-24-es győzelmet aratott felettük a Liberty Bowlon.
Legjobb játékosok: Jordan Rodgers (QB), Zac Stacy (RB), Chris Boyd (WR), Jordan Matthews (WR), Chase Garnham (LB), Andre Hal (CB), Kenny Ladler (S)
Erősségek: Kiváló védelem passz és futás ellen egyaránt, a secondaryben kis túlzással fel sem tűnik Casey Hayward távozása. A West Coast sémában dolgozó támadók földön és levegőben is képesek haladni, a skill playerek kiváló vérvonallal rendelkeznek: Jordan Rodgers a Green Bay irányítójának Aaron Rodgersnek az öccse, a másik Jordan, a junior elkapó Matthews pedig a Hall of Famer WR Jerry Rice unokatestvére. Nem mellesleg az ország egyik legproduktívabb elkapója, ha kijön a draftra a 2.-3. körben elkelhet. Zac Stacy révén a futójáték is elég jó, kiegyensúlyozott támadóegység ez. A special team szintén erős Carey Spear megbízható rúgó, a punter Richard Kent esetében az NFL-karrier sem zárható ki, Jonathan Krause pedig veszélyes punt returner.
Gyenge pontok: Mind a támadó- mind a védőfalra igaz, hogy nincs benne igazán kiemelkedő tehetség. Jordan Rodgers pontossága nem hasonlítható a bátyjáéhoz. A védelem kevés labdát szerez, így gyakran kényszerülnek a támadók hosszú drive-okra. A punt cover csapat nem az igazi, benne van ellenük egy nagy visszahordás.




Egyéb érdekességek:
- A játékosk ajándékcsomagot és Fossil karórát kapnak a részvételért
- A két egyetemnek egyaránt 1,837,500 $ üti a markát ezért a mérkőzésért
- A kommentátori állásból Carter Blackburn és Rod Gilmore hangját hallhatjuk, a pálya széli riporter Jemele Hill lesz

Summa-summárum:
A meccs képe nehezen jósolható, hiszen mindkét csapatnak megvan a maga erőssége a labda mindkét oldalán, ráadásul a Wolfpack egy hektikus csapat, a hazaiak idei sorsolása pedig nem volt túl megterhelő, így nehéz lemérni a valós játékerejüket. Fontos lesz, hogy a Vandy punt cover egysége jó napot fogjon ki, hiszen Rashard Smith elég jó returner a túloldalon. Két közös ellenfelük volt, a gyengécske Wake Forestet mind a két csapat megverte, a Tennessee-nél viszont csak a hajóskapitányok bizonyultak jobbnak. A Vanderbilt kvázi otthon játszik, ez 2008-ban már bejött ezen a bowlon, az ő motiváltságuk biztosra vehető, akárcsak az NC State-é hiszen a játékosok bizonyítaniuk kell vagy Dave Doerennek, a leendő főedzőnek, vagy pedig az NFL csapatok megfigyelőinek. Ha már NFL Draft, a Jordan Matthews - David Amerson páros igazi csemege lesz. Az idei Music City Bowl bátran ajánlott a szilveszteri buli előtt.

Papp Gábor (empty taxi)

 

HYUNDAI SUN BOWL

USC Trojans vs. Georgia Tech Yellow Jackets

Mikor?
Magyar idő szerint 2012. december 31.-én 20:00 órától, a CBS csatorna közvetítésében.

Hol?
A mexikói határ mellett fekvő El Pasoban, a legfrissebb kimutatások alapján 649.121 lakost számláló város az Egyesül Államok 19; míg Texas hatodik legnépesebb települése. A kezdeti években egy középiskolai pályán rendezték a meccseket, majd 1962-ig a Kidd Field adott otthont a bowlnak, azóta a közvetlenül mellette felhúzott Sun Bowl Stadium a házigazda, mely kifejezetten ennek az eseménynek a kedvéért épült, de az UTEP Miners hazai pályája is az 51.500 néző befogadására alkalmas létesítmény.

A bowl jelentősége:
Az NCAA egyik legnagyobb múltra visszatekintő bowljáról van szó, 1935-ben rendezték meg először és azóta egyszer sem maradt el, ezt a bravúrt egyedül a Rose és a Sugar mondhatja el még magáról. Más tekintetben viszont egyedüli rekordtartóak, 42. évben is a CBS közvetíti az összecsapást, így a csatorna legjelentősebb college közvetítései közé tartozik az SEC konf-meccsek és az Army – Navy rivalizálás mellett (a Rose és a Sugar Bowlt többször is különböző adókon lehetett megtekinteni).

A főszponzor:
A Hyundait 1947-ben alapították Dél-Koreában, mint építőipari cég, ma már azonban leginkább az autógyártásról ismert. A másik fontos része a Hyundai Heavy Industries, a világ legnagyobb hajógyára. Ezen kívül jelen vannak még az elektronikában, valamint konténerszállítás, mozgólépcső-gyártás és a turizmus területén is. Az egyik legismertebb csebol vállalat, ez a családi alapítású dél-koreai óriásvállalatok gyűjtőneve, ilyen még például a Samsung és az LG is.

Emlékezetes momentumok az elmúlt évekből:
Bár csak a szépre emlékszünk, a bowl hosszú eredménylistáját átfutva rögtön feltűnhet a 2008-as Oregon State vs. Pittsburgh meccs, melyet 3-0 arányban nyert meg a Beavers, de még ennek sem sikerült alulmúlnia az 1940. január 1-jei Arizona State vs. Catholic, 0-0-ás döntetlent. Egy évvel előtte – és azóta is – a támadókról szólt a meccs, akkor az Oregon 56-21-es kiütést mért a USF gárdájára, Jonathan Stewart MVP címe után első körös futó lett. 2009-ben és 2010-ben igazán nagy egyetemek voltak a bowlszereplők, az Oklahoma – Stanford után a Notre Dame és a Miami meccs is komoly nézősereget vonzott, a két MVP-t Ryan Broylest (WR, Oklahoma) és Michael Floydot (WR, Notre Dame) épp legutóbb draftolták az első és a második körben. Tavaly szilveszterkor a legjobb találkozót ez a bowl adta, a Utah egy utolsó negyedes majd hosszabbításos comeback-et bemutatva tudta felülmúlni az idén is itt játszó Georgia Techet.

A csapatok:



USC TROJANS
Út El-Paso-ig: A szezon előtti első számára nyilván óriási csalódás, hogy még egy BCS Bowl sem jött össze, de minden rangadójukat elbukták, négy kiemelt ellen négy vereség, így hiába hozták magabiztosan a könnyebb meccseiket, a 8. héten elszenvedett 36-39-es Arizona elleni vereség megpecsételte sorsukat, az ezt követő 1-3-as mérleg pedig már csak hab volt a tortára. 7-5-ös összesített teljesítményük még a Top25-re sem volt elég.
A főedző: Lane Kiffin fiatal kora ellenére is jól csengő név a szakmában, ez furcsa mód nagy tapasztalatának is köszönhető, hisz 37 éves korát meghazudtolva már 15(!) éve edzősködik. Csereirányító volt a Fresno State-en mikor végzős idényét feladva már ekkor apja nyomdokaiba lépett, diploma után itt is kezdett el dolgozni. Az átütést Pete Carollnak köszönheti, aki 2001-ben TE edzőnek hozta el a Trojanshoz, a ranglétrán folyamatosan feljebb lépve 2007-ben már az offenzív-koordinátori pozícióból csábította el Al Davis, hogy az NFL legfiatalabb vezetőedzője legyen. A nem túl sikeres profi ligában tett kitérő után 2009-ben az FBS-ben is a legfiatalabb vezetőedző lett miután a Tennessee Volunteers nevezte ki a Raiderstől telefonon kirúgott Kiffint. A gyors és viharos távozás Knoxville-ben is megvolt, Pete Carroll a Seahawksnak mondott igent, így pedig Kiffin egy év után mondott búcsút korábbi sikereinek helyszínének hívásáért, nem szerették meg a Vols szurkolói. Legendás édesapjával is 2009-től dolgozik együtt, az idősödő Monte Kiffin jelenleg asszisztens HC fia mögött, három felemásan sikerült éven vannak túl a USC-nél.
Legjobb játékosok: Matt Barkley (QB, nem játszik), Marqise Lee (WR), Robert Woods (WR), Silas Redd (RB), Khaled Holmes (C), Wes Horton (DE), Morgan Breslin (DE), Hayes Pullard (LB), T.J. McDonald (S)
Erősségek: Az ország egyik legjobb elkapósora mellett kiváló futók és átlagon felüli támadófal segíti az offense haladását, de a labda túloldalán is több playmakert találhatunk, egyéni képességek alapján jóval jobb alapanyagból dolgozhatnak, mint az ellenfél.
Gyenge pontok: Az idény előtt 1/1-nek is várt Matt Barkely vállsérülése az alapszakasz záró Notre Dame elleni derbi óta még mindig nem jött rendbe, helyettese Max Wittek lesz. A védelemben ugyan hiába vannak jó játékosok, csapatként nem igazán tudnak együtt működni, rengeteg pontot engednek, ráadásul földön különösen sebezhetőek, a GT triple-option rendszere ellen most sem számíthatnak sok jóra.





GEORGIA TECH YELLOW JACKETS
Út El-Paso-ig: A Trojanshoz hasonló éven vannak túl ők is, közepes vagy gyengébb csapatok ellen győzelem (bár a Middle Tennessee elleni zakó igen csúnyán mutat) a rangadókon viszont szinte mindig vereség. Az utolsó négy hét előtt mindössze 3-5-el álltak, a konf meccseket viszont behúzták – köztük egy North Carolina elleni 68-50-es pontháborút – így a Georgia elleni évzáró 10-42-es blama az ACC Coastal csoportjának különleges helyzete miatt mégsem lett évzáró, hivatalosak lettek egy ACC döntőre ahol papírforma szerint kaptak ki a Florida State-től.
A főedző: Paul Johnson hat rendkívül sikeres év után hagyta ott a Navy futball-programját 2008-ban, majd rögtön (egymás után kétszer) az ACC Év Edzője lett. Győzelmi mutatója az egyetem harmadik legjobbja, egyedül a két legenda, John Heisman és Bobby Dodd előzi meg. Eddig minden évben bowl meccsre vezette fiait, győzelmet azonban még nem szereztek az utószezonban.
Legjobb játékosok: Tevin Washington (QB), David Sims (RB), Orwin Smith (RB), Zach Laskey (RB) Izaan Cross (DE), Jeremiah Attaochu (LB)
Erősségek: A spread-option rendszerrel idén sem tudtak mit kezdeni az ellenfelek, bőven 2000 yard felett futva 30 TD-t is a földön értek el.
Gyenge pontok: Stephen Hill távozása és Johnson rendszere idén mélypontra taszította a passzjátékot, screen és trükkös játékok kivételével igen ritkán csodálhatunk meg egy-egy dobómozdulatot a Yellow Jackets játékosaitól. Attaochu személyében hiába a megfelelő pass-rush, a Trojanshoz képest lepkefing ACC offenseknek is átlagban 240 passzolt yardot engedtek meccsenként, három esetben 350 yard felé is értek az ellenfelek, a Lee – Woods duót ismerve most a félezer levegőben megtett yard sem elképzelhetetlen.




Egyéb érdekességek:
- A szokásos emlékérem és hajszárító mellett idén Timely karórát, Majestic melegítőfelsőt és Top of the World baseballsapkát kapnak az érintettek.
- A hajszárítónak külön története van, 1980-ban a Helen of Troy cég alapítójának lánya, Kari indult a Sun Queen szépségversenyen. A papának annyira megtetszett a Sun Bowl hangulata, hogy a részvevő egyetemek minden tagjának (az edzőket is beleértve) felajánlotta cége legismertebb termékét, és ez a hagyomány máig él, pár évig a vállalat a bowl fő támogatója is volt. Az idei Sun Queen Rebekah Wierson.
- Az egyetemek fejenként 1.9 millió dollárt kapnak fellépésükért.
- Verne Lundquist kommentátor segítője Gary Danielson lesz, a pálya mellől Tracy Wolfson tudósít majd.
- Mindkét csapat harmadik Sun Bowljára készül, közös mérlegük azonban eddig csak 1-3.

Summa-summárum:
Országos szinten is kiemelkedőt tudnak a támadók saját műfajukban, Barkley hiánya ellenére is virtuóz passzjátékot várhatunk a kaliforniaiaktól, míg az ellenfélnél futójáték lesz meghatározó. Levédekezni nem igazán tudják a másik erősségeit, ez alapján sok pontos meccs várható, a végső győzelem azonban könnyen a Trojansé lehet, hisz kevésbé egysíkú a játékuk és védelmük is erősebb mint a GT-é.

Varga Kristóf (kristof)

 

AUTOZONE LIBERTY BOWL



Iowa State Cyclones vs. Tulsa Golden Hurricane

Mikor?
2012. december 31-én hétfőn, 21:30 perckor az ESPN-en. A mérkőzés az ESPN Americán is élőben lesz látható.

Hol?
Tennessee állam legnagyobb városában, Memphisben. A tipikus déli városban 672,277-en laknak a legutóbbi népszámlálás szerint, ezzel a régió egyik központja. Rendkívül híres a település zenei életéről, hiszen itt alkotott Johnny Cash és Elvis Presley mellett számos más híres muzsikus is. A találkozónak a Liberty Bowl Memorial Stadium ad otthont, ez egyben a Memphis Tigers együttesének hazai pályája is, befogadóképessége 61,000 fő.

A bowl jelentősége:
A bowl komoly történelemmel bír, hiszen még 1959-ben rendezték meg először Philadelphiában (a név is a város egyik nevezetességére vezethető vissza). Az alacsony nézőszámok miatt előbb Atlantic City-be, majd Memphisbe költözött a mérkőzés, ahol 1965 óta minden évben megrendezik. Sok konferencia csapatai megfordultak itt, korábban a legjobban teljesítő katonai akadémia volt állandó meghívott, 1998 és 2005 között pedig a Mountain West konferencia bajnoka volt állandó résztvevője a bowlnak. Jelenleg (1996 óta) a Conference USA bajnoka az esemény házigazdája, ellenfele pedig vagy az SEC 8., vagy pedig a Big East 5. helyezettje. Idén az SEC lett volna a soros, de nem volt nyolc pozitív mérlegű csapat a konferenciában, így a Big 12-ből hívták meg az aktuális résztvevőt.

A főszponzor:
2004 óta a memphisi központú autóalkatrészbolt, az AutoZone támogatja a Liberty Bowlt. Érdekesség, hogy a cég dolgozói körében végzett felmérés az AutoZone az Egyesült Államok negyedik legrosszabb munkahelye. Korábban Az AXA biztosítótársaság szponzorálta az eseményt.

Emlékezetes momentumok az elmúlt évekből:
Az elmúlt években viszonylag szoros összecsapásokat láthatott a nagyérdemű, különösen emlékezetes volt a 2009-es kiírás, amikor az Arkansas csak hosszabbításban tudta legyűrni az East Carolinát, de a Kentucky 2008-as fordítása is remekbeszabott volt az ECU ellen. A Conference USA bajnoka utoljára 2005-ben tudta megnyerni ezt a bowlt, amikor a Tulsa a Fresno State felett tudott diadalmaskodni. Az MVP-k közül ki kell emelni Bo Jacksont, de Doug Flutie, Adalius Thomas és Ryan Mallett is elnyerte ezt az elismerést.

A csapatok:



IOWA STATE CYCLONES
Út Memphisig: A Ciklonok az első héten éppen a Tulsa elleni fordítással adták meg a pozitív alaphangot a szezonnak, 4-1-es mérleggel álltak az első öt hetet követően. Ahogyan az lenni szokott, a Big 12 csapatai már nagyobb falatnak bizonyultak az Iowa State számára, de a TCU, a Baylor és a Kansas legyőzésével sikerült elérni a hat győzelmet és a bowlszereplést. Botlásuk nem volt, bravúrjuk annál inkább tehát.
A főedző: Paul Rhoads egy igazi védőguru, elsősorban a defensive backekkel foglalkozott koordinátor korában, hogy aztán a Pittsburgh, majd az Auburn védelmének főnökévé váljon. Mindkét állomáshelyén jelentős előrelépést mutattak védőegységei, így 2009-ben a katasztrofális állapotban lévő Iowa State programot már főedzőként vehette kezelésbe. Rögtön első idényében bowlt tudott nyerni, ami hatalmas siker, és a 6-6-os mérleget stabilan tudja hozni a Big 12 legkevesebb erőforrásával rendelkező egyetemen (egyedül 2010-ben ért el mindössze öt sikert). A tavalyi szezon végén tíz éves hosszabbítást írt alá a tréner, ez alapján senki sem elégedetlen munkájával.
Legjobb játékosok: AJ Klein (LB), Josh Lenz (WR), Durrell Givens (S), James White (RB).
Erősségek: A futójáték időnként – többek között a Tulsa ellen is – hatékony volt idén, kérdés, hogy Shontrelle Johnson kiesésével mekkora visszaesést várhatunk ezen a téren az Iowa State-től. A Cyclones igazi erőssége azonban a védelme, amelyből hiányozni fog ugyan a legnagyobb név Jake Knott személyében, de így is komoly nehézségeket okozhatnak a Tulsának minden téren. Különösen jónak számítanak a Rhoads-legények labdaszerzések tekintetében, a két gárda első összecsapásán erre is szükség volt a fordításhoz.
Gyenge pontok: Miután több irányítót is kipróbáltak a szezon során, végül az elsőéves Sam Richardsonnál maradtak az edzők a Ciklonoknál, ám ha neki kell majd megnyerni a meccset, akkor nagy gondban lehet az Iowa State. Az említett sérülések miatt az erősségek talán nem is lesznek igazi erősségek, védelem és futójáték nélkül pedig elveszett lehet a csapat.





TULSA GOLDEN HURRICANE
Út Memphisig: Bár az Iowa State ellen csúnya vereségbe szaladt bele a Tulsa az idénynyitón, mégis kiváló szezont futott a gárda. Nem volt túl erős a menetrend, a csapat további két veresége az idén borzalmasan gyenge Arkansas és a nemrégiben fölényesen bowlt nyerő SMU ellen érkezett, de a Conference USA-n belül 7-1-es mérleget sikerült összehozni, ráadásul a UCF kétszeri legyőzése azt jelentette, hogy a főcsoport idei bajnoka lett a Golden Hurricane.
A főedző: Bill Blankenship edzői pályafutását középiskolákban kezdte, majd 2007-ben a Tulsa elkapókért és futókért felelős trénere lett. 2011 óta főedző a csapatnál, felfogása koordinátori munkásságából következően elsősorban a támadásokra fókuszál, ez tökéletesen beleillik a konferenciába. Első évében nyolc győzelmet sikerült összeszednie, de az Armed Forces Bowlt elveszítette a BYU ellen egy meglepően szoros meccsen. Bár támadójátékáról nevezetes, sikerült egy, a konferenciában jónak számító védelmet összeraknia, nem lehet egydimenziós edzőnek nevezni.
Legjobb játékosok: Trey Watts (RB), Ja’Terian Douglas (RB), Alex Singleton (RB), Cody Green (QB), DeAundre Brown (LB), Marco Nelson (S)
Erősségek: A háromfejű futójáték elképesztően jól működött a Conference USA-ben, az NCAA egyik legjobb földi támadását tudhatja magáénak Blankenship mester. A passzjáték az év vége felé kezdett felzárkózni, és minden bizonnyal szükség lesz Cody Greenre is az esetleges sikerhez. A védelem a konferenciában erősnek számít, bár kérdés, egy Big 12-csapat ellen ez mire lesz elég.
Gyenge pontok: Az eladott labdák okozták a Tulsa vesztét mindhárom vereségük alkalmával, ez a Cyclones ellen különösen veszélyes lehet. A védelem az első héten nem tudott mit csinálni az Iowa State-tel, és a passzjáték is hatástalannak bizonyult akkor, kérdés, a szezon végi jó produktum csak a gyengébb ellenfeleknek vagy a javuló játéknak volt köszönhető.




Egyéb érdekességek:
- A játékosok egy Sol Republic fülhallgatót, egy Bulova órát, valamint egy Nike ajándékcsomagot kapnak a részvételért
- Ha a Tulsa győz, az egyetem az elmúlt hat évben immár negyedszer éri el a tíz győzelmes álomhatárt
- A mérkőzést Mark Jones és Brock Huard kommentálja, a pálya széléről Jessica Mendoza jelentkezik
- Mindkét egyetem 1,437,500 dollárt kap a pályára lépésért

Summa-summarum:
Az első meccs eredménye több szempontból is megtévesztő lehet, egyrészt a különbségnél szorosabb találkozó volt, másrészt a csapatok ellentétes irányú utat jártak be azóta, ráadásul az Iowa State-nél komoly sérülések is hátráltatják a csapatot. Nagyon nehéz bármelyik együttest esélyesnek kikiáltani, éppen ezért izgalmas meccsre lehet számítani, ahol a komoly futójátékok közötti különbséget az irányítók játéka és a labdaszerzések jelenthetik. Szilveszteri hangolódásnak ideális sörmeccs lesz, nincs akkora tét, hogy száz százalékig fókuszálni kéne a találkozóra, de a buli közben betekintő nézők minden bizonnyal jól fognak szórakozni.

Rajnai Gergely (Rajna)

 

CHICK-FIL-A BOWL



LSU Tigers vs. Clemson Tigers

Mikor?
2013. január 1-jén kedden, 01:30-tól az ESPN-en. A mérkőzés az ESPN Americán is élőben lesz látható.

Hol?
A bizonyára mindenki számára ismerős Georgia Dome-ban. Az Atlanta Falcons több mint 71 ezer néző befogadására alkalmas fedett arénáját 1992-ben nyitották meg. Az 1996-os atlantai olimpián több sportág versenyeit is itt rendezték, évről évre ebben a stadionban játsszák az SEC konferencia döntőjét, továbbá a létesítmény az egyetemi futball legmagasabb osztályához csatlakozó Georgia State Panthers otthonául is szolgál. A Chick-fil-A Bowlt, valamint elődjét, a Peach Bowlt 1992-ig a Georgia Tech pályáján, a Grant Fielden, illetve az Atlanta-Fulton County Stadiumban tartották, két évtizeddel ezelőtti megnyitása óta azonban a Georgia Dome az esemény helyszíne.

A bowl jelentősége:
A sorozat 1968-ban indult Peach Bowl néven, Georgia állam becenevére (Peach State) utalva. A bowl kezdeti szakaszában rendszerint egy ACC-alakulat játszott egy at-large alapon meghívott gárdával; 1993 óta van érvényben a jelenlegi rendszer, mely szerint egy SEC- és egy ACC-csapatot invitálnak Atlantába. A Chick-fil-A Bowl mára az egyik legrangosabb non-BCS bowllá nőtte ki magát, amit az utóbbi évek helyszíni és televíziós nézőszámai is hűen tükröznek.

A főszponzor:
A csirkés szendvicsekre specializálódott Chick-fil-A gyorsétterem-hálózat, melynek első üzletét 1967-ben Atlantában nyitották, 1998-ban kötött főszponzori megállapodást a Peach Bowl rendezőivel, 2006-ban pedig a kizárólagos névadói jogot is megszerezte a College Parkban székelő vállalat.

Emlékezetes momentumok az elmúlt évekből:
A bowl történetének első hosszabbításos mérkőzését hozó Clemson-Auburn párharc volt a 2007-08-as utószezon legnézettebb meccse az ESPN által közvetített találkozók közül. Az ezt követő két évben jóval egyoldalúbb ütközetekre került sor szilveszter napján a Georgia Dome-ban, az LSU például 38-3-as mészárlást rendezett az AP-listán 14. helyen rangsorolt Georgia Tech ellen, 2010-ben azonban remek mérkőzést játszott egymással az ACC-, illetve az SEC-döntő vesztese, a Florida State és a South Carolina, melyet végül a Seminoles nyert 26-17 arányban. Tavaly a nemzeti bajnoki cím után csalódást keltően teljesítő Auburn 43-24-es sikerrel kozmetikázott némileg a szezonján, az alapszakaszban meglepően jól szereplő Virginiát felülmúlva.

A csapatok:



LSU TIGERS
Út Atlantáig: A tavalyi szezon BCS-fináléjának vesztese a nemzeti bajnoki cím egyik legnagyobb esélyeseként kezdte a 2012-es idényt. Három impresszív győzelemmel rajtoltak a tigrisek, a következő két meccsen azonban korántsem tűnt annyira meggyőzőnek a gárda produkciója (a pocsékul szereplő Auburn és az FCS-es Towson ellen bizonytalankodtak), Gainesville-ben pedig már a vereséget sem tudták elkerülni. A Floridával szembeni botlást két jelentős siker követte a South Carolina, illetve a Texas A&M ellen, és ekkor úgy tűnt, ha az év egyik legnagyobb rangadóján legyőzik az Alabamát, újra reális cél lehet a nagydöntő. Karnyújtásnyira voltak a diadaltól, A.J. McCarron azonban a mérkőzés utolsó perceiben győztes drive-ot vezetett, így a Tigers-nek nem csak az egyetemi futball trónjáról, de a főcsoport bajnoki címéről is le kellett mondania. Utolsó három SEC-meccsüket megnyerve 10-2-es mérleggel zártak, ami Chick-fil-A Bowl meghívót ért.
A főedző: Les Miles ellentmondásos, de kétségkívül zseniális edző. 2007-ben nemzeti bajnoki címet szerzett a tigrisekkel, tavaly pedig „csak” a nagydöntőbeli vereségen múlt, hogy az egyetemi futball történetének egyik legnagyszerűbb menetelését zárja a csapat. A „Mad Hatter” becenévvel illetett szakember az alapszakasz végén 2019-ig meghosszabbította szerződését az LSU-nál.
Legjobb játékosok: Jeremy Hill (RB), La’el Collins (OG), Barkevious Mingo (DE), Sam Montgomery (DE), Anthony Johnson (DT), Bennie Logan (DT), Kevin Minter (LB), Eric Reid (S)
Erősségek: A Tigers az ország egyik legjobb védelmével büszkélkedhet; a pro potenciállal rendelkező játékosok egész sora által alkotott defense minden területen elit színvonalú teljesítményre képes. Az offense eredményességéről a power runningra alapozó futójáték gondoskodik, melynek produktivitását az RB-k állandó rotálásával tartják fenn.
Gyenge pontok: Zach Mettenberger első kezdő évében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az LSU passzjátéka sem igazán tudott fejlődni a tavalyi szinthez képest. A klasszis puntert, Brad Winget a csapatszabályzat megszegése miatt eltiltották a mérkőzésről.





CLEMSON TIGERS
Út Atlantáig: A dél-karolinai tigrisek tavalyi ACC-bajnoki címük megismétlésére készültek. Idénybeli legfontosabb meccsükre, a Florida State elleni derbire rögtön a 4. fordulóban sor került, a Tallahassee-ben elszenvedett vereség pedig végzetesnek bizonyult: az egymás elleni eredmény döntött a szintén 7-1-es konferencia-mérleggel záró Seminoles javára az Atlantic divízión belül. Az FSU mellett az állami rivális South Carolina tudta legyőzni a Clemsont az alapszakasz záró meccsén, így a louisianaiakhoz hasonlóan ők is 10-2-es mérleggel utazhatnak Atlantába.
A főedző: Dabo Swinney 2003 óta dolgozott receiver edzőként a Clemsonnál, majd miután Tommy Bowden a 2008-as szezon közepén bejelentette lemondását, ő lett a Tigers ideiglenes vezetőedzője. Irányítása alatt a hátralévő hét meccsből négyet nyert meg a csapat. 2009-ben, első teljes idényében már ACC-döntőig vezette a gárdát, majd egy gyengébb évet (6-7-es mérleg) követően tavaly meg is nyerték a főcsoportot, a fináléban 38-10 arányban felülmúlva a Virginia Tech-et. Az Orange Bowl előtt Swinney a csapat lesajnált defense-ét pártolva azt mondta, a meccs után mindenki a Clemson védelméről fog beszélni. A head coach jóslata beigazolódott, bár nyilván nem erre gondolt, amikor az emlékezetes nyilatkozatot tette: a West Virginia bowl-rekordot jelentő 70 pontot szerezve ütötte ki a Tigers-t.
Legjobb játékosok: Tajh Boyd (QB), Andre Ellington (RB), DeAndre Hopkins (WR), Sammy Watkins (WR), Brandon Ford (TE), Dalton Freeman (C), Malliciah Goodman (DE), Chandler Catanzaro (K)
Erősségek: Míg a túloldalon a védelem, addig a Clemsonnál a támadóegység tartozik az FBS szűk elitjébe. Az ACC idei legjobb játékosának megválasztott Tajh Boydot az ország egyik leghatékonyabb WR-párosa segíti (még ha Watkins statisztikái nem is a freshman szezonját idézték), valamint Andre Ellington vezetésével a pistol offense elemeivel megspékelt futójáték is kiemelkedően produktív. A támadósor alapszakaszban jegyzett 508 pontja és 6220 total yardja egyaránt iskolarekord.
Gyenge pontok: Az új koordinátor, Brent Venables sem tudott jelentős javulást elérni a védelemnél. A Tigers defense továbbra is rendkívül sebezhető, az idei szezonban meccseik felén legalább 27 pontot kaptak. Az egységből ráadásul sérülés miatt hiányozni fog az egyik kezdő cornerback, Bashaud Breeland.




Egyéb érdekességek:
- A játékosok jutalma egy 300 dollár értékű ajándékkártya, Fossil karóra, Russell Athletic Chick-fil-A Bowl sapka, Russell Athletic utazótáska, valamint egy Chick-fil-A utalvány.
- A résztvevő egyetemek fellépési díja 6.9 millió dollár.
- Az LSU és a Clemson futballcsapata eddig kétszer mérkőzött meg egymással. Az első összecsapásra az 1959-es Sugar Bowlon került sor, ahol a louisianaiak 7-0-s győzelemmel zárták nemzeti bajnoki címet érő menetelésüket. A másik találkozót épp a Chick-fil-A Bowl keretein belül rendezték 1996-ban, melyet szintén az LSU nyert, 10-7-re.
- A Clemson a Chick-fil-A Bowl leggyakoribb vendége, az LSU a sorozat legeredményesebb csapata: előbbi gárda hétszer szerepelt már itt (akárcsak a North Carolina State), utóbbi mind az öt fellépését győzelemmel abszolválta. A Baton Rouge-iak összesített Georgia Dome-beli mutatója 9-1.
- A mérkőzés kommentátora Mike Patrick és Ed Cunningham lesz, az oldalvonal mellől Jeannine Edwards tudósít.

Summa-summárum:
A bowl-szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésére kerül sor Atlantában, magyar idő szerint már 2013-ban. Az ACC és az SEC egy-egy élcsapatának ütközete már önmagában garantálja a kiváló színvonalat, az már csak hab a tortán, hogy az ország egyik legjobb támadósora és védelme vív meg egymással. Érdemes tehát a Chick-fil-A Bowllal indítani az újévet.

Vass Ádám (vassadi)