Egyetemi előzetes - 3.

Írta: Höri — 2013. június 27., 21:24

Pac-12 dominanciával folytatjuk, de nem csak északnyugatra koncentrálva. 32-29!

Egyetemi előzetes - 3.

32. Northwestern Wildcats

A Northwestern megmutatja, hogy mi történik amikor a jó tanulók lemennek focizni. Tavalyi 5-0-s szezonindításuk már elég volt a figyelem felkeltésére, hiszen a BigTen meccsek előtt sem kiscsapatokat gázoltak le, két ACC és egy SEC csapat szaladt bele a pofonba többek közt. A 10-3-as mérleget záró, és végre Bowl meccset is nyerni tudó alakulat erősebbik fele idén is rendelkezésre áll, ráadásul nagyon nem szokványos támadófelállással operálnak, így a semleges drukkerek is jól szórakozhatnak a meccseiken.

Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy kezdő running backje és irányítója olykor egymás mellett áll fel mint wide receiver. Itt Kain Colter és Venric Mark esetében nem példátlan esemény. A meccs közbeni irányító cserélgetés nem mindig jelent jót, de van hogy beválik. Mikor Colter áll a center mögé, 85%-ban futás következik, ha pedig Trevor Siemian akkor 63%-ban passzolás. Kain Colter tavaly 894 yardot és 12 TD-t futott, 872 yardot passzolt (8 TD, 4 INT) és 16 elkapás is fűződött a nevéhez. Venric Mark már főként futóként szerepel a korábbi évek szerepkeresése után, neki 1366 futott yard és 12 touchdown volt a termése, plusz punt returnből is bejutott kétszer a célterületre. Két elég csenevész méretű fiúról van szó (Colter 6'0", 190 lbs; Mark 5'8", 175 lbs), ami tovább fokozza az élményt mikor ihletett napjaik vannak. Az elkapók tehát itt nem számítanak nagy stat gyárosnak, de a tavalyi 3 legeredményesebb visszatér, így akár javulás is várható. A támadófal 3 poszton alakul át, ez még keresztülhúzhatja a számításokat. Említést érdemel még Jeff Budzien rúgó, aki megosztva a legjobb kicker lett a BigTenben.
A védelem legerősebb része a linebacker sor, itt Damien Proby a szereléseket (112), Chi Chi Ariguzo a nagy játékokat (7.5 TFL, 5 PBU) szállítja. A falban a DE, Tyler Scott (9 sack), a secondaryben az SS, Ibraheim Campbell (14 deflection) viszi a prímet. Campbell 2011-ben még az elsőszámú szerelő címet is begyűjtötte.

Az idény Californiában indul majd Pat Fitzgerald csapata számára a Golden Bears ellen, majd a Syracuse-t fogadják. Erőfelmérőnek ez nagyszerű lesz, hogy tényleg számolhatunk-e velük esélyesként a BigTen legendák között. A csoportmeccseket az Ohio State ellen kezdik október ötödikén, egy saccolt 4-0-s rajt után az elég jó programnak tűnik. 31.7 pontot átlagoltak tavaly, ami az elmúlt évek legjobb termése volt. Ha megtalálják a nyerő snapszámot Colter és Siemian között, akkor ezen még akár javítani is lehet.



31. UCLA Bruins

Jim Mora visszatért a főedzői szakmához és azonnal elérte, hogy a Neuheisel-éra vergődése után nem csak stabil, de attraktív támadósora legyen a bocsoknak. 2006 óta 23.1 pont volt a legjobb évük termése, Morával ehhez képest 34.4 került a táblára, bekerültek a Pac-12 döntőbe, #17 helyen zárták az alapszakaszt és 9-5-ös mérleget produkáltak. Hosszú idő után van a csapatnak irányítója és jövőképe is, és bár a konferencia élmezőnye eléggé egyben van, a UCLA is eséllyel pályázik az idény meglepetéscsapata címre.

A már említett QB poszton lényegében Cade McNown 1999-es draftolása óta nem volt elit játékosuk, az újonc Brett Hundley berobbanása úgy kellett mint egy falat kenyér. A 3740 yarddal, 29 TD-vel és 11 INT-tel záró freshman a lábaival is számos kárt tud okozni, ezt 9 TD formájában meg is mutatta. A fizikálisan is jó adottságokkal bíró Hundley 1940 óta az első afro-amerikai QB a UCLA-ben, és az első aki zsinórban három 300+ yardos meccset össze tudott hozni. Nem véletlen tartjuk a legjobb Brett nevű irányítónak Favre óta. Idén sokkal nagyobb felelősség lesz rajta, elvégre Johnatan Franklin 1734 yardot vállalt magára seniorként, 13 touchdownnal megspékelve. Ráadásul hasonló tehetségnek tűnő tailback nincs is a keretben. Rajta kívül Joseph Fauria is megpróbálkozik az NFL-ben, a tight end 12 TD elkapása ugyancsak jelentős faktor volt a sikerességben. A labdás emberek közül Shaquelle Evans (WR) előlépése szükséges. A Notre Dame transzfer juniorként 877 yardot szerzett, de csak háromszor jutott be a célterületre. Egy erős végzős kampánnyal a profi jövőjét is megalapozhatná. A támadófalból Jeff Baca ugyancsak hivatásos lett, de rajta kívül nem érte nagy csapás az egységet. Mindkét OT freshmanként játszotta végig 2012-t, szóval akár egész egyetemi karrierje alatt védheti Hundley-t a Simon Goines-Torian White duó. Középen a mormon missziót is megjáró Xavier Su'a-Filo érdemel említést, újoncként még a vak oldali tackle poszton szerepelt.
A védelemből Datone Jones a Packers 1. körös választottjaként öregbítette az iskola hírnevét. A 3-4-et védekező egység a Baylor meccsen kívül (306 futott yard!) korrektül szolgált, Cassius Marsh (DE) pedig egy év múlva követheti Jonest a legjobbak közé. A csapat legnagyobb sztárja kétségtelenül Anthony Barr, aki a draft top5 játékosa közé is beférhet. A 3-4-es OLB tight end poszton kezdte karrierjét, a labda másik oldalán azonban nem sok hasznot hozott. Védőként 13.5 sack, 8 TFL, 5 elütött passz és összesen 83 szerelés volt a 2012-es mérlege, indulósebessége pedig NFL szinten is jónak mondható. Neki hatalmas téttel bír az előttünk álló idény, hiszen csapata mellett saját sikerességét is meg kell oldani, hogy rászolgáljon a mostani, magasztaló előrejelzésekre. A 2. számú all-American csapata kerülő Barr mellett is megfelelő társak dolgoznak, Eric Kendricks például a legtöbb szerelést jegyezte a Pac-12-ben (150). A védelem gyenge pontja a secondary lesz, ahonnan mind a négy játékos távozott, Sheldon Price és Aaron Hester momentán undraftedként igyekszik valahol rosterre kerülni.

A 9 Pac-12 meccs mellett szeptember 14-én a Nebraska ellen idegenben is megmérkőznek a bocsok, az elég jó párosításnak néz ki. A rangsor további részében látható lesz, hogy a Pac-12 tömve van jó csapatokkal, így az év során minden hétre jut majd csemege, amelyekben a UCLA is érintett lesz. Anthony Barr személyében egy elit prospect is játszik a csapatban, plusz a látványos támadójáték is jó szórakozást ígér, szóval úgy tűnik most újra jó dolog UCLA szimpatizánsnak lenni.



30. Washington Huskies

Lényegében változatlan összeállításban fut majd ki a Huskies az augusztus 31-i idénynyitóra a zárókörhöz képest, egyedül Desmond Trufant hiánya lesz látható, de ennyin egyetemi szinten könnyen túl lehet lépni, akármekkora alapember is távozott. Az elmúlt év változatos volt, meglepő győzelmek és vereségek egyaránt tarkították a mérleget, ami 7-6-nál állt meg. Tehetségekből nincs hiány Steve Sarkisian gárdájában, az egy év extra rutin pedig sokat segíthet minden párharcban.

A védelem fejlődéséről szólt 2012, egy évtizede nem volt ilyen megbízható egység Seattleben, akik egy év alatt több mint 10 pontot tudtak javulni. A szinten tartáshoz Trufant helyettesét kell először megtalálni, aki valószínűleg Travell Dixon lesz. A 6'1" magas cornerback Alabamában kezdett, de iskolaváltás követően most az Eastern Arizona JuCo gárdájából vette az irányt észak felé. Trufant egy shutdown corner volt, statisztikái alapján biztos nem következtetnénk rá, hogy 1. körös lett, így Dixonnak és Marcus Peters-nek is nehéz dolga lesz a CB poszton feledtetni. Előttük a front7-ben számos honorable mention Pac-12 csapattag dolgozott, leginkább Shaq Thompson (WLB) emelhető ki, aki freshman all-American csapatba jutott. Igazi munkás védelem a Washingtoné, olyan zongoracipelőkkel mint Andrew Hudson (DE), John Timu (MLB), Danny Shelton (DT), Travis Freeney (SLB) vagy Sean Parker (SS), de a sztárpotenciál hiányzik.
A támadóknál nincs ilyen probléma. Bishop Sankey egy 1439 yardos, 16 touchdownos futó, mellesleg a harmadik legfoglakoztatottabb elkapó is a keretben. Ha Sankey hasonló ütemben termeli a yardokat, akkor iskolatörténetet is írhat, még két évig ugyanis joga van szerepelni a csapatban, kérdés hogy akar-e majd. Sankey gyakori keresése rámutat a WR poszt bajaira is. Kasen Williams (878 yard, 6 TD) mellé nem nagyon találnak senkit, még szerencse, hogy itt játszik az NCAA tán legrettegettebb tight endje. Austin Seferian-Jenkins 3. számú all-American csapatba kapott jelölést 850 yardos, 7 touchdownos idénye után, és ha elkerülik az eltiltások akkor ezt is tovább növelheti mielőtt profinak áll. A junior TE felépítésben is eléggé rendben van (6'6", 266 lbs), bizonyosan egy leendő NFL kezdőjátékost tisztelhetünk a személyében. A labdákat az a Keith Price szolgáltatja majd, aki meglepetésre visszaesett tavaly (3063 yardról 2726-ra, 33-11-es TD/INT rációról pedig 19-13-ra) de továbbra is élvezi a bizalmat. A javuló OL játék mindannyiójuknak kedvezhet. Tavaly ugyanis ketten is kidőltek a teljes idényre, így új ötöst kellett felépíteni, most viszont szinte túlkínálat is van.

Az előző kiadásban már szóba került, hogy a Boise State ellen nyit az U-Dub, utána pedig Chicagóban meccselnek az Illinivel, ami ugyancsak unikumnak számít. Sok esélyük jelen állás szerint nincs beleszólni a Pac-12 bajnoki címbe, de a körbeverésekben ők is jelentős szereppel bírnak majd, és ami a lényeg 2001 után először érhetnek el hétnél több győzelmet. Sankey és Seferian-Jenkins révén megvannak a sztárjaik, akikre építeni lehet a taktikát, szóval nem csak a Seahawks sikereiről szólhat 2013 Seattleben.



29. Oregon State Beavers

Hat győzelemmel indította a szezont a Beavers, és már a rangsor 7. helyén álltak mikor valószínűtlen vereséget szenvedtek a Washingtontól a 2012-es idényben, de így sem kell szégyenkezniük a 9-4-es mérleg miatt. Az első hétről elhalasztott Nicholls State elleni gálázás (77-3) a szezon végén azt is jelentette, hogy a Markus Wheaton és Jordan Poyer húzta egylet az elmúlt hét év legjobb statisztikáit gyártotta le támadó- és védőoldalon egyaránt. Mike Reily 15 kezdőjátékosával ezúttal is kalkulálhat, ezáltal a Beavers ismét a top csapatok közé vágyik.

A hagyományosan erős running back felhozatallal dolgozó hódoknál ezúttal is van egy kiemelkedő futó, Storm Woods. Újoncként 940 futott és 313 elkapott yard került a neve mellé és 13 touchdownt is szerzett, annak ellenére hogy bokasérülés hátráltatta folyamatosan. Várhatóan innen csak javulni fog. Az irányítókérdés már nem ilyen egyértelmű. Sean Mannion 2011-ben korrekt évet produkált, Ryan Katznek el is kellett igazolni, hogy játéklehetőséget kapjon, de tavaly megsérült és a helyére beugró Cody Vaz is számos győzelemre vezette a csapatot. Mannion gyors felépülése után visszakerült a kezdőbe, de több ízben is szórta az interceptionöket, így nem lenne meglepő ha az Eastern Washington ellen az egy évvel idősebb Vaz kezdene. Nem túl szerencsés a mostani állapot, de legalább mindig lesz kihez nyúlni ha betlizik a kezdő. Hogy ne tegye, ahhoz Brandin Cooks tehet hozzá legtöbbet. A Wheatonhöz hasonló mozgású WR maga is 1151 yarddal végzett, alig elmaradva a Steelers választottjától. Releváns tight end játéka is van a csapatnak, Connor Hamlett a 3. legmegbízhatóbb célpontnak számított. A falból csak a jobb szélen kell új arcot megszokni, középen pedig Isaac Seumalo a legjobb freshman centernek ítéltetett első éve alapján.
A védelemben főleg Scott Chrichton (DE) vonja magára a figyelmet. Futás és passz ellen is hatékony, amit számadatokkal is alátámaszt (9 sack, 8.5 TFL), ugyanakkor a védőfalban főleg JuCo transzferekkel számolhat Riley, ami nem életbiztosítás. Sokan távoztak a védelemből, de Poyeren kívül szinte csak kiegészítőemberek, az öt legtöbbet szerelő védő maradt. Közülük a csodás nevű Michael Doctor (WLB) a legaktívabb (11 TFL, 4 deflection). A hátsó sorban Rashaad Reynolds-nak volt dolga Poyer mellett, de nagyszerűen dolgozott (13 leütött passz) és a Pac-12 második csapatba be is szavazták. Mellette a két safety, Ryan Murphy (FS) és Tyrequek Zimmermann (SS) is húzónévnek számít, a secondary-ben tehát nehéz lesz a Beavers-t megverni.

Az Oregon State nem kötött le egy nagyszabású non-konf meccset sem, ennek következtében a papírforma alapján egy 7-0-s kezdés is benne van a pakliban mire a homecoming meccsnek számító Stanford elleni ütközetre rátérnének, ilyen lendületet kapva pedig már bármi megtörténhet.