NFL mérkőzés beharangozók - 8. hét - TNF

A 8. forduló csütörtöki meccsén a Vikings és a Buccaneers találkozik.

NFL mérkőzés beharangozók - 8. hét - TNF

Minnesota Vikings - Tampa Bay Buccaneers, magyar idő szerint péntek 02:20, Mall of America Field

Az idény egyik meglepetéscsapata fogadja a másikat, mondhatnánk, az előjel mégis más. A Vikings idén minden szakértőre rácáfolt eddig, és nagyon szépen menetelnek, 5-2-es mérlegükkel azt hiszem sokan cserélnének. Ráadásul otthon még nem találtak legyőzőre, négy meccset vívtak meg sikerrel a Metrodomeban. A Tampa ezzel szemben nyeretlen idegenben, két zakót tudnak felmutatni.

A Minnesota 2009 óta először tudna 5-0-ás idénykezdetet elérni, ehhez azonban Pondertől több kell, mint legutóbb. Mindössze 58 yardot passzolt a Vikes irányítója, és kétszer is eladta a labdát, szerencséjére azonban a védelem és Adrian Peterson kisegítette őt, így tudta szállítani a győzelmet a Minnesota. Peterson jó játékára a Kalózok ellen is szükség lesz, és azért vegyük számításba, hogy egymás után kétszer Ponder se fog ilyen gyengén játszani. Nagyon érdekes meccs lesz, mert a Tampa védelme az ellen jó idáig, amiben a Vikingek járnak élen. 3. a vendégcsapat a futás ellen, viszont a passz ellen csupán 31.-ek, legutóbb a New Orleans is megszórta őket, bár ez nem meglepetés. Azért nem hinném, hogy hétvégén pass heavy offensere állna át a Minnesota, vélhetően maradnak Petersonnál inkább, akinek ez a 30. száz futott yardos meccse lehet lila-aranyban.

A Bucsnál Freeman lelkesen várhatja a csütörtök estét, karriercsúcs 420 yardot passzolt az irányító. Az újonc Doug Martin is megerősítette, hogy az "offense jól muzsikál", ő 85 yardig és egy TD-ig jutott a Szentek ellen. A Vikes védelmének még Vincent Jacksonra kell odafigyelni, az ex-Charger WR 21.7 yard/elkapásos átlagnál tart, és a hatodik legtöbb yardot kapta el idén.

A Minnesota nem sok sikert tud felmutatni a Tampa ellen a közelmúltban, legutóbbi hat meccsükből az elmúlt ötöt a Buccaneers nyerte meg, a TNF-en viszont idei forma alapján a Vikings az esélyesebb.

Pap Dániel (konqueror)


Hozzászólások

több mint 11 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 7 — Bowl Winner
Győzni kell, nincs mese!
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 26 — E/1
SKOOL!!!
több mint 11 éve
csupi4 Tampa Bay Buccaneers 2
GO BUCS!Kár hogy nem adja a Sport TV