NFL mérkőzés beharangozók - Divisional Round szombat

A Seahawks és a Saints, valamint a Patriots és a Colts csatájával folytatódik a rájátszás.

NFL mérkőzés beharangozók - Divisional Round szombat

Seattle Seahawks - New Orleans Saints, magyar idő szerint 22:35, CenturyLink Field (TV: Sport 2, élő)

Az alapszakaszban látottakból kiindulva sokan úgy vélték, hogy a szentek Superdome-tól távol és főként zord időjárási körülmények között mutatott formahanyatlása végzetes lehet Sean Payton együttesére nézve a rájátszásban, egy héttel ezelőtt azonban a louisianaiak a franchise történetének első idegenbeli playoff-győzelmével alaposan rácáfoltak a kétkedőkre. Lekerült tehát ez a teher Drew Brees és társai válláról, most azonban még nehezebb feladat előtt állnak; az NFC-első Seahawkson és annak tizenkettedik emberén kellene felülkerekedniük. A Saints játékosai ebben a szezonban egyszer már megtapasztalhatták, milyen egy ezer fokon égő Seattle-i alakulat ellen játszani a CenturyLink Field fanatikus közönsége előtt; az alapszakasz 13. fordulójának hétfő esti rangadóján Pete Carroll csapata kiütéses, 34-7-es diadalt aratott aktuális ellenfelével szemben. Playoff-meccsről lévén szó ezúttal minden valószínűség szerint jóval kiélezettebb csatát vív majd egymással a két gárda.

A Saints philadelphiai sikerének legfőbb záloga az volt, hogy a Rob Ryan koordinálta védelem - nem kis meglepetésre - gyakorlatilag teljesen megbénította az Eagles ligaelső futójátékát; LeSean McCoyék alapszakaszbeli yardátlaguk felét sem érték el a wild card meccsen. Cameron Jordanéktől ezúttal is hasonlóan bravúros teljesítményre lesz szükség, elvégre a maga nemében a Seahawks futójátéka is az NFL közvetlen élmezőnyéhez tartozik. Biztató lehet a louisianaiak szempontjából, hogy a két csapat decemberi találkozóján a hazaiak running backjeit sikerült kordában tartania a védőegységnek, Marshawn Lynch például csak 2.8 yard/carry átlaggal futott; a földön a legnagyobb problémát Russell Wilson megiramodásai jelentették Ryan tanítványai számára. Az irányító ugyanakkor korántsem csak futásaival veszélyeztetett, a QB poszt elitjéhez rohamosan közelítő másodéves játékos profi karrierje egyik legjobb meccsét produkálta 310 yardot és 3 touchdownt passzolva. A szezon egészét tekintve sem lehetett panasz a Seattle-i pass offense hatékonyságára, ráadásul most még tovább bővül Wilson célpontjainak sora, köszönhetően Percy Harvin visszatérésének. A Minnesotából csere útján elhozott wide receiver csípősérülés miatt az alapszakaszban mindössze egyetlen mérkőzésen állhatott a Darrell Bevell által koordinált támadóegység rendelkezésére, de saját és az edzői stáb elmondása szerint a playoff-meccset már száz százalékos állapotban várja, így a korrekt iparosok mellett Wilson már egy olyan elkapónak is dobálhat, aki NFL-viszonylatban - teljesen egészségesen - posztja élmezőnyéhez tartozik. Emiatt is rendkívül fontos a vendégcsapat számára, hogy a secondary legjobb játékosa, Keenan Lewis múlt heti sérüléséből felépülve ott lehet a pályán Harvin és társai ellen. A Saints a liga - statisztikailag - második legjobb passzvédelmével büszkélkedhet (csak az aktuális vetélytárs előzi meg őket ebben a tekintetben), a védősor azonban már korábban elveszítette két kezdő defensive backjét, a cornerback Jabari Greert és a safety Kenny Vaccarót, ráadásul a héten az egyik kezdő külső linebacker, Parys Haralson is kiesett, továbbá kérdéses a defensive end poszton szereplő Akiem Hicks játéka. A front seven két alapemberének hiánya nem csak a pass rush effektivitását, hanem a run defense minőségét is alaposan visszavetheti.

Az Eagles otthonában a New Orleans-i védelem mellett a támadószekció is váratlanul jó teljesítménnyel állt elő, amikor futójátékra került a sor: Mark Ingram és az újonc Khiry Robinson vezérletével, a támadófal - különösen a Ben Grubbs, Brian de la Puente, Jahri Evans belső hármas - nagyszerű blokkolása által támogatva a Pierre Thomast nélkülöző egység folyamatosan szállította a szükséges yardokat a földön, felőrölve ezáltal a sasok védősorát, és a pályán kívül tartva LeSean McCoyékat. Nagy különbség azonban a wild card meccshez képest, hogy ezúttal a liga egyik legjobb védelmét kellene feltörniük a szenteknek (elképzelhető, hogy a kérdéses státuszú Pierre Thomas nélkül), ami a nagyjából egy hónappal ezelőtti odavágón sem sikerült (44 yard a földön), noha a Saints futójátéka azért sem lehetett komoly faktor, mert mire a louisianaiak elérték első first downjukat a meccsen, addigra már 17-0-s hátrányban voltak. Sean Payton együttesének feltétlenül szüksége lesz a megfelelő futás - passz egyensúlyra, mert még ha nem is kerülnek számottevő hátrányba a mérkőzés korai szakaszában, a futójáték eredménytelenségéből fakadó folyamatos passzkényszer gyakorlatilag öngyilkossággal érne fel egy olyan színvonalú passzvédelem ellen, mint amilyennel a Legion of Boom fémjelezte Seahawks defense rendelkezik. Richard Shermanék az első meccsen gyakorlatilag leradírozták Drew Brees célpontjait a pályáról, amiben K.J. Wright is jelentős szerepet vállalt, lábsérülése miatt azonban a liga egyik legjobb cover linebackere most nem állhat csatasorba. A decemberi találkozón elsősorban Wright érdeme volt, hogy Jimmy Graham és Darren Sproles eredményességét sikerült minimálisra redukálni. Kérdés, hogy hiányában milyen megoldással próbálja Dan Quinn védőkoordinátor kordában tartani a klasszis tight endet és a passzjátékban ugyancsak fontos szerepet betöltő futót, de valószínűsíthető, hogy a Seattle-i front seven egyik oszlopos tagjának távollétében mind Graham, mind Sproles nagyobb segítséget tud majd nyújtani irányítójának, mint a két csapat szezonbeli első összecsapásának alkalmával. Ugyanakkor az elkapóktól is sokkal többre lesz szükség, illetve egy másik kulcskérdés, hogy a kezdő left tackle-ként az utolsó előtti alapszakasz-fordulóban borzalmasan debütáló, de azóta folyamatosan javuló tendenciát mutató újonc Terron Armstead milyen védelmet tud majd biztosítani Brees számára a vakoldalon.

A Saintsnél nem csak az idei szezon 13. fordulója miatt őriznek keserű emlékeket Seattle-ről: a 2010-es idény rájátszásának wild card körében Sean Payton alakulata 41-36-os vereséget szenvedett a negatív mérleggel playoffba jutó Seahawks otthonában azon a meccsen, melyet a Beast Quake néven elhíresült play tett igazán emlékezetessé. A louisianaiaknak tehát nem sok sikerélményben lehetett részük a közelmúltban a 12th man előtt, és a közvélemény most is szinte egyöntetűen a hazaiak győzelmét várja, de nemrég a CenturyLink Field mágiája is megtört (a Cardinals tudott itt nyerni a 16. játékhéten), illetve legutóbb a New Orleansnak is bejött az underdog szerep, most pedig úgyszintén hiba lenne előre leírni Breeséket, elvégre a playoffban vagyunk. Vasárnap hajnali 2 óra körül kiderül, hogy az eddigi reményteljes menetelés után melyik csapatnak jut legfeljebb a bajnoki cím utáni sóvárgás, és melyik kerül egy lépéssel közelebb története második Super Bowl szerepléséhez.

Vass Ádám (vassadi)

 

New England Patriots - Indianapolis Colts, magyar idő szerint vasárnap 02:15, Gillette Stadium (TV: Sport 2, élő)

Az elmúlt évtized nagy klasszikusa ez a párosítás, 2003 óta minden évben találkoztak a csapatok, és ez a rájátszás alakulásának köszönhetően idén sem lesz másképp. A szokásoknak megfelelően rangadó ez a javából, az irányítók párharca pedig ismételten pikánsnak ígérkezik.

Andrew Luck múlt héten bizonyította, hogy lehet rá számítania a rájátszásban akkor is, ha követ el hibákat. Egy katasztrofális első félidő után csodásabbnál csodásabb játékokkal hozta vissza meccsbe az Indianapolist, a végén pedig a győzelmet is szállította. Ugyanennyi hiba ezen a meccsen nem fog beleférni, de a Pats védelme (bár képes labdákat szerezni) korántsem olyan hatékony, mint a Kansas City-é, kevésbé kell tehát félnie. További jó jel, hogy a támadófal a Chiefs ellen meglepően dominánsnak mutatkozott a második félidőben, de előtte sem vallott szégyent, ennek folytatása fontos lesz a házigazdák meglepően jól teljesítő siettetőivel szemben. Szintén jó jel a vendégek számára, hogy a passzjátékba szinte minden használható célpontot sikerült bevonni múlt héten, TY Hilton pedig klasszis teljesítményt nyújtott. Több elkapó levédekezése nem lesz egyszerű a New Englandnek, nincs megfelelő minőségű cornerback-állományuk erre, de ha Hilton mellé nem lépnek fel Coby Fleenerék, akkor esélyük lehet limitálni Luck teljesítményét Alfonzo Dennard kisebb sérülésével együtt is. Komoly kérdés, hogy mennyire lesz hatékony a Colts futójátéka. A liga egyik leggyengébb futásvédelme ellen akár brillírozhatnak is Donald Brownék, de teljesítményük nagyon kiegyensúlyozatlan volt idén annak ellenére, hogy Pep Hamilton támadókoordinátor nagyon próbál a futókra alapozni. Minden bizonnyal most is a földön kezdik majd meg a támadást, különösen azután, hogy Brandon Spikes sérültlistára került a Hazafiaknál. Ezáltal még lyukasabbá válik a védelem közepe, itt sikeres lehet az Indianapolis. A lyukas linebacker-sor hiányosságait használhatja ki Luck akkor is, ha közel kerülnek hozzá, meglepően jól fut ugyanis, és nem nagyon van a New Englandnek olyan védője, aki el tudná kapni, ha talál magának egy kis utat.

Tom Brady-nek már nincs mit bizonyítania a rájátszásban: hosszú karrierje alatt már megcsinált mindent, olyat is, amit más nem tudott. Mégis egyre erősödnek vele kapcsolatban a kritikus hangok, hiszen a stabil teljesítmény ellenére kilenc éve nem nyert Super Bowlt. Ez most sem lesz egyszerű, miután nem csak a védelem, a támadósor is tele van sérültekkel. Alig van egészséges célpontja, Aaron Dobson kiesésével Julian Edelman, Danny Amendola és a csípőbántalmakkal küszködő Kenbrell Thompkins áll csak rendelkezésére az elkapósorban. Ez még akkor is szűkös kínálat, ha tudjuk, hogy mindhárman képesek nagy meccsre, a Colts pedig a botrányosan teljesítő Greg Tolert sérültlistára helyezte, ezzel tovább gyengítvén amúgy sem ütős passzvédelmét. Biztató lehet Brady számára, hogy múlt héten Alex Smith nem sokkal jobb elkapórészleggel szedte atomjaira az Indianapolist, márpedig Smith képességei nem hasonlíthatók az öreg 12-eséhez. A passzokba be kell majd vonni a remekül elkapó futót, Shane Vereent is, és ha már a futásnál tartunk: a Colts ellen lehet és kell is futni. Vereen, LeGarette Blount és Stevan Ridley is komoly szerepet kaphat egy jól kidolgozott stratégia keretében, különösen akkor, ha a Pats támadófala összekapja magát, amire Robert Mathisék ellen szükség is lesz. Vigyáznia kell viszont a hazaiaknak a hosszú harmadik kísérletekkel, ugyanis a kiváló támadóegység a liga gyengébbik felébe tartozik ezek első kísérletre váltásában. Sokat nyerhetnek viszont a jó visszahordásokkal, a kedvező indulási pozíciók sokat segíthetnek a Colts bedarálásában.

Tavaly az első Luck-Brady párbajt utóbbi nyerte egy pontgazdag meccsen, ahol a második félidőben az akkor még újonc indianapolisi irányító hibát hibára halmozott. Most sem lehet védelmi dominanciára számítani, de az a múlt hét alapján nem látszik valószínűnek, hogy Luck összeesne a második félidőben. Mindkét csapat csinált már idén jó csapat ellen hatalmas fordítást (a Colts a Chiefs, a New England a Denver ellen), így akármi is lesz az állás, nem tanácsos lefeküdni a nagyszünet alatt. Egy biztos: ha az elmúlt évtizedben van kihagyhatatlan párosítás, akkor az a Patriots-Colts, márpedig most a rájátszásban élvezhetjük ezt a meccset, tehát kihagyhatatlan. Egy amerikaifoci-drukkernek nem kell több indok ahhoz, hogy leüljön a tévé elé.

Rajnai Gergely (Rajna)


Hozzászólások

több mint 10 éve
Pats,Seattle továbbjutás és a döntőbe ezt a két csapatot várom 😊
több mint 10 éve
Dik mán, itt milyen kulturáltan ajánlják:
 www.facebook.com/photo.php?fbid=596567543748853

Ursus arctos budapestiensis
több mint 10 éve
SmAsH Indianapolis Colts 3 — Reggie Wayne fan
Pedig Saints, Colts továbbjutó lesz és ők mennek egészen a SB-ig is! 😉