Super Bowl XLIX beharangozó I. – Az edzői stáb és a speciális egység

Írta: Löfli — 2015. január 26., 16:06

Vasárnap este játsszák az év legfontosabb mérkőzését, a bowl.hu pedig idén is részletesen bemutatja a csapatokat.

Super Bowl XLIX beharangozó I. – Az edzői stáb és a speciális egység

Seattle Seahawks

A stábtagok

A 63 éves Pete Carroll ötödik éve irányítja a Seattle csapatát, és háromszor meg is nyerték az NFC Westet. Játékosként nem vitte sokra, egy WFL nevű ligában próbált szerencsét söprögetőként az egyetem után, de nem került csapatba, így visszatért a Pacific egyetemre edzősködni.  Edzette az Iowa State és Ohio State másodvonalát, majd a North Carolina State-en volt védekező koordinátor. Egy évre visszatért a Pacificre támadó koordinátornak, majd elkezdődött NFL karrierje is, a Buffalo Bills másodvonal edzőjeként. Ugyanezt a szerepkört töltötte be a Minnesota Vikingsnál 5 évig, 1990-től 1993-ig pedig a New York Jets védekező koordinátora volt. 1994-ben kinevezték a Jets élére, 6-5-ös kezdés után viszont jött a híres Dan Marino fake spike-ja, ami után minden mérkőzésüket elveszítették, így egy szezon után 6-10-es mérleggel elbocsátották. Két évig volt a szülővárosa csapatának (San Fransisco 49ers) a DC-je, majd Bill Parcells utóda lett a New England Patriotsnál. Két év alatt kétszer jutottak rájátszásba, de 1999-ben csak 8-8-cal zárt a csapat, így Kraft kirúgta Carrollt és Bill Belichick lett a Pats következő főedzője. 2001-ben visszatért az egyetemi életbe, a USC Trojans vezetőedzője lett, ahol kilenc év alatt az NCAA egyik legdominánsabb programját sikerült összehozni, köztük három Heisman-győztes játékost (Carson Palmer, Matt Leinart, Reggie Bush) is. 2010-ben nevezte ki a Seattle főedzőnek és segéd GM-nek, azaz nagy beleszólása van a csapat kialakításában is. Első két évében 7-9-es szezonnal zárt (igaz, egyszer rájátszásba jutottak), a 2012-es draft 3. körében azonban érkezett Russel Wilson, és a többi már „történelem”. Tavaly sikerült a csúcsra érni, idén pedig megpróbálják megismételni, ami legutóbb a kétezres évek elején sikerült a New Englandnek.

A védekező koordinátor Dan Quinnek valószínűleg ez lesz az utolsó mérkőzése a Seahawksnál, minden jel arra mutat, hogy ő lesz az Atlanta Falcons következő főedzője. Quinn 1994-ben kezdte az edzősködést a William & Mary egyetemen, mint védőfal edző, több egyetemi munka után 2001-től 2004-ig a 49ersnél volt, majd a Dolphinsnál, a Jetsnél, és a Seahawksnál is megfordult ugyanebben a munkakörben. A Florida egyetemnél két évig koordinálta a védelmet, Gus Bradley távozása után pedig visszatért a Seattle-be.

Darrell Bevell egyetemi évei alatt a Wisconsin irányítója volt, a drafton azonban nem kelt el, így egy évvel később már QB-edző volt a Westmar egyetemen. 2000-ben már a Green Bay Packers irányítóedzője volt, majd a Minnesota Vikingshoz ment támadó koordinátornak, 2010-től pedig Carroll kezei alatt dolgozik. Az első években még a liga legalján voltak a támadók a statisztikákban, Russel Wilson érkezése viszont egyből feljavította a csapatot, és megmentette Bevell munkáját.

A speciális csapat

Steven Hauschka személyében egy megbízható rúgója van a címvédőnek, idén 37 próbálkozásból 31-et értékesített, 40 yardon belülről nem is hibázott. 50 yardon túlról azonban nem is nagyon próbálkozik, ebben a szezonban 4-ből kettőt kihagyott. Valamint még a glendale-i pálya sem fekszik neki annyira, a 16. héten mindhárom mezőnygól kísérletét kihagyta. Extra pontot utoljára 2012-ben hibázott, a Patriotsnak itt minden ravaszságát be kell majd vetnie, ha hibára akarják kényszeríteni a tapasztalt veteránt. Rúgókarrierjét egyébként csak két évig kamatoztatta az egyetemen, miután a negyedosztályú Middlebury College-ból lediplomázott, a North Carolina State-en lett kezdő. 2011-ig sok csapatban megfordult, ekkor azonban leigazolta a Seattle és azóta is az egyik legpontosabb rúgó a ligában, ha rövid távolságról van szó.

A punter Jon Ryan még mindig az egyik, ha nem jobb a posztján az NFL-ben. Még akkor is, ha a net yardok átlaga csak 38.1 volt, a 8. legkevesebbet foglalkoztatott punter volt idén. Az ő labdáit hordták vissza a legkevesebbszer, viszont a 3. legtöbb yardot ellene hordták vissza, de ez nem csak az ő sara, emlékezhetünk a Rams elleni trükkös Tavon Austin visszahordásra is. A kanadai rúgó a reginai egyetemen még elkapót is játszott, volt egy 109 yardos TD elkapása is (kanadában 110 yard hosszú a pálya). Karrierjét a Winnipeg Blue Bombersben kezdte 2004-ben, majd 2006-ban igazolta le a Packers, ahol fan favorit státusza ellenére sem igazolták vissza, a Seattle viszont akkori rekordösszegért, 6 évre 9 millió dollárért megszerezte.

A visszahordásokért az év elején még Percy Harvin felelt, az ő elcserélése után a kirúgásokat Paul Richardson és Doug Baldwin intézte, több-kevesebb (de inkább kevesebb) sikerrel. A puntok után leginkább Brian Walters próbálta visszavinni a disznóbőrt, de a 7.7-es yardátlaga nem igazán kiemelkedő.

A long snapper posztot Clint Gresham tölti be, róla a legfontosabb információ, hogy rengeteget adakozik különböző szervezeteknek.

New England Patriots

A stábtagok

Ahogy feljebb már említettem, Bill Belichick Pete Carroll kirúgása után került a csapat élére, de ne szaladjunk ennyire előre. A Wesleyan egyetemen tight endet és centert játszott, közgazdaságtanból szerzett diplomát. 1975 óta edző az NFL-ben, a Baltimore Coltsnál 25 dollárt keresett hetente, mint segédedző. A Lionsnál és a Broncosnál is megfordult, mielőtt a Giantshez került. Első éveiben a speciális egységet edzette, majd fokozatosan lépett feljebb a ranglétrán, először linebacker edző lett, majd 1985-től 1990-ig ő volt a védelem koordinátora, két Super Bowlt is nyertek ez idő alatt. 1991-ben kinevezték a Cleveland Browns élére, 5 év alatt egyszer tudott pozitív mérleget elérni és rájátszásba jutni, a Wild Card körben a Patriotsot verték. 1996-ban Bill Parcells alatt volt a Patriotsnál a másodvonal edzője.
A Jetsnél három évig volt segédedző majd főedző is volt egyetlen napig, mivel ő lett Parcells utóda New Englandben. Robert Kraft Belichicknek szabad kezet adott, Chip Kelly, Andy Reid és Pete Carroll mellett neki van general manageri státusza is. Első évében 5-11-es szezonnal zárt a csapat, ami az egyetlen negatív mérlegű idény Belichik irányítása alatt. A következő évben jött Tom Brady és az aranykorszak, 4 év alatt három Super Bowlt nyertek és 2003 óta minden évben minimum 10 győzelemmel zárt a csapat. 2007-ben veretlenül zárták az alapszakaszt, ám a Super Bowlban kikaptak a Giantstől, a következő évben pedig 11-5-tel lemaradtak a rájátszásról. 2009 óta állandóan ők az AFC East csoportgyőztesei, az utóbbi 5 évben összesen 17 vereségük volt az alapszakaszban, azonban 2011-ben ismét kikaptak a Giantstől a nagydöntőben. Belichick nem éppen a legkedveltebb főedző a ligában, 2007-ben a Spygate botrány miatt volt hangos a sajtó, idén pedig a Deflategate, azaz a leeresztett labdák miatt.

A támadókat a 38 éves Josh McDaniels vezeti, aki szintén megosztó személyiség az NFL szurkolók köreiben. A John Carroll egyetemen végzett, ahol London Fletcher és Tom Telesco (Chargers GM) is a csapattársa volt. 2001-ben került a Patriots stábjába asszisztensként, 2002-től a védelem segédedzője volt, majd 2004-ben kinevezték QB edzőnek, 2006-tól pedig már a támadókat koordinálta. 2008-ban Tom Brady sérülése után Matt Cassellel is 11-5-tel végeztek, 2009-ben pedig a Denver Broncos főedzője lett, ahol két év alatt eltrade-elte Jay Cutlert, valamint Brandon Marshallt is. Első szezonját 8-8-cal zárta, a másodikban pedig 3-9-es mérleg után kirúgták. Egy évet volt még a Rams OC-ja is, majd 2012 óta ismét a Patriots támadó koordinátora.

A Pats védelmét három éve Matt Patricia vezeti, de már 2004 óta a csapatnál edzősködik. Az RPI egyetemen támadófalembert játszott, majd egy évet asszisztens volt, két évig pedig az Amherst egyetem védőfal edzője volt; két évet volt a Syracuse-nál a támadók asszisztense. 2004-ben a Patriotshoz került, ahol először itt is asszisztens volt, 2006-tól lett a linebackerek edzője, 2011-ben a söprögetőket edzette, és 2012 óta övé a védelmi koordinátor pozíció.

A speciális csapat

A kilencedik szezonját taposó Stephen Gostowski Adam Vinatieri helyét vette át, 2006-ban a 4. körben draftolták, akinek az újonc éve óta nem volt versenytársa az edzőtáborban és az előszezonban. Bár voltak gyengébb szezonjai is, 2010-ben 5 éves, 16 millió dolláros szerződést írt alá, idén pedig mindössze két mezőnygól kísérletet rontott, meglepő lenne, ha nem kapna új szerződést. Extra pontokban természetesen ő is hibátlan szinte, az első éve óta nem hibázott a 2 yardosról (450/451). Az utóbbi három évben ő szerezte a legtöbb pontot az NFL-ben (153, 158, 156), idén Pro Bowlra és az All-Pro második csapatába is beválasztották.

A punter poszton sincs nagy különbség a két csapatnál, Ryan Allen az egyik legjobb fiatal special teamer, aki a 2013-as előszezonban Meskó Zoltánt győzte le a kezdő pozícióért. Idén átlagban 46.4 yardra puntolta a labdákat, ami a 10. legjobb, és visszahordani sem tudták sokszor, a Pro Bowler Matthew Slaternek is köszönhetően. Neki sem kellett sokat szerepelnie idén, mindössze 66 puntja volt ebben a szezonban, amikor viszont pályán van, ballábas, magas rúgásai remekül csavarodnak, ezért a visszahordóknak sincs könnyű dolga. Az egyetemet az Oregon State-en kezdte, de ott nem tudott pályára lépni, a Virginia Technél azonban két év alatt kétszer nyerte meg az ország legjobb puntere díját (Ray Guy Award), utolsó évében 85 yardos puntja is volt.

A kirúgásokat Danny Amendola hordja vissza, viszonylag jó átlaggal (24.1), de csak húsz alkalommal volt ezt lehetősége megpróbálni. Leghosszabb visszahordása egy 81 yardos, de abból sem lett TD. A punt visszahordás pedig Julian Edelman reszortja, 299 visszahordott yardja az 5. legjobb a ligában, egy touchdownja is van, és csak hatszor jelzett fair catchet.

A long snapper Danny Aiken már második Super Bowljára készülhet a Patriots-cal, mivel 2011 óta a csapat alkalmazásában áll.