Texas A&M Aggies [TAMU]

Alapítás

1894

Konferencia

SEC

Divízió

- Southeastern Conference

Város

College Station (Texas)

Stadion

Kyle Field (102,733)

Weboldal

http://www.12thman.com

A Texas A&M University az Egyesült Államok hat "magas rangú" katonai képzést kínáló felsőoktatási intézményének egyike (az első osztályban a Virginia Tech a másik ilyen), közel 40 ezres hallgatói létszámával pedig Texas állam második legnagyobb egyeteme. Nevében az A&M rövidítés az iskola agrár és műszaki múltjára utal (Agricultural & Mechanical), és bár napjainkban ennek már nincs kiemelt jelentősége, az állatklónozástól a kőolaj-mérnökségig számos kapcsolódó területen folyatnak kutatásokat. A College Station városban elhelyezkedő kampusz 22 négyzetkilométeren terül el, itt található a George Bush Elnöki Könyvtár is. A területet amúgy “Aggieland”-nek is nevezik, mivel a sportcsapatok a mezőgazdászok becenevén, Aggies-ként futnak.

Az első keret 1894-ben verbuválódott, ám a 20. század hajnaláig különösebb figyelmet senki nem fordított a futballra Texasban. A sportág az 1900-as évek elejére fertőzte meg a déli államokat, viszont még több évtized kellett, mire a térség játékerőben beérte a keleti parti csapatokat. Éppen ezért lehet, hogy bár Charlie Morannal 1909-től 1914-ig 38-8-4-es mérleget ért el az Aggies, országos szinten ezt sehol nem jegyezték, sőt az 1917-ben, Dana Xenophon Bible bemutatkozó idényében elért 8-0 sem számított csodának. 1915-ben léptek be a Southwest konferenciába (SWC), melynek 1996-os felbomlásáig tagjai voltak. A főedző Bible az I. VH miatt 1918-ban pilótaként szolgált a hadseregben, majd hazatérte után 1919-ben ott folytatta, ahol abbahagyta: újabb veretlen szezon, kapott pont nélkül (az A&M és a National Championship Foundation ezt utólag már bajnoki címként könyvelte el). 1922-ben játszottak először az alapszakaszon túl is mérkőzést, a Dixie Classic keretében a Centre College-t verték meg 22-14-re. Az Aggies a Southwest élén végzett 1925-ben, míg 1927-ben csak a TCU elleni 0-0-ás döntetlen rondított bele a hibátlan mérlegbe. Bible 1929-ben szegődött el a Nebraskához, hogy '37-től már a nagy vetélytárs Texas Longhorns-t vezesse szép sikerekhez. De ezt akkor a Texas A&M-nél már nem bánták, mert Matty Bell helyére az a Homer H. Norton került, aki 1939-ben tulajdonképpen vitathatlanul húzta be a bajnokságot tanítványaival, ráadásul a Sugar Bowlon a helyi Tulane-t is legyőzték 14-13-ra. A II. VH-s években a TAMU relatíve erős maradt, két további Cotton Bowlon ('40 és '41) és egy Orange Bowlon ('44) szerepeltek, de 1947-re a vezetőségnél a Texas elleni sorozatban nyolcadik vereség betette a kaput és kirúgták Hortont.

A program viszont tovább süllyedt, 1947 és 1971 között mindössze kétszer ülhettek fel a SWC konferencia trónjára. Harry Stiteler 1948-ban például meccset se nyert, 1950 decemberében meg egy ismeretlen illető úgy összeverte az edzőt egy személyes ügy miatt, hogy Stiteler szégyenében lemondott. Pár évnyi felüdülést jelentett a szurkolóknak a sikertelen szezonok közepette az az időszak, mikor a legendás Paul „Bear” Bryant gardírozta a csapatot. A konok mester a Kentucky-t hagyta ott, hogy szabad kezet kaphasson a futballügyekben (amúgy az atlétikai igazgatói pozíciót is átvette), melyet hamar bizonyított is egy sokszor megénekelt brutális edzőtáborral már kinevezésének esztendejében. Játékosait a texasi Junctionba vezényelte kiképzésre, hogy a legnagyobb nyári melegben reggeltől estig 10 nap alatt “férfit faragjon belőlük”. Ivószüneteket nem vagy alig tartott, hűsítésre a támadók és a védők egy-egy vizes törölközőt kaptak. Nem véletlen, hogy kb. 100-ból a tábor végéig 35-en bírták ki, ők az úgynevezett “Junction Boys”. 1954-ben nem is debütált valami fényesen Bryant (1-9), de 1956-ra egy újabb SWC-elsőség képében beérett a munka gyümölcse, a 9 diadal és 1 döntetlen dacára viszont bowl-meghívót nem kaptak. Nem úgy '57-ben (Gator Bowl), az öröm mégsem lehetett teljes John David Crow futó Heisman-díjával sem, mert a no.1. kiemelést a Rice és a Texas ellen elbukták, Bear Bryant pedig az Alabamához távozott. Hiányát Jim Myers, Hank Foldberg és az egyik junctioni “túlélőből” lett főedző, Gene Stallings sem tudta feledtetni, utóbbi legalább egy Cotton Bowl-sikerre képes volt, épp a Crimson Tide ellenében 1968-ban (Stallings aztán Bryanthez hasonlóan a Bamával lett bajnok).

1972-ben a “wishbone atyja”, Emory Bellard vette át a csapat irányítását, mi több, újra elindította az A&M-et a győzelmek útján. 1975-ben hosszú idő után újra első hely a Southwest konferenciában Liberty Bowl-részvétellel megkoronázva, '76-ban szintén 10-2-es mutató és Sun Bowl. 1978-ban Bellard váratlanul szezon közben lemondott, és utóda, az addigi offenzív koordinátor Tom Wilson nem találta meg a közös hangot a kerettel, bár ezt az évet még 8-4-re mentette. A szenvedés így érthetően vele is folytatódott, melyen a Pittsburgh-től elcsábított Jackie Sherrill tudott változtatni, de nem rögtön, hanem három közepes idényt követően. 1985-ben, '86-ban és '87-ben egyaránt a Southwest Conference élén Cotton Bowllal nyugtázták az évet, 1988-ban azonban lecsapott az NCAA pallosa, és a illegális tevékenységekért kiosztott büntetések hatására Sherrill átadta a stafétát R. C. Slocumnak. Slocum eltökélt szándéka volt a program megtisztítása, de Texas államban, pláne a hirtelen eredmények után ez sziszifuszi munkának tűnt. 1989-től '93-ig végig pozitív szezonok, az utolsó háromban konfgyőzelem és Cotton Bowl-részvétel (három vereséggel) a híres “Wrecking Crew” védelem vezetésével, mégis mindezt beárnyékolták az 1994 januári szankciók, az utószezonból és a tv-ből egy évre való kitiltás, épphogy elkerülve a legsúlyosabb ítéletet, a “halálbüntetést” (lásd az SMU-féle Death Penalty-t). Az 1994-es veretlen (10-0-1-es) mérleg hiábavalónak bizonyult, a következő évben 9-3-mal búcsúzott a TAMU a felbomló Southwesttől.

A Big 12 déli divíziójában elsőre 6-6-tal beragadtak Slocumék, de 1997-ben már konfdöntőt játszottak (a kor aranycsapata, a Nebraska mondjuk sok esélyt nem hagyott nekik), '98-ban pedig meg is nyerték azt, a Kansas State ellen, kétszeri hosszabbításban. Innen enyhe lejtmenet jött, 8-4, 7-5 és 8-4, majd 6-6 2002-ben. A főedzőt ekkor rábeszélték az “önkéntes” távozásra, bízva a felemelkedésben, ám Dennis Franchione-val az álmok gyorsan rémálmokká váltak: a 2003-as kampány során ugyan a Baylort 73-10-re verték, a no.1. Oklahomától 77-0-ra (!) kaptak ki. 2008-ig ilyen alázást még egyszer nem kellett átélniük, Franchione ettől függetlenül vesztes hadvezérként távozott, hogy akkor a Sooners egy 66-28-as kiütéssel Mike Sherman-t is “felavassa”. A Green Bay-jel négyszer is NFL-rájátszásba jutó HC az A&M-nél csak harmadik próbálkozásra volt képes pozitív mérlegre, ráadásul az ezért járó szerződéshosszabbítását 6-6-os esztendő követte, így az SEC küzdelmeibe már a Houston Cougars-tól leigazolt Kevin Sumlinnal vágott bele az Aggies. A lesajnált együttes a college football premier konferenciájában hatalmas meglepetést okozott, újoncként egy újonc irányítóval, bizonyos Johnny Manziel-lel a kezdőben az első kiemelt Alabamát is legyőzték. Noha a csoportfináléről épp lecsúsztak, Manziel parádés teljesítménye Heisman-trófeát ért. 2013-ban kis csalódásként csak 9-4-gyel zártak, főleg annak tudatában, hogy a 2014-es NFL Drafton nem csupán a zseniális QB, hanem két társa, a falember Jake Matthews és az elkapó Mike Evans is simán 1. körös választott lett.

Hagyományok, érdekességek
A Texas A&M legfontosabb tradíciója a 12th Man, ami a mások által is átvett szokás alapján a szurkolókra utal, de itt saját keletkezéstörténete van. Az 1922-es Dixie Classic-on ugyanis E. King Gill a mérkőzés közben, a lelátóról csatlakozott a sérülések miatt megtizedelt Aggies-hez. Igaz 11-en még épp be tudták fejezni a meccset, viszont Gill, mint 12. ember örökké beírta magát a históriáskönyvekbe. Az 1980-as évektől Jackie Sherrill főedző kezdeményezésére a drukkerek a “12th Man Towel” nevezetű fehér törölközőket lengetik a fejük felett, sőt Sherrill alkalmazta először a 12th man kickoff team-et is, ahova minden A&M férfi diák önkéntesen, bárminemű tapasztalat nélkül szabadon jelentkezhetett, a legjobbak által egy külön speciális csapategységet képezve. Napjainkban ez egy játékosra redukálódott, az ő mezszáma természetesen a 12-es.

Az Aggies futballstadionja a 2014 óta immár 106,511 férőhelyes Kyle Field, az új nézőcsúcsot az Ole Miss ellen ebben az esztendőben állították fel: 110,633 fő. A Kyle Field a helyszíne a Midnight Yell Practice-nak is, ez a hazai találkozókat megelőző éjszakán rendezett pep rally. A több tízezer fanatikust a Yell Leaderek hozzák tűzbe egyedi kézjelekkel (mint pl. a Gig' Em) és kiáltásokkal (Howdy!), a Corps of Cadets és a Fightin' Texas Aggie Band zenekar segítségével. A kabala Reveille, egy hús-vér skótjuhász, aki a nyolcadik generáció óta őrzi az oldalvonalakat, elődeit a stadion északi lelátója mögötti kutyatemetőben helyezték örök nyugalomra. További rengeteg hagyomány ITT.

Rivalizálások
Texas Longhorns: A két texasi csapat soha nem kedvelte egymást, olyannyira nem, hogy mindkét egyetem beleszőtte harci indulójába a másik iránt érzett ellenszenvét (az Aggie War Hym-nél ez a Saw varsity's horns off rigmus). A Longhorns szurkolói szerint az A&M szimpatizánsai "hülye falusi parasztok", míg az ellenfél szerint a Longhorns szurkolók "nagyképű városlakók". Összecsapásaikat viszont hagyományosan Hálaadás estéjén rendezték meg, egészen 2011-ig, mikor a TAMU átment az SEC-be, ezzel határozatlan időre parkolópályára téve a Lone Star Showdown szériát

Arkansas Razorbacks: A vaddisznókkal való viaskodás 1903-ban kezdődött és 1934-től 1991-ig évente egyszer mindig megmérkőztek. A konferenciák átrendeződése itt is közbeszólt, ám 2012-től újra csoportriválisok lettek, a Dallas Cowboys stadionjában folytatva az éves derbit