Texas State Bobcats [TXST]

Alapítás
1904
Konferencia
Sun Belt
Divízió
Nyugati csoport
Város
San Marcos (Texas)
Stadion
Bobcat Stadium (30,000)

Weboldal
http://www.txstatebobcats.com

A Texas State University több mint 34000 hallgatójával Texas állam ötödik legnagyobb egyeteme és Texas-ban az egyetlen, ahol egy későbbi amerikai elnök is végzett (Lyndon B. Johnson). San Marcos-ban, az USA statisztikai hivatala szerint az egyik legdinamikusabban növekvő városban található. Itt forgatták a Friday Night Lights sorozat több részét is, mivel az FNL-es fiktív Texas Methodist University-t a Texas State után mintázták.

tsu

A futball már 1904-ben megjelent a kampuszon, de 1919-ig valamikor edző, sőt valamikor csapat se volt. Ebben az évben viszont O.W. Strahan-t nevezték ki vezetőedzőnek, akivel elsőként játszottak a sokáig rivális Sam Houston State ellen (jelenleg nem aktív ez a széria), 1921-ben pedig veretlen szezont produkáltak. A még Southwest Texas State Normal néven futó iskola sportprogramjai Strahan javaslatára vették fel a Bobcats elnevezést is, míg a gesztenyebarna és arany színeket a helyben honos kokárdavirág ihlette. 1931-ben a frissen megalakuló Lone Star Conference tagjai lettek, az első HC '35-ben 70-53-9-es mérleggel adta át stafétát Joe Cheaney-nek. A II. világháború alatt a program megint szünetelt, 1946-ban George Vesttel az élen élesztették újra. 1978-ig kisebb-nagyobb sikereket értek el az LNC konferenciában, Bill Miller legjobb eredménye a '71-es csoportgyőzelem és 8-1-1-es szezon volt. 1979-ben Jim Wacker vette át a Texas State irányítását, és vele 1981-ben és '82-ben is a divízójuk csúcsára értek, utóbbi idényben a Bobcats ráadásul veretlenül ülhetett fel a Division II, azaz a harmadosztály trónjára. Walkert el is csábította a TCU, utóda, John O'Hara debütálásként a Div2-es rájátszás első köréig jutott, majd az egész gárdával együtt egy osztállyal feljebb, a Div I-AA-be (mai FCS) lépett. 1987-ben befogadta őket a Southland Conference, de a szintváltás sokáig nem váltotta be a hozzá fűzött ígéreteket, Dennis Franchione első érájának két szezonjában (1990-91) elért 6-5 és 7-4 jelentett csupán némi pozitívumot. 2000-ben apró öröm, újabb 7-4-es mérleg Bob DeBesse-vel. Az áttörést 2005-ben hozta el Jim Wacker egykori falembere, David Bailiff, aki egyenesen a másodosztály elődöntőjéig repítette együttesét (ott a Northern Iowa állta útjukat). A 2007-ben Rice-hoz távozó Bailiff pozícióját RB edzője és hetvenes évekbeli csapattársa, Brad Wright foglalta el, abban a tudatban, hogy a Texas State megkezdte az első osztályhoz (FBS-hez) való csatlakozás előkészítését. Utolsó FCS-es évükben azonban már újfent Franchione volt a főedző, ő 2011-ben 6-6-tal nyitott, 2012-ben a WAC konfban 4-8, 2013-ban egy újabb csoport, a Sun Belt tagjaként 6-6. A Bobcats fejlődése ettől függetlenül vitathatatlan, ami egyelőre leginkább a stadionjukon látszik, 2012-ben bővítették 16-ról 30 ezer férőhelyesre.