Vic Beasley és a Clemson DE-k legendája

Írta: Höri — 2015. április 3., 03:32

Tényfeltárás következik, az úgy is ritkán van.

Vic Beasley és a Clemson DE-k legendája

Aki egészen minimális figyelmet szentel a 2015-ös NFL Draft felé, valószínűleg találkozott már Vic Beasley nevével. Egy kétszeres all-American védőről van szó, aki az egyik legnagyobb tehetség az idén elérhető ifjoncok között, és könnyen lehet, hogy az első edge rusher lesz, akit a pódiumra szólítanak. Az ő kapcsán kerül szóba manapság gyakran a Clemson defensive endjeinek sorozatos bukása a profi ligában, és hogy ez mennyit von le Beasley értékéből. Semennyit.

 

2007 óta Beasley lesz a 7. DE, aki Death Valley-ből érkezik a ligába. A 2009-es és a tavalyi draftot leszámítva minden évben jött valaki, de egyik se futott be. Ilyenkor automatikusan jön a stigmatizálás, a „rendszer kedvezményezettjei“ és így tovább, de ha jobban megnézzük, ebben az esetben feleslegesen.

 

Kezdjük az edzőkkel, nekik talán nagyobb szerepük van a tehetséggondozásban, mint a friss, south carolinai levegőnek. Dabo Swinney már 7 éve irányítja a tigriseket főedzőként, de ő elkapó volt, illetve WR-edző, aligha ő a hunyó.

Vic Koenning 2005 és 2008 között volt védőkoordinátor, szóval ebben az intervallumban nem sok játékost érint, de egyébként a secondary a szakterülete. A védőfalat Chris Rumph vitte 2006 és 2010 között, majd onnan Alabamába (3-4-be!) vezetett az útja. Négy évig Kevin Steele volt a DC, aki linebacker specialista, nála a védőfalat Marion Hobby vitte (viszi), aki például a Saints-nél is dolgozott még Charles Granttel és Will Smith-szel fénykorukban. A jelenlegi DC, Brent Venables 2012 óta munkálkodik, és neki is a linebacker-sor a szakterülete. A lényeg, hogy ez egyből marha sok ember, különböző háttérrel, elvárásokkal, akiket csak a Clemson logó köt össze. Nem a rendszer.

 

Térjünk rá a játékosokra, akik a „fantasztikus egyetemi karrier“ után a profik között elhullottak. Lelövöm a poént, ki fog derülni, hogy igazából egyik se volt olyan eredményes, mint Vic Beasley, amik alapján túl nagy dolgokat lehetett volna várni. Csapatszinten persze az ACC legmegbízhatóbb gárdája volt a vizsgált időszakban a Clemson, de az mindegy.

 

2013 - 4/127 Atlanta Falcons: Malliciah Goodman (6´4, 276 lb)

Aki látta a Hard Knocksot, az nehezen felejti Keith Armstrong ST-edző kifakadását Goodmanre a 4. részben. Sajna ez NFL karrierje legemlékezetesebb 2 perce. De mire számítottunk? Goodman a Clemson történetének második legtöbb meccsét játszotta, ezen ért el 12 sacket és 21.5 TFL-t. Nem véletlen a 4. kör.

 

2012 - 2/38 Jacksonville Jaguars: Andre Branch (6´5, 265 lb)

Branch 17.5 sacket ért el egyetemi évei alatt. Igaz, hogy ebből 10.5 végzősként jött és all-ACC 1. csapatos választott volt, így a 2. kör is érthető, de ez még így is csak egy jó év.

 

2011 Tampa Bay Buccaneers: 2/51 Da'Quan Bowers (6´4, 288 lb most)

Ez egy nagyon szomorú cikk lesz mire a végére érünk. Da´Quan Bowers konkrétan 1/1-es szintű játékos volt, az akkori Jadeveon Clowney! Utolsó évében Clemsonban 15.5 sack mellett összerakott másik 10.5 negatív yardos szerelést, nem is értettük, hogy miért nem kell sehová. Persze a holtszezonban megműtött térdéről lehetett olvasni, de olyanból van évente száz, ki gondolta, hogy ennyire súlyos. Nagy nehezen felépült visszatért utána, majd a következő holtszezonban elszakadt az achillese is, aztán ennyi volt. Próbálták DT poszton is nagyobb tömeggel, de esélytelen, nagy kár érte. Ez is a Clemson Tigers hibája?

 

2010 - 5/134 Philadelphia Eagles: Ricky Sapp (6´4, 252 lb) 

Sapp hype-ja annak volt köszönhető, hogy high-school all-american volt 2005-ben, a Clemsonban a legjobb évében volt 6 sackje. Nem volt annyira meglepő, hogy sehol nem tudott gyökeret verni, ráadásul az ő térde is szétment, viszont meglepetésemre még a ligában van.

 

2008 Miami Dolphins 2/1 Phillip Merling (6´5, 315 lb)

Tudom, Merling 3-4-es DE volt, így ebből a sorból akár ki is vehetném, de Clemsonban még négy emberes falban dolgozott, nem is rosszul. Neki sérvműtéttel kezdődött a profi élet, ami jól ment, ezt mutatja a drafthely is, viszont volt utána achilles-szakadása, és hamar kikopott a ligából.

 

2007 1/4 Tampa Bay Buccaneers: Gaines Adams (6´5, 258 lb) 

Ő tényleg óriási bustnak számít, de az igazi tragédia az, hogy Adams már öt éve távozott az élők sorából egy a semmiből jött szívelégtelenség következtében, szóval messze nem az a legnagyobb baja a hozzátartozóinak, hogy kevés volt a sackje. Egy all-American DE volt, aki nem is volt rossz rookie, sőt vele még playoff meccset is játszott a Bucs, az volt a baj, hogy nem fejlődött tovább és így még mielőtt lejárt volna a szerződése, elcserélték Chicagóba egy második körért, ahol végképp megfeneklett a karrierje. Durva, hogy azt a 2. kört aztán a draft napján továbbadták Oaklandbe, akik továbbadták a New Englandnek, akik kiválasztották Rob Gronkowskit vele.

 

Ezek után kéne Vic Beasley-nek megtörni az átkot. A felsorolás végén én inkább a clemsoni orvosi stáb felől kezdenék érdeklődni, nem a zseniális rendszer felől.

Vic Beasley igazából nem is defensive end. 6´3 magas és 246 font. A Clemson honlapja 235-re írta eredetileg, a combine-ra combosodott fel. Ilyenkor általában a lassulástól félnek, de Beasley agyondominálta a rendezvényt. Elit volt fociban és az atletikussági feladatokban is. Íme a számai, minden számban a posztja legjobbjai között volt, igaz, a linebackerek között biztos nagyobb versenyben lett volna. Na de még a súlyemelésben is aratott!

 

 

Szóval ha valaki aggódni akar Vic Beasley profi jövője miatt, az koncentráljon a várható posztváltásra, ne az iskola neve legyen az elrettenés tárgya.

 

Jövőre folytatjuk Shaq Lawsonnal ;)


Hozzászólások

több mint 8 éve
Szamár Atlanta Falcons 9 — Falcons fan
Ide nekem Atlantába!
több mint 8 éve
Beasley nem biztos, hogy az NFL-ben 4-3 DE, de 3-4-es OLB-nek kiváló. Mire a Falcons sorra kerül, van rá bőven esély, hogy már nem lesz benne a pakliban. Titans-Redskins-Jets. Bármelyik húzhat OLB-t, mert elkel náluk. 😊 Williams után talán a legjobb passz siettető megoldás.