Edzőtábor előzetes I.

Ebben a cikkben megpróbálom összefoglalni, hogy a divízió csapatainak szurkolói milyen pozícióharcokra számíthatnak majd csapatuk edzőtáborában.

Kezdjük is el a regnáló NFC West bajnokkal az Arizona Cardinals-szal



Inside Linebacker: Paris Lenon vs. Daryl Washington
Karlos Dansby távozásával hatalmas űr keletkezett Gerald Hayes mellett a belső linebacker poszton ezt hivatott betölteni a két úriember. Paris Lenon tapasztalt játékos, de nem mérhető Dansby szintjéhez, főleg, hogy korábban 4-3-as csapatban játszott és nem mondható playmakernek. Daryl Washingtont az idei draft második körében választotta ki a Cardinals és nem titkoltan Dansby helyére érkezett. Viszont Ken Whisenhunt nem szokta sokat játszatni az újonc játékosokat első évükben ezért Washingtontól kiemelkedő teljesítmény kell a Training Camp alatt, hogy meggyőzze az edzőket, hogy kezdőként vágjon neki a 2010-es szezonnak. Addig viszont Lenoné ez a poszt.

2nd Cornerback: Greg Toler vs. Michael Adams
Dominique Rodgers-Cromartie helye beton biztos, de a tavalyi „párja” Bryant McFadden egy draft napi cserét követően visszatért Pittsburgh-be, így helye üresen maradt. Valószínűleg azért merte a vezetőség elcserélni McFadden-t, mert Greg Toler (tavalyi 4. körös draftpick) jól teljesített a tavaszi edzéseken és bíznak benne az edzők, hogy méltó helyettese lesz McFaddennek. Michael Adams a tapasztalatot testesíti meg, de valljuk be, hogy a Green Bay elleni Wild Card mérkőzés miatt nem szívesen látná egyik szurkoló sem DRC párjaként a kezdőben. Igaz két nevet említettem meg, de Trumaine McBride a tavaszi minicampek alkalmával jó teljesítményt nyújtott és az edzők is jókat nyilatkoztak róla. Viszont teljes felszerelésben kicsit másként mutat majd kíváncsian várom tudja-e hozni tavaszi formáját.

Nose Tackle: Bryan Robinson vs. Dan Williams
Kis túlzással, Mester és Tanítványa párharc. Robinson nem a prototípusa a 3-4-es NT-nek, de az elmúlt három szezonban megbízhatóan teljesített ezen a poszton. Dan Williams méretei alapján a megtestesült NT. Mikor a draft első körében a Cards Williams-et választotta, mindenki tudta, hogy a kezdő poszt vár rá. A kérdés, hogy mikor. Robinsont ezért szerződtette újra a csapat, hogy minden tapasztalatát átadja a fiatal játékosnak. B-Rob hozzáállása példa értékű, amikor először találkoztak, ezt mondta Williams-nek: „Szóval Te vagy akinek mindent meg kell tanítanom. Ha a szezon során több meccsen leszek kezdő, mint Te akkor barátom valamit rosszul csinálsz.” Említést érdemel még Gabe Watson, akit 3 évvel ezelőtt vártak kezdőnek, de sérülések és formahanyatlás miatt elmaradt a várt előrelépés.

Right Guard: Reggie Wells vs. Deuce Lutui
Ez egy érdekes párharc, mondhatni a legérdekesebb. Alan Faneca érkezésével Wells évek óta megszokott pozíciójából (LG) átkerült a másik oldalra. Lutui sokáig nem írta alá egy éves szerződését és a hírek szerint csöppet túlsúlyos volt (tavalyi szezon közbeni súlya 330 font volt, míg állítólag majdnem 400 fonttal mérlegelt) és az ilyen dolgokat nem szereti Ken Whisenhunt. Kíváncsian várjuk, hogy a tapasztalt, de tavaly gyengülő formát mutató Wells vagy a tehetséges és tavaly sokkal megbízhatóbb teljesítményt mutató, de súlyfelesleggel rendelkező Lutui jön ki győztesen ebből a párharcból.

Helye: Northern Arizona University, Flagstaff, Arizona
Kezdete: Július 30.



A San Francisco-nál is négy poszton érzek lehetőséget a váltásra ezek közül háromnál újonc játékos veheti át a kezdő helyet.



Right Tackle: Adam Snyder vs. Anthony Davis
Nem meglepő ez a párharc, mivel Davis-t azért draftolták, a korábbi első körös választással, hogy átvegye a kezdő RT pozíciót. Snyder tavaly inkább a futásblokkolásban segített inkább, mint az irányító megvédésében (10 sack-et engedett), így egy erős training camp produkcióval Davis már a szezonnyitók kezdőként léphet pályára. Ebben csak kondíciója és a játék ismeretének hiánya gátolhatja meg, de eddig csak jókat lehetett olvasni a hozzáállásáról.

Left Guard: David Baas vs. Mike Iupati
Baas egy megbízható játékos, de Iupati hatalmas tehetség. Röviden így lehetne összefoglalni ezt a párharcot. Előbbi tapasztaltságával lehet meg tudja tartani a kezdő helyét az edzőtábor alatt, de csak idő kérdése mikor szorítja ki őt Iupati.

Outside Linebacker: Manny Lawson vs. Ahmad Brooks
Előbbi játékos tapasztaltabb és tavaly elég megbízhatóan játszott viszont a tavaszi edzéseket kihagyta, mivel elégedetlen a szerződésével. Nem egyedi eset és biztos vagyok, hogy az edzőtáborban ott lesz. Azonban mögötte Ahmad Brooks alig várja, hogy bizonyíthasson és a vezetőség is elégedett vele, mivel tavasszal két éves szerződéshosszabbítást kötöttek vele. A párharc esélyese Lawson, mivel a cover képességei jobbak.

Strong Safety: Michael Lewis vs. Taylor Mays
Sokszor sok helyen leírtam már, hogy mennyire jól járt a 49ers, hogy Mays-t választotta a draft második körében (megjegyezném, hogy nem vagyok USC szurkoló). Azzal azonban tisztában vagyok, hogy nagyon sokat kell tanulnia emberfogás terén. Michael Lewis az egyértelmű kezdő, de tavaly több agyrázkódása is volt, amikre komolyan oda kell figyelnie. Ha nem Mays akkor Reggie Smith vagy Curtis Taylor lehetnek Lewis vetélytársai.

Helye: Marie P. DeBartolo Sports Center (a 49ers edzőközpontja), Santa Clara, California
Kezdete: Július 31. (újoncoknak: július 30.
)


A Seahawks háza táján is lesznek változások lássuk mely posztokat lesz érdemes jobban figyelemmel követni.



Running Back: Julius Jones vs. Justin Forsett vs. Leon Washington
Jones-t várják a szakértők kezdőnek, ez a papírforma. Viszont én tavaly felültem a Forsett bandwagonra és tartom, hogy jobb teljesítményt tudna nyújtani, ha ő lenne a kezdő. Ez méginkább igaz idénre is, mivel a támadófal tapasztaltabb lett a zone blokcking rendszerben és így jobban utat tudnak nyitni a futóknak. Viszont ne feledkezzünk el a Jets-ből érkező Washingtonról sem, de ő lábtörésből épül fel. Bár saját bevallása szerint nagyon jól halad a felépülése, nem valószínű, hogy az edzők erőltetni fogják a használatát a szezon első felében. Nagyon esélyes Jones „győzelme” ebben a harcban, de valószínűleg Pete Carroll erős rotációban fogja használni őket.

Wide Receiver: Deion Branch vs. Mike Williams vs. Golden Tate vs. Deon Butler
T.J. Houshmandzadeh az első számú, de mögötte nagy a tolakodás, négyen is pályáznak a No. 2. posztra. Branch a legesélyesebb, mivel bizonyított már, hogy jó elkapó, de azok a fránya sérülések mindig hátráltatják. Mike Williams, aki sok évvel ezelőtt első körös draft pick volt, de nem mutatott semmit, új életre kelt Seattle-ben legalábbis a tavaszi edzéseken nagyon jól teljesített. Tate a második körös választás az idei drafton és hatalmas tehetség igazi playmaker vállhat belőle éveken belül. Végül, de nem utolsó sorban Butler, aki tavaly a szezon vége felé megmutatta, hogy tehetséges játékos. Azt kell mondanom, hogy Deon Branch-et látom befutónak T.J. párjaként a kezdőben, de Tate még a szezon során ki is szoríthatja.

Defensive End: Red Bryant vs. Lawrence Jackson
A legérdekesebb párharc, de nem csak ezen az oldalon, hanem a D-Line túlsó felén is. A Seahawks védelmének gyenge pontja a pass rush hiánya volt tavaly (is). Ezt a posztot próbálta Carroll edző felfrissíteni. Red Bryant méreteit tekintve DT, de leadott pár kilót és a tavaszi edzések során bizalom gerjesztően mozgott új posztján. Jackson a korábbi első körös draft pick eddig nem sok jót mutatott, most itt lehetne az esély, hogy kezdjen „csak” Bryan-t et kell legyőznie.
A másik oldalon Chris Clemons fog harcba szállni a kezdő posztért a fiatal Nick Reeddel és a hetedik körben draftolt Dexter Davis-szel. Clemons méretei inkább LB-nek valók, mint DE-nek, de gyorsaságával megverheti az ellenfelek falembereit. Ugyanez az állítás igaz Dexter Davis-re is. Nick Reed tavaly egy-két meccsen játszhatott csak, de van benne fantázia csak tovább kell folytatnia a fejlődést.

Helye: Virginia Mason Athletic Cetner (a Seahawks edzőközpontja), Renton Washington
Kezdete: Július 30. (újoncoknak: július 29.)



St. Louis-ban az újjáépítés második évét kezdik. Jó pár kérdéssel vágnak neki az edzőtábornak.


 

Quarterback: A.J. Feeley vs. Sam Bradford
Gyorsan letudjuk a legfelkapottabb témát. Marc Bulger és Kyle Boller távoztával csak Keith Null maradt meg a tavalyi QB trióból. Érkezett A.J. Feeley és nagy valószínűséggel kezdeni fog az első héten, de azért mert sokat tapasztalt (az utóbbi években nem kezdőként) játékos. Sam Bradford a jövő, 1/1, a franchise jövendőbeli arca. A kérdés milyen gyorsan tudja felvenni az NFL ritmusát és átvenni a karmesteri pálcát Feeley-től. Egy erős edzőtáborral akár már a szezon első meccsén is kezdhet, több szakértő is ezt állítja. Viszont, hogy mi lesz valójában? Majd meglátjuk. (kiegészítésként jegyezném meg, hogy a cikk készültekor még nem írta alá szerződését és a training camp egy nap múlva kezdődik.)

Strong Side Linebacker: Na’il Diggs vs. David Vobora
Vobora az egyetlen akadálya, a korábbi Buckeyes játékosok alkossák a LB sort. Diggs a tapasztalatot hozta magával amikor St. Louis-ba szerződött. A tavalyi kezdő a 2008-as draft utolsó választottja volt és nem is teljesített rosszul, sőt kellemes meglepetést okozott játékával. Egyik oldalon a sokat megélt játékos, a másikon a fiatalos lendület és a bizonyítási vágy. Szeptember elején kiderül az eredmény. Az én tippem Vobora.

Cornerback: Ron Bartell vs. Justin King vs. Jerome Murphy vs. Bradley Fletcher vs. Kevin Dockery
Elnézést kérek a sok névtől, de akik követik valamennyire a Rams-t egy-két éve tudhatja, hogy a CB (is) az egyik gyenge pont a csapatnál. Lehet kicsit túloztam ennyi névvel, reálisan nézve Ron Bartell lesz idén is az első számú corner. Viszont mögötte igen nagy lesz a küzdelem. Justin King a 2008-as draft negyedik körében érkezet, de az elmúlt két évben mindig az IR listán végezte, tavaly már az alapszakasz kezdete előtt. Tehetséges, de törékeny. Jerome Murphy az idei draft harmadik körében érkezett és egy jó training camp produkcióval megszerezheti a másik kezdő helyét. Bradley Fletcher egy újabb fiatal CB (2009-es harmadik körös draft pick), ígéretes kezdés után térdszalag szakadást szenvedett, így nem tudta befejezni a szezont. Valamint ott van a Giants-ből érkezett Kevin Dockery, aki ismeri Spagnoulo rendszerét. Ebből a négyesből fog valaki kezdeni Bartell mellett, de ha pisztolyt tartanak a fejemhez akkor sem tudnék még tippelni se melyikük.

Wide Receiver: Donnie Avery vs. Keenan Burton vs. Danny Amendola vs. Mardy Gilyard vs. Laurent Robinson
Csak úgy mint fentebb itt is sok a név, mivel ők harcolnak a kezdő posztokért. Ha őszinték akarunk lenni akkor Avery lesz az elsőszámú, de igazából az sem ment neki tavaly. Burton, Amendola és Robinson hasonló szinten vannak köztük a pillanatnyi forma fog dönteni. Gilyard az idei draft negyedik körében lett kiválasztva és hatalmas potenciál van benne csak idő kérdése mikor fog előrébb ugrani a depth chart-on.

Helye: Russell Training Center (a Rams edzőközpontja), Earth City. Missouri
Kezdete: Július 30. (újoncoknak: július 28.)


Sok kérdésre válaszokat kapunk három hét múlva, okosabbak leszünk a kezdőket illetően, de hogy jó döntéseket hoztak-e az edzők, majd csak a szezon során derül ki.

Kiss Ferenc (Fucu)

 
Kiss Ferenc (Fucu)Kezdjük is el a regnáló NFC West bajnokkal az Arizona Cardinals-szal.
 
Inside Linebacker: Paris Lenon vs. Daryl Washington
Karlos Dansby távozásával hatalmas ??r keletkezett Gerald Hayes mellett a bels?? linebacker poszton ezt hivatott betölteni a két úriember. Paris Lenon tapasztalt játékos, de nem mérhet?? Dansby szintjéhez, f??leg, hogy korábban 4-3-as csapatban játszott és nem mondható  playmakernek. Daryl Washingtont az idei draft második körében választotta ki a Cardinals és nem titkoltan Dansby helyére érkezett. Viszont Ken Whisenhunt nem szokta sokat játszatni az újonc játékosokat els?? évükben ezért Washingtontól kiemelked?? teljesítmény kell a Training Camp alatt, hogy meggy??zze az edz??ket, hogy kezd??ként vágjon neki a 2010-es szezonnak. Addig viszont Lenoné ez a poszt.
 
2nd Cornerback: Greg Toler vs. Michael Adams
Dominique Rodgers-Cromartie helye beton biztos, de a tavalyi „párja” Bryant McFadden egy draft napi cserét követ??en visszatért Pittsburgh-be, így helye üresen maradt. Valószín??leg azért merte a vezet??ség elcserélni McFadden-t, mert Greg Toler (tavalyi 4. körös draftpick) jól teljesített a tavaszi edzéseken és bíznak benne az edz??k, hogy méltó helyettese lesz McFaddennek. Michael Adams a tapasztalatot testesíti meg, de valljuk be, hogy a Green Bay elleni Wild Card mérk??zés miatt nem szívesen látná egyik szurkoló sem DRC párjaként a kezd??ben. Igaz két nevet említettem meg, de Trumaine McBride a tavaszi minicampek alkalmával jó teljesítményt nyújtott és az edz??k is jókat nyilatkoztak róla. Viszont teljes felszerelésben kicsit másként mutat majd kíváncsian várom tudja-e hozni tavaszi formáját.
 
Nose Tackle: Bryan Robinson vs. Dan Williams
Kis túlzással, Mester és Tanítványa párharc. Robinson nem a prototípusa a 3-4-es NT-nek, de az elmúlt három szezonban megbízhatóan teljesített ezen a poszton. Dan Williams méretei alapján a megtestesült NT. Mikor a draft els?? körében a Cards Williams-et választotta, mindenki tudta, hogy a kezd?? poszt vár rá. A kérdés, hogy mikor. Robinsont ezért szerz??dtette újra a csapat, hogy minden tapasztalatát átadja a fiatal játékosnak. B-Rob hozzáállása példa érték??, amikor el??ször találkoztak, ezt mondta Williams-nek: „Szóval Te vagy akinek mindent meg kell tanítanom. Ha a szezon során több meccsen leszek kezd??, mint Te akkor barátom valamit rosszul csinálsz.” Említést érdemel még Gabe Watson, akit 3 évvel ezel??tt vártak kezd??nek, de sérülések és formahanyatlás miatt elmaradt a várt el??relépés.
 
Right Guard: Reggie Wells vs. Deuce Lutui
Ez egy érdekes párharc, mondhatni a legérdekesebb. Alan Faneca érkezésével Wells évek óta megszokott pozíciójából (LG) átkerült a másik oldalra. Lutui sokáig nem írta alá egy éves szerz??dését és a hírek szerint csöppet túlsúlyos volt (tavalyi szezon közbeni súlya 330 font volt, míg állítólag majdnem 400 fonttal mérlegelt) és az ilyen dolgokat nem szereti Ken Whisenhunt. Kíváncsian várjuk, hogy a tapasztalt, de tavaly gyengül?? formát mutató Wells vagy a tehetséges és tavaly sokkal megbízhatóbb teljesítményt mutató, de súlyfelesleggel rendelkez?? Lutui jön ki gy??ztesen ebb??l a párharcból.
 
Helye: Northern Arizona University, Flagstaff, Arizona
Kezdete: Július 30.
 
 
A San Francisco-nál is négy poszton érzek lehet??séget a váltásra ezek közül háromnál újonc játékos veheti át a kezd?? helyet.
 
Right Tackle: Adam Snyder vs. Anthony Davis
Nem meglep?? ez a párharc, mivel Davis-t azért draftolták, a korábbi els?? körös választással, hogy átvegye a kezd?? RT pozíciót. Snyder tavaly inkább a futásblokkolásban segített inkább, mint az irányító megvédésében (10 sack-et engedett), így egy er??s training camp produkcióval Davis már a szezonnyitók kezd??ként léphet pályára. Ebben csak kondíciója és a játék ismeretének hiánya gátolhatja meg, de eddig csak jókat lehetett olvasni a hozzáállásáról.
 
Left Guard: David Baas vs. Mike Iupati
Baas egy megbízható játékos, de Iupati hatalmas tehetség. Röviden így lehetne összefoglalni ezt a párharcot. El??bbi tapasztaltságával lehet meg tudja tartani a kezd?? helyét az edz??tábor alatt, de csak id?? kérdése mikor szorítja ki ??t Iupati.
 
Outside Linebacker: Manny Lawson vs. Ahmad Brooks
El??bbi játékos tapasztaltabb és tavaly elég megbízhatóan játszott viszont a tavaszi edzéseket kihagyta, mivel elégedetlen a szerz??désével. Nem egyedi eset és biztos vagyok, hogy az edz??táborban ott lesz. Azonban mögötte Ahmad Brooks alig várja, hogy bizonyíthasson és a vezet??ség is elégedett vele, mivel tavasszal két éves szerz??déshosszabbítást kötöttek vele. A párharc esélyese Lawson, mivel a cover képességei jobbak.
 
Strong Safety: Michael Lewis vs. Taylor Mays
Sokszor sok helyen leírtam már, hogy mennyire jól járt a 49ers, hogy Mays-t választotta a draft második körében (megjegyezném, hogy nem vagyok USC szurkoló). Azzal azonban tisztában vagyok, hogy nagyon sokat kell tanulnia emberfogás terén. Michael Lewis az egyértelm?? kezd??, de tavaly több agyrázkódása is volt, amikre komolyan oda kell figyelnie. Ha nem Mays akkor Reggie Smith vagy Curtis Taylor lehetnek Lewis vetélytársai.
 
Helye: Marie P. DeBartolo Sports Center (a 49ers edz??központja), Santa Clara, California
Kezdete: Július 31. (újoncoknak: július 30.)
 
 
A Seahawks háza táján is lesznek változások lássuk mely posztokat lesz érdemes jobban figyelemmel követni.
 
Running Back: Julius Jones vs. Justin Forsett vs. Leon Washington
Jones-t várják a szakért??k kezd??nek, ez a papírforma. Viszont én tavaly felültem a Forsett bandwagonra és tartom, hogy jobb teljesítményt tudna nyújtani, ha ?? lenne a kezd??. Ez méginkább igaz idénre is, mivel a támadófal tapasztaltabb lett a zone blokcking rendszerben és így jobban utat tudnak nyitni a futóknak. Viszont ne feledkezzünk el a Jets-b??l érkez?? Washingtonról sem, de ?? lábtörésb??l épül fel. Bár saját bevallása szerint nagyon jól halad a felépülése, nem valószín??, hogy az edz??k er??ltetni fogják a használatát a szezon els?? felében. Nagyon esélyes Jones „gy??zelme” ebben a harcban, de valószín??leg Pete Carroll er??s rotációban fogja használni ??ket.
 
Wide Receiver: Deion Branch vs. Mike Williams vs. Golden Tate vs. Deon Butler
T.J. Houshmandzadeh az els?? számú, de mögötte nagy a tolakodás, négyen is pályáznak a No. 2. posztra. Branch a legesélyesebb, mivel bizonyított már, hogy jó elkapó, de azok a fránya sérülések mindig hátráltatják. Mike Williams, aki sok évvel ezel??tt els?? körös draft pick volt, de nem mutatott semmit, új életre kelt Seattle-ben legalábbis a tavaszi edzéseken nagyon jól teljesített. Tate a második körös választás az idei drafton és hatalmas tehetség igazi playmaker vállhat bel??le éveken belül. Végül, de nem utolsó sorban Butler, aki tavaly a szezon vége felé megmutatta, hogy tehetséges játékos. Azt kell mondanom, hogy Deon Branch-et látom befutónak T.J. párjaként a kezd??ben, de Tate még a szezon során ki is szoríthatja.
 
Defensive End: Red Bryant vs. Lawrence Jackson
A legérdekesebb párharc, de nem csak ezen az oldalon, hanem a D-Line túlsó felén is. A Seahawks védelmének gyenge pontja a pass rush hiánya volt tavaly (is). Ezt a posztot próbálta Carroll edz?? felfrissíteni. Red Bryant méreteit tekintve DT, de leadott pár kilót és a tavaszi edzések során bizalom gerjeszt??en mozgott új posztján. Jackson a korábbi els?? körös draft pick eddig nem sok jót mutatott, most itt lehetne az esély, hogy kezdjen „csak” Bryan-t et kell legy??znie.
A másik oldalon Chris Clemons fog harcba szállni a kezd?? posztért a fiatal Nick Reeddel és a hetedik körben draftolt Dexter Davis-szel. Clemons méretei inkább LB-nek valók, mint DE-nek, de gyorsaságával  megverheti az ellenfelek falembereit. Ugyanez az állítás igaz Dexter Davis-re is. Nick Reed tavaly egy-két meccsen játszhatott csak, de van benne fantázia csak tovább kell folytatnia a fejl??dést.
 
Helye: Virginia Mason Athletic Cetner (a Seahawks edz??központja), Renton Washington
Kezdete: Július 30. (újoncoknak: július 29.)
 
 
St. Louis-ban az újjáépítés második évét kezdik. Jó pár kérdéssel vágnak neki az edz??tábornak.
 
Quarterback: A.J. Feeley vs. Sam Bradford
Gyorsan letudjuk a legfelkapottabb témát. Marc Bulger és Kyle Boller távoztával csak Keith Null maradt meg a tavalyi QB trióból. Érkezett A.J. Feeley és nagy valószín??séggel kezdeni fog az els?? héten, de azért mert sokat tapasztalt (az utóbbi években nem kezd??ként) játékos. Sam Bradford a jöv??, 1/1, a franchise jövend??beli arca. A kérdés milyen gyorsan tudja felvenni az NFL ritmusát és átvenni a karmesteri pálcát Feeley-t??l. Egy er??s edz??táborral akár már a szezon els?? meccsén is kezdhet, több szakért?? is ezt állítja. Viszont, hogy mi lesz valójában? Majd meglátjuk. (kiegészítésként jegyezném meg, hogy a cikk készültekor még nem írta alá szerz??dését és a training camp egy nap múlva kezd??dik.)
 
Strong Side Linebacker: Na’il Diggs vs. David Vobora
Vobora az egyetlen akadálya, a korábbi Buckeyes játékosok alkossák a LB sort. Diggs a tapasztalatot hozta magával amikor St. Louis-ba szerz??dött. A tavalyi kezd?? a 2008-as draft utolsó választottja volt és nem is teljesített rosszul, s??t kellemes meglepetést okozott játékával. Egyik oldalon a sokat megélt játékos, a másikon a fiatalos lendület és a bizonyítási vágy. Szeptember elején kiderül az eredmény. Az én tippem Vobora.
 
 
Cornerback: Ron Bartell vs. Justin King vs. Jerome Murphy vs. Bradley Fletcher vs. Kevin Dockery
Elnézést kérek a sok névt??l, de akik követik valamennyire a Rams-t egy-két éve tudhatja, hogy a CB (is) az egyik gyenge pont a csapatnál. Lehet kicsit túloztam ennyi névvel, reálisan nézve Ron Bartell lesz idén is az els?? számú corner. Viszont mögötte igen nagy lesz a küzdelem. Justin King a 2008-as draft negyedik körében érkezet, de az elmúlt két évben mindig az IR listán végezte, tavaly már az alapszakasz kezdete el??tt. Tehetséges, de törékeny. Jerome Murphy az idei draft harmadik körében érkezett és egy jó training camp produkcióval megszerezheti a másik kezd?? helyét. Bradley Fletcher egy újabb fiatal CB (2009-es harmadik körös draft pick), ígéretes kezdés után térdszalag szakadást szenvedett, így nem tudta befejezni a szezont. Valamint ott van a Giants-b??l érkezett Kevin Dockery, aki ismeri Spagnoulo rendszerét. Ebb??l a négyesb??l fog valaki kezdeni Bartell mellett, de ha pisztolyt tartanak a fejemhez akkor sem tudnék még tippelni se melyikük.
 
Wide Receiver: Donnie Avery vs. Keenan Burton vs. Danny Amendola vs. Mardy Gilyard vs. Laurent Robinson
Csak úgy mint fentebb itt is sok a név, mivel ??k harcolnak a kezd?? posztokért. Ha ??szinték akarunk lenni akkor Avery lesz az els??számú, de igazából az sem ment neki tavaly. Burton, Amendola és Robinson hasonló szinten vannak köztük a pillanatnyi forma fog dönteni. Gilyard az idei draft negyedik körében lett kiválasztva és hatalmas potenciál van benne csak id?? kérdése mikor fog el??rébb ugrani a depth chart-on. 
 
Helye: Russell Training Center (a Rams edz??központja), Earth City. Missouri
Kezdete: Július 30. (újoncoknak: július 28.)
 
Sok kérdésre válaszokat kapunk három hét múlva, okosabbak leszünk a kezd??ket illet??en, de hogy jó döntéseket hoztak-e az edz??k, majd csak a szezon során derül ki.
 
Kiss Ferenc (Fucu)