Félidei Heisman

Lassan hagyomány, hogy honlapunk az egyetemi szezon feléhez érve megszavazza, hogy ki is érdemelné meg leginkább a szezon MVP-jének járó Heisman trófeát az eddigi teljesítmények alapján

 

Aki követi az egyetemi futballt, jól tudja, hogy a John Heisman-ről elnevezett trófeáért elsősorban támadójátékosok, azon belül is irányítók és running backek versengenek leginkább. Védőjátékos eddig egyetlen egyszer ítéltetett legjobbnak, mégpedig Charles Woodson, a Michigan cornerback-je, 1997-ben. Ettől függetlenül szerkesztőségünk nem arra vállalkozott, hogy megtippelje, hogy év végén kihez fog kerülni a díj, vagy, hogy jelenleg a ranglistákon kiket tartanak a legtöbbre, hanem egy tényleges MVP szavazás jellegű listát állított össze mindenki - minden posztra kiterjesztve.

 

Összesen 9 szerkesztő gondolta úgy, hogy közzéteszi gondolatait. Az eddigi négy NFL.hu Heisman szavazásból ez volt a legkevésbé egyértelmű, hiszen 8 különböző játékosnak is sikerült 1-1 első helyet elcsípnie. Ami azonban egészen érdekes, hogy az összesítésben egy olyan játékos került az élre, akit senki sem tartott a legjobbnak.

 

A pontozási rendszer:

 

1. helyért járó pont: 15

2. helyért járó pont: 12

3. helyért járó pont: 10

4. helyért járó pont: 8

5. helyért járó pont: 6

6. helyért járó pont: 5

7. helyért járó pont: 4

8. helyért járó pont: 3

9. helyért járó pont: 2

10. helyért járó pont: 1

 

A végeredmény:

 

1.   Jimmy Clausen QB Notre Dame, Jr. 81 pont (10+12+3+12+12+10+10+12)

2.   Eric Decker WR Minnesota, Sr. 72 pont (8+15+10+8+1+12+8+10)

3.  Toby Gerhart RB Stanford, Sr. 51 pont (15+4+4+10+8+5+5)

4.  Case Keenum QB Houston, Jr. 48 pont (10+5+15+12+6)

5.  Ndamukong Suh DT Nebraska, Sr. 43 pont (8+12+15+3+2+3)

6.  Tony Pike QB Cincinnati, Sr. 41 pont (6+8+6+6+15)

7.  Colt McCoy QB Texas, Sr. 35 pont (5+15+15)

8.  Tim Tebow QB Florida, Sr. 34 pont (4+5+2+4+15+4)

9.  Ryan Williams RB Virginia Tech, Fr. 31 pont (5+2+10+6+8)

10.  Kellen Moore QB, Boise State, So. 27 pont (15+12)

11.  Jerrod Johnson QB Texas A&M, Jr. 18 pont (12+3+3)

12. Jacquizz Rodgers RB Oregon State, So. 16 pont (10+4+2)

13.  Eric Norwood DE/LB, South Carolina, Sr. 15 pont (2+6+6+1)

14.  Mardy Gilyard WR Cincinnati, Sr. 13 pont (3+5+4+1)

15. Jacory Harris QB Miami, So. 10 pont (8+2)

16.  Rennie Curran LB, Georgia, Jr. 8 pont (8)

17.   Mike Williams WR, Syracuse, Sr. 7 pont (1+4+2)

17.  Eric Berry S, Tennessee, Jr. 7 pont (1+6)

19.  Ryan Mathews RB Fresno State, Jr. 6 pont (6)

20.  Golden Tate WR Notre Dame, Sr. 5 pont (5)

20.  Mark Ingram RB Alabama, So. 5 pont (5)

22.  Alexander Robinson RB Iowa State, Jr. 4 pont (4)

23.  AJ Green WR, Georgia, So. 3 pont (3)

23.  Ryan Broyles WR Oklahoma, So. 3 pont (3)

23.  Ryan Mallett QB Arkansas, So. 3 pont (3)

26. Joe Webb QB UAB, Jr. 2 pont (2)

26.  Demaryius Thomas WR Georgia Tech, Jr. 2 pont (2)

28.  Darius Marshall RB Marshall, Jr. 1 pont (1)

28.  Robert Johnson S, Utah, Sr. 1 pont (1)

28. Christian Ponder QB, Florida State, Jr. 1 pont (1)

28.  Freddie Barnes, WR, Bowling Green, Sr. 1 pont (1)

 

Az egyéni listák:

 

 

Lang Péter (Igor)

 

1.  Toby Gerhart RB Stanford

2.  Jerrod Johnson QB Texas A&M

3.  Jimmy Clausen QB Notre Dame

4.  Ndamukong Suh DT Nebraska

5.  Ryan Mathews RB Fresno State

6.  Ryan Williams RB Virginia Tech

7.  Tim Tebow QB Florida

8.  Marshwan Gilyard WR Cincinnati

9.  Eric Norwood LB South Carolina

10. Freddie Barnes WR Bowling Green

 

Kocsis Gábor (Gabokocka)

 

1. Kellen Moore, QB, SO, Boise State

2. Jimmy Clausen, QB, JR, Notre Dame

3. Case Keenum, QB, JR, Houston

4. Eric Decker, WR, SR, Minnesota

5. Tony Pike, QB, SR, Cincinnati

6. Colt McCoy, QB, SR, Texas

7. Toby Gerhart, RB, SR, Stanford

8. Jerrod Johnson, QB, JR, Texas A&M

9. Demaryus Thomas, WR, JR, Georgia Tech

10. Darius Marshall, RB, JR, Marshall

 

Tóth László (Go Vikings!)

 

1. Eric Decker WR Minnesota

2. Ndamukong Suh DT Nebraska

3. Jacquizz Rodgers RB Oregon St.

4. Tony Pike QB Cincinnati

5. Eric Norwood LB South Carolina

6. Tim Tebow QB Florida

7. Alexander Robinson RB Iowa St.

8. Jerrod Johnson QB Texas A&M

9. Ryan Williams RB Virginia Tech

10. Eric Berry DB Tennessee

 

Herczeg Ádám (Höri)

 

1. Ndamukong Suh DT Nebraska

2. Kellen Moore QB Boise State

3. Eric Decker WR Minnesota

4. Jacory Harris QB Miami

5. Eric Berry SS Tennessee

6. Mardy Gilyard WR Cincinnati

7. Toby Gerhart RB Stanford

8. Jimmy Clausen QB Notre Dame

9. Tim Tebow QB Florida

10. Christian Ponder QB Florida State

 

Kiss Ferenc (Fucu)

 

1. Colt McCoy (senior, QB, Texas)

2. Jimmy Clausen (junior, QB, Notre Dame)

3. Toby Gerhart (senior, RB, Stanford)

4. Eric Decker (senior, WR, Minnesota)

5. Tony Pike (senior, QB, Cincinnati)

6. Case Keenum (junior, QB, Houston)

7. Tim Tebow (senior, QB, Florida)

8. Ndamukong Suh (senior, DT, Nebraska)

9. Jacory Harris (sophomore, QB, Miami Fl.)

10. Mike Williams (senior, WR, Syracuse)

 

Tálosi Tibor (Haromt)

 

1. Tim Tebow, QB, Florida

2. Jimmy Clausen, QB, Notre Dame

3. Ryan Williams, RB, Virginia Tech

4. Rennie Curran, LB, Georgia

5. Eric Norwood, LB, South Carolina

6. Mark Ingram, RB, Alabama

7. Mike Williams, WR, Syracuse

8. Ryan Mallett, QB, Arkansas

9. Ndamukong Suh, DT, Nebraska

10. Eric Decker, WR, Minnesota

 

Horváth Róbert (JJ Tiller)

 

1. Case Keenum (QB, Houston)

2. Eric Decker (WR, Minnesota)

3. Jimmy Clausen (QB, Notre Dame)

4. Toby Gerhart (RB, Stanford)

5. Tony Pike (QB, Cincinnati)

6. Golden Tate (WR, Notre Dame)

7. Jacquizz Rodgers (RB, Oregon State)

8. Ndamukong Suh (DT, Nebraska)

9. Joe Webb (QB, UAB)

10. Eric Norwood (LB, South Carolina)

 

Horváth Patrik (Hurka)

 

1. Tony Pike (Cincinnati, QB)

2. Case Keenum (Houston, QB)

3. Jimmy Clausen (Notre Dame, QB)

4. Eric Decker (Minnesota, WR)

5. Ryan Williams (Virginia Tech, RB)

6. Toby Gerhart (Stanford, RB)

7. Mardy Gilyard (Cincinnati, WR)

8. A.J. Green (Georgia, WR)

9. Jacquizz Rodgers (Oregon State, RB)

10. Robert Johnson (Utah, S)

 

Borsik Tamás (Tomeee)

 

1. Colt McCoy, Texas QB

2. Jimmy Clausen, Notre Dame QB

3. Eric Decker, Minnesota WR

4. Ryan Williams, Virginia Tech RB

5. Case Keenum, Houston QB

6. Toby Gerhart, Stanford RB

7. Tim Tebow, Florida QB

8. Ryan Broyles, Oklahoma WR 

9. Mike Williams, Syracuse WR

10. Mardy Gilyard, Cincinnati WR

 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődést a játékosok iránt, kövessétek figyelemmel hétről-hétre jelentkező College futball összefoglaló, top25 illetve NCAA beharangozó rovatainkat is.