Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

4 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 870 — "Montoya por favor!"
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak
Heisman nádor
Az SC alatt 4 mp előnyt szerzett Hamiltonnal szemben, ami ezt megalapozhatja. De ami érdekes, hogy így 17 mp előnye volt a boxba hajtás előtt, amit viszont Russell nem hozhatott volna be SC alatt…
Jughead
Itt mondjuk a pit entry miatt rossz az óra, és szerintem viszont nem itt hozott ennyit, hanem az előtte levő VSC volt amikor megugrott emlékeim szerint
Heisman nádor
18.3 volt mikor rá fordult a pit entry-re, 17.2 az előtte lévő kanyarban.
Jughead
Brit Sky szerint reprimand, kb olyan 30-45 perc múlva kiderül és leírják rendesen.
Ő azt mondta hogy nem látta a sárgát, így szerintem ez valami anomália az időkülönbséggel, mert addigra már a fél mezőny boxolt és SC kint volt, ami fura lenne hogy már fél kört mentél és utána nem látod hogy sárga. Szerintem ez azután lehetett miután Max a sóderbe került.
Heisman nádor
Nem a boxutcás volt, és reprimandot kap mert elfogadták hogy nem látta és a szektorba úgy került bele hogy nem jeleztek sárgát, és Max ellen harcolt még akkor ezért a tükröt nézte

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
4 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 870 — "Montoya por favor!"
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak
Heisman nádor
Az SC alatt 4 mp előnyt szerzett Hamiltonnal szemben, ami ezt megalapozhatja. De ami érdekes, hogy így 17 mp előnye volt a boxba hajtás előtt, amit viszont Russell nem hozhatott volna be SC alatt…
Jughead
Itt mondjuk a pit entry miatt rossz az óra, és szerintem viszont nem itt hozott ennyit, hanem az előtte levő VSC volt amikor megugrott emlékeim szerint
Heisman nádor
18.3 volt mikor rá fordult a pit entry-re, 17.2 az előtte lévő kanyarban.
Jughead
Brit Sky szerint reprimand, kb olyan 30-45 perc múlva kiderül és leírják rendesen.
Ő azt mondta hogy nem látta a sárgát, így szerintem ez valami anomália az időkülönbséggel, mert addigra már a fél mezőny boxolt és SC kint volt, ami fura lenne hogy már fél kört mentél és utána nem látod hogy sárga. Szerintem ez azután lehetett miután Max a sóderbe került.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 124
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak
Heisman nádor
Az SC alatt 4 mp előnyt szerzett Hamiltonnal szemben, ami ezt megalapozhatja. De ami érdekes, hogy így 17 mp előnye volt a boxba hajtás előtt, amit viszont Russell nem hozhatott volna be SC alatt…
Jughead
Itt mondjuk a pit entry miatt rossz az óra, és szerintem viszont nem itt hozott ennyit, hanem az előtte levő VSC volt amikor megugrott emlékeim szerint
Heisman nádor
18.3 volt mikor rá fordult a pit entry-re, 17.2 az előtte lévő kanyarban.
4 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 870 — "Montoya por favor!"
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak
Heisman nádor
Az SC alatt 4 mp előnyt szerzett Hamiltonnal szemben, ami ezt megalapozhatja. De ami érdekes, hogy így 17 mp előnye volt a boxba hajtás előtt, amit viszont Russell nem hozhatott volna be SC alatt…
Jughead
Itt mondjuk a pit entry miatt rossz az óra, és szerintem viszont nem itt hozott ennyit, hanem az előtte levő VSC volt amikor megugrott emlékeim szerint

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
4 hónapja
xrace77 Denver Broncos 4 794
Jöjjön Mid-Ohio!
Remélem, hogy Lundgaardnak kijön a lépés.
4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 124
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak
Heisman nádor
Az SC alatt 4 mp előnyt szerzett Hamiltonnal szemben, ami ezt megalapozhatja. De ami érdekes, hogy így 17 mp előnye volt a boxba hajtás előtt, amit viszont Russell nem hozhatott volna be SC alatt…
4 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 369 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Antonellinek most kell nagyon erősnek lennie mert most úgy érezheti, hogy világ összeesküdött ellene
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ne vetítsd ki rá a saját tévképzetedet.
Ügyesebb ő ennél.
dawyd728
Reméljük 😊

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018

Amúgy lassan a szerencse/pech faktor kiegyenlítődni látszik a két vb éllovasnál. Russellnek nem lehet egy rossz szava se.
dawyd728
Amilyen nárcisztikus fasz és ezt is kevésnek tartja.... De inkább már ő van előnyben mert Antonelli már 2* nullázott míg ő csak 1-szer....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
4 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 870 — "Montoya por favor!"
Hamilton amúgy nagy valószínűséggel sárgás szabálysértés miatt bukja a dobogót és a pontokat, legalábbis az eddigi évben erre volt precedens, safety car infringementnél voltak toleránsabbak

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
4 hónapja
dawyd728 4 432
Antonellinek most kell nagyon erősnek lennie mert most úgy érezheti, hogy világ összeesküdött ellene
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ne vetítsd ki rá a saját tévképzetedet.
Ügyesebb ő ennél.
4 hónapja
StormST Denver Broncos 13 464 — SB 50 Champion @ Grund
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Véber mondta talán, hogy nem előnyszerzésre használta, hát nem tudom.
Kampman
Coulthard-ék is elmélkedtek ezen, de szerintük nem valószínű, hogy elveszik a büntetést...

Egyébként akkor az utolsó helyen haladó Stroll milyen előnyt szerzett vele, hogy kétszer is megbüntették?
StormST
A szabály objektív, ami évek óta egy vicc (pl. ha ütközést kerülsz el, az is pályaelhagyás), szóval nem lesz módosítás a büntetésen.

Stroll az utolsó helyen is szerez előnyt, ha emiatt gyorsabban megy, mint enélkül.
Jughead
Jó, Antonelli meg azt az előnyt szerzi, hogy nem kell 1 km/h-ra lelassítania a pályán, hogy befordítsa, mert azért végülis befordította mindig, csak nem úgy fordult a kocsi, ahogy ő gondolta, vagy ahogy előtte tette...

Félreértés ne essék, szerintem is faszság ez így, de akkor mindenki hivatkozhatna rá, hogy nem fordult hirtelen rendesen a kocsi...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 124
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Véber mondta talán, hogy nem előnyszerzésre használta, hát nem tudom.
Kampman
Coulthard-ék is elmélkedtek ezen, de szerintük nem valószínű, hogy elveszik a büntetést...

Egyébként akkor az utolsó helyen haladó Stroll milyen előnyt szerzett vele, hogy kétszer is megbüntették?
StormST
A szabály objektív, ami évek óta egy vicc (pl. ha ütközést kerülsz el, az is pályaelhagyás), szóval nem lesz módosítás a büntetésen.

Stroll az utolsó helyen is szerez előnyt, ha emiatt gyorsabban megy, mint enélkül.
4 hónapja
dawyd728 4 432
Amúgy lassan a szerencse/pech faktor kiegyenlítődni látszik a két vb éllovasnál. Russellnek nem lehet egy rossz szava se.
4 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 309 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Antonellinek most kell nagyon erősnek lennie mert most úgy érezheti, hogy világ összeesküdött ellene
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Vagy nem érzi ezt, mert
1. Nem egy random proli aki a fotelből írogat és felfogja a technikai sport jellegét
2. Nyilván dolgozik vele sportpszichológus
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 698 — #NoStress
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Ha egy szabály nevetséges, akkor nevetséges. 😊
Jughead
Jah.
De attól még alkalmazható.
És ha nem szempont az előnyszerzés, akkor ez sima automatizmus.

4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 698 — #NoStress
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Véber mondta talán, hogy nem előnyszerzésre használta, hát nem tudom.
Kampman
Oké, de nem ismerem a szabályokat, ezért kérdem, hogy ez automatizmus, vagy szempontokat mérlegelnek.

4 hónapja
StormST Denver Broncos 13 464 — SB 50 Champion @ Grund
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Véber mondta talán, hogy nem előnyszerzésre használta, hát nem tudom.
Kampman
Coulthard-ék is elmélkedtek ezen, de szerintük nem valószínű, hogy elveszik a büntetést...

Egyébként akkor az utolsó helyen haladó Stroll milyen előnyt szerzett vele, hogy kétszer is megbüntették?

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
4 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 369 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Antonellinek most kell nagyon erősnek lennie mert most úgy érezheti, hogy világ összeesküdött ellene

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
4 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 124
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Ha egy szabály nevetséges, akkor nevetséges. 😊
4 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 309 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Én nem lepődnék meg, ha ez lenne, mert logikusan előnyszerzéses pályaelhagyásnak kéne lennie a szabálykönyvben, és az aktív versenyző (Kiss Norbert) is ezt mondta.
4 hónapja
Stez SMU Mustangs 50 528 — Whoops, looks like something went wrong.
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Hat ha az auto szetesik alatta, az gondolom azert valtoztat a dolgon. A szabaly gondolom annak szol, hogy ha valaki hibazik, vagy szandekosan, elonyszerzes celjaval megy ki. De Antonelli nem elonyszerzes celjaval ment ki, mivel az auto vezethetetlen volt, es o csak idot veszitett ezekkel.

4 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 354
Antonellinek amúgy adnak 5 mp-t arra, hogy nem lehetett elfordítani a kocsit… Nevetséges.
Jughead
Arra, hogy elhagyta a pályát,
Ez a szabály, nem?
Vagy lehet mérlegelni, hogy miért hagyta el, és annulálni a büntetést?
Őszentsége Sobri Jóska
Véber mondta talán, hogy nem előnyszerzésre használta, hát nem tudom.
4 hónapja
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 508 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Lehet h csak Mo Farah rákönyökölt a SC ending gombra 🤣
4 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 873 — Patriot
Hamilton most fog epét hányni...
StormST
Russelt jobban szeretik mert fehér😂
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Hamilton-t a csapata szopatta meg így még inkább, mint az FIA
StormST
Lehet, mindenesetre 6 kör volt még vissza, franc sem gondolta volna, hogy ennyi idő nem elég a legrégebbi F1 pálya személyzetének egy kavicságyas mentéshez.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi