Green Bay Packers

78 feliratkozó

több mint 1 éve
gbol Green Bay Packers 471
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
nagylaza, főpohárnok
Azért attól a meccstől ne várj sokat, ha lesérült Love, Alexander és Jacobs. Velük együtt sem vagyunk most olyan formában, mint a Lions. Remélem év végére összeáll a csapat (annál több nem is kell)
gbol
Alexander is rendben van
SGBP
Én róla például csak annyit olvastam, hogy csinálnak neki egy MRI-t. Ennek eredményét sehol. Love-rol azt, hogy nem olyan súlyos, napról napra javul (jelentsen bármit is), de legalább nem a lábára sérült rá.
gbol
Nala is negativ lett az MRI
casaubon
Alexander egész héten nem edzett és bár kérdéses a besorolása, sajnos inkább a nem fog játszani verziót vizionálják
több mint 1 éve
pecsi92 Green Bay Packers 512
Jelentes a helyszinrol
casaubon
Nem tudom, merre jársz éppen, de örömmel olvasnék élménybeszámolót. (És közben piszkosul irigy vagyok.🙂)
nagylaza, főpohárnok
Ez a het eleg zuros, de jovo heten tudok irni, ha van ra igeny 😊
casaubon
Vegre kesz van, sok videoval 😊
 www.packershungaryclub.hu/2024/11/01/elmenybeszamolo-ilyen-egy-meccs-a-lambeau-fielden/
casaubon
Szuper volt a beszámoló, köszi. 🙂 Hogy tudtatok jegyhez jutni?
több mint 1 éve
casaubon Green Bay Packers 3 855
Jelentes a helyszinrol
casaubon
Nem tudom, merre jársz éppen, de örömmel olvasnék élménybeszámolót. (És közben piszkosul irigy vagyok.🙂)
nagylaza, főpohárnok
Ez a het eleg zuros, de jovo heten tudok irni, ha van ra igeny 😊
casaubon
Vegre kesz van, sok videoval 😊
 www.packershungaryclub.hu/2024/11/01/elmenybeszamolo-ilyen-egy-meccs-a-lambeau-fielden/
több mint 1 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 723 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club

zacknorb
Hol kell aláírni?? 😊

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 21 872 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.

Kérdéses (questionable): Jaire Alexander CB, Corey Ballentine CB, Josh Jacobs RB, Jordan Love QB
Kétséges (doubtful): Josh Myers C
Out: Evan Williams S

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 21 872 — Kinek mit intézett a kormánya
X lett október hónap védője az NFC-ben🤩

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 21 872 — Kinek mit intézett a kormánya
 www.packers.com/news/packers-lions-injury-report-oct-31-2024?s=09

Jaire, Myers és sajnos a kiváló újonc safety Williams nem edzett ma, a többiek tudtak valamilyen munkát végezni.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 199 — beers & Packers
Nagyon várom a Lions elleni meccset.🙂 Annak ellenére, hogy nem mi vagyunk az esélyesek - és aggasztóan sok a csapatban a questionable -, kifejezetten bízom a győzelemben. Idén komoly teljesítmény lenne megnyerni a csoportot: nemcsak a presztízs miatt kellene a W, hanem ezért is. Ha mégse jön össze, azzal fogom vigasztalni magam, hogy a DET túl korán lendült csúcsformába.🙂
több mint 1 éve
JéBé Green Bay Packers 7 832
Keves posztnak all jol a taunting de a corner pont ilyen. 1v1 a hypolt skill playerek ellen akik egy 10 yardos ekapas utan is magyaraznak. Ennyit hagyjunk meg a cornereknek😀
több mint 1 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 612
Lesz@rva az összes stat, ha mellette paraszt. Én bírtam, de már kezd gáz lenni. Rohadt sokat pofázik feleslegesen
James007
lehet tévedek, de szerintem ő az eleje óta nagy trash talker
ráadásul nem annyira rossz dolog az, ha belemászik az ellenfele fejébe
több mint 1 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 952
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
nagylaza, főpohárnok
Azért attól a meccstől ne várj sokat, ha lesérült Love, Alexander és Jacobs. Velük együtt sem vagyunk most olyan formában, mint a Lions. Remélem év végére összeáll a csapat (annál több nem is kell)
gbol
Alexander is rendben van
SGBP
Én róla például csak annyit olvastam, hogy csinálnak neki egy MRI-t. Ennek eredményét sehol. Love-rol azt, hogy nem olyan súlyos, napról napra javul (jelentsen bármit is), de legalább nem a lábára sérült rá.
gbol
Nala is negativ lett az MRI
casaubon
A szája sérülhetne már le 1-2 hétig. Mostanában túl sok lett a taunting és kevesebb a szerelés..
James007
Nehez ugy szerelni, ha nem nagyon kapnak el labdat mellette 😊 Az elmult harom meccsen nyolcszor dobtak ra, ebbol harom elkapast engedett, osszesen 31 yardert.

nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 4 428

Nem igazán jó
zacknorb
Pénzügyi részét nem néztem most , de én megpróbálnám Zadariust visszahozni a Clevlandből , sokat tudna lökni az egységen és olyan nagyon drága pick sem lenne , és továbbra is jol teljesít .
több mint 1 éve
pecsi92 Green Bay Packers 512
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
nagylaza, főpohárnok
Azért attól a meccstől ne várj sokat, ha lesérült Love, Alexander és Jacobs. Velük együtt sem vagyunk most olyan formában, mint a Lions. Remélem év végére összeáll a csapat (annál több nem is kell)
gbol
Alexander is rendben van
SGBP
Jacobs is
több mint 1 éve
SGBP 344
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
nagylaza, főpohárnok
Azért attól a meccstől ne várj sokat, ha lesérült Love, Alexander és Jacobs. Velük együtt sem vagyunk most olyan formában, mint a Lions. Remélem év végére összeáll a csapat (annál több nem is kell)
gbol
Alexander is rendben van
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 21 872 — Kinek mit intézett a kormánya

Nem igazán jó

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 970 — Így remélem megfelelek nektek.....
több mint 1 éve
gbol Green Bay Packers 471
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
nagylaza, főpohárnok
Azért attól a meccstől ne várj sokat, ha lesérült Love, Alexander és Jacobs. Velük együtt sem vagyunk most olyan formában, mint a Lions. Remélem év végére összeáll a csapat (annál több nem is kell)

Szerkesztette: gbol
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 199 — beers & Packers
Tavaly nyolc meccs után 3-5-el álltunk, a mostani 6-2 kicsit jobban fest.🙂 Persze, majd a DET ellen fog kiderülni, hogy ez mennyit ér.
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 199 — beers & Packers
Nagyon féltem, hogy elbalfaszkodjuk a végét, de nem: lassan kezdünk hasonlítani a Vinatieri-féle NE-re.🙂
nagylaza, főpohárnok
Ezt hiszed, aztán McManus döntő pillanatban hibázik. Tavaly volt egy negyvenvalahány yardos FG kisérlete a Bengals ellen, ha az bemegy a Jags PO csapat tavaly. Nem ment be....
iktriad
Hát, az elmúlt két meccsen volt két döntő pillanat... Amúgy nem gondolom, hogy hosszabb távon az utolsó másodpercekre hagyott rúgásokra kellene játszanunk. Ebből a mókából ennyi elég is volt.🙂
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 451 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nagyon féltem, hogy elbalfaszkodjuk a végét, de nem: lassan kezdünk hasonlítani a Vinatieri-féle NE-re.🙂
nagylaza, főpohárnok
Ezt hiszed, aztán McManus döntő pillanatban hibázik. Tavaly volt egy negyvenvalahány yardos FG kisérlete a Bengals ellen, ha az bemegy a Jags PO csapat tavaly. Nem ment be....

Szerkesztette: iktriad