Las Vegas Raiders
39 feliratkozó
7 napja
Fuh de hosszú 2 hónap áll még előttünk. Néha az az érzésem, hogy amit Chip Kelly lerak az asztalra, az nekem is menne a kispesti panelből, pár év maddenezéssel a hátam mögött - és nem kérnék el ezért 6 milliót. Carson helyett is lehet lassan rúgót nézni.
8 napja
Kolton kiesése után nem, de amúgy igen én is ezt gondolom.Én azért inkább úgy kezdeném, hogy próbálnék hozni egy olyan OL edzőt, aki kicsit nagyobb név a szakmában. Aztán persze lehet húzni OL embereket is, de nekem a CB is elég fontos, így aztán ha csak 3. körben jönne OL ember, azzal sem lenne túl nagy bajom.Így.
Bruce
Ez az OL ember anyagra simán ligaátlag most is.
empty taxi
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
9 napja
Félidei mock....hát én nem lennék boldog.Amihez hozzá tudok szólni, az Ty Simpson és Jacob Rodriguez. Előbbi nem néz ki rosszul, de elenyésző az 1 év kezdővel a hátuk mögött érkező QB-k beválási aránya, és mint a történelem kedvelője, inkább kimaradnék ebből a projektből. Emiatt egyébként nagyon sovány a felhozatal irányító fronton, szóval lehet elpuntolnám a QB-kérdést és a core-t erősíteném a draftról, vagy jön vki hátrébb, aki padozik Geno mögött, aztán pár meccs erejéig megnézni, hogy mit tud. Mendoza nálam Cousins 2.0, ami stabil NFL kezdő, de nem a kihagyhatatlan kategória, Moore és Simpson kevés kezdőmeccs, Mateernak a sérülés és az azt követő pocsék játék valszeg megtorpedózta az 1. körös reményeket és simán látom, hogy ezek a srácok visszamennek az egyetemre. Nussmeier kérdőjel, sérült és az LSU is összeomlott körülötte, nehezen tudom megítélni, hogy mire lehet képes a profik között. Van még pár érdekes név (Allar, Beck, Hoover, Maiava, Klubnik, Altmyer, Sorsby,...), viszont a 27-es QB class elég telítettnek ígérkezik és ez a csapat nem egy fiatal irányítónyira van a playofftól. Ehhez persze le kell nyelni a Geno pirulát. 😀 Rodriguez amúgy folyamatosan mászik fel a boardokon, nem kiemelkedő atléta, viszont szolid linebacker, jelenleg engem meglepne, ha nem menne ki a 2. napon.
(A játékosok különösebb ismerete nélkül mondom de nem hiszem,hogy az Alabama QB-ja ide elég lenne valamint egy hátsó körös OL nagyon kevés ebbe a falba szvsz)
www.silverandblackpride.com/las-vegas-raiders-draft/113687/midseason-raiders-mock-draft?utm_campaign=dhfacebook&utm_content=%3Cmedia_url%3E&utm_medium=social&utm_source=facebook&fbclid=IwdGRjcAN3Q4tleHRuA2FlbQIxMQABHh6-pZ2Nvf9T-VR51yej1baOE8O3OWnmDa5uWpIWyMO4-n5rDCmCRtRsDGN5_aem_aRB5Jo2WeZJ9NCISOWKRoA
Cubehead
Asszem a szezonban még nem is írtam ide, sok meglepetés eddig nem történt, azt kapom amire számítottam, mindössze Geno csalódás, de legalább ő méretes. Ugyanakkor ez most komoly, hogy egy 2-5-ös csapatban, ilyen WR felhozatal mellett 0 snapet kap a két rookie elkapó a bye week után?! Bye után szoktak kicsit előrébb lépni az újoncok, ilyenkor néznek tükörbe a csapatok, hogy mi a helyzet. Inkább játsszon a 2 éve elhunyt Lockett? Ez nem ellene szól, valahogy mindig volt egy titkos fétisem a Seahawks elkapók iránt (Baldwin, Lockett, DK), de 2025 van. Btw hányingert keltő, ahogy kezelik a két fiatalt, de biztos bennem van a hiba.
Szerkesztette: bocsnemide
9 napja
Nem tudom volt e szó a készülő John Madden filmről, én most szembesültem vele.
Sok jóra nem számítok.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
9 napja
Én azért inkább úgy kezdeném, hogy próbálnék hozni egy olyan OL edzőt, aki kicsit nagyobb név a szakmában. Aztán persze lehet húzni OL embereket is, de nekem a CB is elég fontos, így aztán ha csak 3. körben jönne OL ember, azzal sem lenne túl nagy bajom.Így.
Bruce
Ez az OL ember anyagra simán ligaátlag most is.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
9 napja
Én azért inkább úgy kezdeném, hogy próbálnék hozni egy olyan OL edzőt, aki kicsit nagyobb név a szakmában. Aztán persze lehet húzni OL embereket is, de nekem a CB is elég fontos, így aztán ha csak 3. körben jönne OL ember, azzal sem lenne túl nagy bajom.Nem látom magam előtt sajnos, hogy Pete kirúgja a fiát...talán vmi névleges felfelé léptetés és akkor lehetne hozni egy másik OL edzőt...de sajnos Pete alatt historikusan nem erős az OL play...
Bruce
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
9 napja
Én azért inkább úgy kezdeném, hogy próbálnék hozni egy olyan OL edzőt, aki kicsit nagyobb név a szakmában. Aztán persze lehet húzni OL embereket is, de nekem a CB is elég fontos, így aztán ha csak 3. körben jönne OL ember, azzal sem lenne túl nagy bajom.
9 napja
Félidei mock....hát én nem lennék boldog.picsa szar mock.
(A játékosok különösebb ismerete nélkül mondom de nem hiszem,hogy az Alabama QB-ja ide elég lenne valamint egy hátsó körös OL nagyon kevés ebbe a falba szvsz)
www.silverandblackpride.com/las-vegas-raiders-draft/113687/midseason-raiders-mock-draft?utm_campaign=dhfacebook&utm_content=%3Cmedia_url%3E&utm_medium=social&utm_source=facebook&fbclid=IwdGRjcAN3Q4tleHRuA2FlbQIxMQABHh6-pZ2Nvf9T-VR51yej1baOE8O3OWnmDa5uWpIWyMO4-n5rDCmCRtRsDGN5_aem_aRB5Jo2WeZJ9NCISOWKRoA
Cubehead
Úgy kéne, hogy QB, OL, OL, DL
Skill playerek jöhetnek FA-ről, de a falakat el kell kezdeni építeni rendesen.
9 napja
Félidei mock....hát én nem lennék boldog.Simpson kapcsán inkább az lesz a kérdés szerintem, hogy 1/8-on elérhető-e még...
(A játékosok különösebb ismerete nélkül mondom de nem hiszem,hogy az Alabama QB-ja ide elég lenne valamint egy hátsó körös OL nagyon kevés ebbe a falba szvsz)
www.silverandblackpride.com/las-vegas-raiders-draft/113687/midseason-raiders-mock-draft?utm_campaign=dhfacebook&utm_content=%3Cmedia_url%3E&utm_medium=social&utm_source=facebook&fbclid=IwdGRjcAN3Q4tleHRuA2FlbQIxMQABHh6-pZ2Nvf9T-VR51yej1baOE8O3OWnmDa5uWpIWyMO4-n5rDCmCRtRsDGN5_aem_aRB5Jo2WeZJ9NCISOWKRoA
Cubehead
OL kapcsán ezt vmi erős UFA igazolás meg kellene, hogy előzze...
Papíron működhet, hogy Casey bemegy LG-nek Miller mellé és rendben lesz. Közben Glaze és Rogers esetleg alkothat működőképes jobb oldalt, de ugye ahhoz azért még Glaze-nek is, de főleg Rogersnek sokat kéne villantania.
Egy bivaly OC igazolás esetleg és akár működhet is...ha persze lenne a piacon ilyen...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
9 napja
Húzni is kell normális embereket azokkal a pickekkel kérem szépen...Lehet ebből win-win még2 pick egy lejáró szerződésért, aki nem maradt volna instant W itt. Majd kiderül nálunk az lesz-e.
Rolni
Vasárnap már voltak jelek a meccsen. (Mike Silver írta ezt az Athletic-en)
"It may just be a coincidence, but before the game, Meyers made a point of saying hello to Tony Boselli, the Jags’ executive vice president of football operations; Boselli’s son, Adam, was a teammate of Meyers at North Carolina State. Meyers also casually chatted up Jags coach Liam Coen at game’s end. And while none of those discussions included anything about a potential trade, the prospect of relocation remains on Meyers’ mind."iktriad
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
10 napja
Félidei mock....hát én nem lennék boldog. (A játékosok különösebb ismerete nélkül mondom de nem hiszem,hogy az Alabama QB-ja ide elég lenne valamint egy hátsó körös OL nagyon kevés ebbe a falba szvsz)
www.silverandblackpride.com/las-vegas-raiders-draft/113687/midseason-raiders-mock-draft?utm_campaign=dhfacebook&utm_content=%3Cmedia_url%3E&utm_medium=social&utm_source=facebook&fbclid=IwdGRjcAN3Q4tleHRuA2FlbQIxMQABHh6-pZ2Nvf9T-VR51yej1baOE8O3OWnmDa5uWpIWyMO4-n5rDCmCRtRsDGN5_aem_aRB5Jo2WeZJ9NCISOWKRoA

10 napja
Lehet ebből win-win még2 pick egy lejáró szerződésért, aki nem maradt volna instant W itt. Majd kiderül nálunk az lesz-e.
Rolni
Vasárnap már voltak jelek a meccsen. (Mike Silver írta ezt az Athletic-en)
"It may just be a coincidence, but before the game, Meyers made a point of saying hello to Tony Boselli, the Jags’ executive vice president of football operations; Boselli’s son, Adam, was a teammate of Meyers at North Carolina State. Meyers also casually chatted up Jags coach Liam Coen at game’s end. And while none of those discussions included anything about a potential trade, the prospect of relocation remains on Meyers’ mind."
Szerkesztette: iktriad
10 napja
Lehet ebből win-win még
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
10 napja
Várható volt, Genoval nagyon nem érezték egymást és az ellenérték se rossz ( már ha értelmesen lesz felhasználva)

10 napja
BREAKING: The Raiders are trading WR Jakobi Meyers to the Jags in exchange for a 4th-round pick and 6th-round pick4. körös pickjük közül a magasabbat adják. nem rossz ellenérték ahhoz képest, hogy csak 8 meccse lett volna még Raiders mezben. Tre Tucker WR1, Bech remélhetőnek nagyobb szerepet kap most már
buhloone mindstate
10 napja
Dzsekobi csá
10 napja
Négy év, és azóta már a harmadik GM-HC páros van, a harmadik elképzeléssel, harmadszor felforgatott rosterrel. Graham az egyetlen fix pont, de mire valaki belejönne a rendszerbe, inkább eligazol jó pénzért (meg szerintem most Carroll is beleszól a sémába).2021 nem volt olyan régen,de már nekem is úgy tűnik mintha 10 éve lett volna.Azt vágod, hogy mikor voltunk utoljára rájátszásban? Ja én sem…Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen.amikor a PO-ban kell egy jatek akkor igenis kell az a sztar elkapo.
Bruce
nyilvan nalatok sem most ez a legfontosabb need, de azert lenne erdemes egy sztar elkapoba fektetni jelenleg egy magasan levo picket majd drafton, mert mire odaertek, hogy tenyezok lesztek akkor onnan nagyon nehez lesz megtalalni ezt a sztar elkapot. Drafton mar hatul lesztek ahhoz, UFA-csere az mindig kerdojel, hogy eppen sikerul-e meg az adott 'sztar elkapobol' kisajtolni 2-3 evet vagy mar teljes lejtmenet van.
csebi
TST
Porsan
Ezért nem akar összeállni a csapat.
Szerkesztette: bmg
10 napja
2021 nem volt olyan régen,de már nekem is úgy tűnik mintha 10 éve lett volna.Azt vágod, hogy mikor voltunk utoljára rájátszásban? Ja én sem…Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen.amikor a PO-ban kell egy jatek akkor igenis kell az a sztar elkapo.
Bruce
nyilvan nalatok sem most ez a legfontosabb need, de azert lenne erdemes egy sztar elkapoba fektetni jelenleg egy magasan levo picket majd drafton, mert mire odaertek, hogy tenyezok lesztek akkor onnan nagyon nehez lesz megtalalni ezt a sztar elkapot. Drafton mar hatul lesztek ahhoz, UFA-csere az mindig kerdojel, hogy eppen sikerul-e meg az adott 'sztar elkapobol' kisajtolni 2-3 evet vagy mar teljes lejtmenet van.
csebi
TST
10 napja
Most éppen van egy kiemelkedő TE, ami azért orvosolja ezt a problémát.Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen.amikor a PO-ban kell egy jatek akkor igenis kell az a sztar elkapo.
Bruce
nyilvan nalatok sem most ez a legfontosabb need, de azert lenne erdemes egy sztar elkapoba fektetni jelenleg egy magasan levo picket majd drafton, mert mire odaertek, hogy tenyezok lesztek akkor onnan nagyon nehez lesz megtalalni ezt a sztar elkapot. Drafton mar hatul lesztek ahhoz, UFA-csere az mindig kerdojel, hogy eppen sikerul-e meg az adott 'sztar elkapobol' kisajtolni 2-3 evet vagy mar teljes lejtmenet van.
csebi
Meg persze ez az én meglátásom csak, nem hiszem, hogy így építenek fel egy csapatot, ahogy én gondolom 😀
De egyébként ahogy már korábban írtam, hogy akit draftolnak az azért már a szakma krémjéhez tartozik legalábbis fizikailag, aztán hogy elbírja e azt a nyomást amit az NFL nyújt, az már más kérdés. Tehát akár hátsóbb körökben is lehet olyan játékos, aki nagyon jó lesz a maga posztján, persze ez sokkal ritkább mint az első körökben.
10 napja
Azt vágod, hogy mikor voltunk utoljára rájátszásban? Ja én sem…Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen.amikor a PO-ban kell egy jatek akkor igenis kell az a sztar elkapo.
Bruce
nyilvan nalatok sem most ez a legfontosabb need, de azert lenne erdemes egy sztar elkapoba fektetni jelenleg egy magasan levo picket majd drafton, mert mire odaertek, hogy tenyezok lesztek akkor onnan nagyon nehez lesz megtalalni ezt a sztar elkapot. Drafton mar hatul lesztek ahhoz, UFA-csere az mindig kerdojel, hogy eppen sikerul-e meg az adott 'sztar elkapobol' kisajtolni 2-3 evet vagy mar teljes lejtmenet van.
csebi
10 napja
Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen.amikor a PO-ban kell egy jatek akkor igenis kell az a sztar elkapo.
Bruce
nyilvan nalatok sem most ez a legfontosabb need, de azert lenne erdemes egy sztar elkapoba fektetni jelenleg egy magasan levo picket majd drafton, mert mire odaertek, hogy tenyezok lesztek akkor onnan nagyon nehez lesz megtalalni ezt a sztar elkapot. Drafton mar hatul lesztek ahhoz, UFA-csere az mindig kerdojel, hogy eppen sikerul-e meg az adott 'sztar elkapobol' kisajtolni 2-3 evet vagy mar teljes lejtmenet van.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
11 napja
Én pont azt fejtegettem egyik ismerősömnek, hogy továbbra is úgy vagyok, hogy nem kell sztár elkapó a csapatba, sőt sztár futó sem kellene, kell egy olyan OC, akinek a koncepciója jó és jól tudja menedzselni a játékot, bárki ellen. Ami fontos viszont, hogy a fal az azért átlag feletti képességű játékosokból álljon. A TE is fontos láncszem szerintem, de ami a legfontosabb lenne az egy olyan QB, aki érti az OC elképzelését és végre is tudja hajtani. Tehát nálunk egyelőre az biztos, hogy a QB az nincs meg ezen a szinten, az OC az még egyelőre kérdőjel, a fal meg inkább átlag alatti, tehát ide elkelne egy jól eltalált draft vagy egy jó FA igazolás. A védelem más kérdés, onnan szerintem egy brutál DT vagy NT és egy elit CB egészen biztosan hiányzik, de legalább azon a fronton az állandóság a szomorú szemű DC-unkal adott, csak hiányzik a kirakósból minimum ez a két ember. Persze ettől függetlenül a DE poszt kivételével mindenhová elférne a minőségi upgrade, de szerintem ha az a két kirakós meglenne, azért már lennének életjeleink.
Egy jól sikerült drafttal azért ezeket a lyukakat kicsit lehetne betömni, de valahogy mégis azt érzem, hogy itt a Raidersnél valami mélyebben gyökerező probléma van, amit nem látok rövid távon megoldhatónak, valami oknál fogva nem akar összeállni a csapat, bárkit is igazolunk vagy draftolunk.
11 napja
Bowers, Jeanty és Crosby kivételével mehet mindenki.
11 napja
Elég jól diverzifikálta Kelly a pályát, és a routefutás is rendben volt idén talán első alkalommal. Ezért is nyílt fel a los+10 yard. Már nem abból a szempontból, hogy üresre játszották magukat, hanem hogy abba a zónába mentek, ahova a játék meg volt írva. Erről amúgy elég sok elemzés volt, hogy Geno miért nem látja az üres embert. A válasz az, hogy látja, csak miután nem a route-n volt a játék nem merte bedobni a zónába. Ez amúgy elvileg jogos, amúgy bullshit szagú egy kicsit. Az viszont biztos, hogy ez most preciziós volt, zónák szélére kitologatni a védelmet, és határra bedobni leginkább Bowersnek. Ez azért sokkal tudatosabb, mint, amit a 4-6 héten láttunkNagyon kéne, hogy az egyik legjobban fizetett OC jól használja a pályát és az általa futtatott séma ne legyen reménytelen 😊 meg baromira kéne alá egy rendes OL edző, de az ugye nem várható sajnos...
Ez O szempontból nem volt rossz meccs. Nem mondom, hogy Geno a jövő, de azt továbbra is gondolom hogy ez az o koncepció nem reménytelen.
Helmut Zimmer
Geno és a jövő jó kérdés...egyfelől a mostani szezon után elküldeni nem lenne olcsó, másfelől ezért a teljesítményért ennyit fizetni se kéne neki...kellene, hogy év végére legyen egy működőképes O játék, amire alapozva lehet nyugodtan tartani és hozni mögé rookie-t...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
11 napja
Még a végén kiderül hogy Chip Kelly ért a játékhoz és nemcsak egy pár idényes kókler 😛 (nagyon bírom őt, azzal együtt amit mondjuk HC-ént emberileg nálunk művelhetett (ebbe ráadásul innen nehezen látunk bele bármi infó is jön kifelé))Elég jól diverzifikálta Kelly a pályát, és a routefutás is rendben volt idén talán első alkalommal. Ezért is nyílt fel a los+10 yard. Már nem abból a szempontból, hogy üresre játszották magukat, hanem hogy abba a zónába mentek, ahova a játék meg volt írva. Erről amúgy elég sok elemzés volt, hogy Geno miért nem látja az üres embert. A válasz az, hogy látja, csak miután nem a route-n volt a játék nem merte bedobni a zónába. Ez amúgy elvileg jogos, amúgy bullshit szagú egy kicsit. Az viszont biztos, hogy ez most preciziós volt, zónák szélére kitologatni a védelmet, és határra bedobni leginkább Bowersnek. Ez azért sokkal tudatosabb, mint, amit a 4-6 héten láttunkNekem inkább olyan érzésem volt, mint mikor egyetemen lesérül a végzős irányító és beáll a true freshman walk-on. Csak egyszerű passzok, legtöbbször még a backfieldre, semmi kihívás, de még így is sikerült egyszer eladni. Ha Geno önbizalmának ez kell, legyen, de csodálkoztam, hogy ilyen támadójátékkal csak egyszer kellett puntolni.9. hét van. Ez szokott az a pont lenni ahol a teljesen új rendszerek elkezdenek összeérni főleg, ha volt bye week. Innentől szabad a gazda.Meccset nem tudtam megnézni még, de meghallgatva Ted Nguyen és Marshall Newsome podcast elemzését, ez volt az év legjobb meccse O oldalon. Geno, séma, pass protection szempontból, szóval talán kezd az az oldal összeérni kicsit.
Helmut Zimmer
Cserébe a D-be egyre inkább látszik a gyenge keret és főleg a szerelésre való képtelenség...
Rolni
bmg
Ez O szempontból nem volt rossz meccs. Nem mondom, hogy Geno a jövő, de azt továbbra is gondolom hogy ez az o koncepció nem reménytelen.
Helmut Zimmer