Minnesota Vikings

40 feliratkozó

8 hónapja
Wolfy33 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 246
Nekem egyik kedvenc játékosom Jefferson + a csapatot is szépen összerakják (jók az idei FA igazolások), erre idehoznák ezt a nem is tudom már milyen inspirációban levő QB-t! Régen jó játékos volt, de most már mindenhol demoralizáló hatást vált ki. Mindenki ismeri, nem fejtem ki a különcségeit.

Ezt a szerencsétlen McCarthy azért lett draftolva, hogy majd egyszer átveszi a stafétát. Peck, hogy az első évében lesérült, ez sosem jó ajánlólevél a későbbiekre nézve. De ha minden évben elé hozunk egy veteránt, sosem fog felnőni a feladatához. Igenis tessék neki adni a vezető szerepet, és hadd szóljon. Itt már szerintem be kell próbálkozni vele.

Remélem nem bolondultak meg a FO-ban, és inkább hoznak még egy backup QB-t JJ mögé (mondjuk Russell Wilson jöhetne, ha már nem kellett se Cleveland-ba, se NY-be 😊 ). Rodgers meg szerintem a Steelers-ben fog kikötni, mert a Giants-be nem nagyon akar menni. De az lenne a legjobb ha visszavonulna. Nem neki való már ez. Nem nekünk való már ez. 😊
danyly
Jelenleg inkább nem fogják leigazolni. 3 szakíró azt írja nem lesz itt, bár ő vár a vikings döntésére.
Kinti fórumokon is inkább nem tetszik senkinek a lehetséges érkezése.
Az igazolások alapján inkább JJ-vel indulnak el. Egy rutinos QB csere jöhet max. Amit írtál jó lenne, Wilsont adnám.
8 hónapja
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 557 — Dolphins fan
Nekem egyik kedvenc játékosom Jefferson + a csapatot is szépen összerakják (jók az idei FA igazolások), erre idehoznák ezt a nem is tudom már milyen inspirációban levő QB-t! Régen jó játékos volt, de most már mindenhol demoralizáló hatást vált ki. Mindenki ismeri, nem fejtem ki a különcségeit.

Ezt a szerencsétlen McCarthy azért lett draftolva, hogy majd egyszer átveszi a stafétát. Peck, hogy az első évében lesérült, ez sosem jó ajánlólevél a későbbiekre nézve. De ha minden évben elé hozunk egy veteránt, sosem fog felnőni a feladatához. Igenis tessék neki adni a vezető szerepet, és hadd szóljon. Itt már szerintem be kell próbálkozni vele.

Remélem nem bolondultak meg a FO-ban, és inkább hoznak még egy backup QB-t JJ mögé (mondjuk Russell Wilson jöhetne, ha már nem kellett se Cleveland-ba, se NY-be 😊 ). Rodgers meg szerintem a Steelers-ben fog kikötni, mert a Giants-be nem nagyon akar menni. De az lenne a legjobb ha visszavonulna. Nem neki való már ez. Nem nekünk való már ez. 😊

Szerkesztette: danyly

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
8 hónapja
PatrickSKOL Minnesota Vikings 468
Nekem ez is eléggé szexi trade!
Huu, Kwesinél ennek nagyon all in szaga van.
Végülis csak qb-nk nincs még. Az meg elhanyagolható. 😀 Azaz a koncepció nem dőlt még el.
PatrickSKOL
Jön majd Rodgers
FloresR
Ne már!!!
8 hónapja
FloresR 316

KeyG Baltimore Ravens 12 720
Trade: Per @katzbrossports, the #49ers are trading Jordan Mason to the #Vikings. He gets a 2-year deal with over $7M fully guaranteed at signing with a maximum value of $12M. Negotiated by Jason & Michael Katz.

Per me and @RapSheet, the #Vikings are sending a 2026 6th-round pick to San Francisco and the team will swap picks 160 and 187 this year.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
The Vikings--and Kevin O'Connell--are wrestling with a tough decision. Aaron Rodgers, J.J. McCarthy, the Steelers and the Giants are waiting for the resolution. @TheAthletic
8 hónapja
warr_b Washington Commanders 27 744 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
The #Vikings plan to release center Garrett Bradbury if they can’t trade him, sources tell me and @RapSheet.
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
Six-time Pro Bowl safety Harrison Smith will return for a 14th NFL season, agreeing to terms today on a new contract with the #Vikings, per sources. He gets $10.25M base with incentives up to $14.0M for his 14th season.
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
Vikings decision-makers are still evaluating their options at quarterback, including the possibility of signing Aaron Rodgers. The four-time MVP is intrigued by the idea of playing in Minnesota. For now, it’s a waiting game, sources tell @mikesilver and me.
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
Done deal: Two-time Pro Bowl DT Javon Hargrave and the #Vikings agreed to terms on a two-year, $30 million contract after his release from the #49ers.
8 hónapja
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 2 029 — Vikings fan
Nem akarom Rodgers-t itt látni, végre megszabadultunk a Cousins féle fizetési nyűgtől, és Darnold is elment mielőtt bajt csinált volna. A két utolsó meccse után nem hiszem hogy meg tudta volna ismételni a tavalyi alapszakaszbéli teljesítményét. Szóval üres a QB szoba, csak JJ van egyelőre, kell mellé korrekt csere és lássuk mit tud az elsőkörös ifjú. Épül a csapat, eddig tetszenek az igazolások, szerintem a jövőre kell koncentrálni, Rodgers meg egy elvesztegetett évet jelenthet és csalódást ha nem jön be.

Szerintetek QB fronton - ha eltekintünk a Rodgers féle projekttől - ki jöhet szóba JJ mellé mögé? Ahogy láttuk tavaly kell egy potens csere, mert hiába az erős keret ha a vezér kidőlne.

8 hónapja
PatrickSKOL Minnesota Vikings 468
El sem hiszem, 3. körbe kaptunk kompenzációs picket! Egészen pontosan a 97. választás lesz a miénk. Így van a 2. nap is választásunk. Már ha nem mozgunk hátra, további pickekért, bár egyelőre kétlem. A szabadügynökök minősége alapján azt mondom, hogy mind az első, mind a harmadik körben egyszerűen el kell hozzuk a best projektet az adott poszton!
8 hónapja
PatrickSKOL Minnesota Vikings 468
Az a baj, hogy utál minket.
Go Vikings!
Nálatok akar játszani, ezért nem írt még alá sem a Steelershez, sem a Giantshez.

A Vikings FO-ban jelenleg nagyon látványosan az a helyzet, hogy az egyik fél (GM-HC) nem akarja JJ McCarthyt látni center mögött, a másik meg igen.
Cruyffista
Ezt azért erősnek érzem. Nekem egyértelműen JJ szagú volt nagyon ez 2025-ös szezonkezdet. Ez a Rodgers téma meg kegyetlen lenne... Tudna mit mutatni, mondani McCarthynak az tény.
8 hónapja
PatrickSKOL Minnesota Vikings 468
Elmúlt évek messze legerősebb offseasonját toljuk. Kwesi elkezdett dolgozni. Meglátjuk. Nekem szexi ez a két Coltsos fiú, nem beszélve Allenről a DL közepén, erősen felső polc ő is. Két épkézláb CB-nk is van már. Murphy resignnel és a Sasos Rodgers igazolással is.
Bynumot sajnálom.
8 hónapja
Pep71 Green Bay Packers 3 333
Rodgers helyében egyértelműen a Vikings-t választanám(persze, ha van megkeresés a Vikes-tól, Steelers-nél szvsz újabb sima bukta lenne, bár a Jets után kinézem belőle, hogy igen jól tud választani..😀). Itt viszont brutál keret, király támadó edző, ha itt sem tudna normálisan játszani, akkor tényleg abba kéne hagynia.
Pep71
Az a baj, hogy utál minket.
Go Vikings!
Akkor még 1 jel, hogy nem egy észlény(Jets választás a másik 😀 😀).
Pedig nagyon adná magát szvsz, máshol esélye nincs, hogy ne égjen be 😀 bár ennél a Jets-es bohóckodásnál nehéz jobban 😀
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
Az a baj, hogy utál minket.
Go Vikings!
Nálatok akar játszani, ezért nem írt még alá sem a Steelershez, sem a Giantshez.

A Vikings FO-ban jelenleg nagyon látványosan az a helyzet, hogy az egyik fél (GM-HC) nem akarja JJ McCarthyt látni center mögött, a másik meg igen.
8 hónapja
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 559 — Bowl Winner
Rodgers helyében egyértelműen a Vikings-t választanám(persze, ha van megkeresés a Vikes-tól, Steelers-nél szvsz újabb sima bukta lenne, bár a Jets után kinézem belőle, hogy igen jól tud választani..😀). Itt viszont brutál keret, király támadó edző, ha itt sem tudna normálisan játszani, akkor tényleg abba kéne hagynia.
Pep71
Az a baj, hogy utál minket.

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
8 hónapja
Pep71 Green Bay Packers 3 333
Rodgers helyében egyértelműen a Vikings-t választanám(persze, ha van megkeresés a Vikes-tól, Steelers-nél szvsz újabb sima bukta lenne, bár a Jets után kinézem belőle, hogy igen jól tud választani..😀). Itt viszont brutál keret, király támadó edző, ha itt sem tudna normálisan játszani, akkor tényleg abba kéne hagynia.
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
In the Vikings' organization, Kevin O'Connell's opinion carries the most weight when it comes to QB decisions. There are some very interesting conversations taking place right now. @MikeSilver
8 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 12 720
Hát ez a csoport brutál lesz gyerekek

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
The #Vikings aren’t done: They’re also closing in on a deal with two-time Pro Bowl DT Javon Hargrave and plan to sign him after his release from the #49ers is official Wednesday, sources say.
8 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 5 376
Guard Will Fries is headed to the #Vikings for five years and $88 million, sources told ESPN.
8 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 12 720
Two-time Pro Bowl defensive tackle Jonathan Allen has reached an agreement with the Vikings on a three-year, $60 million contract. The deal was negotiated by @blakebaratz of @TeamIFA.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!