Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 13 éve
Sokat keresett és sérülékeny volt mellé.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Atogwe érkezésének nagyon örülök!Allen Coleman párosnak is van legalább alternatívája.
Washingtonból miért lett ő elküldve?
több mint 13 éve
Nálam alap, hogy Jarrett SS. Egyetemen is főleg ott játszott, meg hát a stílusa is inkább oda való. Csak aztán ütközzön is nekem. Én a Syracuseról jövő UDFA Thomas szerződtetését vártam, minimum Practice Squadba egyébként.Azt úgyse hagyhattuk, hogy Jarrett legyen az egyetlen tartalék safety. Rajta kívül csak Tom Nelson, az UDFA Thomas és a sérült Anderson van.Leigazoltuk Atogwét. Részletek még nincsenek, valószínűleg 1 év, veterán minimum.BleedingGreenHűha. Múltkor nézegettem már, hogy ő most szabadügynök vagy washington játékos e. Ezek szerint Jarrett valami nagyon szar lehet.Shawn84
Atogwe inkább FS, Jarrettet meg ha van esze Castillonak akkor SS-ben próbálja, mert a FS nem ment neki tavaly. Nem voltak róla dicshimnuszok az OTA-k után, ez valamit azért mutat.
Lehet, hogy mindkét S poszton Atogwe lesz az első számú csere, kezdő szvsz akkor lehet, ha Allen/Coleman nagyon béna lesz az TC-ben/előszezonban.BleedingGreen
több mint 13 éve
Azt úgyse hagyhattuk, hogy Jarrett legyen az egyetlen tartalék safety. Rajta kívül csak Tom Nelson, az UDFA Thomas és a sérült Anderson van.Leigazoltuk Atogwét. Részletek még nincsenek, valószínűleg 1 év, veterán minimum.BleedingGreenHűha. Múltkor nézegettem már, hogy ő most szabadügynök vagy washington játékos e. Ezek szerint Jarrett valami nagyon szar lehet.Shawn84
Atogwe inkább FS, Jarrettet meg ha van esze Castillonak akkor SS-ben próbálja, mert a FS nem ment neki tavaly. Nem voltak róla dicshimnuszok az OTA-k után, ez valamit azért mutat.
Lehet, hogy mindkét S poszton Atogwe lesz az első számú csere, kezdő szvsz akkor lehet, ha Allen/Coleman nagyon béna lesz az TC-ben/előszezonban.

több mint 13 éve
Leigazoltuk Atogwét. Részletek még nincsenek, valószínűleg 1 év, veterán minimum.BleedingGreenHűha. Múltkor nézegettem már, hogy ő most szabadügynök vagy washington játékos e. Ezek szerint Jarrett valami nagyon szar lehet.
több mint 13 éve
Leigazoltuk Atogwét. Részletek még nincsenek, valószínűleg 1 év, veterán minimum.

több mint 13 éve
Eagles claimed DE Monte Taylor (6-5, 258) off waivers from the Seahawks.
több mint 13 éve
TEAM NEWS: The Eagles have agreed to terms with 2012 first-round draft selection DT Fletcher Cox on a four-year deal. (facebookrol)
több mint 13 éve
Ha végre javul a LB helyzet akkor az S poszt sem lesz annyira életbevágó...igaz sok csapat megy 2 TE vagy slot wr formációval de arra tán nálunk nem a S nek kell fellépni hanem ott lesz Kendricks meg Jordan (mert ő nálam stabil 1 csere LB)JanekHa minden kötél szakad akkor is ott van Boykin vagy Hanson akit be lehetne tenni.
több mint 13 éve
Ha végre javul a LB helyzet akkor az S poszt sem lesz annyira életbevágó...igaz sok csapat megy 2 TE vagy slot wr formációval de arra tán nálunk nem a S nek kell fellépni hanem ott lesz Kendricks meg Jordan (mert ő nálam stabil 1 csere LB)
több mint 13 éve
Safety poszt kérdéses, ja. Lehet jönni is fog még valaki, de UDFA-k között is vannak. Majd meglátjuk. Ha csak ez a poszt lenne a gyenge a védelemből, az talán nem akkora gond.Shawn84Meg N. Allen-ről jó hírek érkeznek. Év végére összekapta magát.
Itt van egy PFF-es cikk a safety helyzetről:
http://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/26/eagles-seek-safety-solution/
N. Allen-t nem igazán bírom, de talán Top10-es safety lesz az idei szezonban, ha minden jól megy.
És ha Allen kiemelkedő játékot nyújt, akkor Coleman-tól elég annyit várni, hogy nagy hibát ne kövessen el.
Meg talán Coleman se hibázott már annyit év vége felé. Igaz amit az első meccseken művelt, hát az nem nagyon volt távol a szartól.
több mint 13 éve
Safety poszt kérdéses, ja. Lehet jönni is fog még valaki, de UDFA-k között is vannak. Majd meglátjuk. Ha csak ez a poszt lenne a gyenge a védelemből, az talán nem akkora gond.az eagles honlapon dicsérték az udfa gyereket, meg ha jól emlékszem valami olyat is írtak anno, az hogy havali még nem lett kezdőnek megnevezve az neki is köszönhető... + blogon se olvastam olyan jókat haviliről, na mindegy..olvasva az ota híreket felteszem a kérdést:Havili, tutira. Már tavaly is itt volt. Az igwn... meg annyira nem jó. Egyébként is nagyon limitáltan használunk csak FB-t, de ott fontos, hogy jól kapjon el. Havili meg abban nagyon jó.
havili vagy az udfa igwenagu lesz/lehet a kezdő és ezzel a rosterre felférő FB...?!
ha már kérdés akkor mi lesz WR poszton 😊 nem tom viszünk-e hat embert a szezonra én spec. nem bánnámzsozso85
Elkapók között ugye bérelt helye van Jacksonnak, Maclinnek, Avantnak, Coopernek meg szerintem McNuttnak is. Aztán itt van még az álítólag nagyon jó Damaris Johnson, aki visszahordóként is jó, meg Mardy Gilyard, aki szintén, de eddig nem mutatott olyat hogy mindenképp be kéne tenni a keretbe. Szerintem Johnson lesz a 6. és ennyi. Fogunk 6 elkapót alkalmazni. Ez biztos.Shawn84
de a wr csoportoddal kiegyeznék 😊 (nekem hall nem hiányozna annyira)
ugyanakkor nagy kérdőjel nekem továbbra is a S poszt, a másodéves JJ-t elég jól lehúzzák mindenhol :S Colt Anderson is csak ST -ben volt kiemelkedő, de ő ugye már oda is kérdéses a sérülés miattzsozso85
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
az eagles honlapon dicsérték az udfa gyereket, meg ha jól emlékszem valami olyat is írtak anno, az hogy havali még nem lett kezdőnek megnevezve az neki is köszönhető... + blogon se olvastam olyan jókat haviliről, na mindegy..olvasva az ota híreket felteszem a kérdést:Havili, tutira. Már tavaly is itt volt. Az igwn... meg annyira nem jó. Egyébként is nagyon limitáltan használunk csak FB-t, de ott fontos, hogy jól kapjon el. Havili meg abban nagyon jó.
havili vagy az udfa igwenagu lesz/lehet a kezdő és ezzel a rosterre felférő FB...?!
ha már kérdés akkor mi lesz WR poszton 😊 nem tom viszünk-e hat embert a szezonra én spec. nem bánnámzsozso85
Elkapók között ugye bérelt helye van Jacksonnak, Maclinnek, Avantnak, Coopernek meg szerintem McNuttnak is. Aztán itt van még az álítólag nagyon jó Damaris Johnson, aki visszahordóként is jó, meg Mardy Gilyard, aki szintén, de eddig nem mutatott olyat hogy mindenképp be kéne tenni a keretbe. Szerintem Johnson lesz a 6. és ennyi. Fogunk 6 elkapót alkalmazni. Ez biztos.Shawn84
de a wr csoportoddal kiegyeznék 😊 (nekem hall nem hiányozna annyira)
ugyanakkor nagy kérdőjel nekem továbbra is a S poszt, a másodéves JJ-t elég jól lehúzzák mindenhol :S Colt Anderson is csak ST -ben volt kiemelkedő, de ő ugye már oda is kérdéses a sérülés miatt
több mint 13 éve
olvasva az ota híreket felteszem a kérdést:Havili, tutira. Már tavaly is itt volt. Az igwn... meg annyira nem jó. Egyébként is nagyon limitáltan használunk csak FB-t, de ott fontos, hogy jól kapjon el. Havili meg abban nagyon jó.
havili vagy az udfa igwenagu lesz/lehet a kezdő és ezzel a rosterre felférő FB...?!
ha már kérdés akkor mi lesz WR poszton 😊 nem tom viszünk-e hat embert a szezonra én spec. nem bánnámzsozso85
Elkapók között ugye bérelt helye van Jacksonnak, Maclinnek, Avantnak, Coopernek meg szerintem McNuttnak is. Aztán itt van még az álítólag nagyon jó Damaris Johnson, aki visszahordóként is jó, meg Mardy Gilyard, aki szintén, de eddig nem mutatott olyat hogy mindenképp be kéne tenni a keretbe. Szerintem Johnson lesz a 6. és ennyi. Fogunk 6 elkapót alkalmazni. Ez biztos.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
olvasva az ota híreket felteszem a kérdést:havili vagy az udfa igwenagu lesz/lehet a kezdő és ezzel a rosterre felférő FB...?!
ha már kérdés akkor mi lesz WR poszton 😊 nem tom viszünk-e hat embert a szezonra én spec. nem bánnám
több mint 13 éve
Félek C.Anderson már nem lesz olyan jó mint volt.Igen sajnos ez a szitu simán elképzelhető. Csakúgy mint Peters-nél.
Kegyetlen az élet az st ben szerintem nem kerül vissza már...Janek
De amíg Peters többxös dollármilliomos, addig Colt Anderson-ról ez nem igazán mondható el.
Igaz most vmi új ruha márkát akar piacra dobni UPTOP néven, lehet h azzal be fog robbanni. 😀
És Anderson tényleg csak az ST-ben játszott, igaz ott a liga egyik ha nem a legjobbja volt.
Szurkolok neki, de sztem annyi lesz, hogy IR-re rakjuk, 1 évig még fizet neki Lurie. (Több mint félmillát így is bezsebel) Jövőre RFA, addigra fel fog épülni, de ha találunk helyette más ST-sztárt, akkor esélyes h ennyi volt neki.
több mint 13 éve
Félek C.Anderson már nem lesz olyan jó mint volt.Kegyetlen az élet az st ben szerintem nem kerül vissza már...
több mint 13 éve
Asszem ezek még nem voltak:Leszerződtettünk 2 játékost, így most 89 fős a rosterünk (90 a max):
Ryan Rau (6-1, 230) LB, Ed Trotter (6-2, 275) DE.
Trotter inkább DT-t játszott az egyetemen, utsó évében lett belőle DE. DT-nek kicsi, DE-nek lassú. Dontari Poe csapattársa volt Trotter. 3 év alatt 33 TFL-a volt. Poe-nak 21,5. Jó motorja van. A Jax-hez került UDFA-ként, de nem rég cut-oták.
Szal azért sokat nem kell tőle várni. Főleg ismerve a mi DL-unkat, nem sok esélye van felkerülni a rosterre.
Boykin is nagy Vick fan volt kiskorában:
http://www.csnphilly.com/football-philadelphia-eagles/eagles-talk/Eagles-Boykin-playing-against-childhood-?blockID=723644&feedID=692
Gimis korában még QB volt és olyan akart lenni, mint Vick. Hanson-nal jól megvannak. Mind2en tudják, hogy azért szinte a kezdőcsapatba kerülését megy a harc kettejük között (Hanson esetében még lehet, hogy a rosteren maradás se biztos), de ennek ellenére ha bármi kérdése van Boykin-nak, Hanson segít neki meg minden.
Pár OTA-s hír:
- Dixon fizikailag elég jó formában van. Leadott pár kilót, ami Washburn rendszerében nem jön rosszul.
- Sajnos Jarrett nem mutat jó formát. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy veszélyt fog jelenteni Coleman-ra SS poszton.
- Damaris Johnson (UDFA, WR) továbbra is jó formát mutat. TC-ben majd elválik, hogy esélyes-e a rosterre.
Sérülések:
- Kisebb bokasérülése van Curry-nek, de a TC-re már bőven rendben kéne lennie.
- Colt Anderson a TC kezdetére biztos, hogy nem lesz bevethető állapotban, szal kinéz neki egy PUP/IR.
- Clayton-ról nem mondott semmit (vmi sérv félesége van)
- Mike Patterson pedig épülget. Majd kiderül, hogy az orvosok mit fognak mondani neki július végén.
Most július 22-ig szinte semmi. 22-én kezdődik a rookieknak a TC, 25-én pedig a veteránoknak.
több mint 13 éve
Curry életrajz: http://philly.blog.hu/2012/06/15/curry-bio_7558#more4590018BleedingGreenNagyon jó lett thx. 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Azt hiszem itt a válasz, hogy miért nincs még Cox-nak szeződése, részvét neki:Az ügynöke intézi, és már a draft óta folyamatosan tárgyalnak. Szóval részvét, de nem ez az ok. Csak maximum késlelteti kissé.
http://www.philadelphiaeagles.com/news/article-1/Cox-Returns-After-Family-Tragedy/3e8a49e8-30e8-4ee5-addf-66ab156ae360dande
több mint 13 éve
Azt hiszem itt a válasz, hogy miért nincs még Cox-nak szeződése, részvét neki:http://www.philadelphiaeagles.com/news/article-1/Cox-Returns-After-Family-Tragedy/3e8a49e8-30e8-4ee5-addf-66ab156ae360
több mint 13 éve
Vick szerint az OTA-k során DRC nyújtotta a legjobb teljesítményt a védők közül:"I think I’ve thrown three interceptions in this camp and two of them, on the same route, have been to him," Vick recalled. "... Phenomenal speed through the ball, to the ball. (Rodgers-Cromartie) is becoming a better cornerback than I think most of the guys in the league right now, and he’s still young."
A támadók közül Maclin-t emeli ki:
"Jeremy Maclin's playing out of his mind right now - had a tremendous offseason. Me and Jeremy started working three weeks after the season ended, we was working out together. He's gained some weight, his speed is exceptional."
több mint 13 éve
Shady már top20 az NFL-n futo top 100 lista alapján, mostmár top3 running back a játékos szavazás alapján 😊kzolEz szerintem senkit nem lep meg. Szerintem 2. helyen lesz.