Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 15 éve
Én ezt a gyűrűs dolgot nem értem egyszer. Senki nem beszélt róla. Másodszor: "tök más" a csapat tavalyhoz képest, Soldi leírta korábban, hogy miben -, ez persze sérülések függvényében változhat. /Mint ahogy már msot is elkezdtük halmozni a jót.../senkit nem fog ez érdekelni, ha a divízión belül nem tudok nyerni. szóval én ezzel az adjátok ide a gyűrt dologgal várnék amíg egy csoportmeccset lejátszotok. tavaly bb ide bb oda ird és mond kettő meccset tudtatok megnyerni. a másik, hogy én sztem ebben a csapatban már nemigen van puffer (talán bb igen, de ezt egyelőre senki nem tudja), és tavaly is a szezon közepén ment el a PO.gabtsimitől is vagytok Ti a favoritok ?gabtsiBelekezdhetünk megint, de 3/4. QB-vel elvertünk három 2-1-es csapatot , ebből 2 idegenben volt, ráadásul a Falcons TOP10-es, de a Titans is min TOP15. Legkevesebb kapott pont a 2 nagyon jó offense ellenére, és mindössze 2 garbage time TD... Brutális.Soldados
Ráadásul ránézésre is - értsd. aki látja most a védelmet, meg tavaly - jobbnak tűnik a D -. Az erőfitogtatást meg meghagyom nektek😛. Majd meglátjuk, mondta a vak is.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
senkit nem fog ez érdekelni, ha a divízión belül nem tudok nyerni. szóval én ezzel az adjátok ide a gyűrt dologgal várnék amíg egy csoportmeccset lejátszotok. tavaly bb ide bb oda ird és mond kettő meccset tudtatok megnyerni. a másik, hogy én sztem ebben a csapatban már nemigen van puffer (talán bb igen, de ezt egyelőre senki nem tudja), és tavaly is a szezon közepén ment el a PO.mitől is vagytok Ti a favoritok ?gabtsiBelekezdhetünk megint, de 3/4. QB-vel elvertünk három 2-1-es csapatot , ebből 2 idegenben volt, ráadásul a Falcons TOP10-es, de a Titans is min TOP15. Legkevesebb kapott pont a 2 nagyon jó offense ellenére, és mindössze 2 garbage time TD... Brutális.Soldados
ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
Ahogy Dixont sem szabad bántani a teljesítményéért, úgy szvsz Batchet sem. 3/4. QB-ról beszélünk, ahhoz képest nagyon is jók voltak mindketten.Ja, ez így korrekt. Mindketten hozták azt, amit elvárható volt tőlük. Voltak hibáik, de alapvetően megoldották, hogy nem ment el rajtuk a meccs.
A lényeg, hogy a Ravens ellen nem szabad 2 picket dobni, mert az nem fog beleférni. A Madarak akármennyire is egy jobb középcsapat benyomását keltik, ellenünk tuti felszívják magukat és eddigi legjobbjukat fogják hozni, így nekünk is ezt kell tenni.Soldados
Kiváncsi vagyok BB mit fog mutatni, ha visszatér. Szvsz van rá esély hogy nem lesz rögtön jó formában.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 15 éve
mitől is vagytok Ti a favoritok ?gabtsiBelekezdhetünk megint, de 3/4. QB-vel elvertünk három 2-1-es csapatot , ebből 2 idegenben volt, ráadásul a Falcons TOP10-es, de a Titans is min TOP15. Legkevesebb kapott pont a 2 nagyon jó offense ellenére, és mindössze 2 garbage time TD... Brutális.
Sztem 10-ből 9 szakértő egyértelműen a Steelers-t jelölné meg a divízió esélyesének. Impresszív erődemonstráció volt ez a 3 meccs.
Lépéshátrányban semmiképpen nem kerülünk, épp ezért hatalmas öröm a 3-0 és a 2 nagy rivális 1-1 botlása. BB mindenképpen úgy veheti át a stafétát, hogy nem vagyunk hátrányban.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
mitől is vagytok Ti a favoritok ?
ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
kíváncsi leszek mire mentek a hollókkal. mert jó meg szép ez a 3:0, de ha divízión belül nem tudtok nyerni akkor max wild cardra izgulhattok. arra meg lesznek könnyebb sorsolással küzdők is.Senkitől nincs félnivalónk, a csoportban - most már - mi vagyunk a favoritok, ez kb egyértelmű. Aschedule egyáltalán nem oly brutális, mint mondjuk 2008-ban szvsz.
tavaly 2-t nyertetek jól rémlik ? idén egy ehhez hasonló nem fér bele, és a barnákat sem lehet már kézlegyintéssel elintézni, mégha a másik3 előrébb is tart. szóval egy vereséggel hétvégén lépéshátrányba kerülhettek, röfi ide v oda. :aligvárom:gabtsi
4-2-nél nem lesz rosszabb a divmérlegünk. Ez a mostani meccs pedig bónusz. Ha nincs meg, az se gáz, 3-1 csodás erre a 4 meccsre, ha megvan, akkor mi vagyunk a team to beat az egész AFC-ben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
kíváncsi leszek mire mentek a hollókkal. mert jó meg szép ez a 3:0, de ha divízión belül nem tudtok nyerni akkor max wild cardra izgulhattok. arra meg lesznek könnyebb sorsolással küzdők is.tavaly 2-t nyertetek jól rémlik ? idén egy ehhez hasonló nem fér bele, és a barnákat sem lehet már kézlegyintéssel elintézni, mégha a másik3 előrébb is tart. szóval egy vereséggel hétvégén lépéshátrányba kerülhettek, röfi ide v oda. :aligvárom:
ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
3 van: KC, CHI, PIT.http://fanrankings.nfl.com/results/expertsNyilvánvalóan a 3-0-nak szól, amiből van 2 csapat ugye. Nagy jelentősége nincs az ilyen besorolásoknak, főleg az első 3 hét után. Én nem szoktam túl sokat foglalkozni ezekkel.kishaszi
Elég durva, 6-ból 5-en minket tettek 1. helyre, amit kicsit túlzásnak vélek. Előbb szeretném látni Bennel a csapatot. Mondjuk azt sem értem, hogy a Ravens mit keres a Cincy előtt...Soldados
Ezek csak érdekességek, de én túlzónak tartom, még ha nyilván a 3/4. QB-bal elért 3-0-ának is szól. Mint mondtam, előbb látni akarom BB-vel a csapatot.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
http://fanrankings.nfl.com/results/expertsNyilvánvalóan a 3-0-nak szól, amiből van 2 csapat ugye. Nagy jelentősége nincs az ilyen besorolásoknak, főleg az első 3 hét után. Én nem szoktam túl sokat foglalkozni ezekkel.
Elég durva, 6-ból 5-en minket tettek 1. helyre, amit kicsit túlzásnak vélek. Előbb szeretném látni Bennel a csapatot. Mondjuk azt sem értem, hogy a Ravens mit keres a Cincy előtt...Soldados
Én sokkal kevésbé értem a Colts relatíve alacsony helyét. PM-nek megint hasmenése van, és olyankor megállíthatlanok szinte
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
http://fanrankings.nfl.com/results/expertsElég durva, 6-ból 5-en minket tettek 1. helyre, amit kicsit túlzásnak vélek. Előbb szeretném látni Bennel a csapatot. Mondjuk azt sem értem, hogy a Ravens mit keres a Cincy előtt...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Mikor is edzhet újra csapattal BB? Már a bye hetében? Az újboli összeszokás, ritmusfelvétel miatt kérdezem.ChrisdolRavens meccs után rögtön.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Mikor is edzhet újra csapattal BB? Már a bye hetében? Az újboli összeszokás, ritmusfelvétel miatt kérdezem.
több mint 15 éve
Harrison pont ezt mondta most, hogy csak egy fogaskerék Ben is a csapatban. Amúgy meg brómot a kurva reggeli teájába.One more game, at home Sunday against their most bitter rivals, the Baltimore Ravens, and the Steelers can turn the offense back over to Roethlisberger. Whether they are 4-0 or 3-1, they will pass it on as a special gift to a man who could have stolen their season.úgy tudja Ben megháláni ezt a csapatnak, ha az elkövetkezőkben 100%-ig a feladatára koncentrál és a farkát lejegeli egy időre.
That, however, is not how they see it.
"Just because Ben isn't there, he's not the whole team," linebacker James Harrison said. "He's a big part of this team, no question, but he's not the whole team. He's not going to determine if we win or lose a game. It may be something that may be a contributing factor, but the next guy in line is just a starter in waiting, and that's how we look at everything."kishaszi
De sztem nem lesz több baromsága, leesett neki h nem érinthetetlen istenkirály.Chrisdol
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
Én félek egy kicsit attól, hogy ha visszatér BB, akkor a csapat túlontúl megnyugszik. Végül is ha belegondoltok, az egész offseasonben azt hallották, hogy jajj, mi lesz BB nélkül, csak ússzák meg 2-2vel, stb. Ehhez képest a D# úgy felszívta magát, mint talán még 2008-ban sem és az O-ből sem lehet senki sem elmarasztalni eddig (Bár Moore-tól és főleg Millertől sokkal többet várok, de ők sem kritikán aluliak).Mondjuk Moore és Miller szerintem nagyon függ BB-től, bár Miller esetében ez inkább edzői dolog szvsz. Szerintem lehetne többet játszani Millerre gyengébb kezű irányítóinkkal is, mert biztos kezű. Számomra furi is a dolog-
Szóval remélem Tomlinék tudatosítani fogják a srácokban, hogy attól, hogy visszatér a vezér még ugyanúgy oda kell tenni magukat, ahogy eddig.Szokol
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
😀 😀 😀One more game, at home Sunday against their most bitter rivals, the Baltimore Ravens, and the Steelers can turn the offense back over to Roethlisberger. Whether they are 4-0 or 3-1, they will pass it on as a special gift to a man who could have stolen their season.Woodley is kemény 😊:
That, however, is not how they see it.
"Just because Ben isn't there, he's not the whole team," linebacker James Harrison said. "He's a big part of this team, no question, but he's not the whole team. He's not going to determine if we win or lose a game. It may be something that may be a contributing factor, but the next guy in line is just a starter in waiting, and that's how we look at everything."kishaszi
"That's our mindset, to go out and play hard each and every game; 3-0, that's small. A season is 16-0. I mean, you have to aim high.
"When Ben went down, everybody felt like the Pittsburgh Steelers would be down a little bit. But I think a lot of people forgot what kind of defense we play here.
"We're going to continue to play at a high level. When Ben comes back, he's going to take care of the offensive side of the ball, and we're going to continue to take care of the defensive side of the ball. The defense takes care of the defense and the offense takes care of the offense. We never worry about the offense out there. All we need for the offense to do is put a few points on the board and we'll take care of the rest."Soldados
több mint 15 éve
Én félek egy kicsit attól, hogy ha visszatér BB, akkor a csapat túlontúl megnyugszik. Végül is ha belegondoltok, az egész offseasonben azt hallották, hogy jajj, mi lesz BB nélkül, csak ússzák meg 2-2vel, stb. Ehhez képest a D# úgy felszívta magát, mint talán még 2008-ban sem és az O-ből sem lehet senki sem elmarasztalni eddig (Bár Moore-tól és főleg Millertől sokkal többet várok, de ők sem kritikán aluliak).Szóval remélem Tomlinék tudatosítani fogják a srácokban, hogy attól, hogy visszatér a vezér még ugyanúgy oda kell tenni magukat, ahogy eddig.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
One more game, at home Sunday against their most bitter rivals, the Baltimore Ravens, and the Steelers can turn the offense back over to Roethlisberger. Whether they are 4-0 or 3-1, they will pass it on as a special gift to a man who could have stolen their season.úgy tudja Ben megháláni ezt a csapatnak, ha az elkövetkezőkben 100%-ig a feladatára koncentrál és a farkát lejegeli egy időre.
That, however, is not how they see it.
"Just because Ben isn't there, he's not the whole team," linebacker James Harrison said. "He's a big part of this team, no question, but he's not the whole team. He's not going to determine if we win or lose a game. It may be something that may be a contributing factor, but the next guy in line is just a starter in waiting, and that's how we look at everything."kishaszi
De sztem nem lesz több baromsága, leesett neki h nem érinthetetlen istenkirály.
több mint 15 éve
One more game, at home Sunday against their most bitter rivals, the Baltimore Ravens, and the Steelers can turn the offense back over to Roethlisberger. Whether they are 4-0 or 3-1, they will pass it on as a special gift to a man who could have stolen their season.Woodley is kemény 😊:
That, however, is not how they see it.
"Just because Ben isn't there, he's not the whole team," linebacker James Harrison said. "He's a big part of this team, no question, but he's not the whole team. He's not going to determine if we win or lose a game. It may be something that may be a contributing factor, but the next guy in line is just a starter in waiting, and that's how we look at everything."kishaszi
"That's our mindset, to go out and play hard each and every game; 3-0, that's small. A season is 16-0. I mean, you have to aim high.
"When Ben went down, everybody felt like the Pittsburgh Steelers would be down a little bit. But I think a lot of people forgot what kind of defense we play here.
"We're going to continue to play at a high level. When Ben comes back, he's going to take care of the offensive side of the ball, and we're going to continue to take care of the defensive side of the ball. The defense takes care of the defense and the offense takes care of the offense. We never worry about the offense out there. All we need for the offense to do is put a few points on the board and we'll take care of the rest."

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
One more game, at home Sunday against their most bitter rivals, the Baltimore Ravens, and the Steelers can turn the offense back over to Roethlisberger. Whether they are 4-0 or 3-1, they will pass it on as a special gift to a man who could have stolen their season.That, however, is not how they see it.
"Just because Ben isn't there, he's not the whole team," linebacker James Harrison said. "He's a big part of this team, no question, but he's not the whole team. He's not going to determine if we win or lose a game. It may be something that may be a contributing factor, but the next guy in line is just a starter in waiting, and that's how we look at everything."
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Nem tudom, hogy volt-e már 😀http://www.nfl.com/videos/nfl-top-5-catches/09000d5d81adee95/Week-3-Top-5-catches?module=HP_video
Wallace elkapása bent van a top 5 elkapásban a 3. héten. 😊
több mint 15 éve
A végét ellazázta, amikor már kilóméterrel vezettünk. Egyrészt a Ravens ellen ilyen nem lesz, tehát mentálisan se lesz ilyen tényező, másrészt simán nyögvenyelős, kevés pontos meccsre számítok.- A Hollók akkor is harapnak, amikor éppenséggel le vannak sajnálva- Ne feledjük, ennél azért sokkal jobban összeállt támadóegységgel is mindig szenvedtünk ellenük, és mindig kellett a D playmaker teljesítménye is a sikerhez. Tovább nem vagyok nyugodt ami a futás elleni védelmet jelenti...Ja igen, amikor gyakorlatilag 10 méterről az ellenfél kezébe passzolta a labdát. Át akarta ívelni a védő felett, mert mögötte állt az elkapó, csak nem jött össze.Viszont két erősebb védelem ellen nem dobott egy int-et sem, az sem mindegy!SzokolEgyet dobott a Falcons ellen é az csúnya INT volt. Ettől függetlenül én is inkább Dixon párti vagyok, de ez most lényegtelen, mert Dixon harcképtelen.
Tomlin sztem kedd-szerda magasságában jelenti be, hogy Lefty vagy Batch kezd a Ravens ellen.Soldados
Lényeg a lényegben: jó volt Batch, de ami belefért a TB ellen, nem fog beleférni a Ravens ellen. Sokkal koncentráltabb játékra lesz szükség a hét végén!Szokol
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 15 éve
Ahogy Dixont sem szabad bántani a teljesítményéért, úgy szvsz Batchet sem. 3/4. QB-ról beszélünk, ahhoz képest nagyon is jók voltak mindketten.A lényeg, hogy a Ravens ellen nem szabad 2 picket dobni, mert az nem fog beleférni. A Madarak akármennyire is egy jobb középcsapat benyomását keltik, ellenünk tuti felszívják magukat és eddigi legjobbjukat fogják hozni, így nekünk is ezt kell tenni.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Hát ha ezt megismétli Batch a Ravens ellen is, akkor én rohadt elégedett leszek 😀Ez a Ravens meg majdnem kikapott a Brownstól... Szerintem is favoritok vagyunk, alig várom már a vasárnapot.
több mint 15 éve
Ja igen, amikor gyakorlatilag 10 méterről az ellenfél kezébe passzolta a labdát. Át akarta ívelni a védő felett, mert mögötte állt az elkapó, csak nem jött össze.Egyet dobott a Falcons ellen é az csúnya INT volt. Ettől függetlenül én is inkább Dixon párti vagyok, de ez most lényegtelen, mert Dixon harcképtelen.Dixon futás közben sérült meg, szerencse, hogy ő vigyázott magára.Viszont két erősebb védelem ellen nem dobott egy int-et sem, az sem mindegy!Szokol
Leftwich ott volt a padon, tudott volna játszani.
Dixon egyszer sem tudta a red zone-ban td-re vezetni a csapatot.
Nem csak a statok vannak ellened szerintem.Tibi76
Tomlin sztem kedd-szerda magasságában jelenti be, hogy Lefty vagy Batch kezd a Ravens ellen.Soldados
Lényeg a lényegben: jó volt Batch, de ami belefért a TB ellen, nem fog beleférni a Ravens ellen. Sokkal koncentráltabb játékra lesz szükség a hét végén!
több mint 15 éve
Nagyon szép győzelem ismét csak gratulálni lehet a csapatnak.A védelem nagyon állat volt, iszonyatosan tetszett Keisel TD-je. 😀 😀 😀
A futás szépen működött. A O fal nem volt rossz (nem kapott sacket Batch azért az nem semmi. Illetve Ward TD-énél is szépen fokták a Tampa D-t)
Negatívom egyedül nekem Batch volt, igaz egy 4. számú irányítótól jó volt a teljesítmény, csak az a baj nagyon nem akartam látni a 4. számút.......
Ravens ellen remélem Lefty kezd, azért ő is sokkal megbízhatóbb mint az öreg Charlie.