Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 8 éve
Én most nem értem. Akkor a nyuszikát vagy a farkast igazoljuk le a falba?😊
Medvepapa
Rendőrt kihívják késő este, hogy a szomszédban éktelen házi buli megy. Becsönget, fiatal csávó nyit ajtót, kezében vodkás üveggel, szájában spanglival.
-Szüleid itthon vannak?
-Szerinted?
Nyulatok falkányi.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
Én most nem értem. Akkor a nyuszikát vagy a farkast igazoljuk le a falba?
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
"Ne keverjük a szezont a fazonnal. Ez a Romos hasonlat pl full abszurd. Az a fal bizony a liga egyik legjobbja, ott a Romo féle durability volt a probléma."
Nem azt mondtam, hogy nem a liga egyik legjobbja csak azt, hogy így is simán összetörték mögötte az irányítót.
"Az, meg hogy beégnek top T prospectek mióta újdonság? Ettől még draftolnak top10-ben olyaokat, akik frencsájz játékossá válhatnak. Lásd pl Tennessee."
Nincs benne újdonság csak arra céloztam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jó játékost fogsz kifogni, amellett, hogy irdatlan mennyiségű picket kellet volna feladni egy 15 - 20 helyes feltradehez.
"Látták, hogy Russ mennyire mobilis, megnyújtja a playeket, így sz@rtak a jó falba, inkább D# nehézzé tették a csapatot."
Ez teljesen meglepő egy védelmi guru vezetőedzővel.😊
A másik, hogy mindenki csak a passprot alapján nézi a falat miközben a futás blokkolás is fontos már pedig a tavalyi évig a futás top 5 volt kb. 4 éven keresztül. Nyilván ebben óriási szerepe volt Lynchnek, de valamit azért csak hozzá tett az OL.
Cable egyébként pályafutása során soha nem rakott össze top 20 - as falat pass protection - ban, szóval óriási javulásra senki ne számítson.😀 Ebben azért már lehet felkészültségbeli gondokat keresni, de ha PC ezzel együtt tud élni akkor az az ő dolga. Mi legfeljebb dühöngünk.
undisputedly
több mint 8 éve
quote=undisputedly]Ne keverjük a szezont a fazonnal. Ez a Romos hasonlat pl full abszurd. Az a fal bizony a liga egyik legjobbja, ott a Romo féle durability volt a probléma.[de amúgy ki tiltotta meg Schneidernek(btw továbbra is fenntartom, hogy SF-ben és SEA-ban Scotty Mac volt az építész zseni aki összerakta az SB/PO gárdákat) hogy feljebb draftoljon akár.Senki azt leszámítva, hogy 2012 óta a Top 20 - nak a közelébe se voltak és 10 - 15 helyett kellett volna feljebb menni ami horror árba került volna pickek tekintetében és még akkor se biztos, hogy bejön. Lásd Jags, Chiefs beégéseit a Top 3(!!!) Tackle húzásokkal(ha jól emlékszem). Ráadásul Romo is valahogy rendszeresen IR - en végezte az idényeit az elit fal ellenére. Azt elismerem a tavalyi évet rohadtul elcseszték Schneiderék az OL - al, de előtte azért legalább közepes falakat összeraktak.
addig csak szerecsenmosdatás ez a dehát nincs is aki OL-t játszana. nagy ívben tett arra, hogy legyen akár egy közepes fal.
petey
A Scot McCloughan megjegyzésed jogos, kivéve, ha Carrollék húznak valami óriásit az idei drafton.😛
Tessu
Az, meg hogy beégnek top T prospectek mióta újdonság? Ettől még draftolnak top10-ben olyaokat, akik frencsájz játékossá válhatnak. Lásd pl Tennessee. De mondok egy nagyon meredeket. Top20 picken kívül is lehet megfelelő OL-t találni, csak nekünk ehhez nincs érzékünk. Vagy a rendszerünk nem működik.
Én az OL kapcsán eljutottam az abszolút kételkedés szintjére. Mindent és mindenkit megkérdőjelezek akinek köze van hozzá. JS/PC/Cable/scoutok stb.
A lenti JS nyiléatkozat bizonyítja, hogy igazak a vélelmezett teóriák. Látták, hogy Russ mennyire mobilis, megnyújtja a playeket, így sz@rtak a jó falba, inkább D# nehézzé tették a csapatot. Kiderült, hogy ez így nem megoldás. Megpróbáltunk még egy évet lenyomni így, most sem ment. Ennyiből már JS-nek és a többieknek is ki kell derülnie, hogy rendszer szintű a probléma és teljes OL szemléletváltás kell. (aka nem ilyen Odhiambo emberkéket meg 5. csapatos swing T-ket kellene keretbe tenni)
[/quote]Meg ugye azt is tudjuk, hogy:
- a Seattlenek tilos felmenni drafton,
- a tapasztalat is azt bizonyítja, hogy jobb bolt elcserélni az első kört más frencsájzoknál bizonyított jáékosokért;
- ha van is Top 5 OL húzásod, az magától nő.
Csak azt nem értem, hogy ha ilyen nehéz a feladat -hozzáteszem egy Maxwell I-IV egyenlet helyes megoldása is ugyanúgy nehéz feladat annak, aki nem ért hozzá, mint egy szelep-szárszimering csere, vagy hidegburkolás. Szóval, ha ennyire nehéz, és már volt egy glorious középszerű fal, akkor miért nem súlyponti kérdés annak az összetartása.
Miért fontosabb pl., hogy 10 Corner legyen a keretben, vagy a gyakorló csapatban.
És el is jutunk a rendszerszintű problémához (szerintem Te is erre utalsz részben), illetve az általam víziónak, meg képességnek nevezett témához.
Volt egy -szerintem- aranyos story, a Kretén egyik korai számában a nyuszikáról, és a farkasról.Ezt mai napig emlegetem, amikor valamelyik kollegám nagyon nem kezeli a helyén a tanult, képességet, és a zsigeri tehetséget...
Szóval, a farkas nagyon berúgott, tántorgott haza az erdőben, és közben nagyon csúnyákat mondott a rókára, a mókusra, és mindekére, aki az útjába került. A nyuszika nem bírta ezt, és visszaszólt. A farkas kiröhögte a nyuszikát, de az csak nem hagyta abba. Addig-addig mondta nyuszika a magáét, míg a farkas jól megverte, kikötötte a fához, és wc pumpát húzott a szájára. (nem tudjuk honnan szerezte)
Nyuszika ezt nem viselte, és elvonult a hegyekbe, ahol....
...éveken át edzette magát,
...templomot épített testéből,
...számos gyilkos harcmodort tanult az igazi mesterektől.
Mikor már egy tanítvány sem volt méltó ellenfele lehetett, visszatért az erdőbe.
Eközben a farkas ivott, kergette a farkas-lányokat, nem fizetett tartásdíjat, szart a világra. Egyik tivornyájáról tartott haza, amikor a tisztáson már várta a nyúl, és csak ennyit mondott. "Emlékszel, itt aláztál meg, itt kötöztél ki a fához, de most eljött a törlesztés ideje, most megfizetsz mindenért" (Nyuszika nyilván nem értette meg, hogy aki törleszt az fizet, tehát ő semmiképpen sem törleszt, ha a farkas fizet-később fény derül a freudi elszólásra).
Ezzel minden tudását beleadva nekirontott a farkasnak. Heroikus küzdelem kezdődött, majd ért véget másodpercek alatt. A farkas ezt követően kikötözte nyuszikát a fához és egy egész piszoárt húzott a fejére (nem tudjuk honnan szerezte).
Hogy hogyan, és miért történhetett, az e mese tanulsága. Hát csak azért esett így, mert a farkas egy farkas, nyuszika meg csak egy kigyúrt nyúl.
Jó éjszakát gyerekek! m.cdn.blog.hu/va/varazslatosmesefilmek/image/Mesefilmek%20k%c3%a9pekben/TV%20maci%20k%c3%a9pek/Tv%20maci%20(1).jpg
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Ne keverjük a szezont a fazonnal. Ez a Romos hasonlat pl full abszurd. Az a fal bizony a liga egyik legjobbja, ott a Romo féle durability volt a probléma.[de amúgy ki tiltotta meg Schneidernek(btw továbbra is fenntartom, hogy SF-ben és SEA-ban Scotty Mac volt az építész zseni aki összerakta az SB/PO gárdákat) hogy feljebb draftoljon akár.Senki azt leszámítva, hogy 2012 óta a Top 20 - nak a közelébe se voltak és 10 - 15 helyett kellett volna feljebb menni ami horror árba került volna pickek tekintetében és még akkor se biztos, hogy bejön. Lásd Jags, Chiefs beégéseit a Top 3(!!!) Tackle húzásokkal(ha jól emlékszem). Ráadásul Romo is valahogy rendszeresen IR - en végezte az idényeit az elit fal ellenére. Azt elismerem a tavalyi évet rohadtul elcseszték Schneiderék az OL - al, de előtte azért legalább közepes falakat összeraktak.
addig csak szerecsenmosdatás ez a dehát nincs is aki OL-t játszana. nagy ívben tett arra, hogy legyen akár egy közepes fal.
petey
A Scot McCloughan megjegyzésed jogos, kivéve, ha Carrollék húznak valami óriásit az idei drafton.😛
Tessu
Az, meg hogy beégnek top T prospectek mióta újdonság? Ettől még draftolnak top10-ben olyaokat, akik frencsájz játékossá válhatnak. Lásd pl Tennessee. De mondok egy nagyon meredeket. Top20 picken kívül is lehet megfelelő OL-t találni, csak nekünk ehhez nincs érzékünk. Vagy a rendszerünk nem működik.
Én az OL kapcsán eljutottam az abszolút kételkedés szintjére. Mindent és mindenkit megkérdőjelezek akinek köze van hozzá. JS/PC/Cable/scoutok stb.
A lenti JS nyiléatkozat bizonyítja, hogy igazak a vélelmezett teóriák. Látták, hogy Russ mennyire mobilis, megnyújtja a playeket, így sz@rtak a jó falba, inkább D# nehézzé tették a csapatot. Kiderült, hogy ez így nem megoldás. Megpróbáltunk még egy évet lenyomni így, most sem ment. Ennyiből már JS-nek és a többieknek is ki kell derülnie, hogy rendszer szintű a probléma és teljes OL szemléletváltás kell. (aka nem ilyen Odhiambo emberkéket meg 5. csapatos swing T-ket kellene keretbe tenni)
Szerkesztette: undisputedly
több mint 8 éve
Azt elismerem a tavalyi évet rohadtul elcseszték Schneiderék az OL - al, de előtte azért legalább közepes falakat összeraktak.Drew Nowak likes this.
Tessu
több mint 8 éve
[de amúgy ki tiltotta meg Schneidernek(btw továbbra is fenntartom, hogy SF-ben és SEA-ban Scotty Mac volt az építész zseni aki összerakta az SB/PO gárdákat) hogy feljebb draftoljon akár.Senki azt leszámítva, hogy 2012 óta a Top 20 - nak a közelébe se voltak és 10 - 15 helyett kellett volna feljebb menni ami horror árba került volna pickek tekintetében és még akkor se biztos, hogy bejön. Lásd Jags, Chiefs beégéseit a Top 3(!!!) Tackle húzásokkal(ha jól emlékszem). Ráadásul Romo is valahogy rendszeresen IR - en végezte az idényeit az elit fal ellenére. Azt elismerem a tavalyi évet rohadtul elcseszték Schneiderék az OL - al, de előtte azért legalább közepes falakat összeraktak.
addig csak szerecsenmosdatás ez a dehát nincs is aki OL-t játszana. nagy ívben tett arra, hogy legyen akár egy közepes fal.
petey
A Scot McCloughan megjegyzésed jogos, kivéve, ha Carrollék húznak valami óriásit az idei drafton.😛
több mint 8 éve
-A Pats szurkolók alapértelmezésben a csapatuktól nincsenek elájulva. 😊Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.A Pats nyilván más, de azért sokszor az ő szurkolóik sem voltak elájulva a teljesítményüktől.
TGA
Tessu
tomi-tomi
Solder Draft 😊
3T kommentje... ezt most a Pats fanok nem fogják érteni... 😊
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Senki - és én is úgy gondolom, hogy az öreg mellett Scotty volt a nagy koponya. Lehet, hogy használt mutatókat ő is, nincs is ezzel baj, de szerintem neki volt úgynevezett víziója is.de amúgy ki tiltotta meg Schneidernek(btw továbbra is fenntartom, hogy SF-ben és SEA-ban Scotty Mac volt az építész zseni aki összerakta az SB/PO gárdákat) hogy feljebb draftoljon akár.Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.A Dallas azért bele tett néhány első körös top20 picket a falába amennyire én tudom. A Pats nyilván más, de azért sokszor az ő szurkolóik sem voltak elájulva a teljesítményüktől.
TGA
Egyébként Schneidernek sok mindenben igaza van és az OL és DL játékosok közötti atlétikus különbségek kezdenek riasztóvá válni. Például az idei drafton ezt látni:
"There are only three offensive lineman scoring a 3.00 in TEF:
Forrest Lamp — 3.23
Nico Siragusa — 3.13
Garett Bolles — 3.00
In comparison, there are 30 (thirty) defensive linemen scoring at least a 3.00. "
Teljes cikk: seahawksdraftblog.com/sunday-notes-combine-reveals-sensational-d-line-class
A TEF formuláról: seahawksdraftblog.com/introducing-the-trench-explosion-formula-tef
Tessu
addig csak szerecsenmosdatás ez a dehát nincs is aki OL-t játszana. nagy ívben tett arra, hogy legyen akár egy közepes fal.
petey
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
de amúgy ki tiltotta meg Schneidernek(btw továbbra is fenntartom, hogy SF-ben és SEA-ban Scotty Mac volt az építész zseni aki összerakta az SB/PO gárdákat) hogy feljebb draftoljon akár.Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.A Dallas azért bele tett néhány első körös top20 picket a falába amennyire én tudom. A Pats nyilván más, de azért sokszor az ő szurkolóik sem voltak elájulva a teljesítményüktől.
TGA
Egyébként Schneidernek sok mindenben igaza van és az OL és DL játékosok közötti atlétikus különbségek kezdenek riasztóvá válni. Például az idei drafton ezt látni:
"There are only three offensive lineman scoring a 3.00 in TEF:
Forrest Lamp — 3.23
Nico Siragusa — 3.13
Garett Bolles — 3.00
In comparison, there are 30 (thirty) defensive linemen scoring at least a 3.00. "
Teljes cikk: seahawksdraftblog.com/sunday-notes-combine-reveals-sensational-d-line-class
A TEF formuláról: seahawksdraftblog.com/introducing-the-trench-explosion-formula-tef
Tessu
addig csak szerecsenmosdatás ez a dehát nincs is aki OL-t játszana. nagy ívben tett arra, hogy legyen akár egy közepes fal.
több mint 8 éve
A Pats szurkolók alapértelmezésben a csapatuktól nincsenek elájulva. 😊Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.A Pats nyilván más, de azért sokszor az ő szurkolóik sem voltak elájulva a teljesítményüktől.
TGA
Tessu
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.A Dallas azért bele tett néhány első körös top20 picket a falába amennyire én tudom. A Pats nyilván más, de azért sokszor az ő szurkolóik sem voltak elájulva a teljesítményüktől.
TGA
Egyébként Schneidernek sok mindenben igaza van és az OL és DL játékosok közötti atlétikus különbségek kezdenek riasztóvá válni. Például az idei drafton ezt látni:
"There are only three offensive lineman scoring a 3.00 in TEF:
Forrest Lamp — 3.23
Nico Siragusa — 3.13
Garett Bolles — 3.00
In comparison, there are 30 (thirty) defensive linemen scoring at least a 3.00. "
Teljes cikk: seahawksdraftblog.com/sunday-notes-combine-reveals-sensational-d-line-class
A TEF formuláról: seahawksdraftblog.com/introducing-the-trench-explosion-formula-tef
több mint 8 éve
Tehat nyiltan kimondja, hogy a joszerencsere bizta a Qb epseget. Mindezt tervszeruen. Gratulalok.Fogd a pénzt...és fuss.
undisputedly
több mint 8 éve
Én sokáig Kábelre haragudtam a fal miatt, aztán Carrollra.... Utóbbi esetében magam sem hittem el, hogy egy ekkora koponya, ennyire el tudja így kúrni.Tehat nyiltan kimondja, hogy a joszerencsere bizta a Qb epseget. Mindezt tervszeruen. Gratulalok.Így van.Ha eddig kérdés lett volna:Mi tudjuk csak igazán mennyire nem mindegy!
www.instagram.com/p/BRJhRf4AVSO/
TGA
garrett27
Junior GM-ünk az alábbiakkal volt képes meglepni bennünket.
profootballtalk.nbcsports.com/2017/03/01/john-schneider-finding-offensive-linemen-is-hard-just-look-at-us/
www.youtube.com/watch?v=Ntanv10we4M
TGA
undisputedly
Kábelről is túl sokan mondják, hogy korszakos zseni, és hogy engem is megtanítana Centert játszani pár hét alatt. Ennyien nem lehetnek balfaszok.
És íme itt a magyarázat...
Pít pont jól mondja, vannak, akiknek sikerült falat építeni. Patriotsnak rendszeresen van fala, Dallasnak korszakos falai vannak. Ninersnél is láttunk jó falat nem is olyan rég, sőt baszod nekünk is volt még egy évtizede jó falunk.
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Tehat nyiltan kimondja, hogy a joszerencsere bizta a Qb epseget. Mindezt tervszeruen. Gratulalok.Így van.Ha eddig kérdés lett volna:Mi tudjuk csak igazán mennyire nem mindegy!
www.instagram.com/p/BRJhRf4AVSO/
TGA
garrett27
Junior GM-ünk az alábbiakkal volt képes meglepni bennünket.
profootballtalk.nbcsports.com/2017/03/01/john-schneider-finding-offensive-linemen-is-hard-just-look-at-us/
www.youtube.com/watch?v=Ntanv10we4M
TGA
több mint 8 éve
Így van.Ha eddig kérdés lett volna:Mi tudjuk csak igazán mennyire nem mindegy!
www.instagram.com/p/BRJhRf4AVSO/
TGA
garrett27
Junior GM-ünk az alábbiakkal volt képes meglepni bennünket.
profootballtalk.nbcsports.com/2017/03/01/john-schneider-finding-offensive-linemen-is-hard-just-look-at-us/
www.youtube.com/watch?v=Ntanv10we4M
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Ha eddig kérdés lett volna:Mi tudjuk csak igazán mennyire nem mindegy!
www.instagram.com/p/BRJhRf4AVSO/
TGA
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 8 éve
Ha eddig kérdés lett volna:Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
a tavalyi Sweezy és tegnapi Duvernay-Tardif dealek után OG-t biztos nem fogunk normálisat hozni. De LT-t én azért megfiztetnék továbbra is.
több mint 8 éve
2 db 3. körös kompenzációt kaptunk. Az egyikkel szinte biztos a lemozgás.Nagyon jó!
The Seahawks head into the 2017 draft, which takes place April 27-29 in Philadelphia, with seven picks: their first-rounder (26th overall), second (58), third (90), third (102), third (106), sixth (210), and seventh (226).
Medvepapa
Mozogni is lehet majd velük pár 4-5.körösért
De az se baj ha jön 4db (közel) top100 as játékos
több mint 8 éve
2 db 3. körös kompenzációt kaptunk. Az egyikkel szinte biztos a lemozgás.The Seahawks head into the 2017 draft, which takes place April 27-29 in Philadelphia, with seven picks: their first-rounder (26th overall), second (58), third (90), third (102), third (106), sixth (210), and seventh (226).
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
Általában kilenc OL kerettag fér bele az 53-ba: ha Brittet, a cseréjeként Huntot, Glowinskit, Ifedit és Okungot biztos bekerülőnek tekinthetnénk, a maradék négy helyért meg megversenyeztetnék Fantot, Gilliamet, Giacominit, Odhiambot, Pericakot, Sowellt és két újoncot (egy UDFA vagy hátsóbb körös guard, egy tackle előbbről), akkor abból különösebb költés nélkül összejöhetne egy olyan fal, ami Wilsonnak épp elég ahhoz, hogy varázsolni tudjon, és még némi mélysége is van.
Szerkesztette: tejbegrrr!!!
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 8 éve
"A year after negotiating his own deal in free agency, Broncos offensive tackle and former first-round pick Russell Okung finds himself back on the market. According to NFL Network Insider Ian Rapoport, the Broncos have declined to pick up the option on Okung's contract. His initial deal was essentially a one-year, $5 million pact with an option for a four-year, $48 million agreement"úgy nézki a jóöreg Giacomini is elérhető lesz 😉
Nagyon büszke volt magára, hogy milyen jó dealt tárgyalt ki magának, de azt gondolom, mindenki számára egyértelmű volt, hogy a Denver (főleg az előző szezon végi cap helyzetben) nem fog neki egy zsák pénzt adni ezt követően.
Korábban is az OL legbiztosabb pontja volt nálunk, örülnék a visszatérésnek, a távozása után a leggyengébb poszt lett az LT.
Még egy erős RT kellene rajta kívül és egész jó kis fal lehetne ebből. Glowinski hoz egy átlagos szintet, Britt bevált centerként, Ifedi rookieként sok hibával játszott, de láttunk tőle elég brutál playeket, simán fejlődhet még és konzisztensebbé válhat a játéka.
Nadal17
(de amugy a szezon utolsó negyedére Gilliam hozott egy kb vállalható szintet)


