Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 10 éve
illetve annyira a twitterbox sincs szerintem eldugva (vagy kicsit lejjebb a facebook csatornánk)Ne haragudjatok rosszul fogalmaztam, a seahawks meccsek közül mik lesznek élőben. Bocsánat még egyszer.
kepfeltoltes.hu/150904/K_perny_felv_tel__35__www.kepfeltoltes.hu_.png
ez pedig frissül majd: bowl.hu/tv-musor
baggio
több mint 10 éve
Ami a leginkabb rémisztő az ellenfeleknek, hogy egyszerűen Lockett mellett mindenki más lassúnak tűnik. Graham és Lockett fent, senki sem.fog tömött boxszal felallni.Az első dolgot kiegészíteném azzal, hogy ott van Lynch és Wilson lábai és játékintelligenciája is az említettek mellett, tehát több fegyverrel is rendelkezünk, emiatt nagyon úgy érzem, hogy Bevelléken nagyon sok fog múlni az O sikerességét illetően.
Szerk: Turbinról tud valaki valamit? Pup-listára csak két ember mehet, nem? Mert akkor a roster helye is veszélyben lehet.
Szerk2: Rubinról mi a véleményetek?undisputedly
Turbinről semmi konkrétumot nem mondott Carroll, a szavaiból én úgy tippelném, hogy nem lesz PUP, de azért néhány hét kell neki.
Rubin minőségben kb McD szintjén van nálam. Nagyobb darab, mint Mebane és ő se kicsi ugye... 😊 A védőfalnak nagy erőssége az, hogy sok különböző stílusú, termetű, erényű stb. minőségi játékost lehet rotálni. Nagyon mély ez a sor, hasonló volt két éve is. A siker kulcsa szerintem ez lesz ebben az évben, hogy ez az egység egészséges maradjon, így Bennettet és Avrilt is frissebben lehet tartani a nyomás enyhítése nélkül.
A cornergondjainkon (hozzászoktunk a jóhoz, sok csapat szeretne ilyen problémát magának, hogy ki kezdjen Shermanen kívül, akiket ET és Kam támogat) sokat fog segíteni a pass rush és hogy az első 6 heti ellenfeleknél hiányozni fog Nelson, Benjamin és White.
több mint 10 éve
illetve annyira a twitterbox sincs szerintem eldugva (vagy kicsit lejjebb a facebook csatornánk)kepfeltoltes.hu/150904/K_perny_felv_tel__35__www.kepfeltoltes.hu_.png
ez pedig frissül majd:

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Üdv!
Valaki tudna adni egy linket, vagy le tudná írni melyik mérkőzések lesznek élőben a sport tv-n?
Előre is köszi 😊
Oszi
több mint 10 éve
Üdv!Valaki tudna adni egy linket, vagy le tudná írni melyik mérkőzések lesznek élőben a sport tv-n?
Előre is köszi 😊
több mint 10 éve
Ami a leginkabb rémisztő az ellenfeleknek, hogy egyszerűen Lockett mellett mindenki más lassúnak tűnik. Graham és Lockett fent, senki sem.fog tömött boxszal felallni.Szerk: Turbinról tud valaki valamit? Pup-listára csak két ember mehet, nem? Mert akkor a roster helye is veszélyben lehet.
Szerk2: Rubinról mi a véleményetek?
Szerk3: twitter.com/SethKolloen/status/639604091111407616/photo/1
Szerkesztette: undisputedly
több mint 10 éve
akkor Lockettet már most előszámú WRnek, minden snapben fenn kell hagyni. csak reméltük h ő lehet a következő Antonio Brown/ TY Hilton, úgy nézki ebben van vmi 😊
több mint 10 éve
Lockett és Clark az elmúlt három draft (hawks) legjobb huzasainak tűnnek.Clarkkal szörnyeteg falunk lehet, Lockett pedig mindaz amit Harvintol remeltunk.
több mint 10 éve
twitter.com/TheRealFrankC_/status/639674372664356865
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
Én félidőig néztem, többnyire tetszett,amit látok.- Kezdő O# 2 playt volt fenn össz, ebből lett egy 63 yardos TD.
- Runblock végig jó volt a második sortól is, CM és Rawls is nagyon robbanékonynak tűnt és remekül használták ki a lehetőségeiket.
- Clark egy állat
- Pinkins nálam kiérdemelte az 53-mat, nagyot játszott, KPL is mindig ott volt.
Amit hiányoltam:
- Cornereknek itt volt a lehetőség a bizonyításra Sherm és Cary mögött, de senki nem tudott kiemelkedni, Simont megint megforgatták egy-két alkalommal.
- Archer homály, így elég nehéz a sokadik WR-eknek bizonyítani.
- Lambert és Martin statok alapján elég sok tacklejük volt, gondolom sok a második félidőben jött, első félidőben Martintól rémlik 1-2 jó megmozdulás, Lamberttől egy unnecessary roughness miután a kilépett RB-t Kamesen lezúzta.
több mint 10 éve
Thomas Rawls is megérne egy misét.
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 10 éve
Touchdown Lockett...
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 10 éve
Colts háza táján nem történik ennyire semmi? 😊Brady munkába állhat, szóval készülnek a Wild Cardra... 😊
undisputedly
több mint 10 éve
A Raiders ellen elsősorban a WR és a CB posztokra leszek kíváncsi, ezen a meccsen is múlhat, hogy kik maradnak bent közülük az 53-ban, mert mindkét poszton elég nagy a tolongás.
több mint 10 éve
Általában szívesen olvasom a vicces/szatirikus/cinikus kommenteket, de ez nem is volt vicces, ráadásul építő jellegűen sem csatlakozott a témához.Colts háza táján nem történik ennyire semmi? 😊
több mint 10 éve
ha Kam-Bam olvassa a topikot akkor sztem most úgy elszégyellte magát, hogy már robog is az edzésre 😀 (mennyi lehet most az idő a west coaston? reggel 6kb? tökéletes)
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
én nagyjából egyetértek Undival... nem ilyen hevesen, de egyértelmű, h nem engedhetünk Kam-nek. Amikor megkapta a nagy szerződését én azt mondtam, h qrva nagy baklövés... egy mert passz ellen ritka gyenge safety volt, nagyon sok yardot rajta nyeltünk be a szerződése előtt és hát utána is, de javult e téren. Na most belement egy szerződésbe, amiből ha jól tudom, nem csak egy év van hátra... és frontloaded volt. Neki ez nagyon is előnyös volt, mert megkapta a fizuja nagy részét előre. Most ugye meg nem tetszik. Hát de ha most Ő nem válik be, mint ahogy én jósoltam (tévesen), akkor a csapat szívott volna... ha meg nem, akkor is. Bevált, és sztem a rizikót a csapat vállalta. Meg is kapta meg kapja folyamatosan a pénzt érte. Ha akkora team líder, meg locker room hang... akkor ezt simán el kellene engednie. Egy Lynchtől, meg Bennett-től valahogy elnézem, mert Lynch nem erős fejben, Bennett meg FA-ként jött, de Ő sem PHD-s. Ők mások, nem leaderek... Kam meg kapta a pénzét és kapja is, most ideje lenne eleget tenni annak a szerződésnek és a testvéreinek is hiányzik... a szurkolóknak is.Számomra ez olyan mértékű önzőség, h hihetetlen. Te írtad alá a baszott szerződést, tetszett neked, boldog voltál vele, most amikor meg már megszedted magad és nem szükségszerű, h játssz mert már gazdag vagy és úgy hiszed nélkülözhetetlen, akkor szembe köpöd a tesókat, csapatot, szurkolót? Felőlem lehet továbbállni, és akár cut-al is, nem kell ellenérték. Mást boldogíts.
hát na, nem olyan hevesből heves lett és már személyesen szólítottam meg... érdekes lett 😀
Szerkesztette: SeaSzilaHawk
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 10 éve
Ez alapján blog.seattlepi.com/football/2015/09/02/report-kam-chancellor-holdout-holding-up-seahawks-deal-with-rb-fred-jackson/ Chancellor holdoutja hátráltatja Fred szerződtetését, de állítólag az a terv, hogy kivárunk az első hét utánra, amikor már nem kell annyit ajánlani egyiknek se (mivel elvileg Kam is többet bukik rajta, ha nem játszik az első héttől kezdve, mintha a szezon előtt egyeznének meg) - legalábbis ha jól értelmezem, és Frednek sem kell garantáltat adni akkor már.Fred nem fog addig várni a csapatra...
Aguirre
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 10 éve
Ez alapján blog.seattlepi.com/football/2015/09/02/report-kam-chancellor-holdout-holding-up-seahawks-deal-with-rb-fred-jackson/ Chancellor holdoutja hátráltatja Fred szerződtetését, de állítólag az a terv, hogy kivárunk az első hét utánra, amikor már nem kell annyit ajánlani egyiknek se (mivel elvileg Kam is többet bukik rajta, ha nem játszik az első héttől kezdve, mintha a szezon előtt egyeznének meg) - legalábbis ha jól értelmezem, és Frednek sem kell garantáltat adni akkor már.
több mint 10 éve
Itt nem a pénzről van szó.Pc-t és Js-t eddig ugy ismertük meg, mint akik egy jól meghatarozhato koordinatarendszerben tevékenykednek. Ebbe nem fér bele, hogy ismét a tokeiket keressék. Ha egy Vikings meg tudta csinálni, hogy ultimátumot ad Ap-nek, akkor itt is legyen vér a pucaban. Egy frencsajz a mi helyzetünkben nem engedheti meg, hogy zsaroljak. Kancellár pedig ezt csinálja.
Meg volt egy év az újonc szerzodesebol, amikor azt felbontottak, és már arra az évre kb egy milliard forinttal többet kapott, mint amennyit az újonc szerződése adott volna. Kapott egy frontloaded szerzodest, a liga legjobban fizetett safetyje lett, erre amikor kimegy a garantált a szerződésből, de még van 3 (három) év hátra, akkor holdoutol. Lol. Kit néz ez hülyének?
Ha enged a csapat, nagyot csalodok a szervezeti kultúrában, és mindent ami utána jön, megerdemlunk.
több mint 10 éve
Ne kapjon garantaltat,az ugyanolyan többlet Cash. Nem. Az,hogy ő a keresztapa az öltözőben, pont nem változtat azon, hogy csak egy safety. A legjobban fizetett safety kb.Hű de szigorú itt valaki. Ne má' Undi, nem is a te pénzed.
Buntetes felét elengedni. Ennyi a max
undisputedly
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 10 éve
Ne kapjon garantaltat,az ugyanolyan többlet Cash. Nem. Az,hogy ő a keresztapa az öltözőben, pont nem változtat azon, hogy csak egy safety. A legjobban fizetett safety kb. Buntetes felét elengedni. Ennyi a max
Szerkesztette: undisputedly
több mint 10 éve
Egyes hírek szerint Kam elcserélése nem téma és a stáb tett neki egy ajánlatot, amely alapján a büntetései 70%-át elengedik, valamint a 2016-os fizetése egy részét garantálják neki.nem hiszem h elég lesz, de hajrá
Nadal17
több mint 10 éve
Egyes hírek szerint Kam elcserélése nem téma és a stáb tett neki egy ajánlatot, amely alapján a büntetései 70%-át elengedik, valamint a 2016-os fizetése egy részét garantálják neki.Kezdjen már el melózni, mert nyakunkon a szezon. Nem akarom más mezben látni zúzni! Persze a bünti az jár, meg egy atyai s...berúgás!
Nadal17
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
