Galoppozó Szellemtől az American Bowlig

Az NFL történelmét taglaló könyvekben, cikkekben az előszezon hajdani, valamely különlegesség folytán emlékezetes mérkőzései legfeljebb lábjegyzetként szerepelnek. Az elfeledettséget természetesen az indokolja, hogy az ezeken a találkozókon elért eredmények nem számítanak bele az alapszakaszba, s így sok játékos, szurkoló jelentőségnélküli összecsapásoknak aposztrofálja őket, amelyekkel szükségtelen hosszasan foglalkozni. A témát azonban vétek lenne ennyivel lezárni. Az augusztusi meccsek ugyanis nem pusztán azért lehetnek mégis ideig-óráig érdekesek, mert a kezdőcsapatba törekvő vagy ott helyüket megszilárdítani akaró játékosoknak alkalmat nyújt a bizonyításra és az előrelépésre, hanem legalább két más okból is.

Az első ok a profi futball kezdete óta meghatározó volt és maradt a tét nélküli, bemutató jellegű találkozók szervezésében. A hírverés, az NFL ismertségének terjesztése kiváltképpen az „ősidőkben”, a liga indulásakor volt rendkívül fontos, amikor még egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül akkora érdeklődést kelteni a profi sport iránt, hogy az anyagilag talpon maradjon. Akkoriban a bemutató meccsek (exhibition games) nem csupán a rendes fociszezon előtt kerültek megrendezésre, hanem a csapatok az idény során bármikor, akár tétmeccsek között is vállalhattak ilyen összecsapásokat. Az egyetlen megkötés az volt, hogy csupán az adott csapat ligáján kívüli ellenfelekkel (más ligában szereplő együttesek, egyetemi gárdák, amatőr klubok) vívott mérkőzéseket tekintették bemutatóknak. Ezeken a rangadókon a színvonal, a játék intenzitása, a győzni akarás szinte semmiben nem maradt el a rendes meccseken tapasztaltaktól, hiszen megrendezésüket a hírverés, azaz a pénzszerzés motiválta, márpedig a fizető nézők nívós küzdelmeket vártak a pénzükért. Az NFL anyagi stabilitásának biztosítása után az 1950-es, 1960-as évekre az exhibition game-ek már az alapszakaszt megelőző előszezonban kerültek megrendezésre, és noha akadtak még olyan találkozók, amelyeken ligán kívüli ellenfelekkel mérkőztek a csapatok, de a találkozók többségét azért egymást között vívták. Az új piacok és lehetőségek, franchise-ok befogadására alkalmas új városok feltérképezése azonban nem szűnt meg. Az NFL gyakorta vitt bemutató meccseket olyan városokba, amelyek (pl. Jacksonville, Phoenix) akkoriban még csak álmodoztak egy saját csapatról, abból a célból, hogy felmérje, mekkora lenne egy esetleges klub helyi támogatói bázisa. A liga népszerűsítésére tett kísérleteknek az országhatár sem jelentett akadályt, s így az NFL előszezonbeli találkozókat vitt Európába, Japánba és Mexikóba is.

A bemutató mérkőzések másik „haszna” az volt, hogy ezeken „büntetlenül” ki lehetett próbálni a játék valamennyi aspektusát, de főként szabályait érintő újításokat, változtatásokat. Ezek főpróbája minden esetben egy tét nélküli összecsapás volt, s bár akadt olyan kísérlet, mely a negatív tapasztalatok miatt nem, vagy csak utóbb vert gyökeret, de legtöbbször mégis érdekességet, izgalmat kölcsönöztek a máskülönben lekezelt találkozóknak.

A következőkben, időrendbe szedve, egy nagy csokorra valót nyújtunk át azokból az előszezonbeli/bemutató mérkőzésekből, melyek érdekességüknél, jelentőségüknél fogva, a rajtuk esett valamely furcsa vagy tragikus esemény miatt említést és emlékezést érdemelnek az NFL hagyományai iránt érdeklődők számára.

1925, Chicago Bears: A University of Illinois háromszoros All-American kiválósága, Harold (Red) Grange utolsó egyetemi meccse után megegyezett George Halas-szal, a Chicago Bears játékos/menedzserével, hogy a Medvék kötelékében 19 mérkőzéses (ebből 4 rendes, alapszakaszbeli meccs volt) bemutató túrán vesz részt. A Galoppozó Szellemnek, a sport akkori legnagyobb sztárjának első profi kontraktusa 100000 dollárról és a jegybevételek bizonyos hányadáról szólt abban a korban, amikor a játékosok átlagfizetése meccsenként 25 és 100 dollár körül mozgott. Az üzlettel azonban a Grange ismertségét meglovagolni kívánó Halas is jól járt, amit mi sem bizonyított ékesebben, mint az, hogy míg a Bears utolsó Grange nélküli találkozójára 7500 néző volt kíváncsi, addig chicagói debütálására 36000 ember sereglett ki a Wrigley Fieldre. (A mérkőzésen a Bears 0-0-ás döntetlent játszott az akkor még szintén a Szeles Városban székelő Cardinals-szal.) Amikor 10 nappal később Grange-ék a New York-i Polo Grounds-on, a Giants akkori otthonában vizitáltak, még ennél is kétszer több drukker töltötte meg a stadiont. A 67 napos, 19 meccses, rendkívül feszített tempójú turné a játékos és a Bears számára is hatalmas anyagi sikert hozott, de még fontosabb volt az ismertség, mely ennek jóvoltából a szárnyait bontogató profi futballnak jutott.

1925. szeptember 28., Pottsville Maroons - Notre Dame All-Stars: A pennsylvaniai bányászváros csapata 1925 és 1928 között volt az NFL tagja. Debütálása mindjárt szenzációsan sikerült, hiszen az újonccal csak a Chicago Cardinals tudott lépést tartani. A szezon utolsó fordulójában, egy kvázi bajnoki döntőben (akkoriban tényleges finálé még nem volt) a Cardinals-t is legyőzték 21-7 arányban. Egy korábbi, ráadásul tét nélküli rangadó azonban még fontosabbnak bizonyult az idény kimenetele szempontjából. A Maroons lekötött egy bemutató meccset a kor elit egyetemi együttese, a legendás Four Horsement felvonultató Notre Dame ellen, amelyre a philadelphiai Shibe Parkban került sor. A profik Charlie Berry utolsó pillanatban belőtt mezőnygóljával 9-7-re legyőzték a sokkal esélyesebb Irish-t, és a siker Red Grange diadalútjához fogható pozitív hatással volt a hivatásos foci egyetemi futballal szembeni megítélésére. A mérkőzés azonban utóbb a Pottsville bajnoki címébe került. Egy másik profi csapat a Frankford Yellow Jackets ugyanis már korábban kitűzött egy találkozót Philadelphiában, és a Maroons a liga szabályait (territorial rights) megsértve vállalt be saját meccset ugyanabban a városban. Az utóbbiakat az NFL vezetője, Joe Carr már a derbi előtt figyelmeztette a kihágásra, de Joe Striegelnek, a csapat elnökének sokkal fontosabb volt a nagy pénzt és hírverést ígérő egyetemi sztárok elleni összecsapás, így nem mondott le róla. Az NFL tulajdonosai 1926 elején erélyesen fellépve megfosztották a Maroons-t bajnoki titulusától és rövid időre a ligából is kirakták a gárdát. Az 1925-ös idény győztesének kiléte ma is vita tárgyát képezi.

1930. december 15., Chicago Bears – Chicago Cardinals: Az NFL történetének első fedett stadionban megrendezett mérkőzésén a két chicagói csapat az előző évben megnyílt Chicago Stadiumban csapott össze. A találkozót a 9-7-re a Medvék nyerték, de az eredménynél fontosabb volt, hogy a riválisok a 10000 néző által megtekintett esemény bevételeit az akkori nagy gazdasági világválság sújtotta nélkülözők megsegítésére fordították. A bemutató meccs később az NFL legelső ligadöntője főpróbájának bizonyult. A Chicago Bears és a Portsmouth Spartans (a Detroit Lions jogelődje) 1932. december 18-i rangadójára a mostoha időjárási körülmények miatt a Wrigley Field helyett a fedett arénában került sor. A finálén a „hazaiak” 9-0 arányban győzedelmeskedtek.

1934. augusztus 31., Chicago Bears – College All-Stars: Az előző idény NFL-bajnokának és legjobb egyetemi szenior játékosok összeütköztetése a Chicago Tribune befolyásos sportszerkesztőjének és az MLB All-Star Game szülőatyjának, Arch Wardnak az ötlete volt. A végzős egyetemi játékosok közül egy hozzáértő sportújságírókból álló bizottság válogatta ki a legjobbakat, akik aztán két hétig együtt készülhettek a mindenkori ligagyőztes elleni fellépésükre. A gálamérkőzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket és fergeteges közönségcsalogató attrakciónak bizonyult, még akkor is, ha az összecsapáson egyetlen pont sem született. A Soldier Fielden 79432 néző volt kíváncsi a sportág „krémjére” és a tetemes bevétel jótékony célokra fordítódott. Egy évvel később ugyancsak a Medvék meccselhettek a college football All-Starjaival (akik között pályára lépett a Michigan kiválósága, a későbbi elnök, Gerald Ford), s ezúttal 5-0-ra nyertek. Az egyetemisták első győzelmére 1937-ig kellett várni, amikor a legendás Sammy Baugh 47 yardos TD-passzával múlták felül a Green Bay Packerst. (Apró érdekesség, hogy egy évvel később Sammy Baugh már NFL-bajnokként tért vissza az All-Star meccsre, ám az általa irányított Redskins ezúttal vereséget szenvedett.)

1942. augusztus-szeptember, NFL – Army All-Stars: A Nemzeti Futball Liga és csapatai nem csak a besorozott játékosaik háborús erőfeszítései révén vették ki részüket Japán és a hitleri Németország elleni küzdelemből. A profi futball egyre növekvő népszerűségét kihasználva a sport akkori ikonjai bemutató meccsekkel és háborús kötvények vásárlására buzdító rendezvényeken való részvétellel hajtottak fel rengeteg pénzt a hadsereg számára. A Pénzügyminisztérium külön elismerésekkel honorálta a Packers Hall of Famer edzője, Earl Lambeau, az irányító Cecil Isbell, valamint az ugyancsak Halhatatlan, Don Hutson fáradozásait, akik egy milwaukee-i estén állítólag 2 millió dollár értékben jegyeztettek háborús kötvényeket a tetemes számban megjelent egybegyűltekkel. Az 1942-es idény előtt az NFL csapatai nyolc városban nyolc meccset vívtak a hadsereg legjobb focistáival. A bemutatókon négyszer a profik sportolók, négyszer a katonák győztek, s a bevételek természetesen a háborús kasszát gazdagították.

1948. szeptember 2., Los Angeles Rams – Washington Redskins: Az NFL első sisaklogója a Los Angeles Coliseumban debütált egy kora őszi, villanyfényben játszott bemutató mérkőzésen. A Rams fejvédőire pingált kosszarvak a csapat kiváló rajzkészséggel megáldott játékosának, Fred Gehrke-nek munkái voltak. Noha a Redskins nem illetődött meg a szarvaktól, és 21-10 arányban legyőzte ellenfelét, de a Kosok szurkolói azonnal szívükbe zárták az újítást és állítólag öt perces tapsviharral honorálták azt.

1950. augusztus 12., New York Giants – Ottawa Rough Riders: NFL-csapat először lépett pályára külföldön, amikor a New York Giants egy bemutató mérkőzés erejéig a Kanadai Futball Ligában (CFL) szereplő Ottawához látogatott. A Landsdowne Parkban, 15000 néző előtt lebonyolított összecsapás további különlegessége volt, hogy az első félidőben a kanadai foci, amerikai válfajától eltérő, szabályait alkalmazták. Ebben a periódusban csapatonként 12 ember volt a pályán, a játéktér 10 yarddal hosszabb volt, 4 helyett 3 down alatt kellett legalább 10 yardot megtenni, tilos volt a downfield blocking (ez a Giants-nek egy touchdownjába került a játékrész során), 5 pontot ért a TD, stb. A találkozó első pontjait az Ottawa szerezte, amire a Giants Tom Landry (a Dallas leendő edzőlegendája) egy pontjával válaszolt. Landry a kanadai futball regulái szerint egy „rouge”-t jegyezhetett, amikor az ellenfél endzone-jába puntolta a játékszert. A vendégek később magukhoz ragadták a kezdeményezést és már az első félidőben 13-6-os előnyre tettek szert. A Giants az NFL szabályai alapján lebonyolított második játékrészben már nem engedélyezett pontokat ellenfelének és 27-6-os győzelmet aratott. Az NFL és a CFL egy-egy csapata még öt alkalommal mérkőzött meg az elkövetkező évtizedben. Valamennyi összecsapásra Kanadában került sor, de valamennyit a vendégek nyerték és legkisebb különbség is 18 pont volt.

1955. augusztus 28., Los Angeles Rams – New York Giants: Az első hosszabbításos mérkőzésre szintén az előszezonban került sor. Semleges pályán, a portlandi Multnomah Stadiumban megrendezett találkozó előtt a csapatok és a liga, a főszervező Harry Glickman kérésére, elfogadták, hogy amennyiben a rendes játékidő döntetlennel zárul, ráadásban döntenek a győztes kilétéről. A hosszabbítás végül nem tartott sokáig ugyanis az extra periódust kezdő Kosok Norm Van Brocklin irányításával 3 és fél perc alatt a Giants gólvonaláig masíroztak és Tank Younger 2 yardos futásával elhódították a 23-17-es győzelmet: Érdekes, hogy az első hosszabbításos tétmeccsen, az 1958-as bajnoki döntőben a New York Giants ugyanilyen arányban maradt alul a Baltimore Colts-szal szemben.

1956. szeptember 15., Cleveland Browns – Detroit Lions: A profi futball egyik megújítója és edzőmágusa, Paul Brown az akroni Rubber Bowlban lejátszott találkozón újabb nyulat húzott elő feneketlen cilinderéből. A Cleveland Browns mestere a gárda két szurkolójának, és nem mellesleg tehetséges feltalálóknak, ötletét felkarolva rádióval szerelte fel irányítója, George Ratterman sisakját, ami lehetővé tette, hogy a kívánt playt gyorsabban eljuttassa a támadókhoz. A Browns valóban profitált a találmányból és a felpörgött játékmenetet kihasználva az első félidőben előnyre tett szert. Az ellenfélnek rögvest feltűnt, hogy Paul Brown nem él korábbi módszerével, azaz nem cserékkel küldi be a playeket, s mikor aztán a Lions egyik asszisztense felfedezte a villanypózna mögé rejtett adókészüléket, egyből rájöttek a turpisságra. A Detroit változtatott taktikáján, állítólag az adást is zavarták, s annyira rászálltak Rattermanre, hogy két kemény szerelés nyomán a sisakját (s vele együtt a rádióvevőt) is leütötték a fejéről. A találkozó végül 31-14-es Lions-győzelemmel zárult, s Bert Bell, az NFL irányítója pár hét múltán betiltotta a készülék használatát. Rádió korlátozott alkalmazására legközelebb az 1994-es szabálymódosítások nyújtottak lehetőséget.

1960. július 30., Buffalo Bills – Boston Patriots: Az NFL-lel versenyre kelő American Football League (AFL) első hivatalos mérkőzésének a buffaloi War Memorial Stadium adott otthont. A rekkenő hőségben megrendezett összecsapáson a Hazafiak udvariatlan vendégeknek bizonyultak és előbb a védőfalember, Bob Dee a Bills célterületén belül megszerzett fumble-jával jutottak vezetéshez (ezek voltak az AFL történetének első pontjai és TD-je), majd Butch Songin két touchdown-passzával 28-7-re iskolázták le ellenfelüket.

1961. augusztus 8., Hamilton Tiger-Cats – Buffalo Bills: Bő egy évvel az AFL első mérkőzése után a Bölények Kanadába látogatva nyitották szezonjukat. A csapatot megtizedelő sérüléshullám miatt és az újabb sérülések elkerülése érdekében javarészt kipróbálatlan, kevéssé összeszokott újoncok vonultak ki a hamiltoni Ivor Wynne Stadium gyepére. A hazaiak győzelme egy pillanatra sem forgott veszélyben, és már a második negyed elején 15-0-ra vezettek. A végeredmény 38-21 lett. Az NFL-lel szemben a fennmaradásáért küzdő American Football League a további zavarba ejtő fiaskókat elkerülendő nem vállalt több meccset kanadai ellenfelekkel szemben (az NFL csapatai korábbi hat északi fellépésükből hatot megnyertek), így ma napig ez az utolsó összecsapás, amelyen a CFL valamely együttese amerikai profi csapattal találkozott. És az egyetlen, amit megnyertek.

1962. augusztus 11., New York Giants – St. Louis Cardinals: Azon a napon, amikor a Pro Football Hall of Fame-nek (Hírességek Csarnokának) otthont adó épület alapkövét ünnepélyesen lerakták (az első ásónyomot Pete Rozelle NFL comissioner helyezte el) az előző év egyik döntőse a New York Giants és a két éve St. Louis-ba költözött Cardinals egy bemutató mérkőzéssel emelte az alkalom fényét. A cantoni Fawcett Stadiumban lejátszott első Hall of Fame Game 21-21-es döntetlennel zárult.

1962. augusztus 18., Cleveland Browns - Pittsburgh Steelers: Paul Brown, a clevelandiek mestere az 1962-es idényre készülve azon fáradozott, hogy az impozáns Green Bay-i futótandem, Jim Taylor és Paul Hornung mintájára, akik a Packerst az előző évben bajnoki címig repítették, a Browns-t is megfékezhetetlen támadómonstrummal vértezze fel. A bámulatos Jim Brown, aki karrierje első öt évében a liga legeredményesebb futójának bizonyult, már rendelkezésére állt, míg párjának a legendás edző azt a játékost szánta, aki a Syracuse-on éppen Brown rekordjait döntögetve futott rendkívüli karriert. Ernie Davis-t, aki első afro-amerikai futballistaként érdemelte ki a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophy-t, az 1962-es draft első pickjével a Washington Redskins szerezte meg és Brownéknek saját egyik első körös választásukon túl a klasszis és leendő Hall of Famer Bobby Mitchellt kellett adniuk azért, hogy a fővárosiak átengedjék számukra a ragyogó tehetséget. Davis megkezdte az edzéseket új csapatával, ám a College All-Star csapat Green Bay Packers elleni mérkőzésére készülve egészségügyi problémák (szájüregi gyulladás) léptek fel nála, melyeknek kivizsgálása közben kimutatták, hogy leukémiás. A sajnálatos fejlemények következtében szóba sem kerülhetett, hogy akár egyetlen percre is pályára lépjen, de a Cleveland első hazai előszezon mérkőzésének felejthetetlen pillanata maradt, amikor civil ruhában Ernie Davis is megjelent a pályán és bemutatták a csapat többi tagjával együtt. Noha a kezelések egy darabig ígéretesen alakultak, de amint a gyilkos kór kiújult, az ifjú, 23 éves sportember szervezete kapitulálni kényszerült és 1963 májusában elhunyt.

Ugyanezen a fenti találkozón szerepelt először Browns-szerelésben egy olyan sportoló, akinek az előszezont követően szintén nem nyílt több alkalma profiként futballpályára lépni, noha egészen más okból, mint a tragikus sorsú Ernie Davis-nek. A clevelandiek az 1962-es draft kilencedik körében az Ohio State-n több sportban is kitűnt John Havliceket húzták és az elkapónak szánt játékos nem mutatott rossz benyomást a felkészülési meccsek alatt. Ennek ellenére Paul Brown az utolsó keretvágás során megvált az újonctól, akinek szerencsére volt hová mennie és az NBA-ben szereplő Boston Celtics színeiben később nyolcszoros kosárbajnok lett.

1963. augusztus 2., College All-Stars – Green Bay Packers: Az utolsó gálamérkőzésen, melyen az egyetemi foci legjobbjai le tudták győzni az NFL bajnokát különösen a Wisconsin Badgers játékosai brillíroztak. Az 1963-as Rose Bowl egyik hőse, az irányító Ron VanderKelen 74 yardos, wisconsini csapattársának, Pat Richternek adott touchdown-passzával a negyedik negyedben 20-10-es behozhatatlan előnyre tettek szert az egyetemisták. A végeredmény 20-17 lett az Otto Graham által felkészített College All-Stars javára. A gárda védelmének egyik oszlopa, Dave Robinson (Penn State) ekkor már a Packers játékosa volt és a találkozó után Vince Lombardi útmutatásai alapján készülhetett első profi szezonjára.

1963. augusztus 10., Detroit Lions – Cleveland Browns: Az 1963-as idény előtt George Plimpton sportújságíró megjelent a Lions edzőtáborában, azzal szándékkal, hogy kipróbálja egy „átlagember” miként állná meg helyét, mire volna képes a profi játékosok között. A harmadik számú irányító helyére „pályázó” Plimpton a kezdő QB, Milt Plum cseréjeként pályára szeretett volna lépni a Cleveland elleni előszezon meccs finisében is, de Pete Rozelle, az NFL vezetője nem engedélyezte ezt. A zsurnaliszta detroiti tapasztalatairól nagy sikerű könyvet írt, majd a Papíroroszlán 1966-os megjelenése után két évvel a filmes adaptáció is elkészült Alan Alda főszereplésével.

1963. augusztus 31., Kansas City Chiefs – Oakland Raiders: A Dallas-ból frissiben Kansas City-be költözött és Chiefs nevet felvett csapatra az 1963-as előszezon utolsó mérkőzésén tragédia sújtott le. Stone Johnson, a csapat Gramblingről draftolt újonc futója (aki az 1960-as római olimpián a 200 méteres síkfutás és a 4x100-as váltó döntőjében szerepelt) egy visszahordás során nyakcsigolyatörést szenvedett, és 10 nap múlva a kórházban belehalt sérülésébe. A Chiefs Johnson 33-as számú mezét visszavonultatta. Két évvel később a gárda újabb futóját veszítette el Mack Lee Hill személyében, aki 1965 decemberében egy térdén elvégzett rutinműtét után fellépő komplikációk miatt hunyt el.

1964. augusztus 8., Buffalo Bills – New York Jets: A Bills színeiben a magyar származású Pete Gogolak személyében pályára lépett a profi futball első „soccer-style” rúgója. A semleges környezetben, Tampában lebonyolított összecsapáson a Buffalo 26-13 arányban múlta felül vetélytársát, és Gogolak többek között egy 57 yardos mezőnygóllal vette ki a részét a sikerből.

1966. augusztus 5., Washington Redskins – Baltimore Colts: Lyndon B. Johnson lett az Egyesült Államok első hivatalban lévő elnöke, aki tiszteletét tette egy hivatásos futballmérkőzésen. A házigazda Rézbőrűek a DC Stadiumban alaposan felsültek a Fehér Ház hírneves lakója előtt, és 35-0 arányú verést kaptak a Johnny Unitas vezette Colts-tól.

1967. augusztus 5., Denver Broncos – Detroit Lions: 1967-ben az AFL és az NFL vezetői úgy határoztak, hogy az előszezon keretében tizenhat interliga mérkőzéssel hangolnak a ligák 1970-re kitűzött egyesülésére. Az első ilyen összecsapáson a Denver 13-7-re lépte le az Oroszlánokat, majd két héttel később második NFL-es ellenfelét, a Minnesota Vikings-ot is megverte. (Az igazsághoz tartozik, hogy a két liga első hivatalos egymás elleni összecsapása az 1967. január 15-én megrendezett Super Bowl I volt, amelyen Lombardi Packers-e könnyedén múlta felül a Kansas City-t.)

1968. augusztus 1., Houston Oilers – Washington Redskins: Az 1968-as előszezonbeli interliga mérkőzések előtt az AFL és az NFL tulajdonosai szokatlan kísérletező kedvről tettek tanúbizonyságot és úgy határoztak, hogy ezeken a találkozókon a TD utáni extra pontot rúgás helyett csak passz vagy futás révén lehet értékesíteni. A „pressure point”-nak elkeresztelt megoldás főpróbájára az Oilers és a Redskins 9-3-as végeredményt hozó derbijén került sor, de a hazaiak nem tudtak élni a lehetőséggel. (Ez volt az első futballmérkőzés a híres Astrodome-ban.) Az NFL hagyományosan rúgott PAT-je és az AFL opcionális 2 pontos kísérlete közötti furcsa hibrid végül nem nyerte el az érintettek tetszését, így a „pressure point” ötlete 1968 után feledésbe merült.

1969. augusztus 8., Buffalo Bills – Washington Redskins: Másfél évvel a Super Bowl II után az oldalvonal mellett újra farkasszemet nézett egymással a Bills szakvezetője, John Rauch és a Redskins legendás edzője, Vince Lombardi. Korábbi összecsapásukon Lombardi még a Packers főedzőjeként leckézette meg az akkor a Raiders-et trenírozó Rauchot. Ezúttal a Bills győzött 21-17-re, s ez bizonyult az egyetlen vereségnek, amelyet egy Lombardi által edzett együttes AFL-csapattól valaha elszenvedett.

1969. augusztus 9., Miami Dolphins – Chicago Bears: A játékosok, különösen a rivalizáló ligák összecsapásain, nem vették félvállról a felkészülési meccseket sem, sőt… A Dolphins és a Bears augusztusi rangadóján a vendégek Hall of Famer középső linebackerét, Dick Butkus-t annyira elragadta a csata heve, hogy kevés híján komolyra forduló tömegverekedést szított a futballpályán. A vehemens védőt két csapattársával és a Delfinek utóbb szintén a Hírességek Csarnokába választott támadófal-emberével, Larry Little-lel együtt kiállították, de a csetepaté megfordította a találkozó momentumát, mert utána a Medvék 3-10-es hátrányból 16-10-re fordították az eredményt.

1969. augusztus 30., Chicago Bears – Buffalo Bills: A Chicago Bears lett az első NFL-csapat, amely akkoriban csak az AFL-ben használatos, de az interliga mérkőzéseken is engedélyezett, 2 pontos kísérletet sikeresen kivitelezett. A második negyedben Gale Sayers 1 yardos futott touchdownja után Jack Concannon passzolt két pontot érően Dick Gordonnak. Sayers és a Bills újonc szenzációja, O. J. Simpson párbajaként beharangozott derbin a Medvék 23-16-os diadalt arattak.

1970. augusztus 8., New Orleans Saints – Minnesota Vikings: Nagy nap volt ez Tom Fears életében. A Los Angeles Rams hajdani elkapóját beiktatták a Hírességek Csarnokába, a Hall of Fame Game-ben pedig az általa edzett Szentek 14-13 arányban legyőzték a Vikingeket. Az idény a későbbiekben már kevésbé alakult szerencsésen Fears számára. Miután a New Orleans alapszakasza 1-5-1-gyel indult a friss Hall of Famert lapátra tették és soha többé nem kapott főedzői megbízatást az NFL-ben.

1971. augusztus 22., Detroit Lions – Baltimore Colts: A korábban már említett George Plimpton, a Papíroroszlán nem sokáig tudott nyugodtan ülni a babérjain. 1971 nyarát a címvédő Baltimore Colts edzőtáborában töltötte és a csapat harmadik előszezonbeli mérkőzésén éppen egykori „csapata”, a Detroit Lions ellen lépett pályára. Ann Arborban majdnem 100000 néző lehetett tanúja annak, amint az újságíró egy, a találkozó félidejében lebonyolított, speciális, négy play-ből álló támadósorozatban (azaz majdnem éles helyzetben) végre kipróbálhatta magát, mint egy profi csapat irányítója. Plimptonnak volt egy sikertelen passzkísérlete, egy 5 yardot hozó QB drawja, de a legnagyobb nyereséget egy ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt 15 yardos büntetés hozta.

1974. augusztus 3., Denver Broncos – New York Jets: 1974 júliusában és augusztusában a szabadügynökség útjában álló akadályok lebontásáért küzdő veterán játékosok zöme sztrájkra vonult. Az előszezon nyitányán a Denver Broncos ezért szinte csupa újoncot küldött pályára a Jets ellenében. A rutin hiánya megmutatkozott, amikor Al Barrett, a Vadlovak futója három fumblet vétett, és az ellenfél mindhárom hibát touchdownnal büntette. Nem volt meglepő, hogy a New Yorkiak 41-19-es arányú, biztos sikert arattak.

1974. augusztus 10., San Diego Chargers – New York Jets: 1974-ben az NFL az előszezon és az alapszakasz mérkőzéseire is kiterjesztette a döntetlen utáni hosszabbítás lehetőségét. A szabálymódosítás első alkalmazásakor a San Diego Jesse Freitas Glen Bonnernek adott 19 yardos TD-passzával győzte le a Jets-et 20-14-re.

1976. július 23., College All-Stars – Pittsburgh Steelers: Az egyetemisták, bár olyan kitűnő tehetségeket tudhattak soraikban, mint Chuck Muncie, Lee Roy Selmon és Jackie Slater, 24-0-ás vesztésre álltak a Super Bowl-győztes Pittsburgh Steelers-szel szemben, amikor a Soldier Fieldre zúduló ítéletidő miatt a játékvezetők berekesztették a találkozót. Ezt követően felbőszült szurkolók zúdultak be a pályára és a két kaput is ledöntötték. Részben az incidens miatt, részben pedig azért, mert a bemutató mérkőzésen az NFL bajnokai újabban rendre simán lelépték a college seniorokat, Pete Rozelle utóbb úgy döntött, hogy véget vet a gálameccs-sorozatnak.

1976. augusztus 16., St. Louis Cardinals – San Diego Chargers: Az első, az amerikai kontinensen kívül, a tokiói Korakuen Stadionban megrendezett NFL-mérkőzésen a Cardinals 20-10 arányú vereséget mért a Chargers-re.

1976. augusztus 20., Pittsburgh Steelers – New York Giants: Az NFL-lel versenyre kelő World Football League (WFL) 1975-ben másfél év vegetálás után felbomlott. A liga egyik elitcsapata, a Memphis Southmen vezetőedzője, John McVay kilenc játékosa (köztük Larry Csonka) társaságában a New York Giants-hez távozott és a csapat asszisztense lett. Néhányan ezért a Giants és a Steelers meccsét úgy aposztrofálták, mint ami legközelebb áll az NFL és a WFL legjobbjának összecsapásához. A találkozót meglepetésre az akkoriban harmatgyenge Óriások nyerték 17-0-ra.

1978. augusztus 5., New Orleans Saints – Philadelphia Eagles: Az NFL Kanada és Japán után Mexikóba is ellátogatott. A Mexikóvárosban lebonyolított felkészülési derbin az Archie Manning vezette Szentek 14-7 arányú győzelmet arattak a Sasok ellen.

1978. augusztus 12., Oakland Raiders – New England Patriots: Az oaklandi mérkőzésen a hazaiak hírhedt safety-je, Jack (The Assassin) Tatum úgy öklelte fel a vendégek kiszolgáltatott elkapóját, Darryl Stingley-t, hogy a támadó a gerincét ért sérülés miatt mellkastól lefelé lebénult és élete hátralévő részét tolószékben kényszerült leélni.

1980. augusztus 2., San Diego Chargers – Green Bay Packers: 1943 óta, legalábbis az alapszakaszban, nem fordult elő, hogy NFL csapatok találkozóján 0-0-ás eredmény szülessen, de az 1980-as Hall of Fame Game pontnélküliségéhez az is hozzájárult, hogy a Cantonra lecsapó vihar miatt a szervezők 5 perccel a lefújás előtt véget vetett a mérkőzésnek.

1982. augusztus 14., Miami Dolphins – Washington Redskins: A két gárda szezonbéli első és utolsó meccsén találkozott egymással. Első, még tét nélküli derbijükön a Dolphins 24-7-re győzött, ám idényzáró, sokkal nagyobb jelentőségű viadalukon, a Super Bowl XVII-en a Rézbőrűek kerültek ki győztesként 27-17 arányban.

1983. augusztus 5., Minnesota Vikings – St. Louis Cardinals: Az NFL újabb kontinenst látogatott meg, amikor a Vikings és a Cardinals John Marshall promoter hívására a londoni Wembley Stadionba tette át első felkészülési mérkőzése helyszínét. A találkozót a Minnesota nyerte 28-10-re, s noha a vállalkozás Marshall számára anyagi veszteséggel zárult, de mégis előkészítette a sportág további európai népszerűsítését.

1986. augusztus 3., Chicago Bears – Dallas Cowboys: 1986-tól az NFL kezébe vette a határon túli bemutató mérkőzések szervezését és útjára indította az American Bowl névre keresztelt sorozatot. Az első ilyen összecsapáson a címvédő Chicago Bears a Dallas Cowboys-t lépte le 17-6-ra. (A Medvék leszerződtetettek egy angol labdarúgót, Russel Wilsmert a meccs kezdőrúgásának elvégzésére.) Az NFL iránti érdeklődés fokozódását jelezte, hogy a Wembley-ben az első európai meccs közönségénél lényegesen több (82000) néző volt kíváncsi a viadalra. Az elkövetkező két évtizedben a következő városok adtak otthont az American Bowl-nak: London, Tokió, Montreal, Berlin, Barcelona, Mexikóváros, Torontó, Monterrey, Dublin, Vancouver, Sydney, Oszaka. Az utolsó meccsre 2005-ben került sor Tokióban a Colts és a Falcons között, ezt követően a liga megszüntette a sorozatot és nemzetközi alapszakaszbeli találkozókra helyezte a hangsúlyt.

1992, Minnesota Vikings: Dennis Green csapata minden idők egyik legimpresszívebb előszezonját produkálta. A Vikingek 24-3-as, 30-0-ás és 56-3-as sikerek után a Washington Redskins 30-0 arányú legyőzésével zárták a felkészülési meccsek sorát. A lilák az alapszakaszban is megőrizték jó formájukat és megnyerték az NFC Központi Csoportját, de a playoff első körében éppen a Rézbőrűek ütötték el őket a továbbjutástól.

1994. július 30., New York Giants – Miami Dolphins: Az idény legnagyobb újításaként a liga bevezette a touchdownok utáni two-point conversion lehetőségét. Az első sikeres kísérlet a Delfinek csereirányítója, Doug Pederson és tight endje, Rob Coons nevéhez fűződött. Az ilyen módon elkönyvelhető plusz pont jól jött a floridaiaknak, ugyanis végül 20-19-re sikerült megverniük a Giants-et.

1995. július 29., Carolina Panthers – Jacksonville Jaguars: Az 1995-ös szezon két újonca egymás ellen debütált az évente szokásos Hall of Fame Game-en. A találkozó az utolsó pillanatokig tartogatott izgalmakat. A hajrában a Panthers védelme egy remek goalline standdel óvta meg a gárda 20-14-es előnyét.

1996. augusztus 22., Chicago Bears – Kansas City Chiefs: Az NFL történetének minden bizonnyal legrövidebb mérkőzése mindössze 40 perc 40 másodpercig tartott (a rendes játékidő tekintetében). A chicagói ítéletidő miatt a bírók 14-10-es vendégvezetésnél függesztették fel, majd szüntették be a játékot.

1999. augusztus 9., Cleveland Browns – Dallas Cowboys: A Browns hároméves kihagyás után a Hall of Fame Game-n aratott győzelemmel tért vissza az NFL-be. A nagy múltú együttes Phil Dawson a hosszabbításban lőtt 20 yardos mezőnygóljával múlta felül a Cowboys-t. (Az utóbbiak soraiban Troy Aikman helyett két TD-passzal a csereirányító, Jason Garrett villogott.)

1999. augusztus 28., St. Louis Rams – San Diego Chargers: A szezonnak nagy reményekkel nekivágó Rams sanszait megtépázni látszott irányítója, Trent Green súlyos térdsérülése, de a helyére az ismeretlenség homályából beugró tartalék, Kurt Warner nemhogy megmentette, de egyenesen Super Bowl-győzelemig vezette a Kosokat.

2002. augusztus 5., Houston Texans – New York Giants: Az utóbbi években rögzült szokásnak megfelelően a liga újonca a cantoni Hall of Fame Game-en mutatkozott be. A Houston Texans debütálása pocsékol sikerült, hiszen a 34-17-es mérkőzésen csak fele annyi pontot tudtak gyűjteni, mint lényegesen nevesebb és tapasztaltabb ellenfelük.

2002. augusztus 29., Denver Broncos – Seattle Seahawks: Ola Kimrin, a Vadlovak svéd rúgója 65 yardos mezőnygóllal vette ki részét a Seattle elleni 31-0-ás győzelemből. A lövés NFL-rekord lehetett volna, ha nem az előszezonban esik. A sors iróniája, hogy hiába volt a hihetetlen kick, Kimrintől rövidesen megvált a Denver, és tapasztalt rúgóját, Jason Elamot tartotta meg, aki Tom Dempsey-vel közösen a legtávolabbi (63 yardos) mezőnygól csúcstartója maradt. Ola Kimrin később több NFL-csapatnál is kipróbálta magát, legutóbb 2006-ban a Dolphins-nál, de az alapszakaszban csak a Redskins-től kapott lehetőséget, ahol 2004-ben 10 field goal kísérletéből 6-ot értékesített.

2005. augusztus 20., Denver Broncos – San Francisco 49ers: A 2005-ös előidényt fájdalmas tragédia árnyékolta be. A denveri mérkőzést követően Thomas Herrion, a vendégek támadófal-embere az öltözőben összeesett és a kórházba szállítását követően elhunyt. A boncolás és a későbbi vizsgálatok a fiatal játékosnál súlyos szívbetegséget mutattak ki.

2008, Detroit Lions: A tavalyi szezon Oroszlánjainál nincs mi meggyőzőbben bizonyítaná, hogy az előszezon eredményeiből manapság már nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. A gárda 2008-ban mind a négy felkészülési találkozóját megnyerte, ám az alapszakaszban, annak 16 meccsesre bővítése óta először, valamennyi mérkőzését elbukta. 4-0 után 0-16!

(A cikk elkészítésében nagy segítségemre volt Mark L. Fordnak a Coffin Corner c. magazin 2000/5. számában megjelent írása.)

Dorkó Szabolcs (Szabler)