Hall of Fame 2010 - 4. rész: Emmitt Smith

Emmitt James Smith, legalábbis a családban e nevet viselők közül a Harmadik, 1969. május 15-én jött a világra a floridai Pensacolában. A focilabdával már egész korán közeli ismeretséget kötött és a helyi Üdvhadsereg csapatában kezdett játszani. Mivel gyermekkorában a Dallas Cowboys volt az NFL egyik meghatározó együttese, sőt egyenesen akkortájt emelkedett „Amerika csapatává”, így az ifjú Emmitt is Staubachért és társaiért rajongott. A fiatal srác a Tehenészek legendás irányítójának példája nyomán kezdetben a játékmesterségről álmodozott, ám edzői hamar helyére, azaz az adottságainak megfelelőbb running back posztra tették.

Aligátoros évek

Az Escambia High csapatában – 1983 és 1986 között - Emmitt Smith ragyogó és a középiskolai foci történetében majdhogynem páratlan négy évvel rukkolt elő. Első fellépésén a Pensacola Catholic ellen máris 115 yardot vágott ki, második meccsén a Gulf Breeze-zel mérkőzve 200 yard fölé jutott és 49 középiskolai összecsapásából csupán négyen sikerült őt az ellenfél védőinek 100 egység alatt tartaniuk. Összességében 8804 futott yardot, 7,8-as labdacipelésenkénti átlagot és 106 futott touchdownt könyvelt el ez alatt a négy esztendő alatt és akkortájt eme számokat csupán a hajdanán a texasi Sugar Landben brillírozó Ken Hall 1950 és 1953 közötti teljesítménye múlta felül (11232 yard) a középiskolai futball rekordjainak könyvében.

Az Escambia High Aligátorai a Smith előtti 18 évben mindössze egyszer tudtak győztes idényt produkálni és a megelőző három szezonban 3-27-es mutatóval kellett beérniük, de a remek futó második és harmadik évében állami bajnoki címre vezette őket. Emmittet utolsó középiskolai szezonjában a USA Today és a Parade Magazine az Év Játékosának választotta kortársai közül. Máris illusztris dicsőségtablója tükrében érthető, hogy Smith több kiváló egyetem kívánságlistájára felkerült. Az akkor éppen Jimmy Johnson, későbbi dallasi főedzője, által edzett Miami is szívesen látta volna soraiban a kirobbanó tehetséget, Smith azonban több játéklehetőség reményében úgy döntött, hogy marad Aligátor és útja ezért Gainesville-be vezetett.

A Florida színeiben már freshman éve első meccsén pályára léphetett, a Gators akkor 31-4-es vereséget szenvedett a Miamitól, de igazi bemutatkozásának a harmadik fordulóbeli, Alabama elleni rangadó számított. Emmitt Smith kezdők közötti debütálása alkalmával 39 labdacipelést kapott és ezzel 224 yardot hozott, csapata pedig az egész nemzet szeme láttára aratott 23-14-es meglepetés-győzelmet az esélyesebbnek tartott Tide fölött. Smith pár héttel később futballtörténelmet írt, már hetedik egyetemi meccsén meghaladta az 1000 futott yardot, és erre a kivételes fegyvertényre előtte egyetlen másik running back sem volt képes.

Második évében kisebb balhé (egy kollégiumi buli során keveredett verekedésbe) és apróbb sérülések hátráltatták karrierjét, de juniorként 3928 yarddal megdöntötte Neal Anderson egyetemi futórekordját, valamint a leghosszabb futóplay (96 yard), az egy mérkőzésen (316 yard) és egy idény alatt szerzett legtöbb yard (1599) tekintetében is új iskolai csúcsokat állított fel. Smith tovább is gyarapíthatta volna egyetemi yardmennyiségét, de több körülmény arra bírta, hogy idő előtt, már harmadik évét követően kimenjen a draftra és szerencsét próbáljon az NFL-ben. Ezt a szabályok először 1990-ben tették lehetővé az egyetemisták számára, de hogy Emmitt Smith élt a lehetőséggel arra részint a Gators futballprogramja fölött gyülekező fellegek, az NCAA pénzbeli juttatások miatti szabálytalanságok gyanújával indított vizsgálatot a Florida ellen, amely végső soron Galen Hall főedző állásába került, részint pedig az a kilátás ösztönözte, hogy az új mester, Steve Spurrier felfogása szerint csekélyebb szerep jutott volna neki a csapat támadóegységében.

Rögösen induló út a csillag(os)ok között

Addigi imponáló középiskolai és egyetemi eredményei (83 meccséből 70-en futott legalább 100 yardot), valamint nyilván ebből táplálkozó nem csekély önbizalma dacára Smith-t korántsem fogadták olyan tárt karokkal az NFL-be, amint azt talán várta vagy remélte. Eme önbizalom tanújeleként Emmitt már őrzött egy listát azokról a célokról, melyeket profiként elérni kíván, s mely a Super Bowl-győzelemtől a Hall of Fame-tagságon át minden említésre méltó eredményt és elismerést felölelt, de az NFL-csapatok scoutjait jobban érdekelték az ideálisnál csekélyebb fizikai adottságai és középszerű 40 yardos ideje. Így történhetett meg, hogy az NFL-re készebbnek vélt Penn State-es RB, Blair Thomas már a második pickkel elkelt a New York Jets jóvoltából, míg Smith neve még az első kör feléhez érve sem hangzott el.

A percről percre frusztráltabb, s ezért a draftközvetítésnek már a 10. picket követően hátat fordító Smith-t végül a 17. helyen választotta ki a Dallas Cowboys. Noha a Tehenészek a 21. pozícióból trade-eltek fel, ám Jimmy Johnson eredetileg mindenféleképpen a védőegységet szerette volna megerősíteni az első körben. Azt követően, hogy a Miami-ról kikerült Cortez Kennedy és az USC-s Junior Seau hamar elkelt, Johnson a Baylor linebackerére, James Francis-re fente a fogát, és csak miután Francis-t elvitte a Bengals és régi munkatársa, a RB coach, Joe Brodsky meggyőzte őt arról, hogy Emmitt Smith érdemes a figyelmére, kötött ki a Cowboys vezetőedzője a Gators futója mellett.

Bemutatkozó sajtótájékoztatóján Emmitt rendkívül extravagáns öltözékben, többek között lila shortban és megegyező színű, de ráadásul nagy aranyszínű pöttyökkel is telehintett mellényben, továbbá nagy fehér cowboykalapban, sokkolta az egybegyűlteket. Az újonc running back azonban ennél sokkal nagyobb fejfájást okozott Jerry Jones tulajdonosnak kiugró fizetési igényeivel, amelynek az lett a következménye, hogy az egész edzőtábort kihagyta. A holdout alatt Smith azzal próbált nyomást gyakorolni a dallasiakra, hogy beiratkozott a Florida őszi szemeszterére, ám Jones és Johnson erre azzal replikázott, hogy szeptember elején a csapathoz igazolták a főedző korábbi egyetemi neveltjét, a veterán Alonzo Highsmith-t. Talán ez a fejlemény, talán egyéb körülmények bírták megegyezésre a feleket, mindenesetre egy nappal a Highsmith-trade után és öt nappal a Chargers elleni idénynyitó előtt Smith aláírta négyéves kontraktusát és csatlakozott a Tehenészekhez.

Debütáló szezonjának első felét azonban frusztráltság árnyékolta be. Smith messze nem kapott annyi lehetőséget a támadójátékban, mint azt szerette volna. Valószínűleg a hosszas holdout okán Emmitt viszonya kezdettől nem volt harmonikus Dave Shula offenzív koordinatorral, s az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Shula a Cardinals-szal szemben 20-3-ra elveszített meccs után azt nyilatkozta, hogy Smith egyik elhibázott blokkja meghatározónak bizonyult a meccs végkimenetele szempontjából. A Cowboys 3-7-es mérleggel szerénykedett az alapszakasz finise felé haladva, amikor az edzői stáb – megint nagyrészt az értékeit remekül felismerő Joe Brodsky unszolására – úgy határozott, hogy nincs értelme visszafogniuk újonc gyöngyszemüket. Smith végül nem érte el a szezon végére az 1000 futott yardot – a csapat erejéből is csupán 7-9-re futotta -, de teljesítménye elegendő volt ahhoz, hogy meghívják a Pro Bowlra és az év legjobb elsőéves támadójának válasszák. A soron következő idény előtt Dave Shula a Bengals főedzői posztjára távozott, így újabb tehetsége kibontása előtt tornyosuló akadály hárult el Emmitt Smith elől.

Az Emmitt-zóna

Az elkövetkező évek ugyanakkor a Dallas szurkolóinak legmerészebb várakozásait is felülmúlták. A Tehenészek négy idény alatt bezsebelt három bajnoki címe, nem véletlenül, egybeesett a gárda sztárfutójának legragyogóbb éveivel. Emmitt Smith 1991 és 1995 között három ízben lett ligaelső futott yardok és futott touchdownok tekintetében és 1993-ban véghezvitte azt a példátlan bravúrt, hogy a liga legeredményesebb futója és Legértékesebb Játékosa legyen, csapatával pedig megnyerje a Super Bowlt, amelyben úgyszintén MVP produkcióval rukkolt elő. Nem volt lélegzetelállítóan gyors, nem tudott olyan fürgén irányt változtatni, mint kor- és vetélytársa, a Lions-os Barry Sanders, de remek egyensúllyal bírt, nehezen lehetett őt földre vinni, s így első és sokadik kontakt után is képes volt nagy futásokat kivágni, s a szerelni igyekvő védőket rendre erős karjaival tartotta távol magától.

Emmitt ezzel együtt tisztában volt azzal, hogy mit köszönhet remek játékostársainak. Sokan felemlegetik Smith-szel kapcsolatban, hogy szerencsésen alakította karrierjét az a tény, hogy olyan, kiváló tehetségekkel teletűzdelt alakulatban játszhatott, mint a ’90-es évek első felének Cowboys-a. Ez a kijelentés igaz. Az említett időszakban a támadóegységből csupán a mindenkori második elkapó (legyen az Alvin Harper vagy Kevin Williams) nem került be egy ízben sem a Pro Bowlra és rendre megesett, hogy a kezdő tizenegyből heten/nyolcan képviselhették a dallasiakat a szezonzáró gálameccsen. (A támadófal, a tight end Jay Novacek és a fullback Daryl Johnston évről-évre a liga elitjébe tartoztak.) Az 1992-es idénynyitó előtt a friss futóász a falembereknek egy-egy 7000 dolláros Rolex órát ajándékozva köszönte meg, hogy az előző évben az NFL legjobb futójává tették (évekkel később már beérte azzal, hogy saját könyvét – The Emmitt Zone - csempéssze játékostársai öltözőszekrényébe), de azért a saját értékével is tisztában volt, így az első Super Bowl-diadal után több pénzt szeretett volna és újabb holdouttal szerzett kellemetlen, bizonytalanságtól terhes heteket, sőt hónapokat a Dallas vezetésének és szimpatizánsainak.

A kötélhúzás már márciusban kezdetét vette. Jerry Jones nagylelkűségéről kívánt tanúbizonyságot adni, amikor Barry Sanders-éhez fogható kontraktust ajánlott Smith-nek, ám amint utóbbi számára kiderült, hogy Sanders voltaképpen a liga egyik legrosszabbul fizetett futója, faképnél hagyta a trükközni próbáló tulajdonost. Emmitt a húzásra azzal kontrázott, hogy ügynöke útján találkozót szervezett a Miami Dolphins menedzsmentjével. Don Shula és a Fins akkori személyi ügyekért felelős igazgatója, Tom Heckert végül felismerte, hogy Smith valódi célja csupán a Jerry Jones-szal szembeni alkupozíciójának erősítése, így elálltak a megbeszélésektől, s a többi csapat szintén hasonlóképpen gondolkodott. Mindenki biztos volt abban, hogy fölösleges bármekkora horribilis összeget kínálnia Smith-nek (mint korlátozott szabadügynöknek), ha a Dallas tulajdonosa így is-úgy is match-elni fogja az ajánlatot. A szappanopera szeptember közepéig tartotta ébren a futball-közvélemény figyelmét, (Emmitt persze augusztus elején megint beiratkozott az egyetemre) amíg az első két fordulóban elszenvedett vereségek hatására Jones belátta, hogy nem érdemes tovább garasoskodni és négy évre szóló 13,6 milliós szerződéssel sztárfutóját az NFL legjobban fizetett running backjévé tette. A befektetés meghozta eredményét, hiszen az új kontraktussal tarsolyában Smith karrierje legjobb évét futotta, a Cowboys pedig megvédte bajnoki címét, ám az évtized második felére a dallasi csillag fénye, és vele együtt Smith-é is, némiképp elhalványult.

All-Time Emmitt

A ma is ismert szabadügynökség és a fizetési sapka bevezetésével szinte lehetetlenné vált a világverő dinasztia összetartása. Az öregedő húzónevek (Aikman, Smith és Irvin) maradtak, de ezek megtartásának ára az volt, hogy a kevésbé sztárolt, de annál nagyobb szolgálatot nyújtó kiegészítő emberek zömét nem lehetett már maradásra bírni. A Cowboys hanyatlását segítette a vezetőedzői poszton történt változás is. Jimmy Johnsonnak és Jerry Jones-nak a sikerek kapcsán szerzett érdemek fölötti torzsalkodásából a szakvezető húzta a rövidebbet és a helyére érkezett Barry Switzer, bár egy Super Bowl-győzelmet még ki tudott vívni az ölébe pottyant, szupertehetséges alakulattal, hosszú távon képtelen volt megőrizni azt a fegyelmet, mentalitást, tágabb értelemben azt a nyerő atmoszférát, ami nagyobb szerepet játszott a gárda eredményességében, mint azt a legtöbb kívülálló gondolta volna.

Ilyen körülmények között Emmitt Smith továbbra is a Dallas alapembere maradt és megbízhatóan szállította az 1000 yardos szezonokat, de a csapat szekere közben zsákutcába tévedt. Ha a Tehenészek el is verekedték magukat a rájátszásig, ott rendre kijózanító pofonokat kaptak, 1996-ban a második éves Carolina Panthers-től, 1998-ban pedig a playoffba hosszú kihagyás után visszatérő Cardinals-tól. Az új évezredbe fordulva Smith és társai előtt már nem volt reális cél egy újabb Super Bowl-elsőség, ám a sztárfutó elegendő motivációt meríthetett abból, hogy saját nevét még inkább halhatatlanná tegye néhány, megdönthetetlennek hitt rekord fölülírásával. A 2001-es szezon abszolválását követően ő lett az NFL történetének első running backja, aki 11 egymást követő szezonban 1000 futott yard fölött tudott teljesíteni, majd 2002. október 27-én Walter Paytont megelőzve, akivel még annak 1999-es halála előtt szoros barátságot kötött, majd Sweetness családjával is meghitt viszonyt ápolt, ő lett minden idők legeredményesebb futója. 2002-ben Emmitt Smith azonban már nem tudta elérni a 1000 yardos határt és a Bill Parcells nevével fémjelzett új rezsim nem tartott igényt a szolgálataira. A következő két szezonban az Arizona Cardinals-t segítette és bár az leigazolásától remélt jegyeladási dömping elmaradt, második évében még képes volt kisajtolni magából 937 yardot és kilenc touchdownt. Amikor a Kardinálispintyek is elengedték a kezét, Emmitt Smith aztán visszavonulót fújt és végül 2005 februárjában egy egynapos szerződés jóvoltából Kovbojként akaszthatta szögre a szerelését.

Hagyaték

Visszavonulását követően Emmitt – többek között - szerencsét próbált az ingatlanfejlesztésben (egykori idolja, Roger Staubach partnereként), celebtáncosként és futballközvetítések kommentátoraként. Noha utóbbi minőségében sok kritikával illették tevékenységét, az előbbi két területen megállta a helyét. Aligha kétséges azonban, hogy bármihez is kezd még hátralévő, remélhetőleg hosszú, életében, Emmitt Smith nem fog tudni ahhoz fogható sikereket elérni, amelyek a futballpályán osztályrészéül jutottak. 18355 futott yardjával és 164 touchdownjával ma ő minden idők legproduktívabb running backja, és ezzel a monumentális rekorddal rövid időn belül nem fog legyőzőre találni. A 2006-ban a College, idén a Pro Football Hall of Fame tagjává választott Emmitt Smith olyan hosszú időn át tudott stabilan magas teljesítményt nyújtani, hol kiváló, hol csak elfogadható támadófalak mögül előrohanva, hogy ezzel irdatlanul magasra helyezte a lécet bármely jövőbeli kihívója számára. Azt hiszem joggal vitatható, hogy helye van-e minden idők 3 vagy 5 legjobb futója között, de statisztikái, rekordjai elvitathatatlanok és olyan sok emlékezetes momentummal ajándékozta meg a futballszerető közvéleményt, mint midőn az 1993-as idény záró fordulójában sérült vállal futotta szét a New York Giants védelmét, vagy amikor 1999-ben ugyancsak maródiként és Walter Payton halálhírétől sújtva cikázott át a Vikings védőegységén egy percen belül 63 és 24 yardos touchdownokkal, hogy még a Dallas Cowboys-szal kevéssé szimpatizáló milliók is megemelhetik kalapjukat Emmitt korszakos nagysága előtt.



Dorkó Szabolcs (Szabler)