Heti körképek - 4. hét - 2. rész

 

AFC West - Pap Dániel (konqueror), Demeter Ádám (Döme), Kiss Ferenc (Fucu)

 

Eredmények:

Green Bay Packers - Denver Broncos: 49 - 23
San Diego Chargers - Miami Dolphins: 26 - 16
Kansas City Chiefs - Minnesota Vikings: 22 - 17
Oakland Raiders - New England Patriots: 19 - 31

 

Denver Broncos (1-3)

Meglehetősen sima vereséget szenvedett a Broncos vasárnap, ez azonban nem meglepő, ha tudjuk, hogy az ellenfél a címvédő Packers gárdája volt. Igazából egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazai csapat győzelme, hiszen bár Prater 27 yardos mezőnygóljával ők szerezték meg a vezetést, utána azonban beindult a sajtfejű henger, és nem tudott visszajönni a meccsbe a vendég együttes. Denveri részről Eric Decker azonban mindenképpen dicséretet érdemel, hiszen két alkalommal is touchdown elkapást mutatott be, mindkettőt a második negyedben, előbb 5, majd 33 yardról. Itt még 4 pontra megközelítette riválisát a Broncos, azonban ezután már csak a mérkőzés legvégső szakaszában, az úgynevezett garbage time során (mikor már tulajdonképpen eldőlt a meccs) tudtak újra pontokat rakni az eredményjelzőre, Orton 3. TD passzát Daniel Fellsnek adta, a két pontos kísérlet ezután nem sikerült. A tight endnek (akinek a meccs első negyedében térdsérülés miatt el kellett hagynia a pályát egy időre) korábban is akadt pontszerzésre lehetősége, de az idén kiválóan játszó Morgan Burnett akkor fumblet erőszakolt ki rajta. Fájdalom a Denver drukkereknek, hogy Orton a 3 TD és a 273 passzolt yard mellett három interceptiont is dobott, John Fox vezetőedző azonban nem hárította a felelősséget az irányítóra, nyilatkozata szerint "ez a csapat közös veresége volt". Annyira nincs is ok bánkódni, vagy legalábbis nem emiatt kell elsősorban, hiszen egy építkező csapatnak nem a liga jelenlegi legjobbja ellen kell elsősorban győzelmet begyűjteni. Azért voltak pozitív jelek is, önmagában a 23 szerzett pont nem rossz, bár idén a Green Bay néha a "mindegy hány pontot kapunk, az offense úgyis többet visz" mentalitással lép pályára, persze olyan offense birtokában könnyen is virulnak. McGahee 15 kísérletből 103 yardig jutott, a 6.9-es átlag kimondottan jónak nevezhető. Elkapóknál Lloydnak (aki Ortonhoz hasonlóan megfordult Chicagoban, szóval a Bearsnek ősi rivális Packerst remekül ismerhette) volt jó meccse, 8 elkapásból 136 yard, mellette a már említett Deckert kell kiemelni, aki fiatal kora miatt a jövő embere lehet Denverben. A védelemnek nem volt egy nagy meccse, ez látható a 49 kapott pontból, valamint abból, hogy az ellenfél irányítója (Rodgers) élete egyik legjobb meccsét játszotta. Azért az idei elsőkörös Von Miller 2 sackkel letette a névjegyét. A meccsen még érdekesség volt, hogy keveset ugyan, de mégis játékidőt kapott Tim Tebow, a korábbi NCAA ikon irányító is. Meglátjuk, hogy ez így lesz-e vasárnap, amikor a Musztángok csoportrangadót vívnak a San Diegoval.

 

San Diego Chargers (3-1)

A Chargers idén még nem kapott ki hazai pályán, és ez a sorozat nem szakadt meg vasárnap sem, mikor a Miami látogatott a Qualcomm Stadionba. A tízpontos győzelem során Philip Rivers ismét vezére tudott lenni csapatának, 307 yardot passzolt össze, egy TD átadással (55 yardos bomba Vincent Jacksonnak) megfűszerezve. Mike Tolbert is futott egy touchdownt 1 yardról egy Rivers & Ryan Mathews-féle 42 yardos screen passzjátékot követően, a játékos szerint: "mindegy miképp győzünk, a lényeg a 3-1-es mérleg, jól megy a csapatnak, próbálunk ezen az úton maradni". A jó kezdés már azért is fontos, mivel amióta Norv Turner a vezetőedző, azóta nem igazán a repülőrajtokról vált híressé a Chargers, hiszen egy 1-3-as rajt után három 2-2-es első negyedév következett a közelmúltban. Most viszont egy meccs előnnyel bír a San Diego a New England ellen veszítő Oaklanddel szemben. A San Diego ezúttal is otthon vert el egy nyeretlen csapatot, a győzelemben közrejátszott az is, hogy a Miami irányítója, Chad Henne vállsérülést szenvedett a találkozó korai szakaszában, és nem is tudott visszatérni, Matt Moore állt a helyére.Azóta már tudjuk, Henne idén már nem fog pályára lépni, még nehezebb helyzetbe került így a Delfinraj (falka? csapat? most tényleg, hogy hívják a delfinek esetleges csoportját?), ők is beszállhatnak az Andrew Luckért folytatott éles versengésbe a Colts, Chiefs, és a Vikings oldalán. A Chargers támadó kulcsfigurái idén is a megszokott nevek voltak. Rivers elárulta, hogy mit élvezett leginkább az idei sikerek során. "A győzelem legjobb módja, amikor a meccs végén letérdelünk. Ez a legjobb formáció." (Josh Freemannek meg gondolom akkor a game winning drive a kedvence, azért nem szokta megnyerni a meccseket előbb.) Vincent Jackson egy kisebb sérülés miatt nem volt végig harcképes, de ez sem gátolta meg abban, hogy 3 elkapásból 108 yardot szorgoskodjon össze. Mathews is szép napot zárt, 81 futott és 68 elkapott yarddal. Antonio Gates viszont újabb meccset volt kénytelen kihagyni sérülése miatt. A védelemben az újonc Gilchrist, aki a maródi Quentin Jammer helyett életében először kezdett, interceptiont szedett Hennén, míg Moore passzát egyszer Weddle horgászta le. Az irányítók életének terrorizálásában pedig Larry English járt az élen, 2 sackkel. Vasárnap megint divízió rivális ellen játszik majd a Bolts, ellenfelük a Denver lesz.

 

Kansas City Chiefs (1-3)

A tavalyi AFC West első nagy nehezen a 2011-es szezonban megszerezte első győzelmét. A szurkolok már Haley és Pioli távozását kezdték skandálni, amikor is sikerült a szintén nyeretlen Vikingst legyőzni. Matt Cassel 260 yardja elfogadható teljesítmény, de még ezt is az elkapóinak köszönheti leginkább. Először is Dwayne Bowenak, aki 107 yardja mellett az egyetlen TD-t szerezte a mérkőzésen három Vikings védőt lerázva magáról. Másodszor Steve Breastonnak, aki többször is nehéz passzokat kapott el és végül 91 yarddal zárt. A futójáték Charles nélkül nem megy és a Thomas Jones - Dexter McCluster kettős nem tudja pótolni. Most is Jackie Battlevel kiegészülve értek el 85 yardot. Branden Albert azt az embert igyekezett távol tartani Casseltől aki miatt egyáltalán ebbe a csapatba került. Ez nagyjából sikerült is neki, de azért Jared Allen kétszer ledöntötte lábáról a Chiefs irányítóját. A rend kedvéért tegyük hozzá, hogy a bal oldali tackle kevés segítséget kapott a többiektől. A védelemnek sikerült nyomást gyakorolnia McNabbre. Ez egyedül Tamba Halira igaz, aki két sacket is begyűjtött, hogy ne maradjon le volt csapattársa (Allen) mögött. Ezen kívül csak neki volt QB hite, ami azt jelzi más nem igazán tudott a Vikings irányító közelébe férkőzni. Adrian Petersont 100 yard alatt tartották, de Percy Harvin end aroundjaival nem tudtak mit kezdeni. Szerencséjükre ezzel nem ment sokra a Minnesota. A két passzolt TD-t mind a kétszer Brandon Carr szenvedte el, de közöttük egy labdaszerzése is volt. Nem szabad elmenni Ryan Succop teljesítménye mellett. A Chiefs kicker-e, aki 2009-ben Mr. Irrelevant (a legutolsóként kiválasztott játékos) volt a drafton, öt FG kísérletéből ötöt sikeresen rúgott be. Közte volt egy 54 yardos is, ami a leghosszabb pályafutása során. Valamint az öt sikeres mezőnygóllal beállította az egy mérkőzésen sikeresen értékesített FG-ok Jan Stenerud és Nick Lowery által tartott rekordját.

 

Oakland Raiders (2-2)

A Raiders a puszta statisztikák alapján teljesen partiban volt a Patriotsszal, de a red zone-ba érve rendre elhaltak a támadások, és egy 29 és egy 21 yardos mezőnygóllal kellett beérnie a csapatnak, illetve az első félidő végén Campbell által dobott megmagyarázhatatlan interception a Patriots end zone-jában megpecsételte a lényegében hibátlanul játszó vendégek elleni meccs sorsát. A vörös zónába tett látogatásból mindössze kettő ért véget TD-vel, egyet pedig a már említett interception zárt, amely a sokat emlegetett "momentumot" is elvette a csapattól, miután a touchback után a Patriots még el tudott a félidő lejárta előtt jutni egy field goalig, már lényegében nem volt esélye a Raidersnek a fordításra. A második interceptionje Campbellnek pedig végleg eldöntötte a meccset, a zónázó Vince Wilfork halászta le passzát a Pats térfelén egy első kísérlet során a 4. negyedben. A 19 szerzett pont idén eddig a legkevesebb, amit a Raiders elért, a Patriots viszont idén még nem játszott olyan meccset, amelyen 30 pontnál kevesebbet csináltak volna. Darren McFadden ezen a meccsen nem igazán tudott kibontakozni, egy nagy, 41 yardos vágtától eltekintve a többi futása 2,4 yardos átlagot hozott a meccsen, nagyon jó munkát végzett a New England védelme az idén a meccs ellőttig liga első Raiders futójáték ellen. A passzjáték a két interceptiontől eltekintve viszont jól működött, Darrius Heyward-Bey karrierje során először lépte át a 100 elkapott yardot, 4 elkapása között volt egy tőle teljességgel szokatlan nagy játék is, amelynek során két védő közül húzta le Campbell passzát. Érdekesség, hogy az irányító szinte minden harmadik kísérletét megoldotta, lényegében, amelyik 3. downnál passzolni kellett, ott sikerült egy új sorozatot elérni, viszont az, hogy első és második kísérleteknél rendre eredménytelenül próbálkozott az offense, nagyon meglassította az előrehaladást, lényegében nem volt idő elég támadást vezetni. A védelem nem tudta megállítani a Patriots támadóit, ami Tom Brady-ék idei teljesítményét nézve nem is meglepő. Azonban az eddig idén 300 yard alatt nem megálló Brady csupán 226 yardig jutott. Az más kérdés, hogy Wes Welker ebből laza 158 yardot kapott el. Nyomás sem volt nagyon Brady-n, az egyetlen sacket Mike Mitchell szerezte és Kameron Wimbley-nek is csak két QB hitje volt. A legnagyobb ütést mégis a futás elleni védelem kapta. Összesen 183 yardot engedett a Raiders D# a földön, ebből 97-et az újonc Ridley 75-öt BenJarvis Green-Ellis szállított. Pedig az utolsó játékrészben a saját 1 yardosukon kivédekeztek egy 4. kísérletet, de ez már lényegében nem számított. Vagyis igen, mivel innen indulva a támadok 99 yardos TD drive-ot vezettek.

 

 

AFC East – Rajnai Gergő (Rajna)

 

Buffalo Bills

Eredmény: 20-23-as vereség a Bengals ellen

Mérleg: 3-1 (1-0 a divízión belül)

Az idei szezon eddig legnagyobb meglepetéscsapata kicsit közelebb került a földhöz, miután gyakorlatilag semmiben nem hasonlított a gárda az első heti sztárcsapathoz. A negatívumokban sem: a borzalmas kezdéseknek búcsút intett a Gailey-banda, és az első félidőben 17-3-as vezetésre tett szert. Ezt elszórakozni nem volt egyszerű, de igazából a játék minden aspektusában egy picit jobbnak bizonyult a Bengals, így a végén egy utolsó másodperces mezőnygóllal megnyerték a meccset. Ryan Fitzpatrick és az offense árnyéka volt eddig önmagának. Tudtuk, hogy a Bengals védelme jó számokat produkált idén, de valahogy nem hitt bennük senki, a Buffalo megállíthatatlannak tűnt. A rendszer nem változott: Fitzpatrick szépen terítette a rövid passzokat az elkapók felé, ám az elkapások vagy nem sikerültek, vagy ha össze is jöttek, ritkán sikerült sok yardot szerezni utánuk, ami eddig kulcsfontosságú volt a Bills számára. Fred Jackson előtt nem igazán nyílt meg az út, futással sem tudtak haladni a vendégek, így a szerzett húsz pont is inkább hízelgő rájuk nézve. Nem is véletlen, hogy az egyik touchdown a védelemhez fűződik, Bryan Scott szedte el erőszakosan a labdát Bubba Caldwelltől, ez a play sokáig fontos előnyt jelentett a Buffalo számára. A védelem a kulcsszituációkban többnyire jól koncentrált, de mind a passzjáték, mind a futás viszonylag sikeresnek bizonyult ellene – Cedric Benson és Andy Dalton ellen ez nem hangzik túl jól. Ha nincs a két interception, simább meccs is lehetett volna ez a Cincinnati számára. Nick Barnettet azért érdemes kiemelni innen, hiszen ő a védelem talán legkiegyensúlyozottabb játékosa, amellett, hogy vezérként játszik ILB-t, ritkán hibázik, és igazi tacklegyár. Sokan nem gondolták volna ezt róla tavalyi sérülését követően. Az AFC-ben nincs tehát már száz százalékos együttes, de a Bills így is csoportelső maradt. Nagy kérdés, hogy a támadók vissza tudnak-e térni az első három hét magas színvonalú játékához, vagy az csak egy kiugró teljesítmény volt egy jó felkészülést követően. Az Eagles „álomcsapata” ellen kiderül egy s más, a Philly mindenesetre biztosan körömszakadtáig harcolni fog az 1-4-es mérleg elkerüléséért, így a feladat adott. Ha a Bills nyerni tud, azzal bizonyíthatja, hogy képes hosszabb távon is lépést tartani a nagyokkal, és egy pofon még nem küldi őket padlóra. Egy vereség esetén én viszont már megkongatnám a vészharangot.

 

Miami Dolphins

Eredmény: 16-26-os vereség a Chargers ellen

Mérleg: 0-4 (0-1 a divízión belül)

A Delfinek kálváriája csak nem akar abbamaradni. Ezúttal San Diegóban buktak el egy meccset érdekes körülmények között,a rájátszás pedig elúszni látszik. A meccs borzalmasan kezdődött a Miami számára: Chad Henne egy fura play során vállsérülést szenvedett, és ennek következtében idén már nem léphet pályára. A helyére beállt Matt Moore jól kezdett ugyan, de a korai előny nem tartott sokáig, a secondary teljesen elnézte az egyik játékot és Vincent Jackson tíz méteres körzetében senki sem tartózkodott, így amellett, hogy el kellett terülnie a földön az elkapáshoz, még egy kis szunyókára is lett volna ideje, mielőtt felpattan és beviszi a touchdownt. A Dolphins innentől kezdve ugyan tartotta a lépést a csúcsformától láthatóan távol álló Chargers-szel szemben, az embernek nem volt az az érzése, hogy ez a meccs meglehet a Miaminak. A védelem ugyan a találkozó nagy részében szépen dolgozott, de néhány fontos play erejéig mintha pályán se lettek volna, ez pedig az NFL-ben vereséghez szokott vezetni. A támadósor Daniel Thomas hiányában nem volt kompetens, így sem a Lex Hilliard által (!) vezette futás, sem pedig a passz nem működött, különösen igaz volt ez, ha TD-szag volt a levegőben. Yeremiah Bellt érdemes kiemelni, mindig ott volt, ahol a labda, nagyban neki köszönhető, hogy a San Diego futását többé-kevésbé sikerült megállítani. A Fins számára szabadnap következik, erre pedig nagy szükségük van. Az edzői stáb láthatóan képtelen felpörgetni a csapatot, amely sokszor dekoncentráltnak mutatkozik. Nem lenne meglepetés, ha a hatodik héten már nem Tony Sparano lenne a főedző, de ennél is fontosabb kérdés jelenleg, hogy ki lesz a quarterback. Matt Moore nem túl sikeres eddig karrierje során, és első meccse után nem valószínű, hogy benne látná a hosszú távú megoldást a stáb. Már kipróbálták Brodie Croyle-t és Trent Edwards-ot is, tőlük sem kell megváltást várni, néhány helyen David Garrard nevét is megpendítették. Akárhogy is legyen, hosszú szezonnak néz elébe a Dolphins, a helyzet nagyon erősen emlékeztet az 1-15-ös katasztrófára.

 

New England Patriots

Eredmény: 31-19-es győzelem a Raiders ellen

Mérleg: 3-1 (1-1 a divízión belül)

A Pats elkerülte a Jets sorsát, és viszonylag simán nyert az Oakland ellen idegenben. A játékosok láthatóan égtek a bizonyítási vágytól a Bills elleni zakót követően, és az ott felismert gyengeségeket láthatóan kijavították (többé-kevésbé). Az első félidőben összeszedett előnyre nagyon vigyáztak, sokat futottak, hogy a védelem ne fáradjon eltúlságosan. A labdát is kincsként kezelték, Brady nem adott el egyet sem, a futók is megőrizték, amit rájuk bíztak, így nagyon nehéz bármit kezdeni ezzel a támadósorral. A védelem is sokat javult, annak ellenére, hogy Jason Campbell szép számokat hozott össze, és nem volt rajta túl nagy nyomás, de egyrészt sikerült két fontos interceptiont szerezni, másrészt a red zone-ban rendszeresen megállították a Fosztogatókat. A futás elleni védelem kiválóan dolgozott ismét, ha Jacoby Ford trükkös játékát nem számoljuk, alig 125 yardot ért el a liga talán legjobban futó csapata, kulcsszituációkban pedig szinte semmire sem mentek McFaddenék. Persze a régi jól bevált egységek jól teljesítettek: Brady és Welker megállíthatatlanok voltak, amíg nem váltottak inkább futásra, bár ezúttal kisebb probléma akadt a megszokott pontossággal. Welkeren kívül a többieknek alig volt elkapásuk, de nem gondolom, hogy ennek hosszabb távú implikációi lehetnek. Ezzel a játékkal egyértelműen bajnokesélyes a Patriots, a védelem gyengeségeit gyönyörűen sikerült elkendőzni. A héten a Jets elleni csoportrangadóval megerősíthetik ezt a feltételezést. Egy esetleges vereség azonban negatív divíziómérleget eredményezne fél távnál, ami aggodalomra adhat okot. Éppen ezért nem engedhet ki a Belichick-banda, annak ellenére sem, hogy a csoport többi csapata vereséggel zárta a negyedik hetet.

 

New York Jets

Eredmény: 17-34-es vereség a Ravens ellen

Mérleg: 2-2 (0-0 a divízión belül)

Gond van a Nagy Almában, sorozatban a második meglepően gyenge mérkőzést tudják maguk mögött. Múlt héten a védelem, ezúttal a támadósor mondott csütörtököt, és mindkét összeomlás hatalmasra sikeredett. Ugyan már múlt héten is sokan aggódtak a támadófal miatt, lévén Nick Mangold nem volt hadra fogható, nem volt különösebb probléma a Raiders ellen ezen a téren. A Ravens front sevenje és blitzei azonban már túl soknak bizonyultak, szinte semmi sem sikerült a támadóknak. Rögtön a meccs elején egy védő TD-t szereztek a Hollók, és az egész meccs így ment tovább, összesen háromszor sikerült  elszedni a játékszert úgy, hogy hat pontot szerezzenek belőle a házigazdák. Mark Sanchez felelősségét sem szabad elfelejteni, mert ugyan szinte semmi védelmet nem kapott, az eladott labdákat el lehetett volna kerülni, és egyébként is lehetett volna valami életet lehelni az offense-be. Minden idők leggyengébb QB ratingjét sikerült produkálnia a legalább negyven play-t hívó irányítók közül, ezt nem lehet másokra kenni. Sanchez szapulása közben sokan elfelejtik, hogy a futás hasonlóan katasztrofálisra sikeredett, Shonn Greene az idén megszokott impotenciáját hozta, LaDainian Tomlinsont pedig szinte észre sem lehetett venni. Természetesen azt mindenki tudja, hogy a Baltimore védelme a liga legjobbjai között van számon tartva, de ilyen szintű szerencsétlenkedést egyetlen NFL csapat sem engedhet meg magának, különösen igaz ez egy bajnokaspiránsra. Pozitívumot azért így is egyszerű találni a Jets-nél: a védelmet sikerült rendbe rakni. A Ravens-nél sem működött sem a futás, sem a passz, viszont a new yorkiak defense-e egy TD-nél megállt, ez volt a különbség a csapatok között. Sione Pouha szinte ficánkolt a meccsen, képtelenség volt őt tartani, de a front seven többi tagja is kitett magáért, Aaron Maybin szerzett labdával bizonyította, hogy megérte őt alkalmazni. Igazából az elmúlt két hét Jets-ét lehet optimistán és pesszimistán is értelmezni. Egyrészt a támadósor és a defense is jól játszott a két hét egyikében, a védők domináltak Baltimore-ban, a támadók pedig egy jó kis meccset hoztak le Oaklandben. Azonban az még inkább igaz, hogy mindkét egységnek volt egy-egy katasztrofális kiruccanása, és mindkettő egy-egy sima vereséget eredményezett. Ha a New England ellen összekapja magát mindkét banda (erre van esély Nick Mangold valószínű visszatérésével), akkor hatalmas lökést kaphat a Jets szekere. Egy vereség viszont már a rájátszást is kicsit kijjebb tolná a látókörből, egy 2-3-as mérleg nem a jó csapatokra jellemző.

 

NFC East – Borsik Tamás (Tomee)

Az eredmények:
Dallas Cowboys - Detroit Lions 30 - 34
Arizona Cardinals - New York Giants 27 - 31
Philadelphia Eagles - San Francisco 49ers 23 - 24
St. Louis Rams - Washington Redskins 10 - 17

 

Dallas Cowboys

Ezúttal a Dallas volt az áldozata a Detroit csodaszámba menő comebackjének. 27-3-nál valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy itt még lehetnek izgalmak, aztán Tony Romo elővette a rosszabbik arcát, a Lions védelme pedig kegyetlenül kihasználta a hibákat, 2 interceptiont is touchdownig hordtak vissza a negyedik negyedben, Stafford és Calvin Johnson pedig ismét ellenállhatatlannak bizonyult, így megfordították a meccset a vendégek. A futójáték erős közepes formát mutatott, Felix Jonesnak egy 19 yardos játékon kívül nem sikerült komoly kárt okoznia, Tashard Choice viszont jóval kevesebb lehetőségből mutatott szép dolgokat. Az offense meglepetésembere az elkapó Laurent Robinson volt, aki ügyesen profitált Miles Austin távollétéből, és 116 yardot hozott csapata konyhájára. Dez Bryanten ismét halovány volt, Jason Witten hozta a tőle megszokottat, csaknem 100 yardig jutott. A támadófalat mindenki féltette Suh-éktól, de nem volt komoly gond, szépen tartották a Detroit félelmetes védőfalát. A defense ismét kitett magáért, amennyire lehetett megfékezték a ligaszinten is elit detroiti passzjátékot, Calvin Johnsonra pedig egyszerűen nem volt ellenszer, nem először láttuk, hogy 3 ember közül tépte le a labdát a levegőből. Az viszont bökheti a szemünket, hogy sacket nem sikerült elérnie a Cowboysnak, DeMarcus Ware 3-szor ütötte meg Staffordot, de a labdával együtt neki sem sikerült földre vinnie. A futásokat megfogták Lee-ék, bár arra számítani lehetett a meccs előtt is, hogy itt nem Jahvid Best fogja a fő gondot jelenteni a hazaiaknak. A special team hozta a kötelezőt, McBriar és Bailey sem hibázott, a returnjáték pedig nem volt faktor egyik oldalon sem. 

 

New York Giants

A forduló leginkább vitatott ítéletét hozta a Giants mérkőzése, ami nagyban segített az Óriásokat 3. győzelmük elérésében. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük. hogy is teljesítettek a new yorkiak. Eli Manning ismét lenyűgöző formában dobált, interception nélkül, 17-27-es állásnál pedig két TD-t is kiosztva alig több mint egy percen belül, ezzel megfordítva a mérkőzést... szenzációs amit Eli produkál ebben a szezonban eddig. Legtöbbször Hakeem Nickset találta meg, aki így szintén hatalmas számokat hozott össze, de Victor Cruzra sem lehetett panasz (rá még később visszatérünk), a meglepetésember pedig a tight end Jake Ballard volt, aki az egyik touchdownt szerezte a hajrában. A futójátéknak nem engedett teret a Cardinals, látható volt, mindent feltettek annak érdekében, hogy Bradshaw és Jacobs ne tudjon kibontakozni. Ez a terv sikeres is volt, a két futó összesen nem érte el a 60 yardot. A támadófal most sem nyújtott valami fényeset pass protectionben, ehhez már Manning hozzászokhatott, a futójáték pedig ahogy említettem, nem tudott kibontakozni. A védelemből hiányzott az egység legfontosabb játékosa, Justin Tuck, ennek ellenére a pass rush megfelelő volt, köszönhetően Osi Umenyiora visszatérésének, és Dave Tollefson meglepetésszerűen jó játékának (2-2 sacket jegyeztek ők ketten). A Cards passzjátéka nem is tudott igazán tündökölni, Larry Fitzgerald azért így is átlépte a 100 elkapott yardot, rajta kívül Early Doucetnek és Todd Heapnek voltak kisebb villanásai. Amivel viszont meggyűlt a baja a Giants defense-nek, az az arizonai futójáték. Beanie Wells-szel nagyon nem tudtak mit kezdeni az Óriások, különösen a linebacker sor sara ez. A secondary-ből Antrell Rolle érdemel említést ezen a héten, interceptionje rendkívül fontos volt, és azon kívül is összehozott pár remek play-t a mostanában leginkább nyilatkozataival „alakító” játékos. A special team feltűnés nélkül dolgozott a mérkőzésen. Visszatérve Victor Cruzra és a vitatott ítéletre: 24-27-es Cardinals vezetésnél Cruz egy elkapás után lefeküdt a földre, majd felkelt és elsétált, készülvén a következő playre. Utána viszont egyértelműen látszott az ismétléseken hogy egy Cardinals védőjátékos sem ért hozzá, a bírók viszont lefújták a play-t, az ilyen típusú eset pedig a nem challengelhető kategóriába tartozik, így Ken Whisenhunt nem tudott mit tenni. A következő játék Eli Manning és Hakeem Nicks touchdownját hozta, ezzel meg is nyerte a mérkőzést a New York. Hét közben Manning elmondta a sajtónak, hogy akkor ott ő is azt hitte, hogy elvesztették a labdát, a liga viszont támogatja a bírókat, mondván a szabály az szabály…

 

Philadelphia Eagles

Kisebbfajta pánikhelyzet uralkodik jelenleg Philadelphiában. A Sasok ismét egy nagyon látványos utolsó negyedbeli összeomlást mutattak be, ezúttal a San Francisco ellen, a szurkolók pedig érthető módon köszörülik a torkukat. Michael Vick pedig hatalmasat játszott ezúttal, sérült jobb keze ellenére. Karriercsúcsot jelentő 416 yardot passzolt, emellé még hozzátett a földön is 75 yardot. DeSean Jackson profitált ebből a legtöbbet, 171 yardjával kiemelkedett a receiverek közül. Jeremy Maclin teljesítményének megítélésére rányomja a bélyeget a meccsvégi fumble-je, amivel tulajdonképpen biztossá vált, hogy a 49ers vonulhat le győztesen a pályáról, Jason Avant pedig hozta a szokásos szintet, megbízható célpont volt. Akit mindenképpen érdemes dicsérni, az a tight end Clay Harbor, aki egy bravúros Vick menekülést követően egy touchdownt is szerzett az első félidőben. LeSean McCoy, ahogy várható volt, nem igazán tudott labdába rúgni a 49ers rendkívül erős rush defense-e ellen. A screen passzoknak köszönhetően azért így is megmutatta magát Shady, egy touchdown is összejött egy gyors shovel passz után. A támadófallal most sem lehetett elégedett a szurkolósereg, ahogy Vick sem, hiszen ismét rengeteget kapott az irányító. Súlyosbítva a dolgokat, a csapat legjobb offensive tackle-je, Jason Peters megsérült, és pár hetet kénytelen lesz kihagyni. Ahol viszont az igazán nagy gond van, az a védelem. Félidőben a legnagyobb Eagles ellendrukkerek sem gondolhatták, hogy ekkora összeomlást mutat be a védelem. Futás és passz ellen is botrányos volt, amit produkált a második félidőben a defense. Jason Babin 3 sacket is elért, de Alex Smith így is csaknem 300 passzolt yardig jutott, a sérült bokával játszó Frank Gore pedig kis túlzással úgy futott át a linebacker soron, ahogy éppen kedve szottyant hozzá. A secondary épp olyan harmatgyenge volt, mint az ezt megelőző meccseken, röviden összefoglalva tehát minősíthetetlen, amit az Eagles a második félidőben mutatott a labda túlsó oldalán. Sokan a defensive coordinator Juan Castillo fejét követelik, de Andy Reid még kitart kollégája mellett, az viszont biztos, hogy sok ilyen mérkőzés már nem fér bele, Castillonak sürgősen össze kell kapnia az egységet, ha a szezont jelenlegi pozíciójában szeretné befejezni. A special team szintén lefagyott a második félidőre, pontosabb a kicker Alex Henery, aki az utolsó negyedben két 40 yardnál rövidebb field goal kísérletet is elhibázott, ezzel segítve elő a bukást. Ironikus, hogy a másik oldalon a 12 éven át Philadelphiában állomásozó, és rekordokat felállító David Akers örülhetett a győzelemnek.

 

Washington Redskins

A 17-10-es eredményből akár azt is gondolhatnánk, hogy kiélezett mérkőzésről beszélünk, az igazság azonban az, hogy egy megnyert meccset nehezített meg magának a Skins. Az forduló embere egyértelműen Ryan Torain volt. A tavaly még a csapat első számú futójaként ténykedő Torain idén 3. a depth charton, de ha már megkapta első lehetőségét a szezonban (Hightower sérülése miatt), élt is vele, és 135 yardot összeszedve karrierje egyik legjobb meccsét hozta a szurkolók legnagyobb örömére. Grossman ezúttal sem tett többet, mint amennyit muszáj volt,  az offense leggyengébb láncszeme viszont ezúttal az offensive coordinator Kyle Shanahan volt. Az utolsó negyedben látványosan összezuhant a támadósor, 3rd downoknál fantáziátlan passzjátékokat erőltetett Shanahan, ahelyett hogy futtatták volna az órát, nagyrészt ennek köszönhető a Rams felzárkózása. A védelemről viszont csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az offense erőtlensége ellenére is állták a sarat, és nekik köszönhető hogy nem esett a Redskins is bele az NFC East csapatok fordulóbeli „hatalmas hátrányból is képes vagyok kikapni” sormintájába. Szegény Bradfordnak egy lélegzetvételnyi ideje sem nagyon volt, ha pedig sikerült elengednie a labdát, az elkapók hagyták cserben elejtett labdáikkal. Brian Orakpo vitte a prímet 2 és fél sackjével, de ha őt sikerült is megfogni, Kerrigan, Bowen vagy éppen Carriker tett róla hogy ne érezze magát biztonságban Bradford. A futójátékot is teljesen kikapcsolta a Washington, Steven Jackson 50 yardig sem jutott el. A special teamről semmi speciálisat nem lehet elmondani, Sav Rocca ismét magas szinten puntolt, Gano sem hibázott, a coverage team pedig szállított egy-két látványos ütközést a Rams returnereinek hibái miatt (a fair catch nem igazán divat St. Louisban...).

 

AFC South

 

 

Houston Texans - Pittsburgh Steelers 17 - 10

 

Az előző héten a Texansnak gondja volt a végjátékkal, most is megnehezítették a saját dolgokat, de végül sikerült egy nagy győzelmet aratniuk, ráadásul a legjobb játékosuk elvesztése ellenére. Finoman szólva sem kerülték el a sérülések a Houstoniakat. Az első negyedben Ben Tate, a másodikban pedig Andre Johnson sérült meg. Az első félidő főleg a veszteségekről szólt a Texans számára, ráadásul Daniel Manning buta szabálytalansága miatt elestek egy blokkolt mezőnygól visszahordásáért kapott touchdowntól is, de mégis 10-0-ás előnnyel kezdhették a második félidőt. A harmadik negyedben behúzta a kéziféket a Texans, bár ez érthető, ha egy csapat elveszti a támadójátéka kulcsjátékosát, mégis az emberben felidéződött az előző heti Saints elleni meccs, ahol szintén az utolsó percekben hagyták elúszni a meccset. Bár Schaub keze most is megingott, de volt egy nagy különbség a Saints elleni meccshez képest, Arian Foster. Foster és a védelem átlendítette a csapatot a holtponton, és bár Manning után Watt is megfosztotta Jonathan Josephet egy minden eldöntő visszahordott TDtől, de végül enélkül is sikerült megtartani az előnyt. Schaub nem villogott és Johnson elvesztése után passzai többsége Owen Daniels felé ment, de hála a remek védelemnek nem tudták labdavesztésbe kergetni. A másik oldalon ez nem volt elmondható. A Steelers fala tele van lyukakkal és a cserék cseréi nem tudták felvenni a lépést a Texans gyilkos pass rushával. A front seven majd minden játékosa tiszteletét tette Ben Roethlisbergernél, de igazán Conor Barwint lehet kiemelni, aki a fontos siettetések mellett egy döntő passzkísérletbe is bele tudott ütni. A pass rush legkézzelfoghatóbb jele, hogy az idei évben első alkalommal sikerült 100 yard alatt tartani Mike Wallace-t. Andre Johnson sérüléséről azóta kiderült, hogy nem annyira súlyos és csak pár hét pihenőre kell számítani, de az edzőknek komoly munkát kell végezniük, hogy kitalálják a csapat játékát erre a majd egy hónapra. Nagy szerencséjük, hogy Arian Foster úgy tért vissza mintha egy meccset sem kellett volna kihagynia, így rá lehet számítani, hogy ismét a hátára veszi a csapatod. Az elkövetkező hetek arra kérdése adhatnak majd választ, hogy a Texans kénytelen lesz-e nagy árat fizetni azért, hogy az elmúlt években csak együtt tartották a támadókat és minden erősítést a védelembe öltek, vagy a meglévő játékosok igazolják a beléjük vetett bizalmat.

 

Cleveland Browns - Tennessee Titans 13 - 31

 

Ha az ellenfél irányítójának 61 alkalommal kell passzkísérlettel próbálkoznia, akkor valamit nagyon jól csinálhat a csapat, ez nem volt másképp a Titansnél sem. Matt Hasselbeck továbbra is az egyik legjobb idei offseason igazolásnak tűnik. Most nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de 2-3 passz és a védelem nagyszerű játéka már a félidőben eldöntötte a meccset. Ezt követte egy majd 100 yardos interception return a Chris Hope-ot pótló Jordan Babineaux-tól, csak hogy ne kelljen izgulni a meccs hátralévő részében sem. Hasselbeck passzainak alig fele lett csak sikeres, de ehhez hozzájárultak az elkapók is, akik több könnyű labdát is elejtettek, azonban hála a védelemnek nem is volt szükség többre tőlük. Hasselbeck maximum a meccs előtti és utáni kézfogásnál találkozott a Browns védőjátékosaival, a meccs közben a falemberek kellő távolságban tartották tőle őket. Úgy tűnik, hogy Chris Johnson is kezd ébredezni, lehet, hogy csak a holdout miatt kihagyott preseason meccseket pótolta be az első pár héten. Jared Cooktól a szezon előtt elég biztatóan beszéltek, de a gyenge blokkolási képessége miatt még csak limitált szerep jut neki, de amikor pályára kerül akkor is többször hibázott eddig, most azonban sikerült egy 80 yardos touchdownnal felhívnia magára a figyelmet.

Érdekes, hogy bár megint sikerült folyamatosan nyomás alatt tartaniuk az ellenfél irányítóját, de most ez nem volt jelentős kihatással a meccsre. A védelem sok sikeres passzt engedett Colt McCoynak, de egyik sem volt hosszabb 20 yardnál, és a rövid passzokkal pedig nem sokra mentek, a red zoneig is csak egyszer juthattak el. Egyedüli rossz hír a védelemmel kapcsolatban, hogy az első heti sérülése után visszatérő Chris Hope-ra ismét pihenő vár, de a helyét ismét átvevő Jordan Babineaux már bizonyította, hogy jó döntés volt leigazolni őt, pont az ilyen esetek miatt.

A Titans Kenny Britt nélkül is tovább tartja a lépést a Texansal, de a Steelers személyében még egy komoly kihívás vár rájuk a bye week előtt.

 

Jacksonville Jaguars - New Orleans Saints 10 - 23

 

Bár előzetesen nem lehetett erre számítani, de a Jaguars akár meg is nyerhette volna a meccset, ha kitart veterán irányítói mellett és nem sietteti újoncirányítójuk fejlődési folyamatát. Ez a meccs volt az első, amit azért vesztett el a Jaguars, mert erőltették, hogy Blaine Gabbert máris átvegye a csapat irányítását, de valószínűleg nem az utolsó. Pedig nagyon jól indult az első félidő, annyira, hogy csak Drew Brees touchdown mentő tacklején múlt, hogy nem 14-14 volt a félidei állás, de ezt követően semmi sem ment a támadóknak és a Saints szépen lassan biztonságos távolságba került tőlük. A támadások elakadtak a 3rd downnál és hiába volt négy negyedik próbálkozás is azok is mind elbuktak. Gabbert sokat hibázott még akkor is, amikor nem volt nyomás alatt, ráadásul a fal sem könnyítette meg a dolgát. Eugene Monroe sérülés miatt nem tudott játszani, és emiatt három helyen is változtatni kellett. Will Rackley visszatért, mint LG, Guy Whimper átment a fal balszélére és Eben Britton pedig Whimper helyén RTként lépett pályára. Egyiküknek sem volt jó meccse, főleg a rookie Rackleynek nem. Ha már újoncok, akármennyire is dicsérték Cecil Shortsot, ő is messze van még a kezdő szinttől, de a Jaguars sajnálatára Mike Thomas kivételével a teljes elkapó gárda nem ad össze egy épkézláb elkapót. Ezért nem is meglepő, hogy Thomasnak felajánlottak egy három éves 18 millió dolláros szerződéshosszabbítást, amit ő el is fogadott, így 2015-ig a csapatnál maradhat.

A mérkőzés nagy kérdése, hogy miért kellett Gabbert passzait erőltetni, ami láthatóan nagy nem ment a második félidőben, miközben a csapatnak van egy Maurice Jones-Drewja is.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Saints tud passzolni, de most megmutatták, hogy a futás sem okoz gondot nekik. A Jaguars védői nem tudtak mit kezdeni Darren Sproles gyorsaságával. Az 500 engedett yard soknak tűnik, de egyáltalán nem a védelem tehetett a vereségről. Ettől függetlenül a védőfal megint súlytalan volt, még úgy is, hogy a Saints fala tele volt sérülttel. Egyedül John Chick nyújtott jó teljesítményt limitált playszáma ellenére is, amikor fenn volt akkor majdnem mindig odaért Breeshez. Bár előre látszott, hogy döntő jelentőségű lesz, de a linebacker sornak nem sikerült megfékezni Jimmy Grahamet. Hiába fogta Session vagy Posluszny mindig eljutott hozzá a labda. Azért a negatívumok után fontos kiemelni, hogy a Jaguars talán végre megtalálta a megfelelő safety párosát. Azok után, hogy tavaly szinte minden héten más volt a felállás, most úgy tűnik, hogy a Lowery-Landry páros végre stabilitást hozhat a jövőre nézve.

Ha a Jaguars nyerni akar, valahogy mindenképp meg kell találni a módját, hogy több pontot tudjanak szerezni, és ez csak úgy lehet, ha minél többször adják a labdát Maurice Jones-Drewnak.