Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 8 éve
Csinálják a show-t a Busch testvérek és a fiatalok NASCARban. 😊Rowdy beszólt a NASCARnak, hogy miért promotálják ennyire a fiatalokat, Blaney erre visszaszólt hogy hát ti nem szerettek szerepelni, majd Elliott is hogy a fiataloknak meg kell védeniük magukat, majd most jött a tesó Kurt, és megvédte az öcsit és név szerint is említette Elliottot, Wallace Jr.-t és Jonest hogy hát a hype megvan, csak a győzelmek nem jönnek. (Mondjuk Wallace Jr. kicsit kilóg a sorból a maga négy eddigi versenyével, őt nem is értem miért jött szóba.)
Tiszta cicaharc. Remélem a pályára is átviszik ezt az ellentétet, és akkor még jobb szezon áll előttünk. 😊
Szerkesztette: Mikey
több mint 8 éve
Aki tudja, csekkolja a 2018.-as Movistar Yamahát. Elképesztően dögös lett! Már tavaly is a legszebb bringa volt a mezőnyben szvsz(ha a legjobb nem lehetett ez is valami), de ezzel a sötétkék alap - fehér logó dizájnnal még egy fokkal szebb lett!A Ducati szürkés dizájnja nekem viszont kimondottan nem tettszik. A tavaly bevezett "doboz" farok részről már nem is beszélve.
A KTM gépére leszek még kíváncsi, mert az előző motorjuk is nagyon bejövős volt nekem.
A fekete zöld Monster Yamaha pedig nálam így is úgy is örök kedvenc 😀
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
3 nap és rajtol a WRC mezőny és a Monte Carlo Rally. Nincs kinek szurkolni, úgyhogy lássuk mit tud még Loeb.Majd Mexikóban.
gaben
több mint 8 éve
3 nap és rajtol a WRC mezőny és a Monte Carlo Rally. Nincs kinek szurkolni, úgyhogy lássuk mit tud még Loeb.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
A leggyengébb csapathoz csak sikerült besírnia magát Danicának a Daytona 500-ra. 😀
több mint 8 éve
Ugye ha jol tudom az már hivatalos, hogy a sepangi teszten Hernandez ugrik be a Tech3 csapatába.Viszont a legujabb pletyka szerint, Michael van der Mark helyettesítiheti Folgert a Monster Yamahánál.
Valószínűleg Zarco fényévekre lenne tőle, de egyébként kíváncsi vagyok, milyen teljesítményt nyújtana.
Azt nem vágom csak, hogy akkor a WSBK idén parkoló pálya lenne a hollandnak? Lehet megbeszélték ezt a Yamahával, “házon belül” most ezt a szezont szkippelheti.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
Az öreg Carlos meg megnyerte a Dakart!
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
A kanyarodás evolúciója. Nem megy bele túl mélyen, de érdekesIgen, ahogy az egyre modernebb korszakokra tért ki, egyre kevésbbé részletezte a dolgokat. Marquezt elintézte a végén annyival, hogy átírta az elképzeléseket, hogy mit lehet és mit nem a motoron.
www.youtube.com/watch?v=Z9gLDjKA_zg
Jan
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
A kanyarodás evolúciója. Nem megy bele túl mélyen, de érdekeswww.youtube.com/watch?v=Z9gLDjKA_zg
több mint 8 éve
Most akartam én is linkelni:www.p1race.hu/hir/jonas_folger_a_teljes_2018-as_szezont_kihagyja_20180117
több mint 8 éve
hu.wikipedia.org/wiki/Gilbert-szindr%C3%B3maJonas Folger egészségügyi problémák miatt nem áll a 2018as idényben rajthoz. :oOlvastam én is, beszarás. Remélem rendbe jön. Pontosan mi ez a betegsége amiben ő kinlódik, már tavaly év vége óta?
Coolearie
Tud valaki valamit?
Cowboykarcsi90

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Jonas Folger egészségügyi problémák miatt nem áll a 2018as idényben rajthoz. :oOlvastam én is, beszarás. Remélem rendbe jön. Pontosan mi ez a betegsége amiben ő kinlódik, már tavaly év vége óta?
Coolearie
Tud valaki valamit?
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
Jonas Folger egészségügyi problémák miatt nem áll a 2018as idényben rajthoz. :o
több mint 8 éve
Közben egy újabb apukát köszönthetünk majd a MotoGP-ben. Aleix Espargaro és a felesége ikreket vár. 😊
több mint 8 éve
több mint 8 éve
Egyik legnagyobb kedvencem, Troy Bayliss visszatér az aktív versenyzéshez! 2018.-ban az Ausztrál Szuperbike Bajnokságon indul. Az Öreg 49(!) éves 😀 Sok sikert neki, remélem odabasz a fiataloknak 😊 Ha egy kicsit még várt volna, lehet a fia ellen is nyomhatná az otthoni SB bajnokságon. Ami késik nem múlik persze 😊
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
dawyd728
4 346
Na Kubica úgy látszik mégsem lesz F1-es pilóta. Hogy én mit kaptam(nem itt) az elmúlt hónapokban, mikor fel mertem vetni, vajon 6 évig miért nem versenyzett csak megközelítőleg sem ilyen magas szinten és mitől lett idén hirtelen a semmiből f1-re érett.. A Renault és a Williams meg Hajdú Péter 2.0-ák. Szegény elesett emberen pénzt keresnek(ingyen reklám volt nekik a Kubica körüli helyzet), annak helyzetét 100%-ban kihasználva. Ja és a végén még egy svéd csavarral nem is egy valódi tehetséget ültetnek be, hanem az orosz Strollt, az tényleg a no comment kategória. Szerencsétlen Williams névvel miket meg nem csinálnak. Az egész történetben két embert sajnálok Kubicát és Franket. 😕
Szerkesztette: dawyd728
több mint 8 éve
dawyd728
4 346
Tökéletesen értettelek elsőre is. Pont azért is válaszoltam és fejtettem ki bővebben, mert tudom a mainstream vélekedéssel ellentétes oldalon állok.Úgy látszik nem jött át cinizmusom, számomra az F1 halála ez a megközelítés, amit Todt és az FIA az utóbbi években nyomat.„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.+ miután a glória teljesen vakvágány lesz, és pár évre rá jön a zárt pilótafülke, onnantól semmi akadály, h visszajöjjön a kilencvenes évek elején megszűnt World Sportcar Championship (Bernie bácsi ugye..., h a k**** a****!). Csak már F1 álruhában. Milyen fasza lenne már, ha egy autóval/erőforrással indulhatnál sprint bajnokságban (300km), 6 órás (~1000km) és 24 órás versenyen is. 😀
Köszönöm, nincs több kérdésem.
Cowboykarcsi90
Sokkal kevesebb szakbarbár lenne, akik nem csak 1 szériában indulnának. Mind a gyártók, mind a versenyzőknek nagyobb átjárási lehetőségeik lennének. Na akkor kiderülhetne ki az aki, minden hangszeren képes játszani. 😊 Furán hangzik, de 5-10 éven belül lezajló ilyen forgatókönyvnek nagyon tudnék örülni.
dawyd728
Tudom, leírtam már ezerszer itt, de akkor is. A forma1 sprint verseny, mindig is az volt, szerintem az is kellene maradjon. Semmi baj az endurance versenyekkel, de a két szakág teljesen más világ. Szerintem borzasztó ötlet egyiket a másik felé terelni.
Cowboykarcsi90
több mint 8 éve
Amíg az aktuális kollektív szerződés nem fut ki semmit nem tudnak csinálni. Az meg még 3 év.Fingjuk sincs mit akarnak az a legnagyobb baj. Azt hittem az amcsik megjönnek kicsit rendet vágnak, de úgy tűnik ők sem indycar / nascaron szocializálódtak.Úgy látszik nem jött át cinizmusom, számomra az F1 halála ez a megközelítés, amit Todt és az FIA az utóbbi években nyomat.„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.+ miután a glória teljesen vakvágány lesz, és pár évre rá jön a zárt pilótafülke, onnantól semmi akadály, h visszajöjjön a kilencvenes évek elején megszűnt World Sportcar Championship (Bernie bácsi ugye..., h a k**** a****!). Csak már F1 álruhában. Milyen fasza lenne már, ha egy autóval/erőforrással indulhatnál sprint bajnokságban (300km), 6 órás (~1000km) és 24 órás versenyen is. 😀
Köszönöm, nincs több kérdésem.
Cowboykarcsi90
Sokkal kevesebb szakbarbár lenne, akik nem csak 1 szériában indulnának. Mind a gyártók, mind a versenyzőknek nagyobb átjárási lehetőségeik lennének. Na akkor kiderülhetne ki az aki, minden hangszeren képes játszani. 😊 Furán hangzik, de 5-10 éven belül lezajló ilyen forgatókönyvnek nagyon tudnék örülni.
dawyd728
Tudom, leírtam már ezerszer itt, de akkor is. A forma1 sprint verseny, mindig is az volt, szerintem az is kellene maradjon. Semmi baj az endurance versenyekkel, de a két szakág teljesen más világ. Szerintem borzasztó ötlet egyiket a másik felé terelni.
Cowboykarcsi90
Toca
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
Fingjuk sincs mit akarnak az a legnagyobb baj. Azt hittem az amcsik megjönnek kicsit rendet vágnak, de úgy tűnik ők sem indycar / nascaron szocializálódtak.Úgy látszik nem jött át cinizmusom, számomra az F1 halála ez a megközelítés, amit Todt és az FIA az utóbbi években nyomat.„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.+ miután a glória teljesen vakvágány lesz, és pár évre rá jön a zárt pilótafülke, onnantól semmi akadály, h visszajöjjön a kilencvenes évek elején megszűnt World Sportcar Championship (Bernie bácsi ugye..., h a k**** a****!). Csak már F1 álruhában. Milyen fasza lenne már, ha egy autóval/erőforrással indulhatnál sprint bajnokságban (300km), 6 órás (~1000km) és 24 órás versenyen is. 😀
Köszönöm, nincs több kérdésem.
Cowboykarcsi90
Sokkal kevesebb szakbarbár lenne, akik nem csak 1 szériában indulnának. Mind a gyártók, mind a versenyzőknek nagyobb átjárási lehetőségeik lennének. Na akkor kiderülhetne ki az aki, minden hangszeren képes játszani. 😊 Furán hangzik, de 5-10 éven belül lezajló ilyen forgatókönyvnek nagyon tudnék örülni.
dawyd728
Tudom, leírtam már ezerszer itt, de akkor is. A forma1 sprint verseny, mindig is az volt, szerintem az is kellene maradjon. Semmi baj az endurance versenyekkel, de a két szakág teljesen más világ. Szerintem borzasztó ötlet egyiket a másik felé terelni.
Cowboykarcsi90
több mint 8 éve
Úgy látszik nem jött át cinizmusom, számomra az F1 halála ez a megközelítés, amit Todt és az FIA az utóbbi években nyomat.„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.+ miután a glória teljesen vakvágány lesz, és pár évre rá jön a zárt pilótafülke, onnantól semmi akadály, h visszajöjjön a kilencvenes évek elején megszűnt World Sportcar Championship (Bernie bácsi ugye..., h a k**** a****!). Csak már F1 álruhában. Milyen fasza lenne már, ha egy autóval/erőforrással indulhatnál sprint bajnokságban (300km), 6 órás (~1000km) és 24 órás versenyen is. 😀
Köszönöm, nincs több kérdésem.
Cowboykarcsi90
Sokkal kevesebb szakbarbár lenne, akik nem csak 1 szériában indulnának. Mind a gyártók, mind a versenyzőknek nagyobb átjárási lehetőségeik lennének. Na akkor kiderülhetne ki az aki, minden hangszeren képes játszani. 😊 Furán hangzik, de 5-10 éven belül lezajló ilyen forgatókönyvnek nagyon tudnék örülni.
dawyd728
Tudom, leírtam már ezerszer itt, de akkor is. A forma1 sprint verseny, mindig is az volt, szerintem az is kellene maradjon. Semmi baj az endurance versenyekkel, de a két szakág teljesen más világ. Szerintem borzasztó ötlet egyiket a másik felé terelni.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
dawyd728
4 346
„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.+ miután a glória teljesen vakvágány lesz, és pár évre rá jön a zárt pilótafülke, onnantól semmi akadály, h visszajöjjön a kilencvenes évek elején megszűnt World Sportcar Championship (Bernie bácsi ugye..., h a k**** a****!). Csak már F1 álruhában. Milyen fasza lenne már, ha egy autóval/erőforrással indulhatnál sprint bajnokságban (300km), 6 órás (~1000km) és 24 órás versenyen is. 😀
Köszönöm, nincs több kérdésem.
Cowboykarcsi90
Sokkal kevesebb szakbarbár lenne, akik nem csak 1 szériában indulnának. Mind a gyártók, mind a versenyzőknek nagyobb átjárási lehetőségeik lennének. Na akkor kiderülhetne ki az aki, minden hangszeren képes játszani. 😊 Furán hangzik, de 5-10 éven belül lezajló ilyen forgatókönyvnek nagyon tudnék örülni.
több mint 8 éve
„Egy Formula-1-es motornak immáron megközelítőleg 5000 kilométert kell teljesítenie ahhoz, hogy a csapat elkerülje az évközi büntetéseket, márpedig ez nagyjából azonos egy Le Mans-i 24 órás versenytávjával. Ha azonos koncepció alapján kellene megépíteni ebben a két szériában az erőforrásokat, ez vonzó lehet új gyártók érkezéséhez. Ezen kívül azt is jelenthetné, hogy egy F1-es csapat bármikor saját gárdát indíthatna Le Mans-ban és ez fordítva is igaz lehetne” – Jean Todt.Köszönöm, nincs több kérdésem.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!